Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-09 / 34. szám

A nap hire Húsipari árstop A Szabolcs Húsipari Vállalat az általa gyár­tott és forgalmazott tőke­húsok és húsos készítmé­nyek árát 1990. április 1- ig nem emeli, addig a ja­nuár 8-án meghirdetett árak érvényesek — közöl­te lapunkkal Tamás Im­re igazgató. Egyelőre az­után sincs szándékunk az emelésre. Elhatározá­sukkal hozzá kívánnak járulni a választások ide­jén a kiegyensúlyozott légkörhöz. A nyári csúcstalálkozóról tárgyalt Sevardnadze és Baker James Baker és Eduard Sevardnadze csütörtök dél­előtti moszkvai megbeszélé­sein számos új javaslat hang­zott el azokban a vitás kér­désekben, amelyek a hadá­szati támadófegyverek ötven százalékos csökkentéséről kö­tendő szerződés útjában áll­nak. A szerdai négyszemközti találkozót követő háromórás csütörtök délelőtti megbeszé­lésük során a külügyminisz­terek a fegyverzetcsökkenté­si és leszerelési kérdéseket tekintették át. A repülőgé­peken telepített manőverező robotrepülőgépekkel kapcso­latban mindkét fél olyan új javaslatokat tett, amelyek elősegíthetik a probléma megoldását. Washington ed­dig ezeket a fegyvereket nem sorolta a hadászati támadó­fegyverek közé. Előrehala­dást sikerült elérni a hagyo­mányos fegyverzet és fegyve­res erők vonatkozásában és a vegyi fegyverek kérdésében is. A délelőtti tárgyalásokat követően Alekszandr Bessz- mertnih szovjet külügymi­niszter-helyettes elmondta: a júniusi csúcstalálkozó előké­szítésének jegyében tartott mostani tárgyalásokat még legalább két külügyminisz­teri találkozó követi. I HM-be kérették a szovjet parancsnokét Kárpáti Ferenc honvédel­mi miniszter csütörtökön a Honvédelmi Minisztériumba kérette a szovjet Déli Had­seregcsoport parancsnokát. Tájékoztatást kért tőle arról, hogy milyen gyakorlatokat terveznek február, március és április hónapokban Ma­gyarország területén. A szov­jet Déli Hadseregcsoport pa­rancsnoka elmondta: ebben az időben nagyobb gyakorla­tot egyáltalán nem terveztek. A honvédelmi miniszter felszólította a szovjet pa­rancsnokot, hogy a február­tól április közepéig terjedő időszakban semmilyen olyan gyakorlatot, illetve lövésze­tet ne hajtsanak végre, amely a csapatok helyőrségének el­hagyásával járna. Horn Kanadában Horn Gyula külügyminisz­ter, kanadai kollégája, Joe Clark meghívására szerdán este hivatalos látogatásra Ot­tawába érkezett. Horn Gyulát csütörtököm munkareggelin látta vendé­gül Ray Hnatyshyn, az or­szág új főkorimányzója. Hóm Gyula találkozik John Fra- zerrel, a képviselőiház és Guy Charbomneau x-val, a szená­tus elnökével, majd a délutá­ni órákban tanácskozik ven­déglátójával, este pedig a 'ka­nadai külügyminiszter va­csorát ad Horn Gyula tiszte­letére. A magyar külügyminiszter pénteken Torontóba, szomba­ton Montrealba látogat. Mindkét nagy kanadai város­ban tálálkozik a helyi pántli­kai vezetőkkel, a tartomá­nyok gazdasági életének sze­mélyiségeivel, a magyar kö­zösség képviselőivel. Horn Gyula hétfőtől Otta­wában részt vesz a „Nyitott Égbolt” konferencia munká­jában. K isírt szemmel tördeli kezét, jajgat, elfúl a lélegzete a különben örök vidám asszonykának: „megyek haza tegnap dél­után, látom, hogy valami furcsa van a gyerekek há­zán.. Az orosi úton építkez­nek, messze látszik a félig kész ház fala. Együtt ki­megyünk, hát látjuk: ki­lopták az egyik ablaksze­met ’’.Nem tudja folytatni, elfúl a hangja. Lassan bon­takoznak ki a részletek. A hatalmas ablaktokot a mes­ter már be is betonozta ujjnyi szegekkel a megfele­lő helyre rögzítette, és még­is... A szomszédok nem láttak semmit, mi marad: feljelentés a rendőrségen. Vajon mi lesz a nyomo­zás eredménye? BM-es il­letékes kínos keservesen vall a riporternek: az is­meretlen tettesek kéthar­mada az is marad, nem ké­peseik felderíteni kilétüket. Megjelenik a szervezett bű­nözés, amikor a bűnüldö­zésről kiderül, hogy alapo­san át kell szervezni. A valutázók aratnak, az útou- állok nyugodtak,'az állam­polgárok pedig tehetetlen dühükben átkozódnak. „Most mondja meg... ” — kap lélegzethez a bána­tos asszonyka. — „Felve­szik azok a szerencsétlen gyerekek az államtól arra a magas kamatra a pénzt, megveszik a méregdrága építőanyagot, és ha nem ülnek mellette, még a sze­müket is ellopják, hiába gürcölnek látástól vakulá- sig, hogy jussanak valami­re". Nem lehet megrendülés nélkül hallgatni a szavakat, é^ indulatoktól mentesen megfogalmazni álláspon­tunkat. Hová jutunk így? Lesz-e honunk a hazában, ha félteni kell javainkat, sőt estefelé már a testi ép­ségünket is. A „kpzbátor- ság” megóvása nem politi­kai ügy, nevezhetjük akár szolgáltatásnak is, amely megfelelő szakapparátust igényel a hozzá szükséges technikai és egyéb eszkö­zökkel. A közállapotok helyreállításával nem sza­badna megvárni a politikai állapotok megváltozását. Szakmai tanácskozás volt csütörtökön a megyei műve­lődési 'központban. A közmű­velődés esélyeiről és a nép­főiskolákról tartott megbe­szélésre a népművelők meg­hívták a különböző pártok, egyházak és egyesületek kép­viselőit ás, hogy véleményü­ket megismerjék. Kézy Bélámé szaktanácsadó vitaindító beszámolójában a népművelői hivatás jövőjéről beszélt. Véleménye szerint a népművelők — az ideológiai •környezet ellenére is — elő­segítették a nemzeti megúju­SZDP választási nagygyűlés Bemecserben Petrasovits Anna, a Szoci­áldemokrata Párt elnökének részvételével nagygyűlést rendez az SZDP demecseri intézőbizottsága február 11- én, vasárnap délután 2 óra­kor Demecserben, az étte­remben. lás szellemi, erkölcsi fedeze­tének megteremtését. A szak­ma most szeretné felkínálni az önmagát kereső társada­lomnak kulturális szolgáltató rendszerét, nyitottságát és az emberi problémák iránti ér­zékenységét A pártok részéről többek között elhangzott, hogy a művelődésnek a jövőben az alulról jövő szabad kezdemé­nyezésekre kell támaszkodnia és a keresztény kultúrát is közkinccsé kell tenni. A ta­nácsok képviselői is hangsú­lyozták az önkormányzatok jövőjét, ám mint hallhattuk, a múlt értékeit is meg kell őrizni. A művelődés marad­jon távol a politikától. Az egyházak részéről elmondták, hogy a hittudományi akadé­miákon a hallgatók sokoldalú esztétikai nevelést kapnak, és az egyházak az újjászülető társadalomban a kultúra te­rületén is szeretnének többet tenni. Egy felszólaló hangsúlyoz­ta a népfőiskolák fontossá­gát, amelynek a társadalom és a kultúra több területére is 'ki kell terjednie, és az is kívánatos lenne, hogy minél több települést behálózzon. Marad az enyhe idő Az évszakhoz képest enyhe volt az időjárás a hét eddigi napjaiban az ország északke­leti részein. Kevés volt a fel­hő, sok a napsütés, csapadék nem hullott. A fagyos hajna­lok után kora délutánra álta­lában 8—12 fok közé melege­dett fel a levegő. A Kárpát-medence fölött pénteken átvonuló hideg­front után a hétvégén ismét csendes, nyugodt időjárás várható megyénkben. Több­nyire kevés lesz a felhő, sok a napsütés, csapadék nem lesz. Hajnalban párás lesz a levegő, helyenként ködök is kialakulhatnak. A hőmér­sékleti minimumok —7, —2 fok között várhatók, a leg­magasabb nappali hőmér­sékletek plusz 3, plusz 8 fok között valószínűek. Változékony idő várható a jövő hét közepéig, gyakran lesz felhős az égbolt, és ilyenkor hó, eső egyaránt ki­alakulhat. A szél megélén­kül, időnként erős lesz. A hét második felében párás, felhős, ködös időre lehet szá­mítani. Ködszitálástól, hó- szállingózástól eltekintve csa­padék nem valószínű. Az éj­szakai lehűlés kissé gyengül, a nappali felmelegedés vala­melyest mérséklődik. IFín az NSZK nagykövetével Dr. Alexander A. Arnot, a Német Szövetségi Köztár­saság magyarországi nagy­követe február 8-án a nyír­egyházi Váci Mihály Műve­lődési Központ meghívásá­ra a megyeszékhely vendé­ge volt. Hivatalában fogad­ta a nagykövetet Csabai Lászlómé, Nyíregyháza ta­nácselnökasszonya, illetve Bánóczi Gyula megyei ta­nácselnök, akikkel a nem­zetközi kapcsolatok további építésének lehetőségeiről tartottak eszmecserét. A nap folyamán a nagykövet talál­kozott a nyíregyházi pártok képviselőivel, majd a mű­velődési házban megnyi­totta azt a kiállítást, melyen az NSZK-beli népfőiskolák negyvenéves történetét mu­tatják be. Este külpolitikai fórumot rendeztek a nagy­követ részvételével, hazánk és az NSZK kapcsolatainak jelenéről és jövőjéről az európai változásainak tük­rében. Felvételünk a kiál­lítás megnyitóján készült. (Balázs felv.) Nyíregyházán tárgyalták Döntés újabb tanácsi lakások eladásáról Drágáinak az ápilásl telkek Űjabb tanácsi lakások ér­tékesítéséről döntött tegnap a nyíregyházi tanács végre­hajtó bizottsága. Az Ingat­lankezelő és Szolgáltató Vál­lalatnál a korábbi 1200 után ismét több mint ezer bérlő jelezte vásárlási szándékát. A vb elé terjesztett listán szereplő Kórház utca 1—3. és 5—7. szám kivételével vala­mennyi tanácsi lakás eladá­sához hozzájárult a vb. Az említett Kórház utcai laká­sok azért nem vehetők meg egyelőre, mert már korábban, kijelölték a két épületet a te­tőtér beépítésre. A terv kész, idén viszont nincs pénz a megvalósításra. Nem kell azonban végleg lemondaniuk vételi szándékukról az ottani hatvan lakás bérlőinek sem, mert ez. év végén, az 1991-es pénzügyi terv elkészítésekor visszatérnek a tetőtérbeépítés­re. A jóváhagyott listán sze­replő lakásokat 1991.március 1-jéig elidegenítik, erről va­lamennyi bérlő értesítést kap. A munka gyorsítása ér­dekében hamarosan szerző­dést köt az IKSZV a Nyír- ber-rel és az Uniber-rel. Március 30-tól emelkedik az állami tulajdonú építési és üdülőtelkek ára. A vb ta­valy decemberi ülésén úgy határozott, felül kell vizsgál­ni azt a korább» gyakorlatot, Mester és menedzser (S. oldal) Szövetkezeti kongresszus A szövetkezeti ipar meg­újítása elengedhetetlen — ál­lította Köveskúti Lajos, az OKISZ elnöke azon a sajtó- tájékoztatón, amelyet az ipari szövetkezetek X. kong­resszusa alkalmából tartot­tak csütörtökön. Mint elhangzott: a 3400 ipari szövetkezet küldöttei­nek feladata elsősorban az lesz február 16-án és 17-én — a kongresszus két napján —, hogy kialakítsák közös programjukat és állást fog­laljanak arról, mi legyen a 11 milliárdos közös szövet­kezeti vagyonnal. Ki kell alakítaniuk végleges vélemé­nyüket a szövetkezeti tör­vényről is. hogy az egy tömbben kiala­kított építési telkek ára az eladásig nem változott. Je­lenleg ugyanis több olyan telek van, amit 1—2 év óta nem adott el a tanács. A forgalmi értéket és a keres­letet figyelembe véve márci­us 30-tól 10 százalékkai emelkedik a Borbánya, Alma út térségében, fekvő telkek ára, 30 százalékkal a Sóstó­hegy II., III., IV. ütemben lévöké, és a sóstógyógyfürdői üdülőtelkeké, 20 százalékkal a Császárszállás, Mandabo- kor, Vajdabokor, Nyírszőlős, Gém utca területén fekvőké. Változatlan áron értékesítik viszont a Petrikovics utca, Hatzel tér, valamint Oros, Szív utca területén lévő tel­keket. Újra indítják az építőgép­szerelő szakközépiskolai osz­tályt a 110. számú Szakmun­kásképző Intézetben. Két éve az épületgépész szak miatt szüntették meg, mivel azon­ban csökkent a vállalati igény a szakmunkásképzésre, indokolt egy magasabb szin­tű képzést nyújtó szakközép­iskolai osztály indítása. Eddigi tevékenységének el­ismerése mellett március 31- vel felmentette tisztségéből a A vb Timárné dr. Makra Pi­roskát, a Szervezési és jogi osztály vezetőjét, aki korked­vezményes nyugdíjazását kérte. Lapunk mai száma 89 840 példányban leien! meg Ismét lehet előleg befizetése nélkül vásárolni a nyíregyházi f ENntiiM Áruházbant HITELRE VÁSÁROLHATOK: méteráruK',akástextíliák- fehérneműk-divat­áruk, koufekcióáruk, kötöttáruk, vegyes >Parcikkek. műszaki-híradástechni­kai áruk 3000 Ft--50 000 pt-ig. FELVÍ LÄGOSlTÄS-HITELPAPlR ' FÉLEMELETI műszaki osztályon. ÉRDEMES FELKERESNÉ A CENTRUM ÁRUHÁZÁT!...................... (517) A mavelodés maradion távol a politikától Szakmai tanácskozás a megyeszékhelyen .................................................................................... ............................. ■—-------------------------­XLVII. évfolyam, 34. szám ÄRA: 4,30 FORINT 1990. február 9., péntek J ombj k? ff Ifi;

Next

/
Oldalképek
Tartalom