Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-24 / 279. szám
12 Kelet-Magyarország 1989. november 24. A címvédés bravúr lenne III. Nyíregyháza Nagydíj Ma délután kezdődik a kézilabdatorna Elment így harcos Gyászol a sportközvélemény. Éltének 77. évében elbunyt Négyes! Miklós, aki a harmincas és negyvenes években a NyTVE csapatában játszott. Kiváló futballista volt, olyan ember, aki mindig szívét-lel- két adta a győzelemért. Miu- tán befejezte az aktív játékot, a Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára lett. Ma már csak apák, nagyapák emléke- zetében él a mindig jókedé- lyű, gólerős futballista, aki eltávozott örökre közülünk. Temetése november 24-én, pénteken 10 órakor lesz a nyíregyházi temetőben. Úszás Csendben utaztak, csendben jöttek haza az NYVSSC úszói Berlinből, ahová a helyi TSC klub hívta őket. A négy első helyből kettőt szerzett Kertész István, aki a gyermek korcsoportban a 100 pillangón és a 100 gyorson is elsőként ért célba. Utóbbi távot 58,08 másodperc alatt tette meg, ezzel a verseny legjobbjának járó különdíjat is hazahozhatta. A serdülőknél Marjai Attila 100 pillangón eddigi legjobb idejével lett első, Halász Gyöngyi pedig az úttörőknél 50 mellen végzett az élen. Korcsoportjában ó volt a legeredményesebb, hiszen két ezüstérmet is nyert 100 mellen és 200 vegyesen. Második helyezést ért még el Urbin Tamás (serdülő 200 vegyes). Kertész István (200 vegyes) és Urbin Tibor (úttörő, 200 vegyes). A bronzérmek szerzői: Marjai Attila (200 vegyes és 100 hát), Urbin Tibor (100 gyors és 100 pillangó), Urbin Tamás (100 pillangó), Kertész István (103 hát) és Tar Flórián (úttörő, 100 mell). Tegnapi számunkban már bemutattuk a Bujtosi Szabadidő Csarnokban ma kezdődő Nyíregyháza Nagydi.i nemzetközi férfi kézilabdatorna A-csoportjának résztvevőit. Ma folytatjuk a sort, és megismerkedünk a B-cso- port csapataival. JUGOVIC KAC: Az együttes ötödik éve játszik a jugoszláv első ligában, eddigi legjobb szereplését egy ötödik helyezés jelenti. Technikás és kemény kézilabdát játszik, a jelenlegi együttesből Trboje- vic, Hodik és Beker tagja a válogatott keretnek. DOKER BURGASZ: A bolgárokat tavaly, a temesváriak helyére akarták meghívni a szervezők, ám akkor nem jöttek. A Fekete-tengeri kikötőváros együttese 1970-ben bolgár bajnok volt, az utóbbi Ifjúságiak, megyei I. osztály: Nagykálló—Tuzsér 2:1, Ibrány— Üjfehértó 2:5, Nyírbátor—Bakta- lórántháza 2:0, Fehérgyarmat— NYVSSC II. 0:3, Levelek—Mária- pócs 6:0, Záhony—Nagyhalász 1:3, Nagyecsed—Tiszalök 5:1. Az élcsoport állása: 1. Nyírbátor 27, 2. Nyh. Volán 23, 3. NYVSSC II. 21 pont. II. osztály: Vaja—Ajak 2:1, Napkor—Tyúkod 0:2, Sényő— Dombrád 2:0, Varsánygyüre— Encsencs 1:0, Tiszaszalka—Vásá- rosnamény 1:7, Kékese—Keme- cse 1:3, Nyírtass—Nyírkárász 1:2, Öpályi—Csenger 2:0. Az állás: 1. Öpályi 20, 2. Vásárosnamény 19, 3. Nyírkárász 19. Felnőtt városkörzet! bajnokságok, Kisvárdai I. osztály, őszi végeredmény: 1. Mezőlad. 13 9 2 2 29-11 29 2. Gyulaháza 13 8 3 2 29-14 27 3. Pap 13 8 2 3 26-18 26 4. Zsurk 13 7 3 3 31-18 24 5. Fényest. 13 7 3 3 24-12 24 6. Tiszák. 13 6 2 5 24-19 20 7. Anarcs* 13 7 — 6 29-17 19 8. Tiszaszetm. 13 6 1 6 28-25 19 9. Jéke 13 5 3 5 33-27 18 10. Tornyosp. 13 4 2 7 13-18 14 11. Mándok 13 4 2 7 18-33 14 12. Szamosv. 13 2 2 9 16-37 8 13. Petneháza 13 2 1 10 10-40 7 14.. Gégény** 13 3 — 10 14-35 5 •-ónként két-két büntetőpont levonva! Mátészalka I. osztály 1. Kocsord 12 11 — 1 40-11 22 2. Nyírmeggy. 12 9 1 2 49-12 19 3. Nyírpar. 12 8 1 3 43-20 17 4. Hodász 12 7 3 2 35-17 17 5. üköritóf. 12 6 3 3 31-22 15 6. Nyírcs. 12 4 3 5 23-20 10 7. Porcsa.* 12 5 2 5 22-26 10 8. Nyírkáta 12 5 — 7 19-23 10 9. Szamossz. 12 3 2 7 16-26 7 10. Pátyod* 12 4 1 7 28-63 6 11. Kántorj. 12 3 — 9 28-63 6 12. Nagydobos 12 2 1 9 12-41 5 13. Robod* 12 2 2 8 10-33 4 •-ónként két-két büntetőpont levonva Közép-szabolcsi I. osztály 1. Nyírtelek 14 10 1 3 34-21 21 2. Oros** 14 8 4 2 45-18 18 3. Nyírib.* 13 8 3 2 35-17 18 4. Nagycs. 13 9 1 3 31-15 18 5. Búj 14 7 4 3 20-15 18 6. Demecser 14 8 1 5 39-23 17 7. Apagy 14 6 4 4 29-20 16 időben is rendre olimpiai pontszerző, azaz az első hat között van. III. KÉR. TTVE: A nagy beugró, az orániak helyére került fővárosi csapat a Spar- tacussal történt fúzióval került az NB I-be. Bár a bajnokságban a mezőny végefe- lé tanyázik, remélhetőleg a tornán bizonyítja majd, hogy többre is képes az együttes. NYVSSC: A címvédő, a hazai együttes tavaly csak jobb gólkülönbségének köszönhetően szerezte meg a győzelmet. A piros-kékek szerdán két edzőmeccset is játszottak az NB I-es szolnokiakkal, délelőtt győztek, délután viszont kikaptak. Éz a csapat jobb, vagy jó ellenféllel szemben mindig képes kitűnő játékra, remélhetőleg most is így lesz. A tervek 8. Nyírkércs 14 7 2 5 30-22 16 9. Gávaven. 14 6 2 6 22-19 14 10. Kálmánh. 14 6 1 7 30-27 13 11. Tiszát. 14 3 4 7 15-22 10 12. Érpatak 14 2 5 7 31-32 9 13. Tiszanagyf. 14 4 1 9 13-29 9 14. Tiszab.** 14 4 3 7 20-49 9 15. Tiszád.***** 14 4 1 9 30-45 4 16. Nyírp.****** 14 — 1 13 11-61 -5 •-ónként egy-egy büntetőpont levonva! Nyíregyházi városi nagypályás bajnokság: ÉVISZ—Tanárképző 6:4, Színház—Mg. Főiskola 5:3, Damjanich—Keletfa 13:2. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Jó hétvégét! Kulturális és sportprogramajánlat. —18,00 —18,30: Hírek. — Tudósítások. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. Szerkesztő: Ágoston István. SZOMBAT 8,00—10,00 : Hétvégi teríték zenével. (Hírek, lapszemle. — Évfordulónaptár. — Hobbimikrofon. — Válaszolunk hallgatóinknak. — A héten történt. . . — Riportok, tudósítások. — Műsorelőzetes.) Szerkesztő: Veszprémi Erzsébet. MAGYAR TV 8,45: Tévétorna. — 8,50: Képújság. — 8,55: Az Országházból jelentjük . . . Tudósítás az Országgyűlés novemberi ülésszakáról. — 16,55: Hírek. — 17,00— 19,00: Péntek délután. — 17,00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. - Kb. 17,30: Téka. Közhasznú információk. — Kb. 17,40: Riportfilm. — 17,55: Reklám. — Kb. 18,00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. —19,05: Reklám. — 19,10: Esti mese. Füles Maskó kalandjai. A hegedűművész. Lengyel bábfilm- sorozat. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Telefere. yitray Tamás műsora. — 21,15: Reklám. — 21,20: Az Országházból jelentjük . . . összefoglaló az Országgyűlés mai napjáról. — 22,05: Parabola. A Külpolitikai Szerkesztőség műsora. — 22,35: Gian Maria Volonte-sorozat. Giordano Bruno. Olasz—francia film (1973) — 00,25: Híradó 3. TV2 Radványi Drottyával és Aigner Szilárddal 17,00: Képújság. — 17,15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok. — Időjárás. — Zene. — 17.45: Mozaik. Telefonos játék. — 18,00: Telesport. — 18,25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. 1. Szeresd a kiskutyát, 2. Morbi dög a cethal, 3. Az eltűnt egér. — 18,45: TV2. — 19,00: Recsk 1950—1953/ 1988. Magyar dokumentumfilm. Közben: — Kb. 21,05: Híradó 2. — Kb. 23,50: TV2. — Napzárta. SKY—EU ROSPORT 6,00: Üzleti világhíradó. — 6,30: Európai üzleti hírek. — 7,00: DJ Kát Show. — 9,30: Eu- rosport étlap. — 10,00: Mobil autó- és motorsport híradó. — 10,30: Széllovas magazin. — 11,00: Sí Világkupa. — 12,00: Női mesterek tenisztornája. — szerint a TF-es Belányi és a katona Bácsi helyet kapott volna az együttesben, ám ez elmarad, mert Belányi a junior válogatott tagja. Bácsi pedig nem tud jönni. Néhány sérült is van a hazaiaknál, mindezeket figyelembe véve a címvédés nagy bravúr lenne. A torna technikai értekezletét ma délelőtt tartják. A csoportmérkőzéseken azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt, ha ez is azonos, akkor a gólkülönbség. Amennyiben ez is megegyezne, akkor a szerencse választ, hiszen sorsolás következik. A helyosztókon döntetlen esetén öt-öt hétméterest dobnak a résztvevőle, ha ez sem elég, akkor az első hibáig folytatják. Természetesen különdíjak is lesznek, így a legeredményesebb és legtechnikásabb mezőny- játékos, a legjobb kapus, valamint a legsportszerűbb csapat kap különajándékot. A Kézilabda Baráti Kör mindhárom nap tombolasorsolást rendez az utolsó mérkőzések szünetében. A pénteki program, 14,30: MAI Moszkva—Stal Mielec, 15,45: Jugovic Kac—Doker Burgasz, 17,30: Junior válogatott—Union Linz, 18,45: NYVSSC—III. kér. TTVE (Az ünnepélyes megnyitó 17,00-kor lesz.) 14,00: Nemzetközi gimnasztika. — 15,00: Széllovaglás, — 15,30: Rác Rally. - 16,00: Sí Világkupa. — 17,00: Európai kosárlabda. — 18,00: Díjugratás. — 19,00: Nemzetközi gimnasztika. — 20,00: Női mesterek tenisztornája. — 22,00: Sí Világkupa. — 23,00: Női mesterek tenisztornája. — 0,30: Rác Rally. — 1,00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7,00: Napkezdet. — 8,00: Egyveleg. Közben: 10,55: Europalia. Belgiumi művészeti fesztivál. — 14,30: Forró drót. — 15,30: Off the Wall. — 16,30: Hullámhosz- szon. — 18,30: Nemzetközi slágerstúdió., — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,35: Időlánc. Sorozatokból. — 20,00: Letorkolltak. — 20,30: Max Headroom zenés műsora. — 21,00: Koncertóra. — 22,00: Hírek, időjárás. — 22,10: Letorkolltak. — 22,40: Nemzetközi slágerstúdió. — 23,10: Power Hour. — 0,10: Hírek, időjárás. — 0,20: Egyveleg. — 1,20: Időlánc. — 1,50: Egyveleg. — 2,00: Műsorzárás. TV5 16,05: Hírek. — 16,13: Riportok. — 17,10: Esély a daloknak. Varieté. — 17,30: Konyhatitkok. — 18,00: Számok és betűk. — 18,20: Pihenőidő. — 19,00: Us- huaia. — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,40: Csillogó papiros. — 20,00: Sztriptíz. — 21,00: Vízum az egész világra. Vetélkedő. — 22,00: Tv-híradó. — 22,25: Időjárás. — 22,30: A Nyugat szeme láttára. Francia film. — 24,00: Dél-Európa. — 0,50: Műsorzárás. SAT1 6,00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30: Hírek, időjárás. — 8,35: Közkórház. Családfilm. — 9,20: ötletek konyhatündéreknek. — 9,30: Műsorelőzetes. — 9,35: Szomszédok. Családfilm; — 10,00: Hírek, Időjárás. — 10,05: Tévébolt. — 10,30: A River Plate-i csata. Angol film. — 12,15: Utazási ötletek. — 12,30: Szerencsekerék. — 13,00: Tévétőzsde. — 14,00: Műsorelőzetes. — 14,05: A valódi szellemirtók. A Labdarúgó UEFA Kupa harmadik fordulójának hét találkozóját bonyolították le. Meglepetés a címvédő olasz Napoli hazai veresége. A visszavágókat két hét múlva, december 6-án játsz- szák. SSC Napoli (olasz)—Werder Bremen (nyugatnémet) 2:3, Crve- na Zvezda (jugoszláv)—FC Köln (nyugatnémet) 2:0, Fiorentina (olasz)—Dinamo Kijev (szovjet) 1:0, Olimpiakosz (görög)— Auxer- re (francia) 1:1, Rapid Wien (osztrák)—FC Liege (belga) 1:0, Hamburger SV (nyugatnémet)— FC Porto (portugál) 1:0, Juventus (olasz)—FC Karl-Marx-Stadt (keletnémet) 2:1. Labdarúgó magyar kupafordulót rendeztek kedden és szerMost az egyszer őszinte leszek. Alig várom, hogy az esti tv-híradókban feltűnjön Káplár, vagy Bánó, mert akkor tudom, legyen bármilyen unalmas is a későbbi műsor, éjfélig le nem hunyom a szemem. Annyira felizgatnak az általuk felkínált sportjelenetek. Am most, a múlt hét derekán végtelenül elszomorodtam. Csúnya, ködös, zimankós idők köszöntöttek ránk, s tudtam, vége a nyárnak, az ősznek is. S vége a vitorlásszezonnak. Nagyon- nagyon elkeseredtem ekkor. Hiszen mily remegő izgalommal vártam eddig, hogy este nyolc körül feltűnjön a képen a szél korbálcsolta Balaton, a hullámok hátán suhanó vitorlások hada. S nem voltam egyedül! Ami természetes is, hiszen tudvalevő, mily rengetegen vagyunk mi, akik már gyermekkorunkban azért sóhajtoztunk, hogy húsz év múlva hátha jönne valaki, s bevezet majd bennünket a vitorlázás rejtelmeibe. Az se baj, hogy mi sohasem ülhetünk fel azokra a milliós hajókra. Az a fő, hogy rendszeresen értesülhetünk arról, magyar újgazdagék hogyan töltötték a hétvégét. A magyar televízió hűséges krónikásuk volt egész nyáRajzfilm. — 14,30: Pénzügyi ötletek. — 14,40: Közkórház. Családfilm. - 15,30: Tévébolt. - 15,55: Az arany lövés. — 16,05: Paradise — egy férfi, egy colt, négy gyerek. Western. — 17,00: Hírek, időjárás. — 17,10: Szomszédok. Családfilm. — 17,35: Tesztelési ötletek. —,17,45: Műsorelőzetes. — 17,50: Az Addams család. Komédia. — 18,15: A hibbantak. Vígjáték. — 18,45: Híradó. — 19,00: Szerencsekerék. — 19,30: Batman. Akciófilm. - 19,55: Időjárás. — 20,00: Charlie angyalai. Krimi. — 20,55: Hírek. — 21,00: Isztambuli emberünk. Spanyol— olasz—francia film. — 23,05: Hírek. — 23,15: A fickós Heinrich. NSZK vígjáték. — 0,40: Műsorelőzetes. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,35: Tizenhaton innen és túl. — 7,20: Szerelem és lopás (film 2—3. rész). — 9,05: Balett. — 10,05: Az Ember. — 13,35: Aranycipellő (2. rész). — 14,40: Éneklő • és táncoló ifjúság. — 15,00: Gyerekeknek a kisállatokról. — 15,30: Bajnokok tanácsai kezdő sportolóknak. — 16,15: Interszignál. — 16,45: Világhíradó. — 17,00: A dokumentumfilm új hulláma. — 17,50: Mozart: e-mol hegedű- és zongoraszonáta. — 18,05: Szerelem és lopás (film 2. rész). — 19,00: Híradó. — 19,40: Szerelem és lopás (3. rész). — 20,35: Nosztalgia. — 20,55: Nézőpont. — 22,00: Kiküldetés (film 3. rész). — 23,05: Hírek. — 23,10: Zenés műsor. SZLOVÁK TV—1 9,20: A napocska. — 9,40: A Vezúv fekete árnyéka (olasz tévésorozat). — 11,10: Cseh film (ism.). — 12,50: Kék fény (ism.). — 15,10: Nemzetközi publicisztikai műsor. — 15,55: Művelődési sorozat. — 16,25: Az éveket nem lehet megállítani. — 17,05: Bambinot (tévésorozat). — 18,20: Mezőgazdasági magazin. — 19,00: Esti mese.— 19,30: Híradó. — 20,00: Ausztrál természetfilm. — 20,25: A Vezúv fekete árnyéka (olasz tévésorozat). — 21,55: Dokumendán, ezúttal már az NB I-es csapatok is bekapcsolódtak a küzdelmekbe. Közülük négyen — Békéscsaba, Csepel, Tatabánya, Vasas — már búcsút Is mondtak a kupának. Eredmények. Sajóbábony—Pécsi MSC 0:1, Ajkai Bányász—FTC 1:2, Pénzügyőr—MTK-VM 1:2, Motin TE— Vác 0:2, Mád—Tatabánya 1:1 (llesek: 9:8), Kecskeméti TE—BP. Honvéd 0:1, Borsodi Volán—Ü. Dózsa 0:1, Dorog—Veszprém 2:3, Leninváros—Debreceni VSC 0:2, Szegedi Dózsa—Rába ETO 1:2, Pécsi Postás—Videoton 0:5, Dunaújváros—Békéscsaba 3:0, Ajka Hungalu—Siófok 0:1, Mohács— Csepel 1:0, Debreceni Kinizsi— Vasas 1:0, Haladás—Sabaria 1:1 (ll-esek: 4:3). ron. Mint ahogy el is várta az ország. Cinegemadár, hova lett a nyár? Ml lesz velünk e zord, zúzmarás időben á vitorlásversenyek nélkül,..!? Napokig lógattam az orrom, ám most vasárnap este felvidult át arcom. Mert újból feltűnt a képernyőn Káplár, s tudtam, nem kell már sokáig keseregnem. Lesz itt már megint sporttörténeti esemény! Lett is. Jött az alkalomhoz illő méltóságteljes felvezetés: amatőr teniszverseny Budapesten! Néhány ráérős színész, meg újságíró íitö- gette a labdát, a magyar nemzeti média élénk érdeklődésével kísérve. Szokás szerint. A nagy események bennem mindig nagy gondolatokat ébresztenek, így negyed kilenc tájban hiánypótló ötletem támadt. Péntek este néhány cimborámmal beülünk a Dínomdánom nevű híres kocsmánkba, hogy eldöntsük, melyik hát a jobb sör: a barna-e, vagy a világos. Meghívjuk a tévét is. Hiszen a kérdés nem akármilyen jelentőségű. Egy egész ország körmét rágva várja a választ. Majd csak úgy, mint egy-egy hazai vitorlás- verseny láttán. B. ti. tumfilm a zólyomi várról. — 22,05: Mint a méreg (cseh film). — 23,30: A szovjet tévé zenés műsora. SZLOVÁK TV—2 15,55: A számítógépekről. — 16,25: Angol nyelvtanfolyam. — 16,55: A nap percei. — 17,05: Publicisztikai film. — 17,25: Zenés összeállítás. — 17,55: Tanya (tévéjáték). — 18,40: Visszaemlékezés Ilj lesre (doku- mentumfiltn 1. része, FF). — 19,10: Totna. — 19,30: Híradó. — 20,00: Sparta Praha—Skoda Plzen, jégkorogmérkőzés (a szünetekben: Híradó). — 22,00: Világhíradó. — 22,35: Az éjszakák bírói (tévéjáték). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: DIRTY DANCING (PISZKOS TÁNC) (am.) Ea.: 18 és 18 óra! NEW YORK-i TÖRTÉNETEK (am.) Ea.: 20 óra! Video ház: A KIS CSÁBÍTÓ (fr. mozi) Délutáni előadásra! TÁNCOLJ, VAGY MEGHALSZ (am. video) Délelőtti előadásra ! Béke mozi: DÉMONOK-ÖRDÖGÖK (fr.) Ea.: 16, 18 és 20 óra! Móricz mozi: KÉTSÉGBEESVE KERESEM, SUSANT (am.) Ea.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Fehérgyarmat: PINK FLOYD — A FAL (am.) Kisvárda: NTNDZSÄK HARCA (japán) Mátészalka: KUTYÁM JERRY, LEE (K—9) (am.) Nyírbátor: EMMANUELLE (fr.) Csenger: ROBOTZSARU (am.) Nagykálló: VESZEDELMES VISZONYOK (am.) Tiszavasvári: GODZILLA A MECHAGODZILLA ELLEN (japán) Vásárosnamény: A 29-ES VÁGÁNY (ang.) 24., péntek 19,00: RIBILLIÖ BECSBEN. Örkény—Szigligetibérlet. DECEMBER 31-IG KARÁCSONYI FÖFOTÖ AKCIÓ A CENTRUM ÁRUHÁZBAN! Színes amatőr hívás-nagyítás, C 4. méretben 20% kedvezménnyel. KERESSE FEL A CENTRUM ÁRUHÁZÁT! Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja 4‘ Főszerkesztő: KOPKA JANOS. Főszerkesztő-helyettes: DK. ANGYAL SÁNDOR Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zrínyi u. 3—5. 4401. Szerkesztőségi P°staflók: 47. Lapkiadó posta- flókszám: 25. Telefon: 11-177. Sportrovat: 10-»». Hirdetésügyben: 10-150. Telez: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar PosM. IJŐflzethet« nMndcri postahivatalnál és hírlapksézbesítönéi. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 530 forint, egy évre 1300 forint. INDEXSZÁM: 25 009 HU ISSN 5133—2053 Fütballbajnokságok Körömrágó IÍT M (sport j HALLGASSUNK L - NÉZZÜNK MEG RJ 1989. november 24., péntek