Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-28 / 176. szám

12 Kelet-Magyarország 1989. július 28 Mal műsor TÖMEGSPORT: Nemzetközi Tisza-túra. Tiszatelek—Tokaj .33 km). Modul Kupa nem­zetközi teremfocitorna. Bujto- sl Szabadidő Csarnok. 15. OSZAS: Országos vidék ­bajnokság, sóstői uszoda, elő­futamok (9,30). ünnepélyes megnyitó, majd döntök (18,40). Országas úszó vidikbajnokság Kovács Rita esélyei Ma délután már döntök Szabó Tünde nem indul a ma kezdődő országos úszó vidék- bajnokságon. Szerencsére nem indulhat a sóstói találkozón, mert biztos tagja a válogatott­nak, amelyik ugyanebben az időben az angliai Leddsben, az Ifjúsági Európa-bajnokságon sze­repel. Remélhetőleg érmeikkel tér haza majd a kiváló hátúszó, hogy aztán pár nap múlva Bonnban a felnőtt kontinensver­senyen is részt vegyen. Persze azért lesz kiért szur­kolniuk a nyíregyháziaknak a háromnapos vidékgálán. Az esé- 1> ékről Szűcs Csabát, az NYVSSC úszóinak vezető edző­jét kérdeztük: — Több mint húsz verseny­zőnk indul a vidék-bajnokságon, a legkisebbektől a felnőttekig. Mint ismert, Szabó Tünde az ifjúsági Európa-bajnokságon in­dul, tőle ott várunk érmeket. A sóstól versenyen indulók kö­zül Kovács Rita több számban Is győzelmi eséllyel áll rajtköre, így a 400 és 800 m-es gyorsú­szásban, 200 pillangón és 400 ve­gyesen. Éremre esélyes az 1500 gyorson Marjai Attila és Urbin Tamás, a 800 gyorson Szabó Anita. Ugyancsak dobogóra áll­hat a férfi és női gyorsváltónk — vélekedett Szűcs Csaba. A verseny ma délelőtt előfuta­mokkal kezdődik, 16,40-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, azt kö­vetően az első nap döntőire ke­rül sor. Túrázók Ceylonból Egy táborhely már oem elég... A rádii-iráiymárés első embere szerint Rangos verseny a Bereg Kupa Nem csalt az optika, bár gon­dosan takarták magukat, mégis kiderült, hogy az egyik csónak­ban fekete bőrű lányok Is evez­nek. Közelebb érve látszott, hogy a XXII. nemzetközi Tisza túra történetében először az öreg kontinensen kívülről is érkeztek túrázók. A két kislány a távoli Sri Lankából (Ceylon szigetéről) jött el Magyarországra egy NSZK-beli házaspár kíséretében. Azért a napszúrástól ők is fél­tek. hiszen bekötötték fejüket és fürdőruha helyett fehér ruhá­ban eveztek. Még a mai napot Kikötés előtt Dombrádnál töltik a Tiszán, azután vissza­utaznak NSZK-ba. Tuzsértől Damhrádig hajóz­tam csütörtökön egy négyes in­dián kenuval. A tuzséri tábor­bontás sokaknak hosszúra sike­rült, néhányan még reggel ki­lenckor is hálózsákukba burko­lózva szundítottak. Idén akko­rára duzzadt a mezőny, hogy egy táborhely nem Is volt elég valamennyi evezősnek, körülbe­lül 5 kilométer hosszan nyúlt el a sátorrengeteg. A legfrissebbek a családosok voltak, hiszen a kisgyerekek már hétkor a sátor előtt kuko­rékoltak. ök unatkoztak a leg­jobban. ezért minden homokpad- nál kikötöttek, hogy focizással, fürdőzéssel tegyék a kicsik szá­mára változatossá a túrát. Megleltük a túra legidősebbjét is, a 77 éves Hegyaljai Gyuri bácsit, aki a Vasas túraszakosz- tályáriak a vezetője. A többiek­nek is jó utat kívánva búcsúz­tunk el tőlük. Nyert a Löki Csütörtökön délután második előkészületi mérkőzését játszotta az NYVSSC NB Il-es labdarúgó- együttese. Ezúttal az első osz­tályba került DVSC volt" az el­lenfél. NYVSSC—DVSC 1:2 (1:2). Ti­szavasvári út. ezer néző. v.: Szlo- moniczki. NYVSSC: Tóth (Lip- ták) — Szobonya, Szlkszai (Cse- lószkdi), Drobni. Cséke (Tóth), Kertész I., Csehi. Szabó (Se­lyem), Szilágyi. Váczi (Kertész J.), Erdei. Edző: Buús György. DVSC: Mező (Horváth) — Pló- kai. Szűcs, Sándor, Balogh, Moldván, Rostás (Kiss), Ador­ján, Csiszár. Tóth (Horváth); Márton (Barcsai). Edző: Temes­vári Miklós. 24. perc: Márton lépett ki a tes- taktíikázó hazaiak között, majd önzetlenül Rostás elé gurított, aki nem hibázott. 0:1. 34. perc: Szép góllal egyenlí­tett az NYVSSC. Váczi sarkalt Szilágyi elé, aki tizenkét méter­ről kilőtte a hosszú sarkot. 1:1. A3’, perc: Ismét leestaktikáztak a nyíregyháziak. Rostás kilé­pett, elhúzta a labdát a kapus mellett, kapura gurított és a menteni igyekvő Cselószki lábá­ról a kapuba került a labda, 1:2. Időnként ügyes megoldásokat láthattak a nézők (akiknek je­gyet kellett váltani az edző- meccsre). A hazaiak lestaktiká­ján még van csiszolni való, vi­szont több helyzetet dolgoztak ki mint a debreceniek, ám csak egyet értékesítettek. A rakamazi NB III-as csapat szerdán délután a csehszlovákiai Mihalovce együttesével találko­zott. A jó iramú mérkőzésen, a helyzetek alapján nyerhettek volna a hazaiak a jó képességű vendégek ellen: Rakamaz—Miha­lovce 2:2 (1:0). Gól: Neuzeit. Bé­res. Veterán világbajnokság E hét végén és a következő héten közel ötezer sportoló rész­vételével rendezik az amerikai Eugene-ben a veterán atlétikai világbajnokságot. A különböző korosztályokban összesen 59 or­szágból 4951. 35 év fölötti női, és 40 év fölötti férfiatléta lép pá­lyára az Egyesült Államok nyu­gati partján fekvő Oregon ál­lambeli város stadionjában. Egy sor egykori világnagyság is a mezőnyben lesz, elindul pél­dául a már-már legendás „re­pülő pap”, azaz Bob Richards, aki lelkészként két olimpiai ara­nyat (1952. 1956) és egy bronzot (1948) nyert rúdugrásban, és má­ig ő az egyetlen e versenyágban, aki két olimpiai győzelemmel büszkélkedhet. Ott lesz a rajtnál a kenyai Kipcoge Kelno. aki Mexikóban (1968) 1500 méteres síkfutásban, majd Münchenben 3000 m aka­dályon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Dobókörbe lép a négyszeres olimpiai bajnok diszkoszvető Ai Oerter, és a 400 méteres síkfutás világcsúcsát csak tavaly elveszítő Lee Evans is. és ők csak a legnevesebbek. A legnagyobb létszámmal a há­zigazdák képviseltetik magukat, 2288 amerikai résztvevője lesz a VB-nek. A többiek természetesen meg sem közelítik ezt az óriási létszámot. de igen tekintélyes lesz a 371 fős ausztrál, a 342 tag­ból álló nyugatnémet és a 257 atlétát felsorakoztató brit kül­döttség. Nem kicsi a magvar válogatott sem. pedig korántsem nevezhető olcsónak a részvétel, hiszen önmagában az útiköltség is igen tetemes. Ezt többen is úgy igyekeztek megoldani, hogy szponzorokat szereztek maguk­nak, így végül 42 magyar spor­toló is pályára lép Eugene-ben. A legnagyobb érdeklődés talán mégsem az egykori világnagysá- gok szereplését előzi meg, in­kább egy Indiai gyaloglóét. Khu- bi Ram Baghel nem nyert olim­piát. világbajnokságot.- még csak országos bajnokságot sem ifjú­korában, mégis szinte minden lépése érdeklődésre tart számot. Az ok: Khubi Ram Baghel 1887. április 3-án látta meg a napvilágot, tehát 102 éves! A sportág első embere személyében illusztris vendé­ge volt a hétvégi Bereg Ku­pa nemzetközi rádió-irány­mérő versenynek. A nagy­szállási nyírturai erdőben rendezett kétnapos találko­zót megtekintette Krysztof Slomczynski, a Nemzetközi Rádióamatőr Szövetség (IARU) rádió-iránymérő faakbizottságának lengyel vezetője. Az ötvenöt éves f varsói elektromérnököt tíz ‘ éve éppen hazánkban, Mis­kolc-Tapolcán választották meg erre a posztra. — Ilyen rangos verseny lenne a Bereg Kupa, hogy a sportág első számú vezetője ts kiváncsi rá? — A nemzetközi szövetség megbízásából érkeztem a szabolcsi versenyre, tehát hi­vatalból. Kérdésére igennel válaszolhatók, hiszen a Be­reg Kupa a legrangosabb európai kupatalálkozókhoz tartozik. — A találkozó végeztével hogyan ítéli meg a kétnapos versenyt? —Nagyon jó, színvonalas versenyt láttam, amelyet ki­tűnően rendeztek a házigaz­dák. Viszonyítási alapom van, hiszen már nagyon sok nemzetközi találkozón vettem részt. Egyébként nem lep meg a színvonal, hiszen már jónéhány magyarországi versenyt láttam, és ismét bebizonyosodott, hogy a ma­gyarok nagyon jó szervezők. — Minden sportágnál fontos a népszerűsítés, az állandó továbblépés. ön hogyan ítéli ezt, illetve a rádióirányítás je­lenlegi helyzetét? — A rádióamatőr sportá- gak között a rádió-iránymé- rés a legsportosafob szakág. Itt igaziak a versenyek, van rajt és cél, ember-ember el­leni küzdelem. Leginkább a tájfutáshoz hasonlítható, ám attól is nehezebb, hiszen ott a térképen meg van jelölve az ellenőrző pont, nálunk vi­szont ezt előbb meg kell ta­lálni. Örömteli volt számomra, hogy a Bereg Kupán nagyon “sok gyerek elindult, hiszen az utánpótlás itt is nagyon fontos, ebben pedig döntő szerepet játszik a népszerűsí­tés. Ezért célunk, hogy ne csak az élversenyzők vetél­kedhessenek, hanem minél több tömegsportszintű ver­senyt rendezzünk, ahöl pél­dául családok indulnák. Ezen keresztül lehet igazán meg­kedvelteim a természetet, a rendszeres mozgást, az egész­séges életmódot, és közben a sportág is rátalálhat az ügyes fiatalokra. — A legtöbb, nem olimpiai sportágnak egy lehet a célja: felkerülni az ötkarikás talál­kozók műsorára. Gondoltak már erre a rádióiránymérők? — Az az igazság, hogy er­re még nem gondoltunk. Pe­dig már nagyon sok ország­iban a hivatalosan is elis­mert, elfogadott sportágak között szerepel a rádió- lirányimérés. Talán majd egyszer elérjük: annyi orszá­gos szövetség lesz, hogy a nemzetközi szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a gon­dolattal. — Mint mondotta, már több­ször járt hazánkban. Elképzel­hetőnek tartja, hogy a két­évenként sorra kerülő világ- bajnokságok egyikének Ma­gyarország, közelebbről me­gyénk adjon otthont? — Jövőre Csehszovákiában rendezik a világbajnoksá­got, az 1992-es versenynek viszont még nincs meg a házigazdája. Magyarországon már rendeztek világversenyt, a komlói Európa-bajnoksá- got, amelyről csak jó emlé­keim vannak. A világbajnok­ságokat zömében hegyes te­repien rendezik, ezért még érdekes is lenne egy sík te­rep, akár az itteni is. A ma­gyarok biztosan nagyon jól meg tudnák rendezni, ha akarják is, akkor az orszá­gos szövetségnek a szokásos hivatali úton jeleznie kell ezt felénk. Mán László EGY JÓ ajAjílat MINDIG JÓL JÖN! OTP—ÁFÉSZ Közös vásárlási akciója! Ha 1989. augusztus 1-től augusztus 20-ig a Nyírbátor és Vidéke ÁFÉSZ szaküzleteiben 5000 Ft értéken felül vásárol, ELŐLEG BEFIZETÉSE NÉLKÜL OTP-részletfizetési kedvezményben részesülhet. ÜZLETEINK KÍNÁLATÁBÓL: — Vas-műszaki áruház: (Nyírbátor. Rózsa F. u.) — Automata mosógépek — Fagyasztóládák — Bútorbolt: •(Nyírbátor. Szabadság tér) 23. Festék-háztartási b.: — Szekrénysorok — Étkezőgarnitúrák — Konyhabútorok — PVC padlószőnyegek — Mezőgazdasági kisgépek A rendkívüli vásárlási akcióval kapcsolatos információ és ügy­intézés az üzietbén, valamint az OTP-ben történik. ÉRDEKELJE AZ ÉRDEKE, VEGYE IGÉNYBE A LEHETŐSÉGET! (2160) nyíregyházi radio 17.00 Jó hétvégét! Kulturális és sportprogramaiánlat — 18,00 —18,30 Hírek, tudósítások, lap­szemle. műsorelőzetes. Szer­kesztő: Váradi József MAGYAR TV 1 9.00 Képúiság — 9.05 Tévétor­na — 9,10—10,35 SZÜNIDEI MA­TINÉ: 9,10 l.Hogy működik, hogy készítik? NSZK ismeret- terjesztő sorozat. X/7. rész — 9.25 2. Aranykulcsocska. Szov­jet bábfilm — 10.35 Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi tévé­filmsorozat. Fizetési nap (ism.) — 11.35 Képújság — 16.50 Hírek — 16,55 Műsorajánlat — 17,00— 19.00 Péntek délután — 17,00 Évgyűrűk — nyugdíjasok mű­sora — Kb. 17,30 Téka — Kb. 17,40 Balatoni szemét — 17,55 Reklám — Kb. 18,00 Ablak — közéleti szolgáltató műsor — 19.00 Esti mese. Füles Mackó kalandjai. Az öreg nénike. — Lengyel bábfilm — 19,10 Tv— mozi előzetes a „Vezeklés” cí­mű filmhez — 19,25 Reklám — 19,30 Híradó — 20,00 Reklám — 20.05 Tv-mozi: Vezeklés. Grúz film (1984) — 22,35 Híradó 3 TV 2 Berkes Zsuzsával és Antal Imrével 17.25 Képújság — 17.35 TV 2 — Benne: reklám, riportok, időjárás, zene — 18,00 Telesport — 18.25 Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsoro­zat — William Hanna és Jo­seph Barbera produkció. 1. Fő 1989. július 28., péntek a tisztaság. 2. Nápolyi kirán­dulás. 3. A jampi macska — 18,45 Torpedó. Telefonos játék — 19,00 Premier. A Művészeti Főszerkesztőség műsora. Köz­ben: kb. 21,00 Híradó 2 — A hét műtárgya: Kövesházi Kal­már Elza: Táncosnő (Deák­gyűjtemény). (Városi Képtár. Székesfehérvár) — Kb. 22,30 TV 2 — Napzárta SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,30 Műsoris­mertetés — 6,35 Rajzfilm —7,30 Barátok képernyője — 8.30 Ta­lálkozás A. Kaspirovszkij pszi­chiáterrel (Ism.) — 10.15 Kör­nyezetvédelmi műser — 13.35 Ez a szerelem. Tévéfilm (4. rész) — 14,35 Népzenei koncert — 15,05 Rajzfilm — 15.35 Do­kumentumfilm — 16.05 Inter- szignál — 16,35 J. Sibelius: Szo­morú keringő — 16,45 Világhír- adó — 17,00 Filozófiai beszél­getések — 17,55 A nép ellensé­ge (tévéfilm. l. rész) — 19.00 Híradó — 19,40 A nép ellensége (tévéfilm, 2. rész) — 20,55 Nosztalgia — 21.15 Világhíradó — 21,30 Népszerű zene — 22,30 Ellenállás (tévéfilm. 4. részi — 23.38 Hírek — 23,43 Találkozás A. Voznyeszenszkiiiel — 0.13 Koncert , SZLOVÁK TV 1 9.00 Kicsinyek magazinja — 9,35 Cseh film (ism.) — 11,05 Kék fény (ism.) — 11.45 Egy család története (Ism.) —16,40 A nap percei — 17.00 Orion (magazin) — 17,45 Nemzetközi publicisztikai műsor — 18,20 Mezőgazdasági magazin — 19,00 Esti mese — 19,30 IJÍradó — 20.00 Természetfilm-sorozat — 20,30 Eltévedt lövedékek (angol tévésorozat) — 21.20 Televarieté (zenés szórakoztató műsor) — 22,15 A vörös kányafa (szovjet film) SZLOVÁK TV 2 20.00 Fiatalok tévéklubja — 21.00 Hosszú az út a csúcsig (dokumentumfilm) — 21,30 Hír­adó — 22,00 Világhíradó — 22.15 Magic-fesztivál, Pozsony 1988 (felvételről) — 23.CŰ Melódiák a Dohárban (zenés szórakoztató műsor) SKY 6,30 Üzleti hírek — 7.00 Gyer­mekműsor — 9.30 Vetélkedő- műsor — 11.00 Sullivanék (té­véfilm) — 11.30 Sky-magazin — 12.30 Életvezetési tanácsok — 13.00 Amerikai teleregény — 13,55 Landscape Channel prog­ramjából — 14,50 Megfordul a világ (tévéfilm) — 15.45 Szere­tet (tévéfilm) — 16.15 Vigiáték- sorozat — 16.45 Rajzfilmsorozat — 17,00 Popzenei műsor — 18,00 Euro-sport: baseball, tenisz labdarúgás sufer 8,00 Szórakoztató egyveleg — 15.30 Brit popműsor — 18,30 Slágerlista — 19.30 Vígjátékso­rozat — 20,00 Német műsor uta­zóknak — 20,25 Pletykák szu­persztárok hétköznapjairól — 20.50 Zene — 21,45 Hírek, idö- járás-jeleútés — 22.00 Különle­ges koncertfelvételek TV—5 16.05 Riport: — Egy ördögűző portréja — 17.05 Kiadatlanok. Amatőr filmek 1900-tól napja­inkig. 1. rész — 17.40 Beetho­ven D-dúr szonátája — 18,05 Hírösszefoglaló, időjárás-jelen­tés — 18,10 Ifjúsági program — 19.00 Nyelvi fejtörőjáték — 19.30 Hegymászók magazinja — 20.00 Hátrészes tévéjáték 2. Fényűző élet — 21.00 Doku­mentumfilm — 21,10 Szórakoz­tató műsor 7 %*£**«* 5ÜH Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei politikai napilapja .1 Főszerkesztő: KOPKA JANOS. Főszerkesztő-helyettes: DR. ANGYAL SÁNDOR SfLiKLíl lí ItiíÉRT«! iB Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre; Szerkesztőség és M kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zrínyi u. 3—5. 440?. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó posta­fiókszám: 25. Telefon: 1Ü277. Sportrovat: 10-329. Hirtíetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesltőnél. Budapesten: Xin. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetést díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Oldalképek
Tartalom