Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-18 / 247. szám

1989. október 18. Kelet-Magyaromig I A lakásszövetkezet jövője a Béke Tsz és az Agroker Vállalat a Debreceni út mellett. A 4,5 millió forintos árukészlettel rendelkező üzletben többek között növényvédő szereket, kisgépeket, vetőmagvakat, munkavédelmi eszközöket árusítanak. A tervek szerint éves viszonylatban mintegy 30 millió fo­rint értékben. A nyitás után rögtön gazdára talált egy több mint 170 ezer forint értékű kistraktor. Boldog tu­lajdonosa nem csak hogy hozzájutott egy korszerű gép­hez, a szerencséié révén még húsz százalék árvissza­térítést is kapott. Képünk a nyitás után készült. Elek Emil felvétele. Szinte naponta hallani híreket arról, hogy örvendetesen bővülnek hazánk nemzetközi gazdasági kapcsolatai. Most egy hasonló, megyénket is érintő újabb hír: üzleti tárgyalást szervez Debrecenben a Magyar Gazdasági Ka­mara Észak-Alföldi Bizottsága október 18-án. A tárgyalás­ra az ad alkalmat, hogy 25 fős belga üzletember-delegáció érkezik Belgium kereskedelmi miniszterének a kíséretében Debrecenbe. A rendezvényre a szabolcsi vállalatokat is várják. Megkérdeztük: Miért maradt el a kiállítás ? — Nem marad el, csak ké­sőbbre halasztódik — mond­ta a kiállítás korábbi szerve­zője. — Az idén december elején rendezzük meg, de nem a művelődési központ­ban, mivel az Ificentrum megnyitása miatt ez lehetet­len. Ehelyett a Dózsa György úti úttörőházban tartjuk a látványos bemutatót. A díszmadarak, akvaris­ták, terraristák — a gombá- ,szok kivételével — mind részt vesznek ezen, ugyan­Nagy sikere volt a koráb­bi években a megyei műve­lődési központban a szep­tember elején megrendezett Környezetünk élő díszei el­nevezésű kiállításnak, ame­lyet több ezer ifjú természet- barát tekintett meg évről év­re. Az idén ez elmaradt. Miért? — kérdeztük meg Petrilla Attilától, á Szivár­vány Oktatási Kö.zpont ve­zetőjétől. Gondoskodás Panaszkodunk, hogy ez az ország nem törődik az állampolgárai egészségé­vel. így aztán rohanunk, túlórázunk, pluszmunkát vállalunk, s közben még mindenféle áremelési be- harangozókkal dühítenek bennünket. Persze hogy idegbajo­sok leszünk. Nos, a magyar dohány­ipar. a rríagyar kereske­delem, Vagy nem tudom kicsoda, végre megembe­relte magát. Ügy döntött, legalább egy rizikófaktort kizár életünkből. E rendkívül nemes, mondhatnám humánus cselikedetükről semmit sem tudtam szégyenszem­re égészen tegnap regge­lig, míg be nem nyitottam kedvenc boltomba, hogy megvegyem a napi Sopia- nét. Nyújtom a húszast, s tartom a markom, várom a visszajáró ötven fillért. A boltos is. Kérdően né­zünk egymásra, s kiderül, én tartozom még egy alu­mínium ötvenessel. Felemelték ugyanis a cigaretta árát. Persze, nem jelentették be sehol, amit csak helye­selni lehet. Gondolom, át­veszi majd a módszert a tejipar, a húsipar, a sütő­ipar is, mert minek „ide­geim” idők előtt az em­bert. Ügyis megtudja, kin csattan az ostor. (bg) A BUJTOSI SZABADIDŐ CSARNOKBAN október 18-ara meghirdetett aerobiktanfolyam technikai okok miatt elmarad. Az új időpont: csütörtök, dél­után hat óra. PRÖBAFELVÉTELI LESZ fizikából október 20-án, pén­teken délután 15 órától a nyíregyházi tanárképző fő­iskola 3-as számú körelőadó­jában. A próbafelvételivel véget ér az őszi fizikus­napok idei programsorozata Nyíregyházán. Fogadóóra. Lipták József, a Vásárosnaményl Városi Tanács vb-titkára tart fogadóórát októ­ber 19-én (csütörtökön) 7,30— 11,30-ig; illetve 13—17 óráig, hi­vatali helyiségében. POSTÁSOK VETÉLKE­DÉSE. Szabolcs. Hajdú és Szolnok megyéből tegnap 35 postairányítói szakember gyűlt össze tegnap Nyíregy­házán. hogy számot adjon irányítási. továbbítási és postaföldrajzi ismereteik­ből. Az irányítási verseny két kategóriában zajlott. Mindkét csoportnak debre­ceni versenyző lett a győz­tese. Simon Bálint, illetve Tóth II. Sándor — tudtuk meg Bakos Pál tudósítónktól. „KAMASZ-PANASZ”. Minden szerdán telefonos szolgálatot szervez Nyíregy­házán az úttörőház, hogy a fiatalok elmondhassák gond­jaikat, problémájúkat a pszichológusnak, aki vála­szol is a feltett kérdésekre. Október 18-án 17 órától 19 óráig a 10-357-es telefonszá­mon hívható az úttörőház. NSZK-BELI VENDÉG- SZEREPLÉSRE utazott a Szabolcsi Szimfonikus Ze­nekar. Az október 16—27-ig tartó turnén három hangver­senyt adnak. Műsorukon Dvorak, Hindemith, Schu­bert, Hidas Frigyes művel szerepelnek. (Folytatás az 1. oldalról) Akiknek tőkéjük van, azok­nak lehet akár többlakásos bérházuk is, de ezzel párhu­zamosan megjelennek a cső­lakók. A fiatalok, ha nem kapnak otthonról támoga­tást, a családalapításnál ott állnak fillér nélkül. Az ál­lam ettől a tehertől nem tud megszabadulni. Ezekkel az érvekkel támasztotta alá a lakásszövetkezeti mozgalom fontosságát Szlameniczky István, Á SZÖVOSZ főitit­kára. — Az is bebizonyosodott — hangsúlyozta a főtitkár —, hogy a lakáspolitika rossz. A kormány csak az ingatlan­kezelő vállalatokban és az OTP-ben gondolkodik, holott ha a lakásszövetkezet megfe­lelő pénzeszközökkel, feltéte­lekkel rendelkezik, sokkal hatékonyabban, rugalmasab­ban működik. Hogy ez a forma vonzó le­gyen az emberek számára, több minden szükséges. Minő­ség kell, nem csak az, hogy húszezer forint alatt legyen a lakások négyzetmétere. Le­gyen példamutató a határidő­re történő átadás, a gyors- szolgálat valóban ügyesen működjön. A lakásszövetke­zetbe ne csak a nagyobb jö­vedelmű emberek léphesse­nek be. Szervezzenek olyan akciókat, amelyben az ala­csony fizetéssel rendelkezők is lakáshoz juthatnak. A je­lenlévők ezekkel a prablé­MENSÁROS-LEMEZ. Bi­zonyára örömmel veszik kéz­be az irodalom barátai, a színházkedvelők Mensáros László új. Arany János ver­seit tartalmazó, hanglemezét. A tiszteletbeli „nyíregyházi színész” azokat az Arany­verseket mondta lemezre, amelyeket önálló műsorában Nyíregyházán többször is bemutatott. A hanglemez a napokban kerül a megye könyvesboltjaiba. Lassan már érthető lesz. hogy a nyugati államokban miért hagyják égve a lakásokban a villanyt, ha elmennek otthonról, miért próbálják kifelé úgy mu­tatni, mintha valaki bent tartóz­kodna a lakásban. Természete­sen a betörök miatt. Mi .még nem figyelünk oda az ilyesmire, pedig nem ártana: egyesek ugyanis direkt kifigyelik, hogy mely lakásokban tartózkodnak ritkán otthon a háziak. A 18 éves Lakatos György Nyíregyháza, Asztalos János úti. lakos tavaly júliusban észrevet­te, hogy az egyik szomszédjuk gyakran eljár hazulról. Mivel már többször volt büntetve, nem okozott neki lelkiismereti prob­mákkal maguknak is felad­ták a leckét. A megyében ti­zenhárom szövetkezet tagja a választmánynak, több mint tízezer lakást kezelnek. Éles vita kerekedett ^ la­kásszövetkezetek négymil­liárdos felújítási alapjának felszabadítása körül. Ugyanis olyan korlátok kötik ezt az összeget, amelyek miatt ez a pénz nem hoz semmilyen ho- zadékot. A főtitkár szerint ezt az összeget célszerű bankba tenni. A nagy ka­mat az infláció vonzata, s ez egyáltalán nem lehet cél, cá­folta meg a kisvárdai lakás- szövetkezet elnöke. A Fogyasztási Szövetkeze­ték Szabolcs-Szatmár me­gyei Szövetségébe három ága­zat tartozik. Az érdekképvi­seletük ellátásában egyik fő kérdés most az, hogy to­vábbra is együtt legyen a la­kásszövetkezet, az áfész és a takarékszövetkezet. A lakás- szövetkezet választmánya azt szeretné, ha továbbra is együttműködnének és orszá­gos szinten alkotnának föde­rációt, a területi érdekeket pedig az ágazatok szakembe­rei látnák el. A lakásszövetkezetek elnö­kei a megye tapasztalatait összegezték és tovább foly­tatják a tagokkal az érdemi vitát. Javaslataikat a fogyasz­tási szövetkezeteik tavasszal tartandó XI. kongresszusára terjesztik elő. (bojté) ÚJABB KIÁLLÍTÁSA NYÍLT Schmidt Sándornak, a Vásárosraaményban élő fa­faragó népi iparművésznek — ezúttal a mátészalkai mű­velődési házban láthatók a munkái. A gyűjteményes kiállítás, melyen a régebben készült fafaragások és a frissebb alkotások is meg­tekinthetők, november 5-éig várja a látogatókat. lémát, hogy az üresen hagyott lakásba behatoljon. Erősen neki­ment a- bejárati ajtónak, kitörte a zárat, sőt még a biztonsági zárat is. Különböző használati tárgyakat szedett össze, nem vá­logatott, hogy pohár vagy fali- szőnyeg legyen az. összesen nyolcezer forint értékű holmit tulajdonított el. A következő galibát néhány hónap múlva egy másik szom­szédjánál okozta. Nála találko­zott ugyanis egy idegen asz- szonnyal. Megismerkedett vele, s ahogy ült mellette az ágyon, hir­telen felpattant, felkapta az asz- szony péntárcáját és kiszaladt a lakásból. A tárcában 2300 forint volt. Miután Lakatos egy darabig a városban csavargóit és haza­érkezett, megtudta, hogy megin­dult ellene a rendőrségi eljárás. Besétált hát a rendőrségre és feladta magát lopás miatt. A nyíregyházi bíróság mint külö­nös visszaesőt a két lopás miatt Jogerősen egy év kéthónapi bör­tönbüntetésre ítélte. B. A. Az Üjfehértói ÁFÉSZ Tüzép-telepe kedvezményes csempe- és padlólapvásárt rendez 1989. október 31-ig 10—30%-os engedménnyel, választéktól függően a készlet erejéig. Sajnáljuk... Lapunk szeptember 25. számában az 5. oldalon egy zsánérképet közöl­tünk ,-,Ha őszi fáradtság van, akkor ez biztosan az” aláírással. A kép egy férfit ábrázolt, amint egy parki pádon alszik. Ezt követően megjelent a szer­kesztőségünkben Verdes János, Nyíregyháza, Törzs út 24. szám alatti lakos, aki nyugdíjas, s elmond­ta. mivel erősen cukorbe­teg, napközben többször is meg kell pihennie. A fel­vétel — melynek készíté­séhez Balázs Attila nem kért tőle engedélyt — egy ilyen időszakban készült. Sértőnek találja ezt a ne­vezett személy, mivel őt kellemetlen helyzetbe hozta, feltételezésekre ad okot, s úgy érzi, megsér­tettük személyiségi jogát. Fotóriporterünk szándé­ka távolról sem ez volt, sajnálja, hogy így tör­tént, ezért nyilvánosan el­nézést kér. * 1 2 * 4 úgy mint a korábbi években. A természetismertető kiállí­tást isméit három napig sze­retnénk nyitva tartani, hogy minél többen megnézhessék. (b. 1.) A MAGYAR DEMOKRA­TA FÖRUM kisvárdai szer­vezete hétfőn este tartotta meg vezetőségválasztó ülé­sét. A helyi szervezet negy­vennyolc tagja közül Kiss Gyulát, az MDB' városi szer­vezetének korelnökévé. Len­gyel Szabolcsot elnökké, titkárnak pedig Nagy Györ­gyöt választották. AZ ORSZÁGOS CIGÁNY NEMZETISÉGI oktatási-köz­művelődési tanfolyam mai programjában délelőtt 9 órától Szuhay Péter etnoló­gus életmódvizsgálatokról tart előadást. Délután 2 órá­tól Péli Tamás festőművész­ről, illetve a cigány gyerme­kek és fiatalok ’ művészeti neveléséről lesz szó. Öt órá­tól a Guszevi Általános Is­kolában országos cigány gyermekrajz-kiállítás nyí­lik. s ugyanitt egy cigány gyermekcsoport is bemutat­kozik. Szatyor és hátfájás Angliában (is) a vásárolt holmit füles műanyag szaty­rokban cipelik haza, így az Egyesült Államokban e cél­ra testhez szorított, kemény fenekű, erős, nagy papír­zacskók szolgálnak. Ergonómusok elektromiográffal — amely az izomba szúrt tüelektródok révén az izomros­toknak a vizsgált izmokban föllépő és az izomfeszülés­sel arányos villamos akciós potenciálját méri — meg­állapították, hogy a füles szatyrok cipelésével a test két felének izmait érő súlymegoszlás-egyenetlenség feszült­séget okoz a cipelő ember gerincében. A sokaktól pana­szolt hátfájásnak ez lehet az egyik oka. A hátgerinc feszülése csökken, ha a terhet' a testhez szorítják — miként Amerikában teszik —, de ez a lágy füles zacs­kókkal nem lehetséges. Takarékbetétben a szerencse Mindazok, akik 1989. július 10. és október 31-e között betétet helyeznek el a takarékszövetke­zeteknél, illetve a Takarékbank Rt.-nél, minden 10 000,— í’t után tombolajegyet kapnak. A nyere­ménysorsoláson az alábbi érté­kes nyeremények találnak gaz­dára : 3 db Maruti 800 személygépkocsi 4 db örökös üdülőhasználati jog (Harkány, Sopron, Mátra- szentimre. Budapest) 1 db 2 személyes 11 napos In­dia—Thaiföld társasutazás 1 db 2 személyes 11 napos Cip­rus—Izrael társasutazás 3 db PRIVILEG mosogatógép 2 db PRIVILEG mosógép 4 db PRIVILEG hűtő-mélyhűtő 2 db PRIVILEG mélyhűtő 2 db PRIVILEG mélyhűtőláda 4 db PRIVILEG mirohullámú sütő 3 db luxus mikrohullámú sütő 3 db PRIVILEG szagelszívó 2 db Schneider torony 1 db MATURA mosó-szárítógép 2 db UNIVERSUM-Music Center CD—S 4 db UNIVERSUM rádió recorder 3 db UNIVERSUM autórádió­magnó 3 db UNIVERSUM tv 51 cm 2 db fűnyíró 2 db MARS kerékpár 1 db UNIVERSUM hi-fi torony 1 db PANASONIC kamera 1 db SONY tv 63 cm 1 db PRIVILEG varrógép tűkész­lettel 1 db PANASONIC video S-VRS-E SÍ 1 db SONY tv 68 cm MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKE­ZETI BANK Rt. (3023) Nyíregyházán a Széchenyi és a Kiss Ernő utca közöli pihen az Érpatak „hűs” habjai között ez a jobb sorsra érdemes lakókocsi. Vajon nem hiányzik senkinek? A gyerekek jó játéknak tartják, bár a fürdőzés veszélyes lehet. Drevenyák György felvétele A tárgyalóteremből Feladta magát 8HHH ■ } (11 j3 in ■ ■ÉÉÉR I j u K«.«. :i msoyarorszÉo táPEK I ■89 18., szerda LUKACS NAPJA • A Nap kél 6 óra 07. perc­kor — nyugszik 16 óra 53 perckor. A Hold kél 18 óra 52 perc­kor — nyugszik 11 óra 06 perckor. Százharminc éve született Henri Louis Bergson (1859 —1941) francia idealista fi­lozófus, az intuitivizmus képviselője. Várható időjárás az or­szágban szerda estig; ked­den északon néha még megnövekszik kissé a fel­hőzet, szerdán országszerte ; derült, és a hajnali-kora reggeli párásságtól elte­kintve száraz idő lesz. Mér- j sékelt marad a nyugati : szél. A legalacsonyabb éj- I szakai hőmérséklet általá- . ban mínusz 1 és plusz 4, a j legmagasabb nappali hő- i mérséklet szerdán 14, 19 fok között valószínű. KISVÁRDÁN TALÁLKOZ­HATNAK ma az érdeklődők Deutsch Tamással. A FIDESZ ismert tagja a Széchenyi- reformklub szervezésében a művelődési központban hat órától tart beszámolót. „TEJBEGRÍZ” címmel gyermekműsor és játszóház lesz a vásárosnaményi mű­velődési központban október 18-án — szerdán 11 és 15 órától. A műsorban énekes- gitáros és bűvész lép fel. — Azért o lábát meg­moshatta volna! — mondja a reumatológus az új betegnek, aki láb­fájásra panaszkodik. — Ezt a körzeti orvos is mondta, és éppen azért jöttem el Önhöz, mert minden fontosabb döntés előtt szeretek specialistával tanácskoz- ni. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (48) 11-877. Hírügyeletes: BODNAR ISTVÁN Esemény hírek 17 órától lapzártáig: (48) 15-184. Tárgyalás a belgákkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom