Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-21 / 144. szám
1989. június 21. Kelet-Magyarország 7 Válasz a „rongyrázásra“ „Minden, gyermekét tisztességgel nevelő szülő természetes joga és igénye, hogy fiaik és lányaink nevelőinek köszönetét mondhasson.” — kezdi levelét egy nyíregyházi olvasó, reagálva lapunkban megjelent jegyzetre. Majd így folytatja: nincs sértőbb annál, ha az érzéseket számokra váltják. Mégis, ha közösen, — megbeszélés után — kívánunk átnyújtani valami maradandót emlékezésül, az éppen nem rongyrázas. Hogyan ünnepeljünk felszabadultan, ha attól kell tartanunk, hogy az örökké céltáblául szolgáló pedagógus nem fogadja el az őszinte köszönetül szánt ajándékot?” Olvasónk gondolataival egyetértek, az óvónő nem azért a három év múlva remélt ajándékért simogatja meg a gyerekek fejét, köti be a cipőfűzőjét, s avatja be a világ sok-sok rejtett titkaiba. A tanító néni sem azért fogja a kis nebuló kezét, amikor a betűket kerekíti, vagy átsétálnak az úton. Tudom, ez a pálya hivatás, a gyermeknevelés elkötelezettség és felelősség. Írásomban sem az ellen emeltem szót, hogy a szülők ne emlékezzenek meg év végén a pedagógusok áldozatos munkájáról, de azt is tudomásul kell venni, hogy a mai körülmények között — különösen akinek több gyermeke jár óvodába, vagy iskolába — nem telik nagyobb összeg befizetésére. Sajnos, a „rongyrázással” mint jelenséggel találkozunk. Abban vitatkozom a levélíróval, hogy nem cselekszünk jót, ha ezt „felnagyítjuk”. Igenis, tollhegyre kell tűzni az olyan magatartást, amely sok emberben visz- szatetszést, esetleg valamilyen kisebbségi, vagy szégyenérzetet vált ki. Ha jó szándék is vezérli az anyukát, gondolni kell a szerényebb körülmények között élőkre. Szomorú, hogy manapság mindent pénzzel mérünk, minden fáradozást, önzetlenséget meg akarunk fizetni. Bár be kell látnom azt is, hogy az élet sok területén rákényszerülünk erre. Különösen, ha az állam is törvényesíti a hálapénzt, vagy a borravalót —, azzal, hogy adót vetett ki utána. A „legdrágábbért és a legkedvesebbért” nem elég csak év végén áldozni, figyelemmel kell kísérni az évközi munkáját is, s ha baj van, ám ha örülni kell, azt a szülő és a pedagógus együtt élje meg. Kedves szó a köszönet a nevelőnek, ha közösen érnek el eredményt. A megérdemelt bizonyítvánnyal mosolygósán, netán fátyolos szemekkel hazaérkező gyerek fejlődésében tiszteljék egymás fáradozásait. Dankó Mihály TOVÁBB VIGADNÁNK Kérjük, hogy ügyünkben segítsenek. Mi, napkori fiatalok egyetlen helyen, a nagy presszóban tudunk csak szórakozni, művelődési ház nincs. Hétvégén, szombaton és vasárnap diszkó van a presszóban. A lakók miatt azonban este 10 órakor abba kell hagyni a mulatságot, be kell zárni a presz- szót. Azt szeretnénk elérni, hogy legalább este 11 óráig táncolhassunk, mert amikor a legjobb a hangulat, akkor van záróra. 127 aláírás A napkori fiatalok KENYÉR HELYETT MAGYARÄZAT Reggel fél nyolc előtt se kenyér, se tejföl, se tőkehús, se felvágott, alapvető élelmiszercikk nem kapható a nyíregyházi Szamuely-lakótele- pen az új ABC-ben. A bolt nyitási ideje 7 óra. A vásárlók kérdésére, hogyan lehet egy ABC áru nélkül, az eladó vagy a boltvezető azt válaszolja; hogy nem tehetnek róla, későn szállítanak. Mivel a bolt így aligha töltheti be a feladatát, nem értjük miért kellett horribilis összeget kiadni a megépítésére. Mert eddig jóformán csak bosz- szankodtunk miatta. Szabó Istvánná és mások Nyíregyháza, Árpád, Makarenko, Toldi utca. (A bolttulajdonos Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat levelében megírta lapunknak, hogy a sütőipar a friss kenyeret, péksüteményt reggel 7 és 7,20 óra körül szállítja az ABC-be, és ezen változtatni nem kíván. A tejipar nyitásra kiszállítja a tejet, de a kereskedelmi árukat csak délelőtt kapja meg a bolt. A húsipar nem tudja vállalni, hogy a tőkehúsokat és húskészítményeket a reggeli nyitásra eljuttassa a boltba. Az ÉKV véleménye szerint az ipar nem mindig képes kielégíteni azt a fogyasztói igényt, hogy reggeli nyitásra friss árút szállítson. A jelzett hiányosságok a megnyitás után fordultak elő, amíg nem lehetett pontosan felmérni a lakosság igényeit, azonban már intézkedtek.) FASIRATÓ Házunk előtt van egy miniparkoló, amelyet mi lakók használunk már sok-sok éve. Véleményünk szerint teljesen feleslegesen van itt egy KRESZ-tábla, amely az előírt haladási irányt hivatott jelezni. De csak mi forgolódunk itt, sose figyeljük, már megszoktuk. Most mélységesen felháborodva vettük észre, hogy emiatt a tábla miatt június 16-án délelőtt kettéfűrészelték a ház előtt álló negyedszázados gömbfa koronáját. A fa gyönyörű volt, senkit se bántott, miért kellett ilyen módon megcsonkítani? Nem lehetett volna pór lépéssel a táblát arrébb tenr ni? Mit szólnának az ismeretlen illetékesek, ha kettéfűrészelnék a táblát, mert az illik ilyen kettéfűrészelt fához?! Pontos név Nyíregyháza, Árpád u. 30. SZÍVESLAtAS A SÖSTÓN Olyan vendéglátásban volt részünk június 10-én vasárnap a Sóstón, hogy azt sem az önérzetünk, sem a pénztárcánk hamar nem heveri ki. Déli egy óra tájban leültünk a strandfürdő területén lévő étteremben, hogy együnk. Én és társnőm rántott húst kértünk sült krumplival. Bár háromszor szóltunk, másfél óra múlva hozták ki az ételt, pedig rajtunk kívül csak egy asztalnál étkeztek, a többinél italra vártak a vendégek. A krumpli hideg volt, nem hozott másikat helyette a pincér, mert arra a kérésre, hogy cserélje ki, csak bocsánatot kért. Az ebédünk koronája azonban a rántott hús volt! Pergamenvékony, átlátszó. Háromnegyedrészben leszedtük róla a panírt, megmértük a közeli büfé mérlegén, két (!) dekát mutatott, és a sült krumplival együtt 70 forintot fizettünk érte a végén. Hívtuk a boltvezetőt, jött, de azt mondta, hogy nem ő volt, hanem a szakács. A pincér a húst ki akarta cserélni, de mi fizettünk és felálltunk, mert nem akartunk még másfél órát várni. Mehetünk panaszunkkal az Űristenhez, így hallottuk a vendéglátó illetékesétől. Lukács Márta Nyíregyháza, Vöröshadsereg u. 68. KERÍTIK A STRANDOT Évek óta a Vásárosnamény melletti Gergelyiugornyán nyaralok a családommal együtt. Most látom, hogy készül a kerítés, amivel be akarják keríteni a strandot, és belépti díjat akarnak szedni. Csakhogy Gergelyi- ugornya összes üzlete a strand területén van, ha valaki egy kiló kenyeret vagy egy liter tejet akar magának vásárolni a lakosok közül, annak is meg kell fizetni a strandbelépőt? Engem is érint ez, mert magánháznál van a szállásunk. Döbbenettel hallottam, hogy a kerítés megépítése több millió forintba kerül, de minden őszszel le kell majd bontani, mert jöhet a jeges ár, ás minden tavasszal fel kell építeni, mert jönnek a nyaralók. Gondolom ez minden évben több millió forint pénzkidobást jelent. Ezután már nem hiszem el, hogy a megye olyan nagyon szegény volna, mint hittem idáig. Krcsák András Debrecen, Balmazújvárosi út Szerkesztői üzenetek Nagy István, Kisvárda: Az évközben ki- és belépő dolgozókat a munkaviszonyban töltött idővel arányos szabadság illeti meg. Ezt az általános szabályt kell alkalmazni a rokkantsági nyugdíjba vonulóknál is, azzal az eltéréssel, hogy ha ennél több szabadságot vett igénybe, a többletre eső munkabért levonni nem szabad. Zoltán Jánosné, Nagykál- ló: A gyermekgondozási segély a gyermek 3 éves korának betöltéséig jár. A családi pótlék a fizetett szabadság idejére is megilleti, amennyiben munkaviszonya fennáll és havonta huszonegy biztosításban töltött nappal rendelkezik. B. J.