Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
2 Kelet-Magyarország 1989. október 21. Tízmillió a munkanélkülieknek Újrakezdés hitellel t Átképzési támogatós kétezer embernek Egyre szorítóbb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaerőhelyzete: a gazdaság szükséges változásai itt csapódnak le legérezbetőbben. A munkaerőpiacon az eddigi elhelyezkedésre várók mellett megjelennek azok az újonnan elbocsátottak, akik hazatérnek, s itt szeretnének dolgozni. Lelassultak az ipari beruházások, az itt lévő vállalatok is kevesebb emberrel igyekeznek megoldani feladataikat. Ezért volt rendkívül jelentős. hogy a múlt év elején a költségvetés létrehozta az elkülönített foglalkoztatási alapot, melynek döntő hányadát munkahelyteremtő beruházások támogatására, kisebb részét különböző foglalkoztatási szolgáltatások fejlesztésére, az átképzésre, a munkanélküliek segélyezésére, közhasznú munkákra és a korengedményes nyugdíjazásra fordítják, valamint fedezik az újrakezdési kölcsön kamatait. A megyei tanács vb legutóbbi ülésén tájékoztatót kért a testület minderről. A krónikus foglalkoztatási feszültségek áthidalásának megelőzésének hatásos eszközévé vált a munkahelyteremtő beruházások támogatási rendszere, pályázatok utján. Eddig a megyében 3560 újmunkahely létrehozását támogatták a foglalkoztatási alapból. Tavaly már 1030, az idei első fél évben pedig 670 új munkahely meg is valósult. Minderre 355 millió visszterhes és 38 millió visz- sza nem térítendő támogatást kapott 57 megyei gazdálkodó szervezet. Az átképzési támogatást több mint kétezer embert érintően használták ki megyénkben : 22 mezőgazdasági nagyüzem, 18 ipari, építőipari és 8 egyéb foglalkoztató szerv 28 millió forint támogatást kapott a munkaviszonyban állók átképzésének részbeni finanszírozására. A munkaviszonyban • nem állóknak 1988 eleje óta tanfolyamokat szerveznek a megyében. ahol számítógépes operátori, autóbuszvezetői és gépjárművezetői képesítést szerezhetnek a résztvevők. Az idén textil- és ruhaipari ágazati szakmunkásképzést indítottak a megyében, a felvettek jövő év elején kapják kézhez oklevelüket. Újabban tervezik ötvös betanítóképzés. valamint általános asz- szisztens, felnőtt szakápoló képzésének indítását. A képzések csaknem 10 millió forinttal terhelik a foglalkoztatási alapot. Megyénkben a felmondási idő meghosszabbítását 337, az elhelyezkedési támogatást pedig 53 fő részére engedélyezték, amire 4,5 millió forintot juttattak. Rendkívül nagy az érdeklődés az elmúlt év novemberétől — a jogszabály liberalizálása óta — o vállalkozók újrakezdési kölcsönének igénybevételére. Eddig 400 megyebelinek adtak ki jogosító igazolást, s a már jelzett alapból a kölcsönök kamatterheinek átvállalására több mint félmillió forintot költöttek. Az év végéig e kölcsönt igénybe vevők száma elérheti a 700-at. Megyénk 24 településén teremtették meg a közhasznú munkavégzés feltételeit a perifériára szorult munkavállalóknak. Átlagosan 200 személy folyamatosan veszi igénybe ezt a lehetőséget, ám az év végéig további száz emberrel számolnak. Ennek a finanszírozására az ÁBMH megadja az engedélyt. Növekszik a munkanélküli segélyezettek száma Szabolcs-Szatmár-Beregben. A felmondási idő meghosz- szabbítását és az elhelyezkedési támogatási eszközöket az idén felváltó munkanélküli segélyezésre eddig 1580- an nyújtottak be igényt, közülük 1240-en jogosultak, akiknek eddig több mint tízmillió forintot fizettek. Mindent egybevéve, az említett lehetőségek igény- bevételével sikerült megakadályozni több mint ötezer szabolcs-szatmár-beregi munkavállaló tartós munka- nélküliségét. (a. s.) Ráfizetett a kocsmára Arany, arany, arany Ha valaki végigolvassa a 34 éves Szabó Károly budapesti lakos bűncselekményeiről készült jegyzőkönyveket, a póruljártak anyagi helyzete miatti sajnálatból nemigen ejt könnyeket. Tudniillik, a betörő által csaknem valamennyi „meglátogatott” lakásban tetemes mennyiségű, arany és más érték, valamint készpénz volt. Magabiztosan Tehát az emberek nem kis hányadának igen jó anyagi helyzete (ami nem bűn) á,U az egyik oldalon, a másikon pedig egy, a sértettek által jó svádájúnak, magabiztosnak, nagyistílűnek, de ugyanakkor ideges viselkedésűnek megismert bűnöző. Neki — ha úgy is lenne — nehezen hinnénk el. hogy a pénz kenyérre kellett, hiszen van egy négyszabás, 4 millió forintot érő családi háza. egy 130 ezer forint értékű személyautója, és a Balatonnál egy félmillióra taksált üdülőtelke. Egyik ismerősöm a közelmúltban hevesén bizonygatta: ameddig van jó magyar ember, addig kocsmába nem lehet belebukni. Máris itt az ellenpélda. Betöréssorozat Szabó Károly és a felesége 1985. október 1-jétől Nyírtelken szerződéses boltot üzemeltetett. Azonban az új adórsíidszer bevezetése nyomán a forgalom jelentősen mérséklődött, s a koosma ráfizetésessé -vált. A Nyíregyháza és Vidéke ÁFÉSZ 1983 nyarán az üzletet nemcsak visszavette tőlük, hanem 200 ezer forint tartozás megfizetését követelte. A házaspár közben építkezett, s a személyi, a forgalmi és a vállalkozási adó megfizetése nehéz helyzetbe hozta a családot, sőt a felvett 100 ezer forint személyi kölcsönt is vissza kellett volna fizetniük. 1989 januárjában a nyíregyházi ÁFÉSZ végrehajtási eljárást kezdeményezett, s a tartozást előbb a kezesre terhelték, majd Szabóóknak fizetniük kellett. Ekkor Szabó Károly a gondot megoldandó, betöréssorozatba kezdett. Például egy debreceni lakásból többek között gyűrűket, ékszerórát, medált, hajszárítót, és magnetofont lopott ed. Egy másik és még több debreceni sértett otthonából is jócskán tulajdonított el holmikat. A módszere többnyire az volt, hogy a kiszemelt lakásba becsengetett. Ha ajtót nyitottak, akkor valamilyen mesét kitalált, s mivel nem tudtak a segítségére lenni (hogy is tudtak volna?), sűrű bocsánatkérés közepette távozott. Ha viszont meggyőződött arról, hogy a lakásban nem tartózkodik senki, akkor az ajtó elvetemedett részéhez szeghúzóvasat illesztett, s kifeszítette. (Már szinte hallom a szetnrehá- nyásokat, hogy ötletet adok a betörőknek. Tessenek elhinni, az említetteket valameny- nyi betörő tudja, sőt... Viszont a lakástulajdonosok figyelmét szeretnénk felhívni arra: ha lehet, valamennyire növeljék lakásuk betörés■ elleni biztonságát, vagy ha az nehéz, akkor legalább az aranytárgyaikat rejtsék el jobban.) Szabó Károly „lakáslátogatásai” nyomán a kár csinos összegre rúg. A listán például ilven tételek szerepelnek:- 85 700, 78 600, 59 800, 25 ezer ... forint. Az okozott kár egy része már megtérült. Szabó Károly a nyíregyházi lakásokat sem kerülte el. azokból is vitt ed gyűrűket, híradástechnikai eszközöket, videókazettákat, takarék- könyveket, kvarcórákat, hazai és külföldi pénzeket, érmeket és egyebeket. A hatóságok a házának átkutatásakor több száz más gyanús holmit leltek. Korsó a kútra Jól mondják: addig jár a korsó kútra, amíg el nem törik. Ugyanis Szabó Károly az idén február 27-én Debrecenben véletlenül egy rendőrnyomozó lakásáha tört be, ahonnan 87 ezer forint értéket tulajdonított ed, közte 4 darab bemutatóra szóló autónyerémény-betétkönyvet. Azonban a bűncselekményt a nyomozó időben észrevette, s a betétkönyvek kifizetésének letiltása érdekében rögtön intézkedett. Szabó a betétkönyveket a betörés után egy órával a hajdúböszörményi OTP-fióknál akarta kiváltani. Azonban a takarék- pénztári alkalmazottak jól megfigyelték, de a közöttük folyó su&mus Szabónak féltűnt, ezért sietve távozott. Az OTP dolgozói által adott jó személyleírás alapján Szabót a rendőrség egy hónap múlva Nyíregyházán elfogta. A nyomozás során a tettes elismerte, hogy Debrecenben és Nyíregyházán összesen 17 lakást feltört, és azokból összesen mintegy félmillió forint értékű aranytárgyat, műszaki cikkeket és készpénzt ellopott. A Nyíregyházi Városi Bíróság a büntetett előéletű Szabó Károlyt a nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettéért 3 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. (cselényi) Határidőre és költségen belül készítette el a Kisvárdai Építő- és Szerelőipari Kisszövetkezet a szabolcsveres- marti általános iskolát. Az új létesítményben szeptemberben megkezdődött a tanítás. A kivitelező szövetkezet hozzákezdett egy 75 gyermek kényelmes elhelyezését szolgáló óvoda építéséhez is, melynek közel hétmilliós költségében az épület tető alá hozásával a tervek szerint. 1990. június 30-ra végeznek. Képünkön: jó ütemben folyik az óvoda alapozása, háttérben az új iskola. (vincze) Kiugrott a kocsiból a „rokkant“ Gránitváza a mellényzsebben Temetői üzelmek Felháborodva panaszolta egyik olvasónk, hogy hozzátartozói sírjáról a napokban már másodszor loptak el egy több ezer forint értékű töves virágot. Mivel gyakoriak a temetői lopások, a panasszal megkerestük Tá- borszki Lászlót, a nyíregyházi köztemető üzemvezetőjét. — Sajnos, napról napra találkozunk ezzel a problémával — mondta — és keveset tudunk tenni ellene. Ezzel együtt mélységesen fel vagyunk háborodva, és azt tanácsoljuk az olvasónak, tegyen feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Autóval a sírok között — Tartok tőle, hogy ettől még nem lesz meg a virág, és a többi kegyeleti -tárgy sem ... — A megőrzéssel kapcsolatban semmit nem tudunk tenni. Sokan azt hiszik, hogy akik itt sírokat gondoznak, mind temetői dolgozók. Pedig többen fogadnak fel magánszemélyeket, és meg se akadályozhatjuk, hiszen mindenki azzal gondoztatja a sírt, akivel akarja. — Sokan hajtanak be kocsival a temetőbe. Úgy hiszem, ez a „legalkalmasabb” eszköz a lopásra. —• A mozgáskorlátozottakat engedjük be, vagy akik kórházból betegen jönnek temetésre, illetve ha sírkövet, földet vagy ládás virágot hoznak. — Azt beszélik, egy kis csúszópénzért azért más is bejöhet! A tanács hatásköre a tiltás — Ezt bizonyítani nem lehet, de ha tudomásunkra jut, hogy bál-melyik portás csúszópénzért enged be valakit, nagyon szigorúan járunk el. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy számtalanszor kértük már, hogy a városi tanács — mert ez az ő hatáskörük — rendeletben tiltsa meg a behajtást. Akkor elkerülhető lenne, hogy sokan égre földre esküdöznek, hogy járóképtelenek, aztán sünikor behajtottak, kiugratlak a kocsiból, és szaladnak a locsolókannáért. Nem beszélve arról, hogy számtalan esetben hivatkoznak a beosztásra, azzal fenyegetőznek, kirugatják a portást. — Nem lehetne átvizsgálni kifelé a csomagtartót? — Nem vagyunk hatóság, nem motozhatjuk meg a látogatókat. Még molesztálás- nak tűnne, esetleg a portás is túllépné a hatáskörét, és aztán nem győznénk elnézést kérni. Négy kijárat van, a virágtolvajok fordulhatnak többször is, legfeljebb mindig másutt mennek ki. Sokan a temetőn keresztül vágnak át a Jósavárosból a Pazonyi útra, mikor mennek dolgozni. Ki tudja, mi van a táskában — munkásruha, vagy gránitváza? A kertben is jól mutat — No, és mit tanácsol a lopások ellen? — Feleslegesen nagy értéket nem kellene beépíteni a sírokba. Ezek a drága, tetszetős gránitvázák a kertben, telken is jól mutatnak, azért is lopják el. Aki virágot vesz; nézze meg, kitől veszi! Ha tudja, hogy például mindenütt húsz forint körül van egy szál szegfű, és a kétes kinézetű egyén tízért adja, előfordulhat, hogy lopta, aztán a kapott pénzzel egyenesen a Gondűzőbe megy. Számtalanszor kértük már, hogy a rendőrök, a közterület-ellenőrök tegyenek egy-két kört a temetőben, az bizonyára visz- szafogná valamelyest a tolvajokat. Nem tudjuk elérni ezt sem. Persze, elsősorban az emberi tudatnak kellene már addig eljutnia, hogy tisztelje a halottban az embert, és ne csak a hasznát nézze. Közeledik a halottak napja, s bizonyára nagyon sokan látogatnak ki a temetőbe szeretteikhez. Igazán jó lenne, ha mindenki szigorúan betartaná a temetői rendet. hogy semmi ne zavarja meg a hozzátartozókról való megemlékezést. \ (csk) HH Gazdag életutat szakított félbe a halál. Megtermékenyítő, továbbgondolandó életművet hagyott maga után Király István akadémikus, irodalomtörténész, pedagógus, politikus. A csütörtökön elhunyt professzor 1921-ben született Cégénydányádon. Itt kezdte az osztatlan elemi iskolában tanulmányait, de a középiskolás diákot már Sárospatakon találjuk. Innen az Eötvös- kollégiumba kerül. Kijuthat a bécsi Kollegium Hungaricumba is, s Budapesten bekapcsolódhat a meginduló politikai és kulturális élet szervezésébe is. Nemcsak irodalomtudósként, hanem politikusként is tevékenykedett. A szakmai közvélemény, a tanítványok serege mégis inkább az alkotó embert becsülte benne. Mikszáth realizmusának ragyogó elemzését, s a csonkasá- gában is impozáns teljesítményt, Ady költői életművének sokoldalú, tárgyilagosságra törekvő feldolgozását. A pedagógusok bibliájává váltak ezek a kötetek, példát mutattak arra is, hogyan lehet néhány sorban egy-egy vers gondolatvilágának legfontosabb jellegzetességeit feltárni. Tudósi életművének egyik nagy tanulsága: csak alapos felkészültséggel, az elemzendő mű iránti alázattal, elfogulatlansággal, a feltáró régész• konok kitartásával szabad munkához kezdeni. Szeretetalapítvány Mint arról már hírt adtumlk, Nyíregyházán megyei jelleggel létrejött a Szeretet-alapit- vány. A célok között szerepel a város, valamint* az egész megyében élő idős emberek felkarolása és segítése. A segítségnyújtás tervezett módszerei bejárásos, úgynevezett napköziotthonos étkeztetés és a bentlakásos szociális otthoni elhelyezés, gondozás kialakítása. (Az utóbbi az alapítvány vagyonának nagyságától függő létszámmal, de maximálisan 50 fő részvételével.) Induláskor az alapítvány vagyona 60 ezer forint, mely elsősorban magánszemélyek adományaival jött össze. A tervezeti feladatok megvalósításához . viszont további pénzre van szükség, amit az emberek segítőkész támogatásából várnak. Felajánlást tehet bárki, bel- vagy külföldi természetes, vagy jogi személy egyaránt. Az adományok befizethetők az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Nyíregyháza Szeretet-alapítvány 440-10414 számlára. Az alapítvány természetbeni juttatásokat, hagyatékból származó olyan ingó és ingatlan vagyont is elfogad, amely elősegíti az otthon mielőbbi megnyitását. Ezek a felajánlások a következő címre tehetők meg: , Nyíregyháza, Szarvas utca 1—3. Telefon: 10-311. A felajánlásokat szombaton délelőttönként is meg lehet tenni.