Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-11 / 109. szám

12 Kelet-Magyarország SPORT 1990. május 11 Kern lesz Váradi-meccs A mint azt korábban la­punkban megírtuk, szóba került, hogy Várad! János harmadik ökölvívó mérkőzésének ha­zánk, esetleg a Bujtosi Szabadidő Csarnok lesz a házigazdája. A napokban telefonon hívott bennün­ket Szántó József, aki ko­rábban évekig Nyíregyhá­zán, most pedig Debre­cenben edzője Váradinak. A kitűnő szakember rossz hírt közölt, miszerint nem lesz Váradi-meccs sem a bujtosi csarnokban, sem máshol hazánkban. Az ok egyszerű: Váradi belga menedzsere nem látja biztosítottnak az anyagia­kat. Szántó azt is elmond­ta, hogy a bujtosi csar­nok vezetésétől ő valóban hárommillió forintot kért volna, ám csak azt köve­tően, hogy tízmilliós bevé­telt hoztak szóba. KKK.rtilntfí Sampdoria­gyözelem Szerdán lapunk zárta után fejeződött be Göteborgban a 30. labdarúgó KEK-döntő. Az első félidőben nem esett gól, a hajrában viszont az olasz együttes kétszer is betalált a belgák kapujába, így Itáliába került a szépmívű serleg. Kü­lönösen a válogatott Vialli volt eredményes, mindkét gól az ő nevéhez fűződik. Az olaszok jobban bírták a hosz- szaibbítást, sikerült úgy beosz­tani az erejüket, hogy az utolsó pillanatban maguk ja­vára döntsék el a mérkőzést. SAMPDORIA—ANDER- LECHT 2:0, Ullevi stadion, 20 ezer néző, v.: Gallér (sváj­ci). Gól: Vialli a 105., Vialli a 108 perdben. Jonatán Kupa Mától Nyíregyháza város a labdarúgóvilág „közepe”, itt Rendezik .a XII.. msnzet- közf Jonatán Kupa serdülő labdarúgótornát, amelyen nyolc csapat vesz részt. A május 11—13. között zajló sportesemény házigazdája az NYVSSC és a 14. számú iskola. Minden bizonnyal nary küzdelem szemtanúi lehetnek azok, akik elláto­gatnak a mérkőzésekre, ezek színihelye a városi sta­dion és a régi vasutaspá­lya. Nyolc egyesület —olasz, finn, csehszlovák, szovjet, valamint a Békéscsaba, a Debreceni SI, a Kunhe­gyes és a Nyíregyházi VSSC — indítja csapatát. Azok az ifjú tehetségek léphet­nek pályára, akiik 1975. augusztus 1. után szület­tek. Pénteken 9 órakor a sta­dionban nyitják meg a hagyományos tornát, majd elkezdődnék a mérkőzések. A csoportmérkőzéseket pénteken és szombaton rendezik, a helyosztókra va­sárnap kerül sor K özeledik a 14. labda­rúgó-világbajnok­ság rajtja, Olaszor­szág 'félé fordul - a fut? ballvilág figyelme. Az esemény kapcsán a ma­gyar sportújságírás és szakirodalom jeles képvi­selője, Somos István ma­gazin jellegű könyvet je­lentetett meg, korlátozott példányszámban a na­pokban ikerül az újságáru­sok asztalára. A nagy gonddal összeállított mű­höz Szepesi György, a FIFA tagja írt élőszót. Az összeállításiban különleges csemegét ígérő statiszti­kák, fotómontázsok idézik az előző világbajnokságok érdekes, ám mostanáig ke­vésbé ismert történeteit. Régi hiányt pótol. Nyíregyháza Nagydíj Színes tévé a legjobb magyarnak Nemzetközivé bővült a szombati Nyíregyháza Nagy­díj atlétikai verseny mező­nye, hiszen Munkácsról négy szovjet sportoló érkezik, köz­tük egy 17,20-as hármasugró, és egy 72 méteren felüli ered­ménnyel büszkélkedő kala­pácsvető. A dobóatléták pénzdíja mellett még egy kü- löndíj is lesz: a Tejipari Vál­lalat a nemzetközi ponttáb­lázat szerinti legeredménye­sebb magyar versenyzőnek egy színes televíziót ajándé­koz. A SZOMBATI VERSENY IDŐRENDJE, 14,00: Hármas­ugrás (F), gerelyhajítás (Fi, súly lökés (N). 14,30: általános iskolások váltója. 15,00: Ün­nepélyes megnyitó. 15,10: 100 m (F, előfutamok), diszkosz (N). 15,20: 100 m (N, előfuta­mok). 15,30: kalapácsvetés, távolugrás (N). 15,50: 100 m gát. 16,00: diszkosz (F), ma­gasugrás (N). 16,10: 110 m gát. 16,20: 100 m döntő (F), 16,30: 100 m döntő (N). 16,40: 800 m (N). 17,00: 1500 m (F), gerelyhaj ítás (N), hármasug­rás (N). 17,15: 400 m (N). 17,25: 400 m (F). 17,30: súly­lökés (F). 18,00: 4X100 m (N). 18,10: 4X100 m (F). Kézilabda, megyei bajnokság Még öt esélyes A kézilabda megyei bajnok­ságot is érinti a Magyar Kézi­labda Szövetség legutóbbi dön­tése. Itt azonban kedvező#!», hiszen a felnőtt női és térti megyei bajnokok osztályozó nélkül jutnak tel az új NB II- be. A férfimezőnyben már csak 6 forduló és néhány elhalasztott mérkőzés van hátra. Az eddigiek során számos meglepetés szüle­tett. A bajnokjelölt Nyírbátor nem várt vereségeivel vissza­esett, azonban az esélyessé elő­lépett Baktalórántháza az utóbbi hetekben meglepő pont­vesztéseket produkált. Így- a vesztett pontokat tekintve a Ta­nárképző és Fehérgyarmat beér­te őket. Hogy ki lesz a bajnok arra még 5 csapatnak van esé­lye. néhány érdekesebb eredmény : Nagykálló—Nyírbá­tor 18:14, Tanárképző—Demecser 27:28, Baktalórántháza—Tanár­képző 23:28, Záhony—Nyírbátor 19:16, Nyírbátor—Fehérgyarmat 15:17, Fehérgyarmat—Csenger 28: 27, Dombrád—Nyírbátor 20:17, Baktalórántháza—Vaja 26:26, Nagyhalász—Fehérgyarmat 24:24. Demecser—Baktalórántháza 22:27. NŐI mérkőzések: Baktalóránt­háza—Nyírbátor 6:21, VOLAN- Dózsa—Vásárosnamény 29:19, Zá­hony—Tanárképző 14:38, Fehér- gyarmat—Mátészalka 20:25, Ta­nárképző—Mátészalka 28:28, Nyír­bátor—Fehérgyarmat 15:14, VO­LÁN Dózsa—Klsvárda 27:21, Fe­hérgyarmat—VOLÁN Dózsa 16: 20, Kisvárda—Vásárosnamény 19:31 VOLÁN Dózsa—Tanárkép­ző 18:32, Vásárosnamény—Fehér- gyarmat 14:10, Baktalórántháza— Kisvárda 10:23, Nyírbátor—Zá­hony 19:16, Kisvárda—Fehérgyar­mat 17:20. A felnőtt férfi megyei bajnok­ság állása a következő: 1. Tanárk. 20 15 1 4 552-402 31 2. Nyírbátor 21 13 3 5 492-401 29 3. Fehérgy. 19 14 1 4 548-464 29 4. Baktalh. 19 14 1 4 537-461 29 5. Nagyk. 20 14 - 6 480-416 28 6. Demecser 20 10 3 7 496-485 23 7. Csenger 20 10 1 9 555-503 21 8. Dombrád 20 9 2 9 475-462 20 9. Záhony 19 9 2 8 451-424 20 10. Nagyh. 21 7 4 10 553-559 18 11. Vaja 20 4 3 13 461-605 11 12. Nyírbogd. 21 5 - 16 426-530 10 13. Opályi 20 4 1 15 427-539 9 14. Mg. Fői. 20 1 - 19 374-576 2 Tiszav. II. 21 10 - 11 521-508 20 — .Vass Géza — Mai műsor Kézilabda. Megyei bajnokság, férfiak: Csenger—Baktalóránt­háza 17, Záhony—Fehérgyar­mat 17,30. Nők: Záhony—Fe­hérgyarmat 16,15. Labdarúgás. Jonatán Kupa nemzetközi serdülőtorna cso­portmérkőzései. Stadion: Ung- vár—Kassa 9,30, Kunhegyes— Debrecen 10,45, Debrecen— Ungvár 16, Kunhegyes—Kassa 17,15. Vasutas pálya: Brugberio (olasz)—NYVSSC 10, Hameen- linna (finn)—Békéscsaba 11,15, Hameenlinna—Brugherio 16. Békéscsaba—NYVSSC 17,15. Lovassport. Területi díjlo­vagló- és díjugrató bajnokság, Kisvárda—lovaspálya, 10. Labdarúgó-bajnokságok IFJÚSÁGIAK, MEGYEI I. OSZ­TÁLY: Záhony—Űjíehértó 3:3, Levelek—Nagykálló 1:0, Fehér- gyarmat—Ibrány 0:5, Kótaj— Nyírbátor 0:1, Nagyhalász— NYVSSC n. l:0, Tiszalök—Nyh. Volán 1:3, Nagyecsed—Baktaló­rántháza 4:0, Máriapócs—Tuzsér 1:1. Az élcsoport állása : 1. Nyír­bátor, 2. Nyh. Volán 39—39, 3. NYVSSC II., 4. Üjfehértó 34—34 ponttal. H. osztály: Nyírtass—Tyúkod 1:2, Kékese—Vaja 2:0, Tiszaszal- ka—Napkor 2:1, Varsánygyüre— Sényő 1:1, Nyírkárász—Vásáros­namény 2:2, Csenger—Encsencs 1:1, Öpályi—Dombrád 1:3, Keme- cse—Ajak 1:3. Az áUás: 1. Ajak, 2. Nyírkárász 35—35, 3. Vásáros­namény 34. FELNŐTTEK, KÖZÉP-SZA­BOLCSI I. OSZTÁLY: Apagy— Kálmánháza 1:2, Nylrkércs—Búj 1:0, Tiszanagyfalu—Tiszatelek 4:2, Nyírtelek—Gávavencsellő 4:0, Nyíribrony—Nagycserkesz 1:1, Érpatak—Tiszadob 1:2, Oros—De­mecser 2:1, Blri—Tiszabercel 2:0. Az állás: 1. Oros, 2. Nyíribrony 31—31, 3. Nagycserkesz. II. osztály: Bashalom—Nyírjá- kó 7:0, Vasmegyer—Nyírtura 2:2, Tiszadada—Tiszaeszlár 5:1, Hard­ware—Ramocsaháza 3:1, Bököny —Paszab 3:1, Nyírpazony—Nyír­tét 3:0. Az állás: 1. Hardware34, 2. Bököny, 3. Tiszadada 23—23. NYÍRBÁTOR, VAROSKÖRZE­TI: Szakoly—Balkány 1:3, Nyír­vasvári—Nyírgyulaj 1:2, Piricse— Nyírbogát 1:11, Káilósemién— Ofehértó 11:0, Nyírbéltek—Terem 5:1. A bajnokság állása 1. Nyírbogát 2. Nyírgyulaj 3. Balkány 4. Kállósemj. 5. Terem 6. Nyírvasv. 7. Nyírbéltek S. Penészlek 9. Ofehértó 10. Piricse 11. Szakoly 15 12 15 10 15 10 14 9 14 8 15 7 1 2 65 4 1 47 2 3 47 4 1 58 1 5 42 3 5 38 2 5 32 3 9 23 1 11 20 1 13 17 - 14 14 :15 37 :16 34 :17 32 :10 31 :35 25 :30 24 :17 23 :S7 9 :63 7 :72 4 :72 3 3:3, Komoró—Tiszamogyorós 2:6, Benk—Pátroha 3:0 (Játék nélkül), Űjdombrád—Dögé (elmaradt). Az állás: 1. Dögé, 2. Benk 32—32, 3. Űjdombrád 22. Újkenéz, Tisza- bezdéd és Eperjeske sorozatos ki nem állás miatt kizárva! FEHÉRGYARMAT, I. OSZ­TÁLY : Panyola—Tlszakóród 3:2, Tisztaberek—Túrricse 3:0, Szat- márcseke—Nábrád 5:3, Gacsály— Szamossályi 1:0, Vámosoroszi— Penyige 3:1, Jánkmajtls—Tu­nyogmatolcs 4:3. Az állás 1. Penyige 2. Tisztaberek 3. 'Túrricse 4. Szatmárcs. 5. Szamossá. 6. Tunyogm. 7. Tlszakóród 8. Panyola 9. Jánkmajtis 10. Gacsály 11. Vámosoro. 12. Nábrád 17 10 17 9 17 9 17 8 17 7 17 8 17 5 17 8 17 6 17 5 17 5 17 2 2 10 3 12 34:19 24 31:18 22 40:22 21 37:32 1» 24:20 18 24:26 18 24:21 17 26:28 17 34:36 16 17:35 13 24:35 12 14:39 7 II. osztály: Milota—Palád 4:3, Csegöld—Szamosújlak 1:1. Kisar —Tlszabecs 7:2, Cégénydányád— Nagyar 7:1, Nagyszekeres—Köl­ese 5:0, Méhtelek—Rozsály 5:1. Az állás 1. Nagyszek. 17 12 3 2 52:27 27 2. Szamosújl. 17 11 2 4 69:26 24 3. Milota 17 11 2 4 71:47 24 4. Kisar 17 10 1 6 70:38 21 5. Cégényd. 17 8 4 5 61:42 20 6. Nagyar 17 9 2 6 46:45 20 7. Méhtelek 17 8 2 7 38:26 18 8. Csegöld 17 6 3 8 41:43 15 9. Tiszabecs 17 5 4 8 49:45 14 10. Rozsály 17 6 1 10 31:50 13 11. Palád SE 17 2 - 15 27:95 4 12. Kölese 17 2 — 15 15:85 4 MÁTÉSZALKA, VAROSKÖR­ZETI: Rohod—Pátyod 2:0, ökö- rítófülpös—Nyírkáta 1:2, Kántor- jánosi—Nyírparasznya 0:1, Ko- csord—Hodász 1:0, Porcsalma— Szamosszeg 2:4, Nyírcsaholy— Nagydobos 4:3. Az állás: 1. Ko- csord 36, 2. Nyírmeggyes 28, 3. Hodász 27. KISVÁRDA, I. OSZTÁLY: Fé­nyeslitke—Zsurk 0:0, Szabolcsve- resmart—Tiszaszentmárton 2:0t Tiszakanyár—Mezőladány 1:1, Petneháza—Jéke 1:2, Anarcs— Pap 2:1, Gégény—Tomyospálca 3:2, Mándok—Gyulaháza 1:1. Az állás: 1. Gyulaháza 44, 2. Mező­ladány 43, 3. Anarcs, 4. Pap 40— 40. II. osztály: Berkesz—-Lövőpetri Sportegyezmény Az Olasz Olimpiai Bizott­ság (CONI) és a MOB kép­viselői a korábbi együttmű­ködési megállapodás alapján Budapesten tárgyaltak az 1990. évi részletes program­ról. A rögzített műsorban 16 sportág összesen 41 esemény, közös verseny, több edzőtábor szerepei, de tudományos tar pasztalatcserékre is sor kerül­het. A programot Tullio Pa- ratore, a CONX nemzetközi igazgatója és dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára szerdán ír­ta alá. HALLGASSUNK^ LUJU nézzünk meg 1990. május 11., péntek NYÍREGYHÁZI rAdiö 17,00: Hírek. — Jó hétvégét! — Kulturális programajánlat. — 17,30: Hírek, tudósítások. — Lapszemle. — 18,00—18,30: Jó hétvégét! Sportprogramajánlat. — Műsorelőzetes. Szerkesztő: Szoboszlai Tibor. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9,05: Tévé- torna. — 9,10: Magyar évszáza­dok. Vasúti törvények (ism.). — 9,30: Az egysejtűek után, a soksejtűek előtt. NSZK isme­retterjesztő film. — 10,10: Ung­vári Tamás—Polgár András: Kémért. Tévésorozat — V/3. Statárium. — 11,15: Képújság. — 16,45: Képújság. — 17,00: Péntek délután. — 17,00: Év­gyűrűk. — 17,30: Téka. — 17,40: Riportfilm. — 17,55: Reklám. — 18,00: Ablak. — 19,00: Keresz­tény életkérdések. — 19,05: Reklám. — 19,10: Esti mese. Eduárd és barátai. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: „Len­nék föld felett lengő ének.” — 21,00: Reklám. — 21,05: Pano­ráma. — 22,05: Andreas Sego­via. — A gitár dala. TV2 Radványi Dorottyával és Déry Jánossal 17,00: Képújság. — 17,15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok.— Időjárás. — Zene. — 17,45: Mo­zaik. — 18,00: Telesport. — 18,25: Gyerekeknek. Tom és Jerry. — 18,45: TV2. — 19,00: Negyedik emelet. Angol tévé­sorozat — III/3. — 19,50: TV2. — 20,30: „Holtomiglan-holto­diglan.” Vitaműsor. — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV2. — 21,55: Michigan! melody. Tévé­film. — Kb. 23,30: TV2. — Nap- zárta. SKY—EUROSPORT 6,00: Üzleti világhíradó. — 6,30: Európai üzleti hírek. — 7,00: DJ Kát Show. — 9,30: Mobil 1. Autó- és motorsport híradó. — 10,00: A világ sport­ja. — 11,00: ökölvívó vb. — 13,00: Labdarúgó vb-előzetes. — 14,00: NSZK Nyílt Teniszbaj­nokság. — 19,00: Spanyol Mo­tor Nagydíj. — 20,00: Pankrá- ció. — 21,30: Forma—1. San Marino-i Nagydíj. — 22,00: Ko­sárlabda. NBA újrajátszások. — 23,30: NSZK Nyüt Tenisz­bajnokság; Olasz Női Nyílt Te­niszbajnokság. — 2,30: Műsor­zárás. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. — 8,00: Hí­rek, időjárás. — 8,15: Turista magazin. — 8,45: Egyveleg. — 16,00: Forró drót. — 17,00: Hul­lámhosszon. — 19,00: Nemzet­közi slágerstúdió. — 20,00: Kon- certkülönlegességek. — 21,00: Kék éj. — 22,00: Hírek, időjá­rás. — 22,15: Koncertkülönle­gességek. — 23,15: Félvállról vettek. — 23,45: Max Headroom félórája. — 0,15: Hírek, Időjá­rás. — 0,30: Kék éj. — 1,30: Időlánc. — 1,45—7,00: Egyveleg. TV5 16,05: Hírek. — 16,15: Külön­leges megbízott. — 17,15 : Esély a daloknak. — 17,45: Főzőlec­ke. — 18,00: Számok és betűk. — 18,20: Incl-fincl fantázia. — 18,35: Ez nem igaz. — 18,50: TV5-klüb. — 19,00: Jövők. Tu­dományos magazin. — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,40: Csil­logó papiros. — 20,00: Egy óra Európáért. — 21,00: Ellentmon­dásos esztendők. Filmsorozat. — 22,00: Tv-hiradó. — 22,25: Időjárás. — 22,30: A kaméliás hölgy. Francia film. — 23,55: Kerevet. — 0,20: Műsorzárás. SAT1 6,00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30: Hírek, időjárás. — 8,35: Szomszédok. — 9,00: Hírek. — 9,05: Szeretethajó. —■ 9,50: Fő­zőcske. — 10,00: Hírek. — 10,05: Tévébolt. — 10,30: Stingray. Krimi. — 12,15: Szerencsekerék. — 13,00: Tévétőzsde. — 14,00: Műsorelőzetes. — 14,05: A való­di szellemirtók. Rajzfilm. — 14,30: Utazóknak. Horoszkóp. — 14,40: Szeretethajó. — 15,30: Boszorkányt szeretek. — 15,55: Tévébolt. — 16,05: High Capar- ral. Western. — 17,00: Hírek, időjárás. — 17,10: Szomszédok. — 17,50: Az Addams család. Hátborzongató komédia. — 18,15: A hibbantak. Vígjáték. — 18,45: Híradó, időjárás. — 19,05: Szerencsekerék. — 19,50: Időjá­rás, hírek. — 20,00: Charlie an­gyalai. — 20,55: Hirek. — 21,00: Lady Marlene hadművelete. Nyugatnémet—francia játék­film. — 22,30: A nap hírei, sport, Időjárás. — 23,00: ördö­gi misszió. Spanyol krimi. — 0,15: Műsorelőzetes. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,35: Rajz­filmek. — 7,00: A Rosszlja együttes műsora. — 7,30: Ti­zenhaton Innen és túl. — 8,15: Az ember és a törvény. — 9,30: Angol nyelvlecke. — 10,30: Hír­adó. — 13,30: Hírszolgálat. — 13,45: A rettenthetetlen (film). — 15,00: Hangverseny. — 15,45: Hősök találkozása. — 16,30: Híradó. — 17,00: Rajzfilm. — 17,10: Dók.-film. — 19,00: Hír­adó. — 19,30: Reklám. — 19,45: Aktuális Interjú. — 19,55: Nosz­talgia. — 20,15: Nézőpont. — 22,00: Hírszolgálat. — 23,20: A víg özvegy (zenés film). —1,33: Filmkoncert. SZLOVÁK TV—1 9,00: Iskolásoknak. — 9,20: A napocska. — 9,40: Tévéjáték (Ism.). — 10,50: Publicisztikai magazin (ism.). — 14,50: A ter­mészetvédelemről. — 15,30: Szatelit (publicisztikai maga­zin). — 16,10: Fiatal menedzse­rek iskolája. — 16,55: A nap percei. — 17,05: Választás 1990. — 19,00: Esti mese. — 19,10: Vá­lasztás 1990. — 19,30: Híradó.— 20,00: Japán természetfilm-so­rozat. — 20,15: Bejelentett gyil­kosság (angol tévéfilm 1. rész). — 21,20: Vetélkedő. — 22,00: Események, kommentárok. — 22,30; A feláldozott föld (ri­portfilm). — 23,00: Parkolóhely (francia film). SZLOVÁK TV—2 16,45: Alom a kovácsról (té­véjáték). — 17,40: Pozsonyi ma­gazin. — 18,00: Esti mese. — 18,10: A poklok kovácstűzhelye (dokumentumfilm). — 18,55: Napfogyatkozás (tévéjáték 1. rész). — 19,50: Rhytmick (ze­nés műsor). — 20,30: Amiről hallgattunk (dokumentumfilm). — 21,00: Híradó. — 21,35: Vá­lasztás 1990. — 21,55: Julio Ig- lesias Barcelonában (koncert felvételről). — 22,45: Kerékpá- ros-békeverseny (felvételről). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: TANGO ÉS CASH (am.) Ea.: 16, 18 és 20 óra í Béke mozi: AMERIKÁBA JÖTTEM Ea.: 16 és 18óra!HA- LALRAtTÉLT (magyar) Ea.: 20 óra! Videoház: GOR II. (video) Délelőtti előadásokra! IMA­GINE JOH LENNON (am.) Dél­utáni előadásokra! Vásárosnamény: ORSZÄGÜT FANTOMJA (am.) Tiszavasvári: UTOLSO CSEPP (am.) Fehérgyarmat: ARIZONAI ÖRDÖGFIÓKA (am.) Csenger: HALALPART (am.) Nagykálló: SZÜLETETT JU­LIUS NEGYEDIKÉN (am.) Nyírbátor: SZENVEDÉLY ES HAJSZA (ausztrál) Mátészalka: POTYAUTASOK (magyar) Kisvárda: RÖZSÄK HÁBO­RÚJA (am.) 11., Péntek 19,00: DANTON. Bérletszünet! M Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5.4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: Xlll. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058 ATLÉTIKA,

Next

/
Oldalképek
Tartalom