Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
„Egy kenyéren éltünk” A nagycsalád a hagyományos paraszti társadalomban Réti-Csonka László: A kín előszobái után Szombati galéria: Sovány vagy rajongó tréfás s néha ideges sebzett félénk merénylő szeretlek szeretem habtiszta friss létedet a boldog belső vízesést zúgó érzéki morajt te napsugárlány te virágkehely te eretnek öröm a kín előszobáijUtán te létem holdja majdnem örök vacogtató ragyogás Lejtő. (Morvái Tibor tusrajza) Az ilyen és ehhez hasonló megfogalmazások: „egy karra dolgoztunk”, „egymásnak vetettük a hátunkat” — jól kifejezik, milyen fontos és biztonságot adó kerete volt a család a hagyományos paraszti életnek. Ebben a családban mindenkinek pontos helye és munkaköre volt, amit részben teherbírása, másrészt a család előtt álló feladatok határoztak meg. De nemcsak gazdasági, hanem morális egység is volt a család. Mindegyik családtag viselkedése kihatott az egész család hírére. Amikor a galgamácsai Dudás Juli férje gyerekként diót lopott, a hirtelen felbukkanó gazda első mondata egy kérdés volt: „kinek vagy a ftja?” A második pedig egy viszonyítás: „apád nagyon becsületes ember, fiam, te meg ilyen csibész vagy?” Ez a mondat egy életen át elkísérte, bántotta a címzettet. Ez az állandó viszonyítás a testvéri viszonyt is jellemezte: „egy néném megesett. Később aztán férjhez ment, de az egész családunk fejét vették emiatt. Ez az eset kitakarta az egész családunkat.” A család kifelé véd- és dacszövetségként működött. Ha veszekedés volt, és valaki jött, azonnal elhallgattak. „A bajodat végezd el a szobában, s ne vidd ki az utcára, hogy az egész családodat megszégyenítsd.” A hagyományos parasztcsalád feje a gazda volt. „Édesapám parancsa, az szentírás volt a mi családunkban.” Különösen így volt ez a korábban országszerte általánosabb nagycsaládban. Itt nem volt ritka, hogy négy nemzedék élt és gazdálkodott együtt. A családfő elsőségét a szerteágazó gazdaságot irányító szerepe adta. O mondta meg reggelente az egyes családtagoknak, aznap ki hol szánt, vet, fuvarozik, legeltet. Tekintélyét viselkedése is alátámasztotta: keveset beszélt, azt is nyomatékkai, az asztalnál a főhelyen ült. De a századunkra már faluhelyen is általános kiscsaládban is nagy volt a családfő respektusa. O szegte például a kenyeret. „Ha a mezőre mentek kapálni vagy gyűjteni, az ember megindult szó nélkül kifelé a kapun, az asszony aztán kapkodott... s lódult. Mentek szó nélkül, elöl az ember, utána az asszony. Az urát nagyon ki kellett szolgálni. O készíti a mosGyimesi csángó család dóvizet, odaadja a törülközőt, az ingét, az ételt elébe teszi.” Országszerte ismert a mondás: „A férfi a feje, az asszony az alja.” De azt is hozzáteszik: „Hiába kapar a kakas, ha a tyúk széjjelhányja. Vagyis a jó gazda mellett legalább olyan fontos a jó, beosztó gazdaasszony is. Míg a férfi képviselte kifelé a család nagyvonalú gesztusait, amit a legjobban a pohár borral kínálás szimbolizál, addig az asszonytól a takarékosságot várták el. Emellett az asszony legfőbb ékességének az engedelmességet tartották. „Úgy teremtette az Isten, az asszony engedelmeskedjék a férfinek, megvan az írva mindenütt.” Ha a családban veszekedés van, abban „nem az ember hibás, mindig az asszony”. „Azért van az asszony előtt nagy kötő, hogy azzal mindent betakarjon.” A fiatalabb asszonyok ezen a ponton térnek el legjobban a régi asszonyi normáktól: „Anyám mindig azt modta, tűrjél, tűrjél. De én nem látom értelmét.” A hagyományos parasztcsaládban az egyes tagok értékét munkájuk adta. A gyermek ebben a családban az utolsó helyet foglalta el. „Sutra, pulya!”—zavarták el őket láb alól. A gyermek nem szólhatott bele a felnőttek beszélgetésébe, nem ülhetett az asztalhoz, csak ha már önállóan aratott, kaszált. A nagyobb gyerekek gyakran erejüket meghaladó feladatokat vállaltak, „csakhogy ebből a gyűlölt gyereksorból szabaduljak” — ahogy Veres Péter írja életrajzában. De nemcsak keménységével nevelt ez a család, hanem mindazzal a szépséggel, melegséggel, amit a szokások, ünnepek, emberi kapcsolatok kerete nyújtott. Mindebben az egyén, mint egy család tagja vett részt. Jávor Kata Pécs, Győr, Miskolc, Debrecen Az Amadinda Reich-koncertjei Az Amadinda együttest nem kell bemutatni: négy, harmincon aluli zenészből áll: Rácz Zoltán, Sárkány Zsolt, Bojtos Károly és Váczi Zoltán. Még főiskolások voltak, amikor elhatározták, hogy együttest alakítanak, noha „csak” ütőhangszereken játszanak: dobokon, gongokon, xilofonon, marimbán, harangjátékon — és az együttes neveként szimbólummá vált afrikai fa ütőhangszeren, az ama- dindán. Évek óta koncerteznek itthon és külföldön, nagy sikerrel, két lemezük is kapható, és most óriási vállalkozásba fogtak. Steve Reichnek az összes jelentős művét eljátsszák. Mégpedig nagyon rendhagyó módon, kon- certkörutakon, bemutatva az egyes műveket. A budapesti Zeneakadémián kívül négy, vidéki nagyvárosunkban is. Az első körön már túl vannak: ebben a fővárosi koncert volt az utolsó az időbeli sorban. A következő kört viszont a Zeneakadémián kezdték január 26-án és február első felében folytatják a korábbi négy, vidéki helyszínen. Pécset, Makay Béla: Farsangi emlékek Fülesdi gyermekkorom jár megint az eszemben, mert azt hallom, hogy itt a farsang. De csak az ideje, sajnos. Mennyit mókáztunk, mennyit kacagtunk, Istenem! Össze-összeverbuváló- dott a falu fiatalsága, együtt szórakoztak, együtt szórakoztatták a fonóban összegyűlteket. Az ötvenes évek elején csinálták utoljára. S amikor a textilipar fellendülésével megszűnt a vászonkészítés, s megjelent a rádió, mozi, majd a televízió, megszűnőben volt a farsangolás is. Az idillikus együttlétek, népi szórakozások végleges kihalását azonban az elkedvetlenítő téeszesítés, a parasztok szem- beállítása, s az ezek elől való menekülés, szétszóródás fejezte be. A farsangolás célja a szórakoztatás, a humorban való kiélés vágya volt. Fülesden főleg az állat- és foglalkozás-alakoskodás, vagy ahogy ők mondták, az állatos és a foglalkozásos farsangolás volt többségben; mindig jelmezben, és kimaszkolt, azaz kikencefecélt (kifestett) arccal, és eltorzított hanggal. Az asszonyok' csak besegítettek, ritkán jártak el farsangolni. Akkor is főleg férfiruhában. A férfiak is váltottak ruhát. Az állatalakoskodás egyike volt a lófarsang. Tóth Béla még jól emlékezik: a lófejet fából fa- ragtattuk ki. A farkot szöszből kötöttük. S egy fehér lepedőt borítottunk magunkra (fehér ló). A bekérő után, mint egy táltos ugrott be a fonó nép közé a ló. A többiek, a gazdája meg a lókupe- cek alkudoztak, és mustrálták a lovat. Közben nagyokat ugrott, nyihogott és rúgott, felborongat- ta a lányok guzsalyait. Az egyikőnk pedig lóganét szórt szét a ház földjén. Volt köztünk kovács is — szólt közbe Márton Jenő —, aki úgy megpatkolta a lovat, hogy rúgásaira beleborultunk a lányok ölébe. A foglalkozások utánzásából a fényképészfarsang könnyesre röhögtette a népet. Az úgy volt — mesélte szegény Varga Lajos —, hogy lábakra szegeit és fekete kendővel letakart faládika volt a gép. Úgy állítottuk be a lányokat rífeg a gazdaasszonyt, hogy közben kikentük az arcukat korommal. Volt nagy röhögés! Vittünk magunkkal bodzafapuskát is, amelyből az utolsó felvételeknél vizet spriccoltunk ki .valame,, ■ V1 apa .vonvbii lyik kormos arcra. Ekkor volt ám hahota! Gyakori volt a szellemidézés is. Nagy mestere volt Gacsályi Lajos. Amikor a Temető utcából jöttünk felfelé, halljuk ám, hogy a jól