Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
1990. június 30. Kelet-Magyarország 3 Ratométer — folyadékok és gázok mennyiségmérésére alkalmatos — műszert gyártanak belföldre az Unlversil Labortechnikai Vállalatnál, mely hamarosan egy nyugatnémet (Krohne) —magyar közös vállalat keretében a nyugati piacokra is elkerül. A leendő üzlethez a know how-t és a technológiát a nyugatnémet partner adja. Képünkön a ratométer bemérését végzik. (Balázs A. felv.) Tagság nélkül nem megy Kormánypártok a politika új Ősszel ismét választások lesznek. Ezúttal a helyi ön- kormányzatok tisztségviselőire szavaz a nép. A pártok számára ez újabb kihívás: tagságukat ismét mozgósítaniuk kell. Milyen most a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetése és tagsága közti kapcsolat, s a helyhatósági választások felkészítési szakaszában milyen tennivalóknak tulajdonítanak fontosságot? — ezt kérdeztük az MDF, az FKgp és a KDNP illetékes vezetőjétől. Levert lakatok A TIB-szerrezet megyénkben Célja az igazságtétel Alakuló nagygyűlést hirdet a Történelmi Igazságtétel Bizottsága északkelet-magyarországi szervezete július 8- ára, vasárnap délelőtt 10 órára Nyíregyházán a megyei tanács nagytermében. Ezzel kapcsolatosan kaptuk az információt Szűcs András területi megbízottól. O Kiket várnak a rendezvényre? — Szeretettel és tisztelettel hívjuk a TIB minden rendes és pártoló tagját, a történelmi igazságtétel híveit, függetlenül attól, hogy milyen párthoz, társadalmi szervezethez, érdekvédelmi körhöz tartozik. Feltétlen számítunk azoknak a tagjainknak a megjelenésére, akiknek az ügyét a közelmúltban felkaroltuk, akiknek segítséget nyújtottunk. Várjuk az egykori elhurcoltakat, internáltakat, kitelepítetteket, akik szovjet hadifogságban voltak, akiket politikai okok miatt 1945—1953 között elítéltek, valamint akiket az 56-os eseményekkel kapcsolatban elítéltek, meghurcoltak, személyes szabadságukban korlátoztak, tiszti rendfokozatból lefokoztak. Azokat is várjuk, akik a felsoroltak valamelyik csoportjába tartoznak, de ügyükben még semmilyen kezdeményezés, intézkedés nem történt, mert szeretnénk nekik is segíteni. O Mi lesz a nagygyűlés napirendje? — Tájékoztató hangzik el a bizottság munkájáról, az 56-os tagozat megalakulásáról, illetve a feladatokról. Ismertetjük, hogy a már ismert erkölcsi elégtétel ki- nyilvánításán túl várhatóan milyen lesz az anyagi kártalanítás. Lehetőség lesz arra. hogy a résztvevők hozzászóljanak, kérdéseket tegyenek fel, illetve észrevételeiket, javaslataikat közreadják. Itt történik meg a vezetőség megválasztása is. Rendezvényünkre Budapestről is várunk vendégeket a TIB központi képviseletében. — Harmadik országos gyűlésük mindkét napján júniusban sokan szóvá tették, hogy az elnökség és az egyes szervezetek közti információáramlás nem megfelelő. Változott a helyzet? — kérdeztük Kiss Gy. Csabát, a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagját. Hz önkormányzó országért — A kifogásokat nem lehet alaptalannak tekinteni, de vegyük számításba, hogy az MDF-nek nem volt könnyű dolga a választási kampány idején. Egyszerre kellett pártot szervezni, fölkészülni a kormányzás munkájára, és megtervezni a választási hadjáratot. Mindehhez kevés anyagi eszköz állt rendelkezésre. — Ez nem kedvetlenítette el a tagságot? — Aligha, hiszen az MDF taglétszáma az utóbbi hetekben is folyamatosan növekszik, június végén már meghaladja a 31 ezret, a helyi szervezetek száma pedig mintegy 650. — A helyhatósági választásokra gondolva, milyen tagságra kívánnak támaszkodni? — A Magyar Demokrata Fórum alulról szerveződött, a helyi csoportoknak nagy az autonómiája, aminek néha látszólag lassúság és nehézkesség a következménye. Nem az autonómia szűkítése a jövő útja, hanem a jobb szervezés és a munka összehangolása. Fontos hangsúlyt kell kapnia a helyi politikának, az önkormányzó Magyarország alakításának. A centralizáció és homogenizá- lás hozhat ideig óráig eredményeket, de olyan magatartásformákat konzervál — az önálló véleményalkotás hiányát például — amelyek a demokrácia megvalósítását hátráltatják. FKgP-nagygyfilés júliusban A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Pártszakaszában nál dr. Kiss Gyula főtitkárral, tárcanélküli miniszterrel beszélgettünk. — Hogyan Ítéli meg a pártvezetés helyzetét? — kérdeztük a főtitkártól. — Nyugodtan állíthatom, teljes egységben dolgozunk céljainkért. Persze a többpártrendszerből adódóan igen nehéz helyzetben vannak a vezetők, hiszen a gárda a parlamenti munkában és a kormányzati feladatokban fontos részt vállal, s eközben kell párttisztségeit is ellátni. — Milyennek tartja a tagsággal való kapcsolatot? KDNP politizáló szakbizottságok — Szerencsésnek mondhatom helyzetünket, hiszen — ne vegyék kérkedésnek — talán a mi pártunk szervezeti rendszere a legjobban kiépített. Az egymásra épült szervezetek között az inJ formációáramlást is megfelelőnek tartjuk, bár tudjuk, s voltaképpen természetes is, hogy az alapszervezetekben még nagyobbak az információ iránti igények. Politikai bizottsági üléseinken a megyei vezetők közvetlenül elénk tárt problémáira keresünk választ, ők pedig a helyi nagygyűléseken adnak leginkább módot arra, hogy fontos kérdések ne sikkadjanak el, s a felülről lefelé irányuló információk is eljussanak céljukhoz. — A Kereszténydemokrata Néppárt vezetői és a párt tagsága közötti kapcsolatot az elvi és gyakorlati következetesség, korrekt együttműködés jellemzi. Soha nem törekedtünk a taglétszám minden áron való növelésére, s számunkra nem a politikai hatalom, hanem a nemzeti érdekek szolgálata az elsődleges — szögezi le elöljáróban dr. Birkás Sándor, a KDNP ügyvezető társelnöke. — A képviselőválasztások lezárulásával, a kormánykoalíció tagjaként szaporodnak a politikai és egyéb feladatok. Hogyan felelnek meg az új kihívásoknak? — Idejében hozzáláttunk szakbizottságaink megszervezéséhez, kilenc szakbizottságunk működik, s ezek átfogják a politikai tevékenység teljes szféráját. Természetesen nem felülről irányítva kívánnak dolgozni, hanem a megyékben, városokban, de még a községekben is megszervezett referensi hálózat közreműködésével. Nyugodtan mondhatom, bármelyik bizottságunk képes nagy jelentőségű, önálló programok kidolgozására. Szabolcsi környezetvédelmi és településfejlesztési munkabizottságunk programját mondhatnám példaként. SZAPORODNAK a segélykérő telefonok a szerkesztőségben. Megtörténik az is, hogy késő este csörög a készülék a szerkesztő lakásán, s a kétségbeesett hang tudatja, újabb helyen készülnek bezárni üzemet, utcára tenni 80—100 embert, egyik napról a másikra. „Kutyavilág ez, kérem!” — mondják többen is, miközben kérik, hogy az újság a nyilvánosság erejével igyekezzék megakadályozni az ilyen lépést, s próbáljon valamiféle segítséget nyújtani a teljes kilátás- talanságba jutó embereknek. Kiváltképp igaz ez a mi megyénkben, ahol a munkahelyek jó része leányvállalatként, kihelyezett üzemrészként jött létre — hívják fel a jelenségre a figyelmet nap mint nap az érintettek, s kiegészítik azzal, hogy íme a bizonyosság: a szegény embert még az ág is húzza. Hiszen a fővárosi székhelyű tulajdonosok, anyavállalatok az elsők között ezektől a kisüzemektől igyekeznek megszabadulni, menteni a menthetőt, ügyet sem vetve arra, hogy egy-egy üzembezárás hány népes családot érint, ahol kenyér nélkül maradhatnak az eltartott gyerekek, öregek. Megpróbálnak a maguk módján ellenállni a szaporodó akcióknak a munkáskollektívák, ezért egyre gyakrabban olvashatunk a Kelet- Magyarországban is sztrájkokról, a bezárt üzem lakatjának leveréséről; arról, hogy az érintett munkások dolgozni szeretnének ezután is. AKINEK A KEZÉBE adják a munkakönyvét, s legfeljebb a munkanélküli-segély lehetőségét csillantják fel előtte, az nehezen érti meg, (ha egyáltalán megérti), hogy hazánk gazdasága már hosszabb ideje drámai válsággal küzd. Ennek nemesük az ijesztően nagy külföldi adósság a bizonyítéka, hanem újabban a vállalatok között tapasztalható pénztelenség is, a tömeges sorbanállás a bankban, mert nincs fedezet az egyszámlán. Ha akadnak is, akik fájdalmasan ugyan, de szembenéznek ezzel a nem csupán sza- bolcs-szatmár-beregi jelenséggel, mégis — nem ok nélkül — sietve hozzáteszik: a máshol székelő központok rabló módon kiszippantották a nyereséget ezekből az itt lévő kis egységekből, s most, amikor az ő létük is bizonytalanná vált, fejvesztve igyekeznek menekülni, kiárusítani ezeket a kisüzemeket, hogy meghosszabbítsák a saját életüket a fővárosban vagy másutt. Ez utóbbi állítást több, a lapunkban is megjelent írás tanúsítja, mintegy kétségbevonhatatlan igazolásaként annak, hogy most is az országnak ez a része húzza a rövideb- bet, a gazdasági krízis fájdalmait itt szenvedik meg a legérezhetőbben a mezőgazdaságból ipari üzemekbe került munkások. MONDHATJUK PERSZE azt is, hogy mindez nem éri teljesen váratlanul az emberek ezreit, hiszen már hosz- szabb ideje hangzik ei a legkülönbözőbb helyeken: a szerkezetváltás, a gazdaság süllyedésének megállítása tömeges elbocsátásokat is maga után von. Így volt ez más országokban is. s ezt mi sem kerülhetjük meg. Nehezen lehetne cáfolni azt az érvelést, hogy még mindig a kisebb rossz, ha egy naponta ráfizetést termelő üzemet bezárnak, mintha munkanélküli-segélyt juttatnak az állás nélkül maradiaknak. Az új kormányon sem lehet számon kérni a világmegváltást, hiszen sem a demokratikusan megválasztott parlament, sem annak kormány nem ígért csodát, és birkózik a súlyos örökséggel. Illik érszerevenni azokat az erőfeszítéseket is. amelyeket felelős államférfiak Európa különböző országaiban tesznek az áthidaló segítség megszerzésére, bár ebben sem lehet látványosan előbbrejutni máról holnapra. Ugyanakkor nem szabad kihagyni az okfejtésből, hogy változatlanul erős szorításban is van a kormányzat, hiszen a nemzetközi segítség alapvető feltétele, hogy ne növekedjék a költségvetési hiány, s emiatt — ne szépítsük — drasztikus döntések meghozatalára is szükség van, amely széles néprétegeket érint kedvezőtlenül. Igaz ez akkor is, ha az eszköztárból nem hiányzik a kompenzáció, a legnehezebb helyzetben lévők valamiféle támogatása. TÖBB ÉVEN AT elmulasztott és rossz döntések következménye mindez — ismételhetnénk unos-untalan —, de a bajban ez sekély vigasz a megélhetési gonddal küzdőknek. Akik ragaszkodnak eddigi munkájukhoz, közülük nagyon sokan megértik a nehézségek okát, s tudatában vannak annak, hogy a kilábalás e gödörből nad- rágszíjszorítással jár együtt. Ám, aki végső elkeseredésében „kutyavilágnak" nevezi mai helyzetünket, a legtöbbször arra is gondol: ha nem is remélhet csodát, azt azért jól tudja, hogy egy-egy üzemnél nem egyik pillanatról a másikra tör ki a válság, hanem annak jelei kellő időben felfedezhetők, ha az illetékesek felelősséggel és nyitott szemmel figyelik a fejleményeket. Ezért állítják többen, hogy jó néhány helyen meg lehetne előzni a hétköznapi drámákat például azzal, hogy nem lóhalálában igyekeznek megszabadulni egy-egy ilyen veszteségbe hajló üzemtől, hanem időben megteszik azokat a bizonyos lépéseket a szerkezetváltásra. Ha a válságtünetek első jelentkezésekor egy kicsit előregondolnának, s keresnék azt az új tulajdonost, aki még tudna valamit kezdeni ezekkel az ellehetetlenülő munkahelyekkel. Nem könnyű persze ez sem, hiszen nagy-nagy kockázattal jár napjainkban mindenféle vállalkozás, de akadnak azért jó példák is arra, hogy a legnagyobb baj megelőzhető. Az ilyen példáknál a munkahelyi kollektívát soha sem éri váratlanul, ha áldozatot kell vállalnia, mert szót értenek vele időben. Most viszont úgy tűnik, hogy a különböző részvénytársaságok vagy kft.-k egy-egy szőkébb vezetői köre elnéz a kollektíva feje fölött; úgy rendelkezik üzemekkel, épületekkel, gépekkel, mintha a szó szerint a sajátja volna, mintha ahhoz semmi köze nem volna az új értéket teremtő munkásoknak. Ez pedig beláthatatlan veszélyekkel járhat, s ellenkezik a sokat hangoztatott demokrácia legelemibb követelményeivel is. AZ ORSZÁG PEREMÉN élő nép megszenvedte a múltat, hajlandó megszenvedni a jövendőt is, csak azt képtelen elviselni, ha újhatalmasok a saját egzisztenciájukért kisemmizik őket. Erre is oda kell figyelni a legfelsőbb fórumokon, s megtalálni azt a módot, amely valamilyen reményt nyújthat még az itt élőknek, s megvédi őket a kiszolgáltatottságtól. Angyal Sándor A megérzés írta: Megan H ármasban kávéztunk. Mellettem ült egy bizonyos Wykwint, építési magánvállalkozó, és Nachodek. akinek butikja vah. A pénzről beszélgettünk. — Az emberek isten tudja. mit gondolnak rólunk — mondta Wykwint. és elmosolyodott. Ez a mosoly keserű volt. mintha az élet nehézségeit fejezte volna ki. De csak próbáljanak meg téglát szerezni! Honnan? Gondolt már valaki arra. hogy lehet téglát beszerezni? És ott van még az elszámolás is. A tégla drága. de a számlának még drágábbnak kell lennie. Ezért az emberek azt hiszik, hogy mi isten tudja, milyen jól keresünk. — Az adóhivatal is azt hiszi — emlékeztetett Nachodek. Wykwint legyintett. Üres tekintettel nézett ki az utcára. — Az emberek azt hiszik. hogy sokat keresünk, mert hogy az üzletben minden drága — panaszkodott Nachodek. — De arra senki nem gondol, hogy adót kell fizetnünk, és hogy mindenki meg akar bennünket kopasztani. Én magánvállalkozóktól szerzem be az árut, ők is adóznak, és ráadásul még a nyersanyag beszerzésével is nehézségeik vannak. A nyersanyag nem potyog az égből. — Az égből az ellenőrök potyognak a nyakunkba — mondta Wykwint. — így van — mondta Nachodek. Egy kis ideig hallgatunk. majd Wykwint folytatta: — Lengyelországban most körülbelül 30 ezer zloty az átlagbér. Ha én meg akarok keresni 30 ezret, éjjelnappal hajtanom kell. Mindennap 16 órát dolgozom. Nyolc órát vagyok az építkezéseken, másik 8 órán át anyagot hajszolok. — Akkor mit mondhatok én? — kapcsolódtam be o beszélgetésbe. — Tudják önök. mennyit fizetnek nekem egy vezércikkért? Nem mondom meg. mert kinevetnének. — Mindenki csak garasokat keres — legyintett Nachodek. Wykwint ránézett az órájára. és felállt. — Ezen inkább sírni kell, mint nevetni. Na indulunk? Nachodek is felállt. Én is felemelkedtem, de rögtön vissza is ültem, mert úgy éreztem, furcsa lenne, ha egy ilyen beszélgetés után beülnék a Mercedesembe és elhajtanék. Az ablakon át néztem, ahogy odamennek a gépkocsijukhoz. Jól tettem, hogy nem siettem. Mind a kettőnek újabb típusú gépkocsija volt. mint nekem. Érdemes volt a megérzésemre hallgatni. ■ (Ford.: Lipcscyné Bánfalvi Júlia)
