Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-30 / 231. szám

6

1989. szeptember 30.

H- a bedobunk a vízbe egy követ, a partra érő hullámok lelassulnak, elgyengülnek. így van ez a politikában is.

. Mire a Budapesten vagy Nyír- I egyházán történő események i „begyűrűznek”, például egy szatmári kis faluba, élüket, lendületüket vesztik. Pedig eddig sem volt jelentéktelen erő a vidék, de most a választások előtt a kezükben lehet a döntés. Kérdés, kinek hogy sikerül megnyerni, ij hívei közé sorolni a „hallgatag l! többséget”. Arra kerestünk választ, hogyan politizálnak falun íj. az emberek.

Jánkmajtison

járva érezni lehet, az emberek várnak valamire, valami meg- j mozdult, de még nehezen hisz- j i nek valami újban. Többnyire a < rádió, tévé, újságok információi- ’ ra építve alkotnak véleményt. Fi- í gyelemre méltó: az országos kérdések közelebb állnak hozzájuk, mint a helyi községpolitika.

Szabó Zsigmond bácsi 67 éves nyugdíjas. O volt a Szatmár- Bereg megyei Kisgazdapárt megbízott titkára és a községi j szervezet elnöke.

— Nálunk a Kisgazdapártnak van múltja. A negyvenes évek vége felé 110 tag mellett a falu 80—90 százaléka szimpatizált velük. Mikor megszűnt a funkcióm, továbbra is folytattam közéleti tevékenységet. Szókimondásom miatt rámsütötték, hogy ellenzéki vagyok. Egyszer-két- szer le is tartóztattak. S hogy nem léptem be a Kommunista Pártba, i annak az volt az oka, hogy ami- j kor hazajöttem a fogságból, a I volt fehérgyarmati nyilas párttag I osztotta a cipőtalpakat a község- 1 házán, mint az egyik „elkötele- i zett” kommunista vezető: Hát nekem ebből nem kellett!

— Mostanában sokan megkeresnek, hogy alakítsuk meg újra a Kisgazdapárt helyi csoportját. Tapasztalataim szerint viszont az emberek nagy része várakozó álláspontra helyezkedett. Tanul- tak a múltból, élénken élnek emlékeikben az ötvenhatos események. Még a vezető beosztásúak sem mindig mernek véleményt nyilvánítani. Ha ketten-hárman összejönnek, mindjárt „politizálni” kezdenek.

A nyugdíjasklubbal megszerveztük a második világháborús emlékmű felállítását. Ezzel is demonstrálva tenniakarásunkat. Hiányolom viszont a fiatalokból azt a lelkesedést, ami bennünket magával ragadott annak idején...

— Nyíltan ma még, csak az MSZMP tagjai politizálnak — így Iglói Ferenc állatorvos — A többség csendben vár. Tudom, hogy sok híve van itt a Kisgazda- pártnak. A fiataloknak és a kö- zépkorúaknak, ha van vélemé- I nyük, a munkahelyen, vagy a j családban hangoztatják. Nincse- | nek közéleti személyiségeink, a j választásokon fog eldőlni min- ! den.

j

| Külön-külön egyik párt sem boldogul majd, szükséges lesz ! effajta ellenzéki kerékasztalra s nálunk is.

—Meggyőződésem: egy falu- j ban a jó népművelő a település ! „pulzusán” tartja a kezét. Érzi I annak minden dobbanását, rea- ! gál a változásokra. Ilyen közmű- i velődési szakembernek ismertem meg Fábiánná Szabó Saroltát.

— Még nem dörömbölt senki az intézmény ajtaján, hogy pártot szeretne alakítani. Házunk mindenkor nyitva áll a kezdeményePolitizálás falun

zések előtt. Ismerem a község hagyományait, múltját. Hallottam, a termelőszövetkezet elnökének a vezetésével többen részt vettek a sonkádi találkozón. Van bizonyos mozgolódás a kisiparosok között is.

— Úgy érzem mégis, mint ahogy a művelődésre, a politizálásra sincs ideje az embereknek. Az egymás közötti beszélgetéseknek témája legfejlebb a bírálat. Sokan kétségbe vonják a többpártrendszert. Nem érzik, hogy másképp is lehet, hogy beleszólhatnak a saját sorsukba. Ehhez meg idő kell!

Tiszaeszlár nevét

egyszer már szájára vette a nép. Az ország túlfelén is hallottak arról a hírhedt vérvádról, amelyben Solymosi Eszter meggyilkolásával vádolták a falu több zsidó lakosát 1882-ben. A vádlottak védelmét a haladó szellemű Eötvös Károly látta el és bátor fellépése nyomán rá egy esztendőre a bíróság felmentette a vádlottakat.

Évszázada, hogy peregtek ezek az események. Vajon a mai eszláriakat érdekli-e a politika? A pártonkívüli iskolaigazgató, Oláh Károly — tősgyökeres esz- lári, az apósa húsz év ig tanácselnök, majd függetlenített párttitkár, az apja római katolikus kántortanító, utána párttitkár, de ő valahogy kívül rekedt a politizáláson.

— Soha nem láttam sem előnyét, sem hátrányát, hogy nem léptem be a pártba, noha 12 éve töltöttem be ezt a posztot. Én úgy látom, itt az emberek kivárnak, merre fordul a helyzet és inkább a napi munka, a megélhetés hajszája köti le erejüket. Abba rokkannak bele időnap előtt, nem pedig az aktív politizálásba.

Az egyik kartársa, Takács Sándomé magyar—orosz szakos pedagógus harmadmagával kilépett a pártból a tavaszon. Miért?

— Soha nem vették semmibe a véleményünket, pedig az információsjelentésekbe mindig azokat a problémákat írtuk bele, ami legjobban bántotta az itt élőket. Például a tejet korán reggel kellett megvenni az asszonyoknak, kenyérért délelőtt kellett sorba állniuk és a minőséget is rendre kifogásolták. Joggal. Intézkedés pedig semmi. Vagy a másik. Például a pedagógusok gondjait hiába hoztuk volna elő a párta- lapszervezeti ülésen, ahol ez a téma nem érdekelte a postást, a hivatalnokot, a tsz-dolgozót. Ezeket a kérdéseket nekünk itt, a tantestületben kell dűlőre vinni. Arról már nem beszélve, milyen erőszakos és statisztikai bukfencekkel szervezték az „önkéntes” belépéseket. Pedig én még főiskolás koromban leltem párttag, de mára elegem lett az egészből. Tanítani akarok és nevelni a két kislányunkat.

Politizálás? — kérdez vissza Jármy Ferenc tanácselnök. — Ugye nem arra gondol, hogy a ni- caraguai eseményekről beszélnének a boltban, kocsmában? Mert itt most az a beszédtéma, hogy két éve 1700, tavaly 1300

sertést adtak le, az idén 700-ra kötöttek szerződést, de nem biztos, hogy annyi is lesz. Szidják a messziről jött és átgondolatlan intézkedéseket és hatodrendű állampolgárnak érzik magukat. Igaz, Péter-Pálkor felvonultak az eszlári kombájnok is, de itt inkább a Falurádiót hallgatják, azt még elhiszik. Azt mondja a paraszt, a kapát úgysem veszik ki a kezéből, ő megtermeli, ami a családjának kell, de mi lesz a városival? Igaz, fáradtak az emberek, de a Béres-filmet, meg utána a beszélgetést nézték késő éjszaka is. Sok ablakban villogtak a tévé fényei. Szóval, ha értelmét látják valaminek, csinálják szívesen.

