Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-07 / 237. szám
1989. október 7. Hétvégi Interjú — Az élő zenét megöli a technika — A cigányzene alkonya? — Zenekarok fogyókúrán Zeneszó, vacsoraasztalnál Mesékről nem érdemes vitatkozni. így arról sem, ki mit ért szórakozáson. A hagyományos felfogás szerint egyvalami mindenképpen idetartozik: olykor-olykor elmenni egy vendéglátóhelyre, ahol az ember kedvére való társaságban, némi itallal, jó vacsorával — ,v nem utolsó sorban kellemes zenével, tánccal múlathatja az időt. Mennyire jellemző ez manapság? Erről beszélgettem Kanda Ferenccel, az Országos Szórakoztatózenei Központ megyei kirendeltségének vezetőjével. 0 Ha nem tévedek, a zenészeken, lemezlovasokon kívül, akik ugye munkájuknál fogva óhatatlanul kapcsolatba kerülnek önökkel — voltaképpen nagyon kevesen tudják, mi fán terem az OSZK, amelynek pedig megyei kirendeltsége működik Nyíregyházán... — Tényleg így van, a rövidítés alapján mindenki az Országos Széchényi Könyvtárra gondol... Komolyra fordítva a szót: az Országos Szórakoztatózenei Központ a szakszervezetnek egy olyan intézménye, amelyik a vendéglátóiparban dolgozó, működési engedéllyel rendelkező zenészek, diszkósok érdekvédelmével, ügyesbajos dolgaival, közvetítésével foglalkozik. De még az is előfordul, hogy amikor bejönnek hozzánk, ajánljunk egy zenekart a lakodalomba, megkérdik, nem tudnánk-e keríteni szakácsot is... A múltkor pedig vőfély után rohangáltam egy hétig... 0 Őszintén szólva, nem vagyok éppen gyakori vendég az éttermekben, presszókban, bárokban, de azzal magam is tisztában vagyok, hiszen úton-útfélen tapasztalom, hogy nincs meg a régi becsülete az élő zenének. A legtöbb helyen bekapcsolják a magnót, s ezzel meg van oldva a zene, mint szolgáltatás. — Amikor az intézményünk megalakult, még rengeteg zenész volt. a vendéglátóhelyek is adtak arra, hogy jó muzsikusok legyenek náluk. De mióta elkezdték kiadni az üzleteket szerződéses üzemeltetésbe, lassan, ám úgy látszik, megállíthatatlanul romlik a helyzet. Most 85— 95 cigányzenészünk van a megyében, és gondolja el, négy évvel ezelőtt ez a szám 300 fölött volt. 0 Akiket elküldték, azok a muzsikálással is felhagytak? Vagy az ország más vidékein még nagyobb keletje van az élő zenének? — Nem jelentéktelen hányad, mégis a kisebbik rész a pályaelhagyók aránya. A többség elment más megyébe, vagy külföldre szerződött. De a jelenség, amiről szó van, az egész országra jellemző. Csak a mi megyénket az átlagosnál is jobban sújtja. Itt, egészen biztos, ha valaki kivesz egy üzletet szerződésbe, első dolga, hogy elküldi a zenészeket. Ez fokozottan érvényes a cigányzenészekre. 0 Mi lehet az oka? Ahogyan mondani szokták, szemléletbeli kérdésről van szó, esetleg arról, hogy nálunk még kevésbé van pénze az embereknek szórakozni? Vagy másban rejlik a magyarázat? — Amit említett, mind igaz. Bár itt is él jó sok ember, akiknek van pénze... Véleményem szerint elsősorban mégis arról van szó, hogy az üzletvezető minél rövidebb idő alatt, minél kisebb befektetéssel, minél nagyobb haszonra szeretne szert tenni. És mondjuk három zenész elbocsátásával évente három-négyszázezer forintot már megspórol. Hogy aztán ez valójában hány olyan vendég elvesztését jelenti, aki a zene miatt járt szívesen abba az üzletbe — azt ma még nem lehet felmérni. 0 Gondolja, hogy az emberek manapság is igénylik még a hagyományos értelemben vett szórakozást, tehát ha nem is gyakran, de néha-néha azért most is szívesen elmennek táncolni, vagy cigányzene mellett „nlatni egy kicsit? — Egész biztos, hogy van ilyen igény. Ha valaki elmegy egy vendéglátóhelyre, ott eltölt egy-két órát, iszogat egy kicsit, utána biztos, hogy szeretne mulatni egyet, és akkor kellene a zenész... Nem feltétlenül cigányzenekar, mert az az igazság, hogy ilyenkor egy édes-bús magyamótát már el tud kísérni egy zongorista is... Jelenleg összesen három cigányzenekar van az egész megyében — Bencziék, aztán a Szindbádban és Csen- gerben van egy-egy zenekar. Tehát kettő Nyíregyházán, egy pedig vidéken. Ami azt jelenti, hogy ez a hagyományosan magyar műfaj, ami a népzenéje, lassan elsorvad. Azt nem merem mondani, hogy sorvasztják, de hogy sorvad, az biztos. 0 Amint az is biztos, hogy kár érte. Annál is inkább, mert hiszen esetleg betolakodik a helyére mondjuk a lakodalmas rock... — Hál’istennek még nem jutottunk idáig. Nem mondom, hogy a vendég kérésére nem szólal meg néha- néha egy ilyen nóta is, de a zenészeink igyekeznek a jó ízlés határain belül maradni. 0 Visszatérve a cigányzenészekhez. Említette, hogy leghamarabb őket küldik el. Mit tudnak tenni az érdekükben önök? Új helyet bajosan találnak nekik, legalábbis itt a megyében, az átképzés pedig az ő esetükben aligha jöhet szóba... — Pedig bizonyos értelemben ez utóbbi történik. Átképezzük őket tánczenésszé. Gitárossá vagy dobossá. 0 Hát ez eléggé furcsa lehet — az egykori prímás a dobnál, netán gitárral a kezében... — Ez azért is kétségbeejtő, mert a cigánygyerek soha nem lesz olyan gitáros vagy dobos, mint amilyen nagyszerű hegedűs lehetett volna. De a szülő kénytelen azt mondani, édes fiam, te ne tanulj hegedülni, mert azzal az életben meg nem fogsz élni! Képzelje el, hová jutottunk, amikor a Sánta Ferenc, akinek az üknagyapja is prímás volt. a fiát most pódiumhegedűssé neveli. Mert már ő sem látja biztosnak a fia jövőjét egy cigányzenekarban. Vagy egy másik példa. Egy tisztességes cigányzenekar az öt ember. Újabban ezt is megpróbálják lefaragni háromra. Ebben valószínűleg Lakatos Sándor a hibás, Münchenben ő próbálta ki először az új felállást: prímás, bőgős, cimbalmos. A többiek pedig úgy gondolták. ha az NSZK-ban bevált, jó lesz itthon is. Ezért vannak nálunk is most már csak háromtagú cigányzenekarok, ami viszont nem cigánybanda. Ma már az országnak csak azon a vidékein vannak cigányzenekarok, ahol nagy az idegenforgalom. 0 Azt már szinte meg sem merem kérdezni, mi van akkor az oktatással, a képzéssel, továbbképzéssel, ami ugyancsak az önök feladatai közé tartozik. — Az ország 19 megyéjéből mindössze háromban— négyben foglalkoznak cigányzenészek oktatásával. Mi nem tartozunk közéjük. De a könnyűzenével sem sokkal jobb a helyzet. A könnyűzenei stúdiókat eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy a zenészek továbbképzését biztosítsák. Ehhez képest ma ott tartunk, hogy a zeneiskolában meg nem felelt, vagy onnan kisodródott gyerekek „póttanulási helye” lett szinte a stúdió... Tehát a zenészek sem érzik már szükségét annak, hogy folyamatosan továbbképezzék magukat, új technikákat, új formákat tanuljanak meg. ® Pedig, gondolom, ebben egyetértünk, erre igencsak szükség lenne, hiszen, a színvonal talán a legfőbb garancia arra, hogy egy tánczenekar vonzza a vendégeket. — A tánczenekarokat meg fogja ölni a technika. Mert még mindig olcsóbb beszerezni egy dobgépes orgonát, egy szintetizátort, vagy valami más, több embert helyettesítő hangszert, mint egy egész zenekart elkalmazni. Szóval itt sem sokkal rózsásabb a helyzet, bár tánczenészből egyelőre lényegesen több van — úgy hetvenen lehetnek, ami körülbelül húsz zenekart jelent.De négytagú zenekar talán már nincs is.Általában kéttagúak, dob—gitár, dob—billentyűs hangszer, sőt, két gitár — még ilyen is van... Ez persze mindenütt a színvonal rovására megy, ettől csökken a forgalom, amit felrónak a zenészeknek, dehát két ember nem is csinálhat igazán jó zenét... % V agy is lassan kikopnak a zenekarok, a zenészek a vendéglátóhelyekről. Még Nyíregyházán is, ahol pedig viszonylag több lehetőség volna. — Már olyan helyen is, mint a Zöld Elefánt vagy a Borsodi Söröző, ahol mindig cigányzenekarok voltak, már ott is megszűnt a zenekar, most egyáltalán nincs zene. Illetve az utóbbi helyen hetente egyszer játszik egy félamatőr, egyébként nagyon jó country-együttes. 