Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

16 Kelet-Magyaroniág 1989. július 1. Izgalmasnak ígérkező vasárnapi matiné Esély megnyugtató magyar előnyre Salakmotor Bejött a plakátkészítők ttppje, az olaszok Jönnek a vasárnap Nyíregyházán sorra kerülő sa­lakmotoros csapatvilágbajnoki viadalra. Csütörtökön este ausztriában rendezték a C-cso- port korábban elmaradt záró- fordulóját, amelyen bár a nor­végok nyertek, összesítésben az olaszok végeztek az élen. és ke­rültek egy osztállyal feljebb, a B-csoportba. Amely két fordulós, és az elsőt rendezik vasárnap délelőtt a nyíregyházi salakmo­toros stadionban. így tehát végleges a mezőny: a lengyel, ausztrál, olasz és ma­gyar együttes küzd majd a pon­tokért, a feljebb kerülésért. Hogy milyen esélyünk lehet, ar­aól Petrikovics Józsefet, a nyír­egyháziak válogatottját kérdez­tük. aki résztvevője lesz a vasár­napi matinénak. — Tavaly csak egy ponton mú­lott, hogy nem kerültünk fel az A-csoportba, a mostani csapat­ban pedig négyen vagyunk, akik az egyéni versenyen bejutottak a kontlnensdöntőbe. Ráadásul hazai környezetben motorozha­tunk, így mindezeket figyelembe véve nagy küzdelemben esé­lyünk lehet a feljutásra. Az itt­honi találkozón jó lenne nagy pontkülönbséggel nyerni, hogy a lengyelországi fordulóra nyu- godtabban utazhassunk. Ez per­sze ném lesz könnyű, hiszen jó motorosok vannak az ellenfelek csapataiban. Nekem még plusz terhet jelent, hogy a hazai kö­zönség előtt bizonyítani szeret­nék, hiszen az idén eddig jól ment a versenyzés — vélekc- det a hazaiak kiválósága. Ami azt illeti valóban nem vár sétamotorozás a mieinkre. Két hét múlva Lengyelországban lesz a második forduló. így a lengyelek kemélyen fognak küz­deni azért, hogy minél minimáli- sabb hátránnyal várhassák a második kört. Az ausztrálok név szerinti nevezése még nem érke­zett meg, de bizonyára az angol profik között versenyző fiatalok állnak majd starthoz, és ott a bajnokságban nem kezdők szere­pelnek. Az olaszok között ismert és kevésbbé jegyzett nevek van­nak. ám ellenük sohasem köny- nyű motorozni. Ami a mieinket illeti, az öt fiúból négyen az egyéni világ- bajnokságon jól szerepeltek, be­jutottak a debreceni kontinens­döntőbe. A szegedi Kocsó Angli­ában, a debreceni Adorján és Tihanyi az NSZK-ligában is ed­ződik. A nyíregyházi Petriko­vics mellett a miskolci Hajdú tagja még a magyar együttesnek, ő a tartalék. Csapatunknak eré­nye lehet, hogy jó formában lé­vő motorosok alkotják, nincs egyetlen ász, ezzel a teher is egyenlően oszlik el. Elkészült a rajtlista is a részt­vevők a következő rajtszámokat kapták. Lengyelország, 1: Dra- bik, 2. Zaluski, 3. Frecyszyn, 4. Stenka, 17. Dolomisevicz. Auszt­rália: 5., 6.. 7., 8., 18.) a név szerinti nevezés még nem érke­zett meg.) Magyarország: 9. Adorján, 10. Tihanyi. 11. Petriko­vics. 12. Kocsó, 19. Hajdú. Olasz­ország: 13. Castagna, 14. Furla­netto, 15. Zaramella, 16. Maida. 20. Ravagnanni. A viadal 20 futamos, az utolsó négy futamban már különver- seny is lesz. Előbb a csapatok negyedik, majd a harmadik, má­sodik. végül pedig első emberei mérkőznek. A legjobbak, a hu­szadik futam győztese nyeri el a verseny kizárólagos szponzorá­nak, a Hungária Biztosítónak a különdíját. A mezőny tagjaival már szombaton délután meg le­het ismerkedni. 14 órától kezdő­dik a gépátvétel, majd 16 órától edzhetnek a résztvevők. Vasár­nap 9 órától a Volán népitánc- együttese, és a mazsorettek vár­ják az érdeklődőket, 10 órakor pedig startol a nyíregyházi sa­lakmotorozás eddigi legrango­sabb versenye. — mán — Egy mondat SZOMBATON és vasárnap a békéscsabai sportcsarnokban rendezik a fiú- és lánytorna IBV-t. MEGÁLLAPODÁS született ar­ról, hogv Zsiborás Gábor, az FTC kapusa az MTK-VM csapa­tához igazol. LENGYEL játékosokkal igyek­szik erősíteni a Kazincbarcikai Vegyész férfi röplabdacsapata. A PUSZTAÖTÖS is bemutatko­zik a hortobágyi lovasnapok hét végi versenysorozatán. HAZAÉRKEZETT Borkai Zsolt tornász olimpiai bajnok, akin Innsbruckban térdműtétet hajtot­tak végre. AZ OLASZ labdarúgó kupa­döntőn: Sampdoria—Napoli '4:0 (2:0). ÍR BÉLYEGNEK Ítélték az első díjat azon a kiállításon, ahol a tavalyi téli és nyári olimpiai játékokról (készült alkotásokat mutatták be. A 24 TaGÜ brazil labdarúgó­válogatott fele „idegenlégiós”, or­szágon kívüli csapatokban ker­geti a labdát. GENFBEN. július 12-én sor­solják az európai labdarúgóku­pák — BEK. KEK, UEFA — pá­rosítását. A SZABAD Föld Kupa sakk országos döntőjében a nyíregy­házi Rácz Zoltán első lett a 17 évesek versenyében, tiszteletdíj­ként egy BMX-kerékpárt kapott. NB ll es focimorzsák Az NB Il-es liga követte az első osztály példáját, csütörtökön az MLSZ-ben tartotta soron következő ülé­sét. Ezen néhány érdekesebb javaslat is elhangzott. BEVONULÁS. Több egye­sület nehezményezte, hogy a Bp. Honvéd egyszerűen „be­rántja” a jobb vidéki fut­ballistát. Vonatkozik ez az Ü. Dózsára is. Borosné, a Honvédelmi Minisztérium sportosztálya nevében meg­ígérte, hogy a jövőben figye­lembe veszik a klubok ké­rését. így, amennyiben a be­küldött névjegyzék mellé csatolják majd a játékosok egyetértő nyilatkozatát is, a „kiscsapatok” kijétszhatatla- nok lesznek. CSOPORTBEOSZTÁS. Nyilatkozott a két volt NB Hét végi műsor SZOMBAT Sportlövészet. Milotai Gábor skeet-emlékverseny. Kabalás. 9. vasabnap Labdarúgás. Nemzetközi mér­kőzés: Szabolcs-Szatmár megye válogatottja—Zakarpaüa Uzsgo- rod. a régi vasutaspályán 17 óra­kor, v.: Nagy F. (Ajler. Szege­di). Városkörzeti bajnokcsapa­tok osztályozóia. visszavágó (kezdés: 16.30): Napkor—Tumyog- matolcs. v.: Balogh M. (Losonczi. Jekő). Kékese—Vásárosnaményi Tsz SE. v.: Kerezsi (Adorján, Nagy). Vaja—Balkány. v.: Lő­rincz (Hekman. Nagy J.). Salakmotor. Csapatvilágbaj­nokság B-csoport. li. forduló. Nyíregyháza. Volán-pálya. 10. Sportlövészet. Milotai Gábor skeet-emlékverseny. Kabalás. 9. Lőnek és szériák a törökök Európa labdarÚRó- stadionjaiban már­már megszokott rendbontások kap­csán ezúttal Török­országból érkeztek komoly összetűzé­sekről szóló jelenté­sek. A huliganizmus „divatja”, úgy tűnik, nem ismer már ha­tárokat. A törökök­nél egyre gyakorib­bá válnak a véres események a lelátó­kon. A szurkolók már eleve késekkel, husángokkal, sőt. lő­fegyverrel (!) felsze­relkezve látogatnak ki a mérkőzésekre. Az indulatok a sze­zonzáró kupadöntő visszavágóján sza­badultak el. A tét nem volt különöseb­ben nagy. hiszen a Fenerbahcse — a volt nyugatnémet