Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-27 / 123. szám

1989. május 27. Kelet-Magyarország IS Itt a fürdő, hol a fürdő? Vannak bizonyos té­mák, amik évről évre visszatérnek lapunkba. Ilyen az is, így nyár ele­jén, amiről levelében Nagy Ignácné olvasónk írt: „Sóstón a strand be­járatára utaló semmiféle jelzés nincs. Kellene pe­dig legalább egy szép nagy tábla, amelyen az infor­mációk a magyar mellett oroszul és németül is meg­találhatók. Enélkül a kül­földiek sokszor a csecse­mőotthont gondolják strandnak. Sajnálom, hogy ilyen szegények va­gyunk, még egy fatáblára sem telik, amelyen lubic­koló gyerekek jeleznék a bejáratot.” Csak egyet lehet érteni a levélírónkkal. Bár, nem vagyok meggyőződve ar­ról, hogy ez pénzkérdés. Sokkal inkább figyelmet­lenségnek tartom vendé­geinkkel szemben. (sz. a.) XI. KISVÁRDAI Városépítési napok Az Építőipari Tudományos Egyesület kisvárdai csoport­ja május 29-én előadássoro­zatot rendez a XI. Kisvárdai városépítési napok kereté­ben. A megnyitó előadást dr. Márkus Miklós, az Épí­tőipari Tudományos Egyesü­let főtitkára, az MTESZ alel­nöke tartja. Ezt követően a kisvárdai vasúti felüljárót keresztező közúti híd építé­sének, valamint a város köz­ponti orvosi rendelőjének és gyógyszertárának tervdo­kumentációját adják közre társadalmi-szakmai bírálat­ra. Kishatármenti forgalom A Szovjetunióval kapcsola­tos kishatármenti forgalom gyakorlati, szervezési, ellátá­si gondjait tekintették át pénteken a megyei pártszék­házban. Molnár Endre ve­zérőrnagy, a Vám- és Pénz­ügyőrség parancsnoka Gazda Lászlóval, a megyei pártbi­zottság titkárával és a megyei tanács illetékeseivel vitatta meg a tennivalókat. A megyénk végi képeslapokon című kiállítás került meg­rendezésre Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előadótermében. A tárlat májas 25-től jú­nius 10-lg tekinthető meg. <S. A.) Mégis volt Rákóczi-túrós A sétálóutcában az AlDS-ről Pénteken délután a megyei művelődési központban a megyei tanács művelődési osztálya a gyermeknap alkal­mából vendégül látta a sá­rospataki diáknapokon sike­resen szereplő, mintegy két­A japán Shiba professzor által alapított dijat nyerte el ki­emelkedő ipari minőségfejlesztő munkájáért Bemáth La­jos, a debreceni Orvosi Műszeripari Rt. minőségi irodájá­nak vezetője. A fiatal szakember átfogó minőségi vezetői rendszert szervezett ;a debreceni gyárban, amely a mun­kálkodása első évében 29 millió forintos hasznot hozott. FOGADÓÓRÁK. Fazekas János, Nyíregyháza Városi Tanács vb- titkára május 29-én — hétfőn — reggel 8—10 óráig fogadja az ügyfeleket hivatali helyiségében. Ugyanezen a napon Bárány Já­nos, Nyíregyháza Városi Tanács elnökhelyettese reggel fél nyolc­tól fél kilencig Bütykén, a kihe­lyezett ügyfélszolgálati irodában várja ügyfeleit. Szintén hétfőn tartja fogadóóráját Jánvári Ti­bor, Nyírbátor Városi Tanács el­nöke délelőtt 10—12-ig, és délután 4 órától fél hatig hivatali helyi­ségében. Koncz Imre, Nyíregyhá­za Városi Tanács általános elnök- helyettese május 31-én — szerdán — délután 3 órától fél hétig fo­gadja az állampolgárokat irodá­jában. Dr. Papp Imre rendőral­ezredes, a Nyíregyházi Rendőr- kapitányság vezetője május 29-én — hétfőn — délután 3 és 5 óra között hivatali helyiségében fo­gadóórát tart. Lottótájékoztató 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvé­nyekre egyenként 100 943 fo­rintot, a 3 találatos szelvé­nyekre egyenként 665 forin­tot, a 2 találatos szelvények­re egyenként 30 forintot fi­zetnék. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. HORGÁSZOKNAK. A gávai Marót-zug holtágon halkihelye­zés miatt általános halfogási ti­lalmat rendelt el a Nagyhalászi Textiles Horgászegyesület. A vi­zen május 25-től június 16-ig nem lehet horgászni. EGY NAPPAL KORÁBBAN Pokolgép­koncert A Magyar Demokrata Fórum nyírmadai szerve­zete levélben tiltakozott a Pokolgép együttes június 16-ra tervezett sóstói kon­certje ellen, mivel erre a napra esik Nagy Imre te­metése. „Ifjú barátaikat” arra kérték, a buliról való lemondással bizonyítsák az együttes énekesének a rajongó táborukról adott nyilatkozatát, ami a Kelet- Magyarország május ne- gyediki számában jelent meg. A nyírmadai felhívást laptársunk, a Határ-Szél pénteki számában közölte Azóta azonban változott a helyzet, mert módosították a koncert időpontját. Eszerint a Pokolgép együt­tes egy nappal korábban lép fel az ifiparkban. Ez az a megoldás, ahol vé­gül is mindenki jól járt. (száraz) A szmog félelmet kelt A félelmet légszennyező anyagokkal teli szmog a le­vegőnek nemcsak az ózon- és nitrogénoxid-tartalmát növeli akár a százszotrosára is, hanem gyakran szoron­gásos állapotot is ókoz, tehát a lelki egészséget is ká­rosítja. Ez a kaliforniai egyetem átfogó szmogtanul­mányából derül ki. A depressziók és az /agresszivitás azonban nem változtak a szmogos napokon, állapították meg a ku­tatók. A lelki sérüléseket fazonban tetézi nehéz légzés, szédülés, fej- és mellkasi fájdalom, valamint a meglé­vő tüdőbetegségek rosszabodása. száz középiskolást. Okleve­lekkel, jutalmakkal fejezték ki az iskolákon belül folyta­tott kulturális nevelőmunka megbecsülését. Ezután követ­kezett a meglepetés: a ven­déglátók 250 darab Rákóczi- túróssal kedveskedtek a gye­rekeknek. (Tudniilik Patakon ez volt a fesztiváldíj.) A rettegett AIDS-xől vetí­tenek ismeretterjesztő fil­met május 29-étől június 2- áig naponta délutánonként a nyíregyháza Nyírfia Áruház földszinti kirakatából, vide­óról. A városi közegészség- ügyi szolgálat és a városi Vöröskereszt, mint szervező, a fiatalok figyelmét szeretné Jó SZÓRAKOZÁST ÍGÉR A „KM nyári magazin” MINDEN ÜJSÄGPAVILONBAN KAPHATÓ Rendkívül élénk az érdek­lődés az e héten megjelent Kelet-Magyarország nyári magazin iránt. A 128 oldalas kiadvány, amely címlapján a nyíregyházi „hableánnyal” Szabó Tündével az NYVSSC neves úszójával jelent meg, ezúttal is kellemes szóra­kozást és hasznos informá­ciókat, tanácsokat nyújt mindazoknak, akik a stran­don, a nyári pihenés órái­ban forgatják lapjait. Egy kis ízelítő a magazinból: szí­nészek, táncdalénekesek, sportolók és tudósok mond­ják el kapcsolatukat Sza- bolcs-Szatmárral, emlékez­nek régmúlt napokra. Hasz­nos tanácsokat ad nőknek, férfiaknak a neves geneti­kus, Czeizel Endre a szexuá­lis életről, a családalapítás­ról; öltözködési útbaigazí­tást nyújt a Clara Szalon és az Ez a Divat főszerkesz­tője. Intim ügyekről beszél Zalatnay Sarolta, nyugat- európai kerékpárkalandjáról vall két huszonéves nyír­egyházi fiatalember, akik egy nőt kerestek több orszá­gon át; nyári programjáról beszél Hernádi Gyula író, Benkó Sándor zenész, End­rei Judit tv-bemondó, Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész. Milyen volt a pénzen vásárolt szerelem, hogyan éltek a kéjnők az ókorban, — erről is olvasha­tunk a kiadványban, amely ezúttal is értékes ajándéko­kat ígérő keresztrejtvényt is közöl. A KM-magazin Sza- bolcs-Szatmár valamennyi újságos pavilonjában, pos­tahivatalában kapható, s az érdeklődésre jellemző, hogy több helyen már pótolni kellett az elfogyott példá­nyokat. A kiadóhivatal közli: a ko­rábbi KM téli magazin 13-f-l-es szellemi totójának a helyes megfejtése a követke­ző: 1. Sződemeter—Szatmár- cseke, 2. Népi barokk, fa­szobrászat, 3. Mátészalka, 1888. 4. Mezőség, Nyírség, Rétköz, Erdőhát, Szamoshát, Tiszahát. 5. Túristvándi vízi­malom, 6. 1899. 7. Vaskorból. 8. Vénusz születése; Kisfa­ludy Stróbl Zsigmond, 9. Bátorligeten és a Fényi er­dőnél. 10. Madách Imre 1845. 11. Francia romanti- záló ekleksikus stílusban. 12. Kállai kettős, nyíri verbunk, nyírvasivári botoló. 13. 1944. november 9., -f-1. 1988. feb­ruár. Mindenkinek módja van összehasonlítani beküldött megfejtését, mert a közeljö­vőben — a megfejtések ér­tékelése után — nyilvános­ságra hozzuk a téli maga­zin rejtvényének szerencsés nyerteseit. AZ ....... E VILÁGBÓL” című film .— amely rendkí­vül kis kópiaszámban je­lent meg — a megyei mozi- üzemi vállalat rugalmassá­gát bizonyítva pluszműsor­ként kerül vetítésre vasár­nap a videóházban 16, 18 és 20 órától. PETKES JÓZSEF FESTŐ­MŰVÉSZNEK nyílik kiállí­tása Apagyon, a művelődési házban május 28-án, vasár­nap két órától. A tárlat jú­nius közepéig tekinthető meg. Zöldért-árak szombaton Ezen a héten is bőséges az áruválaszték Nyíregyházán, a ZÖLDÉRT Vállalat — piaccsar­noki — 20-as boltjában. Mit és mennyiért vehetünk? Tárolt áruk: A burgonya kiló­ját 9 forintért, a vöröshagymát 7-ért árulják. A szárazbabot 40— 70 forintért, a mák kUóiát 130- ért, a dióbél kilóját 230 forintért vásárolhatjuk. A nyárias időjárás hatására egyre több a melegágyi primő­rök felhozatala, és a szabadföldi növényekből is kellő a választék. ráirányítani a közelgő nyár­ra, a meggondolatlan kap­csolatokra és ezzel együtt a fenyegető immunhiányos kórra. Az 50 perces video­filmét egy nap kétszer is levetítik. Amennyiben sok érdeklődőt vonz majd a film, -más alkalommal, más té­máról is láthatnak majd (képsorokat. Telefondoktor A GÉPIPARI TUDOMÁ­NYOS EGYESÜLET Sza- bolcs-Szatmár megyei szer­vezete május 29-én délután fél ötkor rendkívüli ülést tart, melyen további műkö­désük feltételeiről lesz szó. AZ ŰJ VASŰTI MENET­REND Nyíregyházáról in­duló és érkező vonatainak menetrendjét lapunk hétfői számában közöljük. A LELKI SEGÉLYSZOL­GÁLAT szombaton és vasár­nap is hívható 18 órától 22 óráig a 13-097 és a 13-804-es nyíregyházi telefonszámokon. A kígyóuborka kilója 40. a für­tösé 30 forint, a paradicsom 120 forint. A hegyes erős paprika1 darabonként 4—8-ért, a tölteni valót 8—16-ért. az újkaralábét darabonként 8 forintért, az új- káposzta kilóját 25 forintért. a zöldhagyma csomóját 4-ért. a retket 4—12-ért vehetjük. A cse­resznye kilóját 20—50 forintért, az epret 100-ért. a zöldborsót 40- ért, újsárgarépát és gyökeret csomónként 25 forintért kínálják. A tojás darabonként 2.60 forint­ba kerül. „Kancsalság” címmel elő­adás hangzik el a Telefon- doktortól május 29—június 3-ig, hétfő reggel fél nyolc­tól péntek este nyolc óráig, szombaton reggel fél nyolc­tól négy óráig. A hívószám: 13-555. E témáról ezúttal is hasznos tanácsokat kaphat­nak az érdeklődők. Megelőzhető? Hazánkban fokozatosan nö­vekszik a 30—50 év közötti férfiak körében a szívtnfark- tusibam megbetegedők száma. Ennék okait és következmé­nyeit vizsgálja Magyar Jó­zsef dokumentumfilmje, a Lenullázott légió, melyben hat férfi sorsát kísérhetjük figyelemmel. Ezt a filmet mutatja be nyilvános vetí­tésen a nyíregyházi város­majori művelődési ház Szív­klubja május 31-én délután 5-kor. A film megtekinté­sét követően beszélgetés hangzik el a Szívklub tagjai körében arról, megelőzhető-e és hogyan ez a súlyos beteg­ség? BOLDOG NYERTESEKET KÖSZÖNTÖTTEK pénteken délelőtt Nyíregyházán a Ma­gyar Hitelbank irodájában. A letéti jeggyel a május 6-ai húzáson Demeter András nyíregyházi és Tenke Lajos orosi lakos egy-egy ITT szí­nes televíziót nyert, amely­nek értéke megközelíti a 60 ezer forintot. Rajtuk kívül még nyolcán nyertek külön­böző tárgyakat, utalványo­kat, közülük többen még nem jelentkeztek átvételre. NYUGATI HÍRADÁS­TECHNIKAI és háztartási gé­pekért a jövőben — ha az ORION TKD Kft. tartja a szavát — ezentúl nem kell külföldre utaznunk, mert kedden délelőtt kilenc órától Nyíregyházán, a Bethlen Gá­bor út 50. szám alatt meg­nyitja szakboltját. A márkás felszerelések, cikkek termé­szetesen forintért lesznek kaphatók majd, melyeknek árszínvonala közel azonos lesz a kinti árukkal. MÉRLEGJAVÍTASBAN jártas lakatost felveszünk. Jelentkezés: Vári Zsigmond részlegvezetőnél, ZÖLDÉRT Almatároló, Nyíregy­háza, Móricz Zs. u. 24. (1403) 27., szombat HELLA NAPJA A Na® kél 4 óra 55 perc­kor, nyugszik 20 óra 28 perckor. A Hold kél 1 óra 09 perc­kor, nyugszik 11 óra 18 perckor Négyszázhuszonöt éve halt meg Kálvin János (1509—1564) francia eredetű reformátor, 1536-tól — rö­vid megszakítással haláláig — genfi lelkész és tanár. 1989. május 28., vasárnap EMIL, CSANÁD napja A Nap kél 4 óra 54 pere­kor, — nyugszik 20 óra 29 perckor. A Hold két 1 óra 29 perc­kor, — nyugszik 12 óra 37 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt született Apáthi Imre (1909—1960) Kossuth-díjas érdemes művész, színész és rendező. Várható időjárás az or­szág területére ma estig: szórványosan várható zá­por. Délután egy-egy ziva­tar is kialakulhat. Mérsé­kelt keleti, délkeleti szélre lehet számítani, a szél a zi­vataros területeken átme­netileg megerősödik. A várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 10—15, a legmagasabb nappali hó­mérséklet 20—25 fok között alakul. (MTI) A MADÁRTANI egyesület nyíregyházi csoportja június 4- én, vasárnap tartja taggyűlését az úttörőház szivárvány központ­jában. Az összejövetel során sző lesz a hazai és nemzetközi gólya- állomány utóbbi harminc évben történt változásáról, és a megye gólyafészkeinek felméréséről, va­lamint az idén is megrendezésre kerülő AKCIÓ RIPARIA Ifjúsá­gi Kutatótáborról. A NYÍREGYHÁZI „BÉKE” Mg. Tsz felvesz: kőműves, burkoló, mg. gépszerelő, autószerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: a császárszállási központban. (15929) — Az én férjem már hetvenéves és nincs egy ősz hajszála sem. — És hogy csinálja? — Kopasz. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: SZÁRAZ ATTILA Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. II Kelet­Magyarország] KÉPEK ' .'M ,,

Next

/
Oldalképek
Tartalom