Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-14 / 164. szám
1989. július 14. Kelet-Magyarország 3 Összebékülés ÖSSZEBÉKÜLTEM MINAP egy régi-régi barátságos idomítómmal. Ez történt: jött szemben velem az utcán egy kútágas soványságú ember, szinte lobogott rajta a hajdanán méretre szabott ruha. És szólt hozzám a férfiú ezekkel a szavakkal: „Ernő, Ernő, csakhogy összehozott bennünket még igyszer a Jóisten.'’ Kellett egy kicsit kutatgatnom a memóriámban, hogy ki is ő. Aztán egy félmondatból rájöttem: majd negyven évvel ezelőtt úgynevezett káderesem volt ott, ahol akkortájt dolgoztam. Meg nem mondanám már, hogy milyen politikai ízű rendezvényen ki-ki elmondott egy lényeges epizódot a múltjából. Én hegy, hogy nem, gyermekkoromnak azt a mozzanatát elevenítettem föl, amikor faluról a pesti Mátyás térre kerültem. És ott egy rokon néni ösztönzésére az Üdvhadsereg elnevezésű, félig vallási, félig nyomorenyhítő alakulat befolyása alá keveredtem. Tetszett, hogy a szervezet felnőtt tagjai egyenruhát viseltek. Kedvemre való volt, hogy az összejöveteleken sokat énekeltünk. De az nyűgözött le mindenekfölött, hogy húzhattam a dobot a zenekar után, amikor utcasarkokon, köztereken hirdették az igét, lehajoltak a részegekhez, ennk adtak az éhezőknek, ruhához juttatták a rongyoskodőkat... A visszaemlékezés hevületében magasztaló szavakkal szóltam erről az emberbaráti tevékenységről. Az én káderesem azonban fölpattant, és nagyjából így tette helyére mondókámat: „Lám, lám, még mindig vannak közöttünk, akik valamilyen könyörületességtől várják a társadalom sebeinek begyógyításjit. Ez velejéig burzsoá nézet." MEGSZÉGYENÜLTEN HALLGATTAM a kioktatást. Személyzeti főnököm becsületére legyen mondva, nem szállt rám. Még csak állástalanná se váltam badar felszólalásom nyomán. És most miért minősítem összebékülésnek találkozásunkat? Mert most meg én nézem el neki, hogy az egykori harcos ateista a Jóistent emlegeti. 'És megértem, havi 4200 forintos nyugdija mellett bizony még az Üdvhadsereg által osztogatott levest is hálásan megköszönné. A negyven év előtti körülmények között az számi- ' tott elméletiekben képzettnek, aki harsogta: Magyar- országon egyszer- s mindenkorra megszűnt a szegénység. Ezért kölönc csak rajtunk a szociálpolitika, és szükségtelenné vált a Népjóléti Minisztérium is. És most ott tartunk, többé nem lehet az ilyeh-olyan begyűrűzésekre fogni a tömeges elszegényedést. Már ott tartunk, hogy nemrég szegénységellenes hétvégét rendeztek Újpesten, mívei a lakosságnak csaknem fele a létminimum, illetve a társadalmi minimum alatt él, és ezer gyermeket vettek ki a szülők a napközikből, mert már képtelenek megfizetni a fölemelt étkezési díjakat. Kószál egy adat Budapest-szerte, mely szerint hetenként 150 lakásból kapcsolják ki a villanyt díjfizetési hátralék miatt. Napról napra növekszik azok száma, akiknek választaniok kell: esznek vagy teljesítik lakbérfizetési kötelezettségüket. LEHANGOLTAN MONDOM KI: nálunk annyira a hivatalokra kövíilt az úgynevezett jólétpropaganda, ‘ hogy az illetékesekben alig palástolt ellenszenv alakult ki a nélkülözőkkel szemben. A nyomor tagadásának is egymástól eltérő fokozatai vannak. Tudok arról, hogy a "szegények megsegítése érdekében életre hívott mozgalom munkását a rendőrség minduntalan figyelmeztette, magyarán fenyegette. És tud róla az ország, hogy az ország bírálhatatfaii vezetője kerek-perec tagadta, hogy hazánkban válság volna... Akinek látóhatára csak a rózsadombi építkezésekre korlátozódik, áz bizony a tollasodás jeleire figyel föl. Aki arról hall egyet-mást, hogy vannak vendéglátóipari vállalatok, ahol a legfelső vezetők több milliós nyereségrészesedéshez és prémiumhoz jutnak, az úgy vélheti: megy a dolog... Már az övék. Mert ott, ahol nem a frankfurti ügyvédek, párizsi divatszalon-tulajdonosok vagy a skót könyvelők kosztolnak..., vagyis nem a Hiltonban, az Intercontinentálban vagy a Novotelben, hanem a Mar- git-híd budai hídfője mellett lévő szegényembercsár- dában, a Güf Babáról elnevezett önkiszolgálóban étkeznek, ott'más a hangulat. Magam időnként megfordulok az említett helyen,, és fogyasztok valamit. Ott bizony nyűtt, elhasznált a berendezés, alumíniumból van az evőeszköz; és a tányérok sem ragadtatnának el egy kispénző dán turistát sem. De nekünk — szállítómunkás vagy utcaseprő éppúgy van közöttünk, mint nyugdíjas tanácsalkalmazott vagy aktív görög katolikus lelkész — nekünk valahogy elmegy .. . Mert nemcsak rántott pulykamell van ott 56 forintért, de üres lencsefőzelék is úgy, hogy a pénztárnál egy kúszásból még öt forintot vissza is kap az ember: Jgaz, pulykamellből naponta tíz adagot adnak ki, üres lencsefőzelékre pedig háromszázan jelentkeznek. Egyelőre. Mert hamarosan már egy üres főzelék se lesz. Mondják, megszűnik a Gül Baba is. Mint ahogy megszűnt a pesti oldalon az önkiszolgáló, olcsó Berlin, vagy EMKE. A piacorientáltság bűvigéje alatt vitorlázó magyar vendéglátóipar se részvétet, se kötelességet nem érez a közétkeztetésre szoruló szegények iránt. JAJ, JÓZSEF ATTILA, miért is plántáltad szívünk-, be a nyomorultak iránti szeretetet?! Miért rikkantottad, hogy „Hatalmat, húst a dolgozóknak!...” És miért vallottad: „lm, itt vagyunk gyanakvón s együtt, / az anyag gyermekei, / Emeljétek föl szívünket! Azé, / aki fölemeli.” \ Én már nem hallom haragvó szavadat, csak azt, amelyik így szól: „Aki szegény, az a legszegényebb ...” Attól tartok, hogy a mindig, mindent megmagyarázok így pöccintenék félre megint .a szegények Attiláját: Verset írni tudott, de a politikai gazdaságtanban mindig gyönge volt. De ki és miben volt gyenge, hogy ide jutottunk? ... Bajor Nagy Ernő A legjobb indulattal sem nevezhető diadalmenetnek az MSZMP reformszárnyának a megalakulása,' azaz s tavasz óta eltelt élete. Az alapítás körüli bizonytalanság — kikből álljon?, ki legyen az első, aki majd magvává válik a többinek akár az egésznek? — talán & szokásos gyermek- betegség. Ami pedig azóta eltelt, nem több jobbolásnál, még- nem teljesen egészséges a „gyermek’'. A megyei reformkor mátészalkai ülésén e sorok írójának jutott a megtiszteltetés, hogy kiegészítést fűzzön a megyei * pártbizottság által készíttetett programtervezethez' — lévén, hogy maga is részt vett végső formába öntésében. A beszélgetés fonala azonban csak rövid ideig kanyargóit az előterjesztés mentén. Utóbb — éppúgy, mint az eddigi összejövetelek többségén — másfelé terelődött az útja. Parttalan viták Szólhatna ez a jegyzet arról, hogy mennyivel hasznosabb lett volna áz együtt töltött majdnem négy óra, ha a program épül és finomodik általa, erről talán máskor. Az ém szememben azonban ma nagyobb a becse azoknak a tényeknek és nézeteltéréseknek, amelyek közben kerültek felszínre. A ,,re- formosok” elégedetlenek, hogy ezek a parttalan viták semmire sem jók. Nem így van; éppen ellenkezőleg. A megyei reformmozgalomnak eddig ez az egyetlen érdeme. Már az emlékezetes sörpincei összejövetelen, amelyen kimondatott a megyei reformkor megalakulása, érdemes volt az arcokat figyelni. Két megyei titkár, sok apparátusbeli, kevés „gyalogpárttag”, Mit is értünk reformon, és miért reformer valaki, tették fel a' kérdést, akik semmiképpén nem akarták, hogy pusztán azért legyen reformkor, hogy a megye „le ne maradjon”. Nem lehetett két egyforma álláspontot hallani. Nagyjából egészében nem is született más közös álláspont — s ez sem mindenki által támogatva ! —, hogy kinyilatkoztatása ellenére a megyei pártvezetés még nem eléggé reformelkötelézett. Utólag visszagondolva, talán az ingerelte a résztvevőket, hogy a megyei titkárság nem várta meg az „alulról építkezést”. A második összejövetel — mármint a megyei — nem kis zavarodottsággal kezdődött. A fiatalabb korosztály képviselői egymást ‘ kérdezgették: „Mi az, ide szervezték a Münnich Ferenc Társaság összejövetelét is?” Valóban, a száznál is több megjelent között számos korosabb embert lehetett felfedezni, akik egy része ismertebb volt egy régebbi időszakban, és az akkor szerzett érdemek ma már nem adnak okot a büszkeségre. Még egy geszterédi MDF-es is eljött programot hirdetni. Tanulságos volt látni, hogy mennyire heterogén a társaság. Kiben-kiben kialakult az osztályozás: az ott egy appa- rátcsik, aki személye átmen- .tésén fáradozik, az egy régebbi káder, aki most szeretne érdemeket szerezni, hogy ellensúlyozza a régi dolgait, amaz egy nagyon felkészült ember, de korábban éppen az esze miatt mellőzte a meglehetősen középszerű műveltségű vezető réteg. Most aztán j,tudományos alapon reformista”. Kiben-kiben, tehát nagyon szubjektiven. Neveket egymásnak csak nagyon közeli barátok mondanak. Az ultrabal ellensúlya? Ez lenne a reformmozgalom? Az ultrabal ellensúlya? Vajon min múlik, hogy sehogyan sem sikerül akcióegységre lépni egy-egy összejövetel résztvevőinek? Gyanakodni lehet az aggodalomra. A frissen eljöttek nézegetnek, kiket látnak, sokan csak némi gyötrődés után szánják rá magukat, hogy egyáltalán eljöjjenek. A „fci tudja, hogyan fordul a helyzet?” reflexe még mindig nagyon erős. Érezhető egy kis feszültség, talán éppen emiatt is. Az indulatok pedig hamar elszabadulnak. Talán csak szegény szocdemeknél van ekkora széthúzás. Türelmesek és kevésbé türelmesek, radikálisok és kevésbé radikálisok esnek hamar egymásnak. Nézzük például ezt a legutóbbi mátészalkai estét. Egy záhonyi fiatalember nagyon szemléletes módon, a télre eltett káposzta példáját idézte. „Semmiképpen nem remélhető, hogy tavaszig elálljon,' ha az elöregedett, romló felső leveleket el nem távolít juk.” Lefordítva: nagy tisztogatást kell folytatni, mert különben elbukjuk a válasz? tást. És nem csak személyeket illetően, hanfem múltunkat és ideológiánkat sem kímélve. A hasonlatok rendszerint sántítanak egyben- másban. ez a mostani azonban félelmetesen fedi a megcélzott fogalmat. A dilemma azonban — amit aztán más szóvá tett — az, hogy kell-e az MSZMP-nek az ellenzéket túlkiabálva saját bűneit hangoztatni, és szórni a hamut a fejére? Egyáltalán, mekkora mértékben vethető alá fogyókúrának a tagság, az ideológia és a többi. Kongresszust rendezni — márpedig ez van soron — csak a (káposzta)fejtisztoga- tás jegyében érdemes. A választás azonban túlságosan közeli időpont, akkor pedig már üdvösebb lenne érdemeinket domborítgatni. és lehetőleg feledtetni a belső viszályt és megosztottságot. A nem túl jókedvű reformkörösök — véleményem szerint — nagy érdemüknek éppen ezt tudhatják be: kierőszakolni a lehatolást egészen a zsenge zöld levélig. Utána pedig lehetőleg a párt — pardon, az MSZMP — centrumába kerülve „jól eladni a piacon ezt az egészséges káposztát”. A minimális türelemre azonban mindenekelőtt szükség van. Különösen a kifejezések tekintetében. A szavaknak erejük van! Ma nagyon könnyen vágunk egymás fejéhez olyasmit, amin azután magunk is elcsodálkozunk. Azon még inkább, hogy akihez vágtuk, az még különbre is képes. Mint egy válófélben lévő házaspár — mondta valaki, valahol jellemzésként. Válásról pedig szó sincs. Eldőli, együtt maradunk. legfeljebb kevesebben leszünk. Együtt, majdnem. vagy teljesen ellentétes nézetekkel, nagyon kényszerű komromisszumot: koalíciójában. Mint az í< -négy arc, akik végül is egyezségre léptek. A voks- tulajdonos figyelme Tény. hogy az MSZMP ma ez. és még inkább ilyen volt régebben. Ennek felismertetése is a reformmozgalom érdeme és feladata. A minden áron való egység erőltetése a múlté. Abban nem lehet egyetérteni Grósz Károllyal. hogy választás előtt kár megosztani belső csatározásokkal az MSZMP-t. A leendő voks- tulajdonos ugyanis figyel. Ha azt látja, hogy a belső küzdelmek javulást hozhatnak, akkor megmarad, vagy visz- szatér a bizalma. Ehhez azonban a mainál több türelem szükséges, és .annak a bizonyos káposztának a kongresszusig való megtisztítása. A reformkörökben már megismerték egymást, akik exponálták magukat. Erejüket megmutathatják, ha a delegátusok jelölésénél nem engedik magukat háttérbe szorítani — ehhez különben adminisztratív úton nincs is joga semmilyen pártszervnek. Esik Sándor GYÁRI ÓVODA. Sajátos módon segíti dolgozóit az Ojfehértói Gyapjúszövő Gyár. A nyári szünidő alatt a gyári kultúrházban óvodát nyitottak, ahol 30—35 kisgyerek felügyeletéről gondoskodnak szakképzett óvónők. Felvételünk tizóralzás közben készült, az üzemi étteremben, (elek) A teniszben, vagy mond- juk az asztalitenisz™ ben fonákot jelent a másik oldalról visszaadott labda. Nehezebb fogadni, mint a többit. Valahogy így jártam én is. Nyaralni mentek a srácok. Felkészültein. Leírtam a vasútállomáson elmondható* utolsó atyai, anyai és nagyanyai jótanácsaimat, valahogy úgy, ahogy az adóhivatalokban elkönyvelik a tételeket. Biztos voltam benne. hogy akármelyik drága emlékű tanáromnak azt válthattam volna: kérem szépen, én készültem. Hajnal. Nyár. Meleg. Gyerekzaj. Vonat. Névsor, pedagógus, idegesség. Én lestem a papíromat, ahov.a gondosan felvéstem a fiaimnak kötelező tanácsokat. Legyetek fegyelmezettek. vigyázzatok egymásra, ha hűvös van, „két”' zoknit húzzatok, de bármilyen meleg van. le ne vegyétek azt az egyet. Legyetek jók, szófogadók és egyáltalán: jöjjetek haza, egészségesen. Én szorongatom a papírt, vigasztalgattam a gyanúsan fényes szemű feleségemet, hogy a két gyerek önállósága mindennél fontosabb. A sláger szerint csak egy nap a világ, de hát az a tíz nap se lehet annyira rossz. Sátor? Hegyek? Programok? Ebből nekem csak annyi izgalmas, hogy mostantól nekem kell levinni a szemetet és a kutyát, hogy én megyek tejért kora reggel. Gyorsan felírtam még a cédulára, hogy van nálatok pénz, vegyetek mindennap tejet. Előbb kutyát írtam a tej helyett, mert ilyenkor izgul az ember. Mindezt fel akartam még kiabálni. a vonatra afféle útravalónak, de begördült a szerelvény, a fiúk és lányok megrohamozták a kocsikat, és én riadt madárként lestem,. a magam Jiókái melyik ablakban bukkannak fel. Az ablak levágódott, én előkaptam a cédulát, és kezdtem volna mondani az utolsó instanciákat, útbaigazításokat, de lódult a vonat, ment tovább és már csak hallani tudtam a fiáim intelmeit.. Arcukon a kaján vi- gyor érthető, de leírhatatlan. Versenyt kiabáltak. Innen már csak a mondatokat írom. . — Apa, a kutya hatkor megy le! Vigyázz, mert csak a dombra pisil... — Vigyázz, mert. reggel, még sokszor savanyú a tej. Várjátok meg az újat És kenyeret se vegyél korán ... — Vigyázzatok magatokra, és egymásra is ... — A szemetet reggel vigyétek le. mert korán jön az autó! — Amire anya hazaér, mindennap rend legyen! A portörlót a mosogatóba tettük ... — Ha valami baj lenne, táviratozzatok, azonnal jövünk ... Ezt a „jövünket” már csak félig hallottam. A vonat eltűnt a kanyarban, és én ottmaradtam négyszemközt a feleségemmel, no meg a szülői önmagámmal. Őriztem magamban a két fiam búcsúját és abban a pillanatban tudtam, hogy adott esetben a gyerekeink bölcsebbek nálunk. M eg is fogadtam, hogy a kutyát naponta hatkor viszem, tejre, kenyérre vigyázok, mosogatunk, porszívózunk és engedély nélkül nem megyünk le a parkba. Milyen jó, hogy elutaztak. ugyanis utolsó gyermeki utasításaik figyelmeztettek rá, hogy mi csóró itt- honmaradottak legyünk jók, fogadjunk szót. ne veszekedjünk. mert ők tíz nap után hazajönnek és... És? Sajnos, majdnem egy hét hiányzik belőle. Bartha Gábor Reform és káposztalevél A párttagság „fogyókúrája V