Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-20 / 143. szám
8 Kelet-Magyarország 1989. június 20. KÉZILABDA Diákoliipiai bajnok a Zrínyi Az aranyérmes csapat tagjai, állnak (balról): Pásztor Szabolcs, Déváid Attila, Konczos Imre, Papp Róbert, Dómján Mihály, Bartha Dénes edző. Guggolnak: Komolai Attila, Szilágyi Szabolcs, Tardi István, Molnár Attila, Erdélyi László, Széles Zoltán. (Hiányzik a felvételről Moldvai János.) Labdarúgó hírek BONYOLÓDIK A KOMLÓ—TAPOLCA ÜGY. Kedden 15 órakor folytatják a tárgyalást az MLSZ-ben. Ekkorra idézték be a Bauxitbányász képviselőit és Pfeiffer Ferenc játékost. Tapolca visz- szautasitja a vádakat. A Komló is háborog. Boday Ferenc szakosztály-igazgató kesereg, mert szavai szerint: „Sajnos ebben az ügyben úgy néz ki, hogy a becsületes embernek van a legtöbb félnivalója ...” LÉPÉSELŐNYBE KERÜLTEK az NB Il-es csapatok, az első osztályú tagság megszerzéséért folyó osztályozón. Vasárnap az Oroszlány 2:0-ra verte a Haladást, a Szeged l:l-re végzett a Vasas otthonában. A visszavágókat június 25-én Szombathelyen, illetve Szegeden játsszák, ekkor dől el melyik két csapat lesz NB I-es. A VASÁRNAP BEFEJEZŐDÖTT NB III-AS BAJNOKSÁG csoport- győztesei: Ajka Hungalu, Paksi SE, Szegedi Dózsa, Salgótarjáni Síküveggyár, Budafok—Törley, Mezőtúri Honvéd. A fenti csapatok egyenes feljutással kerültek az NB n-be. A VÁROSKÖRZETI LABDARUGÓ BAJNOKCSAPATOK osztályo- zója sorsolását június 20-án, kedden 17 órától tartják a megyei szövetség tanácstermében (Nyíregyháza, Mártírok tere 9. sz. 8. em.). A nevezési határidő: 20-án déli 12 óra. Az eddig ismert bajnokok: Tunyogmatolcs, Balkány, Vásárosnaményi Tsz SE, valamint a nyíregyházi, a kisvárdai, a mátészalkai városkörzeti győztes. Labdarúgás Űjfehérté és Ibrány a megyei I. osztályban Vasárnap a 30. forduló mérkőzéseivel befejeződött a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság. Eldőlt, hogy ősztől Üjfehértó és Ibrány csapata játszik a megyei I. osztályban. Kiesett: Gyulaháza. Kocsord, Mándok. Eredmények. Nyírtass—Kocsord 3:1. Öpályi— Ajak 1:0, Csenger—Encsencs 3:3, Vásárosnamény—Dombrád 1:1, Nyírkárász—Gyulaháza 4:0, Sé- nyő—Tiszaszalka 0:0, Üjfehértó— Tyúkod 3:0. Mándok—Ibrány 0:5 MEGYEI II. OSZTÁLY VÉGEREDMÉNY 1. Üjfehértó 30 20 6 4 69-23 46 2. Ibrány ______30 17 6 7 73-28 40 3. Tyúkod 30 15 9 6 52-36 39 4. Dombrád 30 12 9 9 38-40 33 5. Nyírkárász 30 12 8 10 38-34 32 6. Ajak 30 12 7 11 52-45 31 7. Csenger* 30 11 10 9 56-50 31 8. Encsencs 30 9 11 10 38-38 29 9. Opályi 30 9 10 11 31-33 28 10. Nyírtass 30 8 10 12 32-39 26 II. T.-szalka* 30 8 11 11 39-49 26 12. V.-namény 30 8 10 12 35-58 26 13. Sényő _______30 8 9 13 45-49 25 14. Gyulaháza 30 9 6 15 40-55 24 15. Kocsord 30 7 7 16 32-61 21 16. Mándok 30 8 5 17 33-65 21 * = 1—1 büntetőpont levonva! Lezárult az első szakasz a magyar atlétaválogatott idei szabadtéri versenyprogramjában. Gyalogló-, dobó- és a középtávfutó szakágankénti országok közötti találkozók után előbb Portsmouth-ban Nagy-Britannia ellen, majd az elmúlj szombaton Miskolcon Svédország és Norvégia ellen teljes program:': viadalon lépett pályára a magyar csapat. — összességében nagyon elégedett vagyok, — szombaton az utóbbi évek egyik legjobb hangulatú válogatott viadalára került sor Miskolcon. Biztató a középA vasárnap Firenzében lejátszott Fiorentina—Bologna olasz labdarúgó bajnoki találkozó (0:0) előtt, majd a második félidőben is súlyos rendzavarások történtek. A Firenzébe vonatozó vendégszurkolókat egy alagútban ismeretlen személyek támadták meg. A szerelvény egyik kocsijába, illetve fülkéjébe égő benzines palackokat hajítottak be, amelynek következtében- hat személy égési sérüléseket szenvedett. A legsúlyosabb állapotban a 14 éves Ivan Dallogliót szállították kórházba, bőrfelületének 75 százaléka igen erősen károsodott az égés következtében, állapota kritikus. A támadás miatt feldühödött bolognai szurkolók a végállomáson több vasúti kocsit alaposan megrongáltak, majd a stadionba menet kihívó magatartást tanúsítottak a járókelőkkel. Mivel a firenzeiek "hem ismerték az előzményeket, a bolognaiak dühének okát, verekedések törtek ki. A mérkőzés második Az elmúlt hétvégén több sportágban is országos döntőket rendeztek a különböző korcsoportú diákolimpiákon. A IV. korcsoportos (középiskolák 1—2. osztályosai) fiú kézilabdázók Veszprémben randevúztak, és a négynapos torna szabolcsi sikerrel végződött, a dobogó legfelső rókára a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium együttese állhatott. — A tavalyi ezüstérem alapján joggal reménykedhettünk az elsőségben. hiszen az akkori csapat gerince megmaradt, azóta sokat játszottak a fiúk, így rutinra is szert tehettek' — vélekedett Bartha Dénes, a csapat edzője. Ez a sok mérkőzés, a rutin aztán kijött az országos döntőn is, hiszen az együttes veretlenül végzett az élen. Fölényesen nyer- , tek békéscsabai (31:29). váci (28:15). ózdi (36:15) ellenfelükkel szemben, míg a pécsieket is biztosan (27:22) verték. A második helyezett komlóiakkal döntetlent játszottak (17:17). de ekkor már ez is biztosan elég volt az aranyéremhez. A zrinyisek végig fegyelmezett. egységes csapatmunkát produkáltak, és már az első, Békéscsaba elleni találkozó után sokan előre gratuláltak a sikerhez. Ez aztán pluszteherként nehezedett a srácokra, ám ők el tudták viselni ezt, és nem okoztak csalódást. — Ráhangolódásban, fegyelemben és játékosságban felül múltuk a mezőny többi tagját, úgy vélem ez volt a győzelem titka. Az utolsó meccsen a görcsös akarás miatt nem tudtak igazán játszani a fiúk, de akkor már a döntetlen is a biztos aranyérmet jelentette — így Bartha Dénes. Szombaton délelőtt a zárófordulón hazai környezetben lépett pályára az NYVSSC NB I/B-s férfi kézilabda együttese. A sérültek, és felfüggesztés miatt hiányzó Boczák mellett Pásztor is csak a lelátón foglalt helyet, ő azonban a vizsgaidőszak miatt hagyott ki edzéseket, ezért nem játszott. Nyíregyházi VSSC—Főt 26:15 (14:7). Bujtosi Szabadidő Csarnok. 70 néző, v.: Tiba, Tajzs. NYVSSC: Oláh — Kincses 2. Ma- tuska 4, Kerekes 1, Berényi 4, Kapu 4, Mészáros 4. Csere: Szabó (kapus), Gazdag 4/4. Kun 2, Hellinger 1. Edző: Szabó István. Hétméteresek: 6/4, illetve 3/2. Kiállítások: 6, illetve 10 perc. A hosszú bajnokság végén győzelemmel búcsúzott maroknyi közönségétől a nyíregyházi együttes. Ez egyben azt is jelentette, és hosszútáyfutók szereplése, hiszen eddig általában miattuk úsztak el a válogatott mérkőzések. Káldy taktikailag érett futással, nagy hátrányt ledolgozva nyerte az 5000 métert. Vágó igen jónevű ellenfeleket legyőzve, kiváló időeredménnyel lelt első 3000 méter akadályon. A többiek közül elégedett vagyok az egyéni csúcsot javító Pálóczi és Kóczián, valamint az idei legjobbját nyújtó Szalma, Forgács, Karáffa, Szabó, Malovecz, Biacsics, valamint a versenyen kívül szerepelt, s győzelmet arató"Kalamár teljesítményével — vélekedik Schu- lek Ágoston szövetségi kapitány. félidejében a vendégszurkolók áttörték a rendőrkordont, megtámadták a Fiorentina híveit. Percekig állt a játék, a biztonsági erők csak vízágyúk bevetésével tudták lehűteni a rivális szurkolótáborokat. Jelentések szerint a történtek várhatók voltak, mert amikor legutóbb Bolognában játszott a két együttes, már voltak előzmények ... A stadionban nemcsak hangerejét mérte össze a két tábor, de személyi sérülésekkel járó verekedések is előfordultak. 13 plusz egy találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként I 357 143 forint. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 950 000 forint. 12 találatos szelvény 253 darab, nyereményük egyenként 22 530 forint, II találatos szelvény 3345 darab, nyereményük egyenként 1704 forint, 10 találatos szelvény 25 411 darab, nyereményük egyenként 336 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. A bajnoki arany mellett külón- díjakból is szépen kijutott a nyíregyháziaknak. A torna legtechnikásabb játékosának Papp Róbertét választották, aki a gólkirályi címért is esélyes volt. ott holtversenyben a második helyen végzett. A legtöbb kapus Erdélyi hogy az alsóház élén, a bajnokság hetedik helyén végeztek. Mivel a Dunaföldvár—Komló mérkőzés döntetlenül végződött, végül az egymás elleni mérkőzések jobb gólaránya döntött az NYVSSC javára. A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 7. NYVSSC 40 18 5 17 857-845 4] 8. Komló 40 18 5 17 911-897 11 9. Cegléd 40 18 4 18 906-917 40 10. D.-földv. 40 17 5 18 891-923 39 11. Gy. AÉV 40 15 9 16 929-942 38 12. Főt 40 16 3 20 799-834 35 13. Nagyk. 40 13 7 20 880-911 33 14. B.-újv. 40 7 5 28 835-959 19 NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00—18,30: Közéleti kaleidoszkóp. A hallgatókkal együtt szerkeszti: Matyasovszki Edit. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9,05: Tévé- torna nyugdíjasoknak. — 9,10: Brahms — Bernstein ciklus. NSZK filmsorozat. VII/6. rész: IV. (e-moll) szimfónia Op. 98. —ism. — 10,10: Panoráma. Világpolitika percről percre — ism. — 10,55: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. — 11,00: Képújság. — 16,25: Hírek. — 16,30: Pannon Krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió híradó műsora. Dél-dunántúli hírek, események, információk. — 16,40: Nachrichten — Hírek német nyelven. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. — 16,45: Unser Bildschirm. A Pécsi Körzeti Stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinműsora. — 17,15: RTV Közönségszolgálat. — 17,20: Reklám. — 17,25: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 17,40: A kegyelmes úr szárnysegédje. FF. Szovjet tévéfilmsorozat V/3. rész — ism. — 19,00: Reklám. — 19,05: Műsorajánlat. — 19,10: Esti mese. Mirr-Murr. A hétfejű tűzokádó sárkány. Magyar bábfilm. — 19,20: Reklám. — 19,25: Közlemények. Műsorajánlat. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Szép magyar tánc. Kettős. — 20,10: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. XI/9. rész: Kőomlás. — 20,55: Reklám. — 21,00: Stúdió ’89. A Televízió kulturális hetilapja. — 21,45: Tengerentúli magyarok. Dokumentumfilm. — '22,30: Telis-televideo. — 22,40: Híradó 3. TV2 Radványi Dorottyával és Rózsa Péterrel 15,45: Képújság. — XIX. VESZPRÉMI TÉVÉTALÁLKOLászló volt, kettejük mellett még Dómján Mihály és Déváid Attila is bekerült a torna válogatottjába. Az országos döntő végeredménye: 1. Zrínyi. 2. Komló. 3. Békéscsaba. 4. Pécs, 5. ózd. 6. Vác. Tájfutás Erngés csapatezüst Vasárnap Lakitelek-Tőserdő környékén rendezték meg a tájfutók idei csapatbajnokságát. Megyénkből a legjobban a Mező- gazdasági Főiskola SC ifjúsági lányai szerepeltek, akik a korábbi dobogós hagyományokat most sem szakították meg és a második helyet szerezték meg. Az ezüstcsapat tagjai: Vavrik Andrea, Oláh Anikó. Pristyák Erika és Varga Katalin. Szintén jól szerepeltek a Nyíregyházi Konzervgyár SE serdülő lányai, (Srexa, Faragó, Pivnyik, Ferencz összeállításban a negyedik helyen végeztek. ZÓ. — 16,00: Henrik Ibsen: Peer Gynt. Tévéfilm. II/l. rész (1988) — ism. — 17,01: TV2 — Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene — Tévétorna — Teledoktor. Orvosi tanácsok. Neurológia. — 17,45: BUMM!!! Telefonos játék. — 18,00: Telesport. — 18,25: Gyerekeknek! Alvin és a mókusok. Amerikai rajzfilmsorozat. 1. Ismeretlen repülő mókus. 2. A mókus kisasszonyok. — 18.48: TV2. — 19,00: Péntek Rézi. Magyar film (1938) FF. — 20,10: TV2. — Benne: Van öt perce? Dvo- rák: Humoreszk. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: TV2. — 21,30: Folyton folyvást folytassa! Angol filmsorozat 10. rész. — 21,56: TV2. — 22,00: Nézőpont. A Művészeti Főszerkesztőség műsora. — kb. 22.45: TV2 — Napzárta. SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek. — 7,00: Gyermekműsor. — 9,30: Vetélkedő. — 11,00: Sullivanék. — 11,30: Sky-magazin. — 12,30: Gond-fórum. — 13,00: Egy másik világ. — 14.00: Landscape Channel. — 14,55: Megfordul a világ. Tévésorozat. — 15,45: Szeretni. — 16,15: Komédia. — 16,45: Pindurkák. Rajzfilmsorozat. — 17,00: Popzenei műsor. — 18,00: Filmek. Röviden EB-CSALÚDÁS Csalódást okozott női kosárlabda válogatottunk a Várnában vasárnap véget ért Európa-baj- nokságon. A zárónapi helyosztón a hetedik helyért a francia csapat ellen mérkőzött, és bár győzelemmel fejezték be a találkozót a hetedik helyezés nagy csalódás. Főként ha figyelembe vesszük, hogy a magyarok nem kerültek az első hatba, igy nem indulhatnak a világbajnokságon. A kontinensbajnok végül a szovjet válogatott lett amely 64:6l-re legyőzte a csehszlovákokat. A bronzmeccsen a házigazda bolgárok nyertek a jugoszlávok ellen. BÜCSÜ GYŐZELEMMEL Győzelemmel zárta férfi kézilabda válogatottunk a belgrádi nemzetközi tornát. A magyar együttes az olaszokat 29:17 arányban győzte le, így összességében helytállt az új csapat. A torna végeredménye: l. Jugoszlávia A 10. 2. Svédország 7. 3. Jugoszlávia B. 6. 4. Magyarország 4. 5. Szovjetunió 3, 6. Olaszország 0 ponttal. NEM MENT A BRAZILOKNAK Nem remekelt a brazil labdarúgó válogatott a dán szövetség centenáriuma alkalmából rendezett tornán. A második mérkőzésén 4:6-ra kikapott a házigazdáktól, igy pont nélkül végzett a harmadik helyen, mivel korábban a svédek is legyőzték a brazilokat. Igaz. az olasz bajnokságban játszó idegenlégiósaik nem voltak ott. SUPER CHANNEL 7,00: Üzled műsor. — 8,00: Szórakoztató egyveleg. — 15,30: Nino Firetto zenés műsora. — 16,30: Egyenes adás. — 18,30: Koncertek, filmek. — 19,30: Richard Diamond. Bűnügyi sorozat. — 20,00: Billiárd. — 21,45: Hírmagazin. — 22,00: Profi kosárlabda. — 24,00: Szórakoztató egyveleg. TV5 16,10: A kenyérhordó lány (7. rész). — 16,30: Magazin ínyenceknek. — 16,45: Ifjúsági program. — 17,30: Nyelvi fejtörőjá- tékk. — 18,00: Rioda (tévéjáté). — 19,30: Csillogó papiros. — 20,00: Egek, ma kedd van! (szórakoztató műsor). — 21,20: Sporthírek, riportok. — 21,30: Sanzonról sanzonra. — 22,00: Tv-híradó. — 22,35: Filmklub: Nada (ism.). — 0,30: Irodalmi magazin. SZLOVÁK TV—1. 9,25: Sportvisszhangok (ism.). — 10,25: Közvetítés a szövetségi gyűlés tanácskozásáról. — 12,00: Váltságdíj (ír tévésorozat). — 12,55: Tévébörze. — 16,00: Objektív (magazin). — 16,30: Ipari tanulóknak. — 17,10: A tudásban van az erő (dokumentumfilm). — 17,40: A szocialista vállalkozás. — 18,20: Esti mese. — Sportnapközi a stadionban Hétfőn reggel gyermekzsivaj töltötte meg a városi stadiont és környékét. Itt találkoztak az immár harmadik alkalommal meghirdetett önköltséges nyári sportnapközi résztvevői, amelyet a városi stadion saját szervezésében indított. — Mintegy százan vannak — tájékoztatott Kereső Attila, a sportnapközi vezetője, aki elégedett volt a gyereksereg láttán. A június 30-ig tartó első turnus változatos programot kínál. Ebben — többek között — a mindennapos úszásoktatás kap vezető szerepet, színhelye a 9-es iskola uszodája. Játékos foglalkozások is lesznek, ezek végén felmérésre kerül sor, az ügyesebbek különböző szakosztályba kerülhetnek. Napi háromszori étkezést biztosítanak a táborlakók számára, színhelye a tanárképző főiskola konyhája. — Lesz-e folytatás? — Természetesen lesz! Július 3-tól majd 17-től újabb turnust indítunk. Ezekre még lehet jelentkezni a városi stadionban, ahol bővebb felvilágosítással is szolgálunk, (k) JÜNIUS 20-AN, kedden a városi stadion klubjában Sportéletünk időszerű kérdései címmel Balogh Gábor, az ÁISH verseny- sport főosztályvezető-helyettese, és dr. Takács Ferenc, a Testnevelési Főiskola tanszékvezetője tájékoztatót tart a sportkedvelő közönség számára. A 17 órakor kezdődő eseményen a jelenlévők kérdéseket tehetnek fel a neves szakembereknek. 18,30: A természetvédelemről. — 19,30: Híradó. — 21,15: Váltságdíj (ír tévésorozat). — 21,10: Dokumentumsorozat (FF). — 21,40: Koncert. — 22,20: Olaszország—Szovjetunió férfi kosárlabda Eb. SZLOVÁK TV—2. 17,00: A nap percei. — 17,10: Légiposta (francia tévésorozat). — 18,10: Bizalmas levelek. — 18,40: Kelet-szlovákiai magazin. — 19,00k: Torna. — 19,10 Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,15: Fiatalok tévéklubja. — 21,45: Híradó. — 22,15: Világhíradó. — 22,30 : Hová repülsz, galambocs- ka? (angol tévéfilm). SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,30: Rajzfilmek. — 7,05: özvegyek hajója (tévéfilm). — 9,35: Nosztalgia. — 10,55: Dokumentumfilmek. — 13,35: Szimfonikus táncok. — 14,10: Falusi horizontok. — 14,40 : Rajzfilm. — 15,00 : Könnyű klasszikus zene. — 15,45: Üzletemberek találkozása (1. adás). — 16,45: Világhírado. — 17,00: VI. Nemzetközi Balettverseny. — 17,30: Európai prob- lémákk és az új politikai gondolkozás. — 19,00: Híradó. — 19,40: „Nyughatatlan emberek”. — 21,00: Világhíradó. — 21,15: Kosárlabda Eb, férfiak, Olaszország—Szovjetunió. — 22,03: Államhatár (film). — 23,50: Hírek. — 23,55: Sport. — 0,25: Vja- cseszlav Malezsik műsora. 20., kedd, 19,00: A MI KIS VAROSUNK ödry—Déryné Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. 4 Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos■ ■ l#aiAi tacím: Nyíregyháza, Pl. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telem fon: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó vállalat. Nyíregyháza, M . j— Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. IVHHSll9|l||IC(9n Postacím: Nyíregyháza, PL 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Maillulllfifl IH uJLCKI gyár Posta, előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XHL, Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a het.tr 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. I ______ j INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 01»—2056 _____ { Elégedett kapitány * Firenzei drukkercsata Kézilabda NB I B. Hetedik az NYVSSC 1989. június 20., kedd