Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-20 / 249. szám
Kelet-Magyarorszäg' 1989. október 20. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény célja, hogy azok a társadalmi szervezetek jegyeztessék be magukat pártként, amelyek indulni akarnak a választáson. A törvény megfogalmazása szerint a pártok rendeltetése, hogy a népakarat kialakításához és ki- nyilvánításához, valamint a politikai életben való állampolgári részvételhez szervezeti kereteket nyújtsanak. A törvény hatálya azokra a társadalmi szervezetekre terjed ki, amelyek nyilvántartott tagsággal rendelkeznek, s amelyek a nyilvántartásba vételüket végző bíróság előtt kinyilvánítják: e törvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Az Országgyűlés a munkahelyekre egységesen mondja ki a pártszervezetek működésének tilalmát. * A törvény tételesen felsorolja azokat a forrásokat, amelyek a párt vagyonát alkothatják. Ezekkel összefüggésben két tiltó rendelkezést tartalmaz: egyrészt állami költségvetési szerv, illetve állami vállalat nem adhat hozzájárulást és azt a párt nem fogadhatja el, másrészt tiltja más államoktól származó és az ismeretlen forrásból eredő vagyoni hozzájárulás elfogadását. A törvény szigorúan szabályozza a pártok gazdálkodási lehetőségeit. A képviselők döntése alapján ugyanis a pártok csak a tulajdonukban lévő, a párt rendeltetésszerű működéséhez szükséges ingatlanrészeket, helyiségeket és ingóságokat hasznosíthatják díj ellenében. A törvény kimondja azt is: ha a párt egyesülés vagy szétválás útján megszűnik, a vagyon a jogutódé (jogutódoké) lesz. A vagyonmegosztás módja és aránya a párt döntésétől függ. A párt vagyona azonban nem osztható fel a tagok között akkor sem, ha a párt jogutód nélkül szűnik meg. Erre a megoldást egy, a közérdeket szolgáló alapítvány jelentheti, amelyet az Országgyűlés hoz létre.- A párttörvény több ponton módosítja az egyesülési jogról szóló törvényt. Az ugyanis a pártok alapításával, működésével, törvényességi felügyeletével kapcsolatos szabályokat egységesen tartalmazza, míg a párttörvény az ezektől eltérőket szabályozza. Módosítani szükséges a Polgári Törvény- könyvet is, mert a magyar közjog nem ismeri a törvénnyel létrehozott köz- alapítvány intézményét. kai úton történik. Kiemelten fontos követelmény, hogy a nemzetiségek képviseletére a jövőben is legyen politikai kötelezettségvállalás és politikai garancia. Figyelemre méltónak ítélte a választási szervek megalakításáról, összetételéről és működésük nyilvánosságáról rendelkező új szabályokat is. Így azt, hogy az országos és a területi választási bizottságok valamint a szavazat- számláló bizottságok választott és megbízott tagokból állnak. A köztársasági elnök választásáról szóló törvényjavaslatot taglalva a miniszter rámutatott: a parlament döntése alapján megszületett a köztársasági elnöki intézmény, amely a formálódó jogállam nélkülözhetetlen alappillérei közé tartozik. A köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatos vitára utalva leszögezte: a köz- társasági elnök mielőbbi megválasztása nem pártpolitikai, hanem a nemzet sorsát érintő — általános társada'- mi érdek. A népszavazással megválasztott köztársasági elnök politikai súlya, legitimitása garanciát jelenthet az egész ország, a nemzet érdekeinek megfelelő békés átmenet biztosításához. Utalt arra. hogy a köztársasági elnök választásáról szóló törvényjavaslat egyszeri alkalomra készült. A javaslat mind a pártok, mind az önszerveződő állampolgárok számára lehetővé teszi, hogy köztársasági elnököt jelöljenek. Egyetlen jogi feltételként 50 ezer támogató aláírás összegyűjtését írja elő a törvénytervezet a jelöléshez. A köztársasági elnök megválasztásához az állampolgárok nagy többségének egyező akaratnyilvánítása szükséges. Erre tekintettel a javaslat nagyobb részvételi és szavazati arányt kíván meg ebben az esetben, mint az országgyűlési képviselők választásánál. Részletek a vitából (Folytatás az 1. oldalról) kerületekben indíthatnak jelölteikéit. A korrekt pártpolitikai képviselet létrehozása megkívánja, és a törvénytervezet biztosítja is, hogy a tö- redékszavazatók is hasznosuljanak. — A pártok arányos képvi- lethez jutását biztosító rendelkezések mellett a tervezet honorálja azt a társadalmi várakozást is, amely a jelenlegi választási szisztémából táplálkozik, s amelyben a területi érdek, mint valós társadalmi érdek is közvetlenül kifejeződhet — mutatott rá. — Figyelemmel van arra az átmeneti helyzetből fakadó .tényre, hogy a politikai folyamatok ma még nem pusztán a politikai pártok mentén szerveződnek. Ezért a javaslat az egyéni választókerületi rendszert viszonylag széles körben fenntartja, illetve független jelöltek indulására is lehetőséget teremt. — A tervezetnek az az alapeszméje, miszerint parlamentáris demokrácia — legalábbis a most belátható jövőben — nincs pártképviselet nélkül. A pártképviselet tényleges súlyának meg- . állapításához viszont elengedhetetlenül szükség van az arányos képviseletre. Ennek megállapításának legjobb módja pedig a listás rendszer, illetve az egyéni és a listás rendszer javasolt kombinációja. Ugyancsak az előzetes vitákra utalva emlékeztetett azokra a gyakran felvetődött nézetekre, hogy a tervezet nem biztosítja direkt módon egyes sajátos érdekű rétegek, vagy például a nemzetiségek képviseletét a parlamentben. Ennek kapcsán az érvelések igazságát elismerve, két dolgot említett meg. Az egyik: hazánk területén a nemzetiségek elhelyezkedése történeti okok miatt olyan, hogy egy nemzetiség számára sem jelölhető ki külön választókerület, legalábbis az arányosság elvének megsértése nélkül. A másik, hogy a jelenlegi szabályozás nem biztosítja a norma erejével képviseletüket, az tulajdonképpen a központi listán politiDr. Kereszti Csaba, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság előadója támogatta a kormány által beterjesztett tervezeteket. A köztársasági elnök választásáról szóló törvényjavaslathoz mindössze annyit fűzött hozzá, hogy a bizottság célszerűnek tartja az eredetileg ajánlott november 26-i időpontot elhalasztani egy héttel. Tehát a javaslat az. hogy az elnökválasztás első fordulóját decmber 3-án, sikertelenség esetén pedig a második fordulóját december 10-én tartsák meg. , A vita ezúttal is élénk volt, egymással ellentétes vélemények csaptak össze. A választási törvényhez 29 képviselő szólt hozzá. A képviselők A szakszervezetek vagyonáról, a választásokra való felkészülésről és egyéb, időszerű kérdésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Parlament Gobelintermében Nagy Sándor, a SZOT főtitkára, országos listán megválasztott képviselő. Egy másik párt szószólója Szűcs Gyula ,a vásárosnamépyi Áfész titkárságvezetője a beregi város és a környék egy részének képviselője meglepte képviselőtársait. Azzal is, hogy váratlanul jelentkezett hozzászólásra, máskor legalább az előző szünetben már tudnak egymás ilyen szándékáról, még inkább azonban- azzal, hogy egy új, eddig ismeretlen párt, a Népi Demokratikus Szövetség nevében tett javaslatokat a párttörvény néhány paragrafusának megváltoztatására. Ezekről beszélgettünk a képviselővel. — Október 18-án megalakult a Népi Demokratikus Szövetség nevű új párt. Ennek a pártnak az alapítói közül megkerestek, megismertették velem a programjukat és az alapszabály-tervezetet, valamint azokat a dokumentumokat, amelyeket a fővárosi bírósághoz benyújtottak. Miután tanulmányoztam a programot, és annak több eleme találkozik az én egyéni képviselői elképzeléseimmel, a párttörvényről szóló törvénytervezet kapcsán is, így azonosultam azzal a három változtatási javaslattal, s felvállaltam, hogy nevükben Is szóvá teszem. — Mi volt mondandójának lényege? — Arról szóltam, hogy ne kaphassanak a pártok támogatást az állami költségve- íésből, hanem- tartsák el magukat a tag- Űíjíjói és az engedélyezett gazdasági tevékenységből. Tiltsa meg a törvény azt is, hogy a pártok külföldi pártoktól, szervezetektől, egyénektől kaphassanak vagyoni támogatást tevékenységükhöz. A miniszter úr válaszában úgy fogalmazott: lehetetlen ellenőrizni azokat a csatornákat, amelyeken a pénz bejöhet. Szerintem nem lehetetlen, mert a számlájukra érkezett összegek eredete is ellenőrizhető, akár egyéni, akár közösségi befizetés volt. — Milyen létszámmal szerveződött az ú) párt? ' — Az egyesülési törvénynek megfelelően tíz alapító taggal szerveződött. Addig nem kívánja a párt a létszámát nyilvánosságra hozni, amíg nem kristályosodik ki teljes mértékben a programja. Annyit azért elmondok, hogy programpártról van szó, és nem választási párírói, de ez nem jelenti azt. hogy tagjai egyénileg ne vállalhatnának akár tanácstagi, akár képviselői jelöltséget. Balogh József (És még egy kérdés a csütörtöki Nép- szabadságból: — ön MSZ'vlP-tag volt, mielőtt csatlakozott volna ehhez az új párthoz? — Igen; de ennek az új pártnak még nem vagyok tagja, október 31-éig gondolkozom, hogy hová lépjek be, melyiknek leszek a tagja.) számát, a listás és egyéni körzetek arányát vitatták. Dr. Király Ferenc Tisza- földvár körzeti orvosa például sokallta, hogy 374 hivatásos, fizetett képviselő lesz a parlamentben, s alig elképzelhetőnek vélte, hogy amatőrökből jó profi képviselők lesznek. Papp Elemér Zadaszentgrót körzeti főorvosa az átmeneti időszakra az egyéni választó- kerületek fenntartását, illetve a területi listás választások lehetőségének elhalasztását szorgalmazta. Márk György, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára azt szorgalmazta, hogy a Magyarországon élő nemzetiségi kisebbségek is kapjanak önálló képviseleti lehetőséget a Parlamentben. Antal Imre, a Mezőgép érdi gyáregységéne/k igazgatójának véleménye szerint az egyéni választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy több vidéki város ne kerülhessen egy választókerületbe. Horváth Ferenc csurgói körzeti főállatorvos véleménye szerint csafk a területi képviseleti rendszer szolgálná méltóiképpen nemzeti érdekeinket. Huszár István szerint a politikai differenciálódás folyamata még nem fejeződött be, s nem alakult ki hazánkban a kívánatos politikai egyensúly sem. Az a javaslata, hogy a Parlamentben kapjanak helyet a pártok fölé emelkedni képes társadalmi szervezetek, nemzetiségi és egyházi szervezetek képviselői is. Schöner Alfréd főrabbi arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyháznak is megvannak a maguk sajátos, specifikus érdekei, amelyek igénylik a parlamenti képviseletet. A részletes vitában hatan szóltak hozzá. A, választásról szóló törvénytervezet részletes vitájának végén Szűrös Mátyás a javaslatokat véleményezésre kiadta a jogi. igazgatási és igazságügyi bizottságnak. A parlament ma 9 órakor folytatja munkáját. Rz Országgyűlés nyilatkozata Az Országgyűlés csütörtökön közfelkiáltással elfogadta azt a nyilatkozatot, amely elítéli az újra, nyíltan jelentkező fasiszta, nyilaskeresztes eszmét. „Kijelentjük, az összes rendelkezésünkre álló eszközzel készek vagyunk fellépni minden ilyen és hasonló provokáció, valamint a fasisztanyilas ideológia újraélesztésének próbálkozásai ellen. Meggyőződésünk, hogy olyan gondolatvilágnak, amely embertársaink hitéleti, világnézeti vagy faji diszkriminációján alapul, nincs helye Magyarországon” — szögezi le többek között a nyilatkozat. Nyíregyházi szemtanú a San Francisco-i földrengésről Mozgott a ház, lángnyelvek törtek fel Néhány órával a San Francisco-i földrengés után Kiss Ferenc, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola kémia tanszékének adjunktusa, aki az USA-ban a Berkeley-i egyetemen dolgozik (a két intézmény közötti kölcsönös munkaszerződés keretében) izgatottan telefonált a tanszékre, hogy beszámoljon a szó szerint megrázó élményről — a földrengés-katasztrófáról. Remegő hangon mondta el, hogy délután 5 óra 5 perckor, mikor még a laborban dolgoztak (itt már éjszaka volt) hirtelen zaj, morajlás hallatszott, megszűnt az elektromos áram, majd úgy elkezdett mozogni az épület, hogy társa hirtelen a falba kapaszkodott, ő pedig az asztalba. A szomszédos labor folyosójának egyik végén lángnyelvek törtek ki, a másik végét víz öntötte el. A gáz-, víz-, csatornavezetékek eltörtek, megszakadtak. Kimenekültek... Mint mondta, néhány héttel ezelőtt volt földrengés- riadó. akkor nyitott ablak mellett aludt, hogyha kell, ott ugrik ki az épületből. De más a riadókészültség és a rettenetes valóság. San Franciscóban éppen baseball- mérkőzés volt, százezres tömeggel és azt hitték, hogy a nézők dobognak, s csak később ébredtek tudatára, hogy itt a földrengés. Már évek óta jelezték ennek bekövetkeztét és mégis halálra rémültek az emberek... epic&WTfuM A San Franctsco-i földrengés helyszínrajza meghajolnak, A földkéreg egy furcsa jelensége, hatalmas és szinte egyenes és még az űrhajókról is jól észlelhető úgynevezett Szent András-törésvonal mentén fekszik ez a nagy városkomplexum a Csendes-óceán partjánál 500 kilométer hosszan elhúzódva. Az amerikai gazdaság egyik .fellegvára. Most Santa Crúztól, a földrengés epicentrumától 85 kilométerre északra is nagy a pusztulás, egy hosszú emeletes híd felső ötven méteres szakasza rázuhant az alsó, autókkal zsúfolt hídpályára. Onnan nem messze az elágazásnál, az Aklandnál az autópálya másfél kilométeres szakasza rászakadt egy másik autópályára és az ott közlekedő autók százaira. A hosszú kocsisor a két betonréteg között szinte centiméterekre préselődött össze, mint egy betonszendvics. A /halottak számáról különböző adatok vannak." A kár több mint egy- milliárd dollár. Tudni kell, hogy 1906-ban már volt itt földrengés, az utak, kerítések vízszintes irányban 6 méteres távolságra vonszolódtak el, több száz halott volt akkor is. Megfigyelték már a város környékén, hogy az olajvezetékek évente két és fél centiméterrel majd eltörnek. A földrengések a földkéreg mozgása következtében felhalmozódott feszültségek kioldódását jelentik. Ha egy határt ez a feszültség túllép, akkor tektonikai szerkezeti változások következnek be és ez okozza a földrengést. Földünk bizonyos területein nagy gyakorisággal fordulnak elő. Japánban évente 6 ezret regisztrálnák. A történelem során 1556-ban Kínában Shenszi tartományban több mint 800 ezer ember halt meg. Japánban 1923-ban 145 ezer ember. Európában az olaszországi Messi- nában az 1908-as földrengésnek 110 ezer áldozata volt. Évente az egész földön kb. 150 ezer földrengés van. A földrengések előrejelzésére sajnos jó és biztos módszerek még mindig nincsenek. Eddig a legtökéletesebb előrejelzést Kínában sikerült megvalósítani néhány évtizeddel ezelőtt, ahol máról- holnapra az egyik nagyváros lakosságát, közel 100 ezer embert a környező mezőgazdasági földekre sátrakba kitelepítettek. A kitelepítést követően 24 órán belül bekövetkezett a földrengés. Dr. Göőz Lajos főiskolai tanár 4 ______