Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-12 / 189. szám
1989. augusztus 12. 5 Hétvégi Interjú Igazságosabb adórendszert Amióta áttértünk az új adórendszerre, azóta egyfolytában szidjuk, s egyfolytában tart a vita arról, miért a személyi jövedelemadózást, s miért nem a családi jövedelemadózást vezették be. Az országgyűlés legutóbbi ülésszakán is e kérdés körül éleződött ki a vita, ám mivel azokat igazán csak azok értették meg, akik jóval több információval rendelkeztek mint az újságolvasó átlagember, a Pénzügyminisztérium szakemberét. Bányai Pétert kértük, segítsen eligazodni. y Lehet-e igazságos egy adórendszer? Lehet-e igazságos a jogos tulajdon elvétele, ha mégoly kifinomult „sebészeti eszközökkel” is történik, mint az 53. számú, személyi jövedelemadó bevallásáról szóló nyomtatvány, munkáltatóval való elszámolás, egyes kis összegű kifizetésekből származó jövedelmekre előírt forrásadó? — Nyilvánvalóan nem! Az igazságnak azonban mint minden abszolút dolognak, az adófizető szempontjából különböző stádiumai vannak. — Először: ha mindenki mástól elvesznek ugyanannyit, mint tőle, attól még kifosztottnak érzi magát, szerencsétlenségében azonban osztozik a többi adófizetővel. Ezt hívják általános körű adózásnak. — Másodszor: ha mindenkitől elvesznek, de a tehetősebbektől többet vesznek el mint tőle, átlagos jövedelmű adózónk e rendszert még igazságosabbnak találja. Ez a progresszív kulcsú jövedelemadó. A Az adózó azonban nem éri be ennyivel, ^ ő az igazság végső stádiumát keresi, és felteszi a sokat feltett kérdést. Kitől is vesznek el végső soron? Attól-e, aki fizetését kézhez veszi, vagy mindazoktól, akikkel egy fedél alatt él, a háztartástól, a gyermekeitől, egyszóval a családjától? — Ha a kérdésre azt a választ kapja, hogy bizony a családja lett szegényebb az elvett jövedelemadó összegével, az igazság végső stádiumaként nyilvánvalóan a családi jövedelemadót tudja csak elfogadni, hiszen a családi jövedelemadó a családját védi a túlzott, és igazságtalan adóztatástól. A családi jövedelemadó pontosan méri, mekkora az egy főre eső jövedelem, és kizárólag azt vonja adó alá szemben a progresszív személyi jövedelemadóval. Ha adózónk és házas- társa 90, illetve 70 ezer forint éves jövedelemmel rendelkezik, ma 90 és 70 ezer forintjuk külön adózik tekintet nélkül arra, hogy nem túl magas jövedelmükből még két gyermeket is eltartanak. — A családi jövedelem- adóban azonban nem ez történik. A két jövedelem összege 160 ezer forint, a családtagok száma négy, az egy főre eső jövedelem 40 ezer forint. Négyszer 40 ezer forint kerül a „műtőasztalra”. Nincs szükség fájdalom- csillapítókra, a műtét olyan csekély, hogy fájdalom nélkül is elvégezhető, vagy egyszerűen nem is szükséges. y A kétgyermekes, kis jövedelmű adófizetőnk reménnyel telve függeszti tekintetét a családi jövedelemadóra. Íme, az igazságos adózás! Valóban? — Zavarban vagyok. Meg kell nyirbálnom az igazság szárnyait, el kell vennem valamit amúgy is kifosztott adófizetőnktől. A családi jövedelemadó közel sem olyan szociális, mint amennyire annak látszik, közel sem olyan gyermekbarát, mint amilyennek mutatja magát. A családi jövedelemadó nem azokat szereti, akik leginkább reménnyel tekintenek rá. A családi jövedelemadó két különböző vetületben is erősen antiszociális. £ Lehetne illusztrálni ezt az állítást? — A családi jövedelemadó jól kimutatható előnyben részesíti a nagy jövedelmű adózókat a kisebb jövedelműekkel szemben. A nagy jövedelmet relative kevéssé „amputálja”, mint a kisebbet. A magyarázat az adózás progresszivitásában keresendő. A jövedelmek családtagok közötti szétosztása a legerősebb progressziójú sávokban érvényesül, a legnagyobb adókulcsok hatását szünteti meg. — Vegyünk néhány példát; a 600 ezer forintos éves együttes jövedelemmel rendelkező házaspár a mai adótábla alapján 300—300 ezer forint jövedelem után 161 300 forint jövedelemadót fizetne. Ha a házaspár — részben a családi jövedelemadó ilyen irányú ösztönző hatására is — gyermeknevelésre vállalkozik, jövedelme a továbbiakban nem két-, hanem háromfelé osztódik, adójuk 124 300 forint lesz. A gyermek így 36 950 forint megtakarítást jelent, ennyivel fizetnek kevesebb jövedelemadót, mintha nem lenne gyermekük. — Második példabeli házaspárunk szerényei an él, jövedelmük nem sokkal haladja meg _z átla_got, 200 ezer forint. Együttes jövedelemadójuk 14 300 forint. Gyermekük születését követően a jövedelmet háromfelé osztják, adójuk 2550 forint, 11 750 forinttal fizetnek kevesebb jövedelem- adót, mint a gyermek születése előtt. Ha ösz- szevetjük a két család helyzetét, látjuk, hogy a nagyobb jövedelmű család gyermekét 36 ezer forintra, a második gyermekét 11 750 forintra „értékelte” a családi jövedelemadó. 0 Nézzük a harmadik családot 1.. — A harmadik család a nagy számú, igen szerény körülmények között élő magyar családnak. Együttes, munkahelyen szerzett jövedelmük 134 ezer forint. Az alkalmazotti kedvezményt figyelembe véve nincs adófizetési kötelezettségük. Adójuk 0 forint. Megszületik gyermekük, jövedelmüket a továbbiakban nem két-, hanem háromfelé oszthatják. Adójuk 0 forint, a változás 0. A családi jövedelemadó szempontjából a gyermek nem is létezik. — Érthető az olvasó bizalmatlansága. Az olvasó tapasztalatból tudja, hogy a számok mögött különböző manipulációk rejlenek. E számok valóban nem min- denhatóak. Mértékük, arányaik változtathatók, pl. családi jövedelemadó esetén nyilvánvalóan csökkentésre kerülne a 0 százalék kulcsú adómentes küszöb, amely ma 55 ezer forint, így 134 ezer forint jövedelem feltehetően adóöteles lenne a gyermektelen házaspárnál és az eltartottra tekintettel lenne mentes a gyermeket nevelőknél. Mi önkényesen számoltunk a személyi jövedelem- adó mai adókulcstáblája alapján. Az alaptörvény progresszív jövedelemadózás esetén mindig több „költségvetési támogatást”, „tár- a nagyobb jövedelmű családok gyermeke mindig több „költségvetési támogatást”, „társadalmi hozzájárulást”, „adókedvezményt”, „ráfordítást" — hívjuk akárminek, nem az elnevezés a fontos — élvez, mint a szerényebb jövedelműé. E hatás nem különbözik személyi jövedelemadó rendszerünk mai eltartotti kedvezményétől, amely a nagyobb jövedelműeket jobban támogatja. 0 Az élet ilyen. A nagyobb jövedelműek többet fordíthatnak gyermekük nevelésére, mint a kisebb jövedelműek. — Ezt senki nem vitatja. A nagyobb jövedelműek gyermekei eleve előnyösebb helyzetben vannak, 600 ezer forint jövedelemből még adózás után is jóval több jut a gyermekek táplálására, öltöztetésére, különóráira, mint 180 ezer forint jövedelemből. A kérdés az: mi indokolná, hogy az adórendszer az eredeti különbségeket ne mérsékelje, hanem fokozza ? £ Kanyarodjunk vissza az iménti gondolat- v hoz: miért antiszociális még a családi jövedelemadó? — Mert nem kedveli a több gyermekes családokat sem. Igazából csak az első gyermeket kedveli, a másodikat elviseli, a harmadikat pedig gyakran kifejezetten nem- kívánatosnak minősíti. E tulajdonsága a választott módszer és a progresszió együttes hatásából adódik. Az első gyermek esetén háromfelé osztódik a jövedelem, a legmagasabb adókulcsok alól „kerül ki”. A második gyermek születése után a jövedelem négyfelé osztódik, ismét lejjebb csúszik az adótáblán. A második gyermek következtében történő továbbosztás azonban nem a legmagasabb kulcsú sávból szállítja le az adózás alá eső jövedelmet, hanem a már háromfelé osztott jövedelemre eső legmagasabb adókulcs alól. A harmadik gyermek megszületése a jócskán szétdarabolt jövedelem további osztását jelenti, csekény mértékben, gyakran pedig egyáltalán nem változtat a korábban már kialakult helyzeten. — A 180 ezer forint jövedelmű házaspár a mai adótábla alkalmazásával, mint láttuk 14 300 forint jövedelemadót fizetne. Első gyermekük megszületését követően 11 250 forinttal kevesebb, második gyermekük megszületése esetén 2550 forinttal kevesebb jövedelemadót fizetnek. Harmadik gyermekük megszületését követően pontosan ugyanannyi jövedelemadót fizetnének, mint a két gyermek esetén. £ Elfogadható-e, hogy az adórendszer az első gyermeket „szeresse”, a másodikat elviselje, a harmadikat pedig nemkívánatosnak tekintse? — Nem. Éppen ezért Európában csak Franciaország és a nagyságánál fogva kevéssé jelentős Luxemburg alkalmazza, ők sem úgy, ahogy azt Magyarországon elképzelik, a család összes jövedelmét elosztva a családtagok számával. E megoldást még a nagy társadalmi különbségeiket toleráló Franciaországban is szociálisan igazságtalannak találták. A családtagok száma helyett egy összetett családi együtthatót használnak osztószámként, amelyben az első és második gyermek például nem egy főnek, hanem csak félnek számít. Még emellett is adminisztratív módon, összegszerűen korlátozzák azt a jövedelmet, amelyre az együtthatóval való elosztás érvényesülhet. A család körébe kizárólag a szülők és gyermekek tartoznak, az eltartó nagyszülők nem. Modelljük így már meglehetősen távol áll a magyar adófizetők által elképzelt, klasszikusnak titulált családi jövedelemadó modelltől. ^ Rövid múltra visszatekintő személyi jövedelemadó rendszerűnk rövid története is a „népharag” és az adózáshoz fűzött misztikus illúziók története. Az alig több, mint egyéves tapasztalat még nem tette lehetővé hallásunk kifinomulását, még nem ismerjük a nyugat-európai adófizetőkhöz hasonlóan az adórendszerben alkalmazott kedvezmények, Ievoná- nások, kulcsok, és egyéb mutatványok valódi természetét. — Személyi jövedelemadó rendszerünket az életszínvonal erőteljes csökkenésének idején vezettük be. E kettős bibliai csapás következtében érthetően megváltóként várja a lakosság a családi jövedelemadót, amelynek már elnevezése is a szociális, végső igazságot ígéri. £ Akkor a végső igazság kérdését kell feltenni: miként „osztozzon” meg az állami költségvetés és a magánszemélyek ez utóbbiak jövedelmén? Közvetlenül a ' családi jövedelemadóban-e, úgy, hogy az adózó jövedelme arányában és gyermekei számának függvényében visszatartsa jövedelme egy részét, amely rendszerből éppen a legkisebb jövedelműek és a sokgyermekesek szorulnának ki, vagy pedig más, többcsatornás módon. Például személyi jövedelemadóval és emi llett családi pótlékkal, vagy személyi jövedelemadóval, adóból adott kedvezménnyel és családi pótlékkal, vagy a házastársak együtes adóztatásával, adó- kedvezménnyel és családi pótlékkal, vagy mindez nagyobb kedvezménnyel, családi pótlék nélkül, és sorolhatnám még tovább a változatokat... — Sokan vannak, akiknek kétségtelenül a családi jövedelemadó lenne előnyösebb. Mint láttuk, a családi jövedelemadó, éppen nem a kisjövedelműek és a sokgyermekes családok gondjait oldja meg, így feltehetően még többen vannak, akiknek korántsem lenne előnyös, akiknek szegénysége' nem mérsékelt jómóddá, hanem még nagyobb szegénységgé változna, akiknek alacsony jövedelme mellett a családi jövedelemadóban csökkenő, esetleg megszűnő családi pótlék éppen napi kenyerét fedezné. Távol áJl tőlem a gondolat, hogy létező személyi jövedelemadó és családi pótlék rendszerünket a körülményeink között elképzelhető legigazságosabb megoldásnak tartsam. E rendszeren jócskán módosítani kell lehetőség szerint azonban úgy, hogy a legrászorultabbak, kisjövedelműek és sokgyermekesek helyzete javuljon. A családi jövedelemadó kérdéséről folytatott viták során a modell ellenzői sok mindent elmondtak, így azt, hogy gondot okoz a család jogi fogalmának pontos meghatározása, azt, hogy meg kellene szüntetni a dolgozók munkáltatóikkal való elszámolásának lehetőségét, az adóelőleg-fizetés mai rendjét, azt, hogy hátrányosabb helyzetbe kerülnének az egyedülállók és az élettársi kapcsolatban élők, hogy megnőnek az adóigazgatás kiadásai stb..., pedig nem ez a kérdés. A Mindez olybá teszi a dolgot, mintha a ^ modell ellenzői, különösen a pénzügyi kormányzat technokratái az adófizető családok napi megélhetési gondjain túllépve, magasabb igazgatástechnikai szempontok jegyében a legkülönfélébb kifogásokat gyártanák személyi jövedelemadójuk védeme érdekében a sokkal igazságosabb családi jövedelemadóval szemben. — A dolog valójában úgy fest, hogy a létező legigazságosabb adózást Európa-szerte kitartóan keresik, még a szociális, jóléti, mintaállam Svédország is adórendszere átfogó reformján dolgozik. Egy dolgot azonban az igazság filozofikus kérdésétől függetlenül, a kutatás mai álláspontja szerint is bizton állíthatunk. Ha van az‘igazságnak végső stádiuma, és az mégis a családi jövedelemadó, az korántsem olyan rózsaszín, mint amilyennek ma látni véljük. B. J. ... nagy a különbség a között, hogy el- küldenek-e 140 embert, vagy 440-et részmunkaidőben foglalkoztatnak. Ilyen választás elé került a Taurus nyíregyházi gyára a kempingtermékek iránti jelentkező csökkenő kereslet következtében. Akinek nem volt munkája, mehetett volna az utcára és lehet, hogy nemsokára újabb száz ember jutott volna ugyanerre a sorsra. Erre is gondolhattak a többiek, amikor vállalták, hogy rövidített munkaidőben kevesebb bérért dolgoznak. Pedig nemrég még azt firtatták, mit kezdenek majd a vállalatnál végrehajtott bérreformból adódó előnyökkel, az átlagosan 30 százalékkal megnövekedett bérrel. Kiderült: kellett helyet keresni a pénznek, ami most kevesebb lett, mint amit vártak. A szakszervezet az elbocsátásokkal szemben foglalt állást, mondván: lehet, hogy csak átmeneti jellegű a kereslet csökkenése. Ha lesznek új szerződések a jövő évre, akkor megint lesz munka. Ehhez új munkaerő felvétele, betanítása nem kis veszteséget jelentene a vállalat számára. A kérdés az, lesznek-e ilyen szerződések. Ennek megválaszolása múlik a vállalat vezetésén, nekik nem kis részt kell vállalni abban, hogy vevőt találjanak termékeiknek. Nem lehet ülni a babérokon, mert a sültgalamb — sajnos — nem tud repülni. A nyári gyümölcs-zöldség szezon előnyös, de rövid ideig tartó megoldást is kínált. A Nyírség Konzervipari Vállalat 45 dolgozót át tudott venni. Nem szokatlan dolog ez náluk, évente több termelőszövetkezet segíti ilyenkor a munkájukat. így kialakítottak egy rendszert, ha kevesebb a dolog, kevesebb) munkáskézre van szükség és ez természetes. Az üzemen belüli létszámmozgatást a termékszerkezet kell hogy meghatározza. Mit is takar ez a hivatalosan megfogalmazott mondat? A létszám maga az ember, aki csak akkor tud a mozgásban hatékonyan részt venni, ha több mindenhez ért. Egy szakma elsajátítása is időbe kerül, valami újhoz hozzászokni, megtanulni újabb hetekbe, hónapokba kerül, de megéri. Megéri, mert a több Az utóbbi másfél évben hazánkban is megjelent a munkanélküliség. Korábban is voltak emberek munka nélkül, de volt munkahelyük. Lassan azonban ráébredünk arra, hogy amit négy ember él tud végezni a munkaidejében, azzal felesleges nyolcnak vacakolnia. A munkanélküli-segélyt egyedi elbírálás alapján kapják meg a rászorulók. Ennek összege néha több annál, mint amit más munkával keres. Vállalatoknál, üzemekben, termelő- szövetkezetekben járva felmerül bennem a kérdés, van-e megyénkben munkahelyhiány. Hiszen a legtöbb helyen még ma is azzal fogadnak, ott áll a gép, nincs aki kezelje. Másutt azonnal tudnának húsz embert alkalmazni. Természetesen olyan dolgozót keresnek, aki érti a szakmáját, megbecsüli a a munkát és a helyet. A kállósemjéni Új Élet Tsz műanyagüzemének vezetője elém tett egy munkakönyvét. Benne sűrűn teleírt oldalak, a jelentkező iskolai végzettség öt általános. — öt állítsam a tízmillió forintot érő gép mellé? — teszi fel a kérdési. Több jelentkező viszont nem volt. Gyakran azért nem talál egymásra munkás és munkahely, mert kevés a kereset, alacsony az órabér. Igaz: a boltokban pénzért vásárolunk, így nem mindegy mennyi van a borítékban. De az is igaz, hogy ma már nem adhatják „ingyen” a munkabért. Szerintem, valakinek fel kellene vállalni azt a feladatot, hogy összehozzon munkáltatót és munkavállalót. Ebben maguk a termelőegységek is jelentős részt vállalhatnak azzal, hogy környezetükben támogatják, szervezik az átképzéseket, hisz saját érdekük is azt kívánja. Az iskolapadból kikerülők számára az első munkahely, ha egyáltalán lesz azonnnal ilyen, a későbbiekben is meghatározó lehet. Ha valaki megtalálja ezt a munkahelyet és munkát, ami kedvére való, kialakítja elvárásait önmagával szemben, mert szeretne valami hasznosat letenni az asztalra. Ha ezt mások is így ítélik meg, akkor érdemes dolgozni. Szilágyi Zsuzsa y Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE
