Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-03 / 154. szám

1989. július 3. Kelet-Magyarország 7 ' A. főszerkesztő postájából Aki nem tud arabusul... wmmmmmmmmmmnmmmmmmmmmmmmmmmmm Nem felháborodva, csupán sajnálkozva olvastam Gábor Jenő „Adalék egy Püski- cikkhez” című írását, ami a Kelet-Magyarország 1989. jú­nius 26-ai számában jelent meg. Sajnálkozom a szerkesz­tőségen, hogy a korábbi meg­tagadás után, most nem volt ereje nemet mondani a köz­lésre. Biztosan zavarba hozta a cikkíró „Hát miféle plura­lizmus ez?” fenyegető kitéte­le a szerkesztőséget. Nem kell az ilyesminek bedőlni! De sajnálkozom Gábor Jenőn is, mert úgy szól hozzá egy prob­lémához, hogy a kérdés leg­alapvetőbb irodalmát, a Ma­gyar Irodalmi Lexikont sem olvasta. Figyelmébe ajánlom hát a bősz cikkezőnek a lexikon II. kötetét, melyben a 531. olda­lon ilyesmik olvashatók Püs- ki Sándor könyvkiadóról: „Kiadásában jelent meg a népies irányzatú írók (Aszta­los István, Erdélyi József, Fé- ja Géza, Gulyás Pál, Kodolá- nyi János, László Gyula, Nagy István, Németh László, Rideg Sándor, Sinka István, Szabédi László, Szabó Dezső, Szabó ' Lőrinc, Szabó Pál, Szathmáry Sándor, Tatay Sándor, Tersánszky Józsi Je­nő, Vaád Ferenc, Veres Pé­ter stb.) műveinek jó része egészen 1947-ig.” „A kiadó a népies irányzat egyik fellegvára volt a har­mincas évek végén és a negyvenes években. Helyet adott kiadványai között mind a jobb, mind a baloldali né­zeteket tükröző műveknek.” „1944-ben kiadásában jelent meg a Munkások c. antológia, amely munkásírók és -köl­tők verseit, elbeszéléseit és tanulmányait közölte.” A fenti idézeteket szükség­telen kommentálni. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy az 1965-ben megjelent Magyar Irodalmi Lexikon nem hallgatta volna el, ha Püski Sándor valóban olyan fasisz­ta és szovjetellenes beállított­ságú lett volna, mint ami­lyennek Gábor Jenő próbálja megrajzolni. Ezért hát az idé­zetek mellett egy jólismert közmondást ajánlok még a cikkíró figyelmébe: „Aki nem tud arabusul, ne beszél­jen... !” Most, mikor a nemzeti megbékélés nagy ügyén fára­dozunk, mikor vállalni akar­juk a nagyvilágban szétszórt magyarság sorsát, hagyjuk abba az olyan acsarkodáso- kat, amelyek tudatlanság­ból, félreértésből vagy éppen személyes rosszindulatokból fakadnak! Balogh László Rohod Kvittek vagyunk? Néhány gondolatot fűzök lapjuk június 10-i Nyílt vita a nyelvoktatásról c. írásá­hoz. Maga a cím egyébként megszokottá válik, mintha azt tükrözné, hogy nyelvta­náraink oktató munkája nem lenne kielégítő. Ezért irányt veszünk arrafelé, hogy kül­földi nyelvtanárokat hozas­sunk be, elvégre mégiscsak jobb egy anyanyelvi tanár­ral — akinek ugye lakást kell biztosítani, akinek ugye nagyobb fizetést kell adni, mint a hazaiaknak, akiket nem tudunk megfizetni ren­desen, akik még a legelvete­mültebb tanulót is meg tud­ják tanítani (szeretném lát­ni!) Ha a diák nem akar nyelvet tanulni, nem is fog! Agyoncsépelt dolog: 22-en választottuk a franciát 1934- ben. Csak öten voltunk, akik úgy ahogy beszélni tudtunk a tanárunkkal franciául. A többi még olvasni is csak nyögve tudott. Lehet, hogy szamárság, de miért nem há­borodnak fel azon, hogy di­ákjaink például a matemati­kát, vagy fizikát, vagy bio­lógiát stb. nem tudják olyan szinten, amilyet joggal el­várhatnak tőlük. Csák éppen a nyelvtudást? Jó lenne már egyszer tudomásul venni, hogy nyelvet középiskolában nem tanul meg a diák — be- szédfökon. Mert az iskola nem arra való. A negyedike­sek voltak vagy húszán. Hár­man akartak érettségizni angolból. A többi nem. Így mi miamad a tanárnak? Csak azokkal foglalkozik, akik mutatni akarnak valamit négyéves tanulás után. A többi foglalkozzék történe­lemmel, matematikával, vagy bármivel, csak ne zavarja «.zöíkat, akik angolból érett­ségizni akarnak. Ami a fel­nőtt nyelvoktatást illeti, ott sem minden göröngymentes. Először is, mert a felnőttet úgy 22—24 év táján már ne­hezebb megtanítani olyan nyelvtani szabályokra, me­lyek a felnőttnek feltétlenül szükségesek a megértéihez. Ez a tanároldal. A felnőt­teknek többet kell tanulniok, hogy bevésődjenek az idegen idiómák a fejébe. De ugye ott a tv, a mellékfoglalkozás, másodállás, a nőknek a családi gondok és bizony egykettőre be kell látniuk, hogy nem megy a nyavalyás der-die-das, a should-would a felnőtt agyat itt-ott kimar­ja! nem én találtam ki) és azonfelül a jelzőragozás a németben, oroszban, az an­golban ás a műveltető szer­kezet, a feltételes mód, meg hadd ne soroljam tovább. Ezért aztán a felnőtt nyelv­tanuló egykettőre kijelenti, hogy neki nincs nyelvérzé­ke, képtelen megtanulni akármilyen nyelvet. És az anyanyelvét hogy sikerült nyelvérzék nélkül megtanul­nia? Mert az olyan ember, akinek „nincs nyelvérzéke”, még anyanyelvi környezet­ben sem tanul meg idegen nyelvet. Ezzel nem akarom idejét rabolni. Viszont ha tudunk „siker­élményt” adni az átlag nyelvtanulónak, még megér­jük, hogy megszereti akár az orosz nyelvet is, és menni fog a dolog. A sikert az hoz­za meg, ha a nyelvtanuló látja, érzi, érti, hogy külhoni nyelven is meg tudja magát értetni. Eleinte néhány, ké­sőbb egyre több mondattal, majd úgy érzi, hogy nem is idegen már az az „idegen” nyelv. De hát az első siker­élmény dönt. Ha valaki a világ legegy­szerűbb nyelvével, az eszpe­rantóval kezdi a nyelvtanu­lást, sokkal kevesebb időt kell például az angolra, né­metre stb. fordítani. Tegyük fel, hogy 500 órát szán vala­ki például a német megtanu­lására. Ez körülbelül 100 na­pos ötórás intenzív. Ne kezd­je rögtön a némettel, hanem az eszperantóval. Heti öt­órás eszperantótanulás 10 héten át azt jelenti, hogy a németre már nem 100 napot, hanem csak 70 napot kell fordítania. Kísérletekkel iga­zolták egyetemi lektorok mind. idehaza, mind külföl­dön, ' hogy viszonylag rövid ideig tartó eszperantótanulás a francia nyelvnél 50 száza­lékos, az angolnál 40 száza­lékos, a németnél 30 százalé­kos és az orosznál — mert ilyen kísérlet is volt — 25 százalékos időráfordítás- megtakarítás érhető el. Tudom, vannak olyanok, aikifc rálegydntenek és azt mondják, hogy az eszperan­tó csak hobhi, erősebb kife­jezéssel gyenge képességűek fölösleges időtöltése, a legha­szontalanabb