-né, Nyíregyháza: Kérjük, szíveskedjen felkeresni a Totó- lottó kirendeltséget, ahol tájékoztatják a lehetőségekről. Lőrincz Sándorné, Tu- nyogmatolcs: Mivel nagyon sokan várakoznak az Országos Orvosszakértői Intézet felülvizsgálatára, a berendelésre sajnos több hónapot kell várni. Sipos Attila, Ilk: Sorait köszönjük, örülünk, hogy ügye rendeződött. Jó kívánságait ezúton viszonozzuk. Kálmán Sándor, Tiszavas- vári: Az ügyeleti jellegű munkakörökben a törvényes munkaidő eltér az általánostól, attól több is lehet. Ezért a munkaszerződésben (munkamegállapodásban) rögzített munkaidőn túl végzett munka túlmunka. özvegy Simon Józsefné és özvegy Katócz Györgyné, Mátészalka: A helyi tanács kötelezte a bútorgyárat, hogy a légszennyezés mértékéről szerezzen be mérési adatokat. A mérési eredmény birtokában műszaki, tüzeléstechnológiai megoldással a területi határérték szintjére kell csökkenteni a légszennyező-anyagok kibocsátását. A mérési eredményről tájékoztatják majd önöket. Áz illetékes válaszol gyümölcsfák KŐTELEZŐ TELEPÍTÉSI TÁVOLSÁGA Több szomszédvitáról, perről kaptunk hírt az utóbbi időben azért, mert az előírt telepítési távolságnak fity- tyet hányva néhányan a szomszéd kerítéséhez ültetnek fákat, cserjéket. Ezért közöljük a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1977-ben hozott rendeletét a telepítési távolságokra vonatkozó előírásokról. Erdő- telepítésre nincs külön szabályozás. 1. Belterületen és külterületen zártkerten belül eső részén a legkisebb ültetési távolság az ingatlan határától: szőlő, ill. három méternél magasabbra nem növő gyümölcs- 'és egyéb bokor (élősövény) esetében 0,50 méter. — Három méternél magasabbra nem növő gyümölcsös egyéb fa esetében 1,00 méter. — Három méternél magasabbra növő gyümölcs- és másféle fa; gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 2,00 méter. Hányféle haszonélvezet van? Ellopták a munkabért I. Mihályné beregi olvasónk férje elhunyt. Nagy szántó és külön gyümölcsös maradt utána, amelyre olvasónk haszonélvezetet örökölt. Férje első házasságából született egy lánygyermek, ő az örököse ezeknek az ingatlanoknak. Levélírónk szeretne békességben meglenni vele, de a lány nagyon haragszik rá. Gyakran kifejezi szóban a dühét, s nemrég megdöbbentő cselekedetre ragadtatta magát: nekiállt kivágni a termőfákat. Joga van-e ilyet tenni? — kérdezi levélírónk, akit a lány megfenyegetett, hogy tőből kiszedi az összes fát, mert mind az övé. Olvasónk azonban úgy értesült, hogy amíg él, jogosult használni az ingatlant. Kinek van tehát igaza? Két fajta haszonélvezeti jogot különböztetünk meg. Az egyik a holtig tartó haszonélvezeti jog, ami valóban a haszonélvező haláláig tart; a másik pedig az özvegyi haszonélvezeti jog, amely csak akkor tart a haszonélvező haláláig, ha időközben nem köt újabb házasságot. Ha házasságot köt, azzal elveszíti a haszonélvezeti jogát. Feltételezésem szerint levélírónk esetében özvegyi haszonélvezeti jogról van szó. Ámde a tulajdonosnak (örökösnek) ebben az esetben sincs joga sem a terület elfoglalására, sem a fák kivágására. Birtokháborítási és kártérítési pert lehet indítani emiatt ellene. Cs. József mátészalkai olvasónk telke mellett van egy földdarab, amelynek a tulajdonosa a Balaton környékén él. Olvasónk megkereste őt azzal, hogy gondozza az elhanyagolt, gazos területet, amelynek egy részét megvenni is szeretné. Ám kiderült, hogy az igazi tulajdonos (annak az édesapja, akit megkerestek az ajánlatukkal), másnak akarja eladni a földet, amit ők hat éve szívességből művelnek. Hallottak az elbirtoklásról, úgy tudják, hogy öt évig kell gondozni ahhoz egy földterületet, hogy automatikusan az övék legyen. Mit kell tenniük ebben az ügyben? — kérdezi. Bizonyára valamit félreérthetett, mert téves az az információ, hogy ha valaki öt éven át művel egy telket, azt joggal tekintheti a sajátjának. Ezt összetéveszti az elbirtoklással, ami azonban lényegesen különbözik ettől. Az elbirtokláshoz az kell, hogy valaki egy ingatlant a sajátjaként több mint tíz esztendőn át békésen birtokolja. De még ekkor sem tekintheti magát tulajdonosnak, csak kérheti az illetékes bíróságtól, hogy nyilvánítsa tulajdonosnak, mert elbirtokolta az ingatlant. Egy ingatlan használatára vonatkozóan érvényesen megállapodni csak az ingatlan tulajdonosával lehet, vagy, ha az ingatlanra haszonélvezeti jog van bejegyezve, akkor a haszonélvezővel. Ezért minden esetben meg kell nézni a földhivatalban, hogy ki az ingatlan tulajdonosa (illetve, ha van haszonélvezője, ő kicsoda), és csak azzal szabad tárgyalni. Senki mással érvényes megállapodást kötni nem lehet. M. Lajos nyíregyházi olvasónk akkor volt szabadságon, amikor fizették a munkabérét, vagyis a szokásos fizetési napon. Másnap lejárt a szabadsága, akkor vette fel a fizetését, mielőtt dolgozni kezdett volna. A fizetést a ruhájába tette, a ruhát bezárta a szekrényébe és a szekrényt lelakatolta. Műszak végén döbbenten látta, hogy a teljes fizetését ellopták a szekrényből. A vállalat vezetőjéhez fordult és kérte, hogy térítsék meg a kárát. A vezető elutasította a kérést azzal az indokkal, hogy a vállalat sem pénzért, sem értéktárgyakért nem vállal felelősséget. Miért nem vette fel hétfőn a fizetését, amikor délelőttös volt? Véleményünk szerint levélírónk kártérítésigénye jogos. A vállalat az őrzés szabályai szerint felel, mert — a levélben leírtakból ez állapítható meg — olvasónk kellő gondossággal járt el az őrzés vonatkozásában. Nem fogadható el indoklásnak az, hogy miért nem hétfőn vette fel a fizetését, hiszen figyelembe kell venni, hogy a pénzre mindenkinek szüksége van. Dr. Juhász Barnabás 2. Külterületnek a zárt kerten kívül eső részén: — gyümölcsfaiskolai nevelés alatt álló növény, valamint szőlő, köszméte-, ribizke- és málnabokor esetében 0,80 méter. Minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró stb.) esetében 2,00 méter. Birs-, naspolya- birs- alanyra oltott körtefa esetében 2,50 méter. Törpealanyra oltott almafa, valamint meggy-, szilva- és mandulafa esetében 3,50 méter. Vadalanyra oltott alma- és körtefa, továbbá kajszifa esetében 4,00 méter. Cseresznye- fa esetében 5,00 méter, dió- és gesztenyefa, emellett minden, itt fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,00 méter a legkisebb telepítési távolság. 3. Külterületen a zárt kerten kívül eső részén (ameny- nyiben a szomszédos földterület szőlő, gyümölcsös, vagy zárt kert), a 2-es pontban foglalt ültetési távolságok betartásával szabad szőlőt és gyümölcsfát ültetni. Más fáknál vagy cserjék, bokrok esetében az alábbi telepítési távolság megtartása kötelező: — 1 méternél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 0,80 méter; 2 méternél magasabra nem növő bokor (élősövény) esetében 1,20 méter; 2 méternél magasabbra megnövő bokor (élősövény) esetében 2,00 méter; fa esetében 8,00 méter. 4. Közút és vasút területén — szőlőtől, gyümölcsöstől és zárt kerttől — minden gyümölcs- és egyéb fát, illetve bokrot, legalább 1,5 méter; három méternél magasabbra növő gyümölcsfát legalább 2,50 méter távolságra szabad ültetni. (Mivel a rendelet belterületen egyéb fa ültetésének távolságáról nem rendelkezik, a külterületre vonatkozó előírást lehet irányadónak tekinteni.) RENDBE TESZIK A JÁTSZÓTERET A nyíregyházi, Városmajor utcai játszótér állapotát kifogásolta május 24-i lapszámunkban egy olvasónk. Soltész József a közterületfenntartó vállalat igazgatója levélben értesítette lapunkat, hogy a panasz jogos, a játszóteret rendbe teszik, felszerelik a játszószereket. Egyben elnézést kért a megyeszékhely lakosaitól, hogy nem tudják időben minden játszótér felszerelését és tavaszi nagytakarítását elvégezni, de a jövőben ennek igyekeznek jobban eleget tenni.