Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-25 / 280. szám
6 1989. november 25. Az egyházak, az új pártok képviselői javasolták, hogy aki lelkiismereti okokból nem akar fegyvert fogni, tegyék lehetővé alternatív katonai szolgálat teljesítését. A politikai helyzet változása lehetővé, a szakmai igények pedig megengedhetővé tették ezt, hiszen Magyarországon évente 20Ó ezer a sorkötelesek száma, s több mint 100 ezer alkalmas fegyveres katonai szolgálatra. Mivel ennyi katonára nincs szükség (90 ezer a bevonultatott fiatalok száma) nem okoz gondot, ha valaki nem akar bevonulni. A törvény megszületett, hatására az országban 650 kérelmet nyújtottak be. A bizottság — amelyiknek javaslattevő szerepet szánt a törvényalkotó — talán jobban izgult, mint a meghallgatásra hívott fiatal — tagjainak is lelkiismereti kérdés volt a lelkiismereti kérdés megvitatása. Már csak azért is, mert az ember cselekedetei alapján ítélhető meg, a bizottság pedig nem ismeri az elé lépő fiatal cselekedeteit. Nem kihallgatás volt, hanem beszélgetés, ahol olykor ütköztek a lelkiismereti problémák a bizottság tagjainak lelkiismeretével. B. István lépett be elsőnek az ajtón. Előtte annyit árultak el róla a papírok alapján, hogy gerincferdülése miatt csak saját szakmájában volna alkalmas katonai szolgálatra, de ő még így sem akarja a fegyvert, az egyenruhát. Magas, megnyerő külsejű, halk és szűkszavú fiatalember B. István. Kérdések hangzanak el, többségükre azonban nincs válasz. — Mégis miért nem vállalja a katonai szolgálatot? — Nem akarok fegyvert fogni. Ha háború van, nem szeretnék emberekre lőni. —És mit tenne, ha megtámadná valaki a családját? — Szólnék a rendőrnek. Aztán mély csend. Újabb kérdés következik: — Ha két évvel ezelőtt kellett volna bevonulni, amikor még nem volt ilyen törvényadta lehetőség, akkor mit választott volna? Börtönbe záratta volna magát? — Azt is vállaltam volna. A fiú kimegy, a véleményező bizottság — amelynek tagja a megyei tanács igazgatási és törvényességfelügyeleti, továbbá művelődési és ifjúsági főosztálya, a Területvédelmi és Hadkiegészítési Parancsnokság, a Népfront, a nyíregyházi tanács képviselője, pszichológus, valamint az egyházak képviselője—félórás vita után sem tud megnyugtató döntést hozni. Visszahívják. A fiú azt hiszi, ismertetni fogják a végeredményt, ám újabb kérdést, illetve felszólítást kap: ha nem sorolja fel az okokat, a bizottság nem tud olyan döntést hozni, ami segítene neki. Újból elmondják neki, miből választhat. 18 hónap katonai szolgálat fegyverrel, 24 hónap katonai szolgálat fegyver nélkül vagy 28 hónap polgári szolgálat, ahová az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal beosztja, a fizetés pedig a katonai szolgálat zsoldjával azonos, havi 600 forint. Újabb fejtörő következik. És a fel nem tett kérdés már a bizottság tagjainak szól. Mikor tesznek velejét? Mikor alapozhatják meg jobban ajövőjét? Ha halasztást kap, s azután tanulhat, vagy ha 28 hónapig mondjuk valamelyik kórház műtőssegédje lesz? Átvállalhatja-e a bizottság egy önállótlan, nem szülői befolyás alatt álló, kényszerpályán mozgó fiatal helyett a döntést? Vajon az apai szerepet kell eljátszani a bizottságnak? Ma még nincs válasz ezekre a kérdésekre, noha a döntés az ő jövőjét befolyásolja, ezért kell személyiségének legjobban a megfelelő döntést hozni. De ez a legnehezebb, mert nem tárultak a bizottság elé igazából az okok. Nem tárult ki egy lélek, úgy tűnt: nem gondolta át, miért nyújtotta be a kérelmét. Az volt a bizottság tagjainak az érzése, hogy a szülők, még inkább a nagyszülők hatása érződik rajta, önálló élet- vezetési készsége nem alakulhatott ki. Valószínű nem tudja, mit is jelent a lelkiismereti ok. Pedig kulcskérdés a lekiismereti ok. Ez nem feltétlenül egy valláshoz való tartozást jelent, több ennél, ezért kell vizsgálni, jogszerű-e, életszerű-e a fiatal kérése. Ezért kell vizsgálni: életmódja, viselbevonul. Félek tőle, hogy sok mindennel nem értenék egyet, ez meghosszabbítaná a szolgálatot. A szabadságot szeretem, nem tudom elviselni a zárt közeget, ahonnan ki se lehet mozdulni, s úgy irányítanak, ahogy én nem akarom. Nem akarom a katonaságot megsérteni, de fölöslegesnek tartom Magyarországon a katonaságot. Fölösleges pénzkidobás az egész. Ha a katonák dolgoznának több haszon lenne belőle. Kérdést is kap természetesen U. Zoltán. — Hogyan tudja összeegyeztetni, illetve nem találja-e ellentmondónak, hogy lelkiismereti okból kéri a polgári szolgálatot, mert idegen tőle az erőszak, rendelet, hogy erre már nincs szükség. Mert a hazámat szeretem. Ha itt szabadon élhetek, a magam ura lehetek, akkor én boldog ember leszek. — És mi lenne, ha önnek kellene irányítani, vezetni, utasítani az embereket? — Megpróbálnék hatni rájuk, meggyőzni őket. — És ha ez nem vezetne eredményre? — Akkor szólnék a felettesemnek, tegyen ő rendet. — A szülők helyeslik ezt a döntést? — Nem. — Akkor miért döntött így? — Mert én így látom jónak. Egyöntetű volt a vélemény, a Most már ugyanis van több lehetőség. — Milyen irodalmi élmények hatottak Önre? — Például az Újszövetségi Szentírás, de említhetem a jógával, a buddhizmussal kapcsolatos irodalmat is. — Mit szólnak hozzá a szülők? — Felnőtt vagyok, ha én így látom jónak, ők nem szólnak bele. — Milyen veszteséggel jár ez a döntés? — Szakmailag lehet, hogy teljesen kiesek, valószínű, szakmai hulla leszek. Gazdasági hátrányról fölösleges beszélni, mert az közismert, hogy itt 660 forint a fizetés. Eddig egyetemre jártam, nem kerestem, most pedig ezt a 660 forintot választom. —És egy év helyett a 28 hónapot? Balogh József: A lelkiismeret parancsára kedése, életstílusa alátámaszthatja-e kérését. István nem tudta meggyőzni a bizottságot, hogy jogos a kérése, nem tudta elérni, hogy a bizottságnak ezt támogatni kell. Mező- gazdasági szakközépiskolában érettségizett, s nem vették fel továbbtanulni. Autó- motorszerelő szakmát tanul, de szeretné a főiskolát elvégezni. Tanulni szeretne és erre a hadseregben is lehetőség nyílik. A bizottság kettészakadt. Sem a kérelem, sem a szóbeli meghallgatás nem győzte meg tagjait a fegyveres szolgálat elutasításának okáról. A szavazatok megoszlottak, hárman támogatták kérelmét, hárman nem, dönt tehát a kiegészítő parancsnok. Ez az elutasítás nem azt jelenti, hogy holnap be kell vonulni, hanem befejezheti a szakmatanulást, s tanulhat, ha felveszik a főiskolára. A meghallgatások megkezdése előtt a bizottság tagjaiban felvetődött kérdések a fiatalember után csak tovább szaporodtak. A lelkiismereti okokra csak annyit mondani ugyanis, hogy azért nem fogok fegyvert, mert vallásos vagyok, nem elegendő. Valahogy bizonyítani kellene, hogy lelkileg távol áll valaki a fegyveres szolgálattól, erre azonban nem találtak fel objektív mércét. Nem rögzíti jogszabály, mi is az a lelkiismereti ok és arról sem szól a fáma, hogyan viselkedjenek a bizottság tagjai. Rábeszéljék a katonaságra, lebeszéljék a polgári szolgálatról? Jót tesznek vele, ha szabad folyást engednek a parttalan vágyaknak is? Talán segít majd a gyakorlat... U. Zoltán egy stramm, talpraesett fiatalember következik. O szinte kérdés nélkül is határozottan mondja döntésének okait. Sohasem volt semmilyen szervezet tagja, sosem szeretett semmilyen egyenruhát, a kötöttségeket, a parancsokat sem szereti. — Mindig konfliktusom volt az iskolában, mert ha valamivel nem értettem egyet, mindig kinyitottam a számat. És ez így lenne a hadseregben is. Mivel választhatok, a polgári szolgálatot szeretném. Megvan a katonaságról is a véleményem. Megdöbbentő, hogy életvidám barátom egyik napról a másikra letargikus állapotba került, ahogy közben ő elutasít minden parancsolgatást, ebből volt konfliktusa otthon is, iskolában is? — Nem szeretem az agresszív mentalitást. Én kikerültem mindenfajta verekedést, nem tudnék embert ölni. Ha például határőr lennék, senkire nem tudnék rálőni. Igaz, hogy a munkahelyen is parancsolnak, de az más. Ezt a parancsot lehet teljesíteni, a seregben pedig egy sor fölösleges dolog van, s velük szemben tehetetlen a katona. Én önállóan szeretnék dolgozni, vállalkozni. Most állami cégnél dolgozom, remélem nem sokáig. Itt is utasítanak, de még nem volt olyan, amivel ne értettem volna egyet. Aztán egy új fordulat következik, amit döntő érvként mérlegelt a bizottság. — Elég volna szerintem a kiképzési időt letölteni. Ezután újból folytatódik a monológ, amelyből tudhatta a bizottság, hogy Zoli különcnek tartja magát. — És ha nem lett volna ez a lehetőség? — Volt olyan gondolatom, hogy külföldre megyek, de akkor se leszek katona. Nagyon megnyugodtam, amikor megjelent a bizottság nem támogatja U. Zoltán kérését, úgy találta, hogy ő az akire igazán ráfér a katonaság, a fegyelem. Amit ő elmondott az ugyanis nem lelkiismereti probléma, személyiségzavarának megszüntetéséhez többet használ neki a katonaság, mintha polgári szolgálatot teljesítene. H. József építőmérnök szinte szakmai hitvallással kezdi: — Nem a háború, hanem a béke ügyét akarom szolgálni. — Mi indította el benne a polgári szolgálat gondolatát? — Az adott politikai helyzet, a lehetőség. A gondolat akkor jön, amikor olyan hatás éri az embert, ami döntésre készteti. A Bibliától kezdve bármilyen keleti irodalomra hivatkozhatok, mind az ellen szól, hogy katona legyek. Sok gondolkodót olvastam, mindegyik után ilyen következtetésre jutottam. — Ha nincs ilyen lehetőség, mit tett volna? — Más megoldást kerestem volna. — Például? —Nem szeretném elmondani. — Igen. — A munkahely? — Közöltem velük, elfogadták. Bennem nem gazdasági problémaként csapódik le ez a kérdés. Ha innen közelítem meg, akkor a gondolat sem vetődik fel, hiszen aki ezt vállalja olyan körülmények közé juthat, hogy a létminimum alatt tengődik. Lelkiismereti, érzelmi okok miatt döntöttem így. A döntés egyértelmű. Aki ennyire akar valamit, vagy enynyi- re elutasít valamit, azt nem lehet megingatni szándékában, azt támogatni kell. T. András már katona volt, amikor megtudta, hogy választhat fegyver nélküli, vagy polgári szolgálatot is, kérte leszerelését. — Egészségügyi okok miatt kértem a polgári szolgálatot. Augusztus 29-én vonultam be, de nem bírtam a szolgálatot. Most már megbántam, hogy polgári szolgálatot kértem, s vissza is vonom ezt a kérelmet. Én a leszerelésemet kérem, mert már a saját szakmámban sem tudok dolgozni, még civilben sem. A döntés hamar megszületett. Egészségügyi vizsgálat következik, így vele nincs dolga ennek a bizottságnak, mert ha valóban nem bírja a szolgálatot, akkor leszereltetik. O. Ferenc is egyenruhában tudta meg, hogy lehet választani. Lelkiismereti okok miatt kérte a polgári szolgálatot. — Mi az a lelkiismereti ok? — Ha fegyver van a kezemben, akkor melegség jön rám. Félek a fegyvertől, a robbanóanyagtól. — Volt-e büntetve? — Igen. Leütésés rablásért, de nem én voltam, csak rám akarták kenni. A bíróság próbára bocsátott... A bevonuláskor tudta meg O. Ferenc, hogy lehet polgári szolgálatot kérni, aztán mint kiderült, tulajdonképpen nem is lelkiismereti ok, nem is fegyvertől való félelem volt az, ami miatt haza akart jönni, hanem Nagykanizsától nagyon messze van Nyíregyháza és az élettársát akarta közelebb tudni magához. Végül is azt a lehetőséget kapta, ha megnősül, nem kell visszamennie Nagykanizsára, mert családos embert nem helyeznek olyan messzire állandó lakóhelyétől. O. Ferenc így már boldogan vállalta a legrövidebb, tehát a fegyveres szolgálatot. J. István kétgyermekes családapa Pestről érkezett haza a meghallgatásra. A Jehova tanúi szervezet tagja. — Mióta? — Hosszú tanulmányozás után lettem a szervezet tagja, de ennek nincs pontos dátuma. Amire Önök gondolnak: 1988. június 18-án szemléltettem. Hivatalosan azóta vagyok tehát a tagja, amióta alámerítkeztem, de a tanulmányozás legalább két és fél, három éve tart. Mond még néhány mondatot magáról, arról hogy bútorasztalos a szakmája, de újságkihordásból él, hogy gyerekkora ótá tele volt ambícióval, hogy szülei mást akartak, de ő ez lett és ennek eredménye, bőgősem fegyveres, sem fegyver nélküli, sem polgári szolgálatot nem vállal. — Nem tudom elfogadni egyik felkínált lehetőségét sem. A polgárit azért nem, a Jehova tanúi szervezet és a törvényelőkészítők között folyt tárgyalás, ahol elmondták, milyen lehetőr séget kínálnak, s mi az amire a szervezet tagjai vállalkoznak. A törvény majdnerp” ugyanaz, dé mégis sérti lelkületűnket. A törvény kimondja, hogy a 28 hónapos polgári szolgálattal a tartalékos szolgálatot is letudjad fiatal. Ám van egy másik paragrafusa amely szerint, ha valami történne, netán hadiállapot lenne, akkor a polgári szolgálatot letöltöttek sem mentesek a katonai szolgálattól, vagyis őket is behívják katonának. És ez nemcsak a Jehova tanúi szervezet szerint nem korrekt. — Én azt teszem, amit az én lelkiismeretem diktál. —Mit tenne, ha megtámadnák a családját? — Megvédeném, sőt teljesen ártalmatlanná tenném a támadót. Ez nem azonos a katonasággal. „Azt tedd a másikkal, amit szeretnél , ha azt tenné veled”—írja a Biblia. — A háborúba Isten áldásával küldték a harcba mindkét oldalon az embereket. Ezért semmilyen társadalomért nem harcolunk mi Jehova tanúi, csak ahol minden ember egyenlő lesz. És engem arra is tanított a Biblia, hogy ne csak a jóban vállaljam Istent, hanem a rosszban is. „Bármit tesznek veled, nem tehetik, hogy arról ne tudjon Isten.” Arról is tud tehát, hogy nekem börtönbe kell mennem, ha nem vállalom el még a polgári szolgálatot sem. És amelyik törvény keresztezi Isten törvényét, annak én nem vetem alá magam. A 25 kérelmezőből öt nem jelent meg. Polgári szolgálat iránti kérelmét három fiatalnak támogatták, hármat elutasítottak. Fegyver nélküli katonai szolgálatát ugyancsak három fiatalnak támogatták. Heten visszavonták kérelmüket, vállalják a fegyveres szolgálatot. Két esetben a bizottság egészségügyi felülvizsgálatot kezdeményezett, ennek eredményétől függ majd, hogy milyen szolgálat ellátására alkalmasak. És ketten a börtönt választották. Ok, Jehóvá tanúi nemcsak fegyvert nem foghák, nemcsak egyenruhát nem hordának, hanem a polgáriszólgálatot is elutasítják. Mert Isten másként rendelte. Pedig értük is született a törvény. ■. '\/rilóságunk í^özelképben U Kelet A WlfPrOrSZáB HÉTVÉGI MELLÉKLETE Egri Erzsébet: Kapuban (A megyei Téli tártat képeiből)
