Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-10 / 35. szám
Felzárkózás vagy leszakadás? A területfejlesztés kétarcúsága megyénkben Átlépni a küszöböt Szabó Tünde darabjának ősbemutatója Nyíregyházán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főbb társadalmi-gazdasági folyamatai a következőkkel jellemezhetők: 1. Az 1970-es évtized korszak- váltásnak indult, de a gyors fellendülés néhány év múlva megtorpant. A beruházási forrásokból való szerény részesedés gyorsan csökkenő tendenciába csapott át. 2. A foglalkoztatási feszültségek kiéleződtek, a népesség csökkenése — különösen a hátrányos helyzetű térségekben — rohamos üteművé vált. 3. A népesség társadalmi-szociális helyzete romlott, az eladósodás aggasztó méreteket öltött. A lakosság mintegy négytizede — fele a társadalmi minimum szintjén él, negyedének megélhetését a létminimum alatti összegek „biztosítják”. ipari beruházások terén elszomorító a helyzet, hiszen az elmúlt évtizedben egyetlen komoly ipari beruházás sem valósult meg a megyében. A beruházások szerkezetében a fejletlen országokra jellemző magas építési , és alacsony gépi beruházási arány figyelhető meg. A gépi beruházáson belül igen szerény a fejlett nyugati technikák, technológiák beépítése. A legmostohább adottságú térségeket az országgyűlés 1985. évi határozata gazdaságilag elmaradott területnek jelölte ki. Itt jelentős foglalkoztatási gondok vannak, magas az ingázási és az elvándorlási arány, kedvezőtlen, elöregedett a konstruktúra, kedvezőtlenek a mezőgazdasági adottságok, alacsony a jövedelmi színvonal, nagy a szak4. Az infrastruktúra színvonalában nem volt meghatározó mértékű elmozdulás. Fejlettségében nagyobbak az eltérések az országos átlagtól, mint a gazdasági szférában. A kialakult helyzetért igen nagy mértékben a gyáregységi helyzetet teszik felelőssé. A más megyei köz- ponból irányított telepek ugyanis csak végrehajtói feladatokat látnak el, a döntéseket a központban hozzák legtöbbször úgy, hogy ebből a központok előnyösen, a telepek hátrányosan kerülnek ki. Példaként elmonható, hogy napjaink szorító pénzügyi helyzetében a vállalatok előszeretettel igyekeznek telepeiken további megszorításokat alkalmazni, miközben a vállalati központokban a helyzet alig változik. Mindezek ismeretében paradoxonnak hat az, ami sajnos tény, hogy a megyei székhelyű ipari vállalatok és szövetkezetek felszereltsége még a más megyei székhelyű ipartelepeknél is rosszabb. Az általános elmaradottságot és az országos átlagtoktól való leszakadást jól szemlélteti a személyi jövedelemadó nagysága. Az 1988- as adatok szerint egy lakosra jutó értéke Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindössze 3500 forint volt,- legkisebb az egész országban, az országos átlagnak mindössze 53 százaléka. A kiegyenlítődési, illetve felzárkózási folyamatok legfontosabb tényezője, meghatározója a beruházások volumene. Két évtizedet áttekintve megállapítható Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében, hogy soha nem érte el az országos átlagot. A tanácsi kommunális beruházások terén valamivel jobb a helyzet, mivel tizenkilenc év közül három évben egy főre jutó összege meghaladja az országos színvonal 80 százalékát. A tanácsok aktív beruházási politikája azonban erőteljes eladósodáshoz vezetett, a már többségüknek a működési költségekre sem elegendőek bevételeik. Az egy lakosra jutó beruházásokban a megyék közötti különbségek nem csökkentek, hanem nőttek. A ’70-es évtizedben a beruházások fajlagos mutatója Komárom-Eszter- gom megyében kétszerese volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeinek, ami a ’80-as évtizedre 2,5-sze- resére növekedett. Különösen az emberhiány, aprófalvas a településszerkezet, a korábbi természetes központoktól való elszakítottság a jellemző, közlekedési peremhelyzet alakult ki, fejletlen a lakossági és a termelői infrastruktúra. Az előzőekben felsorolt kritériumok alapján a megyében 125 település tartozik ide, melyek Észak-Szabolcs-Tisza- hát, Erdőhát-Szatmár és Délkelet- Nyírség területén összefüggő térséget alkotnak. A gazdaságilag elmaradott térségek egyik fő jellemzője a megfelelő számú ipari üzem, illetve munkahely hiánya. Ez szoros összefüggésben van a megye megkésett iparosításával, valamint az ipartelepítési feltételek hiányával. Az iparosítási folyamat nem terjedt ki a városok és az országhatár közötti területekre. Nem alakultak ki az ipari foglalkoztatást nyújtó mikrokörzetek (Tisza- háton és a Dél-Nyírségben csak 1-1, Erdőháton egyetlen ipari üzem sem működik). A megye nagy gondja a gazdaságilag elmaradott térségek felzárkóztatásának kérdése, az ottani életviszonyok további romlásának megakadályozása, a népesség gyors elvándorlásának mérséklése, illetve qregáHítása. A program eddig eltelt időszaka sajnos nem hozta meg a kívánt eredményeket, mert a vállalatok különböző — elsősorban közgazdasági — okok miatt tartózkodnak az itteni beruházásoktól, a reményt keltő tárgyalások több esetben is kudarccal végződtek. A hátrányos helyzetű térségekben 1989 elején bevezetett újabb kedvezményeknek egyelőre semmiféle hatása nincs, mivel a beruházási kedvezmények továbbra sem vonzóak. Az 1989 decemberében elfogadott állami költségvetés Szabolcs- Szatmár-Bereg megyének 2,5 milliárd forinttal kevesebb forrást irányzott elő, mint amennyi a megye tanácsainak zavartalan működéséhez és a korábban elkezdett beruházások további folytatásához szükséges. A területi problémák egyik kulcsfontosságú kérdése az, hogy milyen a kereset és a jövedelmek eltérésének tendenciája. A megyében élők keresete jelentős és növekvő elmaradást mutat nemcsak a legfejlettebb megyékhez képest, hanem az országoshoz viszonyítva is. A különbség kisebb része talán magyarázható az eltérő iparszerkezettel, az ipar kisebb súlyával, nagyobb része azonban a már említett gyáregységi helyzetre, a telepek túlsúlyára vezethető vissza. Komárom- Esztergom és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyék ipari kereseteinek különbsége ma megközelíti a havi 2000 forintot, és semmiféle jel nem mutat arra, hogy ez a jövőben csökkenne. A társadalmi jövedelmek és a második gazdaságban végzett munka hatására a megyék jövedelmi színvonala ugyan közeledett egymáshoz, de a különbségek ma is jelentékenyek. A megye lakossága továbbra is a legnagyobb erőfeszítéseket teszi jövedelme növelése érdekében, ami elsősorban a kereső-termelő tevékenységre fordított időben jut kifejezésre. Az itt élők napi átlagban több mint fél órával többet dolgoznak, mint az ország más vidékein, elsősorban a háztáji gazdaságokban. A megye infrastruktúrája még a gazdasági fejlettségéhez képest is elmaradott. A lakásellátásban főleg a magánerős építések révén sokat javult a helyzet, de a laksűrűségi mutató még mindig itt a legrosszabb. Az egészséges vízellátás, a csatornázás, a gázellátás, sőt az utak