Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-26 / 22. szám

990. január 26, Kelet-Magy »ország 3 Választási előzetes megyénkbe! Közéleti, etikai főpróba A jogállamisághoz demok- atikus választási rendszerre an szükség, melynek „pró- lájára” márciusban kerül or. Hogy ez a választás más asz. mint a többi, azt már ejthetjük a kézhez kapott opogtatócédulák alapján, logy mennyivel lesz má- abb. s hogy mik a teendő­nk, arról beszélgettünk dr. Jngvári Istvánnal, a megyei anács jogi és szervezési osz- ályának vezetőjével. — A kopogtatócédula két részból áll. Az egyik csak egy értesítés, a választó nyilván­tartásba vételéről, a másik azonban egy ajánlási szelvény. Mit kell tennünk az utóbbival? — Semmiképpen ne adjuk issza a kézbesítőknek, ők gyanis a munkaszerződés­en csak a széthordásra vál- alkoztak. a begyűjtésre nincs aguk. Gondoljuk végig, ogy állampolgári jog asza- azásban való részvétel, erre rőszakkal senki nem kény-, zerítbet. Ha úgy döntünk, ogy egy párt jelöltjét, vagy gy független jelöltet támo- atni kívánunk, akkor tölt­ük ki — a jelölt neve alá ell írni, hogy független, agy mely párt képviselője- írjuk alá, s adjuk át, agy juttassuk el a támogat- i kívánt jelöltnek vagy párt épviselőjének. — Mi történik, ha valaki fel­cseréli mondjuk a párt és a je­lölt nevét? — Az ajánlási szelvények rvényességét a választási bi- ottságok döntik el. Érvé- yes. ha a hivatalos szelvé- yen történik a jelölés, egy- rtelműen kitűnik, hogy a álasztó mely egyéni vagy ártjelöltre adta az ajánlását- csak egy név írható be! — s saját kezűleg, felismerhe- 5en aláírta. A jelölteknek gyébként érdemes ellenőriz/- ítni, hogy az ajánlási szel- ények érvényesek-e. A ké- ést a választási bizottsághoz árki előterjesztheti — akár gy másik párt is. — Meddig juttathatóak el a szelvények a támogatni kívánt Jelölthöz? — Február 23-ig. A jelöl­őt ajánló szelvényeket a pár­ak. vagy független jelöltek árhol gyűjthetik, kivéve tunkaidőben. munkahelyen, sgyveres erőknél és fegyve- es testületeknél szolgálat­án lévőktől, a tömegközle- edési eszközökön, valamint gészségügyi intézetek beteg- llá^ó részlegében. A törvény ?y próbálja kizárni, hogy a álaszföpolgároktól kiszol- áltai'ött helyzetben csikarja- ak . Jtlj jelölést. Arról azon- an már nem szól. hogy pél- ául az ambulancián agitál- atnak-e a pártok, hogy for- almas üzletekbe, vagy egy zmplom elé kitehetik-e a yűjtőurnájukat? A válasz- isi törvény csak az. állam- olgárok zaklatását tiltja íeg, a kampány megszerve- ését viszont a pártok jóíz- isére. etikai érzékére bízza. lem biztos egyébként, hogy élravezető bárhol, bárkitől jánlási szelvényt gyűjteni, gyanis egy választópolgár sak egy egyéni választóke- ületi jelöltet ajánlhat, s csak bban az egyéni választóke- ületben, ahol az állandó ikóhelye van. tehát ha egy shérgyarmati lakos nyír- gyházi jelöltet akar támo- atni, s arra adja az ajánlá- át. ezzel elvész a további jánlási joga, érvénytelen az jánlása. — A korábbi képviselő-vá­lasztások alkalmával másféle jelölést szokhattunk meg. En­nek a mostaninak mi az értel­me? _ — Ez tulajdonképpen csak gy erőpróba, ami megmu- atja, mennyire vonzó egy párt, vagy egy független je­lölt programja. Aki hétszáz­ötven érvényes ajánlást ösz- sze tud gyűjteni, az felkerül az egyéni választókerület lis­tájára — de még nem biz­tos. hogy képviselő lesz be­lőle. hisz a választó nem kö­teles a március 25-i szava­záson arra adni a voksát. akit a szavazólapra, jelölt! Az a párt, amelyiknek a me­gyében legalább két jelöltje „befutott”, területi listát ál­líthat. — Végül is hány jelölt ke­rülhet az egyéni választókerü­leti, s hány a területi listára? — Szabolcs-Szatmárban 430 ezer választásra jogosult ál­lampolgár van. Ha mindenki ajánl egy jelöltet, s egy je­lölt pontosan 750 ajánlást kap. akkor 600 jelölt kerül­het fel az egyéni választóke­rületek szavazólapjaira, ez tíz választókerületre lebontva hatvan jelölt. Közülük kell abszolút többséggel, közvet­lenül megválasztani az or­szággyűlési képviselőket az első fordulóban. A területi listára a párt legfeljebb 18 nevet írhat fel. s annyi párt fog területi listát állítani, ahánynak sikerült két egyé­ni választókerületben a je­löltállítás. A választónak eb­ben az esetben a lista egészé­re, vagyis egy pártra kell majd adnia a voksát. A sza­vazáson tehát — eltérően az eddigiektől — két szavazólap lesz, külön az egyéni válasz­tókerület jelöltjének, s külön a területi listára történő sza­vazáshoz. — Mi a helyzet az országos listával? — Az egyéni és a területi választókerületben mandá­tumot el nem ért. országosan összesített szavazatok alap­ján azok a pártok, mélyek legalább hét megyében terü­leti listát tudtak állítani, to­vábbi 58 országgyűlési kép­viselői mandátumon osztoz­nak. Ezzel azonban már nem érdemes foglalkoznunk, hisz nekünk, választóknak nem lesz dolgunk vele. — Elképzelhető, hogy az első forduló nem hoz majd ered- ményt és nem születik abszolút többség? — Hogyne, hiszen ezt a választási törvényt francia és német szisztéma alapján dolgozták ki. két-három nagy pártra. Magyarországon azonban jelenleg már ötven­három párt létezik . .. Bart ha Andrea Mélypantril a csúcsra Hadászán ^ Nem gazdasági csoda Nem volt az szokás Hód ászon, hogy he- szövetkezet mindennapos ügyelt Intéző tekkel a zárszámadás előtt részközgyűlést szakembertől kérdezem, (a választott kettős tartsanak. Most ezt tették. Tóth Elektől a elnök Iklódi László) miért volt ez a sietség? — január elsejétől növek­szik a tagok háztáji területe. A korábbi 6000 négyzetméter helyett most már 10000 négy­zetméter. Erről idejében kel­lett szólná, hiszen a gazdál­kodó csak ritkán cselekszik alkalomszerűen, a földműve­lést, hogy hol, mit termel, azt jó előre megfontolja. Időt akartunk adni ehhez a megfontoláshoz, tervezéshez. A másik ok, hogy év kezde­tétől új rendszerben, ösztön­ző egyéni érdekeltséggel üzemeltetjük az erőgépeket, gépkocsikat. Erre is fel kell készülni. Őszinte légkörben A beszélgetést követően jutott eszembe, hogy Hodá- szon az utóbbi négy évben mindig történik valami. Va­lami jó és hasznos, ami a gazdálkodást erősíti, ami az eredményt növeli. Mélyről indultak. Nagyon mélyről. Amikor másutt a megyében, mert jó volt a termés, ked­vezőek az értékesítési felté­telek és gyenge adottságú gazdaságok is nyereségesek lettek, a hodászi Béke pad­lóra került. 1983-ban 5 millió forint, a rákövetkező évben 500 ezer forint és 1985-ben már 13 millió 800 ezer forint, volt a veszteség. A számláló­bizottság akkor, 1986 máju­sában a rendezéshez három megoldást latolgatott. Vagy megszünteti, felszámolják a termelőszövetkezetet, vagy valamelyik erős tsz-szel há­zasítják, vagy kap a tsz még egy utolsó lehetőséget, olyan vezető és vezetőség irányítá­sával, amely garantálja a jó irányú változást. Akkor 198C. június 9-én a vajai Rákóczi Tsz elnökét, Iklódi Lászlót választották meg kettős el­nöknek. Miért vállalta? — Meg voltam győződve arról — mondja most Iklódi László, hogy a hodászi és kántorjánosi termelőszövet­kezeti tagság semmivel sem rosszabb gazda, mint bárme­lyik, ott is szorgalmas embe­rek élnek és dolgoznak, csak érdekeltté kell 'tenni őket, jól kell a munkát szervezni. Mindenekelőtt nyílt és őszin­te légkör megteremtésére a tagság és a vezetők kapcso­latának javítására töreked­tem. Az elgondolásom he­lyessége az elmúlt években igazolódott. A bizonyítvány, amit az új vezetésről és módszeréről az élet kiállított, az a mérleg- beszámolókban íródott. Már az 1986-os év után is 7 mil­lió 700 ezer forintos nyeresé­get könyveltek el, majd Oj termék készül a tsz melléküzemágában. A varroda­részlegen ezen a héten kezdték el a bakfis szabadidő- ruhák szabását és varrását. A kísérleti gyártás 580 da­rabból áll, a megrendelő pedig a hódmezővásárhelyi HODIKÖT. (Harasztosi Pál felv.) 1987-et 20 millió 785 ezer forintos, az 1988-as évet pe­dig 26 millió 432 ezer forin­tos eredménnyel zárták. Az 1989-es év számszaki adatait a könyyelők igaz még nem pontosították, de a nyereség most sem lesz kevesebb, mint tavaly, sőt néhány millióval tovább növekszik. Mi történt? Mik voltak azok a sarkalatos változta­tások, intézkedések, amelyek a szinte hihetetlen ered­ménnyel járó fordulatot hozták? Akikkel erről beszél­getek, Kujbus Gyula, Varga Miklós és Bakos Károly gaz­dasági egységvezetők, de idézhetem néhány tsz-tag véleményét is. Még tavaly mondta az egyik kántorjá­nosi gazda: lobb letta kedvünk — Miután a vezetőinket már nem a saját ügyük, a belső csatározások kötötték le, hanem a gazdálkodás irányításával törődtek, a helyzet megváltozott. Van munka, van eredmény és jobb lett a kedvünk. Varga Miklós és Bokor Ká­roly is említi, a legfőbb ve­zetésben csak annyi válto­zott, hogy az elnököt levál­tották. A közvetlen szakirá­nyítók azok maradtak és lé­nyegében azok, akik koráb­ban a veszteségeket össze­hozták, azok voltak a sike­res éveknek kovácsolói is. — Nem az emberek vál­toztak, hanem a szervezeti 4 z autóbuszban az egyik új felszálló éppen ott állt meg, ahol én ültem, és hogy ka­paszkodni tudjon, bevá­sárlótáskáját a magasba emelte, és felfüggesztette a kapaszkodóra. Az au­tóbusz újra elindult és egyenletes zajjal csaknem álomba ringatott, amikor hirtelen kellemetlen érzé­sem támadt. Felnyitottam a szemem és láttam, hogy a nadrágomon nedves folt van. — Uram — szóltam a fölém magasodó utasnak —, valami csöpög a tás­kájából. — Az én táskámból semmi sem csöpög, nincs benne víz. — Nem mondtam, hogy víz, de valami biztosan csöpög, nézze meg a nad­rágomat, már egészen el­ázott. — Ne hazudjon, egy da­rabon még egészen száraz! — Jól van, beismerem, hogy van, ahol még szá­raz, de... — De honnan veszi, hogy éppen az én táskám­ból csöpög valami? — De hiszen ott csak egy táska van! Ha nem onnan, akkor honnan csö­pög? — Tudom én? Lehet, hogy lyukas a tető és kint esik az eső. — Dehogy esik! Nézzen ki az ablakon! — Akkor az is lehet, hogy a tetőn van egy hor­padás, ahol összegyűlt a víz, amikor legutoljára esett, és most becsöpög. Hirtelen dühösen feláll­tam és levettem a táská­ját, ezután villámgyorsan kiborítottam a tartalmát az autóbusz padlójára. Cu­kor, liszt, szalámi, ke­nyér és egy üres tejes- zacskó. — Na látja — mondta a férfi —, talán csöpög­het a kenyér, a liszt vagy egy üres tejeszacskó? 4 2 összes utas igazat adott neki. Az em­berek kezdtek úgy nézegetni engem, hogy nem volt más hátra, le­szálltam a következő meg­állónál. Reméltem, hogy mire jön a másik autóbusz, ad - dig megszárad a nadrá­gom. Karol Klimes rend. Ónálló, önelszámoló egységek alakultak intézke­dési jogkörrel és felelősség­gel. Felszámoltuk a vesztesé­ges ágazatokat. A nyúlte- nyésztést, a tejelő tehenésze­tet és már 1986-ban meg­kezdtük az egyéni érdekelt­ségen alapuló télialma-ter- mesztést. Vállalkozók lettek a tsz-tagok. Önelszámoló egységek Az alma a tsz gazdálkodá­sában, eredményességében meghatározó. Meghökkentő adat, hogy 1982-ben, amikor almából 12 ezer tonnával Ho- dászon rekordtermés volt, az alma utáni nyereség mind­össze 400 ezer forintot tett ki. A jövedelmet, jó par milliót, elvitte a termelési költség, az idegen munkaerő alkalmazása, az a sok száz ember, akiket a megye min­den részéből, de főleg Szat- márból szállítottak a szüret­hez. —- A részesművelés, a vál­lalkozói almatermesztés lé­nyege — mondja Bokor Ká­roly —, hogy a tsz-tag és családja, mert jó pénzt kap érte, metszéstől a szedésig és csomagolásig mindent elvé­gez. Nem kell már idegen munkaerő, az eredmény, de a munka után járó jövede­lem is itt marad Hodászon vagy Kántorjánosiban. Téved viszont az, aki azt hiszi, hogy az eredményért, a sikerért nem kell megküz­deni. Eleinte sok a kétség, a fenntartás minden újjal szemben. — Amikor először kötöt­tünk szerződést az almater­mesztésre, nehéz volt, sok volt a tamáskodó. Ma már nincs szükség a rábeszélésre a meggyőzésre, minden al­mafának van gazdája. A pénz, a jövedelem a legna­gyobb meggyőző erő. A beszélgetés során még rengeteg érv és bizonyítási mondat hangzott el az elmúlt négy esztendő eredményes­sége mellett. A közreadotta­kon kívül is sok minden változott növénytermesztés­ben, állattenyésztésben és az ipari gazdasági egységben is. Lehetne termésátlagokat, ter­mékeket, megtakarításokat, gyümölcsöző kezdeményezé­seket sorolni, de a végkövet­keztetés mindenképpen egy: ismét sikeres évet zárnak Ho­dászon és jó alapja van an­nak, hogy az 1990-es év is eredményes legyen. Seres Ernő Haragszom rád H allgatom Németh Miklós miniszterel­nököt, s teljes mér­tékben igazat adok neki. Szerintem sem lehet úgy dolgozni, hogy az ember­nek közben állandóan vé­dekeznie kell a különféle támadások, igaz és igazta­lan vádak miatt. Tekintsünk most el attól, hogy a vádak tartalma hány száza­lékban igaz, s hány­ban pedig valótlan. Gon­doljunk arra, hogy a még ma is szaporodó . pártok nemcsak a kormánnyal, hanem egymással sincse­nek kibékülve. Szétválnak és összeolvadnak, egymás­ra tücsköt-bogarat kia­bálnak. Ez az ő ügyük — nem szólhatok hozzá. En­gem! nem is ez érdekel. Legfeljebb azon mosoly­gok magamban, hogy ah­hoz képest, ami nálunk zajlik, Amerikában úri módon csinálják az el­nökválasztást — legfel­jebb azt tudjuk meg, le­feküdt-e a jelölt a titkár­nővel, vagy nem. Nem ez az érdekes. Én inkább aggódom amiatt, mi lesz velünk, ha ez így megy to­vább? Hová vezet ez az örökös vitatkozás, az ál­landó, pocskondiázás, a „mindegy mit mondunk, csak ártsunk” mentali­tás? A választási hadjárat csak most indul, de már minden jelöltről annyi rosszat tudunk, hogy az már bőven sok. Hogy a jelzők tévesek vagy iga­zak? Azt csak a legrit­kább esetben lehet kide­ríteni, ha lehet egyáltalán. Ogy képzeltem valami­kor, hogy ez az ország még mindig egy nagy család, amelynek tagjai most kis­sé eltávolodtak egymástól. Minden gyermek mást szeretne, ráadásul a férj és feleség sincsenek a legjobb viszonyban. Fe­szült a hangulat, sok a gond. Ahogy mondani szokták, ilyesmi a legjobb családban is megesik. At­tól azonban még nem vész el a világ, hiszen nem tör­vényszerű, hogy ha bajba kerül, szét is hulljon a család. A legfontosabban, a szeretetben ugyanis a gondok kellős közepén sem lehet hiány! Az egy­más iránti tolerancia, megértés olyan alapvető követelmények, amelyeket az átmeneti „haragszom rád” alatt is minden csa­ládtag tisztelni köteles. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy a nagy, közös cél a bajok mellett is megvalósulhas­son. A mi országunk, azaz a mi családunk most való­ban bajba került. Ha iga­zán fontos nekünk, hogy kilábaljunk ebből a baj­ból, akkor félre kéne ten­ni az eddigi stílust, az el- burjánzó ellenségeskedést. A mi országunk, a mi családunk, mi felelünk ér­te. Jó lenne ezt felfogni mielőbb, nehogy aztán végképp elkéssünk vele. Kovács Éva Új utazási iroda Art-Tour kirendeltség kezd­te meg működését év elején a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ­ban. Tervek szerint progra­mot szerveznek az egyénileg, vagy csoportosan idelátogató turistáknak, de a város, a megye lakosságának külföldi utazását is igény szerint le­bonyolítják. Az első fél év­ben kis és nagy erdélyi kör- utakat, továbbá kárpátaljai utazásokat szerveznek. Hmmr

Next

/
Oldalképek
Tartalom