Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
1989. július 29. 11 A falu utolsó házát is elhagyva még jócskán menni íkell annak, aki a Gedő-tanyán idősebb Opre Györgyöt szeretné meglátogatni. Az utat árnyas fasor övezi, a kocsizás még 'kellemes is lehet. Persze csak akkor, ihia már jóideje nem esett eső. Mert ha igen, akkor alighanem tengelytörő kátyúkat kénytelen kerülgetni a látogató. Jómagam azért indultam útnak, mert megtudtam: idősebb Opre György olyan ember, aki világéletében a maga ura maradt, s ma is azon a földön gazdálkodik, amely még annak idején az apjának is kenyeret adott. Aki a földet szereti De mit csinál majd az unoka? Idősebb és ifjabb Opre György ma is saját földjén gazdálkodik. Tessék, itt Nyírbéltek posta! Új, de már kinőnék Még talán maga Bell, a a telefon feltalálója is elcsodálkozna, ha látná a bélteki posta telefonközpontját. Ugyanakkor elégedett is lenne, hogy találmánya ennyi időt kibírt. A bélteki berendezés ugyanis afféle ősdarab, már rég megérett a cserére. A ládányi telefonközpont előtt Tébold Csa- báné ül, hozzá futnak be a hívások, ö végzi a -kézi kapcsolásokat is. Ez azonban csak a múlt, mert a szomszéd szobában már együtt a jelen és a jövő. Az automata crossbarközpont már teljesen készen, csak a rákapcsolás művelete van hátra. Végső átadása a nyíregyházi telefonközponttól függ, mivel ott lesz a fogadóállomás is. A hatvanöt új telefon máris kevésnek bizonyult, hiszen a közvéleménykutatás szerint akár kétszáz előfizető is lenne Bélieken. Ennyien vannak azok, akik a tizenkétezer forintos belépési díjat, valamint az ehhez kapcsolódó szerelési költséget is vállalják azért, hogy végre saját lakásukból kapcsolhasák a világot. A hatalmas porta előtt pulyka csapat tanyázik. Ebéd utáni utáni csendes pihenőt tartanaik, akárcsak a lompos szőrű két kutya a tornác hűvösében. Jöttömre épp hogy vaklklantanak, majd látva, hogy nem tágítok, kötelességtudóan futnak a kerítéshez, s őrült ugatásba kezdenek. A gazda azonban ilyenkor sem pihen. Kíváncsian néz az udvarról a jövevényre, majd amikor megtudja, ki és mi járatban vagyok, mosolyogva, s kissé huncutul invitál beljebb: — Gyere csak húgom, minket még soha nem látogatott meg újságíró, sem pedig riporter. Pedig ha az állam is úgy gazdálkodott volna, mint alhogy mi tettük, most nem itt állna a gazdaság, nem mept volna tönkre ez a szép ország. Pedig nem volt könnyű, ezt nyugodtan mondhatom. Tudod mi a baj, húgom? Hogy amíg a cigaretta árát már tízszer felemelték, nekem a dohányért még csak egyszer fizettek többet a korábbinál. Hát -itt van elrontva a dolog, hogy seniki nem becsüli a parasztot! Hogy mégis miért gazdálkodók? Mert ebbe születtem, ehhez értek, s ezt szeretem csinálni. Az apám is itt gazdálkodott, én is ezt folytatom. Mint közben kiderül, nem is egyedül. A családi hagyomány folytatója, ifjabb Opre György éppen az ekekapálásból érkezik. Munlkásruhá- ban, fején simléderes sapkával. Homlokán verejték- cseppek csillognak, miközben kifogja a lovaikat. — Nem parasztnak jó ma lenni, hanem úrnak. A gyáriban ledolgozzuk a nyolc órát és végeztünk! Mindenki mehet haza. Ennek meg itt soha nincs vége — kapcsolódik a beszélgetésbe. Nincs erről mit beszélni. Az biztos, hogy" a két fiamnak megtiltom, hogy gazdálkodásba fogjanak. Igaz, egy időre magának is megtiltotta ugyanezt ifjabb Opre György. Beleunva az apjától, nagyapjától örökölt mesterségbe, fogta magát, s felutazott Pestre, mondván, ő ugyan nem eteti tovább a teheneket! Egy nagyvállalatnál lett sofőr, ahol egy hét munka után egy hét szabadság járt. Fizetést is rendesen hozott, mégis hazahúzta a szíve. — Annyira szeretett úrnak lenni, hogy egy év után visszajött a faluba — nevet idősebb Opre György, aki beszélgetés közben sem tud pihenni. Jöttünikkor épp csi- lámitot szedett, s most kék surcába csavarva veszi ki belőle az erőt. Miután 'kellőképpen megfonnyasztotta, oda laki a csirkék élé. Hallgat, majd elgondolkodva kérdezi: azt mondod húgom, adnak ma már földet, amennyit csak akarunk. Tudom. Csakhogy hiába adják annak, aki nem szereti. Mert minket ebből már ezután sem tudnak kiverni, kipusztítani. A mai fiatalokat már nem érdekli a föld. Könnyebb életet akarnak. A gazdálkodást még gyer- mekfejjel kell elsajátítani, s ha valaki egyszer megszerette az ízét, többet nem tud lemondani róla. Nem járt ezzel másképp ifjabb Opre Gyögy sem. Egy év után otthagyta a várost, s most apjával együtt gazdálkodik, még a nagyapja földjén. »■ — Itt szabad az ember, tiszta a levegő — adja magyarázatát a hirtelen megváltozott döntésnek. Csak az a baj, hogy 1989-ben már nem ilyen gépekkel kellene nekünk sem dolgozni. Itt van ez az efcekekapa is — mutat a földre. Ha elkopik nem tudom honnan fogunk másikat szerezni. A vetőgépet, szénaboronát mutatja, amelyek még Horthy idejében készültek. Még jó, hogy mindegyikből kettőt vettek annakidején, így legalább a javítás sem probléma. — Ott rontották el, hogy tönkretették a tanyákat. — háborog apjához hasonlóan az ifjabb gazda. Ezért döntöttem úgy, hogy a fiáimat taníttatni fogom, ne így keressék a kenyerüket. Nekem 9,5 hold saját, meg tíz hold bérelt földem van. Termelek én ott mindent, amire szükség van. Tengeri — vagy ahogy maguk mondanák — kukoricát, gabonát, lucernát, búzát, dohányt . Paprikát meg uborkát most már semennyi pénzért sem. Sokszor ráfizettem. Ha volt nem kellett a kutyának se, legfeljebb fillérekért. Még a permetszer árát se fizették meg, nemhogy a sok munkát. Az apa olykor hallgat, hol vitatkozik, hol meg helyeslőén bólogat. Hatvabki- lenc évesen ma is kora hajnaltól dolgozik, mindig a maga ura volt, s mára is az maradt. Nyitott szemmel jár a világban, sok dolog okkal bosszantja. — Nem járok a presszóba, nekem arra soha nem volt időm. Ha magynéha mégis bemegyek, mindig ugyanazokat a barna arcokat látom. Hát mondd már meg húgom, azoknak nem kell dolgozni? Vég i gc i garettáz. hatnak egy egész életet, mégis jól megélnek? Mondom az egyiknek a múltkor: gyere te, dolgozz nekem, jói megfizetlek. Feladod a szénát. Azt mondja ahhoz ő nem ért, meg különben is fáj a dereka. Hát kérdem én miibe fájdult bele, ha még életében nem dolgozott egy 'keserves napot? Abba, hogy havonta várja a segélyt a tanács előtt? Hát ezért van itt sok más mellett az ország! — indulntoskodiik tovább. Tudod húgom — fordul közelebb — én minden este megnézem a híradót, s várom, mikor lesz végre egy rendes kormány. Ez a Németh okos embernek látszik, csakhát most meg üres a buksza. Közben meg hallom, a kisemberekkel fizettetik vissza a sok-sók adóságot. Hát hol éltem én azt fel, amit eddig megtermeltem? Amíg beszélgetünk, alig áll meg a keze. Hol a tyúkoknak lök, hol a fiatal bikákat mutatja, hol az ekekapára vet aggódó pillantást. Nem szokott a tétlenséghez. Kora gyermekkora óta dolgoznia kellett, ha meg akart élni. Ma is életerős, tekintélyt parancsoló ember. Ha fiára néz, szemében büszkeséget látni. Sejtem, hogy titkon azt reméli: az apai földön nemcsak fia, hanem unokái is gazdálkodnak majd. Mert nehéz ugyan, de valami gyönyörű dölog az, ha valaki élete végéig a saját földjéből tud megélni. Ha elmondhatja, nem hiába dolgozott oly sokat. Idősebb Opre György és fia ilyen emberek. írta és fényképezte: Kovács Éva j „Ég és föld a különbség” Ki gondoskodjon az drogokról ? Olvastam valahol, hogy egy kormányt, egy társadalmat legjobban az jellemez, ahogyan az elesettekről, az öregekről, a rászorulókról gondoskodik. Hogy ez igencsak sajátságos szempont? Könnyen meglehet. Azt azonban kár lenne tagadni, az idős emberek sorsának felvállalása, megélhetésük segítése nem jótékonyság, hanem mindenkori társadalmi kőteleség, feladat. A hetvenhét éves Zelenák György a nyírbélteki idősek klubjának lakója. Apró töpörödött ember, látszik rajta igencsak megviselték az eltelt évtizedek. Mégsem panaszkodik, pedig lenne neki miért. Optimizmusának talán legfontosabb oka, hogy nem előre, sokkal inkább hátrafelé néz az életben. — Hogy éltek régen az öregek? — Nehéz erre pont nekem válaszolni. Annyi igaz, hogy akinek szíve volt, az gondoskodott apjáról, anyjáról, akinek meg nem, annak szülei elmentek a 22 kilométerre lévő Máriapócsra koldulni. De az öregek akkor sem alamizsnára vártak. Dolgoztak amíg csak bírtak, ott hajtottak némi hasznot, ahol tudtak. Zelenák György Nyírbélte- ken született. Nem volt köny- nyű élete. Minden sújtotta, amit csak korosztályának történelme hozhatott. Gyermekfejjel aratónak állt, volt cseléd meg napszámos is. Végül úgy döntött, szakmát tanul. Kun Antal helyi kőműves- mesterhez szegődött inasnak, s amikor végzett, falujában kezdett el dolgozni. Sok ház viseli itt ma is az ő kezenyomát. Aztán az évek múltak, megöregedett. Magára maradt, s debreceni lányához költözött. Fél esztendő sem telt el azonban, visszajött Béltekre. — A szemem is beteg, nem tudok én másutt megmaradni. Itt mindent és mindenkit ismerek, tudom ajárást akkor is, ha alig látom az utat. Látja kedves, ez az épület, amiben most vagyunk, valamikor határőrség volt. A kőművesmunkából még én is kivettem a részem annak idején. — Hogy milyen volt régen az élet, meg meg milyen most? — néz rám mosolyogva — Hát hogy tudnám én azt itt kinyögni? Ég és föld a különbség. Nem ezerszer, milliószor jobb! Eldobálják az utcán a kiflit meg a kenyeret, hát rossz világ van akkor? Nagyon tudom becsülni a tanácsot is. Ott engem mindig meghallgatnak, s nem is kellett kérni, gondoskodtak rólam. Itt van ez a klub is. Reggel bejövök, beszélgetünk, eltelik az idő. Ebéd után meg hazaballagok. Zelenák György Nekem már senkim nincsen, 11 hónap alatt négy családtagomat temettem el. köztük a feleségemet meg a harminc éves fiamat is. Ha idejövök, legalább nem vagyok egyedül Képzelje, idejár az a régi cimborám is, akivel még annak idején együtt voltam katona! Zelenák Györgynek 4312 forint a nyugdíja. Ebből vesz tüzelőt, fizeti a kiadásokat, közöttük az évi 1500 forint vízdíjat is, meg néha megvesz egy-egy ruhadarabot. — Ebből fizetem a szombat- vasárnapi kosztot is, mert a konyhások meg a dolgozók olyankor ünnepelnek. Hogy elég-e a pénzem? Ügy csinálom, hogy elég legyen. A nyírbélteki idősek klubjába jelentleg 17 idős ember jár. Huszonötén vannak azok, akik csak ebédet igényelnek. Az elmúlt évben a tanácstól hatvankilencen kaptak rendszeres szociális segélyt, összesen 1 millió 806 ezer forintot. Az esetenként bajbakerülők- nek rendkívüli segély címén 200 ezer forint jutott. Sajnos idén tovább nőtt a rászorulók száma, aminek következtében már az év eddigi hónapjaiban majdcsak annyit fizettek ki segély gyanánt, mint az elmúlt évben összesen. II Keleta magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE „Ha az állam is így gazdálkodott volna...”
