Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-16 / 219. szám
8 1989. szeptember 16. Mindössze tizenkét éve lett Sopron az éremművészet fővárosa. 1977 óta ad helyet a város e szobrászati kisműfaj hazai képviselőinek a bemutatkozásra. Bár a rendezvény a VII. Országos Érembiennálé címet viseli, a szervezők nem ragaszkodtak szorosan az érem műfaji megkötöttségeihez, csupán a művészi értéket tartották a válogatás feltételének. így aztán a hagyományos, klasszikus érmeken kívül a műfaj határait feszegető alkotások, kísérleti művek is jelen vannak. A biennálé rendje szerint minden magyar szobrász tíz, öt évnél nem régebbi munkájával jelentkezhet, s a zsűri ezekből válogat a kiállításra, és ítéli oda a biennálé nagydíját, és a különböző társadalmi szervek, intézmények díjait. A nagydíj azzal a lehetőséggel is jár, hogy a nyertes a következő biennálén kamarakiállításon mutathatja be életművét, így minden alkalommal két kiállítás látható, a nagydíjasé és az új termést bemutató kollektív tárlat. Most a VI. érembiennálé nagydíjasának, Kiss Györgynek van kamarakiállítása. A 120 érmet felsorakoztató bemutató másfél évtized terméséből válogat, s a grafikusnak, festőnek, szobrásznak is jelentős művész sokoldalúságáról tanúskodik. A hagyományos portrékat, enteriőröket és természeti tárgyakat ábrázoló érmeinek erősségét plasztikus megmunkálásuk adja. Négyszáznál is több érem látható szeptember 11 -ig a VII. Országos Érembienná- lén, a soproni Orsolya téri lábasházban. A nagydíjas Gáti Gábor bronzérmei kvalitáFekete Géza: Jereván sósak, témaválasztásukban hagyományosak, ám kidolgozottságukkal újszerűek. A népes kiállítói gárda köréből figyelemre méltó a korábbi nagydíjasTornay Endre András kollekciója. Az Erdélyből áttelepült, Kőszegen élő művész érmeiben is nagyméretű fa- és fémplasztikáival rokon hangot üt meg. A hagyomásnyos éremművészetet képviselő Csúcs. Ferenc nemes vonalú önarcképe, Meszes Tóth Gyula történelmi témájú plakettje, Muzsnay Ákos klasszikus megfogalmazású éremsorozata méltán aratott sikert. Gábor Éva kilép a hagyományos keretekből, és tulajdonképpen mini-plasztikákat állít ki. Ahogy a formát feszegeti az éremcsinálás művészete, úgy jelennek meg a bronz mellett új, eddig nem használt anyagok — a homokkő, a márvány, a kerámia, és a krómacél (Horváth László munkái). Friss szellem, új hangok, új gondolatok uralják a soproni kiállítást, képet adva a magyar éremművészet magas színvonaláról. Kádár Márta CSÁMPÁS CIPŐK ZSÁKUTCÁJA E gy pedagógus számára nincs nagyobb kudarc, mint amikor megtanítja diákjait repülni, ők mégsem akarnak szárnyalni, nem vágynak repülőterekre, inkább zsákutcákban landolnak, parkolnak. Új és kétségbeejtő jelenség, hogy a jó fejű diákok tömege nem vállalja a továbbtanulást, a gimnáziumi éveket. A gyors szakmatanulás, a hamar pénzkeresés vezérli a családokat és fiaikat. A családok tehervállaló és iskoláztató képességének rohamos csökkenése készteti erre a szülőket és a fiatalokat, no meg a rövid távú látszatérdekek. A műveltség, a diploma „luxusa” helyett a gyors keresővé válás lett a fontos. Aggasztó, hogy a többre érdemes ifjak tömegesen zsákutcákba terelődnek. A szakmunkásképzőkből, de még a szakközépiskolák egy részéből sem vezet út a főiskolákra, az egyetemekre. Szakmailag sem kapnak megfelelő képzést az oktatott szakmák specializáltsága, rendkívüli tagoltsága miatt. Az ott szerzett tudás sok esetben nem eladható, nem konvertálható, szűk piaca van. Vámos Tibor a kis országoknak olyan utat ajánl a nagyvilágban, hogy legyenek a nemzetközi kooperáció kisiparosai. Azokba a résekbe kell betörniük, amelyeket a világpiacon uralok szabadon hagynak, s ott rugalmasan, mozgékonyán kell alkalmazkodniuk a speciális, változó igényekhez. Csakhogy a századvég kisiparosának tudnia kell egész cipőt, sőt kaptafát is készítenie. A mi iskola- rendszerünk viszont képletesen szólva, csak cipőfelsőrész-készítőket nevel. Ez a szűkre szabott szakmunkás nem képes rugalmasan alkalmazkodni, egy kaptafára húz mindent. Előfordulhat, hogy az új nemzedékek színe-java elröpül, mert szűknek érzi a hazai repülőtereket, a derékhadat meg zsákutcába tereli a rövid távú érdek. Mi lesz veled, gyönyörű századvégi álmunk: felzárkózás, európaiság?! Elfuserált, csámpás, talp nélküli cipőfelsőrészekben akarunk útrakelni? Zágoni Erzsébet Mit akar a Hatodik Síp? Beszélgetés egy új kárpátaljai magyar nyelvű folyóirat születéséről, hitvallásáról, küldetéséről Kezemben tartom a borító kefelenyomatát, amely a Hatodik Síp címet viseli, alcíme pedig: A kárpátaljai magyar irodalom fóruma. Főszerkesztője Balia D. Károly, fiatal ungvári költő, akivel Nyíregyházán beszélgettünk. — Tulajdonképpen mit lakar ez a cím? — A Hatodik Síp nem más, mint a Illyés Gyula-i ötödik sípnak a továbbgondolása. Amikor ő ezt a fogalmat megalkotta, mely szerint a magyar irodalom tulajdonképpen egy ötágú síp, akkor Kárpátalját valamiképpen kihagyta, kifelejtette. Ami érthető is, mert az akkori Kárpátaljának nem volt önálló magyar irodalma. Azon lehet vitatkozni, hogy a sípnak ez az ága maga is síp-e, vagy csak egy síp-ágacska. Mi mindenesetre úgy gondoltuk, hogy a Hatodik Síp az önálló kárpátaljai magyar irodalom egyértelmű megjelenítése. — A próbaszám dátuma 1989. augusztus. Amikor Bállá D. Károly rátekint e lenyomatra, nem tagadhatóan sugárzó arccal teszi. Nagyon várta ezt? — így csak az elsőszülött fiamra néztem. De talán túl is mutat ezen, hiszen ez nem az én személyes örömöm és nem is csak az én munkám eredménye, hanem sokunké. A kárpátaljai magyar irodalom általa először jut önálló periodikához. —Minek köszönhető, hogy ez a folyóirat most megjelenhetett? — Sok dolog egybeesése játszott közre abban, hogy ez a kefelenyomat itt lehet az asztalon. Egyrészt az, hogy körülményeink pozitívan változtak, amelyben gondolkodhatunk egy kicsit merészebben. Másrészt: felnőtt az én generációm, amely már egy népesebb írógárda Kárpátalján, s ameíy a lemorzsolódások ellenére is fel tud mu- tathi tízenegynéhány komoly szerzőt. A magyarországi változások is úgy alakultak, hogy a hivatalos politika is a kisebbségek felé fordította jobbik arcát és érdeklődését. Az elsp három lapszámra kaptunk támogatást részben a Magyarok Világszövetségétől, részben a Magyar Hitelbank Művészeti Alapítványától. Tudomásunk van arról, hogy a Hazafias Népfront is felkarolja ügyünket. —A tartalomjegyzékben ungvári, illetve kárpátaljai írók munkái láthatók. Versek Vábri Fábián Lászlótól, Finta Évától, Fodor Gézától, aztán itt van Bállá László regényrészlete (ő író, a főszerkesztő édesapja) és találhatók töredékek Kovács Vilmos hagyatékából... Olvashatunk a kárpátaljai magyarság helyzetéről, képet kaphatunk az 1944-es deportálások. ról, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalakulásáról... Beszélhetünk tiszta profilról? — Irodalmi-közéleti folyóiratnak tekintjük ezt a kiadványt. Szeretnénk a múltunkkal foglalkozni, amely nem volt buktatóktól mentes. Eléggé nehéz történelmi idők jártak errefelé is, amelyek nagyrészt feltáratlanok, vagy csak egészen hézagosán tudunk róluk. Személyes visszaemlékezések, illetve dokumentumok feltárása révén szeretnénk e tényeket közismertté tenni. Foglalkozni akarunk irodalmi és népi hagyományainkkal is. Eléggé gazdag ballada-, népdal- és népmesekincsünk, ezeknek még a gyűjtése sem történt meg, nem hogy a közreadása. —Az első számban szerepel Paskay László bíboros, Tóth Károly püspök és Szít- ■ rös Mátyás parlamentelnök köszöntője a Hatodik Síp olvasóihoz. Hogyan került egymás mellé e három személyiség? — Az ötlet akkor született, amikor gaskay bíboros Kárpátalján járt. Elmondtam neki, milyen kezdeményezésnek vagyunk a közepén és hát a hangulat az sugallta, hogy kérjek néhány üdvözlő mondatot Esztergom érsekétől, aminek ő igen készségesen tett eleget. Azután gondolkoztam el azon, hogy Kárpátalja lakossága nagy többségében református — így kértem meg a nem sokkal ezelőtt szintén nálunk járt Tóth Károly püspököt, vesse papírra gondolatait. És ezután — azt hiszem joggal — jutott eszembe, hogy ne csupán az egyházi méltóságok szóljanak lapunkban. így írtam levelet Mihail Gorbacsovnak és Szűrös Mátyásnak szándékunkról, munkánkról. Az utóbbitól igen szép táviratot kaptam. —És Mihail Gorbacsov? — Tőle eddig még nem jött válasz. Ez nem azt jelenti, hogy nem is fog, s hogy nem helyesli e lépést. — Gorbacsov Moszkvában van, de Moszkva és Ungvár között van még az ukrán főváros és a kárpátaljai területen is vannak illetékesek. Ok hogyan fogadják e folyóirat létrejöttének tényét? Arra nem gondolt, hogy tőlük is kérjen bizalmat? — Nem gondoltam, mégpedig azért nem,'mert attól tartottam, hogy ha előzetesen kérem a véleményüket, e folyóirat nem született volna meg. A folyóirat létének legnagyobb bizonytalansági faktora így is abban van, hogy beengedik-e Kárpátaljára... —És nem gondolja, hogy ez az akadály elhárul, ha sikerül egyezségre jutniuk? — Az akadályt én elsősorban a dolog szokatlanságában látom. Nemrégiben volt egy írószövetségi összejövetel Ungváron, ahol a területi pártbizottság illetékes titkára teljes értetlenséggel vezette elő e témát. Én akkor nagyon röviden és higgadtan mondtam el, hogy nagyon régen szeretnének a kárpátaljai magyarok egy folyóiratot, ami mindeddig nem sikerült igazán. Ezért úgy vélem, nincs csodálkozni való azon, ha további lehetőséget kerestünk és magyarországi barátaink révén találtunk is. — „Új kenyér a kisebbség asztalára" címmel közölnek belső vezércikket e kéthavon- ként megjelenő folyóirat első számában. Lesz-e elég szellemi erő és főleg magyarul olvasni tudó manapság Kárpátalján, ahonnan elég jelentős áramlás indult meg Magyar-, ország felé? — Ha röviden akarnék fogalmazni, akkor talán valami ilyesmit mondanék: ez a folyóirat is egyik visszatartó erőnk lehet a kivándorlásban. A kérdés azonban egy kicsit bonyolultabb. Ugyanis nem teljesen igaz, hogy Kárpátaljáról most kivándorlási hullám indult meg. Folytatódik az 1945 óta tartó áttelepülés. A különbség, hogy az eljárás most megköny- nyebbedett és meggyorsult. Ha már itt tartunk: szerintem a kitelepülök óriási többsége eddig sem azért hagyta el Kárpátalját, mert nem gyakorolhatta magyarságát, vagy. nem járhatott templomba, hanem egyszerűen azért, mert jobban akart élni. Továbbvíve a gondolatot: nem kevesen azért mentek el, mert nem látták gyerekeik számúja bíiiósítva a továbbtanulás léh^t^sépt1 áriyányel- vükön, vagyiV á magyaFriyelV lassacskán kiszorul a családi szférába. — Azt hiszem teljesen természetes ez ott, ahol az emberek nagy többsége más nyelven beszélj.,''' ' — Én nem n^ndanánij jiogy természetes. Itt egyszerűéi! az történt és történik mai napig, hogy a Kollektiv nemzetiségi jogok gyakorlására az itteni magyaroknak alig volt lehetőségük. Ezek a lehetőségek most kezdenek bontakozni. Nem arra gondolok, hogy aki Harkovba megy egyetemre, az ott magyarul tanuljon tovább. Ilyen követeléseink nem lehetnek. Azt azonban szeretném, hogy aki Kárpátalján él és dolgozik, anyanyelvét korlátlanul gyakorolhassa a hivatalokban, az oktatásban és a baráti-családi szférában. Ne történhessen meg az, hogy bemegy a magyar falu községi tanácsára egy magyar nénike és ott nem talál olyan embert, akivel megérteti magát. — Részletes dokumentumválogatást látok a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalakulásáról is. Hogyan kapcsolódik ez a szövetség az ottani magyarság életéhez, a magyar nyelvű irodalomhoz? — Szándékunk szerint a szövetség olyan csúcsszerv lesz, amely mindent összefoglal, ami Kárpátalján kultúra és magyar. Végül is ez a KMKSZ legfőbb célja. — Folyton visszatér bennem az aggály: milyen jövőt jósolhatunk egy új kárpátaljai magyar folyóiratnak, ha arra az ottani hivatalos szervek nem adják áldásukat? Ezt a bizalmat ki kell hogy vívjuk. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy e tevékenységhez szinte semmit nem kérünk, hiszen mind a kulturális szövetség, mind a Hatodik Síp önálló, alulról szervezett, államilag nem támogatott alakulat. Gyakorlatilag azt kérjük, hogy partnernek tekintsenek minket. Azt szeretnénk, ha folyóiratunk megjelenése, terjesztése senkinek se szúrna szemet. A mi szándékaink tiszták, ezt a folyóiratot nem valaki ellen, hanem azért hoztuk létre, hogy olyasmit és úgy is kimondhassunk, amire eddig nem volt lehetőségünk. Azt gondolom, hogy a Szovjetunióban kialakult politikai konstelláció alkalmas arra, hogy az ilyen kezdeményezések életben maradjanak. Kopka János A munkácsi-vár || Kelet[ A Iroprország hétvégi melléklete
