Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
1990. január 13. Kelet-Magyarorszíg 3 Elit szakma a komputerszerelő A honvédség is sogít a népgazdaságnak Egyre több cég használ ma már komputereket, de ha egy ellenállást ki kell cserélni, akár napokra leáll a drága masina. Reméljük, júniustól enyhül ez a gond, hiszen akkor végeznek a nyírteleki eletkrotechnikai javítóüzem patroná- lásával létesített szakmunkásképzőben a számítástechnikai szerelők. Vendégcsalogató rendezvények megyénkben Mit ígér a világkiállítás? A nemzetközi szervezet ugyan már döntött, Bécs és Budapest kapta meg az 1995-ös világkiállítás rendezési jogát, ám nálunk még mindig dúlnak a viták, hogy elvállalhatjuk-e a házigazda szerepét. Szegény az eklézsia, foglalják össze véleményüket az ellenzők, az igenlők viszont a rendezéssel járó előnyöket hangsúlyozzák. Ök tizenketten a nyíregyházi 107-es intézet kihelyezett tagozatán tanulnak, csakúgy, mint az elektronikai szerelők. Most ezt a két szakmát oktatják az érettségizett fiataloknak. — Ezelőtt negyedszázada vetődött fel egy speciális javítóüzem gondolata — tudtuk meg Kalina Béla ezredestől, az elektrotechnikai javítóüzem igazgatójától. — A Magyar Néphadseregben használatos bonyolult technikai berendezések folyamatos javítását kellett megoldanunk. Előbb sorállományú- akkal, később világossá vált hogy nagy tapasztalat, szakismeret szükséges a műszerek rendben tartásához, s az akkor még két év alatt leszere- lőkkel ezt nem lehet megoldani. — Később felmerült az önálló szakmunkásképzés gondolata — folytatta Horváth Dezső őrnagy, szakmunkás- képzési alosztályvezető. — Évtizedekkel ezelőtt még géplakatost, mechanikai és elektroműszerészt is képeztünk. Ma már csak az elektronikai és a számítástechnikai szakmák maradtak ugyanis a népgazdaság egyre többet igényel ilyen végzettségű szakemberekből. Igen sajátos helyzetben van a nyírteleki iskola. Formailag a nyíregyházi 107-es kihelyezett tagozata, ám legfeljebb pedagógiai kérdésekben gyakorolnak felügyeletet az intézet tanárai. Itt már csak szakmai tárgyakat oktatnak, ezt az iskola négy szakoktatója és az elektrotechnikai javítóüzem mérnöktisztjei óraadóként látják el. rí---------------Érzelmi fagy? Elkezdődött tehát... Régen félek már tőle, hogy az újabb tehertételek, az áremelések egyre több ember számára lesznek elviselhetetlenek, rontják az életkörülményeket, és ha nincs más eszköz, enni meg muszáj, elszaporodnak az erőszakos cselekedetek. Hivatalos információban hozta a sajtó az ország tudomására, hogy a Nyugati pályaudvaron egy rabló lekent egy pofont egy ott várakozó embernek, lecsatoltatta vele a karóráját, majd egy vagonba tuszkolta, ahol arra kényszerítette; adja át a nadrágját és a cipőjét, s a megszerzett holmikkal távozott. A tudósítás mentes volt az érzelmektől, de arra felhívta a figyelmet, hogy mindez az ott tartózkodó utasok, vagy a pályaudvart „lakásnak” használó emberek szeme láttára történt, akik közül senki nem avatkozott be, meg sem próbálták „leszerelni” a banditát, és csak ketten tudtak viszonylag jó személyleírást adni a támadóról. Elképzelem; cipő és felsőruha nélkül volnék kénytelen megtenni az utat az első rendőrig... Pláne így, mínusz öt—tíz fokban. Gondolni is rossz rá. Mégis, olykor gondolni kellene rá, hogy közömbösségünk, a másik iránti elfásultságunk, az érzelmi fagy feloldódjék. Mert ki tudja, melyikünk lesz a következő áldozat? Tegnap H. Imre, holnap Te, vagy én... be. Fantáziát látnak a vállalatok, intézmények azokban a fiatalokban, akik a nyírteleki iskolában végeznek. Nemcsak stabil szaktudásukat, széles látókörüket díjazzák, hanem ők fegyelmezettebbek másutt végzett társaiknál. Noha természetesen ők (még) nem katonák, azért a szellem a hadseregben megszokotthoz hasonlít. A végzős számítástechnikusok közül heten kötöttek szerződést a Magyar Néphadsereggel. — A Bánki Donát Szakközépiskolában összejött egy jó kis társaság és elhatároztuk hogy a számítástechnikával foglalkozunk továbbra is — eleveníti fel a két évvel ezelőtti eseményeket Kun Péter. — Sikerrel felvételiztünk és azóta Onder József, Ru- bóczki Béla és Csősz Tibor barátaim is szerződéssel várják az elhelyezkedést. Bármelyik intézmény megirigyelhetné ma már a gépparkjukat. A korábbi héthez kaptak még 13 számítógépei a javítóüzemtől és soha nem kell a munkához vagy a gyakorláshoz egymásra várniuk. Nagy szerencse, hiszen így egyre több ismeretnyújtásra van alkalom. Fodor Géza szakoktató — aki korábban itt szerzett szakmát, majd diplomát a Kandó Kálmán műszaki főiskolán — szintén azt emelte ki: a kis létszámú csoportokkal ideális az elméleti és a gyakorlati foglalkozás. Távközléstechnikai üzemmérnök és műszaki tanar Darvas Józsefné kinevezett polgári alkalmazott, ö 1975 óta tanít az iskolában és ma is úgy tartja, elit szakma mind a számítástechnikai mind az elektronikai az érettségizők körében. A jobbak közül is a legjobbak jönnek, bár még így is lemorzsolódik néhány. Tóth Kornélia A minap a Belügyminisztériumban tartottak a terület- és településfejlesztéssel foglalkozó szakemberek részvételével vitát az ügyről, melyen részt vett Bánóczi Gyula. megyénk tanácselnöke is. Milyen álláspontot képviselt a tanácskozáson? — kérdeztük többek között tőle. — A világkiállításról már régebben kialakította véleményét a megyei tanács, miszerint csak akkor támogatjuk a kiállítást, ha annak eredményeiből a megye is részesedik majd. Mert ahhoz mi nem adjuk a szavunkat, hogy csak a terheket cipeljük. Hogy a milliárdos beruházások színtere kizárólag a főváros legyen, s esetleg még néhány, divatos dunántúli üdülőkörzet. Közelebb a fővároshoz — Egyedül Szabolcs-Szat- már-Bereg aligha tudná az igazságosságra szorítani a fővárosi lobbyt. — Szó sincs arról, hogy egyedül vagyunk, különben tényleg* szélmalomharcra lennénk kárhoztatva. De a mi cipőhkben járnak a borsodiak. ä hajdú-bihariak, a hevesiek, s a nógrádiak is. Létérdekünk tehát, hogy összefogjunk. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, a merev visszautasításunk sem vezetne eredményre, mert ha nélkülünk rendezik meg a kiállítást. akkor nekünk tényleg csak a terhek maradnak. — Mit várna az északkeleti országrész, s ezen belül a megye a rendezvénysorozattól? — Többek között azt. hogy közelebb kerüljünk Budapesthez. illetve Bécshez. Ügy gondoljuk, a helyi programjainkkal mi is bekapcsolódhatunk az eseményekbe, egyrészt idecsalogatjuk a vendégeket, másrészt mi is megjelenünk. mondjuk a pesti színpadon. Nem kell különösebben bizonygatnom.’* hogy a szovjetunióbeli és a romániai események nyomán a mi területünk jelentősége felértékelődött. Ha a nyugati vendég eljön hozzánk, minden bizonnyal s2ét kíván nézni a két. eddig mereven magábazárkózó országban is. S az út rajtunk keresztül Vezet! ;<>i.ív Közlekedés és hírközlés — De a londoni turista alighanem visszafordul Gyöngyöstől. Mezőkövesdtől pedig egészen bizonyosan, hiszen nemigen vállalja majd a rossz autóút gyötrelmeit. — Az említett megyékkel közös javaslataink egyik lényeges pontja volt egyebek mellett, hogy építsék ki tisztességesen a 3. számú főútvonalat. s mi emellett szorgalmaztuk azt is. végre induljon meg a légiközlekedés Nyíregyháza és Budapest között. Felvetettük továbbá: miképpen lehetne közvetlen vasúti összeköttetést teremteni Nyíregyháza és Bécs között. Ennek megvalósítása ígérkezik a legkönnyebbnek. — Ezek szerint egy szabályos csomagtervet tett le az asztalra? ' ' ffsiievs-; /sésoHisI — Nos, ezzel még nem vagyunk kész. mindenesetre a legfontosabb tennivalókat a szomszédos megyebeli kollégákkal együtt felsoroltuk. Szó esett például a hírközlés elhanyagoltságáról, s elmondtuk. legalább olyan mértékű központi támogatást várunk, mint amennyit mi áldozunk. Beregi harangtorony — Mit tudnánk mi felajánlani a világkiállítás szervezőinek? — A megyei tanács kebelében hamarosan létrehozunk egy szakbizottságot, hogy öntse végleges formába azokat a javaslatokat, melyek sokat ígérőek. Hál’ istennek, ötletekben, javaslatokban nincs hiány. Vállalkoznánk például arra. hogy a világkiállítás színhelyén felépítünk egy beregi harangtornyot, mely a magyar rendezvénynek akár a jelképe is lehetne. Az idő tájt ünnepeljük majd a honfoglalás ezeregyszáz éves évfordulóját, az egyik nagy esemény színhelye éppen Szabolcs lehetne. Ismétlem, számtalan meglepetéssel szolgálhatna ez a megye. így aztán joggal reménykedhetünk: mint oly sokszor korábban, ezúttal nem feledkezik majd meg rólunk az ország. „En leszek a következői' Rz elbocsátás nem öncélú, de... Létszámcsökkentés. Ha ez a szó végigfut egy vállalaton, akkor ma már egyre több emberben merül fel az a gondolat, hogy ő lesz a következő. Pláne így van ezzel az, aki azt érzi, nincs szükség a munkájára, vagy úgy gondolja, nem áll mögötte senki. Az egyre inkább testet öltő munkanélküliség a családok anyagi biztonságát fenyegeti, hisz két fizetésből sem köny- nyű a gyerekeket etetni, öltöztetni, iskolába járatni, nemhogy egyből. Az előzetes számítások sem biztatnak semmi jóval, hisz az ezredfordulóra közel 20 ezer munkanélkülire számítanak a megyében. Számuk már ma sem kicsi, a nyilvántartásokban 2000 ember szerepel, de ez a valós számnak kevesebb mint egyharmada. Nehéz helyzetben vannak a dolgozók, de ugyanígy vannak ezzel az egyes vállalatok is. Számukra sem lehet öncélú a létszámleépítés, nem az igazgató jó vagy éppen rossz kedve dönti el, hogy hány ember kerül az utcára. A legtöbb helyen, ahol kérdezősködtem, azt mondták, hogy ők 1990-re is a tavalyi létszámmal számoltak. A Hajtóművek és Festőberendezések nyíregyházi gyárában, ami köztudottan nem tartozik a legjobban működő cégek közé a megyében, átcsoportosítással igyekeznek megoldani a jelentkező gondokat, ami annyit jelent, hogy a nem termelő szférában dolgozókat ezután a közvetlen termelésbe kívánják bevonni. A másik megoldás, amivel addig is élt legtöbb termelőegység, hogy a nyugdíjba vonulók, a távozók helyett nem vettek fel mást. Ott van azonban a piac, és sajnos az egyre jobban beszűkülő piaci lehetőségek, ami meghatározza azt, hány emberre van szükség ahhoz, hogy az igényeket ki tudják elégíteni. A szocialista export és a belföldi szükséglet csökken, ezt a tőkés exporttal igyekeznek kiváltani. Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, hisz meg kell találni a megfelelő partnereket, és itt már a minőség is egyre inkább előtérbe kerül. Kevesebbet, de jobban kell termelni, ehhez azonban olyan emberek kellenek, akik kellő szaktudással rendelkeznek. Ha valahol tehát nem tudnak piacot találni a termékeknek, ott fokozottabban jelentkezik az elbocsátás veszélye. Szorosan összefügg egymással a bér és a létszám. Ha ugyanis valahol csökkentik a létszámot, ott lehetővé válik a maradók bérének emelése. Nem mindegy azonban, hová kerül a fennmaradó pénz, és hogyan kerül elosztásra. Szerintem feltétlenül az kell, hogy ebből részesedjen, aki a munkát végzi. Ha figyelembe vesszük a magyar gazdaság helyzetét, akkor a veszteséges gyárak felszámolása, ami a rendcsinálás része, sajnos oda vezet, hogy mégis többen fognak az utcára kerülni. Meg kell találni azonban azokat a lehetőségeket, amik segíthetnek a munka nélkül maradókon. Sz. Zs. Van mit javítanunk a megyében a kereskedelmi ellátáson is. Fehérgyarmaton az áfész ABC-jében a szomszédos országok turistáira gondolva csúcsidőben gyorspénztárt is nyitottak. (M. K.) ■ jajon mit rejt száz hosszú év? Hogyan lehet megérni és átélni ezt az életkort? — tűnődtem, miközben Somogyi Gyuláné nyíregyházi Kossuth utcai lakása felé lépkedtem. Boriska néni ugyanis éppen száz évvel ezelőtt, 1890. január 12-én született. A nemrég épült társasház első emeleti lakásának ajtaját Boriska néni lánya, Somogyi Jolán nyitja ki, s - kedvesen beinvitál a nagyszobába. — Tíz évvel ezelőtt költöztünk ide — kényszerből. A Toldi utcai házunkat, amit szüleim a 20-as évek végén építettek, szanálták. Apám kőműves volt, és barátaival, kétkezi munkával rakták fel a falakat. Édesanyám pedig a maltert hordta, még ma is emlegeti. Amikor megtudtuk, hogy költöznünk kell, azt hittem nem éli túl Boriska. — Soha nem szégyelltem a munkát, mindig szerettem dolgozni — mondja Boriska néni. — Szüleim is erre neveltek. Pócspetri- b en, parasztcsaládban születtem. Tizenegy gyereket szült az anyám, de csak hatan maradtunk meg. Én voltam a legidősebb, és rám hárult a legtöbb feladat. Csináltam a mezei munkát, ügyeltem a testvérekre, esténként pedig varrtam. Négyen voltunk lányok a családban, és kellett valaki, aki tud ruhát készíteni. Anyámék odaadtak egy asszonynak, akinél kitanultam a mesterséget. Közben elvégeztem a négy elemit. Az iskola legjobb tanulója voltam, de továbbtanulásról szó sem lehetett akkoriban. — 12 évig Amerikában éltem. Egyik unokatestvérem járt kint, és közösen vettük rá a szüléimét, hogy engedjenek ki engem is. 19 éves voltam, amikor kiutaztam. Egy szivargyárban dolgoztam, ahol szinte csak magyar lányok voltak néhány eseti és lengyel munkáson kívül. A politikába is bekapcsolódtunk: megszerveztük a szakszervezetet a gyárban. A szülei hívására jött haza Boriska néni Amerikából. Ekkor ismerte meg férjét, és három évi jegyesség után, 1925-ben összeházasodtak. Ekkor költöztek Nyíregyházára. A következő évben megszületett egyetlen gyermekük, Jolán. —Elég jól éltünk a férjemmel, nem mondhatom, hogy nélkülöztünk — folytatja Boriska néni. — Nekem volt egy kis megtakarított dollárom is. Apáméknak vettem 10 hold földet a faluban, s a pénzemet a keresztapám kérésére még templombővítésre is odaadtam. 4 z ősz hajú, aprócska termetű, kissé már rosszul halló Boriska nénit ma lánya, két unokája és két dédunokája köszöntheti születésnapján. És mi is. Jó egészséget kívánunk! Dajka Béla Balogh Géza
