Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-09 / 134. szám

12 Kelet-Magyaromig 1989. június 9. Edzőtábor után Mai műsor Tenisz. Városi felnőtt baj­nokság, stadion. 8. Parányi modellek versenye Rövid időn belül immár második nagy versenyüket rendezik a nyíregyházi repü­lőmodellezők. Június 11-én, vasárnap a repülőtéren tart­ják a kör- és szabadonrepülő modellek országos bajnoksá­gát. A serdülők eme nagy ve­télkedőjén 17 megye, vala­mint Budapest versenyzői in­dulnak, közel száz résztvevő­re számít a rendezőség. Üj donságként a levegőbe emel­kedik a széndioxid-motoros gépecske is. Ezúttal szabad a bejárás az érdeklődők szá­mára, a repülőtér pályáin szeretettel várják a sportág híveit. MEGYÉNKET KÉPVISELI: Orendl Mihály o MOB tagja Orendi Mihály, az NYVSSC atlétikai szakosztályának ve­zető edzője képviseli me­gyénket a Magyar Olimpiai Bizottságban. A sportfórum döntése alapján valamennyi megye egy tagot delegálhat a MOB-ba. A felkérést Schmitt Pál, a MOB főtitkára küldte el Bánóczi Gyula megyei ta­nácselnöknek, aki kikérte a szakszövetségek, egyesülete« véleményét is. A javaslatok alapján a legtöbb szavazatot Orendi Mihály kapta, így a megyei tanácselnök őt bízta meg Szabolcs-Szatmár me­gye képviseletével a Magyar Olimpiai Bizottságban. Fagyuk a jtgyek .a labdarógt vb-döníore Bár még egy év van hátra az 1990. évi labdarúgó világbajnoki döntő megnyitó mérkőzéséig, már a június 8-ai, első találko­zóra — amelyen a hagyományok­nak címvédő, az argentinok ját­szanak a milánói stadionban — érvényes jegyeknek csaknem a fele (48 százaléka) gazdára talált. Ezt Luca Di Montezemolo, a szer­vező bizottság vezérigazgatója közölte a sajtó képviselőivel az itáliai fővárosban. Befejezte nyíregyházi edző- táborozását a magyar férfi kézilabda válogatott. A nem­régiben kinevezett új vezető edző, Csík János, és segítője Hunyadkürti János irányítá­sával egy hétig készült a vá­logatott keret megyeszékhe­lyünkön. Csütörtökön délelőtt levezető focizással ért véget az új válogatott első közös felkészülése, a gyakorlást kö­vetően Csík Jánost kértük fel rövid összegzésre. — A tervezett munkát el­végeztük, a feltételek kitűnő­ek voltak, talán a kondite­rem felszerelése lehetett vol­na jobb. Elsősorban a techni­kai-taktikai gyakorláson volt a hangsúly, és a játékosok hozzáállásával elégedett va­gyok. Rácáfoltak arra, hogy fáradtak, amit előtte többen hangoztattak — vélekedett Csík János. Nem volt gond nélküli ez az egy hét, hiszen a meghí­vottak közül többen kihagy­tak edzéseket. Varjú már a második napon megsérült, el is utazott, miként pár nappal később Marosi, akinek a fe­lesége államvizsgázott, és a kiváló játékosnak kellett vi­gyázni a gyerekre. A fiatal Adorján pedig vizsgái miatt ment el korábban. Ezek mel­lett kisebb sérülések jelentet­tek problémát, Iváncsik bo­kája, Gyurka és Lehel kö­nyöke, valamint Balogh dere­ka adott munkát az orvosnak és a gyúrónak. Ez kétségkí­vül hátrányára volt a felké­szülésnek, ám a vezető edző szerint az mégis elérte a cél­ját. — Arra mindenképpen jó volt az egyhetes gyakorlás, hogy megismerhettem a játé­kosokat: technikailag hogyan állnak, és milyen munkavég­zésre alkalmasak. A csapat- építés szempontjából értékes információkat szereztem. Sajnos a posztonkénti meg­osztás nem a legszerencsé­sebb. Átmeneti állapotban van a válogatott, hiányzik a csapat egysége, ami elsősor­ban a támadásoknál mutat­kozott meg. Sokat kell még dolgoznunk, és az idő rövid, hiszen kilenc hónap múlva itt a világbajnokság — így Csík János. A jövő hét közepétől pe­dig kezdődik a jugoszláviai As első akadályt a jövő héten veszi válogatottunk a ju­goszláviai tornán. Csütörtök délelőtt a záróedzés«» a bujto- si sportcsarnokban: egy kisebb akadályt vesznek a játéko­sok: háttal Iváncsik, vele szemben Felföldi, mögötte Csicsai oldalt Csík János vezető edző. (A többiek a konditeremben). Suri felv. nagy nemzetközi torna, ame­lyen ellenfeleik lesznek a ju- goszlávok, a szovjetek, a svédek, azaz igazi nagy erő­próba vár az új válogatottra. Az utazókeretet a nyíregy­házi felkészülés résztvevői adják (ott lesz Marosi és Adorján is) hozzájuk csatla­kozik még remélhetőleg a sé­rülés miatt hiányzó beállós Sibalin és a juniorokkal olasz túrán játszó kapus, Szatmári. Csík véleménye szerint a ju­goszláv torna után már min­denképpen tisztábban fog látni, hiszen azzal zárul majd le a közös munka első szaka­sza. A feladat nagy lesz, hi­szen a világ élvonalába tar­tozó csapatokkal kell meg­mérkőzniük. — Nem a helyezésen lesz a lényeg, hanem azon, hogy a nagy csapatok ne verjenek ripityára. A jelenlegi viszo­nyokat tekintve a jugoszláv és szovjet csapat is tíz góllal jobb nálunk, ha ennél kisebb különbséggel kapunk ki tő­lük, az már jó eredmény lesz. A torna mindenképpen alkal­mas arra, hogy a csapat mo­rálisan és pszichésen összeko- vácsólódjon, még ha várha­tók is a vereségek. Aztán búcsúzóul még meg­jegyezte: nagyon jól érezték magukat megyénkben, csak segítőkész emberekkel talál­koztak. Mi pedig abban bí­zunk, hogy a csapat ezt majd sikeres világbajnoki szerep­léssel hálálja meg. Mán László Atlétikai df Alt olimpia Hat szabolcsi aranyérem A hagyományoknak megfele­lően szerepeltek megyénk fi­ataljai a hét végén Tatán rende­zett atlétikai diákolimpia orszá­gos döntőjén. A szabolcsiak hat bajnoki címet szereztek, emel­lett hat ezüstérmet és öt bronz­érmet vehettek át. A fiúknál és a lányoknál egyaránt a nyíregy­házi vasvári gimnázium nyerte a pontversenyt, igy az összesí­tésben immár tizenegyedik alka­lommal voltak a legjobbak. Eredmények, fiúk, V. korcso­port, 100 m: 3. Szikora Zsolt (Kis- várda, Bessenyei), 200 m: 1. Szi­kora Zsolt, 800 m: 2. Lipták At­tila (Vasvári), 110 gát: 2. Tég- lási József (Vasvári). IV. kcs., 3000 m: 2. Vágner István (Nyír­egyháza, Kölcsey), 110 gát: 3. Virányi László (Vasvári). Leá­nyok, V. kcs., 200 m: 1. Foga- rassy Katalin (Vasvári), 100 gát: 3. Bácskai Éva (Vasvári), ma­gas: 3. Bácskai Éva. Diszkosz: 2. Vészeli Mária (Vasvári). IV. kcs., 200 m: 3. Ruzsinszki Valé­ria (Vasvári), 400 m: 2. vida Erika (Vasvári). Csapatszámok, leány 4X100: 1. Vasvári (Vágner, Piószeghy, Ru­zsinszki, Fogarassy), 4X400: 1. Vasvári (Kovács Gy., Recska, Vida, Fogarassy), diszkosz: 4. Tiszalök, Teleki. Fiúk, 4X100: 2. Bessenyei (Takács, ülés, Stefán, Szikora), 4X1500: l. Vasvári (Ur- bán, Kelemen, Lipták, Vadas), 110 gát: 1. Vasvári (Virányi, Szé­les, Szilágyi, Katona, Lipcsei). Távol: 2. Vasvári (Széles, Kato­na, Szilágyi, Lipcsei, Radványi). Az összesített pontverseny végeredménye: 1. Vasvári 66, 2. Győri Bercsényi 38, 3. Pécsi Komarov 35 ponttal. (Ötvenöt iskola versenyzői indultak a döntőn.) Labdarúgó-bajnokságok Ifjúságiak, megyei I. osztály: Nagyhalász—Varsánygyüre 5:0, Kemecse—Mátészalka 0:3, Nagy-, eosed—Nyh. Volán 0:0, Fehér- gyanmat—Tuzsér 5:0, Nagy kalló— Máriapócs 2:0, Levelek—Baktaló- rántháza 0:0, Nyírbátor—Tiszalök 4:1, Záhony—Kótaj 5:0. Az élcso­port állása: 1. Nyh. Volán 47, 2. Nyírbátor 43, 3. Nagyhalász 41 ponttal. II. osztály: Nyírtass—Tisza­.saalka 10:0, Kocsord—Tyúkod 1:2, Csenger—Ibrány 4:0, Vásárosna- inény—Ajak 1:0, Nyírkárász— Encsenes 2:2, Sényő—Dombrád 3:0, Oj fehértó—Gyulaháza 7:0, Mándok—Öpályi 0:1. Az állás: 1. Üjfehértó, 2. V ásárosnatnén y 48—48, 3. Öpályi 38. Felnőttek, városkörzeti bajnok­ságok, Nyíregyháza, I. osztály: Oros—Nyírkércs 2:3, Búj—Nyír­telek 2:0, Biri—Demecser 4:0, Gávavencsellő—Nagycserkesz 3:2, Tiszabercel—Mg. Főiskola 0:1, Apagy—Nyiribrony 0:6. Kálmán- háza—Nyírpazony 3:2. Tiszatelek —Napkor félbeszakadt. Az állás: 1. Nyiribrony 44, 2. Napkor 42, 3. Demecser, 4. Oros 36—36. II. osztály: Hardware SC—Vas- megyer 3:0, Érpatak—Tiszanagy- falu 3:1. Tiszadada—Nyírjákó 1:0, Tiszadob—Geszteréd 3:1. Nyírtu­ra—Nyírtét 3:1, Bököny—Tisza- eszlár 4:0, Bashalom—Ramocsa- háza 3:0. Az állás: 1. Érpatak 40, 2. Tiszadob 36, 3. Tiszanagyfa- lu 33. Nyírbátor: Terem—Nyírbéltek 1:7, Szakoly—Öfehértó 4:1, Nyír- vasvári— Nyírgyulaj 3:1, Bal­kány—Piricse 8:0, Kállósemjén— Penészlek 2:3, Nyírlugos—Nyír­bogát 2:1. Az állás: 1. Balkány, 2. Nyírbéltek 34—34. 3. Nyírbogát 31. Fehérgyarmat, I. osztály: Tisz­taberek— Szatmárcseke 4:1. Jánk- majtis—Tunyogmatolcs 3:2. Pa- nyola—Kisar 3:0, Szamossályi— Tiszakóród 2:3, Vámosoroszi— Nábrád 3:0. Gacsály—Penyige5:l’. Az állás: 1. Tunyogmatolcs 31, 2. Panyola 26, 3. Tisztaberek 25. II. osztály: Csegöid—Méhtelek 0:4, Milota—Rozsály 6:3, Cégény- dányád—Túrricse 5:4, Kölese— Nagyszekeres 4:4, Palád SE—Sza- mosújlak 2:9, Nagyar—Tiszabecs 8:1. Az állás: 1. Túrricse 42. 2. Csegöid 32. 3. Szamosújlak 27. A CSEHSZLOVÁK Sportorvos Társaság Iglón megkezdte évi kongresszusát. A tanácskozás el­ső napján — diploma átadása mellett. — a társaság tiszteletbeli tagjává választották dr. Frenkl Róbert egyetemi tanárt, a Ma­gyar Sportorvos Társaság elnör két, a Testnevelési Főiskola or­vosi tanszékének vezetőjét, aki ,,A májműködés alkalmazkodása, az edzett máj” címmel előadást tartott a kongresszuson. Johnson nem adta fel NYÍREGYHÁZI RADIÖ 17.00— 18,00: Jó hétvégét! Kul­turális és sportprogramaiánlat. Szerkesztő: Váradi József. SZOMBAT 8.00— 10,00: Hétvégi teríték ze­nével. Szerkesztő: Várkonyi Zsuzsa. MAGYAR TV 9,35: Képújság. — 9.40: Tévé­torna. — 9.45: Kaliforna és la­kói. Amerikai ismeretterjesztő film — ism. — 10,20: Az iszlám öröksége. Amerikai dokumen­tumfilm. — 10.50: Kövek ura. Kazah mesefilm. — 11.55: Kép­újság. — 12,00: Tenisz, francia nemzetközi bajnokság. Férfi elődöntők. Közvetítés Párizsból. — 16.40: Hírek. — 16.45: Kéz­művesség. Csehszlovák doku­mentumfilm. — 17,00—19.00: Péntek délután. — 17.00: Év­gyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — Kb. 17,30: Téka. Közhasznú információk. — 17.40: Riport­film. — 17,55: Reklám. — Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgálta­tó műsor. — 19.00: Műsoraján­lat. — 19,10: Esti mese. Cirmi és Csurmi meg a gólya. Román rajzfilm. — 19,20: Reklám. — 19,25: Közlemények. Műsoraján­lat. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20,05: Semmelweis Ignácz — az nyák megmentője. Tévéfilm. II/l. rész. — 21.05: Reklám. — 21,10: Menedékjog, Dokumentumfilm. III/l. rész FF. — 0,50: Hírek. TV2 Sugár Ágnessel és Dombóvári Gáborral 17,00: Képújság. — 17.15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok. — Időjárás. — Zene. — Tévétorna. — 17.45: Kérdezz-felelek. Egii János műsora. — 18,00: Tele­sport. — 18.25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajz­filmsorozat. William Hanna és Joseph Barbera-produkdó. — 1. Babacica, 2. Macska a mennyben, 3. Kutyabajok. — 18.48: TV2. — 19,00: 9/Br Kana­dai tévéfilm — ism. — 20,35: TV2. Benne: A hét műtárgya. Ország Lili: Nő fal előtt. (Ist­ván Király Múzeum. Székesfe­hérvár) — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV2. — 21,30: Tenisz, francia nemzetközi bajnokság. Férfi elődöntők — folytatás. Közvetítés Párizsból, felvétel­ről. — Kb. 22,30: TV2. — Nap- zárta. SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek. — 7,00: Gyermekműsor. — 9,30: Játékos show. — 11,00: Sullivanék. — 11,30: Sky-krónika. — 12,30: Gond-fórum. — 13,00: Egy má­sik világ. — 13,55: Landscape Channel. — 14.50: Változó vi­lág. — 15,45: Szeretni. — 16,15: The Lucy Show. Vígjátéksoro­zat. — 16,45: Pindurkák. Rajz­filmsorozat. — 18,00: Filmek. — 1,30: Landscape Channel. SUPER CHANNEL 7,00: Hírmagazin. — 8,00: Egy­veleg. — 15.30: A brit rockze­nei élet hírei. — 16.30: Forró­drót. — 18,30: Slágerlista-kör­kép. — 19,30: Richard Diamond. Bűnügyi sorozat. — 20.00: Tu­ristamagazin. — 20,25: Holly­wood belülről. — 20,50: Körkép a brit zenei klubéletről. — 21,45: Világhíradó. — 22,00: Koncertkülönlegességek. — 24,00: Egyveleg. TVS 16,10: Roland-Garros tenisz­verseny. — 19,30: Csillogó papi­ros. — 20,00: Hegymászók ma­gazinja. — 20.30: Az új maszáj harcosok. — 21,35: Kerevet. In­terjú Madeleine Renaud szí­nésznővel. — 22,00: Tv-híradó. — 22.35: Kulturális magazin. — 23.00: Sport és szabadidő. — 24,00: Vendégségben Frednél. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,30: Műsor- ismertetés. — 6.35: Dokumen­tumfilmek. — 7.35: Koncert. — 9,00: Hírek. — 9,05: Filmelőze­tes. — 13.30: Hírek. — 13,42: Dokumentumfilm. — 14.10: Üj- raolvasva Lenint. — 14.55: Vi­dám startok. — 15,40: Ralzfi'm. — 15,50: Portugália nemzeti ün­nepe elé. — 16.45: Világhíradó. — 17,00: Interszignál. — 17,30: Találkozás Rolan Bikov film­rendezővel. — 19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfé­nyében. — 19,50: Puskin és ko­ra. — 20,35: Nosztalgia. — 20.55: Nézőpont. — 22,00: Az esküvő a vétkes (film). — 23.20: Hírek.— 23,25: Jevgenyij Nyesztyerenko énekel. — 0,25: Koncertfilm. SZLOVÁK TV—1. 9,20: A napocska. — 9,40: Portréfilm. — 9,55: Szórakozta­tó vetélkedő. — 10,35: Kék fény (ism.). — 11.15: Egy család tör­ténete (ism.). — 15,10: A tudo­mányról és a technikáról. — 15,55: Nemzetközi publicisztikai műsor. — 16.35: Az éveket nem lehet megállítani ... — 17.15: A prágai tévéfesztiválról. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Mezőgazda- sági magazin. — 19,30: Híradó. — 20.00: Dokumentumfilm. — 20,30: Drage expedíciója (angol tévéfilm). — 22,10: A prágai té­véfesztivál krónikája. — 22.20: Show expressz (James Last ze­nés műsora). — 22,50: Fekete harisnya (cseh film). SZLOVÁK TV—2. 16.10: Orosz nyelvtanfolyam. — 16.30: Publicisztikai műsor. — 16,50: A nap percei. — 17.00: Fiatalok tévéklubja. — 18,10: Fiatalok zenés műsora. — 18,50: Nemzetközi kerékpárosversenv. — 19,00: Torna. — 19.10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,05: A pozsonyi lyra 1989. (helyszí­ni közvetítés). — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhiradó. — 22.15: A prágai tévéfesztivál műsorá­ból. 9., péntek 19,00: A MI KIS VAROSUNK. Hevesi—Tamási. Sóstói kultúrpark 9-én 20 óra: OSSIAN-koncert. A szöuli olimpián doppingvét­ség miatt aranyérmétől megfosz­tott és két évre a versenyzéstől eltiltott kanadai rövidtávfutó. ■ Ben Johnson a napokban Milá­nóban járt, ahol interjút adott az olasz televíziónak. Az atléta el­mondta, hogy a szigorú határo­zatok ellenére sem mondott le a visszatérés lehetőségéről, és to­vábbra is teljes erővel készül az 1992. évi barcelonai olimpiai já­tékokra. — Minden álmom, hogy újra a futópályán találkozhassak nagy ellenfelemmel, az amerikai Cári Lewis-szal — jelentette ki John­son. — Súlyom és formám a régi. hiszen ugyanúgy készülök, mint eltiltásom előtt. Azokat, akikkel együtt gyakorolok, rendszeresen legyőzöm, s 60 méteren legutóbb világszinten is igen jó időered­ményt értem el. Mostanában per­sze több a szabadidőm, amit ze­nehallgatással töltök, de szívesen járok moziba és szenvedélyes au- tdf vagyok. Figyelemmel köve­tem az atlétikai eseményeket, főleg a sprinterek teljesítmé­nyeit. Johnson abban reménykedik, hogy bár hazájában is eltiltották, talán a jövő év szeptemberében újra rajthoz állhat. A rövidtáv­futót a közeljövőben a torontói vizsgálóbizottság kihallgatja a doppingügyben. II Ketet­ffiagyarország is jéíIM 'min——in■iihiiumiw 1rwmi ni—« ....... ...... . Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­tacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Tele­fon: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Ma­gyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítők­nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIH., Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónap­ra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyír­ségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058 1989. június 9., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom