Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-13 / 111. szám

6 1989. május 13. VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN Homoktölcsért kavart a változások szele a mégoly nyugodt anyaföld felett is. A kavargó porvihar felka­pott néhány olyan dolgot is felszínről, ami eddig nem volt szem előtt. Ám szem előtt volt és van a gazda­ság, és a kritika sem kerül­te, kerüli el. Még azt is mondhatnánk, hogy a viha­ros átalakulás itt sokkal előbb kezdődött mint tár­sadalmi létünk többi szfé­rájában. Némi keserű iró­niával fogalmazott a közel­múltban ezzel kapcsolat­ban Iklódi László, a vajai II. Rákóczi Ferenc Terme­lőszövetkezet elnöke: 10 esztendeje még egy mázsa búza árából 10 darab eke­vasat lehetett venni az IH ekéhez, ma egy ekevashoz 3,5 mázsa búza ára kell. Csoda-e, hogy az ország 1500 mezőgazdasági nagy­üzeme közül 500 a padlón van? A nyugtalanság a tavaly pünkösdi pártértekezlet előtt is jóval nagyobb volt annál, mint ami megszo­kottnak nevezhető. Utána pedig ... Mivel a futball­hoz és a mezőgazdasághoz mindenki ért, valamennyi induló alternatív szervezet zászlajára- tűzte a föld kö­rüli ügyek megreformálá­sát. A legtöbben nemes egyszerűséggel földrefor­mot követeltek. Az utóbbit sokan puszta reflexből el­lenzik, e sorok írójának az a véleménye, hogy aki vál­lalkozik rá, korlátozás nél­kül jusson hozzá az áhított földhöz. A mezőgazdaság érdekvédelmi szervezetei­ben kavarodott meg legha­marabb a helyzet. Az álla­mi gazdaságok valamikori központja már rég nem az, ami a tervutasításos rend­szerben volt, de ahhoz ké­pest, hogy annak hatvan­nyolcban befellegzett, jó so­káig létezett még. Utód- szervezetének egy tavalyi ülésén jelentette be Né­met Miklós miniszterelnök a Mezőgazdasági Kamara létrehozásának szükséges­ségét. Támadt is felhördü­lés a termelőszövetkezetek berkeiben. A TOT rendkí­vüli országos tanácskozásán nem rejtették véka alá vé­leményüket a küldöttek, és a szervezet vezetői: ők másként gondolják. Egyes megfigyelők szerint ezzel az értekezlettel a TOT-nak sikerült túlélnie önmagát. A Heti Világgazdaságban írta az egyik kolléga, hogy a termelőszövetkezeteket nem megválasztott küldöt­tek képviselték, hanem ki­jelölt emberek. Néhány megyében ugyan összehív­tak küldöttközgyűlést abból a célból, hogy demokrati­kusan döntsenek a delegá­tusok személyéről, Sza- bolcs-Szatmárban azonban nem így történt. Menti a mieinket vagy sem . . . sok helyen történt még ekép- pen. Mindenesetre felvetődött az említett tanácskozáson, hogy a TOT alakuljon át másvalamivé, sőt puccsok- ról is szólt a folyosói pletyka. A parlamenti ag­rárszektor, ami szintén új képződmény, ott is hallatta .hangját, és érződött, hogy a TOT-ból sokan szeretné­nek fájdalommentesen egyesülni vele valamilyen módon. Mint annyi mást manap­ság. ezt a tanácskozást is meghaladta az idő néhány hét alatt. Részösszefoglalás­ként megállapíthatjuk te­hát: alakulna a mezőgazda­sági kamara, reformálódna a TOT, egy jelentős irány­zat általános agrárszövet­ségben gondolkodik. Ezért alakították meg a napokban Foton a mezőgazdasági re­formkort. Azon a pincebeli tanácskozáson a Tv-híradó kamerája megmutatta: me­gyebeli tsz-vezetők is részt vettek. Az ilyen mozgások­nak — ha igaza van a po­litika-elméletnek — a tár­sadalom mélyebb rétegei­ben, a való élet hétköznapi szintjén végbemenő változá­sokat kellene követniük, pontosabban: éppen azok­nak kellene őket létrehozni. A felszín azonban egyelő­re másról beszél. Nem kell hozzá nagy kombinációs készség, hogy megállapít­suk: egyik-másik akció né­mely országos vezető önma­ga átmentésére irányuló tö­rekvése. Váncsa Jenő jó ér­zékkel mondott le néhány nappal azelőtt, hogy az ob- sitot kézhez kapta volna. A külső szemlélőben gyanút kelthetett nyilatkozata, mi szerint „más területen szárí- dékszom részt venni a me­zőgazdaság megújításában”. Hogy ez mit takar, az akkor már pletyka formájában a bennfentesek között tudott dolog volt: szeretne a mező- gazdasági kamara élére ke­rülni. A másik nagyágyú, Szabó István, aki az emlí­tett TOT-tanácskozáson tü­relemmel hallgatta a kriti­kát, de váltásra nem hajlott. Az MSZMP Politikai Bizott­ságából való kikerülését is fegyelmezetten vette tudo­másul, a nagy húzása csak ezután következett: meg­pengette a parasztpárt meg­alakításának lehetőségét... ★ Ez utóbbival érdemes egy kicsit részletesebben foglalkozni. Pártszakadás­ról beszél az ország, és az MSZMP-ben legalább há­rom vaskos irányzat la­tolgatja: van-e annyi ereje, hogy ő maradjon a legerő­sebb. Dezertálni tudniillik csak annak érdemes, mert akié a pártinfrastruktúra, azé marad a hatalom. Akik elbagatellizálják Szabó Ist­ván bejelentését, azoknak ajánlatos számot vetni ez­zel a majdhogynem techni­kai körülménnyel. Ha ugyanis a TOT párttá dek­larálja magát, egy csapásra ő lesz Magyarország egyet­len valóságos pártja. Mert ugyebár az MSZMP egyelő­re több annál, és ennek az állapotnak csak a hátrá­nyai sújtják, mint az elhí­zott embert a hája, a többi párt pedig még nem kiala­kult képződmény. Szabó István ráadásul olyan karizmával — tekintéllyel — rendelkezik, még ha kissé megkopott is, amely a mezőgazdasági vezetők je­lenleg felső poszton lévő körében vitathatatlan. Ez a kör pedig nem kicsi, mert megmutatta erejét a rend­kívüli TOT-tanácskozáson, útját állta az erjedésnek. Maradnak tehát a re- hát a reformkörösök, akik Főt után két nappal Ti- szavasváriban is zászlót bontottak. Kik ők és mit akarnak? Az átlagéletkort illetően mindkét előbb említettnél fiatalabb agrár­értelmiségiekből kerülnek ki tagjaik. Reputációjuk kisebb, de csak a vállon viselt csillagok számát il­letően. Nincs mindenki ál­tal ismert és elismert or­szágos tekintélyű ember a vezetőik sorában. Többsé­gük pedig az üzemek má­sodik vonalából kerülnek ki. Ez persze nem minősí­ti őket. A pangás éveiben érdemeket 'szerzett erhbe- rek ugyanis ma veszítenek népszerűségükből, a mai hétköznapok pedig új szak­értőket kívánnak. Van azonban valami, ami na­gyon vonzóvá teszi csopor­tosulásukat : földművelők szövetsége kívánnak lenni, felismerve, hogy a föld, amihez kötődnek egyféle, csak a hozzá való viszony­ban különböznek emberek és csoportjaik. Alakulnak, alakulgatnak, átalakulnak, cégtáblát cserélnek — egyszóval kö­vetik a divatot, mindazok akik érintettek, ezzel fog­lalkozók és van rá ide­jük. Ma ez a divat, és kár lenne rajta tovább éke­lődni, hiszen ebből születik majd meg a várva várt új. Időközben ősszel és ta­vasszal szántott és vetett. akinek viszont ez a dolga. A tehén se maradt megfe- jetlen és más jószág se megetetlen. Abban ugyanis egyet kell érteni, hogy a földművelő se munkalassí­tási akciót nem szervez­het, se más engedetlenséget nem vehet a fejébe, sztráj­kot a legkevésbé. A me­zőgazdaságból élő népesség nem hangoskodik, teszi a dolgát. Mivel lassan a vi­lágnak abba a részébe csú­szunk, amely harmadiknak neveztetik, a lakosságnak közel harmada létében függ a földtől. Igaz ez ak­kor is, ha nyugati szomszé­dunknál ez az arány már csak néhány százalék. Nem szűnik, bár lohadni látszik a termelési kedv, és ez jó. A 15 és 65 év közötti hat és félmillió magyarból ta­lán ha félmillió politizál hangosan, a többi csak akkor mordul meg, ha a gyomra megkordul. Ez a veszély ma még nem fenye­get. ★ Az elégedetlenség azon­ban egy-egy áremelés után nagyon hangos, és mind hangosabb lesz. A harag éle a paraszt ellen irá­nyul, érzi ezt minden szer­veződni készülő csoport, építkezzék akár alulról, akár felülről. Az agrárszö­vetséget rétrehozni szándé­kozók bírálják az MSZMP-t, mert szerintük az agrár- tézisék az általánosságok szintjén mozognak, nem vállalják fel a parasztság mindennapi gondjait. Fő­leg azt nehezményezik, hogy nem vesznek figye­lembe egy fontos arányt, amely felmentené a pa­rasztember az alól a kimon­dott, vagy ki nem mondott vád alól, hogy az élemi- szer magas ára az ő gazda­godását szolgálja. Ez az arány pedig azt mutatja, hogy a boltban megvehető hús és kenyér költségében a fék nélkül emelhető áru ipari eredetű termékek nyolcvan százalékot is képviselhetnek. Vagy ahogy az agrárgazdaságtan szak­nyelve kifejezi: az élő- és holtmunka aránya húsz- harminc és hettven-nyolc- van. Egyetlen szervezet sem mehet el e beszédes aránypár mellett, ha való­ban reformprogramra tö­rekszik. A számos szövet­ség, szárny és még ki tud­ja miként nevezik majd magukat, ebben egység­frontra kell hogy lépjen, mégha egyéb tekintetben idegenkedik is egymástól. Az ipar mamuterejű lob­bija ellen ugyanis csak így vehetik fel eredménye­sen a harcot. A szembefor­dulásra pedig eddig is nagy szükség volt — és elis­merhető, hogy változó si­kerrel, de megvolt ez a küzdelem — a jövőben azonban egy kis túlzással vérre megy majd a játsz­ma. Az irányzatok megegye­zésére csak hosszú távon lehet számolni, mert a szerveződések hozzák ma­gukkal múltjukat. Ha egyáltalán megegyezés lesz, vagy pedig az egyik megerősödését hozza a hol­nap a másik rovására. Csak korszerű programok­kal lehet vezető szerepre áhítani — legalábbis akkor, ha az általános politikai irányzat a mai marad. Hogy mi számít ma valóban kor­szerűnek, azt nagyon nehéz lenne megmondani, mert az nagy általánosság, hogy a jövő majd minősít. Egy azonban biztos: amelyik szervezet régi és meghala­dott értékek átmentésére törekedve régi és meghala­dott emberek jóindulatáért harcol, az csak akkor győz, ha a nagypolitikában is a régi és meghaladott emberek és irányzatok ke­rülnék ismét hatalomra. Ennek az utóbbinak a ve­szélye még egyáltalán nem múlt el. Azokra viszont, aki szájukra veszik az ed­dig nem használt kifejezé­seket — tőke, profit, tulaj­don — és nem a régi megszokott undorral ej­tik, ma még gyanakvással néz a tétova polgár. A nem politizáló hatmillió. Ez a fe- le-Magyarország viszont nagyon rövid idő múlva méltó helyére kerül, és egy cédulán foglal majd állást szabad választás ke­retében. Hozzászoktunk ahhoz, hogy napok, hetek alaitt több történjék, mint máskor egy évtized folya­mán, nem nehéz tehát meg­jósolni, hogy még a nyara­lás végét se várják meg az új és régi pártok, forró vá­lasztási harc bontakozik ki. ★ A paraszti osztály sza­vazatai nélkül kormányra ikerülni nem lehetett a há­ború utáni választásokon sérti, de éppen történelmi elmaradottságunk okán 1989-ben sem. Ki és mivel fogja elnyerni ennek a né­pességnek a jóindulatát? Az, áki hitelesebben ígér, és azt ígéri, hogy boldogu­lás lesz és nyugalom. Leg­kapósabb a tulajdon, tehát a szélről befelé törekvők egyszerűen földosztást ígér­nek. Itt most nem térünk ki ennek sem az előnye­ire, sem a hátrányaira, bár bőven van mind a jkettőből. Vizsgáljuk meg *inikább, mi várható azok­tól, akik a hatalomban egyelőre benne vannak. A termelőszövetkezetek meg­lévő érdekképviseleti szer­ve tulajdonképpen a tsz- vezetőik érdekeit képviseli elsősorban, lévén, hogy egy kongresszusra túlnyomó- részt az elnökök mennek el. Körükben nagyon is érthe­tő az ellenszenv minden olyan törekvéssel szemben, amely megkérdőjelezi a tsz- ek fennmaradásának szük­ségességét. Még akkor is, ha tudjuk: az országban a kö­zös gazdaságok egyharma- da életképtelen, a megyé­ben pedig nem kevesebb, mint harminc azoknak a száma, amelyeknek sürgő­sen fel kellene oszlani. Itt most sok politikus felszisz- szen, mondván: nem fel­oszlani, hanem szakszövet­kezetté átalakulni. Aki azonban ragaszkodik az ilyen lépésről-lépésre való hátráláshoz, az elveszti an- nák esélyét, hogy tüzete­sebben visszapillantva — igaz még hátrébb — jobb hadállást keressen. Éppen az MSZMP választotta azt a visszavonulási taktikát, amely akkorát rontott hite­lén, hogy nehéz lesz kihe­vernie. Aki egy földosztásnak nemcsak technikai problé­máit ismeri fel helyesen, hanem azt is, hogy Európa mai helyzetében, különösen azon erővonalak béklyójá­ban, amiben leledzünk, mit jelentene ez ideológiailag az nem megy el egészen ad­dig. Valójában csak a szó idegesíti a szélsőbaltól be­felé a centrumig valameny- nyi politikai irányzatot. Így aztán nagyon is reális programot lehet alkotni egészen a földosztás határ- mezsgyéjéig elmenve. „Az átalakulási törvényt várom csak” — mondja Iklódi László. „Nincs kizárva, hogy féltucat kft-vé válik a vajai tsz.” A központ pedig holdinggá? — kérdezhetjük. Miért ne! Hol van az előír­va: magyarhon ezerarcú mezőgazdaságában csak két-háromféle gazdálkodási forma lehet üdvözítő? Ép­pen a vajai tsz-ben, de sze­rencsére már sok helyütt másutt is, nevesítik a tulaj­dont, ami nagyon csúnya kifejezés, viszont pontosan körülírja a szándékot. A ta­gok tulajdont kapnak, illet­ve dehogy kapnak, csak a nevükre kerül végre, ami amúgy is az övék. Hogy ez földosztás? Ugyan kérem, ne ingereljük a marxista centrumot, meg a tőlük balra lévőket! A föld sza­bad forgalma, a földművelő szabad akarata ... Egy ilyen, vagy hasonló jelszó­val szavazatok millióit le­het megnyerni. A szabad­ság értelmezésén pedig rá­gódhatnak azok, akik isme­rik annak minden filozófiai vonatkozását. Ahogy közeledünk a centrum felé, annál szeren­csétlenebb kinyilatkoztatá­sokra bukkanunk. A cent- dumon ma azt lehet érteni, hogy meglévő és ímmel, ámmal átalakulgató szerve­zet. Ha veszít népszerűsé­géből, nagyon rövid távú, rokonszenvkeltő bejelenté­sekkel lehet operálni. Ezek akár be is jöhetnek, viszont hosszú távon egyáltalán nem kecsegtetnek felemel­kedéssel. Példát a megyé­ből is lehet hozni. A TE- SZÖV nem is olyan rég tett közzé éppen lapunkban is nyílt levelet, amelyben tiltakoznak a támogatásle­építési program ellen. A mi csőd szélén vergődő ter­melőszövetkezeti vezetőink számára minden bizonnyal jobb a termékenkénti tá­mogatás, ez azonban lustít. Egy vállalkozó kedvű me­nedzser inkább azt mond­ja: nekem elegendő. ha annyi támogatást kapok, ami kompenzálja földem minőségét az átlaghoz ké­pest. De azzal a pénzzel szabadon rendelkezhessek. Fele területen megtermel­hető az a pénzbevétel, ami eddig jött. A többit pedig bevetem akácfamaggal, az erdőben pedig a tsz hasz­nára vadásztatok. Ehhez persze még a vadászati tör­vény megváltoztatása is szükséges, de hát miért ép­pen ezt ne lehetne keresz­tül vinni. Mégiscsak elgon­dolkodtató, hogy élő vad­nyúl befogva 2500 forintot ér, azért a pénzért még nem is olyan rég tíz má­zsa rozsot kellett termelni. Ezt pedig a Nyírségben egy hold produkálja. Vajon hány nyulat adhat egy hold? ★ írásomat olvasva szinte hallom a helyeslést, de a szörnyülködést is. Ez így természetes. Nem lehet másként, mert mezőgazda­ságunk alatt megmozdult a föld, és ezt mindenki más­ként éli meg. A kavargó gondolatok még nem öltöt­tek senkiben kristályos módon formát, pedig az idő sürget. Nem csak a válasz­tás miatt, bár az sem lebe­csülendő. Éppen a nyuga­lom és a boldogulás mi­előbbi visszatérése okán is. Ma még úgy tűnik hiába vajúdnak a hegyek, csak egérke születik. «V Föld és reform Tanítás (Kótics Ferenc rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom