Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLETE Hétvégi Interjú művelődésről, sportról Listván Lajossal, a Bujtosi Szabadidő Csarnok igazgatójával Alig több, mint egy év alatt a megye egyik legkedveltebb szórakozóhelye lett a Bujtosi Szabadidő Csarnok. Tömegek látogatják. A korszerű, tetszetős épület már önmagában is vonzó. Persze nem csupán ezért keresik fel hétről hétre sokan, hanem azért is, mert az intézmény vállalkozó kedve úgyszólván parttalan, motorversenytől komoly zenei koncertig szinte minden megtalálható a műsorkínálatában. A csarnok tizenöt hónapos megléte alatt bizonyított, Nyíregyháza és a megye lakói kedvelik. Nyilvánvalóan az intézmény hetven dolgozójának is köszönhető ez. A csarnok igazgatója Listván Lajos, aki korábban a nyíregyházi városi tanács sportosztályának a vezetője volt. 0 El lehet árulni, hogy mennyibe került a megyének, a városnak ez a pompás építmény? 0 Keveset hallunk a szabadidős tevékenységről. —Valóban, ez eddig nem volt erős oldalunk. Megalakult viszont a szabadidős sport egyesület. A kerékpározást szeretnénk felfuttatni. Itt van a Kabalásra vezető karékpárút, amelyet alig használnak. Megalakult a BMX-szakosztály, és vettünk kerékpárokat is. Van fogyi és aerobik klubunk. Gyalogtúrákat is szeretnénk szervezni. A szaunát és a konditermet áprilistól a lakosság rendelkezésére szeretnénk bocsátani. Megvan a műanyag teniszpálya, és május közepére a salakpálya is elkészül. Ezt is igénybe lehet majd venni. A csarnok egyébként nyitott intézmény, naponta négy óra hosszat a környező iskolák és óvódák rendelkezésére áll, de idejében való egyeztetés után bárki igénybe veheti. 0 Köszönöm a beszélgetést. Krutilla József rajza: Vízparti fák. — Nem titok ez. A csarnok közel 200 millió, a járulékos költségek — közmű, villany, hő, parkosítás — pedig 120 millió forint. 0 Gyönyörű bent a világítás. Mintha mindig nappal lenne. Mennyibe kerül a havi villanyszámlájuk? — Úgy hatvanezer forint. 0 Viszont a megye és a város szép és modern csarnokot kapott... — Az ország második legmodernebb csarnokát. Bárki, aki nálunk megfordult, svédek, norvégok, finnek, nyugatnémetek, osztrákok, hollandok, franciák, szovjetek, mindenki el volt ragadtatva tőle. Olyannyira, hogy ennek mintájára most Nyugat- Németországban egy hasonlót terveznek. De a magyar szakemberek, sportolók, tévések is dicsérik. 0 Bizonyára ugyanígy vélekednek a szabolcsiak is. Vezetnek statisztikát arról, hányán fordultak meg itt eddig? — Százharmincezren. 0 Imponáló szám. Ám a hasonló kulturális vagy sportintézmények vezetői esetleg azt mondhatják, hogy könnyű a bujtosi csarnoknak, mert hatalmas támogatást kapnak. Meghívhatnak nyugodtan bármilyen pesti társulatot vagy éppen Gardel- lit, futja a költségvetésükből. — Nem kapunk nagy támogatást. Annyit kapunk, amennyi a működés alapfeltételeit biztosítja. Jelentős a saját bevételünk is. Tavaly ötmillió forint volt atervünk, és hétmillió forintot teljesítettünk. Az idén hétmilliót kellene a bevételekből szereznünk, s ez nekünk is óriási gond, hiszen a pénztárcák laposak, mi pedig általában csökkentettük a jegyek árát. 0 De tisztességes állami támogatást kapnak. — A csarnok nem tudja fenntartani magát. A színházhoz hasonlóan mi is részesülünk állami támogatásban. De még így sem vagyunk könnyű helyzetben. Ebben a csarnokban ötszáz ember elvész. Tapasztalataink sem igen voltak. 0 Azóta már bizonyára lettek. Milyen a műsorpolitikájuk? — Úgy gondoltuk, hogy havonta szervezünk egy-két nagy rendezvényt és sok kisebbet. Ilyen nagy esemény volt Verdi Rekviemjének bemutatása vagy a dixilandfesztivál, a teremcrossverseny és a countryfesztivál. Vidéki táncház fesztivált is szerveztünk először az országban. A csarnok bekapcsolódik a nagyobb megyei rendezvénysorozatokba is, így például tavaly a Nyírségi Ősz eseményeibe. Azt hiszem, mi produkáltuk a műsor gerincét. Még a tűzijátékot is vállaltuk. 0 Melyiket tartja a legsikeresebb rendezvényüknek? — Az ifjúságiak közül a gyermekkarácsonyt, amelyre tizenkétezer gyerek jött el, hogy a karácsonyi ünnepekre hangolódjon Halász Jutka és a Bojtorján együttes műsorával. Ez persze közös rendezvény volt a művelődési központtal. S hadd mondjam el, hogy a társintézményekkel jók a kapcsolataink. 0 S mit tart sikertelennek, esetleg bukásnak? — Az Evita című rockopera bemutatását. 0 Magam is ott voltam, és egyáltalán nem nevezném bukásnak. Tetszett az előadás, és úgy emlékszem, elég sokan nézték meg. —Nyolcszázötvenen voltak, de mi háromezer vendégre számítottunk. Nem tudni miért, hiányzott a főiskolás réteg, azok, akikhez a darab leginkább szól. Lehet, hogy ez máshol siker, de nálunk bukás volt. 0 Talán a szervezés nem volt mindenben kifogástalan. — Ezen is változtatunk. Újabban közönségszervezőket is foglalkoztatunk, és igyekszünk, hogy idejében utcára kerüljön a plakát. 0 Úgy tűnik, a csarnok hármas feladatot lát el. A sportrendezvények mellett kulturális programokat is szervez, sőt a szabadidős tevékenység hasznos eltöltésére is gondol. Úgy vélem, mégiscsak a legfontosabbak a sportrendezvények... — Nem szerencsés meghatározni, hogy melyik az első-, másod- vagy harmadrendű. A sportrendezvények között is több kiemelkedőnek számított, mint például a svéd, a délkoreai, a holland kézilabdaválogatott vendégszereplése. De háromezren látták az USA egyetemi-főiskolai és a magyar kosárlabdaválogatott közötti mérkőzést. De büszkék lehetünk a „Mozduljka” játékos ügyességi vetélkedőre is, amelyen kétezer gyerek vett részt. 0 A nyíregyházi sportolók közül kik vallják magukénak a csarnokot? Úgy hírlik, hogy a röplabdások például nem szívesen játszanak itt. —AzNB. I. B-s férfi kézilabdacsapat otthonra talált nálunk, minden feltétel adott számukra. Megértem a röplabdásókat, egy kisebb—mondjuk ezer fős tömeg itt elvész, nem tudja hangulatilag azt adni, amit a Sóstói úti pálya. 0 Mit gondol, megfelelően ösztönzi a csarnok Nyíregyháza sportéletét? — A csarnok feltételei jók. Az ökölvívásnak, a kézilabdának, a röplabdának, a kosárlabdának, a karate minden ágának, a súlyemelésnek és az asztalitenisznek egyaránt kiválóak a lehetőségeik. Bizonyára előbb-utóbb meglátszik ez az eredményeken is. Talán a kézilabda reményteljesebb mostanában. De ne kiabáljuk el... Persze a kézilabdaedzések mellett sok minden más nem fér el itt, de azért másokra is gondolunk. A csarnok képes bármilyen európai vagy világszintü verseny rendezésére. 0 Apropó, nemzetközi mérkőzések, tévé- közvetítések. Úgy tűnik, több is lehetne belőlük, hiszen ehhez, mint mondta, minden feltétel adott... Vagy mégsem? —A hozzánk látogató nemzetközi szakemberek szívesen hoznának ide bármilyen nagy rendezvényt. Ám hiába, ha nem tudjuk például az igényeknek megfelelő szinten elszállásolni a vendégeket. Hol helyezhetnénk el például 250 embert? Mit tegyünk, ha egy szervező 25 egy ágyas, 25 két ágyas szobát és 8 appartment kér? Hol van ilyen a megyében? De az Operaház művészei is joggal igényesek. 0 A kulturális tevékenységről már volt szó, most inkább csak a terveket soroljuk fel! — Április elején Hofi lesz a vendégünk. Nem mondtunk le a kabaréról. Aztán magyar nóta, majd operettest lesz. Nagy siker volt a dixilandfesztivál, szeptemberben megismételjük. Szeretnénk a Macskák című musicalt és a Csárdáskirálynő című operettet is idehozni. De gondolunk már az 1995- ös világkiállításra is, s ennek kapcsán olyan programokat szerveznénk, amelyek nemzetközi érdeklődést váltanak ki. 0 Több rendezvényen is volt rendbontás, ami nem vet jó fényt a csarnokra... — Nem rendszeresen, de sajnos előfordult kisebb verekedés, rongálás. Való igaz, rendezvényeinken nyugodt légkört kell biztosítani. Ennek érdekében többféle elképzelésünk is van. Több erős, biztonsági embert, úgynevezett gorillákat akarunk alkalmazni, akik már a megjelenésükkel is elriasztják a rendbontókat. Nem szabad megengedni, hogy 10-15 ember több száz fiatal szórakozását rontsa el. A rongálások fjedig meglepnek, hiszen elsősorban a fiatalokért van a csarnok. Szerintem ...lehet, hogy jobb lenne, ha egy szót se szólnék. Huszonévesen lakásom, nemsokára diplomám, elfogadható kezdőfizetést adó állásom van. Ma, ha valaki ilyen háttérrel panaszkodni, követelőzni, bírálni akar, hamar megkaphatja: jobb lenne, ha befogná a száját, s örülne a jó dolgának! Én sem várok más reakciót, különösen azért nem, mert a huszonévesek lakáshoz, illetve a diplomások elfogadható kezdőfizetéses álláshoz jutásáról kivánok,, hangosan gondolkodni". Tízegynéhány éves koromban engem sem került a nagy önállóság láza. Nem kell a támogatás, nem kell a szülői segítség, és mindent a saját erőmből el fogok érni. Félreütöttem az adó kezeket, és nem vettem észre, hogy mekkora fájdalmat okozok. Mintha azt kértem volna, soha többé egy falatot se nyeljenek le. Hiszen a szülőtől, a tágabb családtól elválaszthatatlan a legifjabbak pá- tyolgatása, „jó útra terelése". Nem szabad ebben megakadályozni őket. Sem nekem, a gyermeknek, sem másnak. Például a társadalomnak azzal, hogy nem ad lehetőséget arra, hogy megtegyék szeretettel vállalt kötelezettségüket. Nemcsak az utóbbi negyven év késztette szüleinket arra, hogy a következő nemzedék lehetőségeit is feléljék, mindazt, ami az újakat támogatta volna, ha élni akarnak. Ma sem tehetnek mást. Ki meri félre tenni a pénzét? Hogy holnap az okozzon fájdalmat, hogy a tegnapi munkám mára már semmit sem ér?! A taníttatás, a lakásvásárlás. Ezek lesznek a legnagyobb gondok. Nem megoldás, hogy az arra kijelölt hivatalos szervek alacsony kamatú kölcsönöket, vissza nem térítendő „alamizsnákat" adnak. Miért ne teremthetné meg azt a család? Miért kell elvenni tőle, hogy újra visszaadjuk? Felesleges munka. Az anyagiak újraelosztásával nem lehet egyenlőséget teremteni. Hisz egyenlőség nem létezik, soha nem is létezett. (Anno dacumál nem úgy kezdtük, hogy te vagy a legerősebb, te vagy a vezér?) Ha mindannyian kocka fejű, rózsaszínű, ugyanazzal a programmal működő robotok lennénk, talán akkor. De a mellékelt ábra mást mutat. Ezért nem pénzt kell adni, hanem lehetőséget. Lehetőséget mindenkinek, egyéniségére, képességére szabva. Tudom, ez jóval nehezebb, mint elosztani a támogatásra szánt pénzt (ami a kelleténél kevesebb). S arról már nem is beszélve, hogy ezt hogyan tesszük. A tehetetlenség dühe fojtogatja azt, aki támogatást várva azt látja, hogy a nála kevésbé rászorult kap. így, aki lakást akar építeni, vagy vásárolni, jobb, ha először megházasodik. Hogy miért? Két gondot egy füst alatt fele annyiért meg lehet oldani. Két lakás helyett egy, amelynek költségét, a két család állja. Ha tudja! Furcsán hangzik? Miért, mennyivel volt szalonképesebb az, hogy gyerekeink születésének időpontját az OTP határozta meg? A mi feladatunk a családban csak annyi, akármerre is járunk iskolába, társaságba, szüléink baráti körébe, nevünk jelentsen valamit. Egy tizenkét éves gyereket felnőtt számba vesznek, ha azzal dicsekedhet, hogy mondjuk biológia versenyt nyert. Nagyot ugorva az időben, a legtisztességesebb protekció, ha a bizottság előtt már nem ismeretlen a delikvens neve. Persze nem azért, mert jó atyja vállalati igazgató. Mozogni kell, ott kell lenni mindenhol, hogy ismerjék az arcot, ismerjék az embert, hogy minden társaságban helye legyen. No, persze nem heves nyelvmozdulatok útján. Ne várja senki, hogy visszahúzódó magányában egyszer csak egy híres cég vezetője azzal keresi meg, hogy tudjuk, maga milyen sokat tud, mennyit ér, ezért szeretnénk, ha nálunk dolgozna. Persze, hogy sötétnek látszik minden, kilátástalannak, ott az egérlyukban. Az egyetem befejezése előtt mindenki sír, hogy lehetetlen álláshoz jutni. Aztán évek múltán, ha találkozunk, lelkendezve újságoljuk, micsodaszerencsénk volt. „Bár tudod, nem az igazi, de azért jól megélek belőle." Pedig nem történt semmi más, mint a lehetőség keresésével esélyt adtunk a ,, szerencsének". Tapolcai Zoltán f :t j i Bodnár István U Kelet 1990. március 24. nHlftBPílPPT^l , , , 5 a IfldUfdj IfiaZdU HFTVFfii mfi i fki FTF
