Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-10 / 267. szám
Visszaadta mandátumát a SZOT elnöksége A mozgalomnak a tagság akaratát kell kifejezni Aa fives mérőeszközök kalibrálását félautomata gép segíti az üvegtechnikai Társulás nyírszőlős! gyárában. (Elek Emil felvétele) VÁROSI VB-ÜLÉSEK Országos Koordinációs Tanács alakult Feltört út, valuta turistáktól A SZOT elnöksége visszaadta mandátumát, a szaktanács pedig korlátozta önmaga feladatait a SZOT csütörtöki ülésén, ahol egyúttal új testületek létrehozásáról is döntöttek. Nagy Sándor főtitkár ezek után a tömegtájékoztatási eszközök képviselőinek jelenlétében terjesztette be az elnökségnek azt a javaslatát, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa a jövő év elejére tervezett kongresszusig elsősorban a beszámoló elkészítésére korlátozza feladatát. Egyúttal javaslatot tett az Országos Koordinációs Tanács létrehozására. Ennek a szervezetnek az összetétele tükrözné a szakszervezetek jelenlegi tagoltságát. Feladata lenne az országos szövetség létrehozásának előkészítése, kongresszusi dokumentumainak, a programtervezetnek és az alapokmánynak a kidolgozása, valamint az országgyűlési és helyhatósági választásokkal kapcsoLátogatásának utolsó napjára, csütörtökre is gazdag programról gondoskodtak Felipe González számára vendéglátói. A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó spanyol miniszterelnök, a Spanyol Szocialista Munkáspárt elnöke a reggeli órákban Nyers Rezsővel, a Magyar Szocialista Párt elnökével találkozott a Parlament Delegációs termében. A baráti, meleg hangulatú, a személyi rokonszen- vet sem nélkülöző kötetlen megbeszélésen az általános politikai helyzetről, valamint a pártok közötti viszony alakulásáról cseréltek véleményt. Elöljáróban megállapították: személyes nézeteik, pártjaik politikája is szinte minden megbeszélt kérdésben egybeesik, vagy szorosan közel áll egymáshoz. Mindketten leszögezték: a második világháború után kialakult helyzet, a politikai erőviszonyok változását tartják szükségesnek. Az MSZP elnöke a magyar politikai életről szólva hangsúlyozta: a közeljövő tennivalói között szerepel az alkotmányosság teljessé tétele, az új intézmények tartalommal való megtöltése. Ugyanakkor halaszthatatlanul szükséges a gazdasági kérdések előtérbe kerülése. Most ugyanis túlzottan az ideológiai természetű, s kevésbé a nemzet jövője számára fontos hosszú távú stratégiai kérdések vannak napirenden; latos teendők koordinálása és az érdekvédelmi, érdek- képviseleti tevékenység irányítása, összehangolása. Bejelentette azt is: a SZOT elnöksége vissza kívánja adni megbízatását, s kérte, hogy e testület helyett a szaktanács a kongresszusig terjedő Időszakra intéző bizottságot hozzon létre. Ennek feladatát a SZOT és az Országos Koordinációs Tanács döntéseinek előkészítésében, működésük operatív feltételeinek biztosításában jelölte meg. E szervezeti változások jelentőségét a főtitkár abban látta, hogy most már sem a korábbi kongresszus által választott Országos Tanács, sem pedig az elnökség összetétele nem tükrözi a mozgalomban bekövetkezett változásokat. Ezért szükségesnek tartotta olyan új testületek létrehozását, amelyekben az új szakszervezetek is képviseltethetnék magukat, még abban az esetben is, ha semhiányzik a gazdasági jövőt körvonalazó érdemi párbeszéd. Felipe González véleményéből is kitűnt: a jövő politikai harcai a gazdasági kérdéseken dőlnek el, ezt támasztja alá Spanyolország tapasztalata is. A magyar pártelnök utalt arra, hogy Magyarországon a gazdasági problémák közül a pénzügyi helyzet a legsúlyosabb. Hozzáfűzte: nem lenne annyira tragikus a helyzet, ha lélegzetvételnyi időnk lenne, az azonban éppen most elfogyott. A spanyol miniszterelnök — ugyancsak a reggeli órákban — koszorút helyezett el a Magyar Hősök emlékművén, a Hősök terén. A sűrű program részeként — a spanyol nagykövetség szervezésében — Felipe González találkozott a magyar ellenzéki pártok képviselőivel. (Folytatás a 4. oldalon) Rádió és a tévé műsora (8—7 oldal) milyen szakmai, ágazati szövetséghez nem kívánnának csatlakozni, hanem közvetlenül az országos szövetséghez kapcsolódnának. A főtitkár ezzel összefüggésben rámutatott: a szaktanács nem hunyhat szemet a nyilvánvaló változások fölött, s a mozgalomnak biztosítania kelf a valós, a tagság Az őszi munkák értékelése, valamint az alma és a burgonya betárolása, forgalmazása került terítékre a megyei szervezési bizottság ez évi utolsó ülésén, amit tegnap délelőtt tartottak a Nyírség Konzervipari Vállalatnál. Szentpéteri József, a megyei tanács főkertésze bevezetőjében az őszi talaj- előkészítésről és a betakarítás üteméről szólt. Megyénkben összesen 260 ezer hektáron kell elvégezni a termőföld előkészítését, ez a terület közel hétezer hektárral kevesebb, mint az előző évben. A talajjavítás és a vetéselőkészítés megfelelő ütemben halad, eddig 95 ezer hektáron került a mag a földbe. Az őszi kalászosok közül a búza és a rozs termőterülete közel négyezer hektárral Páfyieik, mélyvízben (3. old&I) csökkent, ugyanakkor az őszi káposztarepce vetésterülete jelentősen emelkedett az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben, hiszen közel 5500 hektáron vetettek ebből a növényből a kalászosok pótlására. A burgonya betakarítása befejeződött megyénkben, összesen 5411 hektárról kellett begyűjteni a termést. Átlagosan 18,5 tonna burgonya termett hektáronként, ami csaknem egy tonnával kevesebb, mint a tavalyi eredmény. A végéhez közeledik a cukorrépa betakarítása is, a Az Akácfa utcai gázvezeték építése (körül támadt bonyodalom igen parázs vitát kavart a kisvárdai tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén, holott ez csak a gyorsan lezajlott napirendi pontok utáni bejelentéseik között szerepelt. A lényege az, hogy a lakosság önerős beruházástermőterület több, mint hetven százalékáról már felszedték a répát. A napraforgó betakarítása befejeződött, a termés mennyisége és minősége elmarad a várakozástól. Jelenleg nagy erőkkel folyik a kukorica törése, ez idáig 33 ezer hektárról sikerült levágni a termést. Utoljára esett szó a téli almáról. A becslések szerint (Folytatás a 4. oldalon) bál valósította meg a gáz bevezetését, és ebbe beletartozott az is, hogy a feltört utat helyreállítják. A gázt be is vezették, de a vízgazdálkodási társulat ajánlatát az út helyretételére sokallták, igy az a szerződéstől el is állt. A lakók új kivitelezőt kereslteik — és találtak — a SZOLI- VÁLL (Hajdú-Biihar megyei szolgáltató vállalat) személyében. A költség 177 ezer forint lett volna, a szerződést megkötötték, de a SZOLIVÁ-LX.— emberei csak félig^ csináltúk meg az utat, mert menet közben rájöttek, hogy ennyiből nem tudják kihozni. Az ügy már tavasz óta húzódik, az úton pedig még mindig nincs aszfalt. (Folytatás a 4. oldalon) Csendes őszi idő Jönnek a ködös napok Enyhe idővel kezdődött a hét az ország északkeleti területein, több órát sütött a nap és általában kevéssel 15 fok fölé emelkedett napközben a hőmérséklet. Ezt követően túlnyomóan, felhős, párás, ködös icjő vólt a jellemző, eső is sokfelé hullott, helyenként 10 mm-t meghaladó csapadékmennyiségek is előfordultak. A nappali felmele- gedés mérséklődött, 10 fok körüli hőmérsékleti maximumok voltak a jellemzőek. A hétvége időjárása. Csendes, párás őszi idő várható a hét végén az országnak ebben a részében. Ködökre mindegyik nap számítani lehet, helyenként napközben tartósabban is megmaradnak a ködök. Többnyire felhős lesz az égbolt, de szitálástól, ködszitálástól eltekintve csapadék nem. valószínű. A szél általában gyenge lesz. A hajnali, reggeli órákban általában kevéssel 0 fok fölötti hőmérsékletek várhatók, de a gyengébben felhős helyeken talajmenti fagy is előfordulhat. A hőmérséklet-maximumok általában 6, 10 fok között alakulnak. A jövő hét időjárása. A hét végéig várhatóan folytatódik a párás, ködös, j jobbára felhős idő, számotte- ■ vő csapadék nem várható. A hét végén valószínűleg vál- | tozékonyabb, szelesebb és így kevésbé ködös időjárás várható. A hőmérsékletekben lényeges változás nem valószínű, erős fagyok nem várhatók. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Fizetni elfelejtett... (2. oldal) Emlékmű Balkányban (8. «Idol) A Paunolit Kőbányászati Vállalat gánti üzemében különböző dolomit őrleményeket készítenek. A legkisebb szemcsenagyságú termékükből, a kőlisztből, 400 tonnát szállítanak havonta az állami gazdaságoknak az állati takarmányokhoz, ezenkívül vakolóanyagokhoz. csemperagasztókhoz is készítenek őrleményeket. Az M 1-es autópálya építéséhez öt féle zúzalékból mintegy 200 ezer tonnát fognak szállítani. (MTI fotó: Kabáczy Szilárd) Felipe González elutazott Budapestről Spanytl—magyar együttműködési készség (Folytatás a 4. oldalon) Csökken az őszi kalászosak vetésterülete Jól halad a betakarítás ■ XLVI. évfolyam, 267. szám ARA: 4,30 FORINT 1989. november 10., péntek