Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

1990. január 27. Kelet-Magyarország 3 Képviselői vélemény Földtörvény, kérdőjelekkel Heves vitát váltott ki a földtörvény módosítása, hi­szen ez is olyan téma, ami­ről nem lehet jó döntést hozni. Vagy a jól működő közös gazdaságok is áldo­zatul eshetnek, vagy azt az igazságtalanságot nem lehet jóvátenni, ami az erő­szakos tsz-szervezés idején történt a falvak népével. Hogyan vélekedik a módo­sításról egy olyan ember, aki egyfelől mint örökös a földosztásban, másfelől mint tsz-elnök a föld egyben tartásában érdekelt? Moravszki Györgyről, a tiszavasvári Munka Tsz el­nökéről van szó, aki sok buktatót említett, ami meg­fontolásra érdemes. Az egyik dolog a tulajdon­lás kérdése, a másik a föl­dek értékesítése. Van szövet­kezeti tulajdon és van álla­mi tulajdon, amelynek érté­kesítése felmerült az állami vagyonvédelmi törvény 'kap­csán. Mivel egy speciális va­gyontárgyról van szó, azzal intézi el a módosítás, hogy az 1 millió forint értéket megha­ladó állami föld értékesítésé­hez külön engedélyt szüksé­ges beszerezni a MÉM-től és a PM-től. Alku tárgya is Ami a szövetkezeti föld tu­lajdonlását illeti, szó esett a kisgazdapárt javaslatáról Isi ; Ök az 1947-es állapotból akarnak kiindulni, tehát hogy az akkori tulajdonviszonyok alapján kapják vissza az em­berek a földet. Ennek van egy szépséghibája. Igaz, hogy 1947-ben alapvető for­dulat történt a földbirtoklás témájában, de mint folyamat nem állt meg a földszerzés lehetősége és gyakorlata sem, tehát ilyen merev határt húz­ni nem lehet, mert ez újabb érdekeket sért. Vannak olyan gazdák, akiknek a földvagyo- na a későbbiekben is gyara­podott. A másik kérdés, hogy a föld tulajdona és a föld hasz­nálója mára elkülönült. A tu­lajdonosok egy része elhalt, másik része nyugdíjas lett, harmadik része pedig nem a mezőgazdaságból kívánt meg­élni az akkori gazdaságpoli­tikai helyzetnek megfelelően. Földjüket az akkori jogszabá­lyoknak megfelelően a tsz-ek megváltották. Most a tulaj­donlás kérdésében megint dilemma előtt állunk. Az egyik könnyebb, mert a mostani törvényjavaslat nem ismeri azt, hogy földmegvál­tás, hanem azt ismeri, hogy a földért járadékot kell fi­zetni a kívüállóknak és ter­mészetesen a tsz-tagoknak is, aki még aktív dolgozó. Alku tárgya az, hogy a szövetkezet a tulajdonostól megveszi-e a földet és mennyiért. A harmadik téma az, hogy kérésre a földet ki kell adni. Abba ne menjünk bele, hogy milyen feltételekkel, mert ez ismerős, a lényeg, hogy olyan minőségűnek kell lenni, mint amilyen az eredeti föld volt. Talán annyit, hogy a földtu­lajdon visszaigénylése lehet részleges is, tehát annyit igé­nyel vissza, amennyire neki szüksége van. Miből áll a vagyon? Mivel többnyire nem azo­nos a föld tulajdonosa a föld használójával, innen adódik a feszültség, amit nagyon ne­hezen lehet feloldani. Tudni­illik akik a tsz-ben marad­tak, azoknál a vagyon létre­hozásában a föld csak egyik eszköz volt. Tehát a földből megteremtették az állattartás fedezetét, az állattenyésztés fejlesztése már egy közös te­vékenység volt, nem beszél­ve, hogy bizonyos állami tá­mogatások is járultak ehhez a vagyongyarapításhoz és hogyha visszavezetem, hogy a földből milyen vagyongya­rapodás következett be, ak­kor meg kell bontani ezt a vagyont és azt kell mondani, hogy egy részét az állatte­nyésztés produkálta, amelyik vagylagos, mert az a terme­lőszövetkezet döntésétől volt függő, hogy milyen mérték­ben alapította mondjuk az állattenyésztésre a termelő­szövetkezetet. Ebben az eset­ben a föld elbírálása nem ugyanolyan elbírálás alá esik, mint ahol csak növény- termesztéssel foglalkoztak. Ezek a dilemmák. Üjabb problémát vet fel, hogy nem mindenki akarja a földjét saját maga megmű­velni, csak birtokolni akarja, tulajdonosa akar lenni, és azt így akarja hasznosítani, illet­ve hasznosíttatni, netán el kívánja adni. Ha a tulajdo­nába került földet például felajánlja, hogy a tsz hasz­nosítsa, a bérleti rendszer nem lehet azonos tartalmú a földjáradékkal, az eddigi földmegváltással. A bérleti forgalomban ugyanis már most is többszöröse, tíz, húsz, netán ötvenszerese an­nak a díjnak, járadéknak, megváltásnak, amit annak idején ezekért a földekért adtunk. Azonban ha egy szö­vetkezet úgy döntene, hogy ezeket a földeket tovább bé­reli a most már valós tulaj­donostól, akköf kérdés, hogy meg tudnak-e egyezni a bér­leti nagyságrendben, mert itt már áz a két-dé^: képződik-e akkora nyereség? Az állami gazdaságoknál hektáronként 6 ezer forint körüli tiszta nyereség, a szö­vetkezeteknél pedig 3800 fo­rint körüli tiszta nyereség képződik. Ennek egy részét az állattenyésztés biztosítja, egy jelentős részét az ipari és egyéb tevékenységek ad­ják. Ma a nyereségnek kö­rülbelül 60 százaléka szár­mazik az alaptevékenységből. Tehát ha visszaszámolok ma­tematikailag egy olyan ered­ményt kapok, hogy a meg­termelt 3800 forint nyereség­ből ajig 1000—1200 az, ame­lyik földből származó nyere­ségként fogható fel. Az tel­jesen nyilvánvaló, hogy a föld bérleti díja nem lehet ennyi, hanem ennek sokszo­rosa. Mozdulatlan nagyüzem Ha a földet értékesítik, kérdés, hogy az új tulajdo­nos mennyire hatékony ter­melést folytat majd rajta. Ha ez nem lesz legalább olyan hatékony, mint a nagyüzemi, akkor veszélyezteti az ellá­tást, élelmiszergondokhoz ve­zet. Tiszavasváriban, sőt a vá­lasztókerület községeiben nem tudok különösebb igé­nyekről. A mi tsz-ünkben hallani sem akarnak az em­berek arról, hogy visszakér­jék s a mostani jövedelmező­ségi viszonyok mellett önál­lóan vállalkozzanak. Naivi­tás azt hinni, hogy a magán­termelésben nem lesznek a mostani közöshöz hasonló rárakódó költségek. Szükség lesz kereskedői, beszerzői kartellekre, vagyis az a kü­lönbség, amit most a nagy­üzemi termeléssel járó bü­rokráciára számolnak, a va­lóságban nem lesz meg. Ter­mészetesen nem gondolom, hogy a nagyüzem mozdulat­lansága sokáig tartható. Egy folyamatos és fokozatos ér­dekeltségi rendszer kidolgo­zásával, vagyonrészjegyesí- tésével, a2 egyes üzemágak belső elkülönítésével meg kell mozgatni a tagokat, fel kell éleszteni azt a sokat emlege­tett tulajdonosi szemléletet, mert enélkül nem lesz ver­senyképes ; gazdaság. Egyéb­ként ha a volt tulajdonosok jelentkeznek a földért, igé­nyeiket ki fogjuk elégíteni. Balogh József Az osztrák alapító által apportként behozott gépsorokkal 90 százalékban nyugatra készít az I. C. E. Voest-Alpine— KEMÉV vegyes vállalat technológiai fémszerkezeteket. (B-zs.) Konzervüzem a határszélen Kockáztattak - nyertek Tavaly nyáron — amikor legutóbb jártam a záhonyi termelőszövetkezetben, még csak sejteni lehetett, milyen külsőt ölt majd magára a központi irodákat rejtő épület. A napokban, amikor ismét felkerestem, már teljesen el­készülve lehettem tanúja az átalakítás eredményének. Szép tornácos házak ihlethették meg az építkezés tervezőjét, a belső formákat, a pedáns kivitelezést pedig valószínűleg a megrendelők ízlése. No de nem ezért jöttem, hanem mert Szabó Ferenc elnök arról adott hírt. hogy teljes Üzemben látható már az a konzervüzem, amely ta­valyi ottiártamkor még alig hagyta el régi ló- és tehénis- tálló-külsejét — aminek nyo­mán létrehozták. Bonyolult gépek — Határidőre sikerült be­fejezni és megindítani a munkát — tájékoztat az az­óta történtekről vendéglá­tóm. mialatt Tiszaszentmár- tonba tart velünk a gépko­csi. Ott áll ez a bizonyos konzervüzem. — Sokan két­kedve fogadják, amikor el­mondom. hogy kihoztuk 86 millióból, plusz ÁFA. Ez utóbbit egy megfelelő szabá­lyozási forma visszaigényel­hetővé teszi. Az épület nagyságából, vagy a benne folyó munka, láttán nem lehet azonnal ar­ra következtetni, hogy sok-e vagy kevés ez a pénz. Kraj- czár István üzemigazgató azonban, aki helyben kalau­zol bennünket, további be­szédes számokkal világítja meg, miről is van szó tulaj­donképpen. — A múlt esztendő töre­dékév volt a termelés folya­matában — kezdi az elem­zést. miközben végigmegyünk a céklától gőzölgő termen. — így is 50 millió forint ter­melési értékkel zártuk a de­cembert. 1990-ben pedig nem kevesebb mint negyedmilli- árd forint a tervünk. A csúszásmentes kövezettel ellátott, minden higiéniai kí­vánalomnak eleget tevő gyártósor egyik végében asz- szonyak csoportja céklát há­moz. A szomszédos kisebb helyiségből hordják be meg­mosott állapotban. — Az itt dolgozók 120 kö­rüli létszámban vannak — kezd hozzá a technológiai fo­lyamat ismertetéséhez Sallai Miklós műszaki vezető. — Korábban vegyesbefőtt ment a sorokon, most a cékla egy kissé bonyolultabb. 400 ezer üveget tervezünk meg­tölteni. A gépeket a hámo­zás idejére megállítjuk, és amikor elegendő gyűlik ösz- sze ahhoz, hogy az üstöket megtöltsük, utána indul az üvegekkel a sor. % Hozta a javadalmat Az asszonyok évődve fo­gadják az elnököt, de a jó hangulatú adomázás közé I egy-egy komolyabb kérdés is vegyül. Tóthné, Róza néni aggodalommal kérdezi: — Elnök elvtárs. igaz, hogy minekünk kevesebb lesz a nyereségünk, mert nem itt dolgoztuk végig az eszten­dőt? — A kérdésben nagy a félsz, az elnök kockáztat: — Persze, hogy nem ... — csak egy pillanatig néz szigo­rúan. aztán oldódik a han­gulat. — Ugyan Róza néni, ki mondott magának ilyet. Maguk a cipőágazatban is dolgoztak, az is tsz-nek hoz­ta a jövedelmet, nem? Aztán megbeszélik, hogyan is áll össze az idei nyereség- részesedés. — Tavaly 25 százalékot kaptak, igaz? Az idén is lesz legalább ennyi, de ezen felül még legalább nettó 400 ezer forinttal lesz több az összes növekmény. Megnyugvás látszik az ar­cokon. Folytatódik a cékla- hámozás. Miközben felkeres­sük az üzem további létesít­ményeit. beszélgetésünk to­vábbra is financiális kérdé­sek körül folyik tovább. Ma­napság mindenki aggodalom­mal gondol arra, mennyi lesz a jövedelme, és nehezíti az egyes emberek magánkalku- lációit, hogy nehezen igazod­nak el a rendeletek sűrűjé­ben. Itt. a záhonyi tsz-ben olyan tételek is gyarapítják a tagok bevételét, amelyeket nem bérként kapnak kézhez. Egyedül paradicsomból két­milliót fizettek ki azoknak, akik háztájiban ezt termel­tek. A lehetőségek pedig még ennél is nagyobbak. Beváltott remény — Sajnos, az emberek na­gyon bizonytalanok, és óva­tosak — bánkódik Szabó Fe­renc. Bár hozzáteszi: meg is van rá az okuk — sajnos. A tsz-nek és más gazda­ságoknak is nagyon meg kell gondolniuk, mire kockáztat­ják a nehezen megszerzett fejlesztési pénzeiket. A Ti- szaszentmártonban felépült és kft. formában üzemelő kon­zervgyár beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ugyan­csak így vannak a cipőfor­galmazó részlegükkel, amely az idei mintegy tízmillióra becsült nyereségük nagy ré­szét hozta. További vállalko­zások fél- vagy egészen kész tervei is megvalósításra vár­nak. Esik Sándor János bácsi N ovember közepén idős, meggyötört arcú bá­csi nyitotta rám a szerkesztőségi szoba ajtaját. Akadozva, nehezen beszélt. Újra fel kellett tép­nie a sebet, amelyet felesége halála ejtett rajta. Egy éve múlt már, hogy elvesztette az asszonyt. Szavazásra invi­táló kopogtatócédulát kapott, ö is, a felesége is. Ki szavaz? címmel rövid glosszában megírtam az esetet. A tanács egyik vezetője ismerte ugyan f a tényeket, de megrótt, hogy nem a választás eldkészüle- teinek nehézségéről ? írtam. „Persze a munkateljesít­ménynek manapság nincs ér­téke” — írta befejezésül. Igaza van. Napjainkban több energia jut a hibák, a hiányosságok, az emberi mu­lasztások, vétkek bűnök fel­tárására, „leleplezésére”, mint a hétköznapokban szép számmal megszülető emberi teljesítmények megmutatásá­ra. Ennek okairól itt és most nincs lehetőség meditálni. Mulasztások, vétkek, bűnök korábban is voltak ebben az országban, csak hallgattak az emberek. Most viszont egy „apróság” miatt is felszisz- szennek. Miért idézem föl, ami már elmúlt? Kovács János bácsi a héten ismét bent járt a szer­kesztőségben. Csüggedt lemon­dással mutatta a március 25- re szóló kopogtatócédulát, amelyet most is megkapott a felesége. Nem érti, miért ! nem lehet egy megváltozott adatot a számítógépbe másfél év alatt betáplálni? János bácsi abban bízhat, hogy egyhamar nem kerül sor választásra. Én csak azzal biztathatom, hogy egyszer eljön az az idő is, amikor csak a munkateljesítménynek lesz értéke. ______________Nagy István Attila Bizonytalanság V egyes érzelmeket kavart az a kor­mányzati döntés, amely leállította, illetve korlátozza a szovjet és a szo­cialista exportot. Az indok elfogadható. Az egymilliárdnyi rubelaktívummal és annak további növekedésével az ország a jelen­legi gazdasági helyzetében nem tud mit kezdeni. Neikünk az áruért áru, nyersanyag, vagy konvertibilis valuta kellene, hiszen nyomasztó az államadósság, szinte elvisel­hetetlenül nagyok a gazdaság terhei. Ide tartozó, de más jellegű probléma az is, hogy az árucserében hátrányukra van a valóságos értékektől eltérő fizetési megál­lapodás. Nevetséges például, hogy mi a Szovjet­unióból 1 kilogramm baromfihúsért 26 fo­rintot kapunk, ugyanakkor az egy kilo­gramm hús előállításához több mint egy dollár értékű takarmányt szójadarát, hal­lisztet és mást) használunk fel. De ha nem az import eredetű alapanyagokat, hanem a csirkehús piaci árait nézzük, akkor is erő­sen kifogásolható az exportár, hiszen nyu­gati piacokon a csirkehús kilogrammja egy dollár felett van, a hazai boltokban a ve­vő a csirkehúsért száz forintnál jóval töb­bet fizet. Ez, és az ehhez hasonló példák ir- ritálóak, ne csodálkozzunk tehát, ha sokan az exportembargót helyes döntésnek, jó megoldásnak ítélik. Vannak azonban sokan, akik továbbgon­dolják a dolgot. A. szovjet és a szocialista piac igényeinek a kielégítésére itt ezer és ezer ipari, élelmiszeripari és mezőgazdasá­gi üzem rendezkedett be. A szocialista re­lációs exporttermelés politikai, gazdasági hátterét ismerjük. Ezt inkább politikai, mintsem gazdasági szempontok motiválták. De voltak és vannak kedvező és kénysze­rítő gazdasági körülmények is. Itt a me­gyében például kedvező körülménynek szá­mít a közvetlen határkapcsolat, a kiépült tranzitforgalmat biztosító nagy vasúti cso­mópont, de kedvező az is, hogy az itt ter­melt almának szinte egyedüii vevője a Szovjetunió, az itt gyártott konzerv- nek és egyéb mezőgazdasági, ipari árunak a befogadója szintén a Szovjetunió volt. Példa értékként maradjunk csak a téli almánál. Vajon jogos-e az almatermelők aggodalma, ha most megkérdik: mi lesz az almával? Szabolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben átlagos évben is 500 ezer tonna téli al­ma terem. Ebből 200 ezer tonna körüli mennyiséget minden ősszel nyersen a Szovjetunióba exportáltunk. További ex­port volt, a téli szállítás és szovjet export­áru nyersanyaga volt a hámozott alma egy része is. Mindent egybevéve csak az al­ma, mint exportcikk, a nagyüzemeknek és a kistermelőknek több milliárd forintos árbevételt jelentett. Mi lesz tehát a téli al­mával, mi lesz a télialma-termelőkkel, mi lesz a megyei almaültetvényekkel? H a egy csatorna ilyen, vagy olyan oknál fogva bedugul, másikat kell nyitni. Megoldás lehet a régi csatorna rend­betétele is. Van-e, lesz-e tőkés piac? Lesz-e olyan piac, amely jó, vagy jobb áruérté­kesítési lehetőségeket kínál? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban nincs informá­ció. Mert akkor kinek és minek termelnek az üzemek, a kistermelők? Csak a munka­szeretetből nem lehet megélni. Seres Ernő

Next

/
Oldalképek
Tartalom