Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
1989. szeptember 9. Kelet-Magyaromig IS i¥o, de Papa! „Ezek a mai fiatalok!” — mondogatják gyakorta az öregek, pedig ha jól megnézzük, köztük is akad egy-kettő, aki megéri a pénzét. Mint ahogy az a jól öltözött öregúr is, aki a minap az örökösföldi buszmegállóban jeggyel segített ki. Szó nélkül eltette a feléje nyújtott hat forintot, én pedig meg se néztem, úgy vágtam zsebre a jegyet. Akkor lepődtem meg, amikor kilyukasztottam, ugyanis kiderült, hogy régi, négy forintos jegyet adott el a „papa”, ráadásul a nem számozott vége már volt a lyukasztóban, de csak „halványan, óvatosan”. Tehát az öregúr nemcsak rafinált, de még bliccel is! (csk) MEGBESZÉLÉS HÉTFŐN ESTE A reformkörök belyiete Az MSZMP-tag ok nyíregyházi városi reformköre hétfőn délután öt órától tartja soron következő foglalkozását a megyei pártszékházban. Ezúttal a reformkörök országos tanácskozásáról hangzik el tájékoztató. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők világos képet kapjanak a párton belüli platform működéséről, céljairól. Ezért nemcsak a reformköri tagokat várják, hanem azokat is, akik szimpatizálnak a reformmozgalommal, akár párton kívüli érdeklődőként sok szempontból megegyezik véleményük. A fórum alkalmat teremt a nézeteket tisztázó vitára is. NYÍRSÉG TSZ, NAGYKÁLLO Döntetlen az elnökválasztáson Csakúgy mint a legutóbbi elnökválasztáskor a csütörtöki és pénteki elnöfcvólasztó közgyűlésen a nagykállói Nyírség Termelőszövetkezet egyik elnökjelöltje sem szerezte meg a kétharmados többségét, így a téeszt toCIGÁNYOKNAK Tanyabokori szervezet Nagycserkeszen a nyírségi tirpák tanyabokrokból alakult községben augusztus végén közel negyven ember a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége első tanyabokori alapszervezetét alakította meg. A tanyabokrokban több ezer cigány él, ezért folytatják a tagszervező munkát. Ezekkel az emberekkel eddig jóformán senki nem törődött. Nagy az elmaradottságuk, sok a munkanélküli közöttük. Akadnak olyanok is, akik rendőrségi felügyelet alatt állnak, bűnöző, kötekedő természetűek. Ezért kell gondoskodni a gyerekek rendszeres iskolába járásáról és az analfabétizmus elleni küzdelmet fokozni kell. Felajánlotta segítségét a cigányok nevelésében Labor- czi Géza evangélikus lelkész is, aki hangsúlyozta: a cigánygyerekek között is szép számmal vannak tehetségesek, csak fel kell rájuk figyelni, s nem szabad engedni, hogy elkallódjanak. Tomasovszki János, a helyi Kossuth Tsz elnöke egyik felszólalásra válaszolva említette, hogy akadnak mostanában a cigányok között is olyanok, akik kérik felvételüket a tsz-be. Az alapszervezet a kapcsolatépítésre törekszik, mert csak közösen lehet feloldani a feszültségeket. Képviselőik: Káka Tibor gépkocsi- vezető, Balogh Miklós MÁV- dolgozó és Balogh Pál traktoros azt akarja, hogy cigányok és nem cigányok kölcsönösen elfogadják egyaránt partnernak. F. K. GÉPKOCSI-ELÖTAKA- RÉKOSSÁGI betétformát vezettek be szeptember első napjaiban a takarékszövetkezetek és a Takarékszövetkezeti Bank Rt. Azoknak az ügyfeleknek, akik a takarékszövetkezeti kirendeltségeken vagy a bank fiókjaiban rendelik meg a gépkocsit — s fizetik be a 40 százalékos előleget —, a vételár többi részének gyűjtéséhez ajánlják. TELEFONDOKTOR. A vesegyulladás és a vesekő kezelése címmel hangzik cl egészségügyi felvilágosító előadás a Telefondoktor következő tájékoztatójában. Szeptember 11 és 15-e között a 13-555-ös telefonon hétfőtől péntekig, naponta reggel nyolc órától este 7 óráig kaphatnak felvilágosítást az érdeklődők. vábbra is megbízott elnök Csik László irányítja. A csütörtöki nagykállói szavazás meglepetése volt, hogy a jelenlegi elnök, Csik László nem került fel a szavazócé- dulátera, egyedül az elnök- helyettes, Donka György nevét hagyhatták meg, illetve húzhatták le a tagok. A másik fordulóban, Gesz tereden, viszont épp az ellenkezője történt, csak Csik László neve szerepelt a szavazócédulákon. Hosszas számlálás után délután négy órára hirdették ki az eredményt. Arról, hogy a téesz vezetősége esetleg ír-e ki és mikor újabb elnökválasztást, később döntenek. FOGADÓNAP. Jánvári Tibor, a Nyírbátori Városi Tanács elnöke szeptember 11-én, hétfőn délelőtt 10 órától 12-ig és délután 16-tól 17,30 óráig tart fogadónapot hivatali helyiségében, ungvári Sándor ezredes, a Szabolcs- Szatmár Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság parancsnoka szeptember 12- én, kedden 9 órától 11,30-ig hivatali helyiségében fogadónapot tart. NYERTES TOMBOLÁK Látványos és izgalmas színfoltja volt a Nyírségi Ősz idei programjának a városi stadionban szeptember 2-án megtartott tombola sorsolás, ahol több értékes nyeremény talált gazdára. A megyei tanács kereskedelmi osztályától késve bár, de megkaptuk a szerencsés nyertesek listáját. íme a sokat érő tombolák sorszáma és a nyeremények: 04872 Tisza-parti telek, 09429 Vénusz színes televízió, 09416 Simson motorkerékpár, 05315 női kerékpár, 05778 ETA porszívó, 00874 Hajdú mosógép. A boldog nyertesek a nyíregyházi Centrum Áruház igazgatóságán vehetik át nyereményeiket, személyi igazolvány és a tombola bemutatásával. Mennyi felesleges tábla!? (B. A. felv.) Boszorkányüldözés # tt az ideje, hogy végleg száműzzük a sarlatánokat, a boszorkányokat, a javasasszonyokat, a csodadoktorokat, a kuruzslókat, akik visszaélnek a hiszékeny emberek bizalmával — indokolta az ecuadori kormány döntését Felix Lopez miniszterelnök. Az El Diario szerint e döntésnek két következményével számolnak a dél-amerikai országban: jelentősen emelkedik a munkanélküliség, és csökken a rejtélyes körülmények között elhalálozottak száma. Az orvosok forgalmának várható emelkedésére előttünk ismeretlen okok miatt nem utalnak. Bár erre némi — és mindenképpen zavarba ejtő ■— magyarázatot adhat, hogy az ország egykori elnöke, Leon Cordero az új helyzetben egy brazil varázslót keresett fel reumás fájdalmainak enyhítése reményében. Állatorvosi ügyelet. Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kálmánháza, Butyka, Vadas) dr. ifj. Gubicz Pál, Nyíregyháza, ív u. 1„ telefon: 14-066; a Il-es körzetben (Nyíregyháza-Oros, Nyírpa- zony, Napkor) dr. Poncsák Miklós, Oros, Magyar utca 14., telefon: Oros 25 — tart ügyeletet. AZ IBRÁNY Nagyközségi Tanács VB 1989. szeptember 10-én Országos állat- és kirakodóvásárt tart. Helye: Nagyhalász—Rakamaz összekötő út mentén az ib- rányi gázcseretelep mellett. Várjuk minden állattartó, kisiparos, népművész és magánkereskedő részvételét. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. (2471) ZÖLDÉRT-árak szombaton A Zöldért Vállalat piaccsarnoki — 20-as — boltjában ezen a héten is bőséges a választék. A boltvezető közlése szerint az árak csak tájékoztató jellegűek, ugyanis a végleges ár a mindenkori felhozatal és felvásárlás függvénye. Mit és mennyiért vásárolhatunk? A burgonya kilóját 10 forintért, a pritaminpaprikát 20—25 forintért, a töltenivalót szintén 20—25-ért, a karalábét 5 forintért, a vöröshagymát 10—12-ért, a lilahagymát 16-ért, a fokhagymát 60 forintért kínálják. A sárgarépa kilóját 10 forintért, ar zöldséget 20—26 forintért, a paradicsomot 10—15-ért, a káposztát 8-ért, a vöröskáposztát 12-ért és a karfiolt 20—25 forintért adják. A szilva kilója 18—20, az alma 12 forint. A görögdinnyét 10—12 forint között árulják. A mák kilója 130 forintba kerül. TARPA MOLTJA ÉS JELENE ötvöződik ezen a felvételen. A község központjában a korosodé, régi házak szomszédságában helyenként szép, modern és tetszetős családi házak is magasodnak. Bereg természeti szépségei, a táj különös varázsa vonzerőt jelenthet az építkezők számára éppúgy, mint a turistáknak. (Cs. Zs. felvétele) A CÉL: FIATAL MOVÉSZJELÖLTEK TÁMOGATÁSA Kocsis—Earner alapítvány Kocsis Zoltán Koseuth- díjas zongoraművész és Hauser Adrienn zongora- művész ad ihamgversenyt a mátészalkai művelődési központ színháztermében szeptember 16-án, 18,30 órai kezdettel. A koncert érdekessége, hogy a művészek lemondtak tiszteletdíjukról és azt felajánlották fiatal művészjelöltek támogatására. A Kocsis—Hauser alapítvány célja olyan fiatalok támogatása, akik a zene, a 'képzőművészet, a népművészet ás a táncművészet terén kimagasló tehetségről tesznek tanúbizonyságot. Az alapítvány összege felhasználható mesterkurzusok, továbbképző-táborok, ösztöndíjak, kiállítások, koncertek támogatására. Az alapítvány céljára egyének és közösségek (vállalatok, intézmények) is tehetnek felajánlásokat az alábbi csekikszámra: MHB 44440019-0015 „alapítvány” megjelöléssel. A támogatások odaítéléséről kuratórium dönt. • POLITIKAI TENDENCIÁK és a társadalmi közérzet — ezzel a címmel tart előadást Böhm Antal szociológus, a DOXAPOL Igazgatója szeptember 11-én, hétfőn délelőtt 10 órától az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága oktatási igazgatóságán. ÚJ NYITVA TARTÁST ALKALMAZ Nyíregyházán szeptember első hetétől a Bocskai utcai gyógyszertár. Ezentúl — minden nap — hétfő reggel 8 órától péntek este 7 óráig van árusítás, szombaton pedig zárva. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT. Szombaton és vasárnap 18 és 22 óra között hívhatják a rászorulók a letkisegély- szolgálatot. Telefonszámuk: 13-804 és 13-097. Karambol a síneken Súlyos közlekedési balesethez riasztották péntek délután 13 óra 30 perckor a mentőket. Nagykálló és Kál- lósemjén között egy vasúti átjáróban figyelmetlenül hajtott a sínek közé egy Dácia személygépkocsi és összeütközött a menetrend szerint közlekedő személyvonattal. A baleset két súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérültjét a nyíregyházi kórházba szállították. Az esti órákban a megyei kórház baleseti osztályának ügyeletes orvosától megtudtuk, hogy a sérültek állapota továbbra is súlyos, de túl vannak az életveszélyen. felhívás ÁTERESZ ÉPÍTÉSE miatt szeptember II—15-ig lezárják a közúti forgalom elől a rókabokori f&ldutat a IX. számú belvízcsatornánál. Az útlezárás főképpen a Zombori-, István-, Üjteleki-, Salamon- és Róka-bokor lakóit érinti, ezért a Felső-Tisza-vidékl Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szíves elnézésüket kéri. AZ UNGVÁRI TELEVÍZIÓ 10-ón vasárnap felvételt készít a kisvárdai „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klub tevékenységéről, támogatóiról. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 36. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt jutalom nettó összege 11 millió forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 424 120 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 2044 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 53 forintot • fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) Kisiparosok hétvégi ügyelete A KIOSZ nyíregyházi városi szervezetétől kapott tájékoztatás szerint szeptemberben a következő kisiparosok vállalnak hétvégi ügyeletet: Végh István üvegező Szőlő út 5.. Pál Miklós vízközponti fűtés- és gázszerelő Krúdy Gyula út 34., Cserbak Mihály háztartási gépszerelő Alkony út 26., Juhász József autószerelő Északi körút 3., Gerda József autószerelő Kert út 24., telefon: 19485., Szabó András lakatos Vasvári Pál út 5. 9-, szombat I ........■ Adám napja A Nap kél 6 óra 13 perekor — nyugszik 19 óra 11 perckor. A Hold kél 15 óra 52 perckor — nyugszik 23 óra 29 perckor. Százhatvan éve halt meg Pesten az egri (szerb) születésű Vitkovics Mihály (1778—1829) költő, író és meseíró, a nyelvújítás lelkes híve. a népies műköltészet kezdeményezőinek egyike. 1989. szept. 10., vasárnap NIKOLETT NAPJA A Nap kél 6 óra 14 perckor — nyugszik 19 óra 09 perckor. A Hold kél 16 óra 38 perckor — nyugszik 0 óra 38 perckor. Hetven éve halt meg Budapesten Hopp Ferenc (1833 —1919) neves műgyűjtő, utazó és múzeumalapító. Várható időjárás az országban ma estig: általában kevés lesz, csak néjia növekszik meg a felhőzet. Eső nem várható. Többfelé erősen párássá válik * a levegő, kora reggel foltokban köd is lesz. Az északkeleti szél már csak helyenként élénkül meg időnként. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 24 fok körül alakul. (MTI) — Én csak napnyugtát vagy napkeltét festek — mondja az egyik giccsfestő a másiknak. — A napnyugtáért 1000 koronát kérek, a napkeltéért 2000-et... — És miért ez az árkülönbség? — Mert ha napkeltét akarok festeni, nagyon korán fel kell kelnem. Nyíregyháza Megyei Városi Tanács VB Adó és Illetékhivatala értesíti a lakosságot, hogy a II. félévi együttesen kezelt adók (házadó. építményadó, földadó, borforgalmi adó. gépjárműadó, telekadó) szeptember- 15-ig fizethető be adópótlék mentesen. A határnap elmulasztása esetén az adó esedékességének időpontjától a befizetés napjáig minden megkezdett naptári hónap után havi 2% adópótlékol köteles fizetni az adózó. Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy az adópótlék mentes fizetési határidő elmulasztása esetén a hátralékosokkal szemben behajtást kell megindítani, amikor is az adótartozás adópótlékkal növelt összegére további 5% (de legalább 300,— Ft) behajtási költséget is fel kell számítani. A kellemetlenségek elkerülése érdekében kérjük a határidő betartását. (2554) Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések * közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: CSONKA ZSOLT Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. ÜJ OTP BETÉT Megfejti — beküldi — 50 darabot sorsolunk ki. A megfejtéseket nyílt levelezőlapon kérjük beküldeni — OTP Megyei Igazgatósága Nyíregyháza, Rákóczi u. L 4400 Beérkezési határidő: szeptember 15. Sorsolás szeptember 18-án. A nyereményeket postán küld- ÍÜk