Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-27 / 149. szám

s Kelet-Magyarorixág 1989. június 27. A helyosztó következik Vasárnap ar NTVSSC—MTK-VM találkozón a képen lát­ható Krocskó Józset (balról) és a magyar ranglista máso­dikja. Lányi András került egymással szembe. Ezúttal Lá­nyi bizonyult jobbnak, két játszmában nyert, (suri) Németh: „Halálfélelmem volt...” Tenisz A vasárnap Nyíregyházám le- í átszőtt NYVSSC—MTK-VM csa­péi tbajnoki találkozóval befeje­ződött a tenisz NB I. férfi fel­nőtt csoportküzdelem. Eldőlt, hogy a huszonkétszeres bajnok MTK-VM ezúttal is legjobbnak bizonyult, mögötte a BSE. az NYVSSC és a Bp. Honvéd együt­tese végzett. Folytatás szeptem­berben lesz. amikor a két cső- port azonos helyezettje a hely­osztókat vívja. Mivel az NYVSSC együttese a csoport harmadik helyén végzett. így a bajnokság felső ága 5—6. helyért játszhat a Bp. Spartacus vagy az Építők SC gárdájával. „A” csoport 1 MTK-VM 3 3 — 20- 7 6 2. BSE 3 2 1 1S-11 4 3. NYySSC 3 12 14-13 2 4. Bp. Honvéd 3 — 3 4-23 — Irány Olaszország! A kék-fe­hérek elleni mérkőzés után olasz­országi meghívásnak tett eleget az NYVSSC férfi csapata. Az itá­liai Terr am óba utaztak, ahol 8 napot töltenek, közben mérkőzé­seket vívnak a helybeliek jó ké­pességű gárdájával. Nem mindennapi körülmények között ért véget vasárnap este a Szeged—Vasas (0:1) labdarugó osztályozó. Az utolsó percben limeshez jutott a fővárosi csapat. Szabadi belőtte a büntetőt. Kö­zépkezdésre nem is volt idő. a piros-kék együttes meghosszab­bította NB l-es „tagságát”. Hétfő délelőtt szemtanúk szá­moltak be arról, hogy Németh Lajos valójában le sem fújta a mérkőzést, mert egyszerűen nem volt rá lehetősége. Miután ugya­nis Szabadi bevette a szegedi há­lót, elszabadultak az indulatok. Százak rohantak a pályára, és valóságos „hajtóvadászat” kez­dődött. Ennek célpontja a játék­vezetői hármas és a Vasas együt­tese volt. Valóban félbeszakadtnak te­kinthető az osztályozó? — kér­dezte hétfőn Németh Lajostól békéscsabai munkahelyén az MTI munkatársa. — Szó sincs róla — hangzott a válasz. — Szabadi gólja után hármat sípoltam, középkezdésre nem volt. nem lehetett idő. Gondolta volna, hogy ilyen nehéz 90 perc elé néz? — Manapság egyre nehezebb a játékvezetés. Amikor értesültem róla, hogy nekem kell Szegedre utaznom, valamivel szaporábban vert a szívem. mint máskor. Nagy Miklós, a játékvezetői bi­zottság vezetője ugyan felhí­vott. és intett arra: vigyázzak, mert zaklatott hangulat ural­kodhat Szegeden. Én levittem a családomat is a mérkőzésre, a feleségem és a kislányom is ott volt. A kocsit — talán előre megérezterri, mi fog történni?! — nem a sporttelep környékén hagytam. Nagy szerencse. Amikor a nézők üldözni kezd­ték önöket, mire gondoltak? — Mire“ gondolhat ilyenkor az ember? Menti a bőrét. Villám­gyorsan rohantunk az öltözőbe Szilágyi Sándor partjelző kollé­gám nem volt elég gyors. Ala­posan megrúgták, védekezésre kényszerült. Az igazsághoz és’ teljességhez hozzátartozik Genzwein Ferenc, a Vasas szak­osztályvezetője 15 perccel a kez­dés előtt hivatalosan bejelentette: a bemelegítés közben Komjátit, a vendégek játékosát egy ittas egyén megrúgta. Ö nem törlesz­tett. A kezdés előtt kérdeztem Komjótitól: minden rendben? Azt válaszolta, oda se neki . . . 13 plusz egy találatos szelvény 610 darab, nyereményük egyen­ként 6749 forint. 13 találatos szel­vény 2172 darab, nyereményük egyenként 2678 forint. 12 talála­tos szelvény 33 1 62 darab, nyere­ményük egyenként 15>0 forint. 11 találatos szelvény 175 715 darab, nyereményük egyenként 71 fo­rint. A lö találatosok nyereménye nem éri el a 20 forintot, ezért a 11-esek között osztották szét. A közölt adatok nem véglege­sek, a szelvények ellenőrzése még tart. Utánpótlás OB Atlétika Már lapunk hétfői számában beszámoltunk arról, hogy a Nép­stadionban zajlott atlétikai után­pótlás OB-n Molnár Tamás 5 bajnoki címet szerzett. Nos. az NYVSSC válogatott versenyzőjén kívül néhány klubtársa dobogós helyezést ért el. Eredmények. Férfiak. 100,m: l. Molnár Ta­más (NYVSSC. edzője: Molnár István) 10,41. 200 m: 1. Molnár 20.88. ... 3. Bekecs 21.60. 400 m: Ifisták nyerték i megyei kajiokságet Nem lesz NB II. A NYVSSC ifjúsági együttese nyerte az idén a megyei férfi röplabda bajnokságot. A nyír­egyháziak a huszonnégy mér­kőzésből mindössze kettőt veszí­tettek el, így biztosan végeztek az élen. Mint bajnokcsapat, ősz­től az NB II-ben játszhatnának. Az együttes tagjai az NB I-es junior bajnokságban is pályára léptek. a megyei találkozók ezen kívül plusz játéklehetőséget, jelentetlek, és végül sikert ered­ményeztek. — Jó lenne megpróbálni az NB Il-ót. ami gazdasági, szakmai és pedagógiai szempontból egyarárt jobban szolgálná a srácok fejlő­déséi mint egy félfordulós juni­orbajnokság — vélekedik a fel­jebb kerülésről Járosi János ed­ző. — Nem volt könnyű a döntés, végül amellett voksolt a szak­osztály vezetése, hogy nem Romantikus folyónknak, a Ti­szának ilyenkor nyáron aligha kell különösebb cégér. Nincs kel­lemesebb kikapcsolódás, mint vízre szállni, s hajóval, ladik­kal égigevezni rajta, menni fél országon át. Az idén 22. alkalommal rende­zi mog a nemzetközi Tisza-túrát a Szabolcs-Szatmár megyei ter­mészetbarát bizottság. Ezúttal Tivadarból vág neki a mezőny az 500 kilométeres vízi útnak. A túra megnyitóját július 22-én, szombaton 19 órakor tartják a tivadari Tisza-hídnál, s a részt­vevők augusztus 11-én érkeznek a szegedi célba. Bár a nevezési határidő csak július 1-je, de ez ideig több szá­zan jelezték részvételüket. A külföldiek mellett természetesen magyarok is „csorognak” majd a Tiszán. A hagyományoknak megfelelően a hivatalos rajt után. július 23-án előbb úgyne­vezett összeszoktató túrára kerül 1. Molnár 46,55. 4x100 m: 1. NYV­SSC (Görög. Bertók. Bekecs. Molnár) 41.21. 4x400 m: 1. NYV­SSC (Bertók. Görög. Bekecs Molnár) 3:12.56. Nők. 400 m: 2. Mádai 56.00. ma­gas: 3. Viroszt 170. A napokban Nyíregyházára iga­zolt válogatott atlétanő. Malo- vecz Zsuzsa első lett a St. Do- nis-ben rendezett L’Humanité nemzetközi versenyen. Malovecz. az olimpiai ötödik helyezett Renk előtt vívta ki a győzelmet. Gerely: 1. Malovecz Zsuzsa 60,32. 2. Renk (NDK-beli) 60.02. Labdarűgó­osztályozé Vasárnap elkezdődött a vá­roskörzeti labdarúgó bajnok- csapatok osztályozója a megyei II. osztályba való jutásért. Az első fordulóban vendéggyőzel­mek születtek. Vaja. Kékese és Napkor csapata nagy lépést tett a feljutásért. Eredmények. Tuny ogmatolcs—Napkor 0:3 (0:2), Vásárosnaményi Tsz SE —Kékese 1:3 (1:1). Balkány—Va­ja 2:3 (1:2). A visszavágók ideje: július 2- án 16.30-kor. Kispadon A kispadon általában ül az ember, persze, van amikor nem. Nem is tudom, mi a jó: ül­ni vagy... A kispadon se- hogysem jó. Ez a hely, ahol pillanatok alatt éveket öregszik az edző. Itt soha­sem tudni, mire lehel szá­mítani. Repül az átok, szét­nyílik a jöld, az angyalo­kat ördögnek látni és for­dítva, « szél iránya percen­ként változik, a nap is csak a mi szemünkbe tűz. A kispad vesztőhely, ahonnan nem lehet győztesen távoz­ni. Itt nincs kegyelem, bűn- bocsánat, halvány vigasz, csak ezerféle grimasz — keskeny idegpályák széle­sednek országutakká, a vér bolondul kergetődzik agyadban, a gondolat me­nekül, te is menekülnél ha hagynák. Körbefutnád a pályát, világgá ordítanád, hogy mindenütt jó, csak a kispadon nem! Itt soha­sem múlik az idő, itt rette­netesen múlik az idő. Örö­kösen vársz, remélsz, elhi­szed, nem hiszed, felfogod, nem fogod __ s általában megkapod, amit úgy tudsz: hogy az edző szép lehet, de okos soha, A kispadon általában ül az edző, persze van amikor felpattan és villámokat szór a szeme, ezt tudják ők is odabent. Akiket az iste­nek el akarnak veszejteni, a kispadra ültetik. A kis- padhoz udvari kísérettel érkezik az ember és magá­nyosan távozik. A kispad létra, amelyre könnyű fel­mászni, de lejönni csak ej­tőernyős módon, zuhanva lehet. A kispad trón, ahol a király csak szolga. A kispadon általában ülni kell. Nem is tudom mi le­het a jobb: ülni vagy... A kispadon sehogyan sem jó. Nem rúgják be. . . Hát mi­ért nem rúgják be. .. Az edző éveket öregszik, s nincs ebben semmi ember­telenség. Az edző — amíg edző — a kispad rabja ma­rad. Rúgjátok már be... Bíztatni kell őket. Be nem és nem! Hát mit ígérjek nekik? K. Gy. Volt már hasonló „üldözőver­seny” szenvedő részese? — Még nem. Halálfélelmem volt. Úgy hiszem, a szegedi ren­dezés messze maradt az elvárttól, legfeljebb ha tizenkét rendőr vi­gyázott a rendre a kijárónál és az öltözők környékén. Én csak egy URH-kocsi segítségével tud­tam éjjel negyed tizenkettőkor elhagyni a stadiont. Áldom az előrelátásomat, hogy a kocsimat a városban hagytam, mert nem úszta volna meg a tömeghar­cot ... A Vasas busza az én tá­vozásomkor még ott vesztegelt. A fővárosiak nem tudtak elin­dulni, annyira megrongálták a járművet. Sorsolás: szerdán és csütörtökön Már az elmúlt héten ismertté vált. hogy a labdarúgó NB I.réa NB II. sorsolását szerdán és csütörtökön végzik, el az MLSZ- ben. Hétfőn kiderült: nemcsak sorsolnak, de az első és másod- osztályú klubok ligái tó1 ülésez­nek. A teljes műsor léhát tgy fest a két napon: Szerda. 10 óra: — az NB I-es csapatok ligaértekezlete. — az MLSZ és a liga közösen véglege­síti a különböző . korosztályos válogatottak hazai és neirrizetkö- zi versenyprogramját az 1989/90- es idényre. — az NB I. "sorsolá­sa, — az átigazolások réndjének pontosítása. Csütörtök. 10,30 óra;' tt qz NB II. Keleti és Nyugati csoportjá­ban meghatározzák, melyik fel­jutó hová nyer besorolást. — az NB Il-es liga • értekezlete. — az NB II két csoportjának sorsolása. Az NYVSSC négy ifiváloga­tott roplabdázója, kikre már a felnőtt csapatnál is számít­hatnak, balról: Mondi Tamás, Bugyi József, Zajácz András és Izsai József. veszünk részt az NB II-ben. Ügy vélem az NB I-es együttes minél eredményesebb szereplését kell, hogy szolgálja az utánpótlásne­velés, ezért a négy ifjúsági vá­logatottat már az idén szeretnénk beépíteni a csapatba. A szakmai szempontok mellett anyagi meg­fontolások is vezettek bennün­ket, egyébként nem volt rossz az elképzelés, több játéklehetőség­hez jutottak volna a fiúk, igaz erre nem ez lett volna az egyet­len megoldás — így Kosztyik József, a szakosztály vezetője. sor. A résztvevők délelőtt száll­nak vízre, Szatmárésekéiig evez­nek, ahol ellátogatnak Kölcsey Ferenc síremlékéhez és a kopja- fás temetőbe, majd a rövid „víz- kóstolást” követően még aznap visszatérnek Tivadarba. Az igazi rajt július 24-én lesz, és a Bereg-vidék fővárosáig, Vá- sárosnaményig eveznek majd a túrázók. Az első napi táv 32 ki­lométer. Aztán Benk. Tuzsér, Tiszatelek és Tokaj következik. Július 28-án. köt ki a me­zőny a borvidék fővárosában, ahol egy napi pihenőt tart. A vállalkozó kedvűek csónakba ül­hetnek, s a Bodrogon felevezhet­nek Sárospatakig. Tokajból jú­lius 30-án reggel indul a karaván és a tiszalöki vízieröműnél zsili­pen keresztül evez tovább Tisza- dadáig. Egyébként még egy zsi- lipezés vár a mezőnyre: augusz­tus 3-án a kisikörei erőműnél Szolnokon augusztus 5-én, Csongrádon pedig 9-én kötnek ki a túrázók. NYÍREGYHÁZI R 4.DIÓ 17.00—18,30: Közéleti kalei­doszkóp. A hallgatókkal együtt szerkeszti: Matyasovszki Edit. MAGYAR TV 1 8.05: Tévétorna nyugdíjasok­nak — 8.10: Brahms—Bernstein- ciklus. NSZK-filmsorozat. VII/ 7. rész: Tragikus nyitány (d- moll). Op. 81.. Kettős verseny (a-moll). Op. 102. (ism.) —9.10: Panoráma. Világpolitika perc­ről percre (ism.) — 9.55: Az Országházból jelentjük. Tudó­sítás az- Országgyűlés üléssza­káról — 16,30: Hírek — 16,35: Pannon krónika. Dél-dunántúli hírek, események, információk — 16.45: Nachrichten — hírek német nyelven — 16.50: Ecra- nul nostru — román nyelvű nemzetiségi magazin — 17,20: RTV Közönségszolgálat — 17.25: Szám-adás. Gazdasági negyed­óra — 17,40: Reklám — 17.45: A kegyelmes úr szárnysegédje FF Szovjet tévéfilmsorozat V/4. rész (ism.) — 19,00: Reklám — 19,05: Műsorajánlat — 19.10: Esti mese. Mirr-Murr. A fütty- ember. Magyar bábfilm —19.20: Reklám — 19,25: Közlemények, műsoraiánlat — 19.30: Híradó — 20,00: Az Országházból jelent­jük. . . összefoglaló az Ország- gyűlés mai napjáról — 20,40: Reklám — 20.45: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. XI 10. rész: Gyerek, gyerek, gyerek — 21,30: Reklám — 21,35: Stúdió :89. A Televízió kulturális he­tilapja — 22.20: Az animáció mesterei. Angol dókumentum- film-sorozat — Olaszország — 22,50: Híradó 3. 1989. június 27. Kedd TV Í Radván.yi Dorottyával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság — 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene — Tévétorna — Teledoktor — Orvosi taná­csok — Neurológia — 17.45: Tor­pedó. Telefonos játék — 18.00: Telesport — 18,25: Gyerekek­nek! Alvin és a mókusok. Amerikai rajzfilmsorozat: 1. Tv-sztárok. — 2. A tengeri út — 18.49: TV 2 — 19.00: Bocsá­nat, itt vernek? Lengyel bűn­ügyi film — 20,21: TV 2 Ben­ne: Van öt perce? Schütz: 100. zsoltár — 21.00: Híradó 2. — 21,20: TV 2 — 21,30: Meghök­kentő mesék. Angol tévéfilm­sorozat. Művészi kasszafúrás (ism.) — 21.57: TV 2 — 22.00: Gondolkodó. A Televízió tudo­mányos folyóirata — Kb. 22,45: TV 2. Napzárta SZOVJET TV 4,30: 120 perc — 6.30: Műsor- ismertetés — 7.05: Orosz nép­dalok — 7,35: Csehov színháza — 9,45: Sz. Rudnyev gitározik — 10.05: Labirintus (dokumen­tumfilm) — 13,30: Műsorismer­tetés — 13,35: Chopin-művek — 14.05: Falusi horizontok — 14.40: Gyermek dalverseny Bologná­ban — 15.45: Litvánia moszkvai szemmel — 16.45: Világhíradó — 17.00: Hatalmat a szovjeteknek! — 17.30: Suskin és Tarkovszkij első filmjeiből — 19,00: Híradó — 19.40: Ahmatova emlékezete — 21,20: Világhíradó — 21.30: Ünnep előtt (dokumentumfilm) — 22,00: Nyizami (film. 2. rész) — 23.05: Hírek — 23.10: Sport­műsor — 23.40: Rafaella Cárrá énekel — 0.31: Tangó, tangó, tangó SZLOVÁK TV 1. műsor: 9.25: Tévéjáték (ism.) — 10.40: Sportvisszhan­gok (ism.) — 11,45: Tévébörze — 16.35: Objektív (magazin) — 17.15: A Föld, az ismeretlen bolygó (sorozat) — 17.45: Idény előtt (tanácsok motorosoknak) — 18.20: Esti mese — 18.30: Távlatok (magazin) — 19.30: Híradó — 20,00: Váltságdíj (ír tévéfilmsorozat) — 20,55: Doku­mentumsorozat (ff.) — 21.25: Dokumentumfilm a Fidzsi-szi- getekről — 22.10: Koncert (ko­moly zene) 2. műsor: 16.00: Kaleidoszkóp — 16,45: A nap percei — 16.55: Az Incheba filmfesztivál műso­rából — 17.50: Koncert gyere­keknek — 18,40: Megyei maga­zinok — 19.00: Torna — 19.13: Esti mese — 19,30: . Híradó — 20,00: Fiatalok tévéklubja — 21,30: Híradó — 22.00: Világhír­adó — 22.15: Fehér rózsa . (NSZK-film) SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek — 7.00: Gyermekműsor — 9.30: Játékos show-műsor — 11.00: Sulliva­nék — 11.30: Skv-krónika — 12.30: Gondfórum — 13.00: Egy másik világ — 13.55: Landscape Channel — 14.50: Változó világ — 15.45: Szeretni — 16.15: Víg­játéksorozat — 16.45: Pindur­kák — 17.00: Visszaszámlálás — 18.00: Filmek SUPER CHANNEL 7,00: Hírek — 8.00: Egyveleg — 15,30: Nino Firetto zenés mű­sora — 16,30: Forró drót — 18,30: Könnyűzenei koncertek — 19,30: Bűnügyi sorozat — 20.00: Biliárd — 21,45: Világhíradó — 22.00: Amerikai profi kosárlab­da — 00.00: Egyveleg TV—5 16.00: Hírek — 16.10: A süte­ménykihordónő — 16.30: Vidéki ízek — 16.45: Pihenőidő — 17,30: Számok és betűk — 18,0C: Rockfilm — 19,40: Csillogó pa­piros — 20,00: Te jó ég, kedd van! — 21,30: Esély a daloknak — 22.00: Tv-híradó — 22,35: Filmklub — 00,00: Cinéma. Ci- némas || Kelet­magyarorszás Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­tacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Tele­fon: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Ma­gyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítők- nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónap­ra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyír­ségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058 22. Tisza-túro

Next

/
Oldalképek
Tartalom