Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
5 1989. július 1. Ne legyenek kirekesztett állampolgárok Beszélgetés a gyermek- és ifjúságvédelemről Q Nem jó idők járnak mostanában a gyermek- és ifjúságvédelemre. A megyében hetek óta a Mátészalkára tervezett gyermekotthon körüli vita tartja izgalomban az ott élőket, a terület gazdáit, valamint a kallódó gyermekekért felelősöket, miközben egyre többen kerülnek állami gondozásba, az átlagosnál több anya, — bár esetükben ez a szó a legteljesebb túlzás — felejti a kórházban, szülőotthonokban gyermekét. A korábbi, akár eseménytelennek is nevezhető kiegyensúlyozott csendes évek után nem tartja egyszerre soknak ezeket a gondokat? — kérdezem Együd Jánost, az megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézet igazgatóját. Nagyon is annak tartom, hiszen amiket felsorol, sajnos igazak, s állandó gondjaink. Kezdjük a végén, A Megyei Gyermek és Ifjúságvédő Intézet valóban lényegesen több gyermeket vesz állami gondozásba mostanában, mint a korábbi években. A magyarázat sajnos kézenfekvő. Felbolydult az ország, s benne a családok is, hiszen a jelenlegi helyzet nemcsak a gazdaságban, a mindennapivá váló megélhetési gondokban, hanem a különféle családi, társadalmi közösségekben is jelentkezik. Mindezeknek eredménye az, hogy ma könnyebben szabadulnak a gondot okozó gyermektől. Ilyenkor természetes lépés az állami gondozás. Sajnos, magukban a nevelőotthonokban is sokasodtak a problémák, hiszen a korábbinál jóval több a szökés. A gyermekek egy része nem fogadja el az intézetet, ragaszkodik korábbi életmódjához. A másik az újszerű jelenségnek számító ellen- szent), amelyről csak igen szomorúan tudok szólni. Nemcsak nékem, hanem valamennyi gyermekvédelemben dolgozó pedagógusnak, nevelőnek, is nehéz probléma, igen sok gondot okoz. Konkrétan a mátészalkai esetet említette, ezért elmondom: lassan ott tartok, hogy nem is szívesen tudnám a leendő gyermekvárost azon a településen. Az ellenállást látva nemrég lakossági fórumot hívtunk össze, amely a lehető legszomorúbb eredményt hozta. Ekkora ellenszenvet, gyűlöletet eddig sehol nem tapasztaltam, s ez nemcsak nagy tanulság, megdöbbentő élmény is volt -számomra. KépsjeLjg .$1, volt olyan felszólaló, -aikib^zt. mondta, haymégis megépül,,;iplyfm, kerítés legyen körülötte, amelynek drótjába aramat vezetnek ... A tiltakozók, a felszólalók szinte valamennyien azt bizonygatták, ők szeretik a gyermekeket, miközben a három éves állami gondozottat már potenciális bűnözőknek tekintették. £ Ez valóban túlzás, azt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a bűnözők között igen sok az állami gondozott, illetve a nevelőotthonban élő gyermek. Sajnos, a szalkaiak is tudnak konkrét példára hivatkozni... — Elismerem, a bűnözési statisztika valóban magas. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy nagyon sok az olyan eset, amikor családban nevelkedő gyermek követ el bűncselekményt, amely miatt végül más megoldást nem látván, állami gondozásba veszik. Mire az ügy végére pont kerül, a bíróság ítéletet hoz, valóban állami gondozottá nyilvánítják. Ilyen értelemben szerintem kissé torz az ön által is emlegetett statisztika. De mondja meg nekem, ha a család a nehezen nevelhető gyermekek gondját a társadalomra hárítja, s ezzel a gonddal maga a társadalom sem képes megbirkózni, akkor mi a megoldás ... ? Talán mégis maga a család. Sokak véleménye szerint a megelőzés kulcsa is ez lehetne. Oly mértékben segíteni, ha kell, anyagiakkal, ha kell jó szóval, ha nincs más út, akkor szigorral nevelni és gondozni a családokat, hogy képesek legyenek gyermekeik nevelésére. Gondolom ezzel ön is egyetért, hiszen példamutató lelkesedéssel szorgalmazza az állami gondozott gyermekek családokban történő elhelyezését, az úgynevezett nevelőszülői hálózat kiépítését. Az országban összesen 33 ezer, Szabolcs- Szatmár megyében háromezer állami gondozott gyermek él. Ezzel a számmal mi az előkelőnek nevezett harmadik helyen állunk, szoros holtversenyben a jelenleg második helyezett Borsod megyével.. Az első ebben a rangsorban is Budapest. A 33 ezer állami gondozott gyermek közül mindössze hatezer él nevelőszülőknél, akiknek egyötöde Szabolcs megyei családoknál talál menedéket. ^ Nem lenne szabad elhallgatni azt az amúgy is köztudott tényt, hogy a három ezer szabolcsi állami gondozott között igen sok a cigány ... — A háromezernek közel hetven százaléka, a nevelőotthonokban élőknek pedig kilencven százaléka cigány. Ez a probléma elsőként jelentkezik a nevelőszülőkhöz történő elhelyezésnél is, bár meg kell mondani, szerencsére egyre gyakoribb, hogy a gyermeknevelést vállalók nem tesznek efféle különbséget gyermek és gyermek között. Tény azonban, hogy például az örökbefogadásnál nem ők állnak az első helyen. Q A hivatásos nevelőszülők sora örvendetesen szaporodik. Volt szerencsém közülük néhányat meglátogatni, mondhatom, óriási meglepetést okoztak számomra. Vadonatúj családi házakban, emeletes villákban laktak, saját gyermekeik mellett öt-nyolc állami gondozottat is neveltek. Példás rendben, tisztaságban éltek, s az idegen, váratlan vendég is láthatta: sajátjaik mellett szeretetben, örömmel nevelik mások gyermekeit is. Nem érzékeltem semmiféle megkülönböztetést a kétféle családtagok között... — Örülök ha így látta, mert a nevelőszülő hálózat fejlesztésével pontosan ez volt a célunk. Már csak azért is, mert a gyermek- védelemnek ma ez az egyik legeredményesebb útja. A gyermekotthonok gondja ugyanis éppen az, hogy a legnagyobb igyekezet mellett sem képesek az élet apró, de nélkülözhetetlen dolgaira, a társadalmi beilleszkedésre, a mindennapi életre felkészíteni a gyermekeket. Búr ez irányba az utóbbi években is tettünk lépéseket, közel sem tudjuk nyújtani azt, amit egy család nyújt- hiait. A reggelikészítés, a bevásárlás, a napi teendők, az egymás iránti kötedességérzet kialakítása igazából csak családban lehetséges. Jelenleg 25 család vár arra, hogy megkapják a szükséges papírokat, engedélyeket, s otthonaikba vihessék a ma szülő nélküli, intézeti gyerekeket. Ez azt jelentené, hogy segítségükkel közel száz gyermek családban nevelkedne, körülbelül annyi, mint a cégénydányádi gyermekotthon létszáma. Sajnos, a jelenlegi rendeletek, intézkedések nem támogatják kellőképpen ezt a rendszert, pedig szerintem ez az, amely a legtöbb eredményre vihetne. Ügy gondolom, a jelenlegi szűkös helyzetben, amikor egvre kevesebb a munkahely segély helyett természetesen a megfelelő garanciák és feltételek mellett egyre többen vállalnák ezt a munkát. 0 A nevelőszülői rendszer azért is lehetne népszerű, mert munkaviszonynak számít, s tisztes megélhetést jelent. Habár, ahogy én gondolom, meggazdagodni nemigen lehet belőle... — Jól gondolja, bár a tiszteletdíj mellett ruhapénzt, élelmezési költséget is adunk. Hiigvje el, ha annak a pénznek, amit például a szálkái gyermekváros építésére szántak, egy részét megkaphatnánk, és a nevelőszülői hálózat fejlesztésére fordíthatnánk, szinte látványos javulást, a jelenleginél sokkal több eredményt érhetnénk el a gyermek- és 1 f j úsá g védelemben. 0 Miközben maga a gyermekvédelem is jóval kevesebbe kerülne, hiszen statisztikai adatok bizonyítják, hogy egy családban nevelkedő állami gondozott ellátása épp a felébe kerül annak, amit egy intézetben nevelkedőre költeni kell. Pontosan mennyit? — Egy gyermek csecsemőotthoni elhelyezése, nevelése 140 ezer forint, a nagyobb gyermekeké 100 ezer forint körül van évente. A megyében jelenleg három csecsemőotthonban közel ötszáz csecsemőt gondoznak, mondhatom, némelyikükben nem ideális körülmények között. Ennek elsősorban az az oka, hogy kevés a gondozónő, közöttük nagy a fluktuáció, alacsony a szakképzettség, s miiközben a túlterheltség igen nagy, a gondozónők fizetése igencsak alacsony. Épp ezért tervezzük, hogy mind több állami gondozottat már csecsemőkorban adunk oda nevelőszülőkhöz. Nem örökbefogadásról, hanem családokhoz történő elhelyezésről van szó, s természetesen csak akkor, ha a megfelelő körülmények adottak. 0 A családokban nevelkedő állami gondozott gyermekek sorsát sokan még ma is Móricz Zsigmond felejthetetlen hőséhez, Árvácskához hasonlítják. Sokakban él a tévhit, sokan kifogásolják, hogy az állami gondozott gyermekeket dolgoztatják, miközben az intézetek legnagyobb hiányossága éppen az, hogy valójában nem készítettek fel az életre. Az otthonokból kikerülő gyermekek csak a szeletelt kenyeret ismerik, hiszen egész kenyeret még soha nem látták, hallottam olyan esetről is, amikor úgy hitték, csirke csak paprikás alakjában létezik... — Ehhez az egész gyermekotthoni, nevelőotthoni szemléletet át kell alakítani. Igaz, jó kezdeményezések eddig is voltak, ezek azonban nem bizonyultak elegendőnek. Sajnos tényleg meg kell küzdenünk a külvilág véleményével is, amely szerint „szegény gyereket dolgoztatják". Tény, hogy ma már van olyan intézményünk, amelyben nem dolgozik hivatásos takarítónő, maguk a gyermekek raknak rendet, s egyre több az olyan intézet is, amelyben az apróbb mosásokat elvégzik a diákok. Szeretném elérni, hogy az állami gondozott gyermek is megtanuljon bánni a pénzzel, hiszen általános tapasztalat, hogy az önálló életben az jelenti számukra az egyik legnagyobb próbatételt. £ A szabadság határait más területeken is tágították. Ha jól tudom, előbb a szöge', drótot, most pedig a kőkerítést szüntetik meg a Gyermek-és Ifjúságvédelmi Iutézet körül... — Már csak azért is, mert szerintem a kőkerítés önmagában senkit sem gátol a szökésben. Ezért bontjuk le majd az ablakokról a rácsokat is. Nem tiltásokra, hanem olyan légkörre van szükség, amelyben a gyerekek jól érzik magukat, s nem vágynak a bizonytalanságba. Nem mond ellent ennek az sem, hogy jelenleg hatvan gyermekünk van szökésben. Közülük jónéhánynak a szülője is csavargó életet él, s a szökött gyermekek velük együtt csavarognak. 0 Ha már a család, az otthon szóba került, nem hallgathatjuk el azt sem, ami egyébként is köztudott: a gyermekotthonokból kikerülő gyermekek közül azért is lesznek sokan bűnözők, mert az otthonból kikerülve nincs hova menniük, így talpon maradniuk igencsak nehéz. — Rendszeresen visszajáró gyermekeink vannak. A katonaságtól leszerelő fiúk első útja hozzánk vezet, de jönnek a bajbajutott lányok is... Most is több mint száz egykori gyermekotthoni lakónak Nyíregyháza Sóstói út 100. az intézet a bejelentett lakcím, pedig évek óta nem él már az intézetben, csak épp állandó lakásuk nincs, így egyszerűen nincs hova menniük. Hogy mi a megoldás? Nehéz erre válaszolni. Legfontosabb azonban mégis az lenne, ha a társadalom nem előítéletekben gondolkodna, ha nem a kirekesztés félé haladnia, hanem épp fordítva, a rászorulóknak megfelelő segítséget adna. fíem tartható tovább, hogy egy-egy településről olykor száz gyermek is lakik a GYIVI-ben, hiszen ezeknek a gyermekeknek lakóhelyükön kellene segítséget kapniuk. Annál is inkább, mert felnőtté válva, a gyermekotthoni évek után többnyire lakóhelyükre mennek vissza. Ideálisnak persze azt lehetne tekinteni, ha nem utólag próbálnánk segíteni, hanem igyekeznénk megelőzni a bajokat. Oly mértékben támogatnánk a rászoruló családokat, hogy tagjaik ne kallódjanak el, ne kirekesztett állampolgárok, hanem a társadalom hasznos tagjai lehessenek. Ezek a gondok túlmutatnák a gyermekvédelem határain, s tisztában vagyok azzal is, hogy a gazdaság jelenlegi helyzetében másra sem jut elegendő pénz. Megoldásnak azonban mégis lennie kell, s nemcsak a jelen, hanem a jövő érdekében is ... 0 Köszönöm a beszélgetést. Kovács Éva ... nyugaton már mindent kitaláltak. Vagy 'legalábbis ezt hangoztatjuk, ha valami új termékkel jelenünk meg a piacon, s annak létjogosultsága magyarázatra szorul. Az elmúlt hónapokban tucatjával jelentek meg Magyarországon eddig még nem forgalmazott újságtípus sok, most már van szex- és pletykalap mindenféle szórakoztató magazin, amelyeket nyugaton már valóban régen kitaláltak. Hogy ezek mennyire számíthatnak hosszabb távon üzleti sikernek, az legyen a kiadók dolga. A piacon minden kiderül. iLehet kísérletezni, lehet próbálkozni, lehet rendkívül jó ötleteket megvalósítani, vagy ha már „kitalálták nyugaton", átvenni. De csak játékszabályokkal együtt. És ez az a pont. ahol problémát látok. Ügy érzem: ez utóbbiról néhányon megfeledkezünk, s ezáltal nemcsak az üzleti vállalkozás bukhat meg, hanem a sajtó szavahihetősége is. Alig telik el nap, hogy ne jelenne meg effV-eQV új „új független, demokratikus" lap, vagy szórakoztató pletykamagazin. Ezek kecsegtetnek a legtöbb sikerrel. Napról napra, hétről hétre árasztanak el bennünket szenzációs — sokszor elképesztő — információkkal. Nem győzünk csodálkozni, hogy ismert színészek, írók, közéleti személyiségek, illetve politikusok milyen múlttal rendelkeznek, s magánéletük milyen titkokat fed Megdöbbentő. Nyilvánosságra kerülnek információk, mert nem kívánunk most már eltitkolni semmit, ragaszkodunk hozzá, hogy minden a nyilvánosság előtt játszódjon. Ha valami mégsem felel meg a valóságnak, vagy valamely apró részletében hamis, a lap helyt ad az ellenvéleménynek is. Tessék, el lehet mondani az ellenkezőjét, meg lehet cáfolni a híreszteléseket. Ez a sajtótípus mindennek helyt ad. A Stúdió '89 egyik adásában a Kacsa című lap főszerkesztője mondta ezzel kapcsolatban: igen, ez egy ilyen ing, ezzel kell élnünk, fel kell vennünk ezt az inget. Ezen nem kell csodálkozni, nyugaton már évtizedek óta ez megy — mondják. Igen, ez megy, de a játékszabályok tiszteletben tartásával. Néhány évvel ezelőtt egyik ismerősöm gépkocsijával halálra gázolt egy gyalogost. A rendőrségtől kapott információ alapján lapunkban megírtuk: nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezette gépjárművét, jogosítványát bevonták, s a rendőrség vizsgálatot indított. Néhány hónap múlva ismerősöm felkeresett és tanácsot kért: mit tegyen A vizsgálat lezárult, s kiderült, hogy a gyalogos eszméletlenül, részegen feküdi az úttesten, a baleset elkerülhetetlen volt. Ismerősöm visszakapta a jogosítványát és mindenféle eljárást megszüntettek vele szemben. Igen ám, csak hogy ez utóbbit környezetében már senki nem hiszi el neki. Hiába mutogatja jogosítványát, mindenki csalást gyanít, hiszen „az újság már megírta jiz igazságot". Én úgy tudom, a nyugati országokban a játékszabályok be nem tartásának a veszélyével tisztában vannak, s mivel létérdekük az üzlet hosszú távú fenntartása, megfelelő keretek között dolgoznak. Hiszen becsületében rendkívül könnyű megsérteni bárkit, helyreigazítani már sokkal nehezebb. Hiszen nem lehet felelőtlenül, felkészületlenül részinformációkra hivatkozva tájékoztatni, mint az több, újonnan alakult lap teszi Ilyen alapon bárkiről állítható, hogy fiatal gyermekeket ront meg, hogy évekkel ezelőtt sikkasztott, vagy három országban három felesége van, mondván, ez egy ilyen ing, s ha a hír nem igaz, cáfolja meg. kérje ki magának. Ha nem tanuljuk meg a játéksza bá- lyikat, akkor nemcsak mások hitelét rontjuk, hanem lejáratjuk ma - gát a sajtót is. így elérhetjük, hogy nem lesz komoly rangja, hitele az írott szónak, a kacsa összeolvad a tényekkel. S mi történjen akkor? Széchenyi erről a következőket mondta: „Legyen szabad kinyomtatni mindent, de bűnhődjék az anarchiát javasló, veszedelmes magot hintő, rágalmazó: vagyonával, személyével, vérével.” Kertész Sándor y Kelet a IRagyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE
