Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-15 / 12. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. január 15. FIDESZ-nap Nyíregyházán (Folytatás az 1. oldalról) mán—magyar) lap szerkesztőségének újságírói. A lan címe Ecou, Visszhang, s elsősorban fiataloknak szánják. Idén januárban jelent meg az első szám, a szinte hihetetlen, de egy olyan nyomdagépen állítják elő, amelyet még 1901-ben készítettek. A nyír egyháziak pedig akkor ismerkedtek meg a kis szerkesztő- gárdával, amikor nemrég egy könyvszállítmányt vittek Nagybányára. Meghívták őket hazánkba, akik örömmel fogadva a meghívást, még egy bukaresti egyetemistát is elhoztak magukkal, az egyik ottani egyetemi lap főszerkesztőjét, ő a fővárosban élte át a december végi eseményeket, így igazán hiteles válaszokat tudott adni a kér désekre. A nyíregyházi FIDESZ-esek szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatot a nagybányai fiatalokkal, a magukkal hozott újságot itt sokszorosították és árulták, a bevételt pedig átadják vendégeiknek Mindenképpen támogatni kívánják a lapot, tervezik, hogy Nyíregyházán megszervezik a terjesztését, s a befolyt összegért könyvet vásárolnak erdélyi barátaiknak. S hogv nem reklámfogás-e ez, arra Seszták Oszkár, a nyíregyházi csoport ügyvivője a következőket mondta: — Nyilvánvaló, hogy van ezekben a dolgokban reklám is, de természetesnek tartom, ha a sajtóban elmondják, k: vitt segélyszállítmányt, vagy ha megköszönik. Csak a jó •ízlés határain belül kell ma radnia. De nem jó, ha-ebben .versengés alakul ki a pártok között. Azt pedig semmiképpen sem tartom elfogadhatóGazdaságpolitikai önállóság (Folytatás az 1. oldalról) tizedes gazdasági kísérlet kudarca és az SZKP változásképtelensége áll. Hangsúlyozta azt is, hogy Moszkvának meg kell értenie: nem lehet többé mindenkire érvényes döntésekkel kormányozni a hatalmas, sokszínű országot. A gazdasági önállóság mellett teljes politikai függetlenségre van szükség — mondotta Brazauskas. A pártkapcsolatok szintjén ez azt jelenti, hogy az SZKP-t önálló pártok szövetségévé kell alakítani. Lehetséges kompromisszumként vetette fel a szuverenitás fokozatos megvalósítását, . amelynek lényege a mind nagyobb állami önállóság megvalósítása. Brazauskas visszautasította a Gorbacsov által a látogatás során többször megismételt állítást, amely szerint Litvánia elszakadása komoly gazdasági károkhoz és emberi tragédiákhoz vezetne. nak, ha magyarországi pártok, szervezetek beleavatkoznak az erdélyiek belügyei- be. Kérdezzük meg, mire var. szükségük, s ha kérdéseket tesznek fel, azokra válaszoljunk. De ne próbáljuk meg befolyásolni őket. A nagybányai fiatalok egyébként azzal a szándékkal is érkeztek Nyíregyházára, hogy megismerkedjenek az itteni újsáágírással, újságkészítéssel. Nagy port vert fel ország szerte a nemrég kipattant lehallgatási botrány. Erről beszélt többek között Kövér László, a FIDESZ országos választmányának tagja és Orbán Viktor, aki egészen váratlanul érkezett Nyíregyházára, viszont annál nagyobb örömmel fogadták. Szó volt még a televízió körüli bonyodalmakról, élénken foglalkoztatja a fiatalokat Aczél Endrének, a Híradó fő- szerkesztőjének váratlan leváltása, a határainkon tú' élő magyarokkal való kapcsolatunk, és még sorolhatnánk azokat a kérdéseket, amelyek az estébe húzódó vitán elhangzottak. A Váci-nap ügye Megkérdezésük nélkül? Ifjúsági fórumot szervezett 1989. december 22-én Tiszaszal- kán a Beregi Népfőiskola keretén belül a helyi fiatalság. Itt ismerkedtem meg azzal az üggyel, ami számot tarthat a közérdeklődésre. A helyi fiatalok 1984 júliusában kérvényt juttattak el a tanácshoz, amelyben kérték, hogy a régi óvoda épületét kapják meg ifjúsági ház céljára. A kérést teljesítették. Ezt követően megpályázták az Országos Ifjúsági Alapból 400 forintot, ámiből sok társadalmi munkával az épületet több funkció betöltésére tették alkalmassá. így működhetett ifjúsági klub,- gyermekklub és más rendezvényeket is tarthattak itt. Egy év után azonban a tanács kérte a fiatalokat, hogy adják vissza az épületet egy. évre, mert nem tudják a kisgyerekeket hol elhelyezni. A helyi ifjúság, a gyerekekre gondolva, ezt természetesen elfogadta. Az egy évből azonban újabb kettő lett, és a helyhiány kezdett égető lenni. Ezért a fiatalok újabb beadványt juttattak el, amiben kérték a tanácsot, ha már a helyiségüket kisajátították, utalják ki számukra a megüresedett pártházat. Azonban nemcsak ez az egy problémája van a fiataloknak. A helyi tanács és az iskolaI Kereszténydemokrata Néppárt programjáról Alappillér a keresztény szellemiség Megtartotta a választási kampány előkészítő közgyűlését a Kereszténydemokrata Néppárt nyíregyházi szervezete, amelynek jelenleg több mint ötven tagja van. Programjuk alappillére a keresztény szellemiség, a politikai munkában a keresztény erkölcs a vezérlő elv. Egyik fő jelmondatuk: felekezetektől függetlenül szeretnének a magyar politikában és közéletben a lelkiismerét pártja lenni. Azt a célt tűzték maguk elé; nem baj, ha kis párt lesznek, csak képviselőik legyenek ott a Parlamentben. hogy az az eszme, amit követnek, az országgyűlésben jelen legyen. Szilágyi Szabolcs, a párt városi ügyvezető titkára, főiskolai hallgató a következőkben foglalta össze a Kereszténydemokrata Néppárt törekvéseit: — Hisszük, hogy a keresztényi szeretet, türelem és megértés évezredes eszméje képes nemzetünkben a széthúzást megszüntetni és a nemzetet az 1992-ben a nyugati keresztény demokrácia vezetésével létrejövő Kö- zép-Európához felzárkóztatni. Működésük során tevékenységüket elsősorban a keresztény nevelés területén, illetve az egyházi iskolákkal kapcsolatban fejtik ki a valláserkölcs alapján, de az oktatási programjuk mellett van pl. agrárprogramjuk is, továbbá kiemelten kívánnak ~~7 ÉPÍTKEZŐK FIGYELMÉBE Y"' J—( AJÁNLJUK! PKI jelű feszített födémpallók nagy mennyiségben kapha lók a következő telepeinken: Nyíregyháza: PK 36, 42, 48, 60-as méretben Kisvárda: PK 24, 36, 48, 66-os méretben Kemecse: PK 30. 36, 42, 54, 60-as méretben Nyírbátor: PK 42-es méretben átészalka: K 36, 60-as méretben Fehérgyarmat: PK 36, 48-as méretben Vásárosnamény: PK 24, 36-os méretben. igazgató AMK (Általános Művelődési Központ) létrehozásán fáradoznak. Ez azl jelentené, hogy a művelődési ház iskolai igazgatás alá kerülne. A község lakóinak a véleménye azonban pontosan ellentétes ezzel. A tanácstagok a lakók megkérdezése nélkül cselekedtek akkor, amikor ebben a kérdésben döntöttek. Ezért a fiatalok szeretnék, ha a tanács visszavonná a döntését, ami a rendkívül népszerű népművelő munkanélkülivé válásával járna. ‘Az ifjúság egy csoportja megalakította a Váci Mihály FIDESZ: csoportot, aminek egyik feladata lesz a nagy hagyományokra visszatekintő Váci-nap megrendezése is, mivel a helyi tanács anyagi okok miatt ezt sem kívánja megrendezni. Pedig ez a rendezvény az évek folyamán már megyei rangúvá nőtte ki magát. Ez is egy példa arra, hogy Sajnos a helyieket érintő döntések még mindig az ő megkérdezésük nélkül, a hatalom eddigi birtokosai által történnek. Mindig azt mondják, hogy önálló, cselekvőképes kisközösségekre van szükség, de amikor egy ilyen van, akkor azt azonnal visszaszorítják. Zelenyánszki László FIDESZ-tag A főszerkesztő postájából Az első népszámlálás Tisztelt Szerkesztőség! A Ke- let-Magyarországban cikk jelent meg a 13. népszámlálásról. A cikk írója szerint az első nép- számlálás 1870-ben volt. Ezzel kapcsolatban a következőket szeretném közölni. Az első magyar- országi népszámlálás 1784-ben kezdődött és 1787-ben fejeződött be. II. József népszámlálási rendeleté 1784. július 16-án jelent meg. melyet II. József mellett gróf Eszterházy Ferenc és Szlavy Pál láttak el kézjegyükkel. A rendelet szerint a népszámlálást 1784. szeptemberében kellett megkezdeni. A népszámlálási rendelet kiadását megelőzte II. József Bécs 1784. május 1-jén kelt levele, (német nyelven íródott), melyet gróf Eszterházy Ferenc magyar főkan cellárnak küldött. Ebben a hét bekezdéses levélben közli elhatározását a népesség összeírásáról és arról is. hogy a házakat számmal kell ellátni. A 202 évvel ezelőtt befejeződött népszámlálás szerint Magyarország összes népessége 6 478 823 fő volt. A megyék száma ekkor 48 volt. l—37-ig Magyarország és Horváthország. amelynek népessége ekkor 4 627 484 fő. 38—48-ig, vagyis 11 megyéje volt Erdélynek 1 366 680 lakossal. A szabad királyi városok száma 61. összesen 484 659 lakossal. Szatmár megyében az első nép- számlálás idején 258 település volt. A 258 település 23 370 házában 28 430 család élt. A tényleges népesség száma Szatmár megyének 136 693 fő, ebből házas 27 339 fő, nőtlen 42 344 a nők száma ösz- szesen 66 862 fő. Szabolcs megye 144 településének 16 231 házában 20 63ü család élt. Ezek közül 20 084 fő volt házas, míg 33 276 férfi nőtlen. A nők .száma 51 415 fő. Ebben az időben az összeírás alapján a férfiak többen voltak, mint a nők. Néhány adat Nyíregyházáról. Birtokosa Károlyi Antal gróf. 1349 házában 1444 család lakott. Jogi népessége 7070 fő. távollevők 50 (—). idegenek száma 143 (4-) fő. A férfiak száma 3576 fő. ezek közül házas 1474, nőtlen 2102 fő. A nők száma összesen 3494 fő. A nyíregyházi férfiak közül 4 pap, 60 nemes, 77 polgár, 628 paraszt, 574 polgár és paraszt örököse. 780 zsellér, valamint 212 fő egyéb rangú vol£ található. Az első népszámlálás adatait egyébként könyv alakban 1960- ban, a KSH és a Művelődésügyi Minisztérium levéltári osztálya az 1960. évi népszámlálási sorozat köteteként jelentette meg. melyet Danyi Dezső és Dávid Zoltán szerkesztett. Tisztelettel: Molnár Gábor őr, József A. u. 37. Szerkesztői megjegyzés: ,,Az első hivatalos magyar népszámlálás 1870-ben volt.” — írtuk november 6-i cikkünkben. Ugyanis a rendszeres időközönként ismétlődő. alapjaiban egységes mérési módszereket alkalmazó népszámlálások a hivatalos magyar statisztikai szervezet létrejötte után indultak meg és általában 10 évenként került rájuk sor. A statisztikai szakosztály 1867-ben a földműves-, az ipari- és kereskedelemügyi minisztérium keretén belül szervezték meg. Melynek szinte legelső nagy feládata a népszámlálás lebonyolítása volt. Egyre több céget érint A vállalatok és a vállalkozók tartozása foglalkozni a családok életével és a gyermekek nevelésével. Közgyűlésükön négy személy alkamasságát vizsgálták meg, közülük kettőt választottak meg képviselőjelöltnek a nyíregyházi egyéni választókerületekbe. A Keresztény- demokrata Néppárt választási irodáinak címei: Szilágyi Szabolcs, Körte út 53. Tel: 16-406, illetve dr. Valikovics Ferenc városi elnök. Krúdv utca 4. Tel.: 17-973. nyíregyházi radio 17,00: Hétnyitó. Hétfői információs, zenés magazin. —18,00 —18,30: Hírek. — Tudósítások. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. Szerkesztő: Gajdos László. VÁROSI TELEVÍZIÓ MŰSORA Egy óra a karate kedvelőinek. A Szolnoki Városi Televízió ajándékműsora. MAGYAR TV 8,25: Képújság. —; 8,30: Európai Nemzeti parkok — Görögország. NSZK film (ism.). — 9,15: Ma egy házban. Csehszlovák filmsorozat — IX/4. rész: A bagdadi repülőjegy (ism.). — 10,20: A HÉT (ism.). — 11,20: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 11,45: Képújság. — 16.30: Képújság. — 16,40: Déli videoújság. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 16,55: Tízen Túliak Társasága, — 17,45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 18,00: Kalendárium ’90. Ismeretterjesztő magazin. — 18,45: Reklám. — 18,50: Esti mese. Ösemberke. Hogyan csiholt szikrát az ősember? Csehszlovák rajzfilm. — 19,00: Cimbora Tamkó Sirató Károly. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Én már akkor megmondtam? Kállai István műsora — II/l. rész. — 21,20: Panoráma. — 22,05: Reklám. ■— 22,10: Eszter könyve (ism.). — 22,45: Híradó 3. TV2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral 17,00: Képújság. — 17,15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok. — Időjárás. — Zene. — 17,45: Mozaik. Telefonos játék. — 18,00: Hétfőn hatkor. — 18,25: Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. Alku a sirályokkal (ism.). — 18,49: TV2. — 19.00: Szimfónia. Francia tévéfilmsorozat — XVIII/2. rész. — 19,52: TV2. — 20,00: Körzeti tévéstúdiók műsora.. — Budapest. — Pécs. — Szeged. — 20,55: TV2. — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV2. — 21,30: Telesport. — Kb. 23,00: TV2. — Napzárta. SKY—EUROSPORT 6,00: Üzleti világhíradó. — 6,30: Európai üzleti hírek. — 7,00: DJ Kát Show. — 9,30: Eu- rosport-étlap. — 10,00: Sí Világkupa. — 11,00: 3 golyós biliárd vb. — 12,00: Veronica A Magyar Nemzeti Bank közzétett jelentése szerint mind a vállalatok, mind a vállalkozók tartozásai jelentősen növekedtek az elmúlt évben. A bankszámlákról fedezet hiánya miatt nem teljesíthető‘a vállalati fizetési megbízások — az úgynevezett sorbanállások — nagysága tavaly folyamatosan növekedett. Az 1989. november 30-i állapot szerint a sorbanállások az addigi legnagyobb összeget, 96,7 milliárd forintot értek el, ami 60 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi adatot. Az elmúlt évben 248 fedezethiányos vállalat volt, ez a szám hetvennel több az egy évvel azelőttinél. A vállalkozók bankoknál nyilvántartott tartozása 1989. december 31-én 454,3 milliárd forint volt. Forgóeszközeik és beruházásaik hitelezése miatt, valamint a bankok által leszámítolt váltókban a kereskedelmi bankoknak és egyéb pénzintézeteknek 423,5 milliárd forinttal, viszontleszámitolt váltókban a Magyar Nemzeti Banknak pedig 30,8 milliárd forinttal tartoztak. A vállalkozók teljes bankhiteltartozása az év végén 63,2 milliárd forinttal — — 16,6 százalékkal — haladta meg az egy évvel korábbit. A bankoknál elhelyezett vállalkozói betétek nagysága az év utolsó napján 165,1 milliárd forint volt, ez 27,1 milliárd forinttal, azaz 19,6 százalékkal haladta meg az 1989. év elején elhelyezett betét nagyságát. 1990. január 15., hétfő Beach-i versenyek. — 13,00: Kosárlabda. — 14,00: Labdarúgás. — 15,00: Súlyemelő vb. — 16,00: Párizs—Dakar rally. — 17,00: Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság. — 19,00. Jégkorong — Nemzeti Jéghoki Liga. — 21,00: Micsoda hét! — 22,00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 23,0: ökölvívás — csodálatos mérkőzések. — 24,00: Jégkorong — Memzeti Jéghoki Liga. — 1,30: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7,00: Napkezdet. — 8,00: Egyveleg. — 16,00: Forró drót. — 17,00: Hullámhosszon. — 18,30: Kék éj. Magazin. — 19,30: Időlánc. — 19,55: Időjárás. — 20,00: Szupervakációk. — 20.30: Utazás Japánba. Ütifilm. — 21,00: A környezet kilátásai. — 21,30: Q. E. D. Az orvostudomány és a technika legújabb eredményei. — 22,00: Hírek, időjárás. — 22,10: Vadvilág. Természetfilm. — 22,40: Thaiföldi panoráma. — 23,10: A jegesmedve birodalma. Természetfilm. — 0,10: Hírek, időjárás. — 0,20: Coca-Cola Eurochart. — 1,20: Időlánc. — 1,50—7,00: Egyveleg. TV5 16,05: Hírek. — 16.15: 7-ről 7-re. — 17,15: Montreáli franciaajkú énekestalálkQzó. — 17,45: Muskétások konyhája. — 18,00: Sfámok és betűk. Játékos vetélkedő. — 18,20: Inci- finci fantázia. Mese. — 18,35: Pihenőidő. Gyermekműsor. — 19,00: Ütikalandok. — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,40: Csillogó .papiros. — 20,00: Új Világ. — .21,00: Thalassa. Tengeri magazin. — 22,00: Tv-híradó.— 22,25: Időjárás. — 22,30: Gros Mechant show. — 23.30: Kulisszatitkok. Színházi magazin. — 0,30: Műsorzárás. SATI 6,00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30: Hírek, időjárás. —8,35: Szomszédok. Családfilm. —9,00: Hírek. — 9,05: Közkórház. Családfilm. — 9,50: Utazási ötletek. — 10,00: Hírek. — 10,05: A zenei élet hírei. — J0,30: A kalóz. Amerikai akciófilm. — 12,20: Szerencsekerék. — 13,00: Tévétőzsde. — 14,00: Műsorelőzetes. — 14,05: Pixl az égi kakukkfészekben. Rajzfilm. — 14,30: Háztartási ötletek. — 14,40: Közkórház. — 15,30: Boldog napok. — 16,05: Daniel Boone. Western. — 17,00: Hírek, időjárás. — 17,10: Szomszédok. — 17,35: Természetbarátok műsora. — 17,45: Müsorelőzetes. — 17,50: Carson és Carson. Krimi. — 18,45: Híradó. — 19,05: Szerencsekerék. — 19,50: Hírek, időjárás.-— 20,00: Tőrvető John, az orvostudor. Krimi. — 20,55: Hírek. — 21,00: ördög és pokol. NSZK filmvígjáték. — 22,50: A nap hírei, sport, időjárás. — 23,00: Hírek és sztorik. — 23,40: Sanjuro. Japán kalandfilm. — 1,10: Vallásos 'szemszögből. — 1,15: Műsorelőzetes. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — S,35. Dub- rovszkij (tévéfilm 1. rész). — 7,40: Az állatok világa. — 8,40: Dokumentumfilm. — 9,00: Szof- ja Petrovna (tévéfilm). — 10,30: Hírszolgálat. — 13,30: Dokumentumfilm. — 14,20: Koncert. — 14,55: Francia nyelvlecke. — 15,55: Mi és a gazdaság. — 16,25: Reklám. — 16,30: Hírszolgálat. — 17,00: Kis hangverseny. — 17,10: A fiatalember felnőtt lánya (színmű). —19,00: Hírszolgálat. — 19,30: Aktuális interjú. — 19,40: Irodalmi videócsatorna. — 21,45: Hírszolgálat. — 22,15: ... — 23,40: Koncertfilm. — 0,40: PaAtomim-színház. SZLOVÁK TV—1 15,50: Katonák műsora. — 16,45: A nap percei. — 17,00: Pozsonyi magazin. — 17,20: Zenés szórakoztató műsor Karel Vlach zenekarával. — 17,50: Publicisztikai műsor. — 18,00: Nézetek, álláspontok. — 18,45: A polgári fórum műsora. — 19,00: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: A rend helyreállítása . . . (tévéjáték). — 21,15: A varázslattól megfosztott illem. — 21,45: Találkozás B. Po- livkával és vendégeivel. SZLOVÁK TV—2 16,00: Német nyelvtan gyerekeknek. — 16,30: Kapcsolat stúdió (ifjúsági műsor). — 18,15: A hét eseményei magyar nyelven. — 19,00: Jótanácsok. — 19,10! Torna. — 19,30: Híradó. — 20,0,0: Julius Pantík visszatéréséi. — 20,20: Egy kis muzsika. —, 20,30 : sportyisszhangok., — 21,30: Híradó. — 22,00: Világ- hírádő. — 22,15: Horroréi Öáú- mier (francia dokumentum-- film). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: FEKETE ESŐ (am., japán) Ea.: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (am.) Ea.: 16, 18 és 20 óra! Videoház: FEHÉR SZELLEM (video am.) Délelőtti előadásra! A KIS VERA (mozi szovjet) Ea.: 13,30 óra! DOBD KI ANYUT A VONATBÓL (mozi am.) Délutáni előadásra! Móricz mozi: NEBULÓK (csehszl.) Ea.: 15,30 óra! VASMADARAK (am.) Ea.: 17,45 és 20 óra! Mátészalka: SZELLEMIRTÓK (am.) ftisvárda: A RÄDIÖ ARANYKORA (am.) Nagykálló: MÉLYTENGERI SZÖRNYETEG (am.) Csenger: BATMAN — DENEVÉREMBER (am.) Fehérgyarmat: VÉNUSZCSAPDA (NSZK) Nyírbátor: A HALÄLOSZTÖ (am.) Vásárosnamény: JAMES BOND, A MAGÁNYOS ÜGYNÖK (am.) Tiszavasvári: ORSZÁGÜTI DISZKÓ (am.) ŐSLÉNYEK ORSZÁGA (am.) 15., Hétfő 19,00: NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL. Bérletszünet!