0 Egy dologról nem beszéltünk még: ezeknek az embereknek a keresetéről. Igazán nem akarok senkinek a zsebében turkálni, de mégis, úgy nagyjából, mennyit lehet keresni zenével „az éjszakában”, manapság, itt az ország távoli csücskében. '— Meg fog lepődni: csak pár száz forinttal többet a minimálbérnél... Megyénkben a zenészek napi átlagbére 201 forint, s 26 munkanappal számolva ez havonta 5200 forintot jelent. Bruttó. 0 No de velem együtt most nyilván az olvasó fejében is megfordul, hogy hát igen, ez az alapfizetés, csakhogy ennek bizonyára többszöröse a borravaló... — Nehogy azt higgye! Az emberek többségének már nincs pénze ilyesmire. Kétségtelen, akad még néhány bőkezű vendég, de őket szinte személyesen ismerjük. 0 A vonóba húzott százas ezek szerint már csak a régi szép idők emléke? — Ha nem veszi rossz néven, százast ma már nem illik a vonóba húzni — ötszázas, ezres járja... De, ismétlem, az ilyen vendég nem gyakori. A tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni, hogy a diszkósok ennél lényegesen jobban keresnek. £ Apropó: diszkó. A szórakoztatóiparban ez vaw tószínűleg egy virágzó „üzletág” Nálunk még igen. Pedig egy estére a diszkósnak is ki kell annyit fizetni, mint egy zenekarnak. — Az ftaluk nyújtót „produkcióval” mennyire elégedettek? Hiszen önök szervezik számukra a tanfolyamokat, nyaranta Sóstón országos tábora van a disc- jockey-knak, azaz lemezlovasoknak... — Diszkósa válogatja. Akinek fontos, hogy állandó piaca legyen, az nagyon tisztességesen igyekszik tartani a színvonalat. A diszkósnak jó kiállásúnak, jó fellépésűnek kell lennie, a repertoárja friss legyen. Én elégedett vagyok a diszkósainkkal, ők tudják, mit kell csinálniuk azért, hogy életben maradjanak, és mindent meg is tesznek ennek érdekében. 0 Miért „fiús” szakma ez? Én legalábbis még sosem hallottam lány-lemezlovasról. — Azért nagyon kemény dolog ám egy szórakozóhelyen. megjegyzéseknek, molesztálásoknak kitéve, egész éjjel talpon lenni... Ennek ellenére az idén két lány is volt a táborban, egyikük hajdúszoboszlói, a másik éppen nyíregyházi s ő az egyetlen lány a megyében a diszkósok között. ® A videodiszkó mennyire jelent konkurenciát? — Egyre kevésbé, szerintem a videodiszkó ideje lejárt. Csak addig volt érdekes, amíg a népszerű együtteseket, popsztárokat másutt nem lehetett látni. Most már akik diszkóba mennek, táncolni akarnak, a popzenészeket láthatják a televízióban is, pláne mióta a műholdas adásokat lehet fogni. 0 Végül is milyen jövőt jósol a vendégek szórakoztatására hivatott zenének? —Nem tudom. Én nagyon szomorú vagyok. Újabban az üzletvezetők már a zenész szerződésének lejártát sem akarják megvárni, foggal-körömmel kell harcolnunk, esetleg pereskednünk azért, hogy legalább addig, amíg ez a szerződés érvényes, ne tegyék utcára a zenészt. Ilyen esetünk volt például a nagyhalászi Erzsébet presszóval, de ott szerencsére sikerült szót értenünk az áfésszel. A nagykállói áfésznél viszont munkaügyi döntőbizottság elé kellett vinni az ügyet, ami aztán úgy elhúzódott, hogy időközben valóban lejárt a zenészek szerződése... Két— három év alatt persze normális körülmények között is megunják ugyanazt a zenekart hallgatni. A legnagyobb baj az, hogy most már nagyon nehéz megoldani azt az egészséges forgást, ami korábban megvolt. Azt hiszem, váltanunk kell a tevékenységünk jellegén. A zenészek eddigi közvetítése helyett az OSZK-nak valamiféle szolgáltató, menedzselő intézménnyé kell alakulnia. Annál is inkább, mert megszűnt az OSZK eddigi monopolhelyzete, most már több műsoriroda is foglalkozik a zenészek közvetítésével. Az OSZK csak most kezdi kialakítani külföldi kapcsolatait, amelyek révén más országokba is közvetíthet majd zenészeket. Ha versenyben akarunk maradni, változtatnunk kell. 0Köszönöm a válaszait Gönczi Mária 5 csupán a véletlen egybeesése, hogy azokban az órákban, amikor itthon transzparensekkel vonultak fel a tüntetők a 4-es számú főút mentén a kisvárdai-dögei kereszteződésben, hogy kifejezzék mélységes felháborodásukat az alma gyalázatoson alacsony felvásárlási ára miatt—kollégámmal Finnország északi részén, a Lappföld szegélyén egy község gyümölcsfeldolgozó üzemének igazgatói irodájában almalével teli poharat emelt a magasba a vendéglátó, egészségünkre. Hamisítatlan jonatán íz idézte a csaknem kétezer kilométerre lévő szabolcsi almáskerteket. Mivel tüzetesebben érdeklődni kezdtünk—lévén újságírók, akikbarátimeghívásnak tettünk eleget a Kainun Sanamat testvérlapnál — az igazgató elmondta; Jgen, ez az Önök almájából készült, de nekem nincs közvetlen kapcsolatom a termőhellyel, én egy nagyobb mennyiséget azoktól az osztrákoktól vásároltam, akik a maguk megyéjéből szállították az almát vagy a levét kamionban.” Itthon értesültem a tiltakozó akcióról, s elszorulta szívem. Nem vagyok gazdasági szakember, csupán felületes ismereteim vannak a külkereskedelem áttekinthetetlenül kusza világáról. Azt azért képes vagyok felfogni, hogy itt valami nincs rendjén. Ha az osztráknak megéri eljönni ide kamionnal, s ezt követően a távoli finn üzem igazgatója is elégedetten dörzsöli a markát, amikor Nyugat-Európa több országába szállítja a jonatánból préselt almalevet, akkor mi itt filléreken háborúzunk, évek óta nagy vereségeket szenved a piacon a szabolcsi almatermelő. Miféle rejtélyes utak, szándékok lehetnek az ilyen felfoghatatlanul nagy különbségek mögött? Hiszen a tény, tény: az alma itt megterem, ahhoz, hogy Ausztriába vagy máshová szállítsák, befektetés kell, s hogy a feldolgozóhoz még tovább jusson, újabb ráfordítás szükséges. A végén—a termelő kivételével—mindenki jó! jár, miközben a kemény valuta tíz- és százezrei más nemzetbeli üzletemberek kezén forognak, erszényébe jutnak. Jó volna most belátni a külkereskedelem kártyájába, talán nyomban kiderülne, hogy vagy valakik nem ismerik a játékszabályokat, vagy nem mernek kockáztatni, talán figyelmetlenek „a lapjárásnál” s ezért lépten-nyomon a vesztes oldalán ülnek. Valahányszor hallom a rádióban, látom a televízióban, hogy a különböző külkereskedelmi cégek, vagy most már nagyon sok vállalat prominens szakemberei röpködnek szanaszét a világban üzletkötés reményében, vagy valamiféle tájékozódás gyanánt, a kétkedés ördöge belém költözik. Hiszen távolról sincs arányban az így világot járó emberek létszáma (tetemes valutával fedezett költsége) azzal a haszonnal, amit mi, állampolgárok remélünk. Szakértelem, avagy megfelelő kapcsolatok hiánya játszik itt közre? Egyáltalán; keressük-e mi az utakat, a módokat, a lehetőségeket arra, hogy elhelyezzük a világpiacon termékeinket, többek között a most Szabolcsban a tüntetés során a földbe taposott almát? Gyanítom; legfeljebb próbálkozások vannak, de ezek gyorsan elerőt- lenednek. Alapozom ezt afeltevésemet arra az ajánlatra, amit Nyíregyháza testvérvárosa. Kajaani tanácsán a polgármester-helyettes tett elénk. Hajdú, Szolnok és Szabolcs megyei vállalatok névsorát tartalmazza ez a kimutatás, olyan cégekét, amellyel a Kajaanin Ulkomaankauppa Oy (egyszerűbben; Kajaani Külkereskedelmi Vállalat) kapcsolatot szeretne létesíteni gazdasági együttműködésre. Kaptak egy listát, amelyen szerepel az Alkaloida Vegyészeti Gyár, a Szat- már Bútorgyár, a FEFAG, a Nyírség Konzervgyár, a Nyíregyházi Mezőgép munkája, terméke éppúgy, mint a Szabolcs Cipőgyár, a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet, vagy az EP- SZER tevékenysége. Ismerik az itteni próbálkozásokat, a politikai változásokat, a súlyos gazdasági problémákat, s nem titkolt szándékuk: úgy akarnak valamilyen kölcsönös kapcsolatot létesíteni, hogy segítsenek rajtunk, de ők se járjanak rosszul. Ha jól tudom, megyénkben van megbízottja a Kereskedelmi Minisztériumnak, mind több új szervezet és vállalat is élhet már export jogával. De vajon élnek-e? (Utóirat; az említett kapcsolatfelvételi ajánlatot pontos címmel, telex- és telefonszámmal bárki rendelkezésére bocsájtjuk.) Angyal Sándor y Kelet I A IrtiflydfiMiiZdll hétvégi melléklete