válogatott kapus, To­ni Schumacher együttese — már a bajnoki cím tulajdo­nosaként léphetett pályára. Az ellenfél, a Besiktas az első találkozón l:0-ra, a botrányos második mérkőzésen pedig 2 :l-re győzött. Az összecsapás Isztam­bul belvárosában folytatódott: a kél szurkolótábor egy­másnak rontott. és másnap több mint húsz embert ápoltak kórházban. Egy fia­talembert lőtt seb­bel. kómás állapot­ban vettek kezelésbe az orvosok. A török lapok sportoldalain az el­múlt héten szinte csak a „véres kupa­döntőről” lehetett olvasni. A legújabb botrány azonban, — amint azt a cikkírók többsége megálla­pítja, — nem az el­ső volt az idényben, de — hála a bajnoki szünetnek — őszig nem kell tartani újabb összetűzések­től.. . Futball­ünnep Pénteken megérkeztek Buda­pestre a kölni labdarúgó-főisko­la hallgatói, akik szombaton az Üllői úton jótékony célú mérkő­zésen vesznek részt. Ellenfeleik a valamikor idegenlégiósként Nyu- gat-Európában szerepelt magyar futballisták lesznek. A nyugat­német küldöttséggel olyan egy­kori nagyságok is a magyar fő­városba érkeztek, mint például Félix Magath. a Hamburg BEK- győztes csapatának v(jjt tagja, 43-szoros válogatott, vagy a dél- koreai Bum Kum Csa. A vendé­geket a kölni főiskola magyar hallgatója. Kisteleki István, a Vasas volt szakvezetője toboroz­I-es gárda, hogy melyik cso­portban képzelik el a jövő­jüket. Nos, általános megle­petésre, mindketten ragasz­kodtak a Nyugathoz. Nem volt mit tenni, sorsolni kel­lett, hogy a négy fővárosi együttes közül melyik lép át Keletre. A Fortuna a BVSC- nek kedvezett. VENDÉGLÁTÁS. Nagy Miklós az MLSZ Játékvezető Bizottságának elnöke tájé­koztatta a megjelenteket ar­ról, hogy a jövőben nem sza­bad vendégül látni a bíró­kat. Majd kérte a klubok képviselőit, hogy nyújtsák be a bizottsághoz azon já­tékvezetők névsorát, akiket szívesen elkerülnének. JÁTÉKOSKERET. Az át­igazolási bizottság tájékoz­tatója szerint az NB Il-es klubok a 12 profin kívül, más játékosokat is szerződ­tethetnek, de kizárólag sa­ját bevételeik terhére. Ugyancsak szóba került az MLSZ elnökségének az a ter­ve, hogy kizárja az átiga­zolásból az adós egyesülete­ket mindaddig, amíg kötele­zettségüket le nem rótták. Jellemző ennek a problémá­nak a nagyságára, hogy kö­rülbelül 26 millió (!) forint­tal tartoznak egymásnak a klubok. Tenisz Mozgalmasan telnek a Nyír­egyházi VSSC-teniszezők napjai. Vasárnap fejeződött be a férfi felnőtt csapatbajnokság. az együttes azóta Olaszországban versenyez. Az utánpótlás tagjai az elmúlt napokban Békéscsa­bán és Kecskeméten szerepeltek. A területi korcsoportos verseny fiúmezőnye Csabán randevúzott, a serdülők között Ur Csaba el­ső, az Ur, Dajka kettős szintén aranyérmes. Ugyanitt a gyermek fiúpárosban Tóth L.. Bodnár duó harmadik. A leányok Kecskemé­ten léptek salakra. Köztük Gyu- ricsku Enikő szerepelt a legjob­ban. az ifimezőnyben harmadik lett. A korcsoportos vidékbaj n-okság küzdelmeit július £—9. között Székesfehérvárott rendezik. Ezen hét nyíregyházi teniszező indul. 1989. július 1. Szombat 1989. július 2. Vasárnap NYÍREGYHÁZI rádió 8.00—10,00: Hétvégi teríték, ze­nével. Szerkesztő: Gajdos Lász­ló. MAGYAR TV 1 9.00: Képújság — 9.05: Tévé- torna gyerekeknek — 9.10: Kap­kodd a lábad! Sport, játék, mozgás gyerekeknek — 10.40: Lovak és lovasok. Francia do­kumentumfilm. VI/6. rész: Spa­nyolország — 11,30: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. XI/10. rész: Gyerek, gyerek, gyerek (ism.y — 12,15: Unser Bild­schirm — német nyelvű maga­zinműsor — 12,45: Képújság — 14.25: Betűreklám — 14.30: Az emberi test. Angol rövidfilm­sorozat. XXVI/26. rész: Az élő anyag titkai — 14,55: Képújság — 15,00: Móricz Zsigmondi Légy jó mindhalálig. Színmű két részben. Közvetítés a Nem­zeti Színházból, felvételről — 16.55: Van benne valami. Bar- kochbajáték — 17,40: Reklám — 17,45: Műsorajánlat — 17,50: Jogi esetek — 18,35: Szomszé­dok. Teleregény — 57. fejezet (ism.) — 19.05: Reklám —19,10: Esti mese. Mesék Mátyás ki­rályról. Furcsa látogatók. Ma­gyar rajzfilm — 19,20: Reklám — 19.25: Közlemények, műsor­ajánlat — 19,30: Híradó — 20,00: Reklám — 20,05: ..Szu­perzsaru”. Olasz filmvígjáték (1980) — 21.45: Labdarúgógála. A magyar ..idegenlégiósok” vá­logatottja fogadja a kölni Nemzetközi Labdarúgó Főisko­la csapatát. Közvetítés az Ül­lői úti Fradi-pályáról. felvétel­ről —4.23,15: Híradó 3. TV 2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 14,00: Képújság — 14.15: TV 2 — benne: riportok, időjárás, ze­ne, MOVI-krónika — 15.00: A Berlini Filharmonikusok hang­versenye. Amerikai film *- 16,02: TV 2 — benne: Házi­barát. Életmódmagazin. Tűzke- reső. Játékos tűzvédelmi vetél­kedő. Tévétorna. Reklám. Idő­járás — 17,05: Kölyökidő — va­káció. Ahol tud, segít! — 17,30: Módi. Zenés divatkalauz — 18,00: Telesport — 18,25: Gyere­keknek ! Hupikék törpikék. Belga rajzfilmsorozat (ism.) A törpi-kép — 18.48: TV 2 — 19,00: Kegyetlen kamera. Kanadai dokumentumfilm (ism.) — 19.55: TV 2 — Benne: Vers. mindenkinek. Mihail Lermon­tov: Mikor hullámzik — 20.10: Rockstúdió — 20,50: TV 2 ­21.00: Híradó 2. — 21,20: TV 2 — 21,45: Forró drót. Amerikai bűnügyi tévéfilm (ism.) — Kb. 23,25: TV 2 — Napzárta SZOVJET TV 4,30: 120 perc — 6,35: A mi kertünk — 7,05: Ősi dallamok — 7.30: Az Ember — 8.30: Ka­nadai rajzfilm — 8.55: Szeret­lek, élet (fotópályázat) — 9.00: író-olvasó találkozó — 10,20: Schubert: Nocturne trió — 10,30: Kanada nemzeti ünnepére — 11.30: A Szaljut népi együttes műsora — 12,00: A szocializmus országaiban — 12.30: T. Okejev filmjei — 13.50: Az állatok vi­lága — 14,50: Rajzfilm — 15.00: A tiszta Volgáért (dokumen­tumfilm) — 15.45: A kék boly­gó — 16,45: Sport mindenkinek — 17,00: Egyetemek szellemi vetélkedője — 19,00: Híradó — 19,46: A VIT megnyitója — 22,00: Vesztegetés (film 2. rész) — 23.19: Hírek — 23,24: Esztrád­műsor SZLOVÁK TV 1. műsor 8,30: Az én ottho­nom (ausztrál tévésorozat) — 9.00: A VIT ünnepi megnyitója (közvetítés Phenjanból) —11.00: Úttörők magazinja — 12.00: VIT-megnyitó (folytatás) — 14.40: Honvédelmi magazin — 14.55: Dokumentumfilm —15.10: Publicisztikai magazin — 15.50: Zenés vetélkedő — 16,35: Silas (angol tévésorozat) — 17.00: Straznica 1989 (nemzetközi folk­lórfesztivál) — 18.20: Esti mese — 18,30: Tévémagazin — 19.30: Híradó — 20,00: Hétvégiház-tu- lajdonosok (tévésorozat) — 20.45: öt kívánság (zenés-szóra­koztató műsor) — 22.55: Sport­híradó — 23.10: Film kívánságra 2. műsor 9,00: Jótállás (fel­iratos román film) — 10.35: Sü­ketek tévéklubja — 10.55: Orosz nyelvtanfolyam — 11,10: A na­pocska — 15,10: Az NDK Te­levíziójának zenés-szórakoz­tató műsora — 16.00: Angol ter- mészetfilm-sorozat — 16.50: A nap percei — 17.00: A fakutya társaság (ausztrál film) — 18,20: Folklórfesztivál — 19,00: Torna — 19,10: Esti mese — 19;30: Híradó — 20,00: A farkas és a bárányka (olasz film) — 21.35: A híradó szerkesztőségé­ben — 21,45: A Mingani-szige­tek (kanadai természetfilm) — 22,35: Dzsesszpódium (Fervet Opus kubai együttes) SKY CHANNEL 6,30: Kalandfilmsorozat — 7,00: Angol slágerlista — 8,00: Gyermekprogramok — 12,00: Sportmagazin — 13.00: Pankrá- ció — 16.30: Sara —kalandiilm- sorozat — 17.00: Angol sláger­lista — 18.00: Filmek SUPER CHANNEL 7,00: Rajzfilmek — 11.00: Szó­rakoztató egyveleg — 12.00: Mű­sor utazóknak — 12.30: Egyve­leg — 13,00: Pletykák — 13.20: Egyveleg — 14.00: Filmsorozat — 15.00: Légi komédia — 16.00: Élet vagy halál — 16.30: Egyve­leg — 17,00: Dick Turpin — 17.30: Slágerlista — 18.30: Ko­sárlabda — 19.30: Legújabb di­vat — 20.00: Musical — 22.00: Filmsprozat — 22.55: Roving Report — 22,30: Kék vér — 00,30: Egyveleg TV—5 16.00: Tengeri magazin — 17,00: Utazás — 18.25: Az em­ber és a fa — 18,30: Fekete brostű — 19.30: Művészeti ma­gazin — 20,00: Dokumentum­film — 21.00: Alice — 21.45: Ké­peslap. Teleturizmus — 22.00: Tv-híradó — 22.30: Kör és pikk — 23,45: Huncut pillantás a szerelemre — 00.30: Csillogó pa­píros Július 2., vasárnap nyíregyházi radio 9,00—11.06: Tájköreiben — Nyírtelek (Gajdos László) — Slágerlista — Közelmúltunk ta­núi . . . (Nagy Miklós) — Mű­sorelőzetes. Szerkesztő: Gajdos László. MAGYAR TV 1 8.55: Családi torna — 9.00: Kéménymesék. Óvodások film­műsora — 9,25: Szafari. Cseh­szlovák filmsorozat. XIII/ll. rész: Szafari — 9,55: Cigányke­rék — 10,25: A púpos lovacska — szovjet mesebalett — 12.05: Képújság — 15.10: RTV Közön­ségszolgálat — 15.15: VIT-nyi- tőünnepség — 15,45: Képújság — 15.50: Salakmotoros csapat­világbajnokság. B-döntő. Köz­vetítés Nyíregyházáról, felvé­telről — 16.50: Betűreklám — 16.55: Gene Kelly. Amerikai film — 18.05: Műsoraiánlat — 18,10: Reklám — 18.15: Esti mese. Varjúdombi meleghozók. Tavaszi napsütés. Magyar báb­filmsorozat — 18.25: Delta. Tu­dományos híradó — 18.50: Rek­lám — 19.00: A HÉT — 20,00: Híradó — 20,15: Oscar-díjas filmek. Zenélő filmkockák. — Egy amerikai Párizsban. Ame­rikai film (1951). Feliratos! — 21,55: Telesport — 22,10: Képúj­ság TV 2 Endrei Judittal és Déri Jánossal 14.00: Képújság — 14.15: TV 2 — benne: időjárás, riportok, ze­ne — 15,00: A chateuvalloni polgárok. Francia tévéfilmsoro­zat. XXVI/26. rész (ism.) — 15,51: TV 2 — benne: Wurlitzer. Elvis Presley. II/l. rész. ..Kayi Jag”. Fekete tűz. Röntgen. Szo­ciális és egészségügyi híradó. Reklám. Időjárás. Tévétorna — 17.40: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora — 17,50: Versengő himnuszok — 18,25: Gyerekeknek! 1. Kutya, macs­ka és az autó. Lengyel rajz­film — 2. Bob és Böbék. Az építkezésen. Csehszlovák rajz­film. — 3. Zsupsz. Fogd meg! NDK bábfilm — 18.45: TV 2 - 18.55: Mozart: Cosi fan tutte — opera két felvonásban. Osztrák film. A szünetben. 20.35: Rán- ki Júlia beszélget dr. Lux El­virával és Batta Andrással az operáról — Kb. 22,30: TV 2 - Napzárta SZOVJET TV 6.15: Aerobik — 6.45: A sport­lottó sorsolása — 7.00: Szóra­koztató műsor gyerekeknek — 8.00: Hazámat szolgálom — 9.00: Reggeli posta — 9.30: Világuta­zók klubja — 10,30: Felnőtt gye­rekek — 11.30: Zenebutik — 12.00: Egészség — 12.45: Rajz­filmek — 13.25: Filmelőzetes — 14.25: A Föld táncai (francia dokumentumfilm) — 15.00: Fa­lusi óra — 16.00: Nemzetközi panoráma — 16.45: Vasárnapi mozi — 19,00: Híradó — 19,40: Jó napot. doktor! — 19.55: Labdarúgószemle — 21.30: Két­személyes pályaudvar (játék­film X—2. rész) — 23.41: Tánc­ritmusok a szimfonikus zenében SZLOVÁK TV 1. műsor 8.30: Gyerekeknek — 9,40: Kicsinyek magazinja — 10,40; Tybvs (tévésorozat) — 11.50: Objektív (magazin) — 12.25: Straznica (folklórfeszti­vál) — 13.05: Autósok, motoro­sok magazinja — 13.45: Sport- délután (úszóverseny és autó- cross EB) — 16.55: Cseh film — 18,20: Esti mese — 18.30: Ze­nés szórakoztató műsor —19.30: Híradó — 20.05: Remény az élet­re (dokumentum-tévéjáték. 1. rész) — 21.05: Sporthíradó — 21.20: A haza gyerekei (balett) — 22.15: VIT-napló 2. műsor 15.50: A béke és a barátság fesztiválja (folklór) — 16,50: Dokumentumfilm — 17.10: Üj filmek a mozikban — 17.53: Portréfilm — 18,20: Az emberek és a történelem — 18.45: A hét tévéműsorából — 19.00: A mi nézetünk — 19.10: Esti mese — 19.30: Híradó — 20.00: Pegas barlangban (balett. Gershwin zenéjére) — 20.45: Fiatalok fesz­tivál tévéklubja — 21.30: Hír­adó — 21.50: Pénztár nélkül (francia tévésorozat) SKY CHANNEL 6.30: Kalandfilmsorozat — 7,00: Egyházi műsor — 8.00: Gyermekprogramok — 12.00: A világ motorsportja — 13.00: Mo­torsport — 13.30: Divatmagazin — 14.00: Mozimatíné — 16.00: Tudományos és technikai új­donságok — 17.00: A nagy völgy — 18.00: Filmek SUPER CHANNEL 7,00: Rajzfilmek — 11.00: Slá­gerlista — 12.00: Divat — 12.30: Profi kosárlabda — 13.00: Írva vagyon — 13.30: Sci-fi — 14.30: Vígjáték — 15.30: Aktuális kérdések — 15,45: Egyveleg — 17.30: A világ dolgairól —18.00: A hét üzleti hírei — 18.30: Ro­ving Report — 19.00: Zene — 20,00: Slágerlista — 21.00: Bűn­ügyi sorozat — 22,00: Profi ko­sárlabda —'22.25: Film — 00.30: Szórakoztató egyveleg TV—5 16.00: Szórakoztató műsor — 16.45: Ifjúsági műsor — 17.15: Irodalmi műsor — 18,30: Fekete gombostű — 19.00: Rikító bá­rányhimlő — gyermekműsor — 20,00: Szórakoztató műsor — 21.30: Vadászok és halászok műsora — 22.00: Tv-hiradó — 22,35: A hét képes krónikája — 23,30: Sportmagazin — 00.30: Sorozat KI ÍCfiilOt* az. MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei politikai napilapja BmIHWIW* |A|I Főszerkesztő: KOPKA JANOS. Főszerkesztő-helyettes: DR. ANGYAL SÁNDOR ffljf Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Szerkesztőség és SJ kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi u. 3—5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó posta­fiókszám: 25. Telefon: U-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesitőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetést dii egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 í __________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom