Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-21 / 44. szám

12 1990. február 21. Kelet-Magyarország _ SPORT 28. Tisza Túra A nemzetközi Tisza-túrák tör­ténetében minden bizonnyal az idei rendezvény lesz a legérde­kesebb. Mért? Nos, az eddig ta­bu területnek számító Bustyino —Tiszabecs közötti folyószakasz is bekapcsolódik a nyári túra­programba. Ezzel a résztvevők újabb, part menti érdekességek­kel ismerkedhetnek. A romantikus Tiszának nyáron aligha kell különösebb cégér. Nines kellemesebb kikapcsoló­dási,—mint vizre szállni, s hajó­val',.' csónakkal végigevezni rajta, utazni fél országon át. Az Idén a 23. alkalommal rendezik a nemzetközi vízi túrát. A Tisza- menti megyei természetbarát-bi­zottságok a. szervezést, a sza­bolcsiak a túra indítását végzik. Ezúttal Tiszgbecstöl vág neki a mezőny az 510 km-es vízi út­nak. A túra megnyitóját július 28-án 19 órakor tartják a tisza­becsi szabad strandon, a részt­vevők augusztus 17-én érkeznek Szegedre. Bár a nevezési határidő, július elseje, de ez ideig tö.bb csoport jelezte részvételét. A külföldiek mellett természetesen magyarok is „csurognak” majd a Tiszán. Amint a bevezetőben leírtuk, ez­úttal úgynevezett „előtúrára” is lehetőség nyílik, gyülekező — kishatár-engedéllyel rendelke­zők részére — július 25-én a tiszabecsi határállomáson, ahon­nan gépkocsikkal szállítják a ha­jókat az 57 kilométerre lévő Bustyinóba. Innen másnap In­dulnak a résztvevők, s 28-án ér­keznek a tiszabecsi táborba. A hivatalos rajt július 29-én lesz, .ezen a napon- Szatmárcse- kélg lapátolnak a hajósok. Ellá­togatnak Kölcsey Ferenc sírem­lékéhez és a kopjafás temetőbe. Július 30-án a Bereg-vldék fő­városáig. Vásárosnaményig evez a mezőny, a napi táv 35 kilo­méter. Aztán Benk, Tuzsér, Ti- szatelek és Tokaj következik. Augusztus 3-án köt ki a mezőny a Kopasz-hegy lábánál, ahol egy nap pihenőt tart. A vállal­kozó kedvűek csónakba ülhetnek a Bodrogon, felevezhetnek Sá­rospatakig. A borvidék főváro­sából augusztus 5-én indul a ka­raván és a tiszalöki vízi erőmű­nél, zsilipen keresztül evez to­vább Tiszadadáig. Egyébként még egy zsilipelés vár a me­zőnyre, augusztus 10-én a kis­körei erőműnél. Szolnokon au­gusztus 11-én, Csongrádon pedig 15-én kötpek ki a túrázók. A szegedi célbaérkezést követően a város nevezetességeit ismerhetik meg a hajósok. Akik a túrát Jugoszláviába is folytatni kí­vánják, közvetlenül a Csongrád megyei Természetbarát Bizott­ságnál jelentkezzenek. K. Gy. Mai vtBŐsor Labdarúgás. Kelet-Magyaror­szág Kupa (6. forduló): Tisza­vasvári—Mátészalka 15 óra, v.: Losonczi, Nagyhalász—Kisvárda 15, v.: Lőrincz, Nagykálló—Nyh. Volán 15, v.: Nagy S. I. Rakamaz —NYVSSC 15, v.: Héri. Előké­születi mérkőzések: Levelek— Nyíribrony, 14,30, Máriapócs— Napkor, 14,30. Teke. NB II férfiak: Nyh. Tau­rus—Salgótarján Somos SC, sta­dion, 18. Racskó János emlékverseny A megye birkózásának nagy egyénisége, Racskó János emlé­kére rendeztek versenyt szom­baton a borbányai általános is­kolában. Az utánpótláskorúak találkozóján hét klub verseny­zői indultak, a szabolcsiak mel­lett debreceni, kazincbarcikai, sátoraljaújhelyi sportolók léptek szőnyegre. A szabolcsi győztesek a kü­lönböző súlycsoportokban: Tras- kl Norbert (nyíregyházi 2-es gyakorló), Kovács Krisztián (nyházi 7-es). Gégény Miklós (nyházi 3-as) Zilahi Miklós (nyházi 10-es), Nagy Gábor (nyházi 1-es). Szilágyi Szabolcs (nyházi 1-es). Oláh János (Bal- kány). Balázs László (Balkány) Inzsöl Tamás (lbrány). Szakács Szabolcs (lbrány). Második he­lyezettek: Inzsöl Zoltán (Ib­rány). Bíró Tibor (nyházi 10-es), Matejkó Szabolcs. Fekete Sza­bolcs. Fekete István, virág Ro­land. Hock József. Lóczi Zsolt, Kővári Zsolt (valamennyi nyházi 10-es) és Kiss Tamás (nyházi 1-es). Harmadik helyezettek: Kovács Norbert (nyházi 7-es), Balázs Szilárd. Jaczkó Sándor, Lovas Zsolt, Molnár Sándor (va­lamennyien bglkányiak) és Ka­tona János (nyházi 10-es). A csápatversenyt a nyíregyhá­ziak nyerték 57 ponttal a Debre­ceni Sí (54) és Kazincbarcika (14) előtt. Képűnkön: a sötétebb blrkóió- ruhás Kővári Zsolt ezüstérmes lett a 45 kg-osok között, itt mintha kicsit megpihenne a nagy gyürködésben. (Balázs Attila felv.) Vall a keletnémet tudós Az árulkodó bajusz Űjabb adalékkal bővült az, amit a sportvilág eddig is fel­tételezett, vagyis, hogy a kelet­német sportolók is doppingoltak. A tiltott szerek és módszerek alkalmazásáról első alkalommal nyilatkozott egy NDK-beli, te­hát jelenleg is ott dolgozó sport­tudós. Hermann Buhl, a lipcsei testnevelési és sportkutatási fő­iskola munkatársa a Sports ma­gazinnak adott interjúban arról beszélt, hogy az NDK élsport­jában az illegális teljesítmény­növelésnek kidolgozott rendszere volt. A kutató szerint egy sprin­ter, aki a világ élvonalába akart tartozni, ha használta a doppingszert. akár fél másod­perccel is jobb eredményt ér­hetett el. Egy súlylökő pedig legalább egy méterrel dobta messzebbre a vasgolyót. A szak­ember úgy vélte, hogy e prak­tikák kora az NDK-ban- lezárult. „Most már végérvényesen vége az egész rirkúsznak” — jelentet­te ki. A sportvilag először az 1972-es müncheni olimpián figyelt fel a keletnémet úszónők kiugró tel­jesítményére, illetve méginkább a férfiakra emlékeztető mély hangjukra, nemritkán bajusz- és szakálljellegű „arcékeikre”. Később a tudósok megpróbál­tak olyan szereket kikísérletez­ni, amelyek nem járnak ilyen árulkodó elváltozásokkal a höl­gyeknél, illetve nem okoznak semmiféle mellékhatást. — Az hogy a nemzetközi via­dalokon viszonylag kevés kelet­német sportoló bukott meg doppinghasználat miatt, össze­függ a KréiScha-ban működő dopping^özponttal is — nyilat­kozta Hermann Buhl. — Ebben a NOB által hivatalosan elis­mert, Drezdához közeli labora­tóriumban vizsgálták ugyanis a versenyzők vizeletét, mielőtt azok — igazoltan „tisztán” — elutaztak volna a viadalokra. A világ sportja PRAGA. Hétfőn szülőhelyén, Zlinben eltemették Ludelo Cajka csehszlovák Jégkorongozót. A 26 éves, 50-szeres válogatott játékos január 5-én egy bajnoki mérkő­zésen szenvedett nyakcsigolya- törést, majd 40 napig feküdt kó- más állapotban. Csehszlovák és szovjet orvosok harcoltak az éle­téért, eredménytelenül. A játékos emlékére a helység jégstadionja a jövőben Cajka nevét viseli, SANTA CLARA. A 24. kubai kerékpáros körverseny 8. szaka­szát a kubai Eduardo Alonso nyerte. A legjobb magyar, Egye­di Zoltán 7:37 perces hátránnyal a 30. helyen ért célba. Az össze­tettben. ahol szintén a házigaz­dák versenyzője, Israel Torres vezet, a legjobb magyar kerék­páros, Nagy Zoltán megőrizte 34. helyezését, de 32 perc hátránnyal áll az éllovas mögött. A többi magyar közűi Antalfi László a 66., Kovács Gábor a 78., Egyedi Zoltán a 88., Ragó Tibor a 135. helyet foglalja el. A csapatver­senyben Kuba A-együttesó 1:31:06 órával előzi meg a 22. he­lyezett Magyarországot. HENNIGSDORF. Balassagyar­mati ökölvívók is szerepeltek az NDK-beli nemzetközi tornáján. Négyen a döntőbe verekedték magukat, és csupán a szupeme- hézsúlyű Szikora Istvánnak kel­lett beérnie a második hellyel.— A magyar vonatkozású döntők eredményei: 48 kg: Botos Albin —Alipiev (bolgár) pontozásos győzelem. 54 kg: Botos Tibor— Kirov (bolgár) pontozásos győ­zelem. 63,5 kg: Pignitzer Gábor —Schalow (keletnémet) döntő fölény az első menetben. Plusz 91 kg: Philipp (keletnémet)—Szi­kora István pontozásos győzelem. Asztalitenisz Szombaton az Árok utcai is­kolában rendezték Nyíregyháza várpsi asztalitenisz bajnokságát. Eredmények, férfiak: 1. Takács Béla (Vízügy), 2. Márföldi Ist­ván (Húsos), 3. SzőllŐsi Tamás (Húsos). Nők: 1. Gulyás Erzsé­bet. Ifjúságiak, fiúk: 1. Pataki Zsolt (Húsos), 2. Szőllősi Tamás (Húsos), 3. Melczér Krisztián (Vízügy). Leányok: 1. Tóth Emese (művészeti szakközép), 2. Gáti Gabriella (művészeti). Ser­dülők, fiúk: 1. Pataki Zsolt (Húsos), 2. Tóth Sándor (Víz­ügy), 3. Mester Csaba (Vízügy). Leányok: 1. LerUervszki Júlia (16-os iskola), 2. Pataki Erika (13-as), 3. Czipó Edit (16-os), Üjoncok, fiúk: 1. Zachár Sán­dor (13-as), 2. Zachár István (13-as). 3. Gulácsi Zoltán. Leá­nyok: l. Pataki Erika, 2. Orgo- ván Mária, 3. Orgován Zsuzsan­na (mindhárman 13-as). Az utánpótlás versenye Súlyemelés A középfokú tanltézetek me­gyei súlyemelő bajnokságát szombaton Nyíregyházán ren­dezték. Az ifjúsági és a serdülő kategóriában 6 aranyjelvényes eredmény született 1 Kiemelkedik Juhász István első éves serdülő 230 kg-os összteljesítménye a 75 kg-osok között. Megyei bajnokságot nyertek. Serdülők: Elek Attila (110-es), Juhász Krisztián (142-ea), Bo/jó Gyula (110-es), Lakatos János (142-es), Pámer László (Bánki szk), Gagyi László (107-es), Ju­hász István (Vasvári g.), Kecz- kó János. Ifjúságiak: Sankó Dá­niel (142-es). Fedor Zsolt (lt-es), Váry Gábor (Erdészeti szk), Graholy Zsolt (110-es). A Junior B és úttörő területi bajnokok: Magyar József (Nagy­kálló), Simon Mihály (Kisvárda). Múlik Tibor (Nagykálló), Fedor Csaba (NYVSSC), Egresi János (Nyírbátor),- Gurály Tamás (NYVSSC), Berencsi József (kis­várda), Boros István (Nyírbá­tor) Csorna Zoltán (NYVSSC), Murzsa látván (NYVSSC). Keresztelő Berlinben Hétfőn este a népszerű berlini labdarúgó klub játékosai, alkal­mazottai. edzői és pártoló tag­jai közgyűlésen adtak új nevet a BFC Dynamo egyesületnek. A „keresztelőn” a klub — élénk vita után — a Fussballclub Ber­lin (FC Berlin) nevet kapta. A hangsúlyozottan polgári jel­legűvé vált egyesület a névvál­tozással is szabadulni kíván azoktól az emlékektől, amelyek számos szurkoló gondolatában összekapcsolták a klubot „bá­zisszervével”, a gyűlölt és idő­közben feloszlatott állambizton­sági minisztériummal. A szakí­tást jelzi, hogy a klub eddigi el­nökét, Herbert Krafftot — az áilambiztonság egykori főtiszt­jét — nagy szótöbbséggel levál­tották posztjáról. Utódjául Jür­gen Bogs egykori vezetőedzőt választották. A közgyűlés résztvevői hosszú, élénk hangulatú vitát folytattak az egyesület további feladatai­ról, radikális és demokratikus szellemű megújításáról, amelyet a nyilvánosság előtt kívánnak elvégezni. 8. hét 1. Karlsruhe—Leverkusen l x 2. Frankfurt—VfB Stutgart 1 3. Mönchengl.—Bremen K l 4. Duisburg—Hertha BSC l 5. Schalke 04—Wattenscheid 1 6. Meppen—Saarbrücken x 7. Bayreuth—Darmstadt l 1 ;S. Unterhaching—Aachen l x :%(Plau-Weiss 90— ■r,k Branunschweig 1 HL'-Ascoli—Atalanta x 2 11. Barletta—Torino X 12. Cosenza—Parma 1 x 13. Reggiana—Pisa x 14. Roma—Milan x Irány a Tátra! Bár Szabolcsban tavaszias az időjárás, a közeli orszá­gokban leesett a hó, fehér lepel borítja a hegyeket. A Magas Tátra lengyel szaka­szán több mint 30 cm vas­tag hótakaró fedi a sípályá­kat, napjainkban sokan ve­szik célba ezeket a helyeket. Nyíregyházáról február 25- én és március 4-én indul külön csoport Rácz Tibor szervezésében. Még lehet je­lentkezni Nyíregyháza. Hat- zel tér 10. szám alatt. 13—17 óra között, ahol a szükséges felvilágosítást adnak az ér­deklődök számára. Az egyéni résztvevők mellett elsősor­ban középiskolás csoportok jelentkezésére számítanak. A hatnapos túrák során szakképzett síoktatók tanít­ják a sportág ábécéjét. SZALISZ! SZALISZ! SZALISZ! Tisztelt szolgáltatók! A PRIZMA KFT hamarosan beindítja a Számítógépes Lakossági Információ Szolgáltatását, a SZALISZ-t! IBM AT számítógép segítségével szeretnénk részletes, naprakész információkat adni a lakosságnak a külön­böző szolgáltatásokról. (Szakipar, kereskedelem, pénz­ügy, vendéglátás, oktatás, egészségügy, kultúra, sport stb.) Kérjük, ha bármilyen jellegű lakossággal kapcsolatos szolgáltató tevékenységet folytat — magánvállalkozó. GM. KFT, RT, Szövetkezet. Társulás, Vállalat stb.) — belépési szándékát mielőbb jelezze a PRIZMA KFT- nél! Nyíregyháza, Kálvin tér 8. Telefon: 18-947. (746) 1M0. február 21., szerda nyíregyházi radio 17.00 Mikroobjektiv. Gazdasá­gi közelképek — közben: Film­levél — 18,00—18,30 Hírek, tudó­sítások, lapszemle, műsorelőze­tes. Szerk.: Szoboszlai Tibor MAGYAR TV 1 8,25 Képújság — 8,30 Fehér mazurka. Lengyel—szovjet film. II/2. rész — 9,55 Hármas „csa­torna”: A játék (ism.) I1I/2. rész (1978) — 10,40 Stúdió ’90 — a Televízió kulturális hetilapja (ism.) — 11,25 Képújság — 18,45 Képújság — 16,55 Déli vi- deoújság — 17,05 Správy — hí­rek szlovák nyelven — 17,10 Európai kisebbségek. Kopro- dukciós rövidfilmsorozat. A számik földjén. NDK—svéd film (feliratos!) — Kb. 17,40 Alpok-Adria magazin — öt or­szág tartományi és körzeti stúdióinak közös műsora a pé­csi stúdióból — 18,00 ÜJabb történetek a kiskertekről. NDK tévéfilmsorozat, vn/1. rész: Áprilisi időjárás — 19,05 Rek­lám — 19,10 Esti mese: A ta­lálékony unoka. Lengyel rajz­film — 19,20 Reklám — 19,30 Híradó — 20,00 Reklám — 20,05 Választási műsor — Szociálde­mokrata Párt — Keresztényde­mokrata Fiatalok Szövetsége — 20,15 Lépj be a S. A. S.-ba! Sas József közérzeti kabaréja — 21,05 Választási műsor — Po­litikai Foglyok Országos Szö­vetsége — Magyarországi Szo­ciáldemokrata Párt — 21,15 Reklám — 21,20 Jelentés Er­délyből. III/l. rész: Sión népe — 21,55 Pierrot Lunaire. Angol balettfilm — 22,55 Híradó 3 TV 2 Kudlik Júliával és Antal Imrével 17.00 Képújság — 17,15 TV 2, benne: reklám, riportok, idő­járás, zene' — 17,45 Kérdezz! Felelek. Egri János műsora — 18.00 Telesport — 18,25 Gyere­keknek! 1. Én és a kutyám. A rendőr.. Csehszlovák klsfilm — 2. Rosszcsontok. Francia rajz­filmsorozat — 3. A hálátlan kígyó. Finn rajzfilm — 18,45 TV 2 — 19,00 Tetthely. NSZK bűn­ügyi film: Fagyhalál — 20,23 TV 2, benne: Popkorong — 21.00 Híradó 2 — 21,20 TV 2 — 21,30 Napzárta — 22.15 Don Louis Bunuel. Anthony Wall fUmje. Angol film (ism.) — Kb. 23,15 Tv 2 SKY-EUROSPORT 6.00 Üzleti világhíradó — 6,30 Európai üzleti hírek — 7,00 DJ Kát Show — 9,30 Eurosport-ét- lap — 10,00 Kosárlabda — 12,00 Labdarúgás — 14.00 Pankráclő — 15,00 Motorsport VB — 16,00 Úszó Európa Kupa — 17,00 Benson and Hedges biliárdbaj­nokság — 18,00 Északi SÍ Világ Kupa — 19,00 Az-1989. évi ro- deoshow és western fesztivál — 20,00 A világ sportja — 21,00 ökölvívó VB — 23,00 Labdarú­gás — 1,00 A kaland órája — 2.00 Műsorzárás SUPER CHANNEL 7.00 Napkezdet — 8,00 Halló, Ausztria, halló, Bécs! — 8,30 Egyveleg — 16,00 Forró drót — 17.00 Hullámhosszon — 18,30 Kék éj — 19,30 Időlánc — 19,55 Időjárás — 20,00 Nemzetközi hírmagazin — 20,30 Dér Spiegel — 21,00 Hírbeszéd — 21,30 Eu­rópai üzleti hírek — 22,00 Hí­rek, időjárás — 22,10 Nemzet­közi hírmagazin — 22,40 A tu­domány távlatai — 23,10 Der Spiegel — 23,40 Hlrbeszéd — 0,10 Hírek, időjárás — 0.20 Egy­veleg — 1,20 Időlánc — 1,50— 7.00 Egyveleg TV 5 16,05 Hírek — 16,15 Üzleti ma­gazin — 17,15 Esély a daloknak — 17,45 Muskétások konyhája — 18,00 Számok és betűk — 18,20 Inci-finci fantázia —18,35 Pihenőidő — 19,00 Hegymászók magazinja — 19,30 Hírek, Idő­járás — 19,40 Csillogó papiros — 20,00 Ellenállások. Jogi mű­sor — 21,30 Felfedezés — 22,00 Tv-hiradó — 22,25 Időjárás — 22,30 Szenteste. Varieté — 24,00 Ex libris. Irodalmi magazin — 1,00 Műsorzárás SAT1 6,00 Jó reggelt a SATl-gyell — 8,30 Hírek, időjárás — 8,35 Szomszédok — 9,00 Hírek — 9.05 Közkórház — 9,50 Háztartá­si tudnivalók — 10,00 Hírek — 10.05 Tévébolt — 10,30 A kan­sasi halállovasok. Amerikai western — 12,15 Szerencseke­rék — 13,00 Tévétőzsde — 14,00 Műsorelőzetes — 14,05 Alf — 14,30 Egészségvédelem — 14,40 Közkórház — 15,30 Boldog na­pok — 16,05 Örült vadnyugat. Vígjáték — 17,00 Hírek, időjá­rás — 17,10 Szomszédok — 17,45 Müsorelőzetes — 17,50 Az En­terprise űrhajó. Scl-Ö — 18,45 Híradó — 19,05 Szerencsekerék — 19,50 Időjárás, hírek — 20,00 Mike Hammer. Krimi — 20,55 Hírek — Jtt.OO Ébressz fel, ha elmúlt. Amerikai vígjáték — 12,55 A nap hírei, sport. Időjá­rás — 23,05 Az ördögsziget fog­lyai. Olasz—francia kalandfilm — 0,30 Műsorelőzetes SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,35 Zenészek a zenéről — 7,25 Napszél (film. VIA- rész) — 8,30 Dokumen­tumfilm — 8,35 A VIII. Nem­zetközi Népművészeti Tévé- fesztivál — 9,30 A világ körül — 10,30 Hírszolgálat — 11,30 Do- kumentumfilm — 14,10 Beetho­ven: VH. szimfónia — 14,55 An­gol nyelvlecke — 15,55 Baleset- mentes közlekedés — 16,25 Rek­lám — 18,30 Hírszolgálat — 17,00 Haladás. Tájékoztatás. Reklám — 17,30 A harcba C3«k öregek mennek (film) — 19,00 Híradó — 19,30 Aktuális Interjú — 19.40 Napszél (VI/2.) — 20,45 Lore­dona Berte énekel — 21,50 Hír­szolgálat — 22,15 Kosárlabda­mérkőzés — 23,00 A halott em­ber levelei (film) — 0.25 zenés műsor SZLOVÁK TV 1 9,00 Iskolásoknak — 9,20 An­gol tévésorozat (ism.) — 10,10 Csak nőknek (ism.) — 10,50 Vetélkedő (ism.) — 13,05 Az in­kák kincse (bolgár film) — 14.45 Interhit (zenés műsor) — 15,40 Jegyzetfüzet — 15,50 Kék fény — 16,30 A nap percei — 16.45 Természetfilm — 17,05 Rembrandt (tévéjáték, 1. rész) — 18,00 Nézetek és álláspontok — 18,45 A Polgári Fórum mű­sora — 19,00 Esti mese — 19,30 Híradó — 20(00 Dokumentum­film — 20,15 Orion (tudomá­nyos magazin) SZLOVÁK TV 2 18,30 Dokumentumfilm Olasz­országról — 17,00 A napocska — 17,20 Az elveszett barátság (dán tévéfilm) — 18,25 Heavy betal party (zenés műsor) — tjj.10 Torna — 19,30 A régi órák (magyar dokumentumfilm — 19,55 Spanyolország—Csehszlo­vákia, barátságos labdarúgó­mérkőzés (A szünetben: Híradó 1. része) — 21,50 Híradó — 22,05 Világhíradó — 22,20 A párbe­széd stúdiója MOZIMŰSOR Krúdy mozi: HARAPAS (ol.) Ea.: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: ASSZONYOK A TELJES IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN (sp.) Ea.: 18. 18 és 20 óra! Videoház: CSENDES ÉGZEN­GÉS (video) Ea.: egész nap. Móricz mozi: (Utoljára a mo­zi műsorán!) A DZSUNGEL KÖNYVE (am.) Ea.: 15.30 órai (Utoljára a mozi műsorán!) MAD MAX (ausztrál) Ea.: 17,45 és 20 óra! Mátészalka: A GAZEMBER (szovjet) Fehérgyarmat: SHERLOCK ÉS ÉN (am.) Kisvárda: SZERELEM TEN­GERE (am.) Nyírbátor: VÉRES JÁTÉK (am.) 21. Szerda, 15,00 CSODÁK ÉS FURCSASÁGOK. Bérletszünet! Peremartoni Krisztina gyer­mekműsora. — 19,00 JÁTÉK A KASTÉLYBAN. Odry-Déryné bérlet. Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5.4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058

Next

/
Oldalképek
Tartalom