Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
Hétvégi Interjú Qajam|jV^rj Tibor elnök-igazgatóval az árak szorításában lévő vendéglátásról Beszélik, hogy fizetésképtelenné vált a vendéglátó. Azt már nem beszélik, hanem tény, hogy megtörtént az élelmiszerár-emelés, ami mindig magával hozza a vendéglátóhelyek forgalmának csökkenését. És ténnyé érlelődött, hogy a privatizációs törvény, az átalakulási törvény, a gazdasági társulásokról szóló törvény nemcsak lehetővé teszi a magánvendéglátás térhódítását, hanem megnöveli az ilyenfajta tevékenységgel kacérkodók lehetőségeit. Mit tesz ilyen helyzetben a Szabolcs Megyei Vendéglátó Vállalat? Hogyan tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? Erről beszélgettünk Galambvári Tibor elnök-igazgatóval. % Az első kérdés mindjárt a megszólításból adódik: mitől lett elnök az igazgató úr? — Attól, hogy 1990. január elsejével a két leány- vállalatunkból Korona Idegenforgalmi és Vendég- fogadó Részvénytársaságot hoztunk létre 98 milliós induló vagyonnal, s ennek a részvénytársaságnak én vagyok az elnöke. 9 Milyen szándékkal hozták létre a részvénytársaságot? A leányvállalatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket? — Beváltották, de ha most a törvények lehetőséget teremtenek a jelenlegi gazdasági feltételeknek megfelelő működés kialakítására, akkor ezzel élnünk is kell. A közel egymilliárdos vállalatot — amely egyébként állami tulajdon — olyan formában szeretnénk működtetni, ami a dolgozók, a vezetők, és főleg a környezet, a szolgáltatásainkat igénybevevő emberek érdekeinek legjobban megfelel. # Mire vállalkozik a Korona Rt? — Alapvető célja bekapcsolódni a megye idegenforgalmába, szállodai és vendéglátó szolgáltatásokkal megadni ennek a hátterét. Először a megyeszékhelyen szeretnénk megfelelni azoknak az igényeknek, amelyek a korszerű vendéglátástól el- várhatóak, aztán a megye városaiban is egy más minőségű vendéglátást szeretnénk nyújtani. Egyik legfontosabb célunknak az ifjúság — mint potenciális fogyasztó — igényeinek feltárása és kielégítése. Ma is eltérőek az igényeik, mint az idősebb generációé, s nekünk ehhez kell alkalmazkodnunk, mert öt-tíz év múlva már ők alkotják a legnépesebb fogyasztógárdát. A ma fiataljai nemigen ülnek be ünnepi terített asztalhoz egy hagyományos vasárnapi ebédre, még akkor sem, ha pénzük van. A mai rohanó élet inkább kedvez a Mc Donald-féle gyors- kiszolgáló rendszer elterjesztésének, mint a hagyományosabb, az idősebbek igényei szerint alakított vendéglátásnak. Ami pedig a részvénytársasági formát illeti: szeretnénk lehetőséget teremteni a külső tőke bevonására, elsősorban a fejlesztésekhez. 0 Nem inkább a visszafejlesztéseken kellene töprengeni, amikor ennyire nincs pénze az embereknek? — Nem visszafejleszteni kell, hanem igazodni a megváltozott körülményekhez. Tavaly például a kishatármenti forgalom megnyitásával a Szovjetunióból érkező turistacsoportok jelentettek eltérést a korábbiaktól. Az idén nem tudjuk mennyi szovjet vendég jön, mennyi lesz a lengyel turisták száma, ugyanakkor reméljük, hogy a romániai helyzet megváltozásának eredményeként, onnan is jönnek majd hozzánk, s többen veszik majd igénybe szolgáltatásainkat. És természetesen el kell mozdulnunk a nyugatról érkező vendégek igényeinek kielégítése felé is. Újra kell értékelni munkánkat, s ehhez megteremteni a feltételeket. A részvénytársasági forma mindehhez több lehetőséget nyújt. Ez természetesen egy nagyvonalú cél, a részletes program most készül és most dolgozunk egy hosszabb távra szóló koncepció kidolgozásán. # Ez a forma jónak látszik, ha beváltja az elképzeléseket. De ettől még nem lesz egy- milliárd forint bevétele a vállalatnak... — Ettől nem, hiszen az új rt. 350 milliós forgalmat tervez. Van azonban más tevékenységünk is: február elsejétől kezdi működését Vendért Kft. néven egy vendéglátó értékesítő korlátolt felelősségű társaság. 9 Mi lesz a feladata? — Döntően nagykereskedelmi tevékenységet folytat majd a kft. Feladata a vállalat saját üzleteinek, konyháinak ellátása. Az ötletet az adta, hogy a volt cukrásztermelő üzemünk ott állt kihasználatlanul, épületeink, gépeink megvoltak, a létszámunk is megvan hozzá, sőt ha nem keresnénk új feladatokat magunknak, akkor sok volt dolgozónknak kellene búcsút mondani. Természetesen az a célunk, hogy a nagykereskedelmi vállalatok hasznát magunknak fogjuk rá \\ Érttől a kft.-től körülbelül 200 milliós forgalmat retméliafc. % És mi lesz a másik közel félmilliárddal? — Van egy szovjet—magyar vegyes vállalatunk, amely szintén január elsejétől működik. Neve Ker- Torg vagyis kereskedelmi-kereskedelmi vállalat. Közösen alapítottuk a kijevi közétkeztetési és a kijevi kereskedelmi minisztérium eszközellátási vállalatával. Export tevékenységre, bartell tevékenységre is jogosítványa van. Lesz ebben a tevékenységben cserebere és lesz klasszikus kereskedelem is. Gazdát cserél itt fokhagyma és fagylaltgép, a lényeg, hogy nyereséges legyen. Végzünk ipari tevékenységet: alkatrészeket gyártunk és forgalmazunk, készül a műhelyünkben csapágy és fabulontubus-kupak, záralkatrész és gömbcsukló és ki tudja még mi minden, a megrendelők igénye szerint. 9 Már sok mindenről beszéltünk, de még a vendéglátásról alig esett szó. Arról sem feledkeznek tán meg? — Természetesen nem. Megmaradtak a vállalatnál a nagyvárosi éttermek, mégha ezek 90 százaléka szerződéses rendszerben működik is. Korszerűsítésük napirenden van, távlati terveink között azonban szerepel, hogy kft.-vé alakítjuk. Ezek az éttermek az üzemi és iskolai étkezdékkel együtt közel 300 milliós forgalmat bonyolítanak le. 0 Elérkeztünk tehát a közétkeztetéshez. Ha bekalkuláljuk a mostani nagyon komoly áremeléseket, van-e remény arra, hogy nem csökken az üzemi vagy napköziotthonos étkezésben résztvevők száma? Egyáltalán van-e elképzelése a vállalatnak arra: hogyan lehetne megtartani az étkezők jelentősebb részét? — Üzletpolitikánk a korábbi árváltozásokhoz hasonlóan most is az, hogy az alapanyag-áremelések teljes hatását nem akarjuk érvényesíteni a fogyasztói árakban. Az az elvünk, hogy kisebb árrést számítunk fel, így a fogyasztói árak nem emelkednek olyan mértékben, mint ahogy az alapanyagoké. Ha például a karaj ára 40 százalékkal nő, mi nem ennyivel, hanem mondjuk csak 20-25 százalékkal emelünk. Azt szeretnénk elérni, hogy a közétkeztetésben és a menüforgalomban a legolcsóbbak maradjunk az országban, mint ahogy eddig is azok voltunk. Csak példának mondom, hogy nálunk 35 forint most egy előfizetéses menü, s nincs is szándékunkban az áremelések százalékával emelni. Most 41 ezer vendég étkezik naponta diákokkal, üzemi étkezőkkel együtt a mi konyháinkon és azt szeretnénk, ha ez nem, vagy csak alig észrevehetően csökkenne. Már csak azért is bizhatunk ebben, mert otthon sem lesz olcsóbb az ebédet összeállítani, de ha egy kiflit és egy 2 dl-es iskolatejet vesz valaki tízóraira, az is többe kerül, mint amennyiért mi egy uzsonnát adunk. # Remény tehát van, ez azonban nem gazdaságpolitikai kategória. Van-e valamilyen garancia is arra, hogy talpon marad a vállalatát? — A szervezeti változtatások lényege, hogy minden tevékenység önelszámoló lett. A tevékenységre dolgoztuk ki a szervezeti felépítést, nem fordítva és ennek megfelelően szeretnénk elérni, hogy mindenki csak annyi embert foglalkoztasson, amennyit el tud tartani. Minden tevékenységnek jövedelmezőnek kell lenni, így rákényszerül minden vezető, hogy minden dolgozójának konkrét feladata legyen és nyolcórai munkaidőt ne lehessen hat óra alatt letudni. Nem az a célunk, hogy elengedjük munkatársainkat, hanem az, hogy mindenki megtermelje a saját bérét és még egy kis nyereséget is a vállalatnak. Több mint ezer dolgozóról van szó. Sorsukért felelősséget érzünk tehát miattuk sem lehetünk elnézőek. 0 Kanyarodjunk vissza a beszélgetés elejére, amikor arról volt szó, hogy fizetésképtelenné vált a vendéglátó: Igaz-e ez a híresztelés? — Valóban nehéz pénzügyi helyzetben van, mint nagyon sok más vállalat, de nem fizetőképtelen. Alapvető gondot az jelent, hogy öt évvel ezelőtt ugyanez a vállalat 480 millió forintos forgalmat bonyolított, amihez nyolc és fél millió hitelt kapott. Jelenleg közel 1 milliárd forintos forgalmat bonyolítunk, s ehhez 4 és fél milliárd forgóeszköz-hitelt kapunk. Dupla a forgalom, s fele a hitel. Hogy érzékeltessem mit jelent nekünk ez a segítség, elég ha azt mondom: három konyhánknak négy-négy és fél millió a készlete. És van egy másik gond is, ami terheli pénzügyi helyzetünket: sok a hatvan napon túli kintlévőségünk. Sok vállalat tartozik nekünk, van amelyik október óta nem fizet, s ezek a kintlévőségeink meghaladják a tízmillió forintot. Nekünk pedig minden nap meg kell venni a tejet, a húst, a kenyeret. 0 Említette már elnök-igazgató úr, hogy jó lenne növelni a turistaforgalomból származó bevételeket. Ha igaz, hogy Magyar- ország a világkiállítás egyik rendezője lesz, akkor már most csalogatni kellene ide a vendéget. Szerény ismereteim szerint ehhez nemigen vannak meg a feltételek. — Sajnos így igaz. Most isszuk meg a levét annak, hogy amikor a Szabolcs Szálloda épült, mindössze három szobához készítettek fürdőszobát. Ma már a hazai vendég sem szívesen fogadja ha azt mondjuk, hogy a WC a folyosó végén van, hát még a nyugati. Az eltelt néhány évben végzett korszerűsítések révén azért sikerült a korábbi 5 százalékról 20 százalékra emelni vendégforgalmunkban a nyugati turisták arányát. Úgy érezzük, hogy kezdenek jobban felfedezni bennünket. Ez alatt természetesen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét értem. Éppen ezért gondoljuk, hogy nagy lehetőségünk az idegenforgalom, nagy tartalékok rejlenek ennek kihasználásában. Ha sikerül a részvénytársaság révén korszerűsítéseinkhez, fejlesztéseinkhez külső tőkéhez jutni, akkor nagy reményeket fűzhetünk bevételeink növeléséhez. Ha csak megemlítem, hogy évek óta nálunk rendeznek konferenciákat az Elanco, a Rubigán, a Gamel cégek, s hozzáteszem, hogy évek óta mi vagyunk a házigazdái az orvoskongresszusnak, akkor már adódik is a következtetés: ilyen rendezvényekkel megsokszorozhatnánk bevételünket. A rendezvényturizmus mindenki számára jövedelmező, s nekünk — a korszerű szállodai szobák kivételével — minden adottságunk megvan ehhez. Ha hozzászervezünk egy megyei turistaprogramot, akkor hírünk is jobban terjed a világban. Nem vagyunk tehát könnyű helyzetben, azonban reménytelenben sem. S ha élni tudunk az új formák áltai kínál! lehetőségekkel, akkor a mostani nehezebb körülmények között is megtaláljuk a módját, hogy megfeleljünk vendégeink igényeinek. 0A vendégek nevében reméljük így lesz, s egyben köszönöm a beszélgetést. Balogh József Szerintem ...aki még nem élte át az átmeneti vagy tartós munkanélküliséget, amikor saját hibáján kívül kerül valaki bizonytalan helyzetbe, az csak az újságokból, vagy barátai elbeszéléséből alkothat képet e nyomasztó állapotról. Ismerőseim közül egyre többen vannak olyanok, akik a mostani létszámtakarékosság hatására elveszítették eddig biztosnak, sőt talán öröknek hitt állásukat, és teljesen új helyzetbe kerülnek. Kilincselnek, telefonálgatnak, böngészik az álláshirdetéseket és feliratkoztak a munkanélküliek listájára. Néhányon már kapják a létminimumnak minősített három és fél ezer forintos munkanélküli segélyt, de ez édeskevés a megélhetés kiadásainakfedezésére. De, úgy tapasztalom, nemcsak a pénztelenség árnyékolja be őket, hanem a céltalannak, üresnek, unalmasnak tetsző napok. Egyikük sem várja a csodát, kitartóan érdeklődik naponta, hogy újra legyen állása, de az otthon töltött órák, napok mindinkább kikezdik ellenálló, illetve tűrőképességüket. Mind kevesebb meggyőződéssel, reménnyel kopogtatnak a különböző munkahelyeken, hátha szerencséjük lesz ott. Igaz, ismerőseim között vannak olyanok is, akiknek nincs szakmájuk, mások azért nem kapnak biztatást alkalmazásukra, mert sajnos, nem érettségiztek le. Van persze mozgás, akadnak új vállalkozási formák megyénkben is, de ez kevés embert érint és úgy tűnik, nem mindenki meri vállalni a bizonytalant, a kockázatot. Sok mindenben kereshetjük persze az okokat. Kutathatjuk az iskolai oktatás rengeteg gyöngéjét amely nem neveli önállóságra, rugalmasságra, sokoldalú munka végzésére a fiatalokat. Emlegethetjük a családi nevelés árnyoldalait, a túlzott szülői védelmet, az olykor túlontúl erősnek tetsző védőhálót, ami egy új helyzetben teljesen kiszolgáltatottá teszi a felnövekvő embert. Sorolhatjuk a foglalkoztatási politika ezernyi adósságát, a sok évtizedes munkahelyteremtés lanyhaságát, s kívánhatjuk, hogy minél előbb teremtsék meg a tervezett átképző központot megyénkben. Adhatunk tanácsokat ismerőseinknek, hogy reménytelen helyzetükben adják fel megszokott környezetüket és próbálkozzanak a fővárosban, ahol jelenleg még számos szakmában keresnek alkalmazottakat. Szerintem a bajokat az is tetőzi, hogy az általános értékzavar ezen a területen is érzékelhető. A valóban értékes, jó! felkészült, szorgalmas ember felértékelődését kell — vagy kellene — eredményezni a mostani helyzetnek. Bármilyen szokatlan és antihumánusnak is tűnhet, a munkaerőpiacon is a versenyhelyzet érvényesülése hozhat garanciát azok számára, akik szeretik és értik is a mesterségüket. De így van-e a valóságban? Számos munkahelyről hallottam a közelmúltban, ahonnan egészen kiváló szakembereket is elbo-csátoltak. Néhányról azt mondták, mindig nekik volt a legnagyobb szájuk. Másutt a szociális, emberbaráti íratlan normák megsértését említették, olyan embernek is felmondtak a létszámcsökkentésnél, aki beteg, idős szüleit is eltartja, s eddig semmilyen kifogást nem találtak a munkájában. Ebben a kusza, rendezetlen világban, amibe értünk, a szociális igazságot, emberiességet számon kérni, óriási naivitás. Mégha sok is a valóságtartalma e keserű megállapításnak, aligha mondhatunk le azokról az általános etikai követelményekről, amelyek minden társadalmi formában, minden szituációban figyelmeztetik az embert, hogy ne legyen embertelen a másikkal szemben. Jó lenne hinni, hogy ebben az országban, megyében sem marad tartósan bizonytalanságban, munka nélkül a szakmáját szerető és azt jól végző ember, s legalább annyi jó a rosszban, hogy előbb-utóbb nagyobb lesz az ázsiója a valóban értékes embernek, mint a lusta, tehetségtelen, a munkát nem szeretőnek. Természetesen annak is meg kell élni, aki a versenyben—önhibáján vagy a körülmények miatt—lemarad. Őket illethetné | a sokat emlegetett szociális védőháló, aminél 3 már csak az jobb, ha előbb-utóbb az emberek | zöme saját jól végzett munkájából igyekszik meg- < élni, nem pedig segélyekből. így maradhat meg az ember önbecsülése, az a nélkülözhetetlen tudat, hogy fontos vagyok, szükség van rám és meg tudok állni a saját lábamon. De ehhez napjainkba, a másik ember megértésére is nagy szüksége van. Ennek hiányával ne tetézzük súlyos gazdasági bajainkat. Páll Géza* í 1990. január 27. m9innMlKl0l 5 A »Wyydnirszay HÉTVÉGI MELLÉKLETE ^^■
