Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-30 / 125. szám
1990. május 30. Kelet-Magyarország Hiányzó krajcárok Egyenlő bért kérnek Eddig szélmalomharcot vívtak azok, akik magasabb bért . követeltek megyénk dolgozóinak. A követelőzők számos ígéretet kaptak, ám a sokat emlegetett egyenlő munkáért egyenlő bért elve sok-sok üzemünkben és intézményünkben nem érvényesült és nem is érvényesül. Am itt az újabb remény. Az új kormány programját a hétvégi sajtóban ismerhettük meg részleteiben is. A programban a területi egyenlőtlenségek megszüntetése is szerepel... Az objektív, elfogulatlan vizsgálódó igazságérzetét is sérti, hogy Szabolcs-Szatmár- Beregben számos munkahelyen nehezebb körülmények között dolgoznak, és ugyanannyi munkáért kevesebb bért kapnak, mint hazánk más területén. Csak néhány példa. A zsúfolt, korszerűtlen megyénkben boltokban a kereskedők sokat talpalnak, cipekednek és fizetésük, illetve bérszínvonaluk húsz százalékkal alacsonyabb mint az országos átlag. A HAFE nyíregyházi gyárában a dolgozók 15 százalékkal kevesebbet keresnek, mint más, hasonló gyárakban. A nyíregyházi papírgyárban bő tíz százalékos a bérlemaradás a többi papírgyárhoz képest, örömmel hallottuk, hogy a mátészalkai ISG új igazgatója rövid időn belül el akarja érni, hogy a mátészalkaiak annyit keressenek, mint a vállalat másik négy gyárának dolgozói. Reméljük, az igazgató törekvéseit az új kormányprogram is segíti. Többek közt ez áll a*programban: „A kormány a hivatalba lépését követő hónapokban felmérést készít. Ennek keretében bemutatja a területi aránytalanságokat és a vállalkozások valós állapotát. A kormány elsődleges célja a szociális piacgazdaság kiépítése. Mindazok, akik erőtlenek, hátrányos helyzetben vannak, egy szociális védőháló révén segítséget várhatnak az államtól. Segíti azokat, akik akár a régi rendszer társadalmilag igazságtalan és gazdaságilag ésszerűtlen közegében halmozottan hátrányos helyzetbe jutottak. A szociális védőháló egyszerre jelenti az új munkaerő piaci intézmények kiépítését, a hatékony érdek- védelmet, egyben segítséget ad arra, hogy a munkanélkülivé váló állampolgár újból bekapcsolódhasson a gazdasági életbe”. Megyénk valamennyi állampolgárának — fizetésétől függetlenül — változást hozhat ez a program. A szó szoros értelmében a programot idézve — társadalmilag igazságtalan, hátrányos helyzetben vagyunk. Már Móricz is megírta: „Itt egy krajcár mindig hiányzik”. Ma már milliárdok hiányoznak ennek a megyének. De az új kormánytól első sorban nem szociális alapon, hanem végzett munkánk után kérjük az országos átlagnak megfelelő bért. Az új kormány száz nap türelmi időt kér. Ennyi idő alatt persze hátrányainkat nem lehet behozni. De megyénk képviselői pár hónap múlva vizsgálják meg a kormány ígéreteit. Nábrádi Lajos Veszélyek leselkednek M ajd akkor érzik igazán a rendszerváltást az emberek, ha szűkeb b környezetben is látják, megtapasztalják a változásokat — hallani manapság sokszor és sokfelé .Van is ebben jó adag igazság, hiszen bármennyire is volt látványos és nagy világvisszhangot kiváltó a képviselőválasztás, az emberek többsége általában nem országos méretekben, hanem a szűkebb pátria ügyes- bajon dolgaiban gondolkodik, vagy, hogy divatosabban mondjuk: a mikrokörnyezet változásai érintik közvetlenül, azoknak tud örülni; vagy azokat szenvedi meg. Komfortosabb lesz a jövendő ön- kormányzat, mint az eddigi tanácsrendszer volt — fogalmaztak mások, nem rejtve véka alá, hogy miként a képviselőválasztásnál, a helyi hatalom megteremtésében is ezúttal érvényesül majd az igazi népakarat. Ebben sem kételkedhetünk, bár az a bizonyos ..komfortosság” már jóval messzebb mutat, hiszen ennek számtalan személyi és materiális feltétele van. Innen érdemes továbbgondolni azoknak az érvelését, akik mielőbb önkormányzati törvényt sürgetnek. Ilyen nyilatkozatok lapunkban is elhangzottak a közelmúltban, s nem csupán az új hatalom képviselői, hanem a még hivatalban lévők részéről is. Nyilvánvaló, hogy valamiféle „nyári szünet” veszélyeztethetné az őszre — várhatóan szeptember 23-ára — kiírandó helyhatósági választások megtartását, hiszen önkormányzati törvény nélkül ez e'pve elképzelhetetlen. Ha lehet hinni a szakmai körök kiszivárogtatott híreinek, akkor ez a törvénytervezet már döntési helyzetben van. Ám félő, hogy ha szócséplés tárgya lesz csupán majd a közeli parlamenti ülésen, akkor az egész ügy obst- rukció áldozatává válhat. Márpedig döntési helyzetben kell lennie ahhoz a parlamentnek, hogy rendeződjenek végre a helyi viszonyok is, méghozzá szabad választások eredményeképpen. Erre több okból is szükség van. Az egyik: mármár az ellehetetlenülés jegyei kezdenek mutatkozni itt-ott az államigazgatás területén. Van, ahol nem mernek lépni, akad, ahol túlságosan is előreszaladtak a költekezéssel, megint másutt bénítóan hat a této- vaság. Ez az időmúlás nem is olyan sokára megbosz- szulhatja magát, hiszen rendkívül nehéz gazdasági viszonyok között dolgoznak, gazdálkodnak a jelenleg még hivatalban lévő apparátusok, s ha nincs kapaszkodó, ha hiányzik a biztos háttér, akkor kapkodás következik, ami köztudottan csak tovább bonyolítja a helyzetet és tetézheti a bajokat. Ilyen körülmények között kell például „üzemeltetni” a városokat, a kisebb településeket, készülni az évi mérlegre, a jövő évi költségvetés tervezetére. Ennyi leselkedő veszély... A legdöntőbb ok viszont az önkormányzati törvény mielőbbi tető alá hozása: egyfajta önvédelem. Úgy értendő ez, ha a különböző településeken nem jönnek létre a nép akaratának megfelelő önkormányzatok, akkor a települések ki lesznek szolgáltatva továbbra is a központi hatalom ké- nye-kedvének, s nem csupán politikailag, hanem gazdaságilag is. Tudniillik, az a bizonyos komfortosabb közigazgatás-érzet nem egyéb, mint a helyi hatalom félelem nélküli birtoklása, s azoknak a gazdasági feltételeknek a megléte, amelyekre a helyi demokrácia alapozódik. Minél előbb veheti kézbe saját sorsának irányítását egy- egy város, nagyközség, vagy kisebb település, annál hamarabb lehet leltárt készíteni a valós helyzetről, felmérni a lehetőségeket, megfogalmazni a kiáltó ellentmondásokat, s követni az adott település közösségét megillető szeletet abból a bizonyos népgazdasági „tortából”, amely meglehet, most csupán máiéból készült, de h? még abból sem jut, akkor valóban csak óhaj, csak szépen csengő kinyilatkozás marad, hogy önkormányzat, hogy polgármester, hogy jegyző. Nem lehet érdeke? most senkinek az önkormányzati törvény megalkotásának elodázása, ezért fontos, hogy a honatyák, ha heves vitában is, de mielőbb tisztázzák annak részleteit, s mondják ki a legjobb változatra az igent. Angyal Sándor Előbb a szemünkkel, aztán az eszünkkel vásárolunk Farmergazdák hús-mustrán Ki mennyi sertéshúst eszik, az ma már nemcsak az étvágyától függ. Egyre inkább a pénztárca határoz. Ennek ellenére még nem vagyunk lemaradva a sertéshúst kedvelő európai országoktól. Miközben az NSZK, Dánia, Ausztrália lakossága általában évente 50 kilogramm sertéshúst fogyaszt, Angliában, Írországban 34 kilogramm az átlag, addig a magyar (nem hivatalos statisztika szerint) bőven 50 kilogramm fölött készíti ételeit sertéshúsból. Ez meg is látszik rajtunk. A sertéshúsfogyasztás mértéke egyenes arányban van a sertéstenyésztés és -hizlalás mértékével. Miközben néhány éve már amiatt kesergünk, hogy csökken az állatállomány, megnyugtató tény, hogy az országban (tavaszi felmérés) 8 millió 200 ezer volt a sertés, ennek megfelelően őszidőre 11 millióra becsülhető a vágásra érett hízó. Ez 3—4 millióval több, mint amennyi az országos ellátáshoz szükséges. Marad tehát 40 millió tonna sertéshús exportra. Nem lebecsülendő mennyiség, de hová szállítsuk, kinek adjuk el? Többek között erre a kérdésre kereste a választ dr. Witmann Mihály, a Herceghalmi Állattenyésztő Kutató Intézet tudományos osztályvezetője a napkori Kossuth Termelőszövetkezetben megtartott tanácskozáson. Csakis a minőség Napkoron a MAE megyei állattenyésztési szakosztálya és a Debreceni Állattenyésztő Vállalat Nyíregyházi Állomása szervezte a félszáz szakember okulását szolgáló előadásokat és a fajtabemutatót. Az egyik nagy kérdés tehát az volt, kinek exportáljunk. másrészt az export érdekében milyen sertésfajtákat tenyésszünk, mi a piac igénye a magyar sertéshús- termeléssel szemben ? Európába a sertéshúsexport esetleges. A Közös Piac tagországai a fogyasztáshoz viszonyított 101—103 százalékos termeléssel kiegyenlítik egymás szükségletét. Egyedül az NSZK az, ahol a fogyasztás és a termelés aránya 86 százalék. Ott még van lehetőségünk. Számításba jöhet Görögország is. Szállíthatunk (és szállítunk is) sertéshúst Amerikába, de a nagy távolság miatt ez nem kifizetődő. Milyen esélyünk van tehát az eladásra?. Csakis a minőség. Sertéshúsból nekünk olyan terméket kell produkálni, amely felülmúlja más sertéshústermelő országok teljesítményét. Szegények eledele Ha Magyarországon igaz, akkor Nyugaton méginkább igaz a bölcselet, hogy a háziasszony, ha bemegy a henteshez, előbb a szemével, aztán az eszével vásárol. A szem a tetszetőség alapján választ, az ész viszont azt diktálja, hogy egyre több legyen a színtiszta hús és egyre kevesebb a húsban a zsír. A színtiszta hús a comb, a karaj, az oldalas, a szalonna szinte senkinek sem kell, a fej, a láb az csökkent értékű termék, a szegények eledele. Mindezt már a tenyésztésnél, a hizlalásnál messzemenőkig figyelembe kell venni. Arról már dr. Baltái' Mihály, a Mezőgazda- sági Minősítő Intézet főosz- tályvezető-'fielyettese tartott előadást, hogy a hazai sertéstenyésztők és sertéshizlalók még nem mindegyike tud színhústermelésben gondolkodni. A hústermelésben más országokhoz viszonyítva 5—6 százalékkal vagyunk lemaradva és ez részben a húsipari vállalatok igénytelenségének, de leginkább a sertéstartók érdektelenségének, közömbösségének tudható be. Farmergazdák vélték Nemcsak az export, de a hazai fogyasztók érdekében is követelmény (főként ha már ennyire drága a sertéshús), hogy a tenyésztésben és a hizlalásban megszűnjön a mennyiségi szemlélet, ne az legyen a mérvadó, hogy hány százezer sertést hizlalunk, hanem az, hogy a hús ne legyen vizenyős, zsíros. Legyen a húsnak íze és zama- ta. Ehhez megfelelő fajtákra, jó' takarmányozásra, gondos tenyésztői munkára van szükség. Nem közömbös az sem, hogy a termelés, a takarmány és általában minden költség összhangja milyen. Nem érdemtelen megemlíteni, hogy a napkori tanácskozáson és fajtabemutatón már farmergazdák is jelen voltak. Ott volt a helyük, hiszen a kisárutermelők körében. is terjed a tenyésztési kedv. A hizlalásban viszont szinte a nagyüzemekkel azonos szinten vannak. A vendégek amit Napkoron láttak és tapasztaltak, az is példa értékű. A tsz sertéstelepén a 182 svéd—magyar lapály koca évi produktuma 3800— 4000 szaporulat, ebből szelektálással 5—600 a tenyészállat. Az idén az eladott tenyészállatok mindegyikét farmerek, kisárutermelők vették meg. Ez már jelez valamit. S. E. Újból szállíthat szovjet exportra RF—50-es fúrógépeket a Csepeli Szerszámgépgyár Rt. nyírbátori gyára. Felvételünk a fúróorsó beméréséről készült. (Elek Emil felvétele) ■mmondom Stohaneknek, ha jWg nem tenne annyira veszettül piás, most megfoghatná az Isten lábát. Idézem neki a hirdetés szövegét: „Nagy gyakorlattal rendelkező, alkoholról leszokott csőszerelőt alkalmaznék ...” — Kikérem magamnak — mondja Stohanek — nem vagyok szerelő, de ha az is lennék, engem ne sértsen meg senki. Sőt, tovább megyek. Minden csőszerelő nevében kikérem az alkoholista minősítést. — Már miért (kéri ki? — Már miért ne kérném ki? Hiszen az ipse, aki a hirdetést feladta nem csak feltételezi, de nyomtatásban ki is nyilvánítja, hogy minden csőszerelő alkoholista ... Szerinte csak kétféle csőszerelő van: az egyik alkoholista, a másik meg az alkoholról leszokott csóró. Következésképpen az alkoholista csőszerelő bármennyire is nagy a gyakorlata, rossz szerelő, mert vizet prédikál és bort iszik, akarom mondani nem szerel, hanem vedel. Viszont az a csőszerelő, aki már elitta az eszét és a pénzét, aki már kicsinálta magát és a családját, de leszokott a piálásról az jó szerelő. Sőt a legjobb, hiszen aki a bortól a vízhez pártol, az egy jellem, egyéniség, karakter, az egy megtért bárány. — Mindezt honnan tudja ilyen jól? — Tapasztalatból. Szomszéd úr én már legalább hússzor leszoktam az alkoholról. — És mégis iszik? — Nem én tehetek róla. Legutóbb is mielőtt munkába álltam. megkérdezték: i I «—gp |gagn|j. I Az alkohol %, a , - fm iszik? Bevallottam, hogy igen. Azt is megmondtam, hogy legjobban a töményt kedvelem. Mondták, szokjak le róla, ne igyák többet. Megígértem. Állom a szavam töményt én nem iszok. Legalábbis töményt, töményen. Sörrel hígítom. •— De hiszen azt mondta, megígérte. — Mindig megígértem. Mindig is álltam a . szavam. Valamiről mindig lemondtam. Már nem iszom rumot, nem iszom konyakot, nem iszom likőrt, nem iszom szilvát, vegyesgyümölcsöt, körtét és barackot és még sorolhatnám. Szerencsére annyiféle pia van ezen a világon, hogy szinte havonta lemondhatok valamiről. Termel a szeszipar. Megrovom Stohaneket, hogy amit mond az egy merő mellébeszélés, önámítás, de most nem is róla van szó, hanem egy csőszerelőről. Ha egy iparos olyan csőszerelőt akar alkalmazni, aki az alkoholról már leszokott, joga van hozzá, sőt bölcs és előrelátó dolog a kikötés. Engem viszont érdekelne, hogy mivel, vagy kivel bizonyítja az a volt alkoholista, hogy ő alkoholista volt, és már leszokott. Másrészt az is fölöttébb érdekelne, hogy a mesternek miért éppen egy.volt alkoholistára van szüksége. Lehet, hogy az a mester egy szeszgyárban, vagy bor- .kombinátban vállalt munkát? De az is lehet, hogy a mester alkoholista és ha a segéd is az, akkor együtt innának és nem lenne, aki a részeg főnököt a kocsmából hazavigye. Akár így van, akár úgy van, tény a leszokott alkoholisták előnyben. Józan életű ember ne is jelentkezzen. A józanéletűek- nél nagy a rizikó, előbb- utóbb alkoholisták lesznek. Mindezt elmondanám a szomszédnak is, de már nem áh a lábán. Az enyémet tapossa és kijelenti: utálja a vizet, a csőszerelőkről meg ne is beszéljek. Borvezeték- szerelő, az igen! Ha lenne egy ilyen szakma, azt ő kitanulná. Hiszen divat az át- _ képzés. Seres Ernő __________3
