Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-12 / 36. szám
Mandela szabad!- Petrasovits Anna, a Szociáldemokrata Párt elnöke emelkedett ezután szólásra, aki közvetlen hangon elevenítette fel a demecseri alapszervezet létrejöttének körülményeit, a választmány tagjainak afeletti örömét, hogy Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében is vannak már tagtársaik, elvbarátaik. Melegen szólt ezután a négy évvel ezelőtt , megyénkben töltött napokról, amikor A földek kiárusítása ellen Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus történelmi vezetője több mint 27 — börtönben eltöltött — év után visszanyerte szabadságát, ami új fejezetet nyithat a Dél-afrikai Köztársaság történetében. A 71 éves, őszbe csavarodott hajú férfi vasárnap délután feleségével kéz a kézben kisétált a Fokvárostól 60 kilométerre levő Victor Verster börtötngazdaság kapuján. Mandela a fokföldi szőlőültetvények között elterülő büntetőintézet egyik villájában töltötte fogságának utolsó 14 hónapját. A kapunál híveinek ezrei várták órákon át a tűző napon, több, mint száz újságíró, foto- és televíziós riporter társaságában, akik helikopteren érkeztek a helyszínre, hogy tanúi legyenek a legendás fogoly szabad emberként tett első lépéseinek. A délafrikai állami televízió egyenes adásban közvetítette az eseményt. A mosolygó, elegáns szürke öltönyében méltóságteljesen lépkedő Mandela az előre bejelentett időpontnál 75 perccel később hagyta el börtönét. A késedelem oka nem ismeretes. Mandela rövid séta után gépkocsiba szállt, amely négy motorkerékpáros fekete bőrű közlekedési rendőr kíséretében lassan elindult az ANC, zöld-arany-fekete színű zászlóit lengető tömeg szorításában. Az utat Fokvárosig aknabiztos katonai járművek biztosították. Nelson Mandela vasárnap beszédet mond Fokvárosban, majd sajtóértekezletet tart. Ügyesen... pontosan... szépen... A szombaton Nyíregyházán rendezett megyei középiskolás torna diákolimpia versenyein kecses tornászok mutatták be gyakorlataikat. Képünk a fiú A-kategória győztes Mlskolczi Zsolt (Krúdy G.) győztes lógyakorlatát ábrázolja. A verseny részleteiről lapunk keddi számában olvashatnak. (E. E- felv.) A Hosok térén szombaton délelőtt mintegy 10 ezren, a Kossuth téren délben már csaknem 15 ezren vettek részt a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt békés demonstrációján. Az ország csaknem valamennyi tájáról — így megyénkből is — különvonatokkal, autóbuszokkal és személygépkocsikkal érkeztek a párt által szervezett földműves csoportok. személyek. A tüntetőkhöz vidékről és a fővárosból is csatlakoztak polgárok, hiszen ez a szervezet — nem pusztán a parasztságot, hanem a kereskedőket, iparosokat is soraiba kívánja tömöríteni. A Hősök terén kezdődött tüntetés szónokainak rövid beszédéből és a feliratokból egyértelműen kiderült, hogy a demonstráció legfontosabb célja: a földforgalmazás azonnali beszüntetése, ennek mielőbbi törvényes garantálása. A Független Kisgazdapárt ugyanis — Békés megyei és más esetekre hivatkozva — azt tapasztalta, hogy a hatályos földtörvény túlzott szabadságot ad a földek kiárusítására; ezzel a lehetőséggel visszaélnek á szövetkezetekben, ami viszont jóvátehetetlen hibák sorozatához vezet. A legfőbb érvük az, hogy olyan földek olcsó kiárusítása folyik, amelyeknek a tulajdonosait sem ismerik az eladók. A tüntetők a földek visszaadását, pontóTüntettek a független kisgazdák A nagygyűlés szónoka és a résztvevők egy csoportja. (Elek Emil felvétele) módja volt családostól megismerkedni e táj kulturális, természeti és főleg egyházi értékeivel. Ezután töltötte meg mondandóját politikai tartalommal. Felelevenítette az elmúlt évtizedeket, amelyen kevés örömet okoztak a megyének, amely kimaradt a fejlődésből, ám ezt a ma- gárahagyatottságot most előnnyé kell változtatni. (Folytatás a 4. oldalon) A Szojuz TM-9 moszkvai időszerűit 9 óra 16 perckor startolt a Kazahsztánban lévő bajkonuri űrrepülőtérről, s a fellövésről egyenes adásban számolt be a szovjet televízió. A hét eleji dokikólást követően az egymást váltó űrpárosok pár napig együtt dolgoznak, Viktorenko és Sze- rebrov átadja tapasztalatait a „váltásnak”, majd február 19-én távozik a Mír űrkomplexumról és tér vissza a Földre. Az új űrpáros — amely már a hatodik expedíció a Míren — jelentős tudományos munkát végez majd az űrállomáson. Szovjet bejelentés szerint ez az első igazán „kereskedelmi” űrutazás, hiszen a programot úgy állították össze, hogy az pénzben is kifejezhető hasznot hozzon: a 90 millió rubelre becsült költségeket a bevételek a várakozás szerint 25 millió rubellel haladják meg. A szakemberek főként a Krisztán modul üzembe helyezéséhez fűznek nagy reményeket, ahol is kristályokat — a tervek szerint több mint száz kilogrammot" — „gyártanak” az űrhajósok. Napjaink időjárása igazán nem mondható téliesnek. Hangulatilag is erre utal fotónk — igaz szobában hajtatott — aranyeső és barka a tavaszt idézi. Elek Emil felvétele. Sztvjet—nyigatnémet tárgyalások Közel két órás megbeszélést folytatott szombaton a Kremlben Mihail Gorbacsov Helmut Kohllal. A nyugatnémet kancellár kíséretében szombaton Moszkvába érkezett Hans-Dietrich Genscher eközben szovjet kollégájával, Eduard Sevardnadze külügyminiszterrel tárgyalt. A két órás különtárgyalások után a négy politikus együttes megbeszélést folytatott. A hivatalos szovjet hír- ügynökség a tárgyalásokról megállapította, hogy a véleménycsere „kétségkívül elő fogja segíteni az európai folyamat megszilárdítását az új politikai gondolkodás jegyében ...” Szovjet közlés szerint a bonni vezetők mostani villámlátogatásának célja a két fél álláspontjának tisztázása. sábban szólva: a tulajdonnak az 1947-es állapotának megfelelő tisztázását követelték. Hasonló módon igényelték a polgárok vagyontárgyait, ingóságát, ingatlanukat, üzleteiket, műhelyeiket. Kínai csDdagyógymód (2. oldal) Szojuz TM-9 jelzéssel vasárnap reggel a Szovjetuni- »óban újabb űrhajót állítottak Föld. körüli pályára. An atol ij Szolovjov és Alekszander Ba- langyin űrhajósok a Mír űrállomáson immár több, mint öt hónapja dolgozó Alek- szandr Viktorenkót és Alek- szandr Szerebrovot váltják fel. _________________________ A Magyarországi Szociáldemokrata Párt választási kampányának Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében első jelentős eseménye Demecserben zajlóit le vasárnap délután. A művelődési házban megtartott nagygyűlésen Varga Tibor, az SZDP országos vezetőségének tagja köszöntötte a több száz résztvevőt, majd bemutatta Peres Istvánt, a helyi alapszervezet elnökét, a párt régi tagját, Szűcs Mihályt, az 5-ös és Árendás Miklóst, a 2-es számú választókerület szociáldemokrata párt képviselőjelöltjeit. Hazánk tagja leltet az Európa Háznak... AZ NSZK-NAGYKÖVET NYILATKOZATA LAPUNKNAK (3. oldal) Szociáldemokrata nagygyűlés Demecserben I /K4o tU \'l Életörömöt aiii az emöerekiek Űrhajó a Föld kiről Üzemi baleset a szlovákiai atomerőműben Üzemi baleset történt szombaton reggel a Nagyszombattól nem messze lévő nyugat-szlovákiai jaslovske bohunicei atomerőműben. , A csehszlovák hírszolgálati iroda szombat esti közleménye szerint a megnövekedett vibráció miatt megsérült az olajelosztó csőrendszer, és a kiömlő olaj meggyulladt. A keletkezet; tüzet az üzemi tűzoltóknak sikerült elolt ni. A CTK h re szerint az anyagi kár hetvenezer korona értéket tesz ki, emberélet nem esett áldozatul, sebesülés sem történt. A hírügynökség idézte az atomerőmű igazgatóját, áld szerint környezetszennyeződés nem történt, nincs radioaktív veszély. Ugyanakkor elmondotta: ahhoz, hogy a nukeláris fűtőanyagot ellenőrizhessék, leállították az első blokk tizenkettes turbógénerátorát, ahol a tűzeset történt. XLVII. évfolyam, 36. szám ÄRA: 4,30 FORINT 1990. február 12., hétfő