ismert cigányzenekar mögöttünk hazafelé tart. Bújjatok el gyorsan, szóltam a társaimnak. Én pedig a vállamra kaptam a fehér lepedőt, a fejemre pedig a lekonyított fekete kalapot, s felálltam a legszélső sírra. A legöregebb jött elöl a nagybőgővel, utátte a fiai. „Apám, micsoda az ott” — kérdi az egyik. Az öreg hátrafordult, és máris uccu neki! A fiai is, mint a csirkék a kotló után. Már messzejártak, de még hallottuk a bőgő kopogását a kövesúton. Látványos volt a betyárfarsang. Lobogó ujjú ingbe, rojtos gatyába, sujtásos mellénybe és árvalányhajjal bokrétolt kalapba öltöztek a legények. Karikásostor és fokos volt a felszerelésük. A játék követelőzéssel kezdődött. S hogy nem kaptak semmit, felkapták a lányokat, kiszaladtak velük a pitvarba, ahol citerára ropták a táncot. Győrött, Miskolcon és Debrecenben.' Steve Reich amerikai zeneszerző, 1936-ban született, filozófiát és zeneszerzést tanult, többek közt Darius Milhaud-tól és Luciano Beriótól, századunk európai zenéjének két óriásától. Afrikában is tett zenei tanulmányútat. A repetitív vagy minimál zenei stílus egyik megalapítója és egyúttal legnagyobb művelője, alkotója. Néhány éve hazánkban is járt, amikor a 180-as csoport néhány művét lemezre játszotta. Most pedig az Amadinda népszerűsíti életművének kimagasló darabjait. Rácz Zoltán elmondta, hogy azért választották éppen Reich műveit, mert egyre többen vannak, akik ismerik és kedvelik munkáit: vidéken éppúgy, mint a fővárosban, s akik még nem, azok majd ezután válnak a híveivé. A következő koncertkörút a budapesti kezdés után Debrecenben folytatódik február 7-én, az ottani Zeneművészeti Főiskola termében, 8-án Miskolcon a Rónai Művelődési Központban, 12-én Pécsett, a Nevelési Központban, majd Győrben zárul 14-én a Bartók Művelődési Központban (a régi színházban). A programban szerepel a Tehilim, az egyik legerősebb hatású Reich-mű, és a Music for Mailéit Instruments Voices and Organ (Zene orgonára, énekhangokra és — az angol nyelvben mailért instruments. néven illetnek minden olyan ütőhangszert, amelyen dallamot lehet játszani: például xilofon, vib- rafon, marimba, harangjáték, stb.) Ekkor adják elő a New York Counterpoint című, szóló klarinétra és magnószalagra komponált művet is. Március 26-án Budapest, 27- én Miskolc, 28-án Debrecen, április 2-án Pécs, 3-án Győr lesz a következő kör helye és ideje, műsora pedig a Sextet, az Octet (előadja a 180-as csoport, vendégként), a Vermont Counterpoint (szóló fuvolára és magnószalagra), valamint a magyarországi bemutatóként is jelentős Music for a Large Ensemble (Zene nagy zenekarra). Az utolsó kör májusban indul 7-én Pécsett, 9- én Miskolcon, 10-én Debrecenben, 14-én Győrött és 16-án Budapesten. Műsora: Six Pianos (Hat zongora) és a Music for 18 Musicians (Zene 18 muzsikusra). Lehetséges, hogy maga Reich is jelen lesz néhány koncerten, ha el tud jönni a Tavaszi Fesztivál idején. Kérdésemre, hogy mi a véleménye a pop és rock zenéről és zenészekről, Rácz Zoltán ezt felelte: — Soha nem éreztem különbséget a komolyzene és a színvonalas könnyűzene közt. Véleményem szerint sok komolyzenész, akadémikai műveltséggel, aki fitymálva szólt a beat-ről, két hangot sem tudna lejátszani, ha könnyűzenei szituációba kerülne. A repetitív vagy minimál zene ezer szállal kapcsolódik a pop-rock- beat zenéhez, amaz a dzsessz- hez, a dzsessz pedig az afrikai folklórhoz, s itt összeér a kör, ' mert Reich és e zenei irányzat művelői az afrikai népzenéből mentették sok invenciójukat. A világon mindenütt nagy sikere volt a repetitív vagy minimál zenének, s most van felívelő korszakában Kelet-Európábán is. Kenessei András Az Amadinda együttes —w A HÉTVÉG! MELLÉKLETE ——■■■■!■ m —— II Kelet 8 MMMviifl 1990. február 3.
