Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-31 / 126. szám
1989. május 31. Kelet-Magyarország 3 Közlemény az MSZMP KB május 29 ei üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. május 29-én ülést tartott, amelyen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a megyei, a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a KB osztályvezetői, a pártsajtó, valamint — az első napirendi pont vitájában — a központi sajtó vezetői. A testület Iványi Pálnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében megtárgyalta a széles körű társadalmi vita alapján kialakított új agrárpolitikai koncepciót, amelyet teljes egészében nyilvánosságra hoz. Grósz Károly főtitkár előterjesztésében a Központi Bizottság foglalkozott az MSZMP előtt álló feladatokkal, és úgy döntött, hogy 1989. május 8-aí álláspontját módosítva még ebben az évben összehívja a párt kongresszusát. Arról is határozott, hogy vitára bocsátja javaslatait a helyi és országos pártszavazás intézményének bevezetéséről, valamint arról, hogy a tagság demokratikusan és közvetlenül választhassa meg az MSZMP elnökét és főtitkárát. A kongresszus előkészítésének szervezési teendőit a következő ülésein folyamatosan tárgyalja. A Központi Bizottság megválasztotta a kongresszus mandátumvizsgáló bizottságát, amelynek vezetője Vas- tagh Pál, a Politikai Bizottság tagja lett. A kongresszus szervező bizottságának vezetőjévé Iványi Pált választotta meg. A Központi Bizottság megköszönte a szervezeti szabályzat kidolgozására kiküldött munkabizottság tevékenységét. A további munkával a testület mellett működő kibővített pártpolitikai bizottságot bízta meg. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy a Gazdaságstratégiai Munkabizottságot és a Közgazdasági Munka- közösséget összevonja, és a jövőben Gazdaságstratégiai Munkabizottság elnevezéssel működteti. A testület Korom Mihályt és Rajnai Sándort saját kérésükre felmentette központi bizottsági tagságuk alól. A Központi Bizottság tudomásul vette az MSZMP reformkörök 1989. május 20-ai, szegedi munkatanácskozásáról készült tájékoztatót. Megvitatta a politikai egyeztető fórummal kapcsolatos tárgyalásokról szóló jelentést; megfogalmazta javaslatait, és nyilvánosságra hozza álláspontját az érdemi tárgyalások előkészítéséről. A Központi Bizottság kialakította Nagy Imre és társai temetésével kapcsolatos álláspontját, amelyet nyilvánosságra hoz. Az HSZHP Központi Bizottságának 1989. május 29-ei JAVASLATAI a politikai érdekegyeztető tárgyalások előkészítésére Az MSZMP Központi Bizottsága áttekintette a politikai érdekegyeztető fórummal kapcsolatos előkészítő tárgyalások állását. Megállapította, hogy a testület 1989. május 8-ai javaslata számos pozitív, támogató vélemény mellett tartózkodó és elutasító reagálásokat is kiváltott. Az előkészítő tárgyalások megkezdését élénk sajtópolémia kísérte, ami a közvélemény számára az álláspontok megmerevedését sugallta. — A Központi Bizottság a társadalmi közmegegyezésért érzett felelősségétől áthatva indokoltnak tartja elvi tárgyalási javaslatát az alábbiak szerint konkrét formába önteni, s az előkészítést ezáltal a holtpontról kimozdítani: — a Központi Bizottság javasolja, hogy a politikai egyeztető fórum négyoldalú tárgyalási formában jöjjön létre. A tárgyalóasztalnál foglaljanak helyet az MSZMP, az Ellenzéki Kerékasztal, továbbá mindazon szervezetek képviselői, akik az előzőekhez nem kívánnak csatlakozni. Negyedikként a tanácskozási joggal rendelkező megfigyelők lehetnek jelen, egy részük állandó jelleggel; — az MSZMP konstruktív megegyezési szándékának kinyilvánításaként javasolja az előkészítő szakasz fel- gyorsítását annak érdekében, hogy az érdemi tárgyalások 1989. június 10-én megkezdődhessenek; — a Központi Bizottság kijelölte az érdemi tárgyaláson részt vevő delegációját, amelyben a kormány képviselői is helyet kaptak. A tárgyalóküldöttség mandátuma akkor lép életbe, ha a politikai egyeztető fórum tagjai egyetértésre jutnak az előkészítés valamennyi kérdésében; — a Központi Bizottság felkéri az Országgyűlés elnökét, hogy — a tárgyalófelek egyetértése esetén — elnököljön az érdemi tárgyalások plenáris ülésein; — a Központi Bizottság javasolja, hogy az érdemi tárgyalások kereteit rögzítő dokumentumot minden érinteti szervezet vezető képviselője írja alá. A Központi Bizottság ezzel az előkészítő tárgyalócsoport vezetőjét bízza meg. Senki sem vitatta a Központi Bizottság tagjai közül azt, hogy más szemszögből kell látni Nagy Imre ügyét, mint ahogy az elmúlt évtizedekben a párt és a hivatalos politika tette. Többen kiemelték azt, hogy Nagy Imre elkötelezett kommunistaként halt meg. Személyiségét sok politikai erő is ki szeretné sajátítani, eszmei örökségét azonban nem vállalják — hangzott el kedden, azon a nemzetközi sajtókonferencián, amelyen az MSZMP Központi Bizottságának hétfői üléséről tájékoztatták az újságírókat. Major László szóvivő hangsúlyozta: nem Az MSZMP Központi Bizottsága felhívással fordul a párt tagjaihoz, alapszervezeteihez, alakuló reformköreihez és a közvéleményhez. Felszólít minden haladó erőt az országos politikai egyeztető tárgyalások támogatására. Ügy ítéli meg, hogy a demokratikus szocialista jogállam megteremtésének nehéz időszaka az érdekek kölcsönös tiszteletben tartását igényli. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy az országos érdekegyeztető tárgyalások szervesen kapcsolódjanak a helyi kezdeményezésekhez. Az alulról is építkező társadalmi közmegegyezés biztosíthatja, hogy az átmenet békés úton, a politikai stabilitás fennmaradása mellett menjen végbe. (MTI) annyira Nagy Imre politikai életútja és a vele összefüggő ideológiai kérdések szerepeltek a testületi ülés vitájában, inkább arról volt szó, ami a magyar társadalmat foglalkoztatja: június 16-a, Nagy Imre és társai temetése valóban a nemzeti megbékélés jelképe lesz-e, vagy pedig valami másfajta esemény, amilyet ebben az országban egyetlen normálisan gondolkodó ember sem szeretne. Hozzátette: sem a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, sem a család nem igényelte az MSZMP jelenlétét a temetésen. Nemzetközi sajtókonferencia Iklódi László optimistább • Tóthné Kiss Mária: minden kmaszkodéra szükségünk van! A KB-ülés közelről Nem túlzás: két nagy horderejű kérdésben foglalt állást hétfői ülésén az MSZMP Központi Bizottsága. Kialakította a mező- gazdaság megújításának téziseit, s korábbi álláspontját megváltoztatva a párt- kongresszus összehívása mellett döntött. Hogyan látta mindezt az események két közvetlen szabolcsi résztvevője? — Engem ötödmagam- mal, a Politikai Bizottság javaslatára, tanácskozási joggal hívtak meg — kezdte friss élménybeszámolóját Iklódi László, a vajai Rákóczi Tsz elnöke. — És mindjárt jel is szólalt. összefoglalná mondanivalója lényegét? — Mindössze tíz percet beszéltem. Elmondtam: a mi megyénkben különösképpen várjuk, hogy a politika állítsa meg az agrárolló nyílását, s biztosítva legyen a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége. Kértem, hogy radikálisan tekintsék át a mezőgazda- sági árakat. — Nem jelent ez újabb fogyasztói áremelést? — Nem feltétlenül. Ha a mi termékeinkbe beépülő ipari anyagokat olcsóbban és jó minőségben kapjuk, akkor egyáltalán nem. Folytatva: szóltam még a szelektív exportról. Bízzák ránk, hogy olyat exportáljunk, ami a devizakitermelésben és -nyereségben is jó. A földről annyit, hogy mi nem félünk a mezőgazdaság többszektorúságától, s azoknak, akiknek kedvük van a földműveléshez, földet fogunk adni. Kértem a kedveztőlen adottságú, hátrányos térségek felzárkózásához továbbra is a különtámogatást és ez nem adomány, hanem a földminőség különbözőségének elismerése. — A hétfői tanácskozás alapján optimistább a mezőgazdaság jövőjét illetően? — A Központi Bizottság ajánlásokat fogalmazott meg a kormányprogram tervezetéhez, amelyek jók. Optimistább vagyok, azzal együtt, hogy tudom: nem lehet felülről mindent rendbe tenni. Helyben is meg kell találni a vállalkozó típusú formákat, az előrejutás módját. — Három hete még pártértekezlet mellett döntöttek, most pedig kongresszust akarnak. Miért változott ilyen rövid idő alatt a vélemény? tettük fel a kérdést Tóthné Kiss Máriának, a Központi Bizottság tagjának. — Én korábban is a kongresszus mellett voltam, mert még a tavalyi pártértekezlet előtt is azt akartuk. Tegnapi felszólalásomban is rámutattam, hogy nem feltétlenül számozni kell a munkakongresszusokat, hanem megtartani. Hogy miért nem elég most a pártértekezlet, s miért kell a kongresszus? Mert az MSZMP nem könnyű problémacsomagját nem lehet egy pártértekezlettel letudni. Ezt a környezetemben is sokan felvetették, segítségemre volt a párttagság szondázásában a nyírbátori városi bizottság, a máriapócsiak levelet is küldtek, de a megyei reformműhely nyílt levele is arra inspirált, hogy ezt képviseljem. A lényeg tehát a tartalom és a párttagság akarata, hogy egy alulról építkező küldöttkiválasztást követő kongresz- szuson mindent intézzen a párt, amit tagsága és a társadalom igényel. — A közleményből csak az tűnt ki, hogy még ebben az évben sor kerül a kongresszusra. Közelebbi dátumot nem tud? — Azt tudom, hogy a választások idejétől függően, a jelen politikai és társadalmi helyzet kényszerítése folytán minél hamarabb, tehát még az ősz folyamán. — Véleménye szerint mi lesz a kongresszus fő feladata? — Meghatározni végre saját helyzetünket, hogy ne másokra nézegessünk, hanem elsősorban önmagunkra, mert most valóban minden szalmaszálra szükségünk van, amiben megkapaszkodhatunk. S ez a szal1 maszál — ha van egy okos, közérthető választási program, nem egy rövid távú gazdasági kibontakozás! program, amivel a tömegek közé lehet menni — akár olyan deszkává terebélyesedhet, amelyre már a vitorlát is felhúzhatjuk. K. I. Interjú Crősz Károllyal • Manapság elég sok egyszerű ember úgy érzi, hogy hovatovább lehajtott fejjel kell járnia azért, mert tagja a* MSZMP-nek. Mit mond ön ezeknek az embereknek? Azt, hogy ne hajtsák le a lejüket, nincs semmiért okuk szégyenkezni. Hisz mindaz, ami az elmúlt évtizedek alatt hibának bizonyult, azért ők nem lehettek felelősek, és nem is felelősek ma sem. Hisz a gondok, a problémák alapvető forrása egy szűk vezetés elhatározásából eredeztethető hibás döntésekből fakad. A párttagok a munkahelyeken, az üzemben, falun, az értelmiségi munkaterületeken tették a dolgukat, és igyekeztek felvállalni mindazt, amit úgy érezték, hogy ebből a politikából számukra követhető. Tehát nem lehet őket elmarasztalni azokért a nehézségekért, amelyek ma egyértelműen, bizonyítottan korábbi döntésekből fakadnak. • Igen, de hát a többség úgy gondolta, és úgy gondolja ma is, hogy az ország helyes úton járt az elmúlt 32 évben, vagy mondjuk így négy évtizedben. Az igazat szólva itt nem egyes hibás politikai és gazdasági döntésekről beszélnek erőteljes véleményformáló körök, hanem arról, hogy ez az út tévút volt, a fejlődés pedig zsákutcába jutott. Ennek a terhét elviselni az egyszerű párttagnak a saját vállán gondolom nem olyan egyszerű, és olyan köny- nyü, mint egy-egy hibás döntés terhét. Nézze, én tagadom, hogy a négy évtized zsákutca volt, tagadom, hogy hibás út volt, tagadom, hogy hamis az alternatíva, amit választottunk. Attól, hogy egy eszmét rosszul valósítanak meg a gyakorlatban, nem biztos, hogy az eszme a hibás. Hogy itt súlyos hibák történtek, azt a mai végeredmény bizonyítja, de a súlyos hibák mellett olyan sikerek is születtek, amelyekért nem kell senkinek restellkednie és szégyenkeznie. Természetesen egy eszmerendszernek, mint a szocializmusnak — amely tulajdonképpen mozgalom, s csak hosszú távon bontakoztathatja ki értékeit —, vannak olyan periódusai is, amelyek kanyaroknak tűnnek utólag, vagy olyan szakaszai, amikor lelassul a fejlődés. Az átmeneti nehézségekből, konfliktushelyzetből, szakaszokból, a nehézségek időszakából olyan következtetésre jutni, hogy az egész hibás, hogy az egész elvetendő, hogy ez az emberiség számára nem lehet alternatíva, — ez megalapozatlan, s meggyőződésem szerint nagyon praktikus politikai célokat szolgál. • ön azt mondja, hogy a többpártrendszer megjelenése tulajdonképpen tisztítja a pártot, az MSZMP-t. — Ezt mondtam eddig is, de tovább megyek, nemcsak erről van szó. Az MSZMP utóbbi három évtizedében, ha a gyengeségeket számba vesszük, az egyik legnagyobb gyengesége a személyzeti politikája. Sok tehetséges ember nőtt ki az elmúlt évtizedek alatt, mutatta meg igazi képességeit, tehetségét, ugyanakkor nagyon sok ember „fönnmaradt”, aki a napi munka során nem bizonyított, és mégis sokáig különböző módon tudott a maga számára szilárd egzisztenciát nemcsak megteremteni, hanem megtartani is. Egy versenyhelyzetben ez elképzelhetetlen. És igen, ez a verseny igenis kényszerítse a Magyar Szocialista Munkáspártot folyamatos megújulásra. Ugyanis elméletileg is és ideológiailag is hibásnak bizonyult az a gyakorlat, amelyik az elmúlt 30—32 év alatt nem a megújulásra, hanem a folyamatosságra, az állandóságra tette a hangsúlyt. Ez elvezetett a kényelmességhez. Ez a világ pedig nem bírja el a kényelmes magatartást, a kényelmes szemléletmódot. Kérem itt az alapvető probléma az, hogy abban a felépítményben, amelyben indokolatlanul nagy szerep jut a személyiségeknek, nincs a mechanizmuson belüli kontroll fölöttük, nincs kellő társadalmi kontroll, s egy idő után a kényelmesség, az összefonódás, az úgynevezett hatalmi elit, politikai elit csoportérdeke meghatározóvá válik. Ezért olyan felépítményt kell csinálni, amely természetes működési mechanizmusából kiiktatja ezeket a hibákat. • Miért volt vita arról, hogy pártértekezlet legyen, vagy kongresszus? — A vezetésben nem volt vita, a párttagság vitatkozott a vezetéssel. Ez nem ugyanaz. És a vezetés pedig elfogadta a párttagság véleményét. Mondja, miért van értelme szembeszegülni egy hangulattal, amikor nem érdemi a kérdés. Én változatlanul úgy vélem, hogy a pártvezetés és a párt egésze sincs igazán kongresszusra felkészülve. De pártértekezletre fel van. Ugyanis mi lenne egy következő kongresszus feladata? A párt hosszú távú stratégiai programjának a kidolgozása. Ezt mi a pártértekezlet után elhatároztuk. Kiküldtük a Pozsgay Imre által vezetett bizottságot a történelmi út, a négy évtized értékelésére, és egy hosszú távú program kidolgozására. • De hát ha ez így van, akkor miért értenek mégis egyel azzal, hogy kongresszus legyen? Azért, mert a reformkörök így akarják? — Nem. Ettől a programtól függetlenül ebben az esztendőben a választási programot a pártértekezleten meg akartuk vitatni. És ezt meg is kell tennünk mindenféleképpen. Ez egy „köztes” anyag, a korábban kiadott „Mit akar az MSZMP” című programelvek, és a jövő évben elkészítendő hosszú távú program között. A választási program' tulajdonképpen négy-öt évre határozná meg a párt főbb tevékenységi irányát a gazdaságban, a belpolitikában, a társadalomépítés fő kérdéseiben, és a nemzetközi politikában. Ahhoz nem kell kongresszus, azt el lehet fogadtatni, meg lehet vitatni egy pártértekezleten is. Most ugyanezt az anyagot egy pártkongresszus fogja megvitatni. De még maradjunk a harmadik kérdésnél, amit a pártértekezletre terveztünk, és most a kongresz- szus elé fog menni, a pártvezetés megújítása. Ez az eredeti menetrend szerint történik, most nem pártértekezlet fogja végrehajtani, hanem kongresszus. Grósz Károly, az MSZMP főtitkára kedden interjút adott a Magyar Televíziónak. Az interjú szövegéből az alábbiakban részleteket közlünk.