Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-20 / 249. szám
2 Kelet-Magyarország 1989. október 20. OQQOQQ Három évtizeddel ezelőtt épült meg Fehérgyarmaton a Móricz Zsigmond nevét viselő művelődési ház, a jelenlegi városi művelődési központ. Az idő azonban eltelt, s amikor egy éve statikai vizsgálatot végeztek az épületen, megállapították, hogy a színházterem életveszélyes, a tetőszerkezet, a tartópillérek alapos felújításra szorulnak. A városi tanács, valamint a megye támogatása tette lehetővé, hogy az idén elvégezzék a legszükségesebb munkákat. Csaknem egymillió forintból felújították a nagytermet, korszerűsítették az öltözőket, a színpadot, raktárt és más fontos helyiségeket alakítottak ki. A helyszűkén nem lehetett segíteni, de így újra kulturált körülmények vannak a művelődési házban, amelynek egyébként homlokzatát is felújították. Képünkön: az utolsó simításokat végzik a fehérgyarmati városi művelődési központ épületén. (Molnár Károly felvétele) Színháznaptár Két színdarabot láthatnak a következő napokban a nézők a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A Ri- billió Bécsben című zenés vígjátékot október 20-án dy Színpadon bemutatásra kerülő színmű szereplői: Gaál Erzsébet, Juhász György, Blahovics Edit és Safranek Károly. A darabot Salamon Suba László rendezi. Művésztanárok tárlata Az új nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola pezsdí- tőleg hat a város művészeti életére, már csak azért is, mert az intézmény több művésztanárt vonzott a városba Hogy milyen művészeti adottságokkal? Nos, bárki meggyőződhet erről, ha megtekinti azt a tárlatot, amelyet október 20-án három órakor nyitnak meg a megye- székhelyen a Pál Gyula-teremben. A kiállításon rendkívül színes anyag látható, hiszen a tanári kart a többműfajúság jellemzi. A grafikától a fotón át a festményig, a kisplasztikától a bőrdíszműig, a képzőművészet majd minden ága képviselteti magát. A kiállító művésztanárok: Balogh Géza, Bíró Lajos. Csutkái Csaba, Egri Erzsébet, Gál Ludmilla, Gerzson Péter, Fodor Ildikó, Fazekas Valéria, Mészáros Gábor, Sulyok Géza, Orr Lajos, Székhelyi Edit és Szosznyák Vince. A nagy vihart kiavaró Kacsa című hetilap főszerkesztőjével találkozhatnak az érdeklődők október 24-én — kedden — hat órától a nyíregyházi Ifi centrumban. Másnap, 25^én a hét órakor kezdődő Rocky-show műsorában a Desse-RT. együttes működik közre. A break kedvelői táncbemutatót láthatnak október 26-án 7 órától, amelyen a megye legjobb breaktáncosai lépnek fel. Jogi tanácsadás kedden fél öttől fél hétig, szexuálpszichológiai tanácsadás szerdán négytől hatig lesz. Bárki megmérheti edzettségi szintjét, és vérnyomását minden pénteken négytől hatig az Ifi- cent rumban. (Kossuth-bérlet) és 27-én (Vörösmarty-bérlet) mutatják be. Ionesco Rinocéro- szok című abszurd drámája háromszor kerül színre: október 21-én (Hevesi—Tamási-bérlet), 24-én (Jászai—Ily- lyés-bérlet) és 25-én (Krúdy- bérlet). A színház egyébként újabb bemutatóra készül. Javában folynak a Jaj apu, szegény apu... című „tragibohózat” próbái, amelynek a premierje október 29-én lesz. A KrúA megyei és városi művelődési központ programjából: A héten két érdekes filmet vetítenek • a művelődési központban: Október 23-án hétfőn fél 6- tól a Huszárik filmklub szervezésében Jiancsó Miklós eddig még Magyarországon nem vetített, Olaszországban készült A pacifista című filmjét mutatják be. Október 24-én pedig a Magyar híradó című filmsorozat első részét vetítik. Videotanfolyam várja az érdeklődőket október 21-én. Vasárnap, 22-én modem tánctanfolyamon sajátíthatják el a vállalkozók a divatos táncokat. A jógái sk óla három alkalommal várja „növendékeit”: 20-án, 25-én és 26-án. A pszichológus szokás szerint hétfőn és szerdán ad tanáosokat. HARMÓNIA Tökéletességre törekvés, fölényes technikai biztonság, míves mesterségbeli tudás, elegancia, fantázia, s mindehhez mérhetetlen szerénység és művészi alázat — együtt: harmónia. Szellem és lélek, szív és ész találkozása. Ezt tudja Schmidt Sándor, és még valamit: ismeri a tiszta forrást, amiből érdemes, szabad és kell merítenie annak, akinek ilyen istenáldotta tehetsége van. Szinte megszólal a fa, amely új életet kapott. Ennek a varázslatnak lehet ismét tanúja a nagyközönség: most a mátészalkai művelődési központban, ahol a fafaragó népi iparművész újabb kiállítása látható. Immár tizenhárom éve jelentkezik rendszeresen a munkáival a kiállítótermekben, bemutatták faragásait egyebek között a budapesti Néprajzi Múzeumban is. Több alkotása található meg közintézményekben, köztereken itthon, illetve az NSZK-ban. Tevékenységét számos művészeti alkotódíjjal ismerték el. Egyik legjelentősebb munkája volt a vá- sárosnaményi házasságkötő terem faplasztikájának és komplett berendezésének elkészítése (képünkön). A kiállítás november 5-ig látogatható. /levélféle £$1ée /Irntdernek Igen Tisztelt Asszonyom! a "* ömmel értesültem, hogy elegáns üzletét a budapesti Váci utcában megnyitotta. Nagy megelégedésemre szolgál, hogy a magyar lányok és asszo- nyog gondját ezzel is a vállára vette. Tudom persze, nemcsak azért, mert származásában magyar eredet is kimutatható. Tettét ennél bizonyára jóval több vezérelte. Szeretné, ha mi magyar nők sem lennénk csúnyábbak, ápolatlanabbak, mint a világ többi hölgye, ha számunkra is adott lenne minden lehetőség, ami a párizsi, londoni, amerikai nők számára teljesen hétköznapi, ön híres üzletasszony, így a boltnyitásban természetesen nem utolsó szempont az üzleti érdekeltség sem. Levelem írásához épp emiatt kezdtem. A gyönyörű, világszínvonalon berendezett, elegáns üzletben ugyanis legnagyobb sajnálatomra vásárolni nem tudok. Mindössze arról lehet szó, hogy saját születésnapomra. az évek száma fölötti végső elkeseredésemben — megengedek majd magamnak egy rúzst, elvégre az életben legalább egyszer hétszázat nekem is megér, hogy eredeti Estéé Lauder csillogjon ajkamon. Parfümjére azonban, bármilyen szomorú is számomra, legnagyobb igyekezetem mellett sem futja. A tizennégyezer forintba kerülő illatosító ugyanis jelentős mértékben meghaladja anyagi képességemet. Hogy ezután már tejre és kenyérre sem futná? önnek az bizonyára eszébe sem jutott. Mint ahogy az sem, — ezt már csak halkan jegyzem meg —, hogy a magyar nők döntő többségének két-három havi jövedelméből futná erre a bizonyos üvegre. Félre ne értsen! Jó, nagyon is jó, hogy ilyen üzletünk most már nekünk is van. Ennél jobb már csak az lenne, ha benne kedvünkre válogathatnánk, vásárolhatnánk is. Addig is. amíg ezt megtehetjük, érett nőknek és éretlen csitriknek egyaránt ajánlom: Estéé Lauder-készítmények helyett használjanak rendszeresen szappant és bő vizet! Tegyék ezt már csak azért is, mert az esetek döntő többségében egyébként is ez a leghatásosabb kozmetikum! Mindezek ellenére — vagy talán épp ezért — maradok továbbra is távoli nagy- nagy tisztelője. Remélve, hogy egyszer azért sokadmagammal vásárlója lehetek, kívánok önnek minél nagyobb forgalmat, mind több jövedelmet. Tisztelettel: Kovács Evő A fuldoklók után ugrottak Életmentők kitüntetése Vannak olyan dolgok, amiket az embernek akkor is tudnia kell, ha álmából ébresztik fel. Ilyen például az, hogy tiltott helyen nem szabad fürödni, mert életveszélyes. Mégis sokan fittyet hánynak erre — virtuskodnak, felelőtlenek. S még arról is megfeledkeznek, hogy nem csak a saját életükkel játszanak ilyenkor, hanem azoké- val is, akik gondolkodás nélkül a segítségükre sietnek, ha