Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-07 / 237. szám
8 || Kelet a nSagpropszás hétvégi melléklete 1989. október 7. Vizsgabeszélgetés Teleki Pállal Les-hegy, Lacfi nádor utca — félszázados emlék — a Árulkodó nevek Diákéveim nagy érdekességei voltak, hogy mint rászoruló egyetemi hallgató, már elsőévesen az egyetemen végzett dolgaim után elmentem muzsikusnak a közeli vendéglátóhelyekre. Először egy kis budai kocsmába cigányprímásnak, amin jól kerestem, — bár alvási időm kevés maradt — de a zongorát, édesanyám díjnyertes hangszerét jobban kedveltem. Ezt megtudva az éppen ott mulató egyik professzorom, Bajcsy-Zsi- linszky Endre, átvitt másik kedves vendéglátóhelyére, az Attila körúti Kakukk-bárba, akkoriban a főváros egyik legelegánsabb mulatóhelyére, és a betegszabadságon lévő bárzongorista helyett pillanatok alatt eladott oda bárzongoristának. Itt szórakozott kis társaságával együtt egyik közgazdasági egyetemi professzorom, gróf dr. Teleki Pál később miniszterelnökünk, aki hamarosan behívott az egyetemi dolgozószobájába és „vizsga” címen beszélgetést kezdett velem. Libanon és Palesztina Ez az első vizsgám, a kollokvium csupa hazugságommal kezdődött. Hogy milyen nyelveket tudok, hol jártam külföldön, és milyen tudomány érdekel, félelmemben, hogy tágabb ismereteket követel majd tőlem, csupa nullával válaszoltam. Hamarosan megértve, mekkora hiba volt ez, a következő meghívásán, melyen nemcsak szigorlatoztam, hanem mint jól végzett pilóta és matróz is bemutatkozhattam, és hat nyelvet beszélőnek, nyolc országot bejártnak és kilenc tudomány után érdeklődőnek vallhat- tam magam. Arra a kérésemre, hogy jogász is szeretnék lenni, rögtön pótindexet hozatott nekem erre. És visszakérdezett: tudom-e, hol töltötte a nyarat? Nem tudtam, mire elmondotta, hogy, — mint a Népszövetség egyik fontos bizottságának a vezetője — azzal a megbízatással ment a Közel-Keletre, hogy a Törökország és a mai Libanon közti határvitában, az igazításoknál néhány ottani falu hovatartozásáról döntsenek. Szóval a zsidó és mohamedán világban járt, a két nagy világvallás közötti félúton. Arra kért, mondjak neki egy jó viccet erről a környékről. A „KISZMET” meséje Sok minden történt velem akkoriban és ottanában, de—tekintettel tanárom nagy rangjára—olyasmit mondtam el neki, amit nemrég olvastam és jól megjegyeztem az úton olvasott, világhírű írónk kitű-, nő könyvéből, aminek a címe „Röptében a világ körül” volt. E szerint egy zsidó asszony viszi a jeruzsálemi villamoson apró gyermekét. A picike pisilni akar és mivel a mamának a táskájában van erre a célra egy éjjeliedény is, a mama gyorsan előveszi a bilit, ráülteti a gyereket és amikor minden kész,.kiönti a pisit az ablakon. Igen ám, de a bili tartalma éppen ráömlik egy villamos előtt gyalogoló mohamedán férfi, — egy jelvényei szerint is szent városába, Mekkába igyekvő — feldíszített turbánjára, amelyért, mivel szaglás után rájön, hogy mi volt ez, a szentségtörésért hite szerint ölnie kell. A zarándok fel is horkan, de az épp leszállók között meglátva, hogy a szentségtörők egy anya és a kisfia “voltak, maga elé veti a szent zarándokjelet és csak ennyit mormol: „Kiszmet”, (vagyis Sors, azaz a Sors akarta így.) Professzorom, várakozásom ellenére nagyon megköszönte a tréfát, és amikor rákérdeztem, hogy miért, gyorsan válaszolt: „ Mert kiderítetted nekem, hogy a vallások, papok hamarabb békét kötnek, mint a politikusok.” Később, mint újságíró, figyelemmel követve pályáját, lassan megértettem, mire gondolta ezt. Rám ruházta egyetemi előadásaiból jegyzet készítését, amit feleségem gyorsírt és lesokszorosítva jó pénzért árultam. Más professzoraimnál is bizalomba kerültem, így például Bajcsy-Zsilinszky Endre rám bízta a lengyelektől kapott hatalmas pénzösszeg visszautasítását, és utána rögtön pár pengőért elvitette velem zálogházba ezüstóráját. Szóval —jól vizsgáztam... —gesztelyi— Újabb névtudományi forrásmunkával gazdagodott megyénk. Nemrégiben jelent meg Debrecenben a Szabolcs-Szatmár megye földrajzi nevei című sorozat negyedik kötete. A debreceni egyetem magyar nyelvtudományi tanszékének és a Mátészalkai Városi Tanácsnak a támogatásával látott napvilágot Kálnási Árpád: A mátészalkaijárás földrajzi nevei című becses munkája. A szerzőt, az egyetem nyelvész docensét, nincs szükség külön bemutatni, hisz megyénk könyvforgató és múltja iránt érdeklődő lakossága jól ismerheti őt korábbi művei alapján. 1984-ben A fehér- gyarmati járás földrajzi nevei, 1987-ben pedig Jakab László társszerzőjeként A nyírbátori járás földrajzi nevei című impozáns köteteket is az ő neve fémjelzi. Most megjelent újabb kötetével ismételten bizonyítja, hogy a megyénkhez szoros szálakkal kötődő szerző profi a szakmájában. Az ízléses kivitelű, vászonkötésű munka a debreceni Alföldi Nyomdából került ki ebben az évben. Több mint hatszáz oldalán a volt mátészalkai járás 24 településének teljes jelenkori névanyagát, és több régi, ma már nehezen hozzáférhető forrásmunka számtalan történeti adatát találhatja meg az érdeklődő. Az egyes települések bel- és külterületi nevekre tagolt betűrendes adattárát mindenütt széles körű tájékoztatást adó és tudományos igényű településtörténeti ismertetés vezeti be. Ezekből az ismertetésekből nemcsak a tudományos kutató, hanem a szülőföldje múltja és jelene iránt érdeklődő egyszerű ember is bőségesen meríthet. A kocsordiak például megtudhatják belőle, hogy falujuk már 1270-ben feltűnik az írásos emlékekben, a falunév pedig abból a régi kocsord köznévből alakult ki, ami a disznókömény nevű növényt jelölte hajdan. De a most falujuk határát egységesnek gondoló sza- mosszegiek is adatot találhatnak a kötetben arról, hogy a középkorban az azóta elpusztult Bachna és Tenyhe falvakkal kellett osztozkodniuk azon a területen, amit ma határuknak mondhatnak. Ám, ez a két kiragadott példa csak csöpp a tengerből! Kálnási Árpád munkája számot ad a 24 település hajdanvolt birtokosairól, a lélekszám évszázados alakulásáról, szinte mindenről. A betűrendes adattárban a szerző nem csupán földrajzi neveket közöl, hanem a lehetőséghez mérten magyarázza is azokat, sőt történeti-, gazdálkodás-, birtoklás-, művelődéstörténeti és néprajzi adalékokkal is kiegészíti. így a kötet túlmutat a névtudomány szűk keretein, és egy sor más tudományág művelői számára is forrásmunkává szélesül. A földrajzi nevekhez kapcsolódó egyéb adalékoknak ez a sokrétűsége teszi Templomok, plébániák Páratlan nemzeti érték A helyreállított nagyszekerest templom A közelmúltban Nyíregyházán ülésezett az Országos Egyházművészeti, és Műemléki Tanács, amely a II. vatikáni zsinat szellemében a magyar püspöki kar égisze alatt alakult meg 1967-ben. A tanács — mint a neve is mutatja —, tanácsadó szerv,, amely az Állami Műemlékvédelmi Hivatallal együtt a katolikus egyházmegyék műemlékeinek és az új létesítményeknek a védelmét és irányítását szolgálja. Valueh Istvánt, a Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatóját, a szabolcsi tanácskozás alkalmából, kértük, hogy adjon áttekintést a tanács munkájáról, az egyházi műemlékvédelem helyzetéről, valamint a szabolcsi tapasztalatokról. — Társaságunk nem jogi személy« de felöleli a megyék egyházművészeti bizottságaiból kiválasztott tagságot, és az ő révükön érvényesíti azokat az esztétikai alapelveket, amelyeket az általános művészeti értékek és a II. vatikáni zsinat liturgikus megújulásának szellemében kíván megvalósítani. Működése párhuzamos az állami műemlékfelügyelőséggel . —Bizonyára nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy az egyházi műemlékek páratlan nemzeti értéket képviselnek. — Az ország műemlékeinek 70-80 százaléka egyházi. Közülük a legtöbb templom, de plébániák, létesítmények, útmenti keresztek és egyéb emlékek is ide sorolhatók. — Milyen állapotban vannak ezek? — Az egyház kezelésében lévő templomokat gondozottaknak lehet mondani. Persze ez hatalmas anyagi áldozatokat követel. A karbantartás és felújítás évről évre többe kerül. A hívők és nem utolsó sorban az állam támogatásának köszönhető, hogy templomaink többé-kevésbé rendben vannak. A kiemelkedő jelentőségű műemlékek — mint például a bazilika, a tihanyi apátság, a Mátyás-templom stb. — védelmére az állam igen nagy összeget áldoz, tudomásom szerint az idén 60 millió forintot fordít ilyen célokra. Meg kell említeni, hogy külföldről is jelentős támogatás érkezik. A templomfelújítás Szabolcs megyei programja is példás. Ritka kincs a tákosi, a nagyszekeresi, a tiszacsécsei templom. Örömmel látjuk, hogy most is több templom felújítása — mint például a nyírderzsi, piricsei — folyamatban van. — Útón-útfélen látni, hogy új templomok is épülnek. A közeljövőben éppen Jósavárosban kezdik el egy új templom építését... — Bár az utóbbi negyven évben nehézségbe ütközött a templomépítés, mégis közel kétszáz új templom és több mint száz kápolna épült. Szabolcs- Szatmár megyében megtekintettünk több templomot is. Az újak közül, amelyeket láttunk, a ho- dászi, de különösen a vajai római katolikus templom nyerte el a tanács tetszését. Külön figyelmet érdemel a borbányai templom, amelyet Bán Ferenc tervezett, és hadd említsem meg, mindannyiunknak nagyon tetszett Sebestyén Sándor ottlévő plasztikája. Örömmel tapasztaltuk, hogy az újszerű megoldásokat kereső festő, a badacsonyi Udvardi Erzsébet művei már ennek a megyének templomaiban is megtalálhatók. — Gondolom, a szerzetesrendek visszaállítása különös feladatokat ró a tanácsra, az egyházra. — Valóban. A régi épületek, amelyeket már visszakaptunk, többnyire rossz állapotban vannak, s ráadásul kiegészítő helyiségekre is szükség van, mint például kápolnákra, termekre. — Hogy tetszettek az egyházművészeti tanácsnak megyénk műemlékei? — Eddig is tudtuk, mennyire gazdag a megye egyházi műemlékekben. Bár nincs olyan jelentős temploma, mint Esztergomnak vagy Egernek, de több kisebb népi jellegű régi templom található itt, mint bárhol másfelé az országban. Szerencsére a török hódoltság megkímélte ezt a vidéket, és több olyan román vagy gótikus stílusú templom is megmaradt, amilyenből kevés van az országban. Bodnár István érdekessé a kiadványt az egyszerű emberek számára is. A hodászi Les-hegy név például nem csupán a történészek figyelmét keltheti fel a középkori védelmi-vonalra történő utalással, hanem a faluját szerető egyszerű hodászi emberek lokálpatriotizmusát is fokozhatja: „No lám, ilyen jelentős volt ez a mi kis falunk már a középkorban is!” Az efféle érzelmi hatások mellett persze gyarapodhat a helyi lakosság helytörténeti ismerete is ebből a kötetből. A szamosszegi Lacfi nádor utcáról például nemcsak azt árulja el Kálnási, hogy Arany János Toldi című művének egyik hőse után alakult ki, hanem azt is, hogy régebben ezen az utcán volt a zsidó templom, Ardai Józsi boltja, Kacsa Miklós boltja, Náci hússzéke stb. Ez pedig már olyan falutörténeti adalék, amit a fiatalabb nemzedék csak innen, Kálnási Árpád munkájából ismerhet meg. Fokozza az adatok hitelét és használhatóságát az egyes települések névanyagához kapcsolt áttekinthető kül- és belterületi térkép- vázlat is. Ezek helyrajzi számainak segítségével az adatok jelentős része helyhez rögzíthető, mintegy élővé tehető. A kötetet lezáró szótár a névelemek értelmezését, a források jegyzéke pedig az ellenőrizhetőséget szolgálja kiválóan. Úgy vélem, hogy Kálnási Árpád munkájának ott a helye Szabolcs- Szatmár-Bereg megye valameny- nyi könyvtárában, és az egyéni érdeklődők könyvespolcain is. Honismereti és helytörténeti jelentősége pedig arra kötelez, hogy a volt mátészalkai járás 24 településének általános és középiskoláiba még tanácsi vagy egyéb támogatás útján is eljusson ez a kézikönyvszámba menő munka. Balogh László A 25. Karikatúrabiennálén kiállított müvekből Tettamanti Béla: T öbbpártrendszer