építése nagyon sok lakossági erőt és pénzforrást kötött le, ami egyik magyarázó tényezője a nagyfokú eladósodásnak. A legfrissebb adatok szerint a megye betétállománya 2,5-szer kisebb mint a hitel- állománya, ezzel az aránnyal sajnos a legrosszabb betéthitel arányú az országban. Az egészségügyi központok, az iskolák építése, korszerűsítése, mellett a legnagyobb erőket a távközlés fejlesztésére fordítják. A felzárkózáshoz az itt élők szorgalmas munkája mellett szükség lenne nemcsak a kormány és az országgyűlés, hanem az egész magyar társadalom megértésére és segítségére. A segítségnek nem feltétlen pénzben kellene kifejeződnie, hanem olyan előnyök nyújtásában, amelyek garantálnák a felzárkózási folyamatokat. Hajnal Béla Tíz évvel ezelőtt még devianciának számított, ha egyáltalán beszéltek róla. A jogalkotás mostanában nevezi annak, ami: betegség. Pedig Magyarország az alkoholfogyasztásban a világranglista élén áll. Jó, jó. De kábítószérfögyasztás valóban nincs. Nálunk ennek nincs meg sem a gazdasági, sem a társadalmi talaja. Aztán jött a szipózás, a nyugtatok és a szeszes italok keverése. Végül az igazi kábítószerek: a füvek és a porok. Élnek közöttünk kábítószeresek, alkoholisták. Vagy nevezzük őket költőibb, súlytalanabb szóval: szenvedélybetegek. Vajon mekkora a számuk? Több ezer, vagy csak tízezrekben közelíthető meg az igazság? Mit tud tenni velük a társadalom? Kirekeszti őket, vagy visszahozza az életbe? Mindenesetre beszélni is kell róluk, mert sok emberben él még a lemondás és fanyalgás kényelmes gesztusa. A művészet sokat tehet értük. Átélhető sorsokat mutathat meg, s azt sugallhatja, hogy ezek a betegek is ugyanolyanok, mint mi, csak valahol, valami miatt megbicsaklott az életük, nem voltak képesek egy-egy problémájukkal megbirkózni. Szabó Tünde A küszöbön című színműve sem vállalkozik kevesebbre, mint hogy arra késztesse a nézőt: végigkísérve a színpadon megjelenő emberi sorsokat, válaszoljon, megtett-e mindent gyógyulásuk érdekében? Szabó Tünde hőseit már csak egy küszöb választja el attól, hogy visszatérjenek az egészségesek közé. Nem sikerül mindenkinek megtennie az utolsó lépést, de csak a küzdelem bátorsága adhat erőt mások számára a szabaduláshoz vezető út végigjárásához. Örültünk volna, ha Szabó Tünde darabjában egy új magyar dráma megszületését is ünnepelhetjük. Sajnos hiányzik belőle az egyetlen, drámát szervező hős. Ebből az következik, hogy különböző életutak jelennek meg a színpadon, egyetlen közös vonással: hordozóik életük válságos időszakában a drogosztályra kerülnek. Ki ezért, ki azért. Mozaikszerű lett a darab, s ezt az epikusságot a rendezés még jobban felerősítette. Félreértés ne essék: Az önértelmezés egy pillanata (Földi László, Zubor Ágnes, Molnár Erika) /Balázs Attila felvétele/ Antal) folytatott dialógusban leolvad róla a rossz, s miközben beteg kezét csókra nyújtja, párásodó szemén megcsillan a fény. Egyszerre van benne kérés, könyörgés, félelem és kiszolgáltatottság. A mindenkitől elhagyott öregasszony társkereső gesztusa. S végül: Mária szerepében Zubor Ágnest láthattuk. Egy kissé az író szócsöve volt, bízott önmagában. O az, aki a darabot záró monológban visszanyerte felszabadult, megtisztult önmagát. Átlépett a küszöbön. Tudatossága eltakarta előlünk régi önmagát, de Jancsi és Juliska meséjéből megértett valami fontosat: személyes akaratunk nélkül sohasem kerülünk ki a bajból. Ezt a felismerést játszotta el Zubor Ágnes kitűnően. Csikós Sándor belgyógyásza szánlmas, együttérzésre méltó sorsot fogalmazott meg. Itt kell szólnunk Joe-ról is (Földi László), akinek a testalkata és szorongásos cigány mivolta között ellentmondás feszült. Molnár Erika (Erzsi), Lukácsi József (Döme), Vennes Emmy (Lenke), Kocsis Antal (Jóska), Horváth László Attila (Laci) szerepeinek megírására kevés írói energia jutott. De ez a darab építkezéséből következik, amiről már korábban írtunk. Bárány Frigyes irányította a csoportterápiás beszélgetéseket, foglalkozásokat. Igyekezett mindvégig á háttérben maradni, lehetőséget adva arra, hogy a betegek visszanyerjék saját erőforrásaikat. Bölcs, higgadt, az eredményben bízó volt. A játék Horgas Péter szűk terű színpadán zajlott. Mihályfi Imre rendezői törekvése az lehetett, hogy engedte a darab gondolatait, költői- ségben gazdag, megszenvedett élményeket kimondó szövegét érvényesülni. Ennek az lett a következménye, hogy a művészek hozzáadhatták a saját véleményüket az alakított figurához. Ez a magyarázata annak is, hogy a darab egyenetlenségei, a megformálás apróbb pontatlanságai ellenére jó előadás született. Nagy István Attila Németh Katalin: Kék madár II. Szabó Tünde hőseinek többségében sistergő életigazoló szenvedélyek találhatók. Emlékezetes Mária, Amália, István, Gitta, Erzsi alakja, hiszen mindnyájuknak saját arca van. De külön úton fut az életük, amelyet Mihályfi Imre rendező azzal is érzékeltet, hogy a darabot megmegszakító monológok során mindig főfénnyel emeli ki az önvallomást tevőt. Ez különösen akkor zavaró, amikor mások is jelen vannak a színpadon, mert így a múltat feltáró önértelmezés csupán belső monológgá válik, s nem segíti a gyógyulást. Ez alól csak Rékasi Károly monológja a kivétel. (A darab legjobban megírt figuráját játszotta.) A színészt alakító Rékasi egy másik embernek fogalmazta meg önmagát, nem a visszhangtalan csendnek beszélt művészi küzdelmeiről, kétségeiről, gyötrelmeiről, hanem egy élő, eleven emberi lénynek. S ez akkor is nagyon fontos, ha Zsuzsa (Matolcsi Marianna) nem volt képes őt megmenteni. István, a színész felfeszíti magát a szerepek keresztjére, művészi áldozata a krisztusi -megváltás lehetőségét, .ígéretét is jelenti. Rékasi játéka ezekben a pillanatokban kivételesen átlényegült, elementáris erejű volt. Minden mozdulata hiteles, minden szava őszinte. (Nem az ő hibája, hogy korábbi szerepeiből idézett egy-egy mondatot, s ezzel azonossá tette a színész figuráját önmagával. Ugyanígy Nagy László híres vallomása egy mondatának szövegbe illesztése sem volt igazán szerencsés.) 'Rékasi nagyjelenetén kívül még három megrendítő pillanata volt az előadásnak. Gaál Erzsébet, a leszázalékolt tanárnő szerepében egészen rendkívüli módon fogalmazta meg ennek a figurának a múltját és jelenét. Rövid monológja közben vonaglott az arca, fokozatosan testet öltött ez a tragikus sors. Minden mozdulata tökéletes volt, akkor is, amikor senki sem figyelt rá. Már- már félteni lehetett, nehogy az övé legyen Gitta sorsa. Máthé Eta nyugdíjas Amáliája nem igazán rossz ember, csak a sze- retetéhsége belesodorja ebbe a szerepbe. Máthé Eta nagyszerűen oldja meg az átváltozást, s a szerepből való kikerülése is hiteles. Emlékezetes, ahogyan a Jóskával (Kocsis || Kelet 1990. február 10. ____ ______ ____________ nl'3fi1irapnPQ73f1 - - - ____________________________________________________Z A HläyfdlUISZdy HÉTVÉGI MELLÉKLETE
