Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

1989. augusztus 5.

5

Nyílt Vita

|| Kelet

a Magyarország

HÉTVÉGI MELLÉKLETE

Egyesek a család válságáról, mások egyenesen nemzethalálról beszélnek. Melyiküknek van igaza? Mielőtt a választ keresnénk, nézzünk kicsit körül! A legtöbb családban egy vagy két gyereket nevelnek, s a korábbi háromgyermekes modell helyett ma már a társadalom is kettőre voksol. S amíg a családok többnyire felkészülnek a gyermekek fogadására, maga a társadalom ezt mindeddig elmulasztotta megtenni. A napjainkban tapasztalt demográfiai hullám így nem sok gyereket, inkább kevés lehetőséget jelent. Ezért történhet meg, hogy idén majd kétezer általános iskolás nem tud továbbtanulni, hogy a főiskolák, egyetemek csak nagy erőfeszítések árán tudnak elegendő diákot fogod- ni, hogy a végzetteknek olykor nincs munkahelyük. S ha még a napjainkban tapasztalható lakásínséget, a mind kevesebbet érő jövedelmeket nézzük, a nők munkába állását, a karrire utáni vágyát is figyelembe vesz- szük, a kép nemhogy rózsásnak nem nevezhető, egyenesen sötét.

Dr. Mosolygó Marcel

Barabás Istvánná

Dr. Hajnal Attila

Kovács Éva

Kertész Andrásné

Érzelmi szálak

„Ha szembeállítjuk egymással a családi élet erősödését és gyengülését jelző tényezők szerepét, akkor egyértelműen megállapítható az érzelmi szálak fontosságának növekedése, és a gazdasági kényeszerítő erők jelentőségének csökkenése." (Dr. Fekete: A család)

Válságban vám a család? Viam-fe jobb a családnál? Hány gyermek az ideális? — A kérdéseikről dr. Hajnal Attila, a nyíregyházi városi nővédelmi tanácsadó vezető főorvosa, dr Mosolygó Marcel görög katolikus lelkész, Barabás Istvánná, a KSH megyei igazgatóhelyettese, valamint Kertész Andrásné, a Nagycsaládosok Egyesületének tagja, lelki gondozó beszélgetett Kovács Éva újságíróval.

K. M.: A családok már nem csak létszámukban, minőségükben is alaposan megváltoztak. Vége annak, hogy „asszony maradjon a fakanálnál”, „aki keres, az parancsol” — hiszen mindkét fél dolgozik, ha úgy tetszik önálló állampolgár. A mai családokban megszűnt a korábbi függőség. Hogy mit hozott a fene- nagy önállóság? A sok jóval legalább annyi rosszat is. Egyre kevesebb a gyermek, a nagy család szép eszméje végképp tovatűnni látszik.

Mosolygó M.: — Hogy a kis csalód vagy a nagy az ideális? Nem lehet erre egyértelmű választ adni. Az egyház természetesen a nagy család,' a több gyermek híve, túrnak szószólója. Mégsem ajánlhatom másoknak a nagy családot, legfeljebb azt mutathatom meg, ahogyan ón éleik, azokat az értékeket hangoztathatom, amelyeket én becsülök saját gyermekeimben. Kimek-kinek magának kell eldönfcenlie, akar-e, s ha igen, mekkora családot. E kérdésben egydül az egyéni felelősség, lelkiismeret számít, s az, milyen mintát hozunk otthonról. Bár a példa olykor épp az ellenkező irányban hat, a nagy családból származók kevés gyereket, az egykék meg sokat atomiak.

Hajnal A.: — Ha ez teljesen egyéni döntés dolga, akkor miért akarnak a nagy- családosok másokat is a sak gyerekre rábeszélni, miiért alapítanak egyesületet, miért nem vállalják a nagy család terhét is egyedül?

Kertész A-né: — Teljességgel igaza lenne, ha csak a gyerekek száma miatt tennénk. Ilyen alapon a szőkék, a barna, hosszú hajúak vagy éppen az egyedülállók is megalakíthatnák saját egyesületeiket. Csakhogy mi sokkal prózaibb okok miatt szerveződtünk. Azért mert a nagy családokban lényegesen nehezebb a megélhetés.

Hajnal A.: — Ha Önök ezzel tisztában vannak, akkor miért nem védekeznek, miért teszik ki gyermekeiket a nélkülözésnek, a szűkös anyagi helyzetinek? Miért vállalnak több gyereket, ha nem tudják őket tisztességgel eltartani?

Kertészné: — Mert nekünk a nagy család nem csialk teher, hanem öröm is. A nagyobb támogatás és a több segély, a valóban ingyenes iskolai oktatás, az életkörülmények javításához kellene. De ne ragadjunk le az anyagiaknál, mert a család feladata nem kizárólag az anyagiak előteremtése. A mi gyerekeink — épp az anyagi helyzetük miatt, még fiatalon megtanulnak gazdálkodni, lemondani, alkalmazkodni. Mert lehet, hogy nem járnak márkás sportcipőikben, nem kapnak BMX- bieiklit, de topnak az átlagosnál több szenetetet, törődést. A nagy családokban az egymásért érzett felelősség, a segíteni akarás természetes dolog, s úgy hiszem, ezeket semmiféle anyagi jólét nem múlhatja felül.

Mosolygó M.: — Szerintem igenis szükség van az egyesületeikre, már csak azért is, mert a hasonló a hasonlót vonzza, s a jó példák egymást erősítik. Az is igaz, hogy ezekben a családokban sok — mások számára elérhetetlen — érzés és szokásrendszer alakul ki, miközben egyetlen pillanatra sem tagadható, hogy a nagy csalód hátrányokkal is jár. Az ilyen családban felnőtt gyermek kénytelen idejekorán megtanulni a lemondást.

Hajnal A.: — De miért épp a lemondás elsajátítása a cél? Miért épp ezt kell megtanulniuk ?

Mosolygó M.: — Azért

mert az élethez ez is hozzá- tartozik. Számomra a lemondás nemcsak negatívum.

Hajnal A.: — A nagy családoknál általában három csoportot különít el a közvélemény. Az egyikbe a vallásos alapon élő nagycsaládokat, a másikba a cigányokat, a harmadik pedig a primitíveket sorolja. Egyesek szerint az utóbbiaknak azért van sok gyerekük, mert nem tudnak vigyázni. Legyen a sok gyerek „(bármilyen okból” a lényeg ugyanaz. A társadalom nem igényli, s éppen ezért nem is ösztönzi a nagycsatádokat, ezért az ellenállás a közvéleményben is. Csak nézzenek körül! Minden intézkedés, törvény afelé hat hogy a családokban ne sok, legfeljebb két gyermek legyen. A lakáskörülmények, a jövedelmek alakulása, a támogatások rendszere ezt sugallja. S ha a társadalom nem akarja, akkor Önök miiért szorgalmazzák a nagycsaládot? Az egészségügy oldaláról nézve pedig azt kérdezem: szükséges-e,

hogy egy nő öt-hat gyermekét szüljön? Nem szükséges, így aztán célszerű csak any- nyi gyereket vállalni, amennyit tisztességgel el is tudnak tartani.

K. M.: — A családtervezés, születésszabályozás ma már nem megoldhatatlan kérdés, hiszen a fogamzásgátló tabletták széles skálája áll rendelkezésre. Aki nem akar gyereket, vagy csak egyet-kettőt akar, könnyű helyzetben van. Aki tehát ' sok gyermeket vállal, nem kényszerből, hanem önálló elhatározásból teszi. Mi indokolja mégis. hogy megyénkben is egyre nő az abortuszok száma? Amíg

1987-ben 4053 addig 1988- ban 4134 abortusz történt, s minden száz élveszülött- re, 49 terhességmeszakítás jut.

Hajnal A.: — Rontja a statisztikát, hogy a fiatal lányok közül egyre többen élnek szexuális életet, akik nem is akarnak szülni. Sajnos, felvilágosító munkánk e téren nem hozott kellő eredményt.

Barabás l.-né: Tény, hogy. az országos statisztikában Szabolcs-Szatmár még mindig az elsők között áll a születések számában. Ugyanakkor nem hallgatható el az sem, hogy nálunk is csökkent

a házasodási kedv. Amíg 1980- ban 4804, 1988-ban 3868 házasságot kötöttek, miközben a válások száma egyre szaporodik. 1980-ban 942, 1988-ban 1015 háasságot bontottak fel megyénkben.

Hajnal A.: — Ezek a számok csak megerősítik azt, amire korábban is utaltam: alig van olyan intézkedés, amely a házasulási kedvet ösztönzi. Aki egyedül neveli gyermekét, sokkal könnyebben élhet. Amíg ez így van, addig nincs jogalapunk a statisztika romlásán csodálkozni.

Barabás l.-né: — A társadalom anyagi helyzete a családokban is szemléletesen tükröződik. Ha a gazdaság bajban van, a családok is nehezebben élnek. S ha igaz ez országosan, méginkább az a saját megyénkben, ahol bizonyos késéssel követjük az országos tendenciákat. A családok számának, a születési statisztikának alakulásában a megye elmaradottsága is visszatükröződik.

Mosolygó M.: — Szerintem nem a család, hanem a társadalom van válságban. Az eszmék nem sokat, a gazdasági, anyagi körülmények annál többet változtak. Hiába terveznek a fiatalok három gyermeket, időközben megváltoztatják eredeti elképzelésüket, mert kénytelenek rájönni, hogy kettőt is csak nagy áldozatok árán képesek felnevelni. így aztán álmaikat a valósághoz igazítják.

Hajnal A.: — Hiba lenne kizárólag a gazdasági helyzetet okolni a családok válságáért, a kevesebb gyermekért. Ellenpéldáért elég az NSZK-ig menni, amely köztudottan gazdag ország, mégis csökken a népesség száma. A nők társadalmi helyzetének lényeges megváltozásáról sem szabad elfeledkeznünk. Azzal, hogy a nők is munkába álltak, alapvetően más lett a helyzet. Már nem eltartottak, hanem önálló keresők, így csökken függőségük is.

Barabás l.-né: — A számok ezt egyértelműen alátámasztják, hiszen azt mutatják, hogy a háztartásbeli nők házassága a legstabilabb, s tíz felbontott házasságból hétben a nők kérik a válást. Főképpen olyanok, akik önálló keresetük réván egyedül is ' pesek felnevelni gyermekeiket.

Kertész A.-né: — Ebben

megint csak a társadalom hibáztatható legjobban, mivel tudatosan arra nevelt, hogy a háztartásbeli nő csökkent értékű, trampli, holott aki otthon ilyen, az a munkahelyen se tud más lenni.

K. M.: — A lakáshelyzet sem hagyható ki a gátló tényezők sorából. A fiatalok javarésze albérletben kezdi a közös életet, majd szűk lakásba költözik, ahová nem szülbet sok gyereket. A lakáshelyzet elemzése e kérdésben is érdekes eredményi mutat. Eszerint a gyermektelen családokra hetven négyzetméter, az egygyermekesekre 66,

a kétgyermekesekre 71 négyzetméter lakás jut. A három és többgyermekesek lényegesen zsúfoltabban élnek, körülbelül akkora lakásokban, mint az egy gyermeket nevelők.

Hajnal A.: — A lakás valóban nagyon fontos feltétel, én mégis azt mondom, hogy a család felbomlásában, a válóperek szaporodásában az asszonyoknak van központi szerepe. Akár tetszik, akár nem, el kell fogadni, hogy a családok, házasságok kiegyensúlyozottsága ma is az asszonyok vállán nyugszik. Ugyanakkor nem szabad elfejeltem, _hogy a házasságok neuralgikus pontja a férj és a feleség viszonya, szexuális kapcsolata. A szakmában eltöltött évek tapasztalata szerint nyugodt szívvel állíthatom, a válások mindig aZ ágyban kezdődnek. Hogy fez olykor

gazdasági okokra is visszavezethető? Természetesen. A túlhajszoltság, az örökös munka, a megfelelő körülmények hiánya nem tesz jót az érzelmi életnek. Ilyenkor következik az, hogy a házastársak nem tudnak figyelni egymásra, ingerültek, türelmetlenek, s jön az elhi- degülés, majd a válás.

K. M— Csakhogy az elegendő figyelemhez megfelelő hangulat is szükséges. On mondja: a fáradt, kimerült férjektől és feleségektől nehezebb elvárni a másik iránti törődést. Kertész A.-né: — Ezért is jó, hogy a nagy családban felnövekvő gyermek idejekorán megtanul a másikra figyelni, elfogadni, hogy nem minden az én javamra történik, hogy fontos az is, amit a másik akar, nem mindg én vagyok a központ. A házasságok jelentős része ugyanis azon bukik el, hogy egyik fél sem tud saját önzéséről lemondani, időnként a másikra is gondolni. Nehezíti a dolgot, sok fiatal úgy megy a házasságba, hogy mire családot alapíthat, már érzelmileg kiégett.

Hajnal Á.: — Teljes mértékben igaza van. Csakhogy én máshonnan közelítek a problémához. Nem lemondani akarok a magam öröméről, hanem azt mondom, ha gondunk van, beszéljük meg, tegyünk meg minden azért, hogy mindkettőnknek jó legyen! Sajnos egyre több az olyan férfi és nő, aki szexuális problémájával hozzánk fordul, pedig szexuális harmónia nélkül nincs jó házasság.

K. M.: — Ha már minden végképp odaveszett, az örökös marakodás, veszekedés helyett sokkal jobb a válás. Mint hallottuk, egyre többen választják ezt a megoldást, s az ásó-kapa- nagyharang helyett a törvény nevében elhangzott ítélet tesz pontot az i-re. Mosolygó M.: — Pedig a házasság felbontásáról sok jót nem lehet mondani. Igaz, az egyházi törvények e szempontból igen szigorúak. Itt a házasság szentség, mely egy életre szól. A házasságkötés előtt jegyesoktatáson soha nem mulasztom el erre figyelmeztetni a fiatalokat. Öröm számomra, hogy a templomban kötött házasságoknál a 25 százalékot sem éri el a válások száma. Nagyon fontos az is, hogy tudjuk: a házasságokban nemcsak nyitottságra, egyfajta zártságra is szükség van. Hogy este ne csak a televíziót bámuljuk, hanem egymással beszélgessünk, figyeljünk a társunkra, gyermekünkre.

Hajnal A.: — Kevesebb lenne a válás, ha végre megtanulnánk, hogy a szabadságra családon belül is szükség van. Elismernénk, hogy nemcsak nekünk vannak szokásaink, szórakozásunk, saját fontos munkánk, hanem a másiknak is. Hagynunk kell a társunkat, gyermekeinket is kikapcsolódni. Azt szoktam mondani, egy válással nem megszűnnek, sokkal inkább elkezdődnek a problémák.

. Kertész A.-né: — A válás, majd az újraházasodás semmit sem old meg, legfeljebb újabb kötelékeket hoz, s a felnőttek után a gyermekeknek a legnagyobb lelki teher. Azt gondolom, nem szabad könnyen feladni, ha úgy adódik, harcolni is kell a kapcsolatért, a házasságért, a családért.

K. M.: — A válások okait keresve azokra az átalakulásokra kell gondolni, melyek a nők munkábaál- lásával következtek be. Napjainkban a férfiak, de méginkább a nők számára megnövekedtek az önálló életvitel lehetőségei, s nincs mindenképpen szükségünk a családra. Mondhatjuk azt .hogy, ahogyan ez a folyamat erősödik, úgy kerül egyre hátrányosabb helyzetbe a család intézménye?

Mosolygó M.: — Szerintem nem a család, hanem a társadalom van válságban. Ha a gazdaság jobban állna, a családok is jobban élhetnének, nem kellene lemondaniuk a több gyerekről, fiatalon elképzelt ideáljukról.

Barabás l.-né: — Most

azonban le kell mondaniuk, hiszen Szabolcsban az országosnál is alacsonyabb az élet- színvonal, miközben a családok száma nagyobb. Nálunk az egy főre jutó havi jövedelem 4814 forint 448-cal kevesebb az országosnál. A 19 éven aluli gyermekek számát tekintve a három- és több- gyermekesek egy főre jutó jövedelme alig több mint. a fele a gyermektelenek jövedelmének. A négy- és több- gyermekeseknél pedig 37 százalék. Ez azt jelenti, hogy ahol nincs gyerek ott több mint 5800 forint az egy főre jutó jövedelem, ahol három van, ott alig haladja meg a 3000 forintot, ugyanakkor 1987-ben 3400 forint volt a létmimimum, s Szabolcs- Szatmár lakosságának egynegyede e szint alatt élt. A kétgyermekeseknek egyhar- mada, a három- és többgyermekeseknek pedig közel kétharmada élt 3400 forint.alatti egy főre jutó havi jövedelemből. Nem könnyíti a helyzetet a családi pótlék emelése sem, mert az adatok szerint értéke nem áll arányban az áremelések tempójával.

K. M.: — A tények ellen sokat nem tehetünk, a számok minden érvnél rábeszélésnél többet mondanak. Hogy a kis család, vagy a nagy az ideális? Az erről folytatott vitát csak abbahagyni, de befejezni nem lehet.

A maga képére

„Szocializáció: olyan folyamat, ame'ynek során a társadalom a tmegszületett csecsemőt a maga képére formálja. Legemberségesebb, leggazdaságosabb, és legeredményesebb végrehajtója a család, minden kedvezőtlen hatás ellenére is. Bolond az a társadalom, amelyik azt hiszi, hogy más intézmények hatásosabbak lehetnek. A személyiség szempontjából alapvető, hogy legyenek olyan nem racionális, érzelmi kapcsolatok, amelyekben az emberek fontosabbnak tekintik egymást, mint amilyenek valójában." (Urie Bronfenbren- ner, az amerikai Cornell egyetem professzora.)

Válságban a család?