Leveleken a Magyar Demokrata Fórum helyi csoportja szeptember elsején alakult meg. Most közel 30 tagja van a szervezetnek, de már többen is jelezték, hogy részt vennének a közösség munkájában. Az egyik választmányi tag Tovai József, a község görög katolikus lelkésze:

— Tisztemnél fogva gyakran megfordulok az itt élők között. Látom, hogy az emberek küszködnek a megélhetésért. Az MDF megalakításának eltérő visszhangja volt a faluban. Egyesek azt mondják, jól tettük, mások pedig lekicsinylőén azt kérdezték, mit ugrál a pap. Az alakuló gyűlésünkön ismertettük a programunkat. Szeretnénk ott lenni minden egyes vb-ülésen, tanácsülésen, s szeretnénk beleszólni minden olyan kérdésbe, amely a falu nyilvánosságát érinti: például a több pályázó közül ki legyen a körzeti orvos. Támogatjuk egy II. világháborús emlékmű felállítását. A Lenin tér helyett Hősök tere legyen ismét.

— Készülünk a tanácsi választásokra is. Célunk, hogy olyan tanácstagok legyenek, akik képviselik a falu érdekeit, tesznek is érte, s legyenek elfogulatlanok. Az embereket semmi sem érdekli, közömbösek lettek minden iránt. Fel kell őket ébreszteni, hogy az ő érdekükben cselekszünk. Nem megoldás, hogy porba dugjuk a fejünket, s az sem, hogy várunk, meglátjuk, mi lesz.

— Valakinek mindig vállalnia kellett az előrehaladást. Az emberek még félnek a retorzióktól. Aki más véleményen volt, azt megverték, elvitték. Azon is le lehet mérni a félelmet, hogy az iskolában csak 32 gyerek iratkozott be a görög katolikus hittanra, holott tavaly szombatonként a templomi hittanórán 100—120 gyermek is megjelent.

n

Őrben is természetes

folyamat, hogy a falusi lakosság elsősorban a település fejlesztéséért, jövőjéért érez felelősséget. Ennek érdekében emelik fel hangjukat, vitatkoznak, esetleg tiltakoznak. Különösen így van ez azokon a helyeken, ahol több községet vontak össze. Őrben nem tudták tovább tétlenül nézni a település elsorvadását, s a nyáron létrehozták a Lakossági Érdekvédelmi Szervezetet. Úgy érzik, nem képviselte senki az érdeküket. A tanács Vaján, a téesz Jármiban, a műanyagüzem és a sertéskombinát is a szomszédban épül.

— Bár a cégbíróságnál nem jegyeztettük be magunkat, a sérelmeket, a gondokat úgyis tudjuk jelezni — magyarázza Nagy János, az érdekvédelmi szervezet elnöke. — Az is igaz azonban, hogy a téeszelnök azt írta vissza, nem hajlandó velünk tárgyalni. Félünk, hogy az ősi földet idegeneknek, közeli barátoknak adja el a termelőszövetkezet. Ha pedig mégis pénzt csinálnak a földből, annak Őrt kell gazdagítania. Törekszünk arra, hogy gazdaságilag leváljunk a téeszről, jó lenne az önálló községi tanács is, mert csak így látunk garanciát arra, hogy az 1400—1500 lelket számláló községünk fennmaradjon. A rétet is kisajátította a téesz, pedig az a lakosságé. Szóval vannak problémák, s mi teszünk ellenük. Most alapozzák az iskolát, ez a jelenlegi tanácsi vezetés érdeme. Mi voltunk Debrecenben a postaigazgatóságon, támogatják azt a kérésünket, hogy teljesen új postaépületünk legyen. Az embereket a megélhetés és a föld érdekli.

Beregsurányban Sárga Béla élete kész regény.

— Leszoktam a politizálásról —mondja.—Párttag voltam ’56 előtt. Az ellenforradalmárok fel akartak akasztani, de megérkeztek a szovjetek, s így nem sikerült nekik. Én már nem lépek be semmiféle pártba, nekem mindig úgy jó, ahogy éppen van.

A községben nem hoztak létre még új pártokat, egyedül a környezetvédők alakították meg egyesületüket.

— Az embereket érdekli a politika, azonban mindennapi kenyérért keményen meg kell dolgozni, s így alig van idejük a közügyekkel foglalkozni — magyarázza Gulyás Gyula, a körzet országgyűlési képviselője. — Olvassák az újságokat, s a látottakat, a hallottakat a munkahelyen meg is vitatják. Még mélyen élnek a beidegződések,'nagy a bizonytalanság. A szatmári ember nem a hangjával, a munkájával tűnt ki. Az itt élők korábban sem hangoskodtak. Tűrtek, tűrtek, s ha már nem bírták, elköszöntek, tovább álltak más vidékre.

Barabás öleli magához pár kilométerrel arrébb Ge- lénest és Vámosatyát. Ezen a peremvidéken sem alakultak még új pártok, ennek ellenére a politi- zálási kedvet jelzi, hogy Vámosatya kéri a kiválását.

— Politizálnak nálunk is az emberek, csak mindenki várakozó álláspontra helyezkedik — említi Oláh István, a községi közös tanács elnöke.—Egymásnak elmondják a véleményüket, de nyíltan nem merik még felvállalni. Messze vagyunk a fővárostól, még a megyeszékhelytől is, s nincs egy fix pont, amibe kapaszkodhatnánk: nem tudjuk, hogy merre megyünk. Sokszor a központi tájékoztatás sem tökéletes. Gyakran találkozom az emberekkel, a falugyűléseken részt vesznek. Országos dolgokkal nem nagyon foglalkoznak, vannak helyi problémáik.

Kállósemjénben

kisbabát sétáltat az őszi verőfényben Herczku Sándomé gyesen lévő programozó. Anyósához igyekszik, aki almát szed a kertben.

— Miért épp engem kérdez? — A férjem sokkal jobban tudna erre válaszolni, hiszen ő igencsak foglalkozik a napi eseményekkel. (Mint később kiderül, a feleség sem tájékozatlanabb.)

— Azért mert itthon vagyok nem maradhatok le semmiről — magyarázza. — A Híradót és a Hetet mindig megnézzük. Bizony, nem rózsás a helyzet, de remélem, a többpártrendszer enyhíti a jelenlegi feszült állapotot. Kár, hogy most a környező országokban is olyan sok a probléma. Először Románia, most meg az NDK. Az ő életükbe nem tudok belelátni, nem értem, miért menekülnek tömegesen a hazájukból, de valami oka biztosan lehet. A többpártrendszerben azért is reménykedem, mert figyelem az NSZK-t. Ott nem egy párt uralja az országot, — igaz, ez nem jó szó, de nem tudok jobbat — s milyen jól élnek az emberek! A két német állam életszínvonala sok mindent megmagyaráz.

—Itthon Pozsgay tetszik, mert őszintének látom. Nyers Rezsőre szintén szívesen szavazok. Eleinte tetszett Grósz is, de aztán nem vált be, nem olyan lett, amilyennek ígérte magát. Jaj, ezt ne írja le, nem lesz nekem ebből bajom?

Máriapócson

Nagy György cipészmester volt, de dolgozott a helyi földművesszövetkezetnél is.

—Egy igazi, szabad kormányt támogatnék — említi. — Számomra a Kádár-korszak jó volt. Ő nem papírból szövegelt, hanem miközben beszélt, az ember szemébe nézett. Kádárt a legmesszebbmenőkig tiszteltem. Szívből mondta, amit mondott.

Gyuri bácsi a gazdasági életről így vélekedik:

— Isten tudja, mi lenne jó. Egy biztos: hogy a tyúk tojást tojjon, ahhoz ennie is kell. Ha kölcsönt veszünk fel, azt kama íostól kérik vissza. Magyarország megtermeli az ennivalót. Ez a nép dolgozik, csak elvették a kedvét tőle. Most is termelték a paradicsomot, meg az uborkát, de a felvásárlók nyögdécselve vették át. Annak örülök, hogy nem vert le a betegség, csak egy kicsit fáradt vagyok. Láthatja: mennyit gürcölök. Mindennel foglalkozok, amiből egy kis jövedelem adódik.

Ivancsó Sándor görög katolikus lelkészhez is bekopogtam. Huszonhét esztendős, két gyereke van.

— Az egyház és a magam álláspontja is az, hogy a papok közvetlenül ne politizáljanak, ugyanis az soha nem szült jó vért. Minket a földi élet mellett más is foglalkoztat ám, az eligazodásban a hívőknek is segíteni kell.

A lelkész a választásokkal kapcsolatban elmondta, nem kíván korteskedni, de szeretné, ha az emberek nem vallásellenes pártra szavaznának. Egyébként a falu lakosságának nagy része közömbös, befelé fordul. Sem az Istennel, sem az állammal nem foglalkoznak. Ez viszont senkinek sem jó.

Szamossályi kö

zel a román határhoz. Ezer lelket számlálnak, sajnos lassan elöregedik a falu.

Dudás Ferenc volt vb-titkár elmondta, hogy a tanács 1973-ban megszűnt. Azóta Jánkmajtishoz tartoznak. Fejlesztették Szamos- sályit is, de sok minden történhetett volna másként. A moziban már két éve nem vetítenek. A kultúrházban szinte semmit nem szerveztek, a kultúros csak felvette a fizetését. A templomba jobbára az idősebbek járnak. Igaz, papjuk sincs.

Az emberek a tejcsamok, a bolt előtt szoktak megállni egy- egy szóra. Általában panaszkodnak. Látják a televízióban azt a sok civakodást, nehezen tudnak eligazodni.

Az MSZMP helyi szervezetének 50 beiratkozott tagja van. Az emberek nem vádaskodnak, nem keresik a bűnbakot. Nagyobb gondjuk van ettől. Rosszul sikerült ez az év, 400 vagon alma helyett jó, ha százzal lesz a tsz- ben. A faluból sokan eljárnak dolgozni. Munka csak a helyi tsz-ben akad, ahol nemrég létszámcsökkentés borzolta az idegeket. Megszüntettek három munkakört. Az érintettek iskolai végzettségüknek megfelelő munkát nem kaptak.

Miből tartsák el a gyerekeiket? Eddig ötezer forint körül kerestek a szülők. Most gyalogmunkások lehetnek a tsz földjén. Az emberek az almaszedésben 70- 80 forint napszámot kapnak.- — Tessék csak kimenni a határba, ott majd lát csudát! — bíztat egy néni. — Több hold föld műveletlen, az almáskertben térdig ér a gaz. Hogy nem szakad meg a szívük azért a drágajó földért?! Becsületesen dolgozni kell, mert a semmiből csak semmi lesz.

A tsz-elnök tanácstalan. A tagok évi jövedelme 45 ezer forint. —Jó, ha a béreket ki tudom fizetni — válaszolja Varga Bertalan, a tsz-elnöke.

Az aranysárga fasorok között a lemenő őszi nap melegében jövünk hazafelé. Az út mentén megállunk egy omladozó kastély előtt. — Ki lakott itt? — kérdeztem a ládákat pakoló parasztembert. — Kossuth Lajos — válaszolta kurtán.

A cserepek fele már lehullott, a tornácon csicsóka virít. Visszapillantva a valamikori szép udvarból, az örökzöld fenyő magasra emelkedik.

Az oldalt írta: Bojté Gizella, Cselényi György, Dcnkó Mihály, kovács Éva,

M. Magyar László, Tóth Kornélia.

i., p*.

II Kelet- p

a nfagyanirszag hétvégi melléklete i

Valóságunk közelképben