dolog. Egy érettségi találkozónk alkal­mával azt mondta az egyik volt osztálytársaim: „Te mindig ilyen marhasággal foglalkozol?” Aki így gondol­kozik, így gondolkozik, nem tehet róla. A vaknak hiába magyarázza az ember a rózsa színeit, nem tudja érzékelni. A süketnek hiába írja le a szimfóniák akármelyikét, képtelen felfogni, mert nem hallja. Az ELTE Bölcsészettudo­mányi Karán ma is folyik eszperantótanár-képzés. Va­jon hiába folyik? Csak hob­biból képezik őket? Azt mondja az angol (német, vagy francia): aki velem akar beszélni, tanulja meg a nyelvemet. Én nem tanulom meg a magyart, mert nehéz nyelv. Mint az övék nekünk. Így kvittek vagyunk? Búza Barna V ásárosnamény mmmmmmwmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm „Keresztek a dombon” A Kelet-Magyarország 1989. június 24-ei számában Ke­resztek a dombon cím alatt cikk jelent meg Sárgaháza tanya jelenéről és múltjáról. Érdeklődéssel fogtam elol­vasásához, mivel kicsi gyer­mekkorom kedves emlékei fűződnek a cikk írója által írt hűen lefestett tájhoz. Saj­nos hamarosan rá kellett jön­nöm, hogy az „idilli hangula­tú” írásnak egész más a cél­ja, mint az általam annyira szeretett táj bemutatása. A tanya volt tulajdonosa Ajtay Ödön az Édesapám, aki elsőként nevelt a becsü­letes életre, az egyszerű em­berek iránti tiszteletre. Sár­gaházát nem örökölte, kétkezi munkája eredményeként vá­sárolta — hitel segítségével — a magyar államtól. Élethi­vatásának választotta a gaz­dálkodást és az Akadémia el ­végzése után is hasznosította tanulmányait a szabolcsi ho­moktalajok javítása, vető­magvak minősítése terén. Munkásságát Ömböly, Pe­nészlek környékén végzett kí­sérleteinek eredményeit szá­mos újságcikk és a nyíregy­házi rádió hanganyaga is do­kumentálja, továbbá az eze­kért kapott kitüntetései is fémjelzik. (Miniszteri dicsé­retek: 1953, 1957, 1960, 1962 években, Munka Érdemérem 1960 évben, SZOT kitüntetés arany fokozata.) Számos „Aranykalászos” gazdaképző tanfolyamon igyekezett átad­ni tudását az elmaradott gaz­dálkodás javítása érdekében. A kisgazdáknak ingyen cse­rélte ki a megtermelt burgo­nyájukat, búzájukat nemesí­tett vetőmagvakra, hiszen az ő állatainak takarmányozásá­ra a gyengébb minőség is megfelelt. Egy ilyen gondolkodású emberről — egyetlen személy meghallgatása alapján kije­lenteni, hogy éhbérért dol­goztatta embereit, és azt egy széles olvasótábor elé tárni, mélységesen igazságtalan. Ló- rincz Gusztáv nem volt az édesapám kocsisa, mert ko­csisunkra, a kedves Karcub Sanyi bácsira még én is igen jól emlékszem. Lőrincz Gusz­táv dohányos gazda volt ná­lunk, és ha Lőrincz néni már elfelejtette, hogy egy dohá­nyos gazdának mennyi volt a bére, élnek még mások is, akik azt tanúsíthatják. Abban az időben is kialakult bérek voltak, amit, ha nem adott meg egy gazda, nem szerződ­tek oda a munkások. Egy do­hányos gazda nálunk 5 hold dohányt művelt, ezért megil­lette őt a tiszta jövedelem 40 százaléka, 1 hold háztáji föld haszna, 3 marhának ingyen legelő biztosítása és a serté­seknek, 6 szekér fa téli fű­tésre, ingyen lakás és orvosi ellátás. Azt nem hiszem, hogy bárki is merné állítani, hogy a szerződött bért az apám nem fizette volna ki. Ha a cikk írója nem is tá­jékozódott arról, hogy abban az időben mennyi volt egy dohányos gazda jövedelme,' azért azt ő sem hiheti, hogy egy család egy negyedévig fél mázsa búzából, másfél mázsa gabonából és 5 pengő­ből meg tudott élni. Végezetül még csak annyit, hogy azt az elvadult rózsával benőtt régi kis iskolát és ta­nítói lakást az édesapám által ingyen adott földterületen, és a tanítónak folyósított bér se­gítségével építették fel, hogy a kis tanya gyerekei ne gya­logoljanak kilométereket egy távoli iskolába. Biztos vagyok benne, hogy azok a becsületes, munkában megőszült öregek, akik a cikk írója szerint a régi iskolát ma templomnak használják, nem Lőrincz néni módjára, hanem igazi érdemei szerint gondolnak az édesapámra. Ajtai Ilona Nyíregyháza Ne feledjük a múltat Olvasom a Kelet-Magyar­ország június 23-i számá­ban „ötven éve érettségizet­tek” cikket és az isko­lák elnevezésén elgondolko­dom. Nem azt vonom két­ségbe, hogy. a Vasvári Pál gimnázium elődje a Nyíregy­házi Kir. Kát. - Gimnázium volt, hanem csupán az épü­letre gondolok és emléke­zem. Ügy gondolom, — a he­lyet is jó lenne ilyenkor megemlíteni, hisz annyi sok minden átváltozott már. A Jósa András utcán van, — volt — a Vasvári Pál gimnázium. Ezt megelőzően ez volt a Zrínyi Ilona gim­názium. Ezt megelőzően ez volt az én gimnáziumom, az­az pontos nevén „Ágostai Hitvallású Evangélikus Ge- duly Henrik Leánygimnázi­um”, azaz Nyíregyháza jelle­gének megfelelő gimnázium, ugyanúgy, mint az evangéli­kus Kossuth Lajos Reálgim­názium, a férjem iskolája. A nevezett Vasvári Pál gimnáziumba járt a fiam, de ha nem oda járt volna, ak­kor is tudtam volna, hogy volt nagyszerű tornaterme, amelyikben én is tornáztam, amikor a Geduly Henrik Le­ánygimnázium diákja vol­tam. Ezzel a kis megjegyzéssel csupán azt-szerettem volna elérni, hogy ne feledjük a múltat, hisz a cikk szerint is. ezek az iskolák neveltek bennünket emberré, ezek ne­veltek kitartó munkára és vasszorgalomra. Bennünket természetesen a diakonisszák közreműködésével. Czapár Mihály né Nyíregyháza A nyíregyházi városi fúvószenekar a mazsorettek látvá­nyos részvételével pénteken késő délután a Zrínyi Hona utcában ízelítőt adtak az ötvenes évek amerikai könnyűze­nei slágereiből. A belvárosban sétálókból összegyűlt népes közönség körében nagy sikert aratott e nem mindennapos attrakció, (suri) Egy építkezés margójára Otthon helyett pereskedés Csak aki építkezett tud­ja, mennyire megterhelő vál­lalkozás. Az árak, az anyaghiány, a munkaszervezés nehézségei, mind emelik az ember vér­nyomását. Szerencsésnek mondhatja magát, aki kul­csot kap kézhez és csak be kell költöznie. Persze, a kényszer nagy úr, Gáli Jó­zsefek Ombolyból szívesen építették volna saját házu­kat, a két és fél szobás C—4 típusú lakást. Ám az OTP- től ilyen esetben a kivitelező kapja meg a lehetőséget, hogy felvegye a kölcsönt a tulajdonos jóváhagyása (alá­írása) mellett. Ebből aztán sok bonyodalom származott. A szóbeli megegyezések be nem tartása, a kölcsönös bi­zalmatlanság elmérgesítette a helyzetet. „Izóta felénk se néz...“ A Kossuth utca homokjá­ban szinte tengelyig süllyed autónk, amikor felkeressük a családot. Már messziről észrevenni a fehérre vakolt, környezetéből kiemelkedő új házat. Gállék Dunántúlról költöztek haza. . A férj rok­kantnyugdíjas, • az asszony nem tud munkát vállalni a négy gyerektől és az anyós gondozása is rá marad. Sírva sorolja a hiányosságokat: — A külső fal teteje tíz centiméterrel eltér, a pár­kány mállik, festő nem tud­ja kijavítani. Az oldalcsem­pék leváltak, valószínűleg a felfagyás miatt. A járda vé­kony, a szennyvízgödröt el­mosta az eső. A padlás nincs leszigetelve, de a villanysze­relési és asztalos munkákat se fejezték be, se vége, se hossza a panaszáradatnak. — Ritkán tartózkodott itt a mester, csak a segédmun­kásokkal dolgoztatott. Sok­szor jártunk mi is anyag után, s amit kértünk, sem­mit sem teljesített. Ott vol­tunk a sarkában, mégis így készült el — mutat körbe a háziasszony. — Nem láttuk sohasem a számlákat, mi ké­szítettük el az alapot, ezért azt ígérte, megcsinálja a ka­zánházat is. A tetőt a férjem segített felrakni, mert az itt dolgozó két idős ember alig bírta a szarufákat. Az átadást tavaly decem­ber 31-re tervezték. —. Most tavasszal össze­vesztünk a kivitelezővel, azóta felénk sem néz. Több fórumhoz fordultam már se­gítségért, nem nyugszom, amíg ki nem derül, hol a pénz, mert ez az épület biz­tos nem került ennyibe. Ja­nuártól már az OTP vissza­térítést fizetem. Hetvenhét évesek leszünk, mire letelik! „> harag egy villany­számla miatt dúl“ Mi a véleménye minderről Kovács József kőművesmes­ternek? — Az épület 809 ezer fo­rintba került költségvetés szerint. Gálléknaik kölcsön adtam 30 ezer forintot, ezen­kívül kifizettem az alapké­szítést is. Az ígért kazánhá­zat felfalaztam, a festés bur­kolás árába szintén 25 ezer forintot hagytam, hogy saját igényeik szerint készíthessék el. A lakást a tanács műsza­ki ügyintézője vette át. A felmerült hiánypótlást elvég­zem, csak engedjenek dol­gozni. Különben is öt év garancia van az épületre. A harag egy villanyszámla mi­att dúl. Ök többet kértek, mint amennyit én felajánlot­tam. Kívülálló szakember Sza­bolcsi Tibor, a megyei tanács építési és vízügyi osztályá­nak munkatársa, megtekin­tette a lakást,’s megállapí­totta: a jegyzőkönyvben fel­vett hiánypótlást él kell vé­gezni. A padlás hőszigetelő perlitburkolatának minősége erősen kifogásolható. A munkák befejezése után a panaszosnak bírósághoz kell fordulnia, ha úgy érzi, hogy nincs felhasználva a teljes összeg. „Még nehéz harc várrá“ Egy esetből nem érdemes következtetést levonni, de egyet kell értenem a síró asszonnyal. A pénz mégis­csak az ő pénze, s egy olyan új házba költözik, amelyiken már most sok a hiányosság. Mi lesz vele a későbbiekben? Egész életében az jár majd az eszében, hogy/mi került ebben olyan sokba. Nem le­het kiszolgáltatottja ennek a helyzetnek. Persze még ne­héz harcot kell megvívnia akkor is, ha a bírósághoz fordul az üggyel. Dankő Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom