Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-19 / 116. szám
1990. május 19. Kelet-Magyaronnc 15 A tégla Gyönyörűszép templomot mutatnak a tévében, amelyik dacol az idővel, jöhet eső, fújhat szél, téglái ellenállának az elemeit dúlásának. A titkot is megtudjuk, hogyan sikerült ilyen válogatottan jó minőségű építőanyagra szert tenniük a korabeli mestereknek. Pofonegyszerű az egész: minden egyes darab téglát felvittek harminc méter magasba, és onnan leejtették. Amelyik eltöri, azzal nem foglalkoztak, és csak azokat a téglákat használták fel az építkezéshez. melyek a drasztikus próbát kiállták. Azóta feltalálták a relativitáselméletet. a képtávírót és az űrkompot — hogy csak néhányat említsünk századunk jeles újdonságai közül. Csak azt nem fedezzük fel, vagy felejtjük el néha, amit őseink már jól tudtak. Például felvinni a téglát harminc méter magasba .. . be. FOGADÓÓRÁK. Dr. Fazekas János, a megyei, városi tanács vb-titkára május 21- én (hétfőn) 8—10 óráig, dr. Bárány János, a megyei, városi tanács vb hivatal elnöke május 21-én 8—10 óráig és május 24-én 15—18 óráig tartanak fogadóórát hivatali helyiségükben. Ugyancsak fogadóórát tart László András, a megyei tanács elnökhelyettese. aki május 21-én 8— 12 óráig várja az állampolgárokat. VÉRADÁSRA HÍV A VÖRÖSKERESZT. Május 21-én Tiborszálláson, 22-én Nyírmeggyesen, 23-án a nyíregyházi Almatárolóban. 24-én a gvógvszertári központban. 25- én Nagyecseden és május 27- én a nyíregyházi 9. sz. általános iskolában (itt ..Gyermeknapi véradás'’ lesz) tartanak véradónapot. A TERMÉSZETGYÓGYÁSZATRÓL. gyógynövényekről és -teákról tart előadást Páll I.ászióné. a megyei művelődési központban május 21-én hétfőn, 14 órától a kamarateremben. Ezt követően a Herbária Vállalat nyíregyházi szaküzlete mutatja be termékeit és az érdeklődők sokféle teát kóstolhatnak meg. LELKISEGÉLY-SZOLGÁ- LAT hívható szombaton és vasárnap is a 13-097 és a 13- 804 telefonszámokon. A hívások. a Vöröskereszt jóvoltából ingyenesek az otthoni és az utcai készülékekről egyaránt. FOGADÓÓRÁK KISVAR- DÁN. Május 21-én, hétfőn délelőtt 10—12-ig, valamint 23-án, szerdán délután 13— 15 óráig várja az állampolgárokat hivatali helyiségében Rákóczi András megbízott tanácselnök. SM-KLUB. A mozgáskorlátozottak megyei egyesületének keretében, sclerosis multiplexben (SM) szenvedő betegek klubja alakul május 21-én (hétfőn) délután három órakor az egyesület nyíregyházi székházában. (Körte utca 21. sz., megközelíthető a Kossuth utca felől.) A szervezők szeretettel várnak minden beteget, hozzátartozót és kísérőt. Lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 20. játékheti lottónyerémé- nyek, a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt jutalom nettó összege 18 millió forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 181 610 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 998 forintot, a 2 találatosokra egyenként 36 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek,' a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) ____ Mindenki szeme láttára.. £ gy zsujou ooteoaustadion közönségének szeme láttára lett egymásé a minap két kanadai fiatal Torontóban. Intimnek aligha nevezhető együtt- letiik hátterében egy félreértés állt. Az édes ketteshez szobái bérelték a torontói base- ballstadion szállodájában. A hotelt arra tervezték, hogy a vendégek szobáikból, karosszékekben elheveredve, a legnagyobb kényelemben élvezhessék a mérkőzést. A szálló beleépült a lelátóba, tágas ablakai éppen a játéktérre néznek. Az esetünkben szereplő ifjú párt nem a baseball iz- gamai vonzották, hanem másféle izgalmak hajtották a stadion szállójába. (Rejtély hogy miért éppen egy ilyen zajos helyet választottak c beteljesüléshez.) Mindenesetre azt hitték, hogy szobájuk foncsorozott ablakain csak kilátni lehet, kívülről belátni azonban nem. Nem feszélyezte tehát őket — mert nem tudtak róla —, hogy a nézőközönség együttérzően szurkol páros mutatványuk sikeréért. A helyi Kék Szajkók és Seattle-i Tengerészek (a két mérkőző csapat) játékosai vették csak igazán rossz néven a dolgot, mert az ő szikrázó küzdelmükkel a kutya sem törődött: a váratlan ingyen látványosságot mindenki többre becsülte Sipos Zsófia festőművész alkotásaiból látható kiállítás május 27-ig Nyíregyházán, a Benczúr Gyula-teremben, Képünkön egy szép csendélet a tárlatról. (B. A. felv.) Lopakodók A híressé vált amerikai felderítő repülőgép országúti megfelelőivel találkozhat a honi gépkocsivezető, alkonyat után a megye útjain. Ezek a gondosan álcázott Zsigulik, Moszkvicsok, Volgák arról nem ismerhetők fel, hogy közülük viszonylag sok vagy teljesen elsötétítve, vagy egy két aprócska pislákoló fénnyel „kivilágítva” száguld ismeretlen (?) célja és sajnos, többnyire balsorsa felé. A békésen, gyanútlanul autózó Lada-, Wartburg-, Skoda-tulajdonos nem is sejti — mert nincs meghirdetve —, hogy egy izgalmas éjszakai közlekedési játék, az „Észre veszi — nem veszi” résztvevője lett. G. B. Országzászló emlékmű Nagyecseden Itt van a turistaszezon, nyakunkon a nyár, az utazás. Aki szombat reggel azzal a hirtelen elhatározással ébred, hogy átruccan a határon túlra, nem árt ha tájékozott, az utóbbi időben zavarba ejtő hírekkel körüllengett néhány pénznemmel kapcsolatban. A csehszlovák korona és az NDK-márka ellátásról érdeklődtünk az utazási irodák valutapénztárainál. A koronával kapcsolatban valamennyi iroda — IBUSZ, NYÍRTOURIST, COOPTOU- RIST, EXPRESS és az OTP — egyöntetűen úgy nyilatkozott, hogy korlátlanul váltható 2,66 forintos vételi árfolyamon. Az NDK-márkát 7 forintért váltják, de csak elméletileg. Ugyanis az utazási irodák csak alkalmanként jutnak hozzá és azt a keveset amit kapnak az általuk szervezett csoportos utazások résztvevőinek tartalékolják. A Jugoszláviába utazni szándékozók pedig jó, ha tudják, hogy a jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint, az utazási irodák által szervezett úttal oda utazók, valamint a Jugoszlávián át harmadik országba történő utazásukat hivatalos szállás- foglalással igazolni tudók kivételével, érvényben van a személyenkénti 200 dolláros kötelező beváltás. Vegyszerez a MÁV A MÁV Nyíregyházi Pálya- fenntartási Főnöksége értesíti a megye és a megyeszékhely lakosait. hogy 1990. május zi-töl jlimits 29-ig terjedő időszakban Ohatpusztakócs—Görögszállás. Nyíregyháza—Fényeslitke. Nyíregyháza—Mezőzombor, Nyíregyháza-Nyíregyháza külső. Nyíregyháza—Balsa—D om.br ád vasútvonalon vegyszeres gyomirtást végez. A gyomirtáshoz Agropon. No- nit, Glialka, Gartoxin vegyszereket alkalmaz, melyek hatása 00 napig tart. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a vasút területére állatokat ne engedjenek. onnan takarmányozás céljából növényeket ne gyűjtsenek be! Yan-e márka, koronat Újra helyére került Nagyecseden az Országzászló emlékmű. Az elsőt még Horthy idejében állították és még a kormányzó is jelen volt annak idején az avatáson. Vandál módon 1948-ban megrongálták az emlékművet, leszedték a bronzbetűs felírást, a zászlót. Csodálatos módon mégis megőrizték és ez év március 15-én avatták fel újra az emlékművet. A felújítást társadalmi munkában végezték a község lakosai a társadalmi és egyházi szervek ösz- szefogásával. Hátborzongató bűncselekmény- sorozat tettesét vette őrizetbe a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya. A 25 éves K. Gy. nyíregyházi Lakos alaposan gyanúsítható több gyermekkorú fiú és lány sérelmére elkövetett erőszakos, nemi jellegű bűncselekménnyel. — A bünilajstromán a többi között szemérem elleni erőszak, természet ellen? erőszakos fajtalanság, megrontás, valamint erőszakos közösülés is szerepel — mondta Démuth László, az MRFK életvédelmi alosztályának vezetője. — K. Gy. tizenegy — 1989-ben elkövetett — súlyos bűn os elek menyről tett beismerő vallomást, az ügyek sértettjei, szenvedő alanyai csak részben ismertek. A lányok esetében K. Gy. fő vadászterülete a Sóstó volt, míg a fiúkat gyakran a mozi vécéjében ..szedte fel”, s nekiik fajtalanság eltűrése fejében pénzt ajánlott, fel. Az általa kiszemelt gyermekkorú lányokat megtámadta, őket a földre rántotta, s rajtuk különböző testhelyzetben erőszakot követett el. — Például egyszer a sóstói, erdőben. egy versenykerékpárrai közlekedő kislányt állított meg, akivel erőszakoskodott — folytatta Démuth László. A bűncselekmény-sorozat társadalmi veszélyessége igen nagy. gondoljuk a közelmúltbain Tiborszálláson történt kéjgyilkosságra. K. Gy. bűnösségének teljes- körű bizonyítása, továbbá a nyomozás kiszélesítése érdekében a rendőrség elsősorban azoknak a gyerekeknek és a szüleik jelentkezését kéri, akik ellen nemi erkölcs elleni bűncselekményt követtek el de eddig valamilyen ok miatt a rendőrségen nem tettek bejelentést. Mivel K Gy. dolgairól a tanulóktól pedagógusok is értesülhettek, ezért a nyomozóhatóság az^ ő segítségüket is várja. A rendőrség a sértettektől és tanúktól származó adatokat, információkat diszkréten kezeli. Május 17. és 18. között a Nyíregyházi Rerdőrkapitányság illetékességi területén négy betörés, 3 lopás, két gépkocsifeltörés, egy rongálás és egy rablás történt. Az akcióosztály és a gazdaság- védelmi alosztály nyomozói az éjszaka; órákban kitartó munkával elfogták és őrizetbe vették a kemecsei állomás vagonfeltörött. A cselekményt a MÁV két ren- désze követte él. A náluk megtartott házkutatás során a nyomozók az eltulajdonított tárgyakat lefoglalták. A két rendésznél és az orgazdánál korábbi vagonfosztogatásokból származó bűnjeleket is leltek. Ismeretlen tettes május 17- én a délelőtti órákban Üjfehér- tón egy magánlakásba betört, A MASFfiL ÉVES GYEREK Dézsába fulladt Tragikus baleset történt Nagv- kállóban. Egy másfél éves kisgyermeket a nagyszülőkre bíztak a szülei. A gyerek az udvaron játszott, s míg egy rövid időre felügyelet nélkül hagyták, az ott lévő vizes dézsába esett és mire észrevették, megfulladt ZÖLDÉRT-árak szombaton A ZÖLDÉRT Vállalat — piaccsarnoki — 20-as boltjában ezen a héten is bőséges a vá’aszték. A boltvezető közlése szerint az árak csak tájékoztató jellegűek, ugyanis a végleges ár a mindenkori felhozatal és felvásárlás függvénye. Mit és mennyiért vásárolhatunk ? Tárolt áruk: A burgonya kilóját 14 forintért, a vöröshagymát 26-ért. a szárazbabot 50—80-ért, a mákot 100-ért. a dióbelet 280- ért. a narancsot 88-ért kínálják. Primőrök: A nyárias meleg, a több órás napsütés hatására egyre lobban fejlődnek a primőr és szabadföldi növények. A felhozatal is változatosabb- ezekből az árukból. A kígyó- és fürtös- ubórka kilóját 50 forintért, a paradicsomot 80—160-ért adják. A töltenivaló paprika darabját 9— 19 forintért, a hegyes erőset 6,50—13-ért, a káposzta kilóját 50 forintért, a kelkáposztát 42-ért, a karfiolt 62—70-ért, az új hagymát csomónként 7—10-ig. az újkaralábé darabját 11 forintért; a hónapos retek csomóját 9—12-ért vehetjük. ahonnan körülbelül 100 ezer forint értékben aranyékszereket tulajdonított el. Ugyancsak május 17-én. a délelőtti órákban szintén ismeretlen elkövetők Nagyhalászban egy magánlakást törtek fel, s onnan 252 ezer 500 forint jcészpénz/t vittek el. Május 17-én a késő esti órákban a baktalórántházi MÁV-ál- lo máson egy pusztadobosi fiatalembert négy cigány személy megtámadott, ütlegelt, és tőle készpénzt, karórát meg cigarettát veitt el. A forrónyomos szolgálat az elkövetők kilétét felderítette, őket elfogta, s velük szemben a vizsgálat folyamatban van. <csgy) (cs. gy.) Loptak a rendészek szombat IVÓ, MILAN NAPJA A Nap kél 5 óra 03 perckor — nyugszik 20 óra 18 perckor. A Hold kél 2 óra 10 perckor — nyugszik 14 óra 05 perckor. Huszonöt éve hunyt el Varsóban Maria Dabrowska (1889—1965) lengyel elbeszélő, regény- és drámaírónő, publicista, műfordító, a XX. századi lengyel irodalom egyik legnagyobb epikusa. 1990. május 20., vasárnap BERNAT, FELÍCIA NAPJA A Nap kei 5 óra 02 perckor — nyugszik 20 óra 20 perckor. A Hold kél 2 óra 28 perckor — nyugszik 15 óra 23 perckor. Hetvenöt éve született Vadnán Szabón József (1915—1977) fül-orr-gégeorvos. Időjárás Várható időjárás az országban ma estig: délnyugaton jobbára erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. Az északi szél élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 7 és 12 fok között alakul, szombaton a csúcshőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Égtek a gyümölcsfa* u a Nyírbogát melletti István-ta- nyán tegnap pusztító tűzvészben, öt szomszédos portán gazdasági épületek, széna- és szalmakazlak égtek porig. A lángok martMé- ka lett 45 anyajuh és 2 bárány is. A kár 480 ezer forint, az okot vizsgálják. mmm — Te már nem szeretsz engem! Neked teljesen mindegy. hogy nincs mit felvennem! — Ne legyél igazságtalan, hiszen minden hónapban új ruhát kapsz! — Szóval te azt akarnád, hogy egy hónapban csak egyszer menjek kt az utcára! Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délutáni és esti Hirügyeletes: GALAMBOS BÉLA Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. ||| KeletI Hbgyarország KÉPEK 19., P A R K I 1 D I L L (B. A. felv.) Elfogták a szaiírt