Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
1989. szeptember 2. Kelet-Magyarország 3 Az árvita még tart... 50 fillér Jelenti az MTI, hogy a termelők és az értékesítők árvitája némely kérdésben még tart. Az alma átvételének rendszeréről, valamint a végleges árakról az illetékesek még tárgyalnak. Kitűnt a távirati iroda jelentéséből az is, hogy az alma- egyesiülés a termelők érdekeinek képviseletében határozottan fellép, ennek eredménye, hogy az augusztus elején meghirdetett 4 forint 50 filléres induló léalmaár mára 5 forintra emelkedett. Ha figyelembe vesszük, hogy a légyártó üzemek szezon elején 50 ezer tonnányi télialmát dolgoznak fel, a kiharcolt ötven fillér nem lebecsülendő, összességében 25 millió forint. Korábban elhangzott az is, hogy az exportálnia ára a tavalyihoz viszonyítva első osztályúnál 1 forint 30 fillérrel, másod- osztályúnál 60 fillérrel növekedett. Ha a szovjet exportra 186 ezer tonna lesz és a kiszállított gyümölcs 65 százalékát első osztályúiként minősítik, úgy a termelők árbevétele a tavalyihoz viszonyítva legalább 100 millió forinttal növekszik. Hihetnénk, hogy az exportár- és a léalmaár-növelés a termelőket kedvező pozícióba hozta és javultak az értékesítési feltételek. Sajnos nem így van. A termelés költségei idén — főleg a vegyszerfelhasználás miatt — olyan mértékben növekedtek, hogy a magasabb értékesítési ár a kiadásokat csak részben ellensúlyozza. Az a tény tehát, hogy a végleges árak, illetve magasabb árak elérése még ma is tárgyalási téma, nem meglepő. Az almaágazat jövője függ attól, hogy a nagyüzemek és kistermelők egész éves megfeszített munkájuk után most milyen eredményt érnek el. Az alma szüretelése már lendületbe jött. Sajnos országosan és megyei szinten is jóval kisebb a termés a tavalyinál. Amíg 1988-ban az ország almatermése 1 millió 200 ezer tonna volt, addig ezen az őszön csak 1 millió tonnával lehet számolni. Ezt a kevesebb almát nemcsak úgy kellene megbecsülni, hogy a termelőket az exportminőség javítására biztatjuk, de úgy is, hogy minden értékesítési módban a felhasználók (felvásárlók) elfogadható árakat adjanak. Űj általános iskolát adnak át a tanévkezdésre Komoróban is, ahol a 4 tanterem mellé korszerű konyhát és tornatermet is épített a KEMÉV. Feszültség P robléma egy szál se — közölte velem Stohanek — miután átment energiahordozóba. Hóna alatt egy köteg kocsigyertya, balkezét egy petróleummal teli kanna húzza le. Kérdem tőle, mi történt: — Tegnap még füstölt húsokat, húskészítményeket spájzolt, ma meg gyertyával tömi tele a lakást. Nem túlzás ez? Stohanek kitérő választ ad. Kijelenti, hogy javulnak a két ország közötti viszonyok. Beszéljen világosan kérem és ne piszkálja előttem az orrát, mert az idegesít. Felnőtt ember már, tessék viselkedni. — Hát ide figyeljen — mondja Stohanek. Bemondta a rádió, hogy csökkent a két ország közötti feszültség. Nem hallotta: — Miért csökkent és hol csökkent, maga félnó- tás. — Hol csökkent, hol csökkent? Hát a távvezetékekben. Rengeteg megawattal kapunk kevesebb áramot. — És ezért kell a gyertya, meg a petróleum? Sóhajt a jó szomszéd. majd arról beszél, hogy sohasem lehet tudni. Itt az ősz, jön a tél, rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák. Mi lesz, ha nem lesz áram a lakás vezetékeiben. — Utálom a félhomályt, félek a sötétben. Pláne most, hogy ennyire kusza a helyzet. — Ne féljen — mondom — a kevesebb áram a lakosságot nem érinti. Nyilatkozták az illetékesek. — És maga hisz nekik? — Miért ne hinnék. Elvégre nemcsak illetékesek, de felelősek is azért, amit mondanak. Ide a rozsdás bö- kőt, hogy lesz áram. Majd meglátja! — Meg hát! Gyertyafénynél. De most már ne tartson fel. Fordulok még vagy kétszer, mielőtt még más is észbe kap... Stohanek megy, én maradok. Átfut az agyamon, hogy én is veszek gyertyát. Miért is ne vennék. Megyek és veszek, de nehogy azt higyje bárki, hogy bedőltem Stohaneknek. A gyertyára nekem szükségem lesz. Jön a mindenszentek, jön majd a karácsony. kell majd a gyertya. Igen ám, de ha petróleumot is veszek, azt mivel indokoljam? Nem indokolom és kész. Szerencsére nem is kell. Azt mondja a boltos: sajnos a petróleum már elfogyott. Seres Ernő Biztató, hogy a kormány ismét felismerte: helyzetünkön javítani egyedül nem tudunk Beszélgetés Bánóczi Gyula megyei tanácselnökkel területűnk helyzetéről, lehetőségeiről Bánóczi Gyula megyei tanácselnök részt vett azon az augusztus 23-i kormányülésen, amely elfogadta az északmagyarországi térség — benne Sza- bolcs-Szatmár-Bereg — társadalmi gazdasági helyzetéről készített előterjesztést. — Az erről kiadott kommüniké roppant szűkszavúan fogalmazott, így az országnak e megyéjében élő százezreknek aligha volt módjuk arról tájékozódni mi is történt — történik tulajdonképpen, ön szerint mi az oka annak, hogy a korábbiaktól eltérően most — amikor szűkebb hazánk számára nagyon sokat jelent minden biztató szó — ilyen nagy csendben zajlott le az a mindannyiunkat érintő esemény? — Én nem érzem, hogy a közvélemény nem tudott az előkészületekről, hiszen az közel másfél évig folyt. Ebben a menetben különböző megnyilatkozások, vélemények hangzottak el, nem utolsó sorban az önök lapjában a Kelet-Magyarországban ... —... hogy például a megyei tanács nem foglalkozik a témával súlyának megfelelően? — Azt hiszem természetes, hogy egy kérdést, szervezetek — emberek különbözőképpen közelítenek meg. Ez témánkra is vonatkozik. Ehhez mindenkinek — aki a közéletben dolgozik — hozzá kell szokni. Hogy mennyire volt ismert ez a nagy horderejű kérdés? Azt az anyagot, amit a megyei tanács tisztségviselői és szakosztályai készítettek, véleményezte végrehajtó bizottságunk, majd a tanács testületé, de véleményt kértünk a megye különböző politikai tényezőitől is. Ezeket az anyag kidolgozásánál figyelembe vettük. — Milyen politikai tényezők véleményét kérték ki? — Pártokét, tömegszervezetekét. — Az ellenzéki szerveződések véleményét is? — Természetesen. Jól hasznosítható véleményt kaptunk legtöbbjüktől. De itt persze figyelembe kell venni, hogy jelenleg a pártok, politikai szerveződések nem rendelkeznek egyformán információval, s ez behatárolja a lehetőségeket. így például a végrehajtó bizottsági ülésünkön kifejtett MSZMP-véle- ményt — amit Gyuricsku Kálmán megyei első titkár terjesztett elő — jócskán hasznosíthattuk. De beépítettük anyagunkba a Kisgazdapárt írásban, a Magyar Néppárt személyesen kifejtett nézeteit és a Magyar Demokrata Fórum tavaszi tüntetésén megfogalmazottakat. — Ezek után biztonsággal állítja, hogy a lakosság minden rétegének véleménye ismeretében készült a megye útját-sorsát jelentősen befolyásoló kormányelőterjesztés? — Igen. — Milyennek ítélte meg az anyagot a kormány? — Konstruktívnak, a helyzetet elemzőnek, a kiútra is jó javaslatokat tévőnek. — Mi az, amiben a legmarkánsabban fogalmazott a kormány előtt a megyei tanács? — Hogy ebben a térségben koncentráltan vannak jelen a gazdasági elmaradottságból, a gazdasági szerkezet átalakításából, a foglalkoztatottság alacsony színvonalából eredő feszültségek, a társadalmi-gazdasági válságjelenségek. A kormányülésen is elmondtam: az ország segítségével tett erőfeszítések ellenére a helyzet romlik. Különösen a szociális és foglalkoztatási problémák súlyosbodnak. Kritikussá vált foglalkoz- 1 tatási-jövedelmezőségi helyzetünket szemléletesen mutatja, hogy míg a megye lakossága az ország népességének 6 százaléka, addig a személyi jövedelem- adónak csak 2,3 százaléka került a megyébe. Ez pedig már a jövőben jelentkező feszültségek forrása, amikor bizonyos normatívák alapján, az itt befizetett személyi jövedelemadó figyelem- bevételével bontják le a tanácsok részére juttatandó pénzeket. . ' — Meghallgatásra talált ez a gondcsokor? — Talán elég, ha annyiban válaszo- ; lók: döntés született rá, hogy ezt a tér- 1 séget az új költségvetési gazdálkodás keretében külön elbírálás alapján, a la- kosság létszáma és az ellátási szükséglet szerint kell segíteni. Azt is elmondtam: tisztában vagyunk azzal, hogy az új gazdaságifejlesztési elképzelések — történetesen a versenypiaci helyzet kibontakozása — tovább növelik a már most is szorító különbségeket. Javasoltam, hogy a kormány-állásfoglalásba kerüljön bele: az alapfokú ellátásnál törekedni kell a társadalmilag kívánatos szint elérésére. Ezek alatt az élet- körülmények, a lakossági infrastruktúra és az ellátás javítását és azt értem, hogy törekedni ‘kell az esélyegyenlőség feltételeinek megteremtésére. — Talán nem a legjobbkor hitet- lenkedek, de annyiszor elmondták már az elmúlt évek során, hogy törekedni kell és e semmitmondó megfogalmazás mögött elveszett a lényeg. Vannak-e biztosítékok arra, hogy ez most nem így történik? — Ügy hiszem, hogy a mai helyzetben jogos volt a megyei szervek jelenlévő képviselőinek aggodalma a tekintetben, hogy a kormány intézkedési terve kevés konkrétumot tartalmaz. Mindnyájan azt az igényt fogalmaztuk meg, hogy több valóságos elkötelezettséget vállaljon a kormány. Mert igaza van, ma már az emberek nem elégszenek meg bármily szép igékkel, ígéretes távlatok felrajzolásával, azt is várják, hogy a ma kérdésére ma adjunk választ. Németh Miklós összefoglalójában elismerte, hogy politikailag is szükséges a ma és a távlatok együttes kezelése. A konkrétumok igazán 1990-től fogalmazódnak meg. Most arra tett ígéretet a kormány, hogy e térségek elsősorban az infrastrukturális feltételek javításához kapnak nagyobb lehetőséget. — Mit jelent ez közelebbről Szabolcsban, Szatmárban, Beregben? — Hogy például a telefonhálózat, a hírközlés tekintetében megkülönböztetett segítséget kaphatunk. Ez pedig a gazdaság és az idegenforgalom fejlesztésének alapvető feltétele. Záhonyt és vonzáskörzetét különleges gazdasági övezetté kell nyilvánítani — szól a határozat. Ezzel kapcsolatban kértem, hogy az egész szovjet határ menti sávot — egészen Fehérgyarmat térségéig — nyilvánítsák különleges gazdasági övezetnek. A kormány az ENSZ gazdaság- fejlesztő szervezetét kérte fel, hogy szakembereik ‘konkrét felmérések alapján segítsenek a megvalósításban. A vámszabad terület kedvező feltételeket teremt a külföldi és a hazai tőke számára. — Sokan abban látják a kiutat, hogy megyénk egészét nyilvánítsák különleges gazdasági övezetnek. Foglalkoztak ezzel a kérdéssel? — Én ezt az igényt megvalósíthatat- lannak tartom, megvalósulásában nem hiszek. Ha az említett sávban sikerül az elképzelés, az egy rendkívül nagy ugrás. Különösen, ha e határszakasz másik oldalán, Kárpátalján is megteszik ezt a lépést, ha lehetőségünk lesz magyar, szovjet és tőkés vegyes vállalatok létesítésére. — A kör — mely szerint azért nem jön hozzánk az ipar, mert nincs fejlett fogadó környezet, s azért nincs korszerű infrastruktúra, mert nincs ipar — szinte bezárul. Feloldódik végre ez az ellentmondásgörcs? — Lassan több, mint egy éve csodaként várja az ország a nyugati tőkét. S az alig jön. De maradjunk megyénknél. A tőke idejövetelének esélye csak akkor lehet, ha alkalmassá válunk a fogadására. Erre két feltételt látok. Egyrészt, hogy nagyobb hasznot tudjon elérni az itt befektetni kívánó, másrészt, hogy mondjuk Beregből ne egy nap alatt kapcsolják a nyugati partnert. Ezeket a feltételeket meg kell teremteni. — De kinek? Nekünk, vagy a kormánynak? — A kormányülésen is kifejezésre jutott, hogy nagyobb szükség van a megyék öntevékenységére, őszintén szólva itt korábban hibáztunk. Minden áron a foglakoztatást, új munkahelyek létesítését szorgalmaztuk. Most már látjuk: bátrabbnak kellett volna lennünk, s a véknyan csordogáló pénzeket —, mert ez a holnap érdeke, ez a jövőnk — a további ipartelepítés feltételeinek megteremtésére kellett volna fordítani. Mi — mint a szegény ember — a mának éltünk, toldoztunk-foldoztunk „minden azonnal kell” jelszóval, s tulajdonképen ráfizettünk. Utólag mondhat mindenki amit akar, senki nem merte vállalni a jövőt a jelen terhére. — Még mindig a megyei öntevékenységet emlegetjük. Elég ez a boldogsághoz, ha a kormánysegítség elmarad? — Remélem, hogy lesz erőnk önállóan is többet tenni. Különösen akkor, ha a kormányzat normatív alapon és kedvezményekkel osztja vissza a fejlesztési pénzeket. Ez azonban az ország helyzetétől nagyban függ. Mert ma nincs olyan helyzetben a kormány, hogy sok dologban konkrétan elkötelezze magát. Most csupán arról lehet szó, hogy a térség ár- és belvízsújtotta részei kapnak segítséget, s hogy az elmaradott régió az új szabályozó rendszerben külön támogatáshoz jut. Konkrét pénzt ez utóbbi jelenthet. — Akik olvassák a fenti sorokat, okkal megfordul a fejükben, hogy itt van egy újabb tervezet, amelynek aprópénzre váltásánál a Miniszter- tanács a megyére, a megye pedig Budapestre mutogat, s minden marad a régiben. Nem hasonló érzésekkel hagyta ott a Parlament épületét a megyei tanács elnöke? — Nagyon ritka az olyan kormányülés a jelenben — és gondolom lesz a jövőben — amikor a résztvevők úgy állnak fel az asztaltól, hogy akár a vágyaik, akár valós terveik teljesüljenek. Én azt tartom biztatónak, hogy az el- mány ismét felismerte: az ország e területén olyan válságjelenségekkel kerültünk szembe, amelyeket helyben egyedül feloldani nem tudunk, és egy ilyen térség leszakadása az egész ország számára visszahúzó erő. Az ország északi régiójában a válságjelenségek kezelése a kormány számára is példaértékű lehet. Biztató, hogy az elfogadott „csomagtervben” határidőket szabtak és felelősöket neveztek meg a még idén teendő intézkedések meghozatalára. Ebben szerepel egy regionális bank, illetve bankfiókok létesítése, amelyek e területek speciális beruházásait segíti finanszírozni. Tanulmányozzák, hogy az állam milyen további eszközökkel támogassa gazdasági környezetünk fejlesztését. Itt is számolhatunk külföldi vagy magántőke bevonásával. Hírközlésünk fejlesztésének jelenlegi akadálya a hiányzó postatörvény. Vagy: az ipari szakemberek letelepítése, támogatása hasonló módszerrel történhetne, mint az agrárágazatban. Ki kell dolgozni e területre a nyereségadó kedvezmény-Tendszert, meg kell oldani a gyáregységek konkrét nyereségszámítását. Szerepel még ösztönző hitelkamat tanulmányozása, gazdaságszervező-menedzselő szervezetek alakítása. Ezekből természetesen nem maradhat ki a megyei erőfeszítés, nekünk kell elkészíteni a kistérségek konkrét terveit a kormányzati döntésekből kiindulva. — Mi a kormányülés utáni első teendője a megyei tanácsnak? — Már másnap reggel hozzáfogtunk javaslataink pontosításához. Tárgyaltunk az Országos Tervhivatalban, ahol a határozatot véglegesítik. Indítjuk a napokban az 1990—92 közötti saját 3 éves tervünk kidolgozását és a többi... — A megyei tervezetben is lesz határidő és felelős? — Természetesen. — Végezetül: optimistábbak lehetünk a kormányülést követően, mint azelőtt? — Úgy is mint tanácselnök, úgy is mint állampolgár hiszek abban, hogy az országban, — így megyénkben is — mielőbb létrejönnek azok a politikai feltételek, amelyek szükségesek egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb gazdaságfejlesztő tevékenységhez. Optimizmus nélkül semeddig se juthatunk. Mindez nem jelent rendkívül gyors változásokat, előre jutni következetes aprómunkával lehet. A politikai és gazdasági modellváltás folyamata hosszú és nehéz, lakossági tehertételektől, megpróbáltatásoktól sem mentes. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy az erőfeszítések eredményei 2—3 éven belül jelentkezni fognak. — Köszönöm a válaszait. Kopka János
