Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-16 / 219. szám

1989. szeptember 16. Kelet-Magyarország 3 Kinek a kongresszusa? HÁROM MEGYE KONG­RESSZUSI KÜLDÖTTEI­VEL telt meg csütörtök es­te Debrecenben az MSZMP megyei bizottsága nagyter­me. Pozsgay Imrét meghall­gatni jöttek el, de az idő előrehaladtával kiderült: legalább olyan jelentősége volt annak, hogy egyik táj­egység megismerhette a másik delegációját. A szó­noknak is alig akartak időt hagyni, olyan sűrűn sora­koztak a kérdések. Mi több jó részük nem is kérdés volt, hanem aggodalom, vagy éppen kijelentés. Kinek a kongresszusa lesz ez a soron következő? — adott hangot kételyeinek az egyik delegátus. A kérdés jogos volt, a sejte­lem baljóslatú, mert hoz­zátette: attól tartok, hogy a Központi Bizottságé és nem a tagságé. Mi mondatta az illetővel ezeket a szavakat? Az értetlenség és az infor­mációszegénység, amely megelőzi a különben na­gyon is a körmünkre égett kongresszust. A jelek arra mutatnak, hogy az appará­tus úgy akarja a kezében tartani a szervezést, a lebo­nyolítást és az események menetének irányítását, hogy lehetőleg ne nagyon történjék más, mint ami az ö érdekük. Kétségtelen, hogy meglehetősen nehéz ügy lesz másfélezer ember akaratát feltárni és aszerint vezetni a plénumot... Min­dent előre eldönteni azon­ban túlzás. Mit mondhatott erre Pozsgay Imre? Felha­talmazást kért, hogy továb­bítsa ezt az aggodalmat — amely különben, mint hoz­zátette, benne is munkál. Készül-e valaki az eset­leges pártszakadás admi­nisztratív teendőinek „leve­zénylésére” ? Milyen lesz az átmenet, ha a párt neve megváltozik? Megyénk ille­tékes szóvivője nyilván so­kat foglalkozik a kérdéssel, mert neki ig baja lesz ve­le, ha odáig haladnak az események. Az elő felvetést már másutt és más alkalommal Is hal­lottam, érdemi választ azon­ban sem itt, sem máshol nem. A kimenetelt legfeljebb jósolgatni lehet, és nagyon sok variáns van forgalomban. A borsodiak közül sokan „hallottak” olyasmiről, hogy Grósz és Berecz közeledett egymáshoz, Így nem elképzel­hetetlen egy nagy baloldali paktum az MSZMP-n belül. Ugyanilyen közeledési tö­rekvések a reformerek elté­rő radikalítású áramlatai kö­zött nem ismeretesek. Egy biztos, elemezgette Pozsgay: a két szélsőséges szárny kö­zött egység semmi esetre sem jöhet létre, az összefogás nem jelentene mást, mint valami kényszeredett összemelege- dést. Taktikai jellege lenne csak, és semmi mást nem ered­ményezne mint a bármilyen áron való túlélést. Az ilyen taktikázásnak kongresszuson nincs helye. EGYÁLTALÁN: MILYEN A VISZONYA A NÉGYES­FOGATNAK EGYMÁSSAL, kérdezte az egyik felszólaló. És mit lavírozgatnak a po­litika ismert személyiségei olymódon, hogy a hétköz­napok embere előbb bi­zonytalanná válik majd egy kalap alá véve mindenkit az MSZMP-től fordul el. Nemcsak felső szinten van ez így, hanem középen és még lejjebb is. Nagyon jó példa a választások esete. Kecskeméten például a majd tízezres MSZMP-tag- ság jelöltjét az alig 300 ta­got számláló MDF „kenter- be verte”. Nem kis szerepe volt a versengésben a párt belső harcainak, annak, hogy azok, akik leginkább támogathat­ták volna őket, csak mére­gették egymást. A négyesfo­gat pedig? Kizárólag a kong­resszusig álltak össze — szüremlett ki Pozsgay Imre szavaiból. A párt együtt tar­tása céljából. Attól azonban határozottan tartózkodott, hogy bármelyikükről bármi olyat mondjon, ami minősí­tésnek, ítéletnek hatott vol­na. Így tisztességes. A PART GAZDASÁGI ÜGYEIT MEGKERÜLNI MANAPSÁG NEM LEHET. A tucatnál is több felszóla­ló között hamar ott láthat­tuk az első érdeklődőt. Sem a kérdésben, sem a válaszá­ban nem hangzott el olyas­mi, amely korábban másutt ne lett volna olvasható, vagy látható. A régmúlt eseményei közül azért még­is érdemes egyet felidézni: a hetvenes évek második felében hozott központi bi­zottsági döntés egy tollvo­nással az állam tulajdonába adta a teljes pártvagyont, figyelmen kívül hagyva, hogy éppen addig bizony a tagság által befizetett pénz­ből jött össze, ami volt. Erről pedig éppen magát a tagságot „felejtették el” megkérdezni. Viszont nagy­szerű hivatkozási alap volt arra, hogy a költségvetésből azt követően jókora sum­mákat lehessen kihasítani. Nem tesz jót az MSZMP- nek, hogy ilyesmit fel le­het hozni ellene a háromol­dalú tárgyalásokon, az még kevésbé, hogy. manapság is történnek ügyetlen törek­vések a tőkementésre. A Next 2000 akció, és a mun­kásőrök pécsi bankrészese­dése .......Már csak drukkol a tagság: mi derül még ki? Apropó tagság... A haj­danvolt 860 ezres MSZMP úgy tűnik végleg a múlté — ' hangzott el a tanácskozá­son. Hétszázezer körül le­hetünk, vagy ennél is keve­sebben? Szóval még a régi szép időkben is csak 12—13 százalékát tette ki a taglét­szám a választókénak. Hiá­ba a tömeg, választást nyerni még így is kevés. A modern többpártrendszerű államokban az egész nem tesz ki ennyit, mármint százalékban. Jobb is, ha a múlté lesz ez a hatalmas konglomerátum, amely még a népfrontjelleget is magára óhajtotta volna öl­teni. A tömegpártról külön­ben már Rosa Luxemburg­nak is megvolt a véleménye, és ezt 1918-ban nem is mu­lasztotta el brossura formájá­ban Leninéknek eljuttatni. A tartalmát idézzük: magukat proletárnak kihirdető értel­miségiek oligarchiája töme­gek fölött. Erre akkoriban, legalábbis Luxemburg művé­nek további, de itt most helyhiány miatt nem citál­ható része szerint, volt ment­ség. Ma azonban semmi ilyen fel nem hozható. A KLASSZIKUSOK FEL­EMLEGETÉSE egyre sű­rűbbé vált a tanácskozás vége felé, amely nem volt minden tanulság nélkül. A valóság talajára hozta visz- sza a beszélgetés fonalát, azonban a Tiszabecset és környékét képviselő küldöt- társunk, aki — milyen ha­mar megszoktuk, de milyen közel még az idő, amikor elképzelhetetlen lett volna — közölte Pozsgayval, hogy .arrafelé nem nagyon nép­szerű a tagság körében. Hozzátette, valószínűleg az az oka, hogy térségünknek nem tulajdonítanak a poli­tikusok nagy jelentőséget. A kritika jogosságát nem vitatta a címzett. Nagy hu­szárvágás lett volna részé­ről különösen a „vidékma- gyarország” megnyerése céljából, ha akkor és ott elfogad egy meghívást... Nem ez történt. Az időből így is jócskán kifutott a küldöttek összejövetele. E sorok írójában még talán több lett a kérdőjel a vége- felé, mint eleinte, és úgy láttam vannak még néhá- nyan. Sokan néztek egy­másra tanácstalanul, és ta- lás másokban is munkált a megállapítás: az a bajunk, hogy el vagyunk foglalva egymással, ahelyett, hogy az izgatna bennünket: a választók mit szólnak hozzánk ? És:k Sándor Sok szó esik a gép­ipari oktatás fejlesztésé­ről, minőségének javítá­sáról. A VAGÉP Vállalat jó példát mutatva a miskolci Zalka Máté Gép­ipari Szakközépiskofával kifejlesztett egy számító­géppel vezérelt CNC Dá­vid elnevezésű eszterga­gépet kifejezetten oktatá­si célra. A gépből 11 da­dabot adtak el eddig kö­zép- és felsőfokú intéz­ményeknek. A gép kivív­ta a külföldi szakembe­rek érdeklődését is. Ké­pünkön a magdeburgi de­legációnak mutatják be az esztergát. (Balázs At­tila felvétele) Mire elég a reprezentációs költség? Szétosztották a KISZ vagyonát Mi másnak, mint herdálásnak lehet nevezni, hogy az állam 1988-ban csak a KISZ-nek 1,4 milliárd(l) forint támogatást nyújtott? Akkor még nem volt ildomos szó­vá tenni, »-"ven csatornákon, hová folyt el ez a ren­geteg pénz, utólag követhető legfeljebb nyomon annak a mindössze 28 millió forintnak a sorsa, amelyet a KISZ Központi Bizottsága utalt tovább a tetemes ösz- szegből Szabolcs-Szatmár megyének. Erről, s az utód-ifjúsági szervezetek jelenlegi költség- vetéséről beszélgetünk Juhász Ferenccel, az Ifjúsági Szerve­zetek Szabolcsi Szövetségé­nek elnökével, valamint Ta­kács Istvánnal, a Nyíregyházi Demokratikus Ifjúsági Szö­vetség titkárával. — A 28 millió forint egy- harmada az Űttörőszövetségé lett. 18 milliót fordítottunk bérekre. 5 milliót a KISZ-is- kolára — számolja össze Ju­hász Ferenc. — A helyisége­ket 2,5 millióért béreltük at­tól a párttól, amely a KISZ-t ifjúsági szervezetének tartot­ta. A maradék pénz a városi szervezeteké lett, ebből fe­dezték a különböző rendez­vényeket. Bevételes rendezvények A KISZ-nek megszűnésekor ^jelentős ingatlan- és ingó va­gyona volt. A 700 millió fo­rint értékű budapesti szék­ház, a központi KISZ-iskola és a megyei ifjúsági közpon­tok. valamint egy tekintélyes számítógéppark. A székházat az utódszervezet, a DEMISZ, különböző vállalkozóknak adta bérbe, a megyei ifjúsági központok egy része állami tulajdon lett — például a haj- dúszoboszlói, amelyben me­nekülttábort rendeztek be —, más része megmaradt köz­ponti tulajdonban. így a sós­tói ifjúsági központ is, mely­nek forgalmi értékét 160 mil­lió forintra becsülték, ma­radt a DEMISZ-é, a kezelői jog azonban a SZABISZ-t és a NYÍRDISZ-t illeti. Juhász Ferenc szerint egyébként túl­értékelték, ugyanis nagyon rossz az állaga: a hátsó épü­letet kis híján életveszélyes­nek nyivánították. Hiába be- vételesek az itt tartott ren­dezvények. az ebből szerzett pénz még a fenntartására sem elég, az idén 2 millió fo­rintot kellett ráfordítaniuk. Üresen kong a páncélszekrény A megyei KISZ ingó va- gyonán — irodaberendezések, bútorok, videók — létszám­arányosan osztozott a NYlR- DISZ, az Üttörőszövetség és a SZABISZ. A tagsági díjakból nem származott bevétel, mert azok az utolsó évben az alap­szervezeteknél maradtak. Szinte jelképnek lehet fel­fogni, ahogy a SZABISZ el­nöke széles mozdulattal ki­tárja a szobájában álló em­bermagasságú páncélszek­rény ajtaját, s mutatja, hogy — kong az ürességtől. Az 1989-es év ugyanis az ifjúsá­gi szervezet számára nem­csak a DEMISZ megalakulása miatt jelentett fordulópontot, hanem az állami támogatás jelentős megnyirbálása miatt is. Az országgyűlés 670 millió forintot szavazott meg szá­mukra. Megyénknek ebből 19 millió jutott, ami még az ap­parátus bérköltségeit sem fe­dezte .volna. Megindultak ek­kor a létszámleépítések. a SZABISZ megyei irodájában ketten maradtak a tízből, a városokban szintén ketten a négyből. Tizenötezres taglét­szám mellett azonban fölösle­ges luxus lenne nagyobb ap­parátust fenntartani. — Reprezentációs költsé­gek? — neveti el magát az elnök. — Hogyne, a helyette­semnek és nekem ezer-ezer forint egy évre, amiből egy tisztességes vacsorára nem telik. A közvélemény a deb­receni KISZ-es botrányból indul ki. ilyesmi azonban ná­lunk sosem fordult elő. mert egyszerűen nem is lett volna rá pénz. A szövetség az idén úgy segít magán, ahogy tud: be­lépőt, nevezési díjakat szed a rendezvényekre. Tervezik, hogy az ifjúsági központban turisztikai kölcsönzőbázist nyitnak, s kutatják a nem­csak profilhoz illő befekteté­sek lehetőségeit is. Jövőre, ha megszűnik, vagy még keve­sebb lesz az állami támoga­tás. még a sóstói ifjúsági köz­pontról is lemondanak. Vál­jon önálló jogi személlyé, na­gyobb kihasználtsággal, taka­rékoskodással teremtsék meg a talpon maradás feltételeit. * A „lentről” kapott pénz nem jutott a tagokig — A múltban szemünkre lehetett ugyan vetni az álla­mi pénzek elherdálását, de arról azért nem szabad elfe­ledkezni, hogy olyan felada­tokat is végeztünk, ami nem ránk tartozott. Egy rossz ha­gyomány szerint mi minden olyan megmozdulást támo­gattunk anyagilag, aminek valamilyen köze volt az ifjú­sághoz, legyen az SZET-es mozgalom, vagy középiskolai diákönkormányzat. Mára mindez megszűnőiéiben van, október elsejétől a megyei ta­nácson újonnan alajcult mű­velődési és ifjúsági főosztály veszi le vállunkról a terhe­ket. — A legnagyobb hiba az volt, hogy nem jutott le a ta­gokhoz a pénz — véli Tujcacs István, — pedig ez fejenként 2—3 ezer forintot tett volna ki. Az átláthatatlan, nyilvá­nosságtól elzárt KISZ-es gaz­dálkodás másik nagy hibája­ként a differenciálatlanságot lehetett felróni: egyben kap­ták a pénzt, az úttörőkkel együtt, s abból más. nem ré­szesedhetett. Később ezen különféle pályázatok kiírásá­val igyekeztek segíteni. Az Mén 6,8 milliót kaptak a DERllSZ-től. A bér-. az if­júsági központ fenntartási költségei és a saját rendez­vények díjai után megmaradó összeget továbbították a helyi tagszervezeteknek — szemé­lyenként négy-ötszáz forin­tot. Nincs központilag előírt tagsági díj, helyben döntik el hogy mennyit fizessenek. Ter­mészetesen ez a pénz ott is marad, ahol szedik. — Jövőre, ha kevesebb tá­mogatást kapunk, el kell dön­tenünk, legyenek-e további leépítések, hányán tudják el­látni a 8843 tag ügyeit. Be­léptünk 1 millió forinttal a Kölcsey Kiadó Kft-be, amely többek között a Nyírvidéket jelenteti meg. Reméljük, in­Eláraszt hírekkel a jó szomszédom, a Stohanek. Folyik belőle a szó, mint csapból a víz, és gerjed bennem egy olyan gyanú, hogy lenyelte a táskarádi­ót. Mondom is neki: — Szomszéd, mi tör­tént? Ha tényleg lenyelte azt a rádiót, akkor kap­csoljon át a kedvemért a Kossuth adóra, szeretném meghallgatni a falurádiót. Aztán sugározhatna néha zenét is. Sthohanek nem sértődik meg. Időjárásjelentést kö­zöl, miszerint köd van és ködösítés. A köd nekünk jó, mert pecázunk és ködös időben állítólag jobban ha­rapnák a halak. A ködösí­tés a megvert lengyelekre vonatkozik. — A varsóiak jegyzék­ben tiltakoztak — mondja a szomszéd — ezzel szem­ben a bukarestiek állítják, hogy nekik a sebesülések­hez semmi közük. Határ­őreik, vámosaik udvaria­san csak a néhány kilo­gramm csempészkávét akarták megvámolni, il­letve a lengyel turistákat visszaküldeni. Viszont a lengyelek erőszakosak vol­tak, verekedést kezdemé­nyeztek, sőt az egyik len­gyel turista, feltehetően részegen, beverte az abla­kot és megvágta magát. — Evidens — szólok köz­be — előbb a vámosok akarták megvágni, de az úgy gondolta, nem kell a külső ráhatás, meg tudja ő vágni saját magát is. Mi van még? — Beakadt a damil — mondja Stohanek — de erről jut eszembe, hogy Karcsi, tudja kire gondo­nen látunk majd valamennyi pénzt. A helyi szervezetek, vagy magasabb tagsági díjakat fog­nak szedni, vagy patronáló- kat szereznek maguknak. Ed­dig sikeres vagyonszerzési le­hetőség volt a szerződéses közösségi munkavállalás. Munkahelyi szervezeteik tag­jai kedvező feltételek mellett, munkaidőn túl dolgoztak — például az Ingatlankezelőnél, a Volánnál, Taurusnál —, a megkeresett összeg 60 száza­lékát szétosztották egymás közptt, a fennmaradó 40-et pedig közösségi célokra lehe­tet fordítani. Egy új rendelet értelmében azonban 1990-től ezt a munkavállalási formát is ugyanolyan terhek fogják sújtani, mint a géemkázást; a megemelkedő társadalombiz­tosítási járulék és az adó miatt nem lesz érdemes erre vállalkozni. lók, egy 28 kilós csukát fogott a Túron a nagybu­kónál. Ja és azt hallotta, hogy mi is jegyzékváltásba keveredtünk az NDK-val. Állítólag azt is kifogásol­ják a barátaink, hogy az embercsempészést az éj leple alatt bonyolítottuk. Tényleg, miért kellett ne- 8 künk az akciót éjfélkor, a tök sötétben indítani. Nap­pal is mutat, tizenkettőt az * óra, nemcsak éjszaka. — Jó kérdés — szűröm a szót a foghíjam között —, de nem tudok válaszolni. Ha csak azt nem, hogy be­vett szokás az éjszakai ak­ciózás. Éjjel jártak az ávósok, éjjel vannak a raziák, általában éjszaka indulnak a háborús táma­dások. Minden sötét ügy éjszaka történik. — Világos — mondja Stohanek — ezért sötét egy ügy, mert éjszaka kezdő­dik. Eszerint éjszaka nem lehet jó ügyet szolgálni? Az attól függ — gondo­lom — de nem mondom, nem adok lovat a szomszéd alá, unom már a dumát, és szeretném, ha egy időre kikapcsolná magát. De nem, tovább szaporítja a szót, közli a kubai repülő­szerencsétlenséget, tudósít az amerikai kábítószer-há­borúról és megereszt egy bárgyú viccet, miszerint a sejt osztódással szaporodik, ezzel szemben az MSZMP az osztódásssal apad. Erre már hátba vágom a hor- gáztársamat. Nem kimon­dottan gyógyhatású Béres- \ csepp amit teszek, de hasz- j nált^ Köhög a szomszéd. Nála ilyen a szünetjel. Seres Ernő í Bartha Andrea Mint a rádió

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom