Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-23 / 198. szám
1989. augusztus 23. Kelet-Magyarország T olvasóink leveleiből Postabontás Bosszú Mennyire igaz a szólás, hogy az éremnek két oldala van, bizonyítja ezt a következő »történet. L A.-né Nyíregyházáról felháborodott levelet írt szerkesztőségünkhöz. Június 27-én este 9 óra felé a Toldi utca 60-as számú ház előtt csőtörés volt. Ismerőse lakásából telefonált ia SZAVICSAV-hibabejelentőnek. Olvasónk szerint a diszpécser ezt „viccnek” vélte. S azt válaszolta: „nem baj, legalább van mivel foglalkoznia a házban lakóknak.” Mikor ezt szóvá tette panaszosunk, az ügyeletes reagálása az volt: „Rendesen kell a bejelentést megtenni”, s lecsapta a kagylót. Újrahíváskor fel sem vette. Két óra múlva mégis kijöttek, s megjavították a hibát. Nos ez az a bizonyos egyik oldal. A méltatlankodás jogosnak látszik, hogy veheti tréfának az ott dolgozó a telefont? Másodszor, miért nem vette fel, honnan tudta, hogy ki a hívó? Időt és „vizet” takarít meg, ha hamarabb kijavítják a hibát. Hogyan tudja a vállalat ilyen hozzáállással a lakosság bizalmát megtartani? Mindezekre a kérdésekre vártuk a választ az illetékesektől, amikor megkerestük az üzemmérnökséget. Ekkor találkoztunk az érem másik oldalával, mert információjuk szerint a diszpécser szolgálatakor 26-án (!) 21,20 órakor érkezett bejelentés az említett házból, hogy a kertben folyik a víz. ,3 bejelentő ezt a vállalatot becsmérlő szavak kíséretében tette. Amikor a diszpécser kérte, mondja be a nevét, erre nem volt hajlandó. Sőt a telefonba hallatszott, hogy egy férfi hang arra bíztatta, mondja, hogy ő az üzem főmérnökének felesége. Ezt követően még két alkalommal telefonált az ismeretlen, s egyre csúfosabb kifejezések kíséretében. Ezért szakította meg a beszélgetést és kapcsolt üzenet- rögzítőre. Az ügyeletes, a bejelentő hangjából és a háttérzajokból arra következtetett, hogy az egész a vállalattól néhány hónapja sértődöttem távozó munkatárs heccelődése. (Ami már nem az első eset.) A szerelőket a helyszínre küldte, de feltételezése beigazolódott, a házban névnapot .tartó társaság viccelődött, és csőtörés nem volt. A vállalat részéről levonták az ügy tanulságait. A sorokat olvasva eszembe jut, milyen veszélyes játékot folytatott az ismeretlen telefonáló. A bombariadó, a mentők, tűzoltók hamis hívásai milyen károkat okoznak. De mások életét is kockáztathatják kisded játékaikkal. A telefonadta névtelenség „arcátlanság” sok esetben ilyen szórakozásra ragadtat el egyes „betyárokat.” Dankó Mihály LÁTLELET Megkeseredett, közömbös életképeket mutatok be örökösföldi otthonom környezetéről. Az újonnan épült házak környéke szemétdomb, a pincék nyilvános WC-k lettek. Nyitott ablakból lerágott dinnyehéj repül az utcára. A járókelőket lézengő, gazdátlan kutyák támadják meg. A 60—70 kilogramm súlyú leány a fogyókúrához szükséges ugrálást csak a rendbe hozott lócán tudja eredményesen végezni. A hétvégi péntek, szombat éjszakákon szól a magnó, teljes hangerővel, mulatoznak éjjel fél kettőkor. Részeg esik az asztalra, pohár törik a felső emeleteken, amit a földszintig lehet hallani. A megrémült, kíváncsiskodó 12 éven aluli gyerekek éjjel egy órakor még nem mernek visszamenni a lépcsőházba. Nem hiányoznak senkinek? Ez a. szomorú! Másnap hajnaltól megy minden tovább. Ha nagyon elfáradtak a mulatozók vagy még nem józanodtak ki, a munkaviszonyban állók táppénzre kérik magukat! Sokat kibír ez az ország, hogy egymillió feletti értékű lakásokkal és minden szociális jóval ezeket támogatják. Aki tisztességben ledolgozta az életét és a nyugdíjából ezer forint feletti havi lakbért fizet, ezt a szolgáltatást kaphatja mellé. Megtoldva azzal, hogy aki pihenni akar, menjen a temetőbe! Sürgősen segítsen valaki! A Titel utca megszűnt, de ha nem változik semmi, annak a szintjére romlik le minden. Egy nagyon fáradt lakó (Név és cím a szerkesztőségben) ESTELEDIK Sajnos, tarthatatlan az az állapot, ami a piactéren uralkodik. Este nyolcig tart a „KGST-piac”, majd tízkor megjelenik a konténeres kocsi, ami nem kis zajjal üríti ki a szemetet. Ezután érkezik meg a takarítóbrigád. Ez is pont elég lenne, de ehhez társulnak még a butikosok, akik este 11-ig kopácsolnak és reggel ötkor már hegesztőnek. Hétköznap és hétvégén egyaránt. Ha a konténereket áthelyeznék a parkoló másik oldalára, akkor kevesebb családot zavarnának, és egészségügyi szempontból is elfogadhatóbb lenne. A takarítóbrigád pedig legyen tekintettel arra, hogy éjszaka van és pihenni szeretnénk. Hubicskáné Tóth Erzsébet Nyíregyháza KÖZÉRZET A napokban jól sikerült kiránduláson vettek részt a Nyíregyházi Értelmi Fogyatékosok Klubja és a ÉFOÉSZ megyei szervezetének tagjai. Sétáltak a harangodi tónál, Szakolyban megnézték az értelmi fogyatékosok szociális foglalkoztató intézetét, majd Nyírlugoson, az állami gazdaságban ebédeltek. Itt a szabadidőközpontban sportoltak, pihentek és lovasfoga- toztak. A kiránduláshoz a nyíregyházi áfész, a Zöldért- Volán GT és a Nyírlugos— Cserhágó Idegenforgalmi és Gazdálkodási KFT nyújtott segítséget, amelyekért ezúton is köszönet. Mészáros Endréné Idősek és Értelmi Fogyatékosok Klubjának vezetője ÚGYIS TISZTÁRA MOSSÁK Több alkalommal tapasztaltam már, hogy a Nyírségi Patyolat Vállalat nem csaká hozzájuk beadott ruhaneműk foltjait, hanem a saját szakmai jó hírükön esett foltokat is igyekszik ügyesen eltüntetni. Minap az egyik barátom keserűen panaszolta, hogy tisztításra beadott nadrágját jókora lyukkal kapta vissza, amelyeket ráadásul még ki tudja, milyen technológiai előírás szerint, förtelmesen össze is férceitek. Vizsgálatot kért a budapesti Szolgáltatási Fejlesztő és Tanácsadó Vállalattól, ahonnan azt a manapság szokatlanul őszinte választ kapta, hogy a tisztítót felelősség terheli, ezért a reklamáció alapos. A Nyírségi Patyolat Vállalat „lelkiismeretesen” tolmácsolta a vizsgálat eredményét, csak éppen a saját felelősségét felejtette el felvállalni, sőt szépen áthárította azt a megrendelőre. Kevésbé bosszantana a dolog, ha nem tapasztaltam volna már jó néhány hasonló esetet, többek között a saját bőrömön is. Szerencsére valaki a családban értett valamicskét a textíliákhoz. De milyen sorsra jut a többi számtalan laikus? Amint nézem a Patyolat emblémáján a reklámfeliratot, „Tisztaság, egészség, kényelem”, némi hiányérzetem támad. Nyugodtan odabigy- gyeszthetnék azt is, hogy „ráfizetés”. Mindemellett felhívnám a tisztelt Nyírségi Pa- nyolat Vállalat figyelmét, hogy a becsületükön esett foltokat mintha nem az előírásoknak megfelelően kezelnék: minél inkább dörzsölik, annál nagyobb lesz. Matyasovszki József Nyíregyháza, Deák u. Petró Béláné, Tiszaber- cel: A családi pótlék a gyermek 19. életévének a betöltéséig jár, amennyiben alsó- vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul. „Ismeretlen” jeligére: A megyei tanács kereskedelmi osztálya vizsgálatot tartott a vásárosnaményi Áfész műszaki boltjában. A bolti készlet átvizsgálásakor olyan árut, amiről számla nem volt, nem találtak. Amenyiben az üzlet dolgozói valóban forgalmaznak számla nélküli — külföldről származó — árukat, feltételezhető, hogy azt a bolton kívül bonyolítják. A vizsgálatot kiterjesztették az áruvisszatartásra, ezzel kapcsolatban csúszópénz elfogadására is, a készleten lévő kurrens áruk eladására is. Szabálytalanságot e területen sem érzékeltek. Varga Jánosné, Mátészalka: Az 1-es fokozatú baleseti járadék két évig folyósítható, amennyiben a balesetből kifolyólag állapotrosszabbodás nem következik be. Kovács Péter, Nyíregyháza: A fő szabály az, hogy minden, a biztosítási szerződés vagy jogviszony alapján járó — és a biztosító intézet által kifizetett — szolgáltatás mentes a személyi jövedelemadó alól. Például? Mentesek (tehát be sem kell vallani) a vagyonbiztosítások — lakás- biztosítás, casco-biztosítás, poggyászbiztosítás stb. — alapján kapott összegeket, mentes sT baleset-biztosítási és az életbiztosítási ösz- szeg. Személyi jövedelemadóköteles viszont: — a felelősségbiztosítás alapján kapott, jövedelmet helyettesítő összeg, valamint a lejárat előtt megszűnt, tízéves vagy annál hosszabb tartalmú életbiztosítás visszavásárlásából származó ösz- szeg. Áz illetékes válaszol TV-DlJ MENTESSÉG Kiss Károly Nyíregyházáról a televízió-díjfizetés alóli mentesítés végett fordult szerkesztőségünkhöz. Ugyanis elmúlt 70 éves és a rendelkezések értelmében ezt nem kellene fizetnie, azonban a lányával lakik, ezért elutasították a kérelmét. A Debreceni Postaigazgatóság válaszlevelében felsorolja, hogy kik mentesülnek a televízió-előfizetési díj alól: így az egyedül élő 70 éven felüli nyugdíjasok, az önálló háztartásban élő nyugdíjas házaspárok, akiknek mindkét tagja 70 éven felüli. Valamint azok a 70 éven felüli emberek, akik a nyugdíjkorhatárt elért, de önálló nyugdíjjal vagy egyéb jövedelemmel nem rendelkező házastársuk, önálló kereset nélküli kiskorú, továbbá egyéb eltartásra szoruló jövedelem nélküli családtagjuk eltartásáról gondoskodnak. Méltányossági Csereingatlan y,Kívülálló örökösök” K. M. nyíregyházi levélírónk édesapjának jó minőségű 2 kh földjét a tsz az 1960-as években betagosította, helyette csereingatlanként a lakástól 12 km-re jelöltek ki ugyanolyan nagyságú, de rossz minőségű földet. Ezt „igazságtalanság” érzése miatt nem vették birtokba és Soha nem használták. Az apa 1977-ben meghalt, az örökösöket a föld sorsáról nem értesítették, az elvett föld után kártérítést nem kaptak. Olvasónk, mint örökös, arra szeretne választ kapni, hogy visszakaphatja-e a földet, esetleg megfelelő csereingatlanként is. Javasoljuk levélírónknak, hogy mindenekelőtt a cserében kapott ingatlan jogi sorsát tisztázza. Ugyanis a föld- rendezés során ennek tulajdonjogát a földhivatal az édesapja nevére bejegyezte a telekkönyvben. A bejegyzést elrendelő határozat ellen fellebbezni lehetett, amennyiben azt bármely okból sérelmesnek tartotta. Miután a cserében kapott föld tulajdonosa lett, az akkor érvényben lévő földtörvény szerint köteles volt ingatlanát megművelni. Levélírónk szerint édesapja a fenti okok miatt nem vette művelésbe a most már tulajdonát képező földterületet, ezért a parlagon hagyott földet a helyi tanács határozattal állami tulajdonba vehette. Az erről szóló határozatot kézbesíteni kellett a tulajdonos részére is. A jogerős határozat alapján a földhivatal a cserébe kapott ingatlan tulajdonjogát be kellett, hogy jegyezze a Magyar Állam javára. Az is gyakorlat volt abban az időszakban, hogy a kedvezőtlen adottságú, távoli, rossz minőségű csereföldeket a tulajdonos felajánlotta a Magyar Állam részére, hogy a föld utáni közterhek fizetésétől szabaduljon. Javasoljuk, hogy a csereföld fekvése szerint illetékes földhivatalnál kérjen segítséget annak megállapítására, hogy édesapja melyik módszert választotta, illetve vele szemben a hatóságok melyiket alkalmazták. Ha a művelés elmulasztása miatt vették állami tulajdonba, akkor tisztázandó, hogy a tanács, illetve a földhivatal betartot- ta-e a vonatkozó jogszabályokat (kézbesítés, jogerő stb.). Ha ezen a téren mulasztás történt, akkor az örökös kérheti a törvénysértő eljárás helyesbítését vagy az örökhagyók tulajdonjogának visszaállítását. Ha a tulajdonjog felajánlás jogcímén került a Magyar Állam, illetve a termelőszövetkezet javára bejegyzésre, vagy az eljárás az akkor érvényben lévő jogszabályok betartásával történt, a föld visszavételének törvényes lehetősége jelenleg nincs biztosítva. J. János nyíregyházi levélírónk szülei a földjuttatás során 6 kh földet kaptak, melyen ezt követően egyéni gazdálkodást folytattak. 196i-ben édesanyja belépett a helyi termelőszövetkezetbe, így a föld beviteli kötelezettség alá esett. 1986-ban olvasónk édesanyja meghalt, s ő mint egyik örökös, vitatja a tulajdonként nyilvántartott föld nagyságát. Arra kér választ, miként lehetséges, hogy az eredeti 6 holddal szemben csak annak közel fele szerepel a szülei nevén. A földhivatali adatok szerint a kérdéses ingatlan 1953- ban bejegyzésre került a Magyar Állam tulajdonjoga, lemondás jogcímén. Feltehetően az a földterületrész esett bevitel alá, amelyre a .lemondás nem terjedt ki, vagyis amely a szülők tulajdonában maradt. Amennyiben levélírónk a lemondás tényét vagy annak jogszerűségét vitatja, — a telekkönyv hitelességének elvére is tekintettel, — neki kell bizonyítani az ellenkezőjét. Nem lehet figyelmen kíyül hagyni azonban azt sem, hogy a szülök a telekkönyvi állapotot 25 éven keresztül tudomásul vették, hiszen annak megfelelően részesültek földjáradékban is. A megörökölt földrészlet tekintetében viszont a legutóbbi szabályozás értelmében lehetőség nyílt arra is, hogy az örökös a földterület kiadását kérhesse, az érintett tsz alapszabályának rendelkezéseitől függően. Az alapszabályokat 1990. március 31-éig kell módosítani és dönteni arról, hogy a kívülálló örökösök részére a tsz megváltási árat vagy földjáradékot fizet, illetve a föld kiadása mellett foglal állást. Dr. Nyitrai Zoltán jogcímen díjmentességet a posta nem engedélyezhet. A helyi tanács az arra rászorulókat jelenleg is rendszeresen vagy esetenként segélyezi. A jövőben ezen összeg megállapításakor figyelembe fogja venni, hogy a kérelmező a televízió-előfizetési dijat is meg tudja fizetni. ITT A LÁMPA, HOL A LÁMPA Az „Östornyél" című írásunkban augusztus 9-én közöltük egy olvasónk észrevételét. Az Állami Biztosító építésénél az utcai lámpatestekből kiszerelték a világító- testeket, hogy a darukat ezzel ne akadályozzák á munkában. Az új székházat már hónapokkal ezelőtt átadták, de a lámpákat még mindig nem szerelték vissza. A TITÁSZ nyíregyházi üzemigazgatósága válaszában közölte, hogy a leszerelt utcai lámpatesteket idő közben máshol használták fel. Ha megérkeznek a lámpák, azonnal felszerelik azokat. Nyíregyházán a Lakatos utcán a közvilágítás javítását szintén elvégezték, ahol 2 lámpatest nem világított. A „Sötét lámpa” című írásunkra érkezett ez a reagálás. VALÓBAN „MÁRKA” „Rendész Űr” címmel augusztus 10-én megjelent P. J. nyíregyházi olvasónk levele, amelyben sérelmezi hogy beteg férjét kivezették a Márka presszóból. A társaságuk, két hölgy és egy férfi esle- körülbelül fél tízkor betértek a presszóba és Borsodi sört kértek, ami sajnos valójában elfogyott. Ezután elvitelre rendeltek drágább külföldi sört, amit meg is kaptak. Zárórakor ők hárman nagyon összeszólalkoztak, drasztikus hangot használtak, közben sörös üvegeket tördeltek össze, így az ott jelenlévőket megbotránkoztatták. Ezután az üzletet többszöri kérésre sem voltak hajlandók elhagyni. Akadályozták a takarítást, valamint a felszolgálók elszámolását. így kivezették őket. Egyébként július hónapban versenytárgyaláson meg-■ nyertük az üzlet vezetését, ahol szeretnénk színvonalasabb, kulturáltabb vendéglátó helyet kialakítani, s a „Márka” névnek márkát szerezni. Ifj. Nagy István a Márka presszó üzletvezetője Nyíregyháza üzenetek