Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
1990. február 17. || Kelat a iHajparorszaj hétvégi melléklete 5 1 E lég nekem a magam baja — gondolják manap- ’ ság mind. többen, s hihetnénk, talán igazuk is van. Másokpft .segíteni vatójábtiji, cspk ke vasén tudnak, hiszen a? ehjfiíeirek java rés^ffliptnqi^élheté- ' sí gondokkal küszködik.’ Hogy mégil nem , csak a sokból, háiiém a kevéábölls adóáfe? §*§ééiíc'sére erre ezekben a szűkös időkben is jócskán akad példa. Elég baj, hogy az emberi jóságra, a segítőkészségre igazából csak nagy bajok, földrengések, árvizek, más • természeti katasztrófák idején — vagy mini épp a kö-1 /elmúltban, a romániai forradalom napjaiban figyelünk. j A karitatív tevékenységről, a jótékonyságról dr. Sértő-Radics István és dr. Zsonda László orvossal, valamint Úsz István ortodox paró- kussal, a Máltai Szeretetszolgálat megyei képviselőjével, a Magyar Szívalapítvány vezetőivel beszélgettünk. Szerkesztőségünket Kovács Éva képviselte. Kelet-Magyarország: — A Magyar Szívalapítvány megyei kezdeményezés útján jött létre, s híre immár túlnőtt az országhatárokon. Népszerűségét jelzi, hogy mostanra nemcsak támogatói, olykor-olykor irigyei is akadnak. Milyen szabályok szerint működik a Magyar Szívalapítvány? S-R.I: — Az alapítvány vagyonának kezelése az alapszabályban rögzített szigorú szabályok szerint történik. Az alapító okirat leszögezi: a kuratórium mind az alapítókat, mind pedig a támogatókat és a lakosságot rendszeresen tájékoztatja a vagyon felhasználásáról, hiszen azok a jogi és magánszemélyek, akik pénzüket adják, joggal várják el a tisztes számadást is. A tájékoztatás módja eltérő, hiszen alapítványunk öntevékeny csoport, így nemcsak az adományok kezelésében és szétosztásában, hanem egyebekben is rugalmasan alkalmazkodik a változó helyzethez. Zs. L.: — Számszerű képünk a tavalyi évről van, hiszen idén még csak kevés adomány érkezett. Tény, hogy a Magyar Szívalapítvány komolyan támaszkodik az egyházak együttműködésére, támogatására, s nemcsak a felekezetek, hanem magánszemélyek adományait is szívesen fogadja. A velünk szorosan együttműködő Máltai Szeretetszolgálat címére, s a hozzánk érkező adományok összege az elmúlt évben több mint 26 millió forint volt. Értéke mellett érdemes megemlíteni az adomány összetételét is, hiszen benne gyógyszerszállítmány, kórházi felszerelések, berendezések — közöttük úgynevezett intenzív ágyak — valamint élelmiszer és különböző ruhafélék voltak. Utóbbi két dolognak számunkra azért is van rendkívüli jelentősége, mert a mai árak mellett kizárólag anyagiakkal csak korlátozott mértékben tudnánk a rászorulókon segíteni. — Gyakran hangzik el az a vélemény, hogy a hazánkba érkező egészségügyi felszerelések gyakorta a másokról levetett holmihoz hasonlítanak, közöttük nem egy már használt, netán korszerűtlen, lefutott márka. Zs. L.: — Van némi igazság abban, amit mond. Valóban előfordul, hogy nem vadonatúj dolgokat, hanem használt műszereket kapunk. Csakhogy nem szabad elfelejteni: ami nyugaton már lefutott, az nálunk gyakorta még csak meg sem jelent, ha úgy tetszik, a mi viszonyaink között még így is igencsak korszerűnek számít. Ha még azt is hozzáteszem, hogy intenzív ágy például némely megyei kórházunkban egyetlen darab sem volt, akkor elmondhatom, a két-háromévesnek is örülnünk illene. A megyénkbe érkező összesen 46 darab ágy egyébként vadonatúj volt. A gyógyszerekről szólva nem titkolható, hogy a hazánkban e célra fordítható valutakeret közel sem elegendő, az egyéni akciókra pedig nem mindenkinek futja. Mindezek ismeretében nem közömbös, hogy kórházaink az elmúlt évben 1,8 millió forint értékű külföldi gyógyszert kaptak. A készpénzről szólva elmondhatom, hogy az elmúlt év végén közel 400 ezer forint volt a Magyar Szívalapítvány számláján, a Máltai Szeretetszolgálat pedig közel 5 millió nyugatnémet márka értékű adományt küldött Magyarországra, melyet a Magyar Állami Egészségügynek adott át. — Kiknek jut az adományokból? Mi a garancia arra, hogy az alapítványok pénze a valóban rászorulókhoz jut el? Zs. L.: — Az elosztás mikéntjébe mi egyáltalán nem kívántunk beleszólni. Feltételeztük, hogy az egészségügyi berendezések a megyén belül oda jutnak el, ahol rájuk a Dr. Sértő-Radics István legnagyobb szükség van. Csak remélni tudjuk, hogy az elosztás igazságos. Nem kell persze azt hinnie, hogy minket nem érdekel az adományok további sorsa, mert igenis figyelünk arra, hogy oda jussanak el, ahol azoknak legnagyobb hasznát veszik. — Mind a Szívalapítvány,*' mind pedig a Máltai Szeretetszolgálat csak abból és annyit adhat, amennyit másoktól megkap. Megtudhatunk valamit arról, kik is valójában az adományozók? „Mi tehát azért szeretünk, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem az Istent”, a testvérét viszont nem szereti, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem lát. Mi azt a parancsot kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, az szeresse testvérét is.” (L János. 4, 19—21.) Zs. L.: — Ma már örömmel mondhatom, hogy a Magyar Szívalapítványnak egy amerikai és egy kanadai szervezőbizottsága is van. amelynek tagjai egykori magyarok, javarészt orvosok. Az ő támogatásuk, anyagi és szellemi segítségük számunkra nagyon sokat jelent. Most például egyebek mellett a nyíregyházi Cantemus kórus számára szerveznek körutat, melynek tagjai New Yorkban, Washingtonban, Chichagóban, Torontóban, Montrealban és még számtalan városban lépnek fel, s a hangversenyek belépőiből származó összeget teljes egészében a Magyar Szívalapítvány támogatására fordítják. Ebből a pénzből olyan műszerek, berendezések beszerzését finanszírozhatjuk, melyeknek megvásárlására a megye egészségügye még csak nem is gondolhatott. S-R. I.: — A szívalapítvány természetesen hazai szponzoroktól is jelentős támogatást kap, hogy csak a megyében maradjunk. A tanácsok, a Fényszöv, a SZÖVAUT, a Volán, s a különfélét tsz-ek és üzemek korántsem jelentik a teljes képet. U. I.: A Máltai Szeretetszolgálat címére a tengeren túlról valamint szinte egész Európából jönnek adományok, s jöttek már akkor is, amikor ez még nem volt megszokott dolog. Azt talán nem kell mondanom, hogy adni főképp olyanok tudnak, akiknek, mint mondani szokás, jócskán van mit aprítani a tejbe. Például Crony-Chanell Imre Luxemburgból, Károlyi Gyula PárizsMagyar Szívalapítvány 1989. április 29-én alakult meg a Kelet-magyarországi Szívalapítvány. Az erről szóló dokumentumra ezen a napon került a Szociális és Egészség- ügyi Minisztérium pecsétje. Az állampolgári kezdeményezésre támaszkodó alapítvány sikereinek láttán a szervezők indokoltnak tartották, hogy tevékenységüket országossá fejlesszék. Az 1989. szeptember 9-i dokumentum szerint az országos szervezet központja változatlanul Nyíregyháza, ezzel is demonstrálva, hogy a gondolat e megyéből származik, s hogy az új, demokratikus szellemnek megfelelően ma már a fővároson kívül is létezhetnek országos jelentőségű központok, intézmények. A Magyar Szívalapítvány mára kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, olyan szervezetek támogatását élvezi, melyek az egész világon nagy elismerésnek örvendenek. Dr. Zsonda László Úsz István Kovács Éva ból, Böseláger Csilla az NSZK-ból, s még sokan mások. A névsorból is látható, az adakozók döntő része a határokon túl élő, egykori magyar arisztokrácia. De ne higgye, hogy csak tőlük kapunk adományokat. Rajtuk kívül még igen sokan adnak, akik ezt megtehetik. — Ezeket az adományokat alig másfél éve fogadja a magyar állam. Mit gondolnak, miért? Azóta lettünk ennyire szegények, vagy ennyire felvilágosultak? U. I.: — Úgy gondolom, mindkét feltevés igaz. Ez persze nem jelenti azt, hogy ma már minden felhőtlen. Bár az adományozás államilag és hivatalosan elismert dolog, eseti ellenállással még most is találkozhatunk. Nekem például itt Nyíregyházán még nemrég is azt mondta az egyik illetékes, nem hajlandó támogatni, legfeljebb eltűrni a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét, mert szerinte mégiscsak borzasztó, hogy a kapitalisták ide küldik a szemetüket, hogy ezzel is lejáratják a szocializmust. Zs. L.: — Szerintem azért is, mert rájöttek; a legjobb szándékú állami segítség, szociálpolitika sem tudja felkutatni az összes rászorulót, s belátták azt is, hogy az egyéni segítség, a személyes kontaktus a legjobb hivatalnál is többet ér. Az alapítványok szervezői és közreműködő tagjai közvetlen viszonyban vannak a rászorulókkal, s ma már elmondható, hogy egyik szegény a másikat ajánlja. — Az igazságosság garantálása még így sem lehet könnyű feladat. Nem kerülnek Önök emiatt kínos helyzetekbe? U. I.: — Dehogynem. Itt volt például az egyik legutóbbi eset. Az egyik szállítási vállalat — neve sem titok: a S2JÖVAUT — igen sokat segít nekünk. Nem azért, mert haszna van belőle, még csak nem is azért, mert dicséretre vágyik. Egyszerűen azért, mert ott egy jó szándékú entber a direktor, s a romániai forradalom idején akadt két megLovagrendek: a középkorban a lovagok világi és egyházi szervezetei. Legnagyobb részét a keresztes háborúk idején, a 12—13. században alapították. Legrégibb alapításuak a johanniták (1048), a templáriusok, (1119) és a német lovagrend. Az együyétartozás jeléül rendi öltönyt és jelvényeket viseltek. szállott sofőr is, akik minden lövöldözés ellenére is hajlandóak voltak fuvart vállalni Erdélybe. Az életüket kockáztatták, mégis pletykába keveredtek. S-R. I.: — Ahogy mondani szokták, ez benne van a pakliban, s a karitatív tevékenységnek is vannak még hátulütői. Mindez bennünket arra figyelmeztet, hogy nemcsak az adományok gyűjtése, hanem szétosztása is igen nagy körültekintést igénylő feladat. — Már maga a kérdés is bonyolult. Ki a rászoruló valójában? Az-e, aki a létminimum alatt él, vagy az, akinek ennél több a havi jövedelme, de betegsége, rendszeres kiadásai miatt mégis szinte naponta éhezik. S-R. I.: — A Szívalapítvány, a i Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Keresztény Orvosok Egyesülete arra szövetkezett, hogy a tárgyi, anyagi segítség elosztása mind igazságosabb legyen. Összefogva igyekszünk feltérképezni azt, kinek mivel segíthetünk legjobban. Ki az, akinek pénzre, külföldi gyógyszerre, vagy éppen télikabátra és egy pár cipőre van szüksége. Nem feledhetjük, hogy nem mindenki kér szívesen, s gyakorta azok takargatják szemérmesen bajaikat, akik a legnagyobb szükséget szenvedik. Öröm számunkra, hogy mára minden nehézség ellenére is értünk el e téren eredményeket, s megbízható módszereink vannak a valóban rászorulók felkutatására. — Az állami támogatások szétosztása, a szociális segélyek odaítélése terén épp a rászorultság megítélésében van a legtöbb vita. U. I.: — Ilyen gondjaink nekünk is akadnak. Beszédes fotóink vannak annak alátámasztására, hogy a cigányok között kiosztott ruha- és élelmiszersegélyek igazságos szétosztása olykor igencsak bonyolult dolog. Eleinte úgy gondoltuk, mindenkinek azt és annyit adunk, ahányszor csak kéri. Nem vált be. Kaptuk a jelzéseket, hogy egyesek a tőlünk kapott holmit árulják a piacon. — Manapság sokan feszegetik azt, hogy némelyek már így is túl sok támogatást kapnak, olykor teljesen érdemtelenül. A kritikus hangok bizonyára azért is erősödnek, mert a korábbinál lényegesen véknyabb a buksza. U. I.: — Ismerem, s bizonyos esetekben igazaknak is tartom ezeket a véleményeket. Mégis elutasítok mindenféle megkülönböztetést, hiszen abban a pillanatban, amikor azt nézem, hogy egy ember kék szemű, vagy barna bőrű, már nem vagyok objektív, s akkor az adományozást is megette a fene. Ne higy- gye, hogy „Erdély-ügyben” nem voltak negatív tapasztalataink. A problémák elkerülésére felvettük a kapcsolatot a különféle szövetségekkel, közöttük az Erdélyi Szövetséggel, ettől is remélve, hogy adományaink a leginkább rászorulókat segítik. Az alapítványoknak, a segít- ’ ségadás különféle módjainak nevelő ereje abban is kitűnik, hogy az adomány élvezői rákényszerülnek arra, hogy becsületesek legyenek. Hiszen ha csaláson kapják őket, legközelebb semmiféle támogatásra nem számíthatnak. — A Magyar Szívalapítvány fennállásának alig másfél éve alatt szép sikereket ért d. Azt már az Önök nevében is csak remélni tudom, hogy az előttünk álló nehéz időkben sem maradnak támogatók nélkül, s mindig lesznek olyanok, akik a mások bajaira is figyelni tódnak. Mindezekhez sok sikert kívánva, köszönöm a beszélgetést. Máltai Lovagrend Eredetileg Jeruzsálem Szent János Lovagrend, amely a betegek gyógyítására és a szegények védelmére alakult. Eredetét a Nagy Károly által Jeruzsálemben alapított és Keresztelő Szent Jánosról elnevezett kórházra és templomra vezetik vissza. Magyarországon II. Géza telepítette le a lovagrendet. A magyarországi rendtartomány priorja azaurániai perjel, magyar zászlósúr és az ország igazi báróinak egyike volt. A Magyarországi Máltai Lovagok Szövetsége 1928-ban alakult meg. Elnöke József magyar királyi herceg, tábornagy. A Máltai Lovagrend protestáns ága az ősi Johannita Lovagrend elnevezését használja. A Máltai Lovagrend ősi jelvénye nyolcágú kereszt, ruhán fekete, zászlón piros alapon. I a karitatív tevékenységről Ny üt viiá
