Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. március 15. Kelet-Magyarország 3 A felülbírál* alkotmány Beszélgetés az országgyűlés titkosszolgálatot vizsgáló bizottságának munkájáról A január elején kirobbant Duna-gate botrány után az országgyűlés egy bizottságot hozott létre a titkosszolgálat tevékenységének kivizsgálására. A bizottság elnöke dr. Mezey Károly Szabolcs-Szat- már-Bereg megye képviselője volt. A vizsgálat kö- rülfnényeiről és következményeiről interjút kértünk a kisvárdai sebész főorvostól— A botrány úgy robbant ki, hogy Végvári őrnagy úr kisétált a . titkosszolgálat épületéből, de nem annyi jelentéssel, mint amennyit a FIDESZ és az SZDSZ nyilvánosságra hozott. Utólag jelentős mennyiségű anyagot adott át nekünk, amelyek azért voltak érdekesek, mert a Belügyminisztériumban rendkívül nagymértékű iratmegsemmisítés folyt. Miért kellett ennek kivizsgálására ilyen magas szintű bizottság? gét, és állapítsa meg a botránnyal kapcsolatos politikai felelősséget. Ügy fogtunk hozzá, nogy fogalmunk sem volt róla, mi történt. A vizsgálatunk alapja a törvényesség kérdése volt. Ezért áttekintettük azokat a titkos jogszabályokat, amelyek alapján az úgynevezett belső elhárítás működött, amelyik a belső ellenséggel szemben lépett fel. Vajon kit tekintett belső ellenségnek ez a III/lU-as csoportfőnökség? Belügyminisztérium napi tájékoztató jelentéseket készített az állami felső vezetés, az MSZMP, majd — 1989. október 18. után — az MSZP egyes vezetői számára. E tájékoztató jelentések tartalmát belső, titkos jogszabály írta elő. Adatokat közöltek a személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedések számszerű alakulásáról, kiemelt közlekedési balesetekről, az országhatár rendjét jelentősen befolyásoló eseményekről ■stb. Ezekben nem volt utalás az információk forrására, és általában nem is tartalmaztak titkosszolgálati adatokat. Megállapítottuk, hogy a kormány egyes tagjain kívül az MSZP néhány tisztségviselője is kapott a jelentésekből. Megnevezné, hogy kikről van szó? — Igen. Nyers Rezsőről és Kovács Jenőről. Kiket tartottak felelősnek a történtekért? — A belügyminiszternek a felelősségét egyértelműnek láttuk, mert ahogy január 17- én leállította, majd feloszlatta a titkosszolgálatot, megtehette volna mar korábban is. Ugyanilyen a felelőssége dr. Horváth Józsefnek, aki a III III-as csoport főnöke volt. Azzal védekezett, hogy majd ha jön az új alkotmány, akkor megváltoztatják módsze reiket. Aztán jött az új alkotmány, de ő nem tett'semmit. Nála is nagyobb a felelőssége Pallagi Ferencnek, ugyanis ö adta ki azokat az utasításokat az iratok megsemmisítésére, majd december 18- án újabb utasítást adott, hogy fokozott ütemhen kell az iratokat megsemmisíteni. Azt mondta, azért rendelte el, mert tudta, hogy ezek az információk legális pártokró1 szólnak. Miközben ezt mondta, tovább folyt az információszerzés. Olyan alapos munkát végeztek, hogy még a megsemmisítésről szóló jegyzőkönyveket is megsemmisítették. Összefoglalva azt mondhatom, hogy a titkos- szolgálat ténykedésének voltak személyi felelősei, de legfőbb felelőse maga a rendszer volt. Kiket figyeltek a titkosszolgálat emberei? — Rendszeresen végeztek lehallgatásokat, a 70-es évek végétől ellenzéki politikusok és aktivisták körében is. 1988 őszétől a szerveződő pártokról „csoportdossziét” nyitottak; felbontották és ellen őrizték leveleiket, így például meghallgatott személy szerint — felbontották a Magyar Demokrata Fórum lakiteleki címére érkező leveleket, ellenőrizték a Fiatal Demokraták Szövetsége budapesti irodájának postáját. A meghallgatások alapján vélelmezhető, hogy a Belügyminisztériumban 1989 szeptemberében, illetve 1990. január elején megsemmisítettek mintegy 1400 dossziét. Konkrét adatok voltak arról, hogy Haraszti Miklós, Tamás Gáspár Miklós és Csurka István is a megfigyeltek között volt. Elégedett-e a bizottság » végeredménnyel? Tehát azzal, hogy ügyészi megrovásban ré- szesültek, akik feltárták a visszaéléseket? — Mi kifejezetten a politikai felelősséget vizsgáltuk, ezért a büntetőjogi oldalához mi nem akarunk hozzáfűzni semmit. Balogh József — Mert alkotmánysértés történt. Az alkotmány 8. §. B. pontja kimondja, hogy a személyiségi jogok sérthetetlenek a Magyar Köztársaságban és ez alól csak alkotmányerejű törvény által szabályozott módon lehet eltérni. Ilyen törvény azonban nem létezett. Csak január végén hoztuk meg azt a törvényt, amely szabályozza azoknak a titkosszolgálati eszközöknek az alkalmazását, amelyek személyiségi jogokat sértenek. Ilyen a levéltitok, a magánlakás megsértése, a lehallgató-készülék elhelyezése, a magántitok megsértése, a telefonlehallgatás. Miután ez egy nagyon kényes politikai ügy voltj egy többpárti bizottság alakult. Én mint a független képviselők tagja kerültem bele, ők javasolták, hogy én legyek az elnök, ami számomra nagy megtiszteltetés volt. Hogyan tudott együtt dolgozni a többpárti bizottság? — Nem kis viták mellett, de várakozásommal ellentétben végül is viszonylag simán megállapodtunk abban a szövegben, amit letettünk az Országgyűlés asztalára. Sok részletkérdés volt, amiben a bizottság szavazással döntött, de amikor elkészült a 17 oldal, egyhangú szavazással fogadtuk el. Sok embert érdekel: mi volt az oka, hogy nem hangzott el az Országgyűlés előtt az egész jelentés? — Nekem a bizottság tagjaihoz az utolsó kérdésem az volt: uraim, milyen szóbeli kiegészítést tegyünk hozzá? Egyhangúlag úgy döntött a bizottság, hogy nem fűzünk szóbeli kiegészítést, hangozzék el az egész. Bár a képviselők asztalára mi letettük a jelentést, nyilvánvaló volt, hogy a közvéleményt érdekli, így meghallhatta volna a rádióban, a televízióban. Amikor szerencsétlen módon olyan döntés született, hogy ne hangozzék el — péntek délután fél 4 volt már — a megnyert huszonöt perc helyett elveszítettünk másfél órát, és ráadásul válsághelyzet alakult ki. Milyen módszerekkel dolgozott a bizottság? — A bizottság arra kapott felhatalmazást, hogy vizsgálja ki a szolgálat tevékenysé— Az egyházakat, illetve az úgynevezet egyházi reakciót. Különös figyelmet fordítottak a volt szerzetesekre és azokra a kis vallási közösségekre, amelyek azóta már legálissá is váitakj De kiterjedt a legálisan működő egyházakra'is. Nagy súlyt fektettek az ifjúságra, ami szerintük azért volt fontos, mert köztük ütheti fel a fejét valamiféle másként gondolkodás. A következő csoport a reakciósok csoportja volt, azoké, akiket valaha politikailag már elmarasztaltak, a második világháború óta akár háborús bűnök miatt, akár pedig a koncepciós perek kapcsán, majd 56 kapcsán. Ezekről az emberekről dossziékat vezettek. Két olyan részlegük is volt, amelyik a kultúrával, az oktatással, a tudománnyal foglalkozott, mert ez a terület igen sokrétűen érdekelte a szoleálatnt Mit állapított meg a vizsgálat? — Egyértelműen kiderült az, hogy az egész szervezet működése már az 1949-ben született és 1975-ben módosított alkotmánnyal is szembc- állt. Az történt, hogy alacsonyabb rendű jogszabály, néha egy osztályvezetői utasítás egyszerűen felülbírálta a magyar alkotmányt. Magyarán a magyar alkotmány papír- rongy volt a pártállam számára. Az állampártnak a ha talom volt a legfontosabb és ennek mindent alárendeltek. Az egész szolgálat és az állampárt támaszaként működött, azon az áron is, hogy alkotmányellenes volt. A közleményből az derűit ki, hogy fordulópontot jelentett a bizottság számára a köztársasági alkotmány kihirdetésének napja. — Különös súlyt fektettünk arra, hogy október 23. után hogyan változott a szolgálat tevékenysége. Azt állapítottuk meg, hegy a lehallgatások, a megfigyelések a köz- társasági alkotmány bevezetése óta is folytak, holott az már egyértelműen kifejezte azt, hogy a személyiségi jogokat sértő cselekményeket csak alkotmányerejű törvény által szabályozott módon lehet végezni. Kikhez jutottak el a titkos- szolgálat jelentései? — Megkapta a belügyminiszter, az államtitkár, az állambiztonsági és a közbiztonsági miniszterhelyettes is. A belső jelentéseken kívül a r Ej után nap ....... midőn éj van, nappal nem lehet: a’ censura éj, a’ szabad sajtó nap.” Táncsics Mihály szavai ezek, akit utópisztikus elveiért egyesek, „szent öregnek” neveztek. A mű címe, amelyből az idézet való: „SAJTÓSZABADSÁGRÓL NÉZETEI. Egy Rabnak.” Történelmünk kiemelkedő személyisége végső következtetésként írja hányatott sorsú művében az ember közlésvágyáról: „... minden eddig kitalált eszközök által biztosítani kell, hogy világítson az emberi értelem” ... Fél éve mindössze, hogy a magyar újságírók legutóbbi közgyűlésén egy másik nagy öreg, a szakma doenje, Ritter Aladár felállt és mondta: „Minden március 15-én ünnepeltük a 48-as szabad sajtó kivívásának évfordulóját. A legnevesebb hírlapírók mondtak beszédet, kezükben a Szabadság-serleggel. Javaslom, hogy az immár nemzeti ünnepen, március 15-én tartsuk a magyar sajtó napját.” Március idusa van, és a magyar sajtó napja is. Miközben felidézzük 1848 történelmi napjait, óráit, immár az emberek közlésvágyának eleget tenni igyekvő újságírók — megszabadulva több évtizedes szorongástól — némi elégedettséggel gondolhatunk az ünnep perceiben arra, hogy az egykori „szent öreg” elképzelései fokozatosan valóra válnak. A vágy, hogy a sajtó napja újra egyszerre legyen a szabadságharc napjával, dátumszerűen immár megvalósult. A korábbi diktatórikus állam- és politikai berendezkedés olyan történelmi eseményhez kötötte ugyanis eddig a sajtó napját, amely nem bírta ki a történelmi próbát. Ez a változás nem csupán dátummódosítás, hanem igazságtevés : a szabad véleménynyilvánítás gondolata a magyarság tudatában 1848-hoz kötődik, a márciusi ifjakhoz, akik az egész világ előtt adtak példát a népakaratból. Napjaink rohamos változásaiban, a rendszerváltásban — ez aligha vitatható — megkülönböztetett szerep jut a nyilvánosságnak, így a sajtónak. Visszalapozhatók az újságoldalak, melyek tanúsítják, milyen nagy történelmi felelősséget vett a vállára a magyar sajtó, amikor részt vállalt egy igazságosabb társadalomért folyó küzdelemben. Egyesek úgy fogalmaznak: a sajtószabadság már megvalósult hazánkban, ám a teljes szabadság valósága még csak vágy. Pontatlan és kissé túlzó ez a minősítés, hiszen tapasztalni, hogy ha a hivatalos cenzúra nem is, a beidegződés,, a félelemből táplálkozó öncenzúra olykor munkál toliforgatás közben, s így a szándék még nem tud teljességében kibontakozni. Miként a társadalom, úgy az azt tükrözni igyekvő sajtó is az átmenet állapotában van, észrevenni szélsőséges megnyilvánulásokat éppúgy, mint bénító tétovaságot. A sajtó mai napjához vezető út — különösen az utóbbi hónap>okban — azonban máris tanúságtétel arról, hogy az igazi demokrácia eljövetelének egyik kiemelkedő garanciája a teljes nyilvánosság, a szabad sajtó. A sajtó munkásai ma sem ünnepelnek; dolgoznak azért, hogy az olvasók minél jobban beavatottak legyenek a társadalmi változás eseményeibe, s hogy el tudjanak igazodni a különböző célok és szándékok között. Kitágult a nyilvánosság, felszabadult a korábban lefojtott közlésvágy az emberekben, ami egyszerre öröm, de nagy felelősség is. Amikor a sajtó napján köszöntjük az olvasót, akiért vagyunk, újra hitet teszünk amellett: a sajtó akkor szabad és független, ha azt írja, ami van, ami történik, s nem azt, amit egyesek olvasni, hallani szeretnének. Csakis az igazság felmutatása az egyetlen elfogadható és méltó feltétel ahhoz; hogy a ma toliforgatói bizonyítani tudják: „a’ censura éj, a’ szabad sajtó nap”. Angyal Sándor A túlélés a tét Világot járt, harcedzett és sok mindent próbált nyugati üzletemberek érkeznek mind sűrvebben s/ép hazánkba. Legtöbbjük túl van már azon, hogy az arcára kiüljön a meglepetés, ha valami medöb- bentőt tapasztal. És mégis ... A legacélosabb pókertekintet is megrezdül. A dél-koreaiakra emlékszem: van annak már másfél, vagy két esztendeje is, amikor komolyabb formában szóba került a magyarországi autógyártás. Nem akarták elhinni, hogy nálunk az átlagos műszak- szám alig haladja meg az egyet a gépiparban. Náluk — de tegyük hozzá Nyugat- Európában is — a csúcstechnika csak addig áll, amíg karban tartják. Méginkább meglepő volt, amit a napokban tapasztalhattak a nálunk járó érdeklődők. Meghökkentő arányok Munkaszervezési témában jártas szakemberek egy csoportjának leesett az álla: nálunk három termelő munkában foglalkoztatott emberre jut egy úgynevezett fehérgalléros, azaz adminisztratív munkaerő. Ha magunkba szállónk, és környezetünket megvizsgáljuk, láthatjuk: nem járhat mesz- sze az igazságtól a statisztika. Bennünket inkább a kinti viszonyszám sokkolhat: a fejlett, ipari országokban hetven az egyhez az arány. Valljuk be polgártársak: alig hihető a szám. Pedig semmi oka nincs valótlant állítani annak, aki mondta. Kik a fehérgallérosok nálunk? A három egyhez arány nem jön össze pusztán abból, ha a műhelyben és az Irodában dolgozók számát viszonyítjuk egymáshoz, még akkor sem, ha némely helyen nagyobb az iroda, mint a többi épület együtt. Óriási és ráadásul jól képzett állami apparátus őrködik a törvény és szabályozódzsungel fölött. Parkinson, akinek tréfás, de igaz törvényei ezúttal is igazak, bebizonyíthatná nálunk is: a bürokrácia kitölti a számára rendelkezésre álló teret. Az ő példája még a brit admiralítás volt. A flotta felére csökkent, a tengerészeti minisztérium létszáma viszont kétszeresére emelkedett egy bizonyos időszak alatt. Azon a helyen, miként nálunk, minden posztról meg- cáfolhatatlanul be lehetett bizonyítani, hogy nélkülözhetetlen. Legalábbis az érvelő szempontjából. Ki a felesleges? Magyarországon azonban ezekben a hányatott időkben lejárt a „megcáfolhatatlan bizonyítékoknak”. Valami olyan játék van kialakulóban, mint a gyerekek Fekete Péter kártyája. Az marad benne, aíki nem tud szabadulni az ominózus kártyalaptól. A trösztök, nagyvállalati központok irodáiban a fehérgallérosok mosolyogva próbálják egymás kezébe nyomni a Fekete Pétert, azaz kideríteni a másik állásáról, hogy az felesleges. Az ászok — ebben a pakliban ugyan nincs ilyen „címlet" — könnyebben szállnak ki. Elnökök és igazgatók tömegesen mennek nyugdíjba. Jó képzettségű főosztályvezetők, előadók „hagyják abba a játékot”, és bukkannak fel kft.-ék ben. Ök már megszabadultak a Fekete Pétertől. Igaz, hogy az államigazgatás ebből kifolyólag tulajdonképpen megbénult ... Ideges végjáték A játék logikája azt diktálja, hogy addig a legköny- nyebb megszabadulni a Fekete Pétertől, amíg még van kinek odaadni. A játszma vége még gyerekeknél is gyakran fordul veszekedésbe. Időnként csalásba is. A vesztes itt nem egy személy lesz, mert rendhagyó módon olyan szerencsétlen a leosztás, hogy nem egy, hanem rengeteg Fekete Péter van a pakliban. Ideges végjátékra lehet számítani, és lassan megérkezünk ehhez a szakaszhoz. A kérdés, hogy azoknál marad-e az ominózus lap, és vele együtt azok maradnak-e a pácban, akik felelősek a kialakult helyzetért, vagy azoknál, akik későn -vették észre, hogy mire megy kd a játék. Ésik Sándor A HAFE nyíregyházi leányvállalata komplett festőberendezéseket szállít a nyugatnémet Dürr céggel együttműködve a Trabant gyár rekonstrukciójához. A rendszer lényegi része a hegesztett beégető alagút, melynek gyártása külön kialakított soron történik, képünkön látható. (B.-zs)