arra van szükség. Idén májusban először gyorshírben, majd riportban számoltunk be egy tizenegy éves kisfiú tragédiájáról, aki Demecser határában a Ló- nyay-csatornába fulladt. Hárman fürödtek tiltott helyen a megáradt, nagy sodrású vízben, s csak a legidősebbnek sikerült partra úsznia. Bár megpróbálta menteni a két kisebbet, nem bírt velük. Erre lettek figyelmesek a gyerekek a túlsó parton, és szóltak ifjabb Csadek Jánosnak, aki szülei háza körül segédkezett. A fiatalember azonnal a fuldoklók után ugrott, majd követte őt az akkor érkező Ecsedi Tibor is. Sajnos, már csak az egyik kisfiút sikerült élve kimenteni, a másiknak csak a holttestét hozhatták a partra. A két bátor fiatalember tegnap vehette át a megyei tanácson Bánóczi Gyula tanácselnöktől az életmentésért járó kitüntetést. Ifjú A Szívügyem az egészségem elnevezésű akció kétnapos rendezvényére hívják az érdeklődőket Csengerbe október 20—21-én. Apáti György városi tanácselnök nyitja meg a sok színes programot felvonultató eseménysorozatot október 20-án 14 órától a művelődési háziban. Ezt követően a gyermekkörzeti orvos, dr. Sellyéi Katalin a gyermekek és a fiatalok helyes életmódjáról mond el megszívlelendő tanácsokat. Utána az Ady Endre GimnáGsadek János 26 éves, keme- csei lakos, a MÁV-nál dolgozik, mint biztositó berendezési műszerész. Társa, Ecsedi Tibor 17 éves, demecseri lakos, harmadéves gépésztanuló, Nyíregyházán a Bánki Donét Ipari Szakközépiskolában. zium és a Petőfi Sándor Általános Iskola sportrendezvényeit rendezik meg, végül tejtermék- és gyümölcsbemutatót rendez az áfész. Másnap, október 21-én Csenger vendégtomára hívja Mátészalka, Fehérgyarmat és Záhony ifjúsági kézilabdázóit. Lesz karaitebemutató fél háromtól a művelődési házban, majd a népi táncosok műsorának tapsolhatnak a vendégek, s utána táncházzal zárják a minden bizonynyal érdekes rendezvénysorozatot. C S E X G E Rs Egészségnevelő karate, táncház Á közrendet óvják Sajtétájékoztati a megyei rendör-főkapItányságen A Belügyminisztérium és ezen belül a rendőrség a különböző pártok által október 23-ára tervezett ünnepségek és demonstrációk zavartalan lebonyolítását támogatja — hangzott el október 19-én, csütörtökön Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmá.r megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- tájékoztatóján. Dr. Almási Sándor rendőr ezredes, a főkapitányság vezetője elmondta, hogy teszik ezt attól függetlenül, hogy az Országgyűlés október 23-át nemzeti ünneppé, vagy nemzeti emléknappá nyilvánítja-e. A rendőrség feladatát politikailag semlegesen látja el, s csupán a törvénybe ütköző cselekmények esetén lép fel. Például akkor, ha középületek erőszakos birtokba vételiére, a magyar, vagy a szovjet fegyveres erők és testületek épületeinek elfoglalására, hősi emlékművek meggy-alázására, vagy személyek elleni erőszakosságra kerül sor. Egyébként a rendőrség a már bejelentett megyeszékhelyi demonstrációk megrendezését közlekedési jellegű teendők elvégzésével segíti, mellesleg fegyvertelenül teljesítenek szolgálatot. A rend egyébirányú fenntartásáról a demonstrációban részt vevő pártok és más szervezetek rendezői gondoskodnak. A megyei rendőr-főkapitányság az MDF, a Kisgazda- párt, az SZDSZ és a FIDESZ közös beadványában foglaltakat tudomásul vette, miszerint október 23-án a délutáni és az esti órákban Nyíregyháza központjában demonstrációt és ünnepséget szerveznek. A sajtó útján is kérik a lakosságot, hogy az október 23-i eseményekhez a nap jellegének megfelelő méltósággal és felelősségérzettel, a magatartásával segítse elő a szervezők által kitűzött, békés célú politikai megnyilvánulás zavar,tálán lebonyolítását, valamint a közrend és közbiztonság megőrzését. Kirakatnézőben. (Ráláss)