Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-14 / 244. szám

1989. október 14. 11 * pagyot kettészeli a 41- es főút. Sokan utaznak a ZJk délelőtti autóbuszjára- / % ton, de azt mondják, még többen vannak a reggelin—Nyíregyházáról ide és innen oda is. Kerülő nélkül mind­össze húsz perc az út. Útközben hallgatom a mellettem ülő két nénit, arról beszélgetnek, melyik szebb a síron, az árvácska vagy a petúnia? Miért ragaszkodunk mi városiak úgy a városhoz...? A buszról leszállva tipikus kép fogadja az érkezőt. Középkori eredetű, orsó alakban kiöblösödő faluközponttemplommal, iskolá­val, ABC-vel, a tanács épületé­vel. ‘ Opog, Apag, Apák, Apagy... így változott a település neve. írott emlékek 1280-ban említik először, de az itteniek szerint múlta még távolabbra visz. Ma is használatos neve—a nyelvészek szerint — a finnugor „apa” köz­névből származik, a „gy” kicsi­nyítő képző. Fordíthatjuk tehát apácskára. 1980-ban, amikor a 700 éves születésnapot ünnepelték, Krutil- la ./ó-Á'/készített egy történelmi montázst, melyre igen büszkék; ahol jájtam, mindenütt keretezve láttam a falon. Nagy becsben tart­ják múltjukat az apagyiak. A kuruc kort idézi a képen Rákóczi alakja, kinek egyik hadvezére Apagyi Gábor volt. E küzdelmes korban a helyiek salétromot főz­tek, majd vitték a káliói várba a puskaporhoz. Az 1848—49-es szabadságharcnak több kapitányt is adtak. Szeretettel emlegetik Apagyi Györgyöt, aki Vörösmarty Mi­hállyal jó barátságban volt, így nem is véletlen, hogy a költő Deák Ferenccel 1848-ban egy szalonkavadászat alkalmával itt vendégeskedett. 1897-ben innen indáit útjára á Várkónyi-féle agrárszocialista mozgalom. A megyei alispán „apagyi népzen- dülés”-ként jelentette ezt feljebb­valójának. A történelmi emlék­mozaik őrzi Ami Lajos alakját is. Az Esti Hírlap egyik 1975-ös száma is megemlítette, hogy itt telepítették Magyarország egy­millióegyedik hektár erdejét. A kocsányos tölgyek ültetését em­léktábla őrzi. Népművelő lelkem az általá­nos művelődési központba visz. Balázs József igazgatóhelyettes épp filctollal plakátot rajzol, mely szüreti mulatságra hívja a falu apraját-nagyját. Cigarettára gyújt, itt-ott rezignált hangon vall Apagyról, az apagyiakról, más­kor fény gyűl a szemében, főképp ha a gyerekek jönnek szóba. „Hogy milyenek itt az emberek? Mint mindenütt. ínszakadtáig dolgoznak. Muszájból. Felzár­kózni Európához? Csak szándék. Inkább kölöncként akaszkodunk rá. Falun még jobb a helyzet, tisz­tábbak az emberek. A parasztem­bert nem lehet becsapni. Akkor is beszél, ha hallgat. Most épp hall­gat. A ma élő generáció csalódott, letaposott. Nem bízik a pillanat­nyi vezetőkben sem. mert a fel­sőszintű vezetők feltétel nélküli szócsövei voltak. Ok sározták be a helyieket is.” A művelődési központ 1982- ben jött létre, helyi döntésre, nagyrészt helyi erőforrásból. A pénz így koncentráltabban, át­gondoltabban hasznosul, sokat is javultak a tárgyi feltételek. A pedagógusok átlagéletkora 40 év, a tantestület fele Nyíregyházáról „jár ki”. Képesítés nélküli nem tanít az iskolában. Az intézmény­ben tanítók, dolgozók jóhiszemű, jó szellemű szakmai műhelyt te­remtettek. Aki itt dolgozik, a szó szoros értelmében, népművelő. Szemléletet alakít, megáll beszél­getni akár az uborkaberakásról is. S hogy Balázs József miért van Politika és egy hajdani szalonkavadászat itt? „Itt születtem, nőttem fel, de a városban lakom. Itt szoktam meg. Lendületből vagyok itt.” Az isko­lában végző gyerekek 95—98 százaléka tovább tanul, főként Baktalórántházán, kerülő úton Nyíregyházán, legtöbben a 107- es, 110-es számú szakmunkás- képzőben. A visszajelzés, az eredmények alapján a jó közép­mezőnyben helyezkednek el. Közben megjön az igazgató is, Lengyel László, hármasban be­szélgetünk tovább. Arról is szót ejtenek, hogy fejeződnek ki a régi paraszti kultúra elemei a gyere­kek mindennapjaiban, s hogyan hullanak ki a tudatukból — min­den erőfeszítés ellenére is olykor. Erőfeszítést pedig tesznek. Az Ámi Lajos mesemondó verseny régi hagyomány, már több me­gyére kiterjed. Nagy eseménynek számít a faluban. Várják a gyere­kek, kialakult már lelki, értelmi kötődésük. Az épp most szerve­zés alatt álló szüreti bálra min­denki nagyon készül. Akad olyan idősebb ember, aki külön erre az alkalomra magyaros ruhát, nyer­get készíttet. Lesz gyalogos, és lovas felvonulás, hintóval, kocsi­val, úgy, mint régen. Visszafordíthatatlan folyamat a régi dalárdák, színjátszókörök, kaszinók elvesztése. Önszerve­ződés, megfogalmazott igény a társas együttlétre nincs, de ha próbálkoznak — úgy látszik, erősek mégis a nyomelemek — van eredménye. Próbálkoznak is. A Moziüzemi Vállalat el akarta innen vinni a mozit, de az apagyi­ak nem engedték. Inkább maguk üzemeltetik. Hetente kétszer vetí­tenek. Mindenki jól járt, hogy itt maradt, egyébként meg is éri. Tudatosan kihasználják a me­gyeszékhely közelségét. Nem akarnak mindent helybe hozni. A kíváncsiakat, az érdeklődőket akár bérelt bussza\ is elviszik színházba, hangversenyre. A könyvtári statisztikát po­cséknak minősítik. Vannak ugyan beiratkozott olvasók, de­ltát.............Mindig újrakezdeni ugyanazt, nap mint nap, ugyanúgy”, így fogalmazzák meg beszélgetőtársaim hivatásu­kat. Érdeklődöm a helyi értelmiség hangulatáról, napi konfliktusai­ról; a válasz nem nyugtat meg. Ki­derül, hogy bár ismerik egymást és tisztelik a másik munkáját, alkalomszerűen jönnek csak össze beszélgetni és ezeknek mindig politizálás a vége. Talán többet is politizálnak, mint amennyit kellene. Az orvos­nak jobban kellene gyógyítania, a tanárnak tanítani, a mezőgaz­dásznak termelni, a papnak prédi­kálni — és kész..., de az értelmi­ségre is igaz, hogy nincs egyéni érdekeltsége. Leromlott a szelle­mi munkások minősége. Nem voltak érdekelve sem a politiká­ban, sem a közellenőrzésben, sem a termelésben. Balázs Józseffilo­zofáló hajlamú. Szerinte három feltétel teljesülése esetén lesz remény, „ha az emberek nem fognak félni az embertől, ha dol­goznak, boldogulni fognak és ha lesz mit örökül hagyni a gyerme­keinknek.” A gyerekeknek, akik rendkívül elhanyagoltak. A „sza­vazócentrikus” politikai csatáro­zásokban senki sem figyel a gyer­mektársadalom jövőjére?—teszi fel — jobb híján magának — a kérdést. Ha már itt tartunk, a politizáló hajlamról érdeklődöm. „A több­ség hallgat—hangzik a válasz— azért, mert nem tudja, miről van szó. A parasztember csak a maga kultúrája szerint tud politizálni. Egyszerű szavakat használ, tő­mondatokban beszél, tőmondato­kat ért. Nincs paraszti retorika a mai politikában. A tömegkom­munikáció is kínaiul van. „Mint­ha más-más nyelven beszélné­nek, értelmiségiek és munkások, falusiak és városiak, politikacsi­nálók és leendő választók. Vajon nem „elhallgattatott” inkább ez a többség? A válaszban mindket­ten egyetértenek: „Nem voltak itt kiskirályok, despoták. Nem is tűrték volna el sem az emberek, sem a vezetők maguk között. Volt és van demokrácia, volt és van kontroll.” Apagy és társközsége, Nyírtét lakosainak száma majd’ négye­zer. Apagyról a munkaképes korú népesség közel fele rendszeres ingázó, s szintén majdnem fele aktív kereső, nem tekinthető elö­regedett településnek. Tóth János 1975-től tanácselnök. Apagyi születésű, itt is lakik. Igen gyak­ran előfordul, hogy nemcsak a munkahelyén keresik fel, hanem otthon is. Ezt ő természetesnek tartja. Arról faggatom, hogyan fejlődött, változott a falu az utób­bi években? Az elmúlt 15 évben sok minden változott, melynek eredményeképp megtartani lát­szik népességét Apagy. Persze sok még a gond, a tennivaló. Mostmár egyre inkább mindent saját erőből kell megoldani. Az iskola, a ravatalozó, az óvoda, az egészségügyi létesítmények nagyrészt társadalmi munkával épültek. Öt éven át első helyen álltak e tekintetben a megyében. Új az ABC, a takarékszövetkezet, a szolgáltató ház és lehetne még sorolni. Dicséri az itt élő emberek erényeit, szorgalmukat, munka­szeretetüket. Nincsenek kevesen, akik három-négyszáz disznót tar­tanak, szinte mindenki gyümöl­csöt, zöldséget,-dohányt termel a háztájiban. Kezdenek kedvet kapni az emberek a nem hagyo­mányos prémes állatok tenyész­téséhez is. Vállalkozgatnak is. Miért épp ő ne panaszkodna az alma miatt? Előző nap Budapes­ten járva látott almát 28forintért, ők meg örülnek, ha nyolc forint­ért átveszik tőlük. „A közvetlen értékesítés lenne a megoldás!” — sóhajt fel. A kereskedelmi alapellátás, a szolgáltatások fej­lettsége jónak mondható. Van Patyolat is, ki is használják. A gyógyszertárba, a fogorvoshoz ide járnak még a környékről is. Igen sokan szenvednek moz­gásszervi megbetegedésben, ezért létesítettek körzeti jellegű fizikoterápiát. Egy étterem vi­szont nagyon hiányzik. Amikor a foglalkoztatási gon­dokról beszélünk, már kissé komorabb. Az itt működő terme­lési egységek hullámzó eredmé- nyűek, nem túl vonzóak ezért a munkát keresőknek. Saját erőből alapítottak Nyírtéten cémázó üzemet, kétszáz nőt foglalkoztat. De lennének még női munkavál­lalók... Már Apagyon is akadnak munkanélküliek. Főképp a szak­képzetlenek problémáját nehéz megoldani, de volt már olyan érettségizett is, aki hagymát pu­colt... Nagy fejtörést okoz a ta­nácsnak az a terület, mely tulaj­donképpen a főiskola tangazda­ság telepe, de rég nem használ­ják. .Van a telken tíz szolgálati lakás, régi iroda, gazdasági épü­let. Nagyon elhanyagolt, rontja a településképet és kihasználatlan. Idegenforgalmi célra jól lehetne hasznosítani, voltak is már egyeztetések, de eddig még nem volt egyiknek sem igazán ered­ménye. Közben pedig ahogy te- lik-múlik az idő, úgy lesz majd drágább a rendbehozatal. A társközségtől, Nyírtéttől nem hoztak el mindent, sőt önál­lóságot adtak és arányos részt a fejlesztésből. Ott is van külön is­kola, óvoda, orvosi körzet, szol­gálati lakás is épül. Épp most kezdtek — a lakosság kérésére — autóbuszforduló létesítésébe, 5—600 ezer forintba fog kerülni. Osztottak telket is pedagógusok­nak, és minden értelmiségi letele­pedését igyekszenek segíteni. Az önállósodások korát éljük. Apagy számára természetes a közvetlenül megyei tanácshoz tartozás. „Valódi önkormányzat nélkül a települések nem tudják hozni magukat. Azok döntsenek az itteni ügyekről, akik itt élnek. Csak kár, hogy most, mikor már van önállóság, nincs pénz.” En­nek ellenére nem lehet okuk az apagyiaknak panaszra. Mindenki, akivel beszélget­tem, egymástól függetlenül, így vagy úgy, de említette a kultúrát. Láthatóan ez közös feladat, füg­getlenül a szakmaiságtól. Vagy inkább újfajta szemléleti Közel lehet férkőzni az emberekhez a kultúrával, sajátjukká lehet tenni azt is, ami első látásra idegennek tűnik. A tanács vállalja a tevé­kenységek, törekvések koordiná­lását, sőt ki is mondják: mene­dzselniük kell. Apagyon nincse­nek a kultúra ügyének sem ideo­lógiai korlátái, sem intézményi határai. A tanácsteremben meg­szokott a kiállítás, a templomban rendszeresek a zenei rendezvé­nyek. Megfordulnak itt a szabol­csi költők, és megyénk képzőmű­vészei is. Terveik között szerepel az er­délyi stílusú fafaragással foglal­kozók tábora, sőt kacérkodnak a gondolattal, hogy országossá nőjjön ez az ötlet. „Tortyogtatjuk a kultúrát” — jutnak eszembe Balázs tanár úr szavai. Valóban olyan lelkesek, ha erről esik szó. Ügy lett min­denki számára, hogy Apagy ne csak közlekedési csomópont, hanem szellemi centrum is le­gyen. Bartha Károllyal, mindenki Karcsi bácsijával élmény beszél­getni. Szerinte Apagyranem sza­bad csak egy napra jönni. Tud is annyi mindent mesélni, hogy1 csak győzze az ember befogadni! „Huszonhárom éves voltam har­madszor” — mondja, mikor a ko­ráról kerdezem. Csodálatra méltó szellemi és fizikai frissességgel gyűjti össze Apagy múltjának emlékeit. Szenvedélyéről, szor­galmas munkájáról árulkodik a helytörténeti gyűjtemény, mely­nek alapját az ő magángyűjtemé­nye képezte. A középkori refor­mátus templom mellett, a volt re­formátus iskolában kapott helyet. Az udvaron van a szárazmalom, melyet eredeti helyétől húsz mé­terre, saját maga rekonstruált. A kis múzeumban büszkén muto­gatja a ritkaságokat, a kőkorszaki leleteket, s a faluban sétálgatva beszélgetünk Apagyról, a múltról és a jelenről. Mikor a tóról kérde­zem (amit már a tanácselnök is futólag említett) dühös lesz. Va­lamikor kenderáztató volt, ősi vízterület, őshonos növényzettel, ritka, védett állatokkal, taviró­zsákkal. A helyi természetvédel­mi egyesület kezdeményezésére megindult természetvédelmi területté nyilváníttatása. Az egyik nyíregyházi vállalattal — aki eddig is használta — perle­kednek a helyiek a tavon. Ezért legyint elkeresedetten Karcsi bá­csi, „hét kastély volt a faluban valamikor, a negyven év alatt mind elpusztult. Már csak ez a tó maradt nekünk.” Séta közben figyelem az utcát, alig látni embereket. Napközben kihalt a falu. Munkaidő van. Van­nak új utcák is, gyönyörű, hatal­mas, modem fehér falú házak. Mit is mondott egyik beszélgető- társam? „Csalós a falukép, sok az eladósodott, önkizsákmányoló ember.” A porták rendezettek, szinte minden ház előtt kapirgál egy-két tyúk, hátul az udvarok­ban almáskonténerek. Az idegen­re rávakkantanak a kutyák. A mellékutcákban kavarja az avart, fújja a port az októberi szél. Szőke Judit arangolás || Kelet- ** st — a Magyarország hétvégi melléklete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom