Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-22 / 145. szám

1989. június 22. Kelet-Magyarország 5 •Szavazás — műsoron kívül Egészen váratlan dolog történt a Nyíregyházi Vá­rosi Tanács legutóbbi ülé­sén, ami nem szerepelt a programban. Tudjuk, a megyei váro­si rang elnyerése egyúttal a tanács átszervezését is jelentette. A három ta­nácselnök-helyettesből csupán egy „maradt". Igen ám, csakhogy Baja Ferencet kulturális és egészségügyi helyettesnek választották meg annak idején, s most a válto­zással általános polgár­mester-helyettesi teendő­ket kell ellátnia. Úgy érezte, nem kor­rekt, ha egyszerűen el­foglalja a tisztséggel já­ró széket, felállt hát, és szavazásra bocsátotta a kérdést. A kissé megle­pett tanácstagok nem tudták mire vélni a dol­got, többen mosolyogtak. De azért egyszerre nyúj­tották magasba kezüket. (cs. k.) ÉRDEKVÉDELEM ÉS PRESZTÍZS Orvosi Kamara alakul A HUNNIACOOP IS. La­punk tegnapi' számában kö­zöltük, mely intézmények, vállalatok, termelőszövetke­zetek ajánlottak fel közön­ség-, illetve nívódíjakat a Móricz Zsigmond Színház művészei számára. Ebből saj­nálatos módon kimaradt a kisvárdai HUNNIACOOP ne­ve, és a gyárban természete­sen tudni szeretnék, mi tör­tént a felajánlott összeggel? A szervező iroda tájékoztató­ja: Simor Ottó — természete­sen nagy örömmel átvette a nívódíjat. .."1 ,! ■ KÖZMŰVESÍTÉS TAR- PÁN. Június 30-ra ígérik a NYlRTERV szakemberei, hogy elkészítik Tarpa szenny­vízhálózatának építési tervét és ezt követően hozzálátnak a SZAVICSAV dolgozói a ki­vitelezési munkálatokhoz. Először a tisztítóművet építik meg, még ebben az évben a Kölcsey út végén és ezzel párhuzamosan elkezdődik a gerincvezeték fektetése is. HARMINCKÉT LAKÁST adott át a nyíregyházi LAK- SZÖV az idén a Kert köz­ben, a Korányi úton és a Váci utcában. Jövő tavaszig még húsz lakás az Árpád, nyolc pedig a László utcában készül el, s megkezdik újabb hatvan építésének előkészí­tését a Honvéd utca térségé­ben. FÉLÁRON a nemzetközi countryfeszitiválra. Június 24-én délelőtt 10-től este 10- ig nagyszabású fesztivált rendeznek Budapesten, a Do­bi István úti lóversenypá­lyán. A MÁV a várható nagy érdeklődésre tekintettel 50 százalékos menetjegykedvez­ményt ad a vidékről érke­zőknek. A HAJDÜ MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvesz: ács. állványozó, kőműves, aszta­los. vasbetonszereld, víz-, sáz-, fűtésszerelő szakmunkásokat. Munkásszálló, étkezés biztosítva Jelentkezés: a munkaerő-gazdál­kodáson. Debrecen, Kálvin tét II. (Db. 173388) Az orvosok is szorulhatnak védelemre? Bizony nem is olyan ritkán, mint gondol­nánk. Épp ezért fogadta magy várakozás és öröm az Országos Orvosi Kamara megalakulásának hírét. Leg­fontosabb célja az orvosok szakmai, etikai, gazdasági, valamint szociális érdekei­FOGADÓÓRÁK: Kárpáti Ti­bor, a Mátészalkai Városi Tanács elnökhelyettese június 22-én dél­előtt 8-tól 10-ig, délután 16 órá­tól 17,30-ig fogadóórát tart hi­vatali helyiségében. Szűcs Gyula, Szabolcs-Szatmár megye 16. számú országgyűlési választókerületének képviselő­je június 23-án, pénteken 16 órá­tól fogadóórát tart Varsánygyü- rében, a község tanácstermében. Ezt követően 17 órától az érdek­lődőknek tájékoztatást ad az or­szággyűlés előző és jövő heti ülésszakának napirendjeiről. VÁLTOZÁSOK KISVÁR- DÁN. Várszínházi produkci­óként hirdették meg június 24-ére a Kassai Magyar Színház Sándor, József, Be­nedek című zenés népi játé­kát. Időközben változott az előadás helyszíne: a műve­lődési központban tartják meg a műsort este fél 9-től. Elmarad a június 27-re ki­tűzött Vidám nyári este cí­mű összeállítás. TÍZ KILOMÉTER hosszú ivóvízhálózatot adnak át jú­nius 22-én Komoró község la­kosainak. Az üzembehelyezés után hamarosan beköthetik a családi házakba a vizet. Játszókörök az úttörőházban Ebben a hónapban még le­het jelentkezni a nyíregyházi úttörőház játszóköreibe. Jú­lius 3-tól 14-ig a „Barátunk a népművészet” és a „Ba­rangolás a történelemben” elnevezésű játszókörök lesz­nek, július 17-től 28-ig „Ba­rátunk a német nyelv”, júli­us 31-től augusztus 11-ig pe­dig a „Barátunk az angol nyelv” című játszókört ren­dezik meg. Az érdekesnek ígérkező foglalkozások mel­lett lesz lehetőség sok-sok játékra, fagylaltozásra, stran­dolásra. Jelentkezés és rész­letes felvilágosítás az úttörő­házban. nek érvényesítése, az orvosi tevékenység színvonalának emelése, társadalmi jelentő­ségének elismertetése. Az országos érdekvédelmi szervezet szabolcs-szatmári csoportjának megalakulásá­ra június 24-én, szombaton Nyíregyházán kerül sor. A Lenin téren lévő Tudomány és Technika Házában 10 órától megrendezésre kerülő alakuló ülésre megyénk nemcsak valamennyi aktívan dolgozó, hanem a már nyug­díjban lévő orvosát is vár­ják. K. É. Társadalomtudományi napok Kisvárdán Csehszlovákiai kirándulásukon a fehérgyarmati diákok Lőcsére is ellátogattak. A városháza és az előtte lévő szé­gyenketrec megtekintése ugyancsak a program része volt. A társadalomtudományi •kérdések iránt érdeklődő pe­dagógusok számára egyhetes szaktábor kezdődik június 26-án Kisvárdán, a Bessenyei György Gimnáziumban. Né­hány érdekes téma az el­hangzók közül: a huszadik századi történelemtanítás nehézségei, a szociáldemok­rácia ma, nemzeti kérdés, az ifjúságpolitikai szocializáció­ja. Az előadók többek között a Párttörténeti Intézetből, Politikai Főiskoláról, Társa­dalomtudományi Intézetből, OPI-bdl érkeznek. Pályázat Ratal festőművészeknek Katona Kiss Ferenc festőmű­vész és felesége, néhai Túri Jú­lia egymillió forintos alapítvá­nyának ösztöndíjára hirdet pá­lyázatot a szentesi székhelyű képzőművészeti kuratórium. Az ösztöndíjat, amely a mindenkori tőke egyévi kamata. Szentesen megrendezendő pályázati kiállí­táson lehet elnyerni. Pályázhat minden olyan, 35 éven aluli fes­tőművész. aki diplomáját a Kép­zőművészeti vagy az Iparművé­szeti Főiskolán szerezte, illetve a Magyar Népköztársaság Alapjá­nak tagja. Pályázni csak termé- szetelvü. -felfogású, realista mű­vekkel lehet, személyenként leg­feljebb három képpel. A pálya­munkákat a szentesi művelődési központ, vagy a budapesti Mű­csarnok címére kell eljuttatni ok­tóber 4-ig (3-án és 4-én szemé­lyesen is be lehet adni a képe­ket). A pályaművekből október 20-án Szentesen kiállítás nyílik, az ezen bemutatott alkotások kö­zül a legjobbnak tartott kép szerzőjének ítéli oda az ösztön­díjat az öttagú kuratórium. AZ ÜJ VÄLASZTÖJOGI törvénytervezetről tartanak megbeszélést június 22-én délután 2 órakor Nyíregyhá­zán a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának nagyter­mében a HNF megyei köz­jogi bizottsága rendezésében. ÍRÁSBELI FELVÉTELI vizsga kezdődött június 22- én a mezőgazdasági főiskola levelező tagozatán. Ezen a napon felvételiznek a tanár­képző főiskola óvoda-peda­gógus, valamint tanító sza­kára jelentkezők is. TÁMOGATJÁK A SZOLGÁLTATÁST Kedvezményes telkek Tiszavasváriban Harminchat négyzetméteres nagyságú telkek eladásáról döntött Tiszavasváriban a Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága június 21-én. A hét parcellát a városközpont déli részén jelölték ki, amelyre eddig kilencen nyújtották be vásárlási igényüket, többek között fodrászok, kozmetiku­sok. A tanács támogatja a la­kossági szolgáltatást elősegítő üzletek, helyiségek építését, ezért kedvezményes áron, kö­rülbelül 500 forintba kerül a telek négyzetmétere. Továbbá kezdeményezte a tanács épi- tőközösségi társulás létreho­zását, amely minden tagnak előnyöket jelentene. Miért nincs nálunk magánnyomozó iroda? — Azért — válaszolta dr. Rátonyi Sándor rendőr­ezredes, a megyei rendőr- főkapitányság közbiztonsági helyettese —, mert jogszabály tiltja. Aki magánnyomozó irodáit tart fenn, vagy anya­gi ellenszolgáltatásért ma­gánnyomozói tevékenységet folytat, az szabálysértést 'követ el, .s 10 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújt­ható. — A szocialista országok egyikében sem működik ilyen, de a tőkés államokban sincs mindenütt. Ha a jog­szabály megváltozna, akkor lenne értelme a magánnyo­mozói tevékenységnek, hogy­ha a rendőrséggel együttmű­ködnének. Az állampolgá- rók személyiségi jogai­nak védelme érdekében ugyanis bizonyos ada­tokhoz csak mi férhetünk hozzá — gondolok itt a lak­címre, az OTP-betétre, or­szágos körözési listára — ezek nélkül azonban nyomo­zást folytatni szinte lehetet­len. B. A. TAMAD AZ UBORKAPERO- NOSZPÖRA! A közelmúlt hű­vös, esős időjárása kedvezett e gombabetegség elszaporodásá­nak. A megtámadott levelek a mozaikszerüen kezdődő, erekkel határolt, majd ezeken túlnövő sárga, szabálytalan alakú foltok­ról ismerhetlek fel. A megyei növényegészségügyi állomás a kórokozók elleni védekezésre réztartalmú, uborkára engedé­lyezett gombaölő szereket java­sol •— például Miltox Special, Bordóipor, Rézoxidklorid 50 WP —, s nem ajánlja az utóbbi években alkalmazott Ridomil Plus-t, valamint Ridomil Zineb 58 WP-t, ugyanis nem elég ha­tékonyak és a külföldi vásárlók ez évtől nem veszik át az ezek­kel kezelt termékeket. Soltész Gyula mátészalkai zöldség-gyümölcs kereskedőnél június 14-től már kapható a görög- és sárgadinnye. A ke­reskedő jelszava, mindent a vevőért, és ezért már a papri­ka, paradicsom, őszibarack mellett bőséges kínálattal áll a vevők rendelkezésére az újdonságnak számító dinnyével. (Baján Erzsébet felvétele) Gyógynövényekből állított elő újfajta roborálószert a tö­rökbálinti Energ-Innov Szö­vetkezet. Az eddigi kísérletek szerint a készítmény már egy-két hetes szedés után ál­talános közérzetjavulást idéz elő, fokozza a fizikai teljesí­Népszerűségi hajsza a közönségért Különös terepen folyik a szuperhatalmi versengés: a „népszerűségi hajszában” Gorbacsov szovjet vezető áll az élen. Washingtonban — ahol nem mennek a szomszédba néhány jó reklámötletért — rezignálton ál­lapítják meg, hogy növekszik a „Karizma-szakadék" — mégpedig Gorbacsov javára. Hovatovább nemcsak Nyu- gat-Európa népét nyerte meg Gorbacsov, hanem a szentnek tartott közvéleménykutatás szerint George Bush még az Egyesült Államokban is „Gorby” mögött kullog. Eljutottunk oda, hogy a Szovjetunió vezetője az egyik legnépszerűbb amerikai vezetőhöz, John Fitzgerald Kennedyhez hasonlítják. Búsnak igyekeznie kell. Gorbacsov Franciaországban megelőzi még Michel Piatinit is, hogy Francois Mitterrand elnökről ne is szóljunk. (Ha valaki nem tudná, Piatini mostanában a nemzeti válogatott fociedzője.) (MTI-panoráma) Új oktatási formák A Kereskedelmi Minisztérium új oktatási rendszert dolgozott ki. amelyet a következő tanév­től vezetnek be az országban kéthelyütt, Egerben és Szombat­helyen. Az egri Kereskedelmi, Vendég­látóipari Szakközép- és Szak­munkásképző Iskolában vendég­látóipari és idegenforgalmi in­tegrált szakképzés indul szeptem­berben, a szakmunkásképzés és a szakközépiskolai oktatás ösz- szehangolásával. A tanulók az el­ső másfél évben azonos tárgya­kat tanulnak, s tanulmányi ered­ményük dönti el, hogy szakmun­kástanulóként, vagy szakközép- iskolásként folytatják-e tanul­mányaikat. Az előbbiek a harma­dik év után teszik le a szak­munkásvizsgát, a szakközépisko­lások pedig az ötödik év végén érettségiznek. Az ötödik évben heti tizenhat órában nyelvet ta- nulnak. s az év végén középfokú szakmai nyelvvizsgát is tesznek. Az* új oktatási forma hiányt pó­tol, amit az is bizonyít, hogy az első évfolyam két osztályában, mintegy 70—80 helyre 400-an pá­lyáztak csak HeVes megyéből — egyelőre ugyanis csak innen fo­gadták el a jelentkezéseket. A tervek szerint az integrált okta­tási formát az elkövetkezendő években több megyére és a fő­városra is kiterjesztik. Szombathelyen az Orlay Fürst Károly Kereskedelmi és Vendég­látó Szakközépiskola most induló kétnyelvű idegenforgalmi osztá­lyába, a 36 helyre 700-an szeret­tek volna bejutni Nyugat-Ma- gyarország négy megyéjéből. 22., csütörtök PAULINA napja A Nap kél 4 óra 47 perc­kor, — nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kél 23 óra 14 perc­kor, — nyugszik 7 óra 48 perckor. Százhuszonöt éve született Hermann Minkowski (1864— 1900) német matematikus és fizikus, a geometriai szám­elmélet megalkotója. Várható időjárás az or­szág területére ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé esővel, he­lyenként zivatarral. Az északi szél megélénkül, a dunántulon időnként meg­erősödik. Folytatódik az év­szakhoz képest hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul, atetaoih Gyógynövénytől köiérzctjavulás KÖZLEMÉNY. A TITASZ ér­tesíti a lakosságot és az érintett szerveket, hogy a Nyírtelek-Fe- renctanyán épült 20 kv-os háló­zatot és transzformátorállomást 1989. június 26-án reggel 8 órától feszültség alá helyezi. Az oszlo­pokra felmászni, a vezetéket megközelíteni életveszélyes! Áramszünet Tiszavasvárü A TITASZ Vállalat Tiszalöki ki- rendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy hálózat karbantartási mun­kák miatt 1989. június 26-án 8,00 órától 12,00 óráig a Bajcsy-Zs., Zrínyi, Móricz Zs.t Dózsa Gy., József A., Kárpát, Kálvin, Hét­vezér, Ady E., Bethlen, Báthori, Lehel úton, 1989. jnúius 27-én 8,00 órától 12,00 óráig a Szabolcs- vezér, Kossuth út. Arany. J., Hő­sök, Ifjúság úton és a Krúdy la­kótelepen áramszünetet tart. Kér­jük fogyasztóink szíves megérté­sét. TITASZ Vállalat Tiszalöki kirendeltsége. (86800) — Nekem annyi vén- zem van — mondja egy amerikai milliomos a másiknak —, hogy egész New Yorkot meg tud­nám venni. — Csakhogy én nem adom el! — mondja a másik. SOK DOLGUK VOLT a mentőknek a tegnapi nap fo­lyamán. Súlyos baleset sze­rencsére nem történt, csak két enyhébb serülés. Az egyik az ószőlő utca és Etel köz sarkán Nyíregyházán, ahol összeütközött egy sze­mélygépkocsi és egy motor- kerékpáros. A másik a MÄV- állomás előtt, ahol gyalogost gázolt egy autó. Többször ri­asztották a 04-et rosszullétek miatt, három esetben is ki kellett vonulniuk részegség­ből eredő epilepsziás rosszui- lét miatt. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: BARTHA ANDREA Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124 || Kelet­magyarorszáj KÉPEK tőképességet. A táplálékkie­gészítésnek ajánlott újdonság főként a vashiányban szenve­dőknek lehet fontos, márpe­dig a civilizációs ártalmak, a szennyezett levegő, a helyte­len étkezés egyik velejárója éppen a vashiány, ami fára­dékonyságot, levertséget idéz elő. Az engedélyeztetés alatt álló új roborálószer hamaro­san a gyógynövényboltok kí­nálatát gazdagítja majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom