Kelet-Magyarország, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-30 / 308. szám

8_______________ 1989. december 30. Molnár Zoltán: A forradalomról em gondoljátok, hogy ez a gondolkozás for­radalma? A börtö­neiből kiszabadult gondolkozásé. Nem most kezdődött. Hiszen meg kel­lett érnie. Nehéz is a kezdeteit megkeresni. Mert még csak nem is ötvenhat­ban. Hanem amikor először jöttek rá emberek, hogy nem, nem, ez nem lehet igaz. Még amikor a felszín, a látszat, talán a lényeg is helyes volt. Vagy legalábbis megmagyarázható.. Akadtak, akik észrevették, hogy nem pontosan így kellett volna- csinálni. Az"öj’hadsereg, á földosztás, a nemzeti bizottságok, a pártok... A diadalok mögött meghúzódó, halk kétkedések. Mintha nem is bonta­kozna az a magyar újjászületés... Később már mind látványosab­bá vált ámításunk-önámításunk csődje, s fokozta a gondolatok er­jedését. De a gondolatok gondolatokat szülnek; ha akadályozzák, csak annál inkább, s ha az áram egy­szer megindul, óhatatlanul tovább, dagad. Egészen a forradalomig. Ez tart még, ez növekszik to­vább, a gondolkozás forradalma. A forradalmian bátor gondolatok idővel áthatották nemcsak az el­nyomottak, leigázottak, a gondol­kozásukban bilincsbe vertek tu­datát, hanem behatoltak a szófo­gadó szolgák, engedelmes alatt­valók, sőt még a fegyelmezett fegy- • őrök koponyájába is. A gondolkozás felszabadulása átalakítja a világot. Még a hatalom egészen szilárd, és már nem úgy történnek a dolgok, mint ennek a hatalomnak a birtoklói szeretnék. Magyarországon például Sok min­den másképpen történt. Például a •mezőgazdaságban a szovjef kol­hozok szolgai utánzásával szem­ben kiügyeskedték'a háztáji gaz­daságok és a nagyüzem sajátos szimbiózisát, egymást kiegészítő • együttműködését; így lényegében megtermett a gabona- és a takar­mány a nagyüzemben, s megter­mett a hús és zöldség a háztáji­ban. Parasztok és agrárértelmi­ségiek tudatos és leleményes el­lenállása eredményezte, hogy egy egész korszakon át nem követke­zett be az az éhínség, ami az ő bá­torságuk. kitartásuk, zsenialitásuk nélkül elkerülhetetlen lett volna Háztáji nélkül szükségszerűen be­következik a mezőgazdaság tel jesítményének exportot és közel-j látást lehetetlenné tevő pusztulás sa. A részsikerek érlelték tovább aj gondolkozás bátorságát. Egészed a közvélemény-alakulás általános-j ságáig. Amikor az emlékezetes tavaszi pártértekezleten a küldőt-1 tek nem az eredeti szándékuk szerint döntöttek, akkor már nem­csak az derült ki, hogy a helyi pártszervezetek előbb járnak, mint a központ, hanem az egész nép hangulata, tudata, akarata, mely­nek már nem lehetett ellenállni. Fokozatosan a tömegek gon- dokozása vált az események ala­kítójává. Ezért is ez vezér és vezérek nélküli mozgalom. Tapasztalom, hogy az újságol­vasó, érdeklődő, főleg fővárosi értelmiségi rétegek, cspportok, pártok vonzotta körök — me­lyekről ők maguk és mások is azt képzelik, hogy a legszélesebb köz­vélemény közvetlen alakítói — milyen könnyén sodródnak egyik hangulatból a másikba, lelkese­désből elkedvetlenedésbe, dia­dalérzetből bizonytalanságba. Ha március tizenötödikére, jú­nius tizenhatodikára, október hu- szonharmadikáragondolok, min­dig hallottam aggodalmakat, szű­külést. „Csak ezt ússzuk meg robbanás nélkül...” „Csak most ne kezdjünk el egymásra lövöl­dözni...” Még azt sem mondom, hogy az aggodalmak teljességgel indoko­latlanok voltak. De mfvolt a fő oka annak, hogy egyszer sem történ semmi jóvá­tehetetlen? Hogy egész eszten­dőben nem provokált sem kon­zervatív fegyveres erő, sem el em akarja tovább ­N nézni ezt a rohadt telefont: A pezsgő a gurulós kocsin van, . zsúrkocsin. Mel­lette zöldernyős lámpa. Az alsó . polcon könyvek. Egy szűk és nyál­kás dura alatt készíti a leltárt. A veríték csurog a mellén. Később megszárad, és minden kezdődik elölről. Mi az a minden? És a hiányért ki a felelős ? Ez a gondo­lat elszabadult, pányvát a nyaká­ba. Ez az igazán ordító hülyeség. Tényleg, ordíthatna, mint a meg­lőtt állat. Mielőtt leszúrfák és el­viszik. Nincs köze az .ügyhöz. A lezárt dossziékba kár belelapoz­ni. Van elég belőlük. Az.első hí­vásnál elérzékenyült, nosztalgia, játék a múlttal. Mint ez a szil­veszteri őrjöngés. Fújják a trom­bitákat, pedig az öröm csendes. Ha egyáltalán van minek örülni. A negyvenedik születésnapján el­döntötte, szilveszterkor egyedül marad. Az öregektől tudja, ez a fordulat éve. Magánügyekben fel­tétlenül, a többi elhanyagolható. Most Tominál hülyéskednének a maguk módján, égy kicsit filozo­fálgatva. Még szerencse, hogy a Rámegy az élete. Ez a bénaság undorító, és belerúg a gurulós kocsiba. Ez a rohadt telefon a képébe röhög. Nem tűri, hogy ki röhögjék. Azonnal hív egy taxa és odamegy. A készülékkel leül a szőnyegre, és tárcsázza a szá­mol. Egyiket a másik után. Me­gint izzad, és a türelmetlenség­től reszketnek az ujjai. Süket ban­da, nem veszik fel. Megy a bolt a szakítottunk. Mit vacakolsz a han­gommal? A telefon torzít. Csak azt akarom mondani, boldog új évet kí­vánt. Személyesen?? Te ökör! Mi az, hogy ordítok? Ember, te berúg­tál. A mázlista nem így n'éz ki. A végén rájövök, hogy irigyelsz. Hall­gatlak. Kecses, japán baba; átlát­szó, mint a fény; őzikeszemű. Elme­hetnél költőnek. Úgy van, minden további nélkül kívánta. Simán, bol­toz 1989-es Téli Tárlat alkotásaiból: Orr Lajos: Modebins utca — Sebestyén Sándor: Lager Heideman nem csattant még egy forradal­mi, vagy bosszúálló pofon sem? Talán nincsenek szélsőséges, fegyelmezetlen, csak meggon­dolatlan indulataik által vezérelt emberek? Vagy minden alkal­mat megragadó, erkölcsi nor­mákat nem ismerő megbízha­tatlanok? De. Vannak... Ami megbénította őket, az nem más, mint a nép tömegeiből áradó nyugalom, fegyelem, céltudatos­ság. A gondolkozás forradalma nemcsak a felszíni hatotta át, hanem a mélységeket is. Az emberek tudják, hogy most nem a fegyverek, nem az erőszak, nem a féktelen indulatok kor­szaka van. A történelem éret­tebb. S érettebb, megfontoltabb, bölcsebb módszereket igényel. Most nem — bár akármennyire is emlékezetes — huszárroha­mot követel tőlünk. Hanem tü­relmet, kérlelhetetlenséget, áll­hatatosságot. Ez a tudat már áthatotta a tár­sadalmat; benne van az idegei­ben. Már csak arra van szükség, hogy a gondolkozás tömegeken • áthömpölygő, magával ragadó forradalmi áramában kialakul­janak azok a kristályok, közös­ségmagok, melyek új meg új te­remtésre is képesek. A gondol­kozás műhelyei, melyek már nem a pangás, a tehetetlen terror bilin­cseivel viaskodnak, hanem a bol­dogulásért való harcra, munkára alakítják át megszerzett energiái­kat. Ugye, már sokan, mind többen érzik, hogy ez a forradalom, a gon­dolkozás forradalma egészen kü­lönleges, eddig ismeretlen forrada­lom. Ez a kis ország, ez a balsorsül- dözte nép eddigi történeimében a levert forradalmak országa volt. Leg­nyomorultabb helyzetéből most úgy emelkedik ki, hogy minden eddigi­nél magasabbra tör. Hiszen ami nálunk kezdődött, már rengeti egész Közép-Európát. S ami" most Európának ebben a sarkában megindult, korunk»világmegválto- zásának talán legfontosabb eleme. Nem a büszkeség, hanem a fele­lősség mondatja velem. Bár most nem tartok hasonló pil­lanattól, mint amilyet Petőfi fogal­mazott meg: „Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai..." S „áll a viharban maga a magyar. Nem, most nem maradunk egye­dül. A gondolkozás forradalmának, hi- szem, az is sajátja,, hogy a gondo­latok áramlását nem lehet feltar­tóztatni. S ezért válik ez a forradalom az emberiség eddigi legcsodálatosabb forradalmává. barátságuk ezt a szörnyűséget is elviseli. Általában mindent elvi­sel. Egymást segítve jó néhány csiki-csuki ügyből kimásztak. Eb­ben az a szörnyű, hogy tiszta és világos. Ha ihatna egy korty pezs­gőt vörösborral, még jobban meg­értené. De a távolság a zsúrko- csitól az asztalig, áttekinthetet­len. Tomi változatlanul csodál­ja, hogy ragadnak rá a nők. De az irattárban túl sok dossziét őriz. kívánni. Neked is, Tomikám, és köszönöm,*de nem hiszek benne. Aj hangulatommal ne foglalkozzj Pocsék. Emlékszel Agnes szom szédjára? Jött hazafelé az éjfél miséről, és megérezte a gázsza­got. A házmesterrel feltörték ajtaját. A mi őzikénk elköszönt. Itt hagyott minket. Halló! Te bőgsz A És végre szabadon folyhatnak d könnyei placcon is. Majd Tomival sikerül. Nála bejön a hívás. Csak semmi zű- rözés, nehogy megijedjen, .Szevasz, itt Zoltán! Betűzzem, zé mint Ubul. Na végre, te hólyag! Adhatok köl­csön néhány húszfillérest. Az iram ? Ja, az nálam is tűrhető. Semmi vész, kipótoljuk. Egy szót se értek, be­szélj hangosabban. Halló! Emlék­szel Ágnesre? Nincs senki, egyedül vagyok, tíogy unatkoznék, az túl­zás. Te memóriabázis, három éve dog új évet. Rosszul emlékszelj közbejött egy pasas, a főnöke. Igen nagyon sajnáltam, hosszú távon is. Hogy mi az értelme? A megér-, zés, egy belső nyugtalanság, el- kezdekfélni valamitől. Nem mond'4 ta meg. Ez az őzike ugyanis védte­len volt. Jó, ezt a bakit vállalom Nem volt, most is az. A te prech lelked néha kibírhatatlan. Szüle\ tési rendellenesség. Vedd úgy, hogy szokás szilveszterkor boldog új éve ' Margittal Jenő: Alkonyi táj (akvarell) Törő István: Sodrásban Szorítanak a sötét napok, lassan a víz belsődig ér, latyakba-sárba hulló szemfedőként hördül a csönd, még a félelem körbeér, arcodat a dér csipkézi, s akár lövedékek, úgy jönnek a gondolatok — ebben a sodrásban csak a fény éltet, távolodnak szivárványos szilánkjai a szétszaggettó gyötrelemnek, * távolodnak a me'zők, csak hallgatod a szél nótáját, ahogy a fákat bőgeti — felmorzsol a folyó ereje, elragad, pörget, kidob a partra, de magához fog egy pillanatra, mert ennyi csak, hogy élsz közelében, belesűrítve egy kardsuhintásba, s ne hidd, hogy önnön törvényed szegezheted másoknak homlokára! Mátyás Ferenc: Altató Nem arany zeneteremben szólt a hegedű, egyetlen kislányom húzta a vonót szobámban, csöndes altatót játszott nekem csöpp kis keze, szívem rakta dallal tele. Elnéztem szeme bogarát, amint röpködött, s fel-leszállt a fecskefarkú hangjegyek fekete során, szép, kerek arca, mint az ég elborult, s úgy ríkatta meg azt a húrt, mint valami nagy, komolyan beleélte magát, zavar; nélkül, s a négy húr megfeszült, * sínpárján messze elrepült, vadabb világba, de hol a zene oly tisztaszép, oda, ahol a való élet egy a mesével, s megismered önlelked is, vigasztalást a földön mást úgysem találsz. Lestem ajkán a néma dalt, * ahogy öreg szívembe mart, illatot, nem is csak zenét akart hozni a kedvemért, ezüst hajamért, szomorú arcomért zengett az a húr, szívembe lopta a derűt, és hegedült, úgy hegedült, mintha csalogány gyújtaná a dal tüzét szívem alá, kereste, hol van az a hang, a derű hangját, úgy akart szólni, hogy elűzze az éjt, — Kodály vezette csöpp kezét. |t Kalet­— A SZfL^ZTZW MKLLtXLVTE —

Next

/
Oldalképek
